Népszabadság, 1983. június (41. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-26 / 150. szám
1983. június 26., vasárnap NÉPSZABADSÁG II V K 17 IX BÚCSÚLÁTOGATÁS. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Rudolf Rossmeislt, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövetét, aki végleg elutazott hazánkból. ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Madagaszkári Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Didier Ratsiraka elnököt. BEFEJEZTÉK Miskolctapolcán ötnapos tanácskozásukat a Magyar Honvédelmi Szövetség testvérszervezeteinek vezetői, egyebek között döntöttek az együttműködés időszerű feladatairól. A vendégeket Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. MAGYAR KERAMIKUSOK SIKERE. Olaszországban, a 41. faenzai nemzetközi kerámiaművészeti versenyen Orbán Katalin aranyérmet, Sz. Vásárhelyi Emese ezüstérmet nyert. LOVASNAPOKAT rendeznek ismét a Hortobágyon július 1. és 3. között. Két magyar csapaton kívül osztrák, csehszlovák, lengyel, NDK- és NSZK-beli versenyzők állnak rajthoz. A hagyományokhoz híven, az idén is felhajtják a kilenclyukú hídhoz a ménest, a szürke magyar gulyát és a racka juhnyájat. KISZ VÉDNÖKSÉGI NAPOK kezdődtek szombaton a tiszaligeti ifjúsági táborban. Az eseménysorozaton a Szolnoki Papírgyár hatmilliárdos állami nagyberuházásában érdekelt vállalatok fiataljai vesznek részt. ÉPÍTŐMUNKÁSOK utaztak tapasztalatcserére Komárom megyéből Erfurtba. Az NDK városában két hétig dolgoznak, és tanulmányozzák az ottani munkamódszereket. RÉTI MÁTYÁS festőművész alkotásaiból rendeznek kiállítást Kaposváron, a megyei könyvtárban. A holnap nyíló tárlatot július 9-ig láthatják az érdeklődök. MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODÁT nyitott a KISZ szombathelyi városi bizottsága. A városban és a város környékén lakó középiskolásoknak és főiskolásoknak kínálnak sokféle hasznos munkát. TŰZ PUSZTÍTOTT Kuba legnagyobb olajfinomítójában. A Havannai-öböl partján levő üzem egyik olajtartálya lángra lobbant, s a tűz továbbterjedt. Két ember súlyosan megsebesült, az anyagi károk nagyságát még nem ismerik. MOST JELENT MEG: G. A. Bürger: Münchhausen báró csodálatos utazásai szárazon és vízen, haditettei és vidám kalandjai, ahogyan kancsó mellett, baráti körében maga mesélte el. Gustave Daré illusztrációival (Helikon). — Zdzislaw Nowak: A malomtól a góig. 50 táblás játék — Csupor Tibor: Kis-Balaton. Gyertyás László fotóival (Gondolat). Magyar—NDK vízügyi tárgyalások Szombaton hazaérkezett Varga Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese Berliniből, ahol június 22. és 25. között tárgyalásokat folytatott Paul Johann Weigllel, az NDK környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterhelyettesével. A megbeszéléseken értékelték a két ország közötti vízügyi műszaki-tudományos együttműködés elmúlt évi eredményeit, és egyeztették az 1983—84. évi munkatervet. Az idei és a jövő évi program szerint több kutatási és fejlesztési témában működnek együtt a két ország szakemberei. Varga Miklóst fogadta Hans Reichelt miniszterelnök-helyettes, az NDK környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztere. (MTI) VASAS JUNIÁLIST rendezett Dunaújvárosban a Dunai Vasmű szakszervezeti bizottsága. A szabadtéri színpadon karatebemutató, kohász- és katonazenészek, néptáncosok szórakoztatták a közönséget. SAJTÓFESZTIVÁLLAL kezdődött meg szombaton a Bács- Kiskun megyei Lakitelek-Tőserdőn a hagyományos ifjúsági találkozó. A pavilonokban a Pajtás, az Ifjúsági Magazin, a Magyar Ifjúság, a Világ Ifjúsága, az Ifjúkommunista és a Népsport munkatársai várták a vendégeket. ORGONAKONCERTET rendeztek szombaton a pannonhalmi várban. Sirák Péter orgonaművész lépett a közönség elé, közreműködött Tóth János énekművész. Műsoron: Liszt, Schubert, Mendelssohn és más szerzők művei szerepeltek. AZ AQUINCUMI KATONAI NAGYFÜRDŐ helyreállítása megkezdődött a Flórián téren. A hatalmas épület maradványaira az Árpádhídi csomópont építése közben találtak rá 1977-ben. Bemutatását az építkezések befejezésének idejére tervezik. KÉTNAPOS TALÁLKOZÓ kezdődött szombaton Kapuváron, s az eseményre az utóbbi két évtizedben városi rangot kapott, egykor várral védett évszázados települések: Kisvárda, Kapuvár, Sárospatak, Siklós és Szigetvár küldték el képviselőiket. A vendéglátók térzenével fogadták a küldötteket, és zenés irodalmi műsort szerveztek a művelődési központban. Több mint százezer forint a négytalálatosokra A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 84 fogadónak volt, nyereményük egyenként 107 512 forint. Három találata 9135 fogadónak volt, nyereményük 494 494 forint. A kéttalálatos szelvények száma 234 345, ezekre 24—24 forintot fizetnek. Milyen idő várható a jövő héten? A következő hét folyamán változékony időre számíthatunk. A felhőzet időnként megnövekszik, több alkalommal kialakulhat záporeső, kisebb eső. A felhősebb időszakokat hosszabbrövidebb ideig tartó napsütéses periódusok váltják fel. A jövő hét végén a hőmérséklet csúcsértéke valószínűleg 23—28 fok között alakul. A hajnali órákban 12—17 fokos minimumok várhatók. A jelek szerint időjárási front áthaladásával nem kell számolnunk az előttünk álló héten. Egyes napokon melegebb, majd hűvösebb levegő érkezik, megnövekszik, majd csökken a nedvességtartalom, ingadozik a légnyomás, valamint a légáramlás erőssége. Mindezek a változások valószínűleg csekélyek lesznek, közérzetünk azonban nagyobb mértékben változhat. A párás, fülledt napokon leverné, ingerlékennyé válhatunk, majd pedig — a naposabb időszakokban — felfrissülünk. A szabad levegőn való tartózkodás minden időben ajánlatos, vegyük azonban tekintetbe, hogy a tűző napsugárzás károsodásokat is okozhat szervezetünkben. Megkezdődött a nyaralási főszezon Csúcsforgalom az üdülőhelyeken, strandokon A napfényes, meleg, nyári időben a hétvégén sok ezren felkerekedtek, hogy az országkedvelt üdülőhelyein, a strandokon töltsék pihenőnapjukat. A Velencei-tó mellett például nyolcvanezren pihentek, strandoltak. A szálláshelyek nagy részét már péntek délután elfoglalták, sátorozó fiatalok érkeztek az agárdi és velencei kempingekbe, az Agárd Motelben pedig külföldi turistákat fogadtak. A növekvő idegenforgalomra számítva a tavasszal kibővítették a gárdonyi és a velencei strandokat. Erre, mint a mostani hétvége is bizonyította, nagy szükség volt, a tavalyinál ugyanis lényegesen többen választják úticéljuknak a Balaton helyett a Velencei-tavat. Persze a Balaton partján is sokan hűsöltek. A Mahart siófoki igazgatóságán viszont a hajójavítók dolgoztak, a főszezon mai hivatalos kezdete előtt az utolsó simításokat végezték néhány vízi járművöl. A nyári csúcsidőben 33 hajóval, komppal, valamint katamaránnal bonyolítják le a balatoni forgalmat. Szombaton már kora reggel hosszú autósor kígyózott a Duna-kanyar települései felé. Igazi nyári hangulat volt a Szentendrei-szigeten is, a Kisoroszi melletti szigetcsúcson kempingezők verték fel a sátraikat. Több ezren látogattak el a hét végén Csongrád megye történelmi nevezetességű emlékhelyére, az ópusztaszeri nemzeti, történeti emlékparkba. Népes csoportokat kalauzoltak az idegenvezetők. Az ásatások során feltárt régészeti emlékek mellett az emlékparkban létesített népi építészeti együttesek sorában gyönyörködhettek a látogatók. A vendégek egymásnak adták ,a kilincset a múlt századból átmentett szegedi paprikás tanyában, a makói hagymás házban, a csongrádi halásztanyában. Rekordforgalmat bonyolítottak a szegedi strandok is, az újszegedi Tisza-parton a strandfürdő területén több mint húszezren kerestek felüdülést. Kifutásra várnak a felújított balatoni hajók. KOPPÁNY GYÖRGY FELVÉTELE Paripák a parkban A közelmúltban avatták fel a Pécsi Állami Gazdaság parkjában Farkas Pál Paripák című kompozícióját. A Szekszárdon élő művész rézlemezekből maga hegesztette alkotását. GOTTWALD KÁROLY FELV. Nyomdászok ünnepsége a Népligetben A pénteki ünnepségek után szombaton a Népligetben kulturális és sportprogramokkal folytatódott a nyomdászok János-napi ünnepélye. A belépődíjakból származó bevételt a szakszervezet a hagyományoknak megfelelően szociális célokra használja fel. (MTI) Az első nyugdíj 102 éves korban (Római tudósítónktól.) Az olaszországi Santa Maria degli Angeliben Nazzareno Bendini földmunkás, aki most töltötte be 102. évét, mindeddig hiába kérte nyugdíjának folyósítását. Kérése elkallódott a bürokrácia útvesztőiben. A legutóbbi orvosi vizit alkalmával azonban végképp munkára alkalmatlannak nyilvánították, és az aggastyán így megkaphatta első nyugdíját. A szomszédok szerint Nazzareno Bendini saját lábán ment el a vizsgálatra, végigállta a hosszú sort, és közben mérsékletes evésre-ivásra ösztönözte a várakozókat, ebben jelölve meg a hosszú élet titkát. Első nyugdíját azzal ünnepelte meg, hogy ebédhez a szokásos egy pohár bor helyett kettőt ivott. Díjkiosztás Veszprémben Szombat este ünnepélyes díjkiosztással befejeződött a XIII. veszprémi tv-találkozó. A dráma kategóriában a fődíjat a Felvidéki Judit rendezésében készült Rettenetes szülők című film kapta. A szórakoztató kategóriában fődíjat kapott az Akar velem játszani? című Benedek Miklós-műsor, amelyet Sülyi Péter szerkesztett és Molnár György rendezett. A harmadik fődíj nyertese a Csenterics Ágnes által rendezett Egy Fényes-est című műsor lett. Veszprém város díját a Kóródy Ildikó forgatókönyve alapján, Mihályfi Imre rendezésében készült Társkeresés II. 1463 című produkció kapta. A Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsának közönségdíjáról a tíz társadalmi zsűri szavazata alapján döntöttek. A szórakoztató kategóriában a társadalmi zsűrik is az Egy Fényes-est című műsort jelölték az első helyre, míg a dráma kategóriában az Örkény István kisregénye alapján Zsurzs Éva által írt és rendezett Glória című film nyerte el a közönség díját. A legjobb színészi alakítások díját a zsűri döntése alapján Paudits Béla, Páger Antal és Vass Éva kapta. Iglódi István Az út vége című film főszerepéért részesült elismerésben. Különdíjat kapott Bilicsi Erzsébet rendezői munkájáért, Cserháti Zsuzsa énekesszerepléséért, Gulyás Buda kiváló fényképezéséért, Horváth Péter kitűnő dialógusaiért és Kellér Dezső sikeres műsorprodukciójáért. (MTI) Nyáron újabb lendülettel Fővárosi fiatalok az úttörőstadionért A tervek szerint a budapesti margitszigeti Üttörőstadion 1985 második felében megújulva, korszerűsítve zárja ki ismét kapuit a gyerekek előtt. Mint ismeretes, a KISZ X. kongresszusán döntöttek arról, hogy az ifjúsági szövetség vállalkozik a stadion felújítására, ezzel is segítve az úttörők tömegsportjának fejlesztését. A kongresszus után a KISZ budapesti bizottsága vállalta, hogy ez év december 31-ig csaknem nyolcmillió forinttal járul hozzá az építkezés költségeihez. A szükséges pénzt a KISZ-szervezetek különféle műszakok és rendezvények bevételeiből teremtik elő. Az elkészült gyorsmérleg szerint ez év első felében csaknem 6,11 millió forintot fizettek már be. A tervezettnél lényegesen több pénzt teremtettek elő erre a célra az I., a VIII., a XV., a XX. és a XXII. kerületi fiatalok. A munka jól halad, s a nyáron újabb lendületet kap az építkezés. A tervek megvalósítását négy turnusban, csoportonként száz-száz fiatal segíti: nekik szakmai építőtábort szerveztek. Az önkéntes segítők augusztus végéig kétmillió forint értékű munkát végeznek majd. (MTI) Magyar zongoraművészek sikere Japánban Fischer Annie és Ránki Dezső Japánban gyarapította a magyar zenei élet hírnevét. Ránki Dezső húsz koncertet adott a szigetországban, műsorában Bartók-, Liszt-, Beethoven-, Brahms-, Chopin- és Ravel-művek szerepeltek. A sajtó mindvégig nagy elismeréssel írt a fiatal zongoraművész játékáról. Ránki Dezső szombaton indult haza Tokióból. Jelenleg nagy sikerrel folyik Fischer Annie vendégjátéka. A Japánban elismert és nagyra becsült zongoraművésznő Tokióban eddig egy szóló- és egy zenekari koncertet adott, mindkettőt hatalmas sikerrel. A programban még további hangversenyek szerepelnek. Természetvédelmi tábor a zempléni hegyekben (Tudósítónktól.) Változatos növényzete, gazdag állatvilága, értékes ásványkincsei miatt hazánk egyik legszebb tájaként tartja számon a szaktudomány a Zempléni-hegységet. Történelmi, művelődéstörténeti szempontból eléggé ismert ez a vidék a nagyközönség előtt, de a természeti értékeiről viszonylag keveset tudnak nemcsak a messziről érkező kirándulók, hanem még az itt lakók is. Az utóbbi években mind nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a Zempléni-hegység iránt. A turistákon kívül a szaktudományok művelői, főképp fiatal tudósok keresik fel a kutatás tekintetében leggazdagabb zempléni hegyeket, erdőket. Ezen a nyáron például a Borsod megyei Természetvédelmi Egyesület egyhónapos természetvédelmi tábort rendez a Zempléni-hegység nyugati vonulatához tartozó Arka-patak völgyében. Innen rajzanak majd ki a tábor részvevői, hogy felmérjék, tanulmányozzák az erdők, hegyek növényzetét, különleges madárvilágát. Számba veszik természetesen a zempléni hegyekben még kis számban előforduló ritka madarakat: a Háromhuta, Telkibánya, Kemence-patak erdeiben olykor tanyát verő hollót, a Kárpátokból Zemplénbe feihúzódó császármadarat és a meredek sziklafalak üregeiben fészkelő sólymot. A tábor munkájába bekapcsolódik a Magyarhoni Földtani Társulat ásványgyűjtő csoportja is. A zempléni hegyekben ugyanis a nagy menynyiségben kibányászásra kerülő kaolinon, bentoniton, per- Titen kívüli színes ásványok, féldrágakövek is találhatók. Ilyen például a fényes fényű miarkazit, a jáspis, a vöröseszöldes, olykor ibolyaszínben játszó aragonit, a fekete obszidián, a gyémánt fényére emlékeztető szfalerit. A legnagyobb mennyiségben az opálok fordulnak elő a zempléni hegyekben. Többféle változata közül csecsebecsék, bizsuik készítésére különösen a sárgás színű viaszopál és a mézopál használható. Kamion balesete az M 7-esen Szombaton Budapest határától nem messze, az M 7-es útonelborult egy dán hússzállító kamion. A gépkocsi vezetőjét könynyebb sérülésekkel a mentők kórházba szállították, az anyagi kár jelentős. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE 9 Mindenféle szállításhoz. TICHERTAXI Gyors, pontos, megbízható! Megrendelhető: 330-330 éjjel-nappal,a hét minden napján.