Népszabadság, 1984. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-01 / 257. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 1,40 Ft NÉPSZABADSÁG, 1984. november 1., csütörtök AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XLII. évfolyam 257. szám Befejeződött a KGST XXXIX. ülésszaka Szerdán Havannában befejező­dött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXIX. ülésszaka. A szocialista gazdasági közösségnek a múlt évi berlini ülésszaka óta elért fejlődését elemző tanácskozáson a tagországok miniszterelnökeik, mi­niszterelnök-helyetteseik által veze­tett küldöttségekkel vettek részt. Meghívottként jelen volt több har­madik világbeli ország s két latin­amerikai regionális gazdasági szer­vezet képviselője is. Magyar idő szerint a késő délutá­ni órák­ban kezdődött meg szerdán a KGST-ülésszak záró plenáris ülé­se a tagállamok küldöttségeinek s a meghívottként részt vevő országok és nemzetközi szervezetek képvise­lőinek részvételével Ezen az ülésen adóztak egyperces néma felállással a részvevők a meg­gyilkolt Indira Gandhi emlékének, miután Fidel Castro megrendülten méltatta a kiemelkedő állami veze­tő, a világ haladó mozgalmait kö­vetkezetesen támogató nagy indiai politikus érdemeit. Fidel Castro, a Kubai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságának el­ső titkára, a kubai állam- és minisz­tertanács elnöke még kedd dél­után baráti találkozón fogadta a KGST XXXIX. ülésszakán részt ve­vő küldöttségek vezetőit, a meghí­vott részvevők képviselőit. A talál­kozón jelen voltak a KGST-tagor­­szágok kommunista és munkáspárt­jai gazdasági kérdésekkel foglalkozó titkárai s a tagállamok állandó KGST-képviselői is. Fidel Castro részletes áttekintést adott Kuba gazdasági és társadalmi fejlődéséről, a vendégek nevében pedig Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a szovjet minisz­tertanács elnöke, a Szovjetunió, kül­döttségének vezetője mondott kö­szönetet a találkozóért, a KGST ta­nácsülésének megrendezéséért. A tanácskozáson részt vett dele­gációk csütörtökön Kuba északkele­ti részébe utaznak, ahol a Moa vá­ros melletti Punta Gordában a nap folyamán felavatnak egy szovjet se­gítséggel épült, évenként 30 ezer ton­na nikkeloxidot és kobaltot termelő bányaüzemet. A tanácskozás munkájáról közle­ményt fogadtak el, amelyet később hoznak nyilvánosságra. A tanács­ülés után a kubai fővárosban a KGST végrehajtó bizottsága is meg­tartotta ülését, amelyről szintén köz­lemény jelenik meg. (A küldöttségvezetők még elhang­zott felszólalásait lapunk 4. oldalán közöljük.) Vietnami állásfoglalás az ENSZ Kambodzsa-határozatáról C HANOI TUDÓS­ONKTÓL Sajnálatos, hogy az ENSZ közgyű­lése ismét az igazságot és a realitá­sokat figyelmen kívül hagyó hatá­rozatot hozott Kambodzsáról — ál­lapítja meg a vietnami külügymi­nisztérium szerdai állásfoglalása. A „kambodzsai helyzetről” elfo­gadott s a vietnami önkéntesek ki­vonását követelő újabb közgyűlési határozat figyelmen kívül hagyja a valós kambodzsai helyzetet — nyi­latkozta a hanoi külügyminisztérium szóvivője. A határozat ellentétes a népirtásból való újjászületésért küzdő kambodzsai nép érdekeivel, csakúgy, mint az ENSZ alapokmá­nyával. A bukott népirtó rezsim ma­radványainak ilyesfajta támogatása nem szolgálhatja a délkelet-ázsiai párbeszéd és rendezés kibontakozá­sát sem. A Kambodzsai Népköztársaság le­hetőséget adatott a khmer népnek a szörnyű pusztításból való kilábalás­ra, nemzeti egysége helyreállítására — tette hozzá a szóvivő. Ebben nyúj­tanak segítséget a törvényes kam­bodzsai kormány kérésére az ország­ban harcoló vietnami önkéntesek, akik ahhoz is támogatást adnak, hogy a khmer nemzet gyilkosai soha többé ne uralkodhassanak Kambod­zsában. Vietnam és szövetségesei változat­lanul készek az érdemi tárgyalások­ra az ASEAN tavalyi, illetve az in­dokínai országok idei külügyminisz­teri nyilatkozata alapján. Vietnam üdvözli, hogy az ASEAN Indonéziát megbízta a tárgyalások megkezdé­sével, s továbbra is támogat minden igazságos rendezési erőfeszítést Dél­­kelet-Ázsiában — jelentette ki a ha­noi külügyminisztérium szóvivője. Füzes Oszkár Meggyilkolták Indira Gandhit Megdöbbenés és gyász világszerte­­ Radzsiv Gandhi az új indiai miniszterelnök Indira Gandhi indiai miniszter­­elnököt szerdán szikh szélsősége­sek meggyilkolták rezidenciája kö­zelében. A nap folyamán rendkí­vüli ülést tartott a delhi kormány, amelyen a meggyilkolt miniszter­­elnök asszony fiát, Radzsiv Gan­dhit választották miniszterelnök­nek. A fővárosba vezető utakat rendőri alakulatok őrzik, a kor­mány tizenkét napos országos gyászt hirdetett ki. Szerte Indiá­ban és a világban általános meg­döbbenés fogadta a gyilkos me­rénylet hírét. A magyar vezetők India elnökéhez intézett távira­tukban fejezték ki részvétüket. Új-Delhiben szerdán szikh szélső­ségesek a miniszterelnöki rezidencia közelében automata fegyverekkel és pisztolyokkal tüzet nyitottak Indira Gandhira, aki közeli hivatalába in­dult. A helyi idő szerint kilenc óra­kor történt merényletet különböző hírügynökségi­ jelentések szerint két vagy három szikh szélsőséges haj­totta végre. Indira Gandhit azonnal kórházba szállították, és az orvosok műtétet hajtottak végre a több sebből is erő­sen vérző miniszterelnökön. Felső­testéből hét lövedéket távolítottak el, de a kómába esett kormányfő életét nem tudták megmenteni. A merénylők kiléte, pontos száma és további sorsuk lapzártakor még nem vált ismeretessé. Az UNI indiai hírügynökség azt közölte, hogy a testőrruhát viselő gyilkosok közül kettőt a kormányfő őrizetének tagjai megöltek, egyet pedig letartóztattak. Egy delhi rendőrségi szóvivő szerint a merényletet két személy követte el, s mind a kettőt letartóztatták. A tragikus esemény hírére Zair Szingh államelnök megszakította külföldi körútját, s a nap folyamán Észak-Jemenből visszarepült Új- Delhibe. Radzsiv Gandhi, a minisz­terelnök fia, nyugat-bengáliai láto­gatását megszakítva azonnal vissza­utazott a fővárosba. Az ide vezető utakat egyébként erős rendőri ala­kulatok zárták le, az ország fegyve­res erőit riadókészültségbe helyez­ték. A rádióállomások gyászzenét su­gároznak. A nemzeti lobogókat fél­árbocra eresztették a kormányépü­leteken, s a kormány tizenkét napos országos gyászt hirdetett ki. A ban­kok, az üzletek és a nagyobb tőzsdék szerdán bezártak, sok iskolában nincs tanítás. Csütörtökön vala­mennyi közigazgatási intézményben szünetel a munka. Szombaton helyezik örök nyuga­lomra Indira Gandhi hamvait — je­lentették be hivatalosan Új-Delhi­­ben. A merénylet áldozatává vált kormányfőt apjának, a független In­dia első miniszterelnökének, Dzsava­­harlal Nehrunak múzeummá alakí­tott házában ravatalozzák fel, ahol a részvétnyilvánítók péntektől ró­hatják le kegyeletüket. A hindu ha­gyományoknak megfelelően Gandhi asszony holttestét elhamvasztják. A nap folyamán rendkívüli ülést tartott a kormány, amelyen Radzsiv Gandhit, a meggyilkolt miniszterel­nök asszony fiát jelölték utódául. Radzsiv Gandhi aznap letette a hi­vatali esküt Zail Szingh államfőnek. Zail Szingh a rádió és a televízió által közvetített beszédében felszólí­totta India lakosságát: őrizze meg egységét, és bizonyítsa be a világ előtt, hogy országa stabilitását egy kis csoport kegyetlen tette nem ás­hatja alá. Az elnök, aki Gandhi asz­­szony meggyilkolását a nemzet ellen elkövetett merényletnek nevezte, ki­jelentette, hogy a történtek ellenére felelősségteljesen folytatni kell az In­dia alapítói által meghirdetett esz­mék valóra váltását. Az indiai kormány szerdán határo­zatban állapította meg, hogy Indira Gandhi India nemzeti egységének és az ország integritásának fáradhatat­lan harcosa volt, s személyében az el nem kötelezettek mozgalma élenjáró vezetőjét, a világ pedig kiemelkedő politikust veszített el. Indira Gandhi az országot történelmének legnehe­zebb éveiben — válságok és külső ag­ressziók idején — irányította. Rend­kívül nagy mértékben járult hozzá az egységes és gazdaságilag erős nemzet megteremtéséhez — hangoztatta a kabinet, amely felhívta az országot arra, hogy őrizze meg belső békéjét, a különböző közösségek összhangját és egységét. India népe tömeges felháborodás­sal fogadta a tragikus hírt. Az or­vostudományi intézet előtt, ahová a súlyosan sebesült Indira Gandhit beszállították, rövid idő alatt hatal­mas embertömeg verődött össze. Özönlenek a táviratok a köztársasá­gi elnök címére, a különböző szö­vetségi államokból, ezeken — párt­állásra való tekintet nélkül — India politikai és közéleti személyiségei felháborodásukat fejezik ki a gyil­kos merénylet miatt. Az indiai ellenzék vezetői is meg­döbbenésüknek adtak hangot a vé­res merénylet kapcsán. Deszai, volt kormányfő, Gandhi asszony egykori politikai ellenfele a merénylet leg­határozottabb elítélésére szólított fel. Csaran Szingh, egy másik volt mi­niszterelnök szerint szégyen és óriá­si bánat, hogy ilyen bűncselekmény megtörténhetett Indiában. Dzsag­­dzsivan Ram, a Dzsanata Párt volt vezetője az indiai hírszerzés és biz­tonsági szolgálat kudarcának minő­sítette a merényletet. Csandra Radzsesvara Rao, az In­diai Kommunista Párt főtitkára nyi­latkozatban állapította meg: Gandhi asszony meggyilkolása vészterhes fi­gyelmeztetés arra, hogy a terror erői igyekeznek aláásni a nemzeti egysé­get és az ország területi épségét. India újonnan kinevezett miniszterel­­nöke 40 éves, nős, két gyermek apja. Radzsiv Gandhi alig négy éve került közelebbi kapcsolatba a politikai élettel, amikor öccse, Szandzsaj — aki a kong­resszuspárt (j) egyik fiatal vezetője volt — repülőszerencsétlenség áldozata lett. Az Uttar Prades állambeli Amethi­­ben — öccse egykori választókerületében — parlamenti képviselőnek választották. 1983 februárja óta az indiai Nemzeti Kongresszus (I) párt országos bizottsága főtitkári tisztjét töltötte be. A politikai szereplése óta eltelt négy esztendő alatt Radzsiv Gandhi neve India határain túl is ismertté vált, tekintélyt szerzett mind hazájában, mind nemzetközileg nemcsak mint Indira Gandhi politikájának köve­tője, hanem higgadt és megfontolt foly­tatója. (Az esemény világvisszhangját s Indira Gandhi nekrológját lapunk harmadik oldalán ismertetjük.) Ezrek gyülekeztek szorongó aggodalommal Delhiben az orvostudományi intézet körül, miközben az épületben az orvosok Indira Gandhi miniszter­­elnök asszony életének megmentéséért küzdöttek. Radzsiv Gandhi leteszi a hivatali es­küt. 2,1 MILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁS Ózdon üzembe helyezték a salakfeldolgozó művet Az 1980-as évek fordulóján a mé­lyülő világpiaci és ezen belül az acél­ipari válság közepette az Ózdi Ko­hászati Üzemek is nehéz helyzetbe került. A kilábaláshoz egyrészt a belső tartalékok fokozottabb feltárá­sára és ésszerű hasznosítására, más­részt az árbevételt növelő és az ön­költséget csökkentő műszaki fejlesz­tésre kellett, illetve kell a jövőben is törekednie a vállalatnak. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a több mint 2,1 milliárd forint beru­házási költséggel létrehozott, új sa­lakfeldolgozó mű, amelynek ünnepé­lyes üzembe helyezésére szerda dél­után került sor. A mű technológiai berendezéseinek indítását Gyenes András, az MSZMP KB tagja, a párt Központi Ellenőrző Bizottságának el­nöke végezte el. Az indítást követően az ózdi Liszt Ferenc Művelődési Ház színházter­mében munkásgyűlésre került sor, ahol dr. Pethes András, az Ózdi Ko­hászati Üzemek vezérigazgatója méltatta a feldolgozómű jelentősé­gét. Elmondta, hogy az új üzem épí­tése rövid idő, 17 hónap alatt ké­szült el, s a próbaüzem mintegy két héttel a határidő előtt kezdődött meg. Az évtizedek alatt felgyülem­lett mintegy 35 millió tonna salak­ból a mű évente 1,6 millió tonnát dolgoz fel, amelyből 320 ezer ton­na újra hasznosítható vastartalmú anyagot válogat ki. A tisztavas kinyerése mellett azon­ban jelentős, mintegy 1,2 millió ton­na másodlagos termék adódik, az osztályozott kohósalak. E terméket igen előnyösen fel lehet használni a népgazdaság különböző területein. Útépítésnél útlapok készítésére, me­ző- és erdőgazdasági utak gazdasá­gos előállítására vagy bitumenes koptatóréteghez adalékanyagként. Az azonos szilárdság mellett a kőzetek­kel szemben előnye még a kisebb szennyezőanyag-tartalom és nagyobb kopásállóság. Ezen a területen 1984 júniusában jelentős együttműködési alapszerződés aláírására került sor az Ózdi Kohászati Üzemek és öt köz­útépítő vállalat, valamint az Aszfalt­­útépítő Vállalat között, évi mintegy 500 ezer tonna vastalanított, osztá­lyozott kohósalak felhasználásáról. Ez a mennyiség a későbbiek folya­mán 750 ezer tonnára is növeked­het. A vezérigazgató megköszönte a sa­lakfeldolgozó mű építésében részt vevő vállalatok dolgozóinak kima­gasló munkáját, majd Gyenes And­rás emelkedett szólásra. Mérő Miklós, A KEB elnöke tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottsága s sze­mélyesen Kádár János üdvözletét és köszönetét az ózdi kohászoknak, va­lamint a népgazdasági szempontból jelentős beruházás tervezőinek, ki­vitelezőinek és irányítóinak. Hang­súlyozta: a párt és a kormány veze­tői, az ország közvéleménye nagyra becsülik az ózdi kohászat dolgozói­nak eredményes, gazdaságos tevé­kenységét. Méltatta az új salakfel­dolgozó mű jelentőségét, amely ered­ményesen járul hozzá a kohászat gazdaságos termeléséhez, fontos, tő­kés importból származó alapanya­gok helyettesítéséhez. Az ilyen kez­deményezések — hangoztatta — eredményesen segítik gazdasági cél­jaink megvalósítását. A munkásgyűlés befejező aktusa­ként kitüntetéseket és jutalmakat adtak át a beruházás tervezésében és kivitelezésében részt vett mérnö­köknek, technikusoknak, szakmun­kásoknak. Gyenes András átnyújtot­ta a Munka Érdemrend arany foko­zatát Horog Lajosnak, az Ózdi Ko­hászati Üzemek műszaki vezérigaz­gató-helyettesének, s további hét ki­tüntetettnek a Munka Érdemrend ezüst, hatnak pedig a bronz fokoza­tát. Ezt követően több mint hetven dolgozó kapott Kiváló Dolgozó és Kiváló Kohász kitüntetést, illetve jutalmakat. A KEB elnökét Borsod megyei lá­togatása során Miskolcon, a megyei pártbizottság székházában Grósz Károly, a pártbizottság első titkára, Ladányi József, a megyei tanács el­nöke, valamint Dudla József, a mis­kolci városi pártbizottság első titká­ra fogadta, és tájékoztatta a megye és Miskolc város dolgozóinak életé­ről, a megye politikai és gazdasági helyzetéről, a pártszervezetek tevé­kenységéről. (MTI) A salakfeldolgozó mű. ■MIZERAK ISTVÁN FELVÉTELE — MTI FOTO Nagy erő az érdekeltség (5. oldal)

Next