Népszabadság, 1986. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-11 / 162. szám
HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy özv. Orbán Jánosné sz. Gorza Irma életének 85. évében, folyó Hó 6-án váratlanul elhunyt. Temetése 1986. folyó hó 12-én 15 órakor lesz a Szentgotthárdi temetőben. A gyászoló család. Németh Imréné Kerekes Ilona, Pápa város nyugdíjas tanácselnöke életének 83. évében, Pápán elhunyt. Temetése július 16-án, szerda délután 3 órakor lesz a pápai Alsóvárosi temetőben. Dr. Mayer László vb-titkár. A Szegedi Szalámigyár és Húskombinát gazdasági és társadalmi vezetése megrendülten tudatja, hogy Mocsi Pál nyugállományú főosztályvezető életének 65. évében, hosszú betegség után elhunyt. Az elhunytat a vállalat saját halottjának tekinti. Minden külön éresítés helyett. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Szabó Józsefné született Almásy Olga, a Cukoripari Szolgáltató Közös Vállalat osztályvezetője temetésén részt vettek és gyászunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család. A Nagykőrösi Városi Tanács V. B. hatósági osztálya Állam és Jogtudományi Egyetemet vagy Államigazgatási Főiskolát végzett ügyintézőt alkalmaz igazgatásügyi munkakörbe. Bérezés: 11/1983. XII. 17.) ÁBMH-rendelet alapján. Lakásmegoldás lehetséges________________ A Nagykőrös Városi Tanács V. B. pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálya felvesz felsőfokú pénzügyi végzettségű revizort. Költségvetési gyakorlattal rendelkezők előnyben. Bérezés: a 11/ 1983. (XII. 17.) ÁBMH rendelet alapján. ,,ALBA” Cipőipari Szövetkezet felvételt hirdet műszakiosztály-vezető és gyártmányfejlesztő munkakör betöltésére, jelentkezés: Székesfehérvár, Széchenyi u. 1—3., személyzeti vezetőnél. Telefon: 22-12-943. Boglárleve Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi munkakörök betöltésére: VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ. Pályázati feltételek: szakirányú egyetemi végzettség, tízéves szakmai gyakorlat, GAMESZVEZETŐ. Pályázati feltételeik: felsőfokú építőipari vagy közgazdasági végzettség; ötéves szakmai, illetve államigazgatási gyakorlat. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes öviéletrajzát, eddigi beosztásait, munkahelyeit, szakmai és vezetői, valamint közéleti tevékenységét. Fizetés a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelkezés, illetve a 21/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelkezés alapján. Lakásmegoldás megbeszélés szerint. A pályázatokat 1986.augusztus 15-ig kérjük megküldeni a városi tanács vb. személyzeti vezetője, bék, Boglárlelle. Szabadság u. 15. 8630 számra. A Peremartoni Vegyipari Vállalat műszaki fejlesztési főosztályára FELVÉTELRE KERES szervesként i.ai preparatív munkára, kutatómérnöki állományba 4 fő vegyészt vagy vegyészmérnököt, továbbá kísérleti üzemi munkára szerves vegyipari üzemi gyakorlattal rendelkező 2 fő vegyészmérnököt vagy vegyész üzemmérnököt. Fizetés a gyakorlati időtől, valamint az érvényben levő bértáblázat alapján megállapodás szerint. A vállalat lakótelepén házastársaknak összkomfortos lakást, egyedülálló pályázóknak megfelelő elhelyezési lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti és oktatási osztályán levélben vagy személyesen. Levélcím: Peremartoni Vegyipari Vállalat, Peremarton-gyártelep, 8182. Csepeli Duna Mgtsz Vasipari ágazat felvételére keres: szerkezeti lakatosokat, esztergályosokat, marósokat, betanított munkásokat, illetve munkásnőket. Továbbá 30 fős könnyűfém öntödéjébe üzemvezetői munkakörbe, üzemvezetőt és fémöntőket. Érdeklődni lehet 06-26-79- 004 telefonon a munkaügyi osztályon vagy a helyszínen. Tököl, vasipari ágazat ágazatvezetőségén, Tököl, Vincetanya telephelyén. A TISZA CIPŐGYÁR PÁLYÁZATOT HIRDET gazdasági igazgatói munkakör betöltésére. A munkakör 1986. szeptember 1-jétől tölthető be. A kinevezés meghatározott időre szól alkalmasság esetén megújítható. A vállalat ..A” kategóriába tartozik. Fő profilja cipőipari, gumiipari termékek gyártása. A vállalat a belföldi ellátáson kívül jelentős exporttevékenységet bonyolít le. A gazdasági igazgató legfontosabb feladatai: — a vállalat nyereséges gazdálkodásának megszervezése és fejlesztése; — a tervezés, számvitel és pénzügy, átképzés és kalkuláció; a munkaügy, a készletgazdálkodás irányítása.A munkakör betöltésének feltétele: — közgazdasági egyetem, illetve mérnökközgazdászi végzettség; — felsőfokú politikai iskolai végzettség, illetve elismerhetőképzettség; — tízévi szakmai, ötévi vezetői gyakorlat; — erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: megegyezés szerint 2-3 szobás vállalati bérlakás Martfűn. A pályázat tartalmazza a pályázó: — önéletrajzát; — eddigi munkahelyeinek, beosztásainak és jövedelmének megnevezését, a végzettségét tanúsító okiratainak másolatát. Az állással kapcsolatban felvilágosítást ad a személyzeti és szociális igazgató. Telefon:: Martfű, 1, 14. A pályázatok benyújthatók 1986. július 31-ig, a vállalat személyzeti és szociális igazgatójánál. Levélcím: Martfű, Lenin út I. 5455. A pályázatokat bizottság bírálja el. A döntésről a pályázók Levélben kapnak értesítést. Termelőszövetkezetünk pályázatot hirdet műszaki vezetői munkakör betöltésére. Követelmény: mezőgazdasági gépészmérnöki végzettség és 5 évi mezőgazdasági üzemben eltöltött szakmai gyakorlat. Bérezés: 25/1983. (XI. 29.) MÉM sz. rendelet alapján történő megegyezéssel. Jelentkezés: személyesen v. írásban a tsz elnökénél. Cím: Egyetértés Mgtsz. Alcsútdoboz, Szabadság u. 59. (8087)._____ A Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet FELVÉTELRE KERES KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére munkatársat. jelentkezési feltétel: — közgazdasági egyetem ipari karán, ipari tervező-szervező szakon szerzett végzettség; — 8—10 éves iparvállalati és legalább 3 éves veetői gyakorlat. Számviteli gyakorlat előnyben. Fizetés: megegyezés szerint Jelentkezni levélben részletes szakmai önéletrajzzal a személyzeti osztályon lehet. Cím: Gödöllő, Táncsics M. út 82. 2100. Telefon: 06-28-20882. Részletes információt személyes elbeszélgetés során adunk. A Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet FELVÉTELRE KERES ELEMZŐ KÖZGAZDÁSZT Jelentkezési feltétel: — közgazdasági egyetem ipari karán, ipari tervező-szervező szakon szerzett végzettség; — legalább 2—5 éves iparvállalati gyakorlat. Számítógépes ismeret előnyben. Fizetés: megegyezés szerint jelentikezni levélben részletes szakmai önéletrajzzal ,a személyzeti osztályon lehet. Cím: Gödöllő, Táncsics M. út 82. 2100, Telefon: 06-28-20882. Részletes információt személyes elbeszélgetés során adunk. Ráckevei Aranykalász Mgtsz Épületszerelő Üzeme felvesz átalányelszámolásos részlegeket különféle szakmákban, jelentkezés személyesen vagy telefonon. Budapest XVI., Köztársaság u. 59. Tel.: 858-506, Pulai Tibor üzemvezetőnél. A .,ZALA-Huta” GMK Tűrje felvesz: szilikátipari mérnököt, szilikátipari technikust, üvegfújókat és üvegcsiszolókat.____________ A Balatonfüredi Aliami Kórház főigazgató-főorvosa pályázatot hirdet a megüresedett munkaerő- és bérgazdálkodási osztályára osztályvezetői állás betöltésére. Az állás betöltéséhez felsőfokú munkaügyi végzettség és 5 éves szakirányú gyakorlat szükséges. Bérezés a 14/1983. (XII. 17.) ÁBMH rendeletében foglaltak szerint: intézetünk lakást biztosítani nem tud. Pályázatokat 1986. július 20-ig kérjük benyújtani. főigazgató-főorvos (Állami Kórház, Balatonfüred, Gyógy tér 2.) címére. 65-ös UTB-traktor, ekével eladó. Ugyanott 350. es jiawa, oldalkocsival eladó. Érdeklődni lehet Balassagyarmat, Újkóvár H. sz. (2660). Koreai univerzális marógép. BUR 20 TOS palást köszörű gép. TGK 28-as földgázkazán (új) eladó. Bp., 544. u. 26. 1173. OSB Figyelem! Szobafestést, mázolást, tapétázást, családi házak homlokzat festését garanciával vállalom. Közületeknek is. Tel.: 131-340. Rács, ponyva, reluxa helyett segít önnek a Solarfilter. 477-208. Minősített faipari gépek készítése 200-300—400- as méretben, kombinált és egyedi gyalugépek, asztali marók. Gergely Ferenc, Érd VI., Emil u. 56. 2030. Telefon: 45-893. Az OM Salgótarjáni öblösüveggyár FELVÉTELRE KERES műszaki végzettségű házaspárt (lehetőleg gépészmérnök), kiemelt kereseti lehetőséggel, lakásbiztosítással, jelentkezni lehet a gyár személyzeti és oktatási osztályán. (Salgótarján, Hajek R. u. 1. 3100.) Telefon: 14-457. Vidékieknek! Nyelvtanítás levelezéssel száz forinttól havonta, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul telefonetikával. Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. Budapest. Tábornok huszonegy 1149. (835-761.) Esküvőiruha-különlegességek kölcsönzése a Délinél szombati nyitva tartással. Budapest XII., Greguss u. G. gnsnö Sztereó videomagnó! — Siemens, vámkezelten eladó. Tel.: 686-784 este. Vámkezelt Sharp videó eladó. Irányár: 55 ezer Ft vagy 1-2 éves csukott ARO-ra cserélem, ráfizetéssel. ..Sürgős NSZ 32 965” jeligére akiadóba. A Szolnoki Papírgyárfelvesz felső- és középiskolai végzettségű szakembereket a műszaki osztályra, osztályvezetőt, karbantartási művezetőt, előadót A német- vagy az angolnyelv-tudás előny. Felvesz továbbá felsőfokú végzettségű, építőipari gyakorlatot szerzett építésüzem-vezetőt. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán, cím: Szolnok, Vörös Hadsereg útja 8-12. Megvételre felajánljuk Miskolcon, a Repülőtéri út 15—16. sz. alatt levő, 10000 nm-es ingatlanunkat, két 1500 rrz-es, zárt raktárrésszel (megosztva is). Érdeklődni lehet a R IMNM KERESKEDELMI VÁLLALAT igazgatóságánál, Miskolc, Sétány u. 1. vagy Bodnár Józsefnél, a fejlesztési és üzemeltetési osztály vezetőjénél, a (46)-52-777-es telefonon. Szovjet búvárszivattyú tekercselését vállalom. (Vidélkre utánvéttel.) — Rákóczi térnél. Budapest VIII., Pogány József u. 35., Mánya István.________________ Jó forgalmú, két sütőteres pékség eladó, bolthelyiséggel, két szoba, komfort és lakással. Ugyanitt 3000 db samott-tégla is eladó. Érdeklődni lehet hétfő délutántól, szombat délig mindennap a következő címen: Erdőtelek, Telski út 78. Büfé-falatozó III. oszt., teljes felszerelésben azonnal eladó. Nemzetközi üdülőközpontban a Balaton északi partján. Bevezetett, nagy forgalmú. Érdeklődni: Kajtár László. Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 55. 22-es élelmiszerbolt. Kitűzőjelvények alapkelléke, gombkellékek nagy választékban a készítőtől. Falud, Dózsa György út 44. 1076. Padló- 6* központi fűtés szerelését, anyagbeszerzéssel is, vállalom: Kovács Ferenc. Vác, Postafilók, 227. 2601. NSZK-exportból visszamaradt lambéria, panel, beépített szekrény ajtónak, falburkolatnak, valamint minőségi hajópadló és lambéria kapható. Baka Béla, Göd, Úttörő utca 10. (27)-45- 190. Tulipán: piros, sárga Hordó-fehér szélű 5 Ft/db, vegyesen 4 Ft/db. Nárcisz: nagy virágú, tölcséres sárga, fehér, 8—6—5 Ft/db. Liliom: fehér illatos 10 Ft/db. Jácint: kék 3 Ft/db. Crokus: sárga 5 Ft/db. Szállítás 200 Ft felett, postán utánvéttel. Mészárosné: Kiskunlacháza, Pf.: 49. Koszorúráma-készítést minden méretben vállalok. ..Mindszenti 081 475” jeligére a hódmezővásárhelyi hirdetőbe. Napos- és előnevelt csirke kapható, illetve megrendelhető hampshire, kendermagos és húshibrid fajtákból. Bíró József, Pomáz, Mező Imre u. 1. 2013. ALBÉRLET Panorámás helyen. Budatétényben a rózsakertnél 2 külön bejáratú szoba, komforttal augusztus vagy szeptember 1-jétől kiadó. ..Egyetemista lányok IKSZ 54 059” jeligére a kiadóba. Lakásakció! Városkapu kirendeltségünk megnyitási reklámja: sokkal többet fizetünk, sokkal kevesebbet kérünk kiadó lakásokért. Különleges szerződéseikötés már csak néhány hétig. DELFINTOURIST, a Kálvin téri üzltdeház I. emeletén. — Telefon: 341-233, 841-411, 417-432, 802-205, 853-250. Tata központjában, szép környezetben központi fűtéses, kertes villa azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: Tata, Szabadság tér 5. vagy telefonon: 8 -365. Zalaistvánd, József Attila út 12. szám alatt háromszobás családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni a helyszínen. Kétszintes családi ház eladó. Irányár: 2 200 000 Ft. Szeged. Vadkerti tér 7/B (Alsóváros). Siófokon, Szigetközben 1200 n.öles telek eladó. Érd.: Székesfehérvár.. Benkő F. u. 4. IX/6? 19 óra után. Agárdon melegfürdőhöz közel gázfűtéses nagy családi ház eladó. Jókai tér 7. Fonyód társasüdülőrész eladó. Cím: Tóth József. Szeged, Rigó u. 24/B 6724. Üllő, Vörös Hadsereg u. 52. sz. alatti ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni levélben, személyesen, Nagykőrös. Szabadság tér 2. II. 10. Megtekinthető megbeszélés szerint. Siófokon 60 nm-es OTP-lakás eladó. Érdeklődni: Tanácsház utca 24. IV./57. Telefon: 12 694.________________ Balatonhoz közel. Enying belterületen. Munkácsy Mihály u. 7. 3 szobás, kertes családi ház, gazdálkodásra alkalmas épületekkel eladó. Érd.: Szente Zoltánná, Enying, virágüzlet___________________ Balatonhoz közel. Enying belterületén, Petőfi Sándor u. 24. kertes családi ház eladó. Erd.: Kovács Lajos, Enying, Bástya u. 2. Siófok-Kiliti, Csalogány u. ,15/A alatti 2 szoba, összkomfortos családi ház eladó.____________ Keszthelyen, parkikal szemben. Tanácsköztársaság útja 18. alatt, kétszobás, 70 nm-es házrész, kis kerttel eladó. Balatoni, hévízi nyaralóra cserélhető. Érdeklődni: napközben. Georgikon u. 19. KIOSZ-udvar, 16 óra után, Fodor Imre utca 41., Novák. Telefon: 11965.________ Mátraszentimrén szép helyen 840 nm-es telek, házzal együtt eladó. Érdeklődni: Mátraszentimre, Deák Ferenc u. 40. sz., Sipos. Munkásnadrág bármilyen nagy derékbőségre 250 Ft. Kertésznadrág 320 Ft. 100 cm derékbőségen ,felül cm-ként 1 Ftot számítok fel. Mintát, tájékoztatót küldök. — Sági Ferencné, Polgáréi, Batthyány u. 42. 8154. Telefon: 44.___________ Ezüstfenyők 40 cm-től 1,2 m-ig, buják 20 cm- től 1 m-ig, őszi kitermelésre sürgősen, megegyezéssel eladók, ugyanitt szénaalap 20 cm-től 50 cm-ig megrendelhető. Kovács Dezső: Zalaszentgyörgy, Lenin út 11.1. Eladó: Kunmadaras nagyközségben gyógyüdülő közelében, főútvonalon, téglából épült 3 szobás, üvegezett verandás, üzlethelyiséggel, kirakattal, összkomfortos, gázfűtésű, keleti fekvésű családi ház, melléképületekkel, 750 nm-es udvarral, kerttel. Cím: Kunmadaras, Mező u. 1. Tamási fürdővárosban családi ház eladó. 87 nm-es, központi fűtéses, 31 nm-es toldaléképület (alsó szint kész), 50 nmes melléképület, garázs, 972 nm-es telek, termő gyümölcsfák. Ár: egymillió-kettőszázötvenezer. Tamási, Mikszáth K. ,21, 7090., Freisinger. Dabas központjában 262 n.-öles telken új, modern, két szoba, két fél szobás, szinteltolásos, tetőtér-beépítéses családi ház, alatta koszorúkészítő-üzlettel, műhellyel garázzsal. Valamint 320 nm-es olaj-központifűtéses üvegházzal eladó. Dabas II., Biksza M. út 460/A. Tel.: Dabas. 663 KÖZLEMÉNYEK Szélvédő üveg nagy választékban kapható gépkocsikba, erőgépekbe üvegesrészlegünknél. Veresegyház, Mikes Kelemen út 18. Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ. Körkötött passzé, trikóanyag színekben, termelői áron. Filmnyomást, körhurkolást bérmunkában vállalunk. — Triking Gmk. Bp., Erdőalja út 163. 1037. A Novex Rt. értesíti. ügyfeleit, hogy telefonszámai 1986. VI. 30-tól a következők: 569-894, 568-642, 750-203. Ismerkedési Anna-bált rendezünk július 26-án a Hiltonban, estétől hajnalig. Belépő ára: vacsorával 500 Ft fő. Jegyelővétel: 888-636, és a Színházak Központi Jegyirodájában. Levélpressz, Budapest, Pf.: 714. 1365. A DUNASZÖV ÁFÉSZ Perkáta községben levő malomépületének hasznosítására pályázatot hirdet. A pincéből plusz 3 szintből álló épület, kamion, forgalmat bonyolító út mellett helyezkedik el. Az alsó szinten az áfész ABC-áruházat alakít ki. A felső szinteket, melyek panzió vagy egyéb vendéglátóegység kialakítására alkalmasak, megegyezés szerint átadja. Érdeklődni lehet a DUNASZÖV ÁFÉSZ áruforgalmi főosztályvezetőjénél. Cím: Dunaújváros, Budai Nagy Antal út 1—3. 2406, telefon: 18-187. Felhívás! Elveszett a Szegedi Városgazdálkodási Vállalat csekktömbje. A mai naptól érvénytelen a P. 425 395— 396—397—398—399—425 400-as csekkszelvény. Belváltásáért felelősséget nem vállalunk. 1986. július 4. napján elveszett az alábbi lenyomatú bélyegző: Budapesti Közúti Igazgatóság, 15. Sz. Autópálya Üzemmérnökség, 8171. Balatonvilágos MNB. 232-90171-0272. Használata érvénytelen. A Forma—1 világbajnoki futamra a Magyar Autóklubnál elővételben megvásárolt jegyek — a kiadott nyugta ellenében, a befizetés helyén — átvehetők. Balatonakarattya, Olajfa u. 27. sz. kétszintes, 160 nm-es nyaralómat eladnám vagy kisebb balatoni nyaralóra cserélném Érdeklődni: Radványi István, Szekszárd, Szőlőhegy, újtelep 35. Eladó Kerepestarcsán másfél szobás családi ház kis telekkel + egy szoba, konyhás külön lakrésszel, HÉV-hez egy percre. Érdeklődni lehet özv. Nagy Károlyné. Kerepestarcsa-alsó, Petőfi u. 2 Az Eladó 2 szobás, összkomfortos családi ház, 512 n.öles gyümölcsöskerttel, melléképülettel, garázzsal, Budapesttől 28 kmre, M1-es mellett, jó közlekedéssel. Herceghalom, Petőfi u. 15. 2053._____________| Vaján, állomáshoz közel kétszobás családi ház gyümölcsössel eladó vagy elcserélném szolnoki lakásra. Érdeklődni: Vaja, Aulich út 57. sz. Központi fekvésű kertes családi ház eladó, 3 szoba, komfort + mellék épületek, bp. + OTP. Kisfástanya, Május 1. tér 2. szám. Dacia 1300-as, TM-es frsz., zöld színű, jó állapotban eladó. Irányár: 95 000 Ft. Érdeklődni lehet hét végén. Cím: Bányai László, Nagydém, Jókai u. 12. Frissen vizsgázott 3 éves ARO 243—D (dízel, csukott) terepjáró, 21 000 km-rel eladó. Tel.: 856- 442. SKIF sátras utánfutó originál állatpotbavi eladó. Lipták Sándor, Bp. XXL, Árnyas u. 5. Warszawa 223. típ. gk. rendszám nélkül. Danuvia motorkerékpár, 125 kcm-es, sürgősen eladó, plusz 1 db Verhovina kismotor, üzemképes. Érd.: Székesfehérvár Lövölde u. 7. III/3., Szarvas. Sürgősen eladó 8 LE MIB dízelmotorral kifogástalan állapotban bő, összkerék-meghajtású önjáró. Irányár: 75 000 Ft. Cím: Juhász Antal, Csólyospálos, Kossuth u. 15. Piros Skoda coupé felújított karosszériával, motorral, 63 ezer forintért eladó. Miske, Fő utca 37. Mercedes 123-as, 200-as, hároméves 22 000 kmvirel, új állapotban, Suzuki Jeep, Volvo 760 GLE turbó dízel, Daihatsu Charmant eladók. 133- 565. Dacia 1310 újszerű állapotban nyugati gépkocsira cserélhető, hároméves korig ráfizetéssel. Kákai József, Jászfelsőszentgyörgy, jászberényi út 28. 5111.__________ Sztráda Autóközvetítő. Gyors, pontos, megbízható iroda. II., Pasaréti út 57. 164-010. Bemutatótelep: II., Szentendrei út 217. Suzuki SJ 410 nyitott, 4 kerék meghajtású terepjáró személygépkocsi, valamint Suzuki GS 550 motorkerékpár eladó. Telefon- 06-84-31- 193. Budai 2 és fél szobás öröklakásban eltartási szerződést kötne, gondozásra szoruló egyedülálló nő. Ajánlatokat a szombathelyi hirdetőbe ..Bizalom 085 764” jeligére.______________ Törzskönyvezett komondonkölykök eladók augusztustól. Dr. Márai Mélykút, Bercsényi u. 10. Bács megye. Kiadó balatonszántódi 5 férőhelyes nyaraló. Érd.: Székesfehérvár, Pintér K. u. 1.5.. Komjáthyné. 53 éves, járóképtelen férfi, aki kocsival jár, olyan 55—60 éves gondozónőt keres, akinek nyugdíja van, de lakása nincsen. Esetleg házaspárt. Somogyi János, Ordacsehi, Lenin u. 4. 8635. Új, 12 nm alapterületű panorámás fémpavilon és UM-es Lada Combi eladó. Érdeklődni: Mátészalka, Eötvös út 11. Telefon: 581. Különleges tulipánhagymák, crocusok, íriszek, császárkorona óraás virágú holland ráciratok, örökzöld díszfáik, sövénycserjék, nyíló tulipánfák megrendelhették. Toronyi Faiskola, Szőneg, Gyár u. 12. Árjegyzék válaszborítótert. Vác külterületén ideális környezetben 56 férőhelyes, plusz kiszolgáló helyiségekkel, jó állapotban lévő munkásszállás eladó. Átalakítás nélkül motelnek is használható. Érdeklődni lehet: 27-11- 411/146 teles óraszámon. Tiszafüred mellett Egyek község központjában nagy telken egy háromszobás családi ház, ipari tevékenységre is alkalmas gazdasági épületekkel eladó. Irányár: 550 000 Ft. Ugyanitt nyolcszemélyes intarziás antik ebédlőbútor is eladó. Érdeklődni: Zsólya Tiborné, Gyöngyös, Ifjúság u. 5. 3200 vagy telefonon: 37-14-469-es számon du. 17 órától. Eladó Prága szippantó, AJAZ platós tehergépkocsi és faipari abrichter. Jászberény, Honvéd u. 5. szám. Megvételre felajánlunk 1 db új állapotú Robotron Dairo—1156 típusú Mátrixnyomtatót: TTL-szinntű vezérlő elektronika, ASC II, interface, 178-jel/sor írásszélesség, 100-jel/L írássebesség változtatható nyomtatvány szélesség, egy- vagy kétpéldányos leporelló. Érdeklődni lehet reggel 9 és du. 15 óra között a 134-428 teles óraszámon. Címünk: Bp. VIII., Bródy Sándor u. 16. Gondolat Könyvkiadó. Törzskönyvezett bernáthegyi kutyakölykök ismét kaphatók. Irányár: 6000 Ft. Gaál Zoltán, Nagypirit.____ ___ Nagy mennyiségben eladó tűzdelt asparágus plumóta és spengeni palánta, 3-4 .szálas, szedhető, 40 cm-es, 6—8 Ftos áron. Postán küldeni nem tudunk. Huszti Sándor, Debrecen. Bokányi D. u. 18. 4034. Telefonon: 52 23-498. Terpesen, Bükkszéktől 2 km-re új kétszintes, kertes családi ház, kisipari tevékenységre alkalmas műhellyel, garázzsal eladó. Érdeklődni hétköznap: Terpes, Kertész v 38. vasárnap: Eger, Lenin út 128. Badacsony-hegy északi oldalán, nyaralónak alkalmas kis ház eladó vagy Székesfehérvár környékire cserélhető. Cím: Darab István, Nemesgulács, Köbölkút út 13. Kettő szoba, összikomfortos (90 nm), alápincézett házrész. 120 n.öles kerttel és garázzsal őszi beköltözéssel eladó Budakesi Vörö Hadsereg útja 169. _____ Eladó Érden 4 szobás családi ház, 200 n.öles gondozott telekkel. — Elektromos fűtés. Irányár: 2 000 000 Ft. Ilyés Balázs, Érd VI. ker., Kelemen út 29. Zalacsányban 600 négyszögöles építési telek. 76-os főúthoz gyalog három percre, áron alul betegség miatt eladó. Víz, villany megoldható. Érdeklődni: Balatoni József, Zalacsány, Zrínyi, u. 13. ___ ____ Régi típusú családi ház. 406 négyszögöles gazdálkodásra alkalmas telekkel eladó. Érdeklődni: Zalaegerszeg, Ságod, Telekalja út 22. sz. Keszthelyen patak mellett. felújított, három szoba, összkomfortos, teraszos, garrázsos családi ház (nyaralónak ,is) eladó. Érdeklődni: dr. Fazkas, Gyenesdiás, Jókai u. 15. Eladó Érd-Pankvárosban kétszintes, garázsos, szintenként 76 nm-es, külön bejáratú ház, 200 n.öles telekkel. Víz villany van, telefon megoldható, buszmegállótól 5 percre, útbetonozva. Eladási ár: 2,5 millió Ft. 1 szobás budapesti lakást beszámítok. Érdeklődni: IX Szilfa u. 24., Rigó. Telefon 270-718. Sümegen Balatontól 20 km-re, zártkertben, 600 n.-öles szép kilátású gyümölcsösnek, szőlőnek megfelelő telek, alapia cézott, loggiás szobával, további bővítési, építési lehetőséggel eladórdeklődni: Liszli Ferenc, Sümeg, Lukonich utca 51/6. 17 óra után. Telefon: Sümeg. 189. Háromszobás családi ház, kerttel garázzsal, nyaralólak is alkalmas, Rábához, állomáshoz, buszmegállóhoz közel, őszi beköltözéssel, reális áron eladó. Szinny, Béke u. 1,0. Parádsasváron 170 n.öles telek, kész alappal tervrajzzal eladó. Telefon: Debrecen 52/17-211 vagy ..Szép panoráma 127 802” jeligére a debreceni hirdetőbe. Sopron, Baross u. 8/D I. emeleti 2 plusz 2 félszobás, 67 nm-es OTP- öröklakás kp.-ért eladó. Érdeklődni: Felszabadulás u. 15. 111/11. 17— 19 óráig. Siófokon — fürdőtelep, Gábor Át u. 2. sz. alatti lakóház eladó. Érdeklődni: Balázsev József, Vaskút, Damjanich u. 87. 6521. Balatonszárszón, Szoládi út 60. sz. alatt családi ház, 2 szoba, összkomfort, 600-as telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy a szomszédban. Eladó Vácott, a Diófa u. 5. sz. alatti, 5 szobás, összkomfortos, garázsos lakás. Nyugati márkájú új személygépkocsit beszámítok. Érdeklődni lehet: Bihari, Nagykovácsi, Bánya u. 3/A. Boráros tér mellett, Gabona utcára néző, magasföldszinti, két és fél szoba, hallos, 82 nm-es, összkomfortos öröklakás eladó. Tel.: 130-999 vagy 668-585. Érdligeten, Hortenzia utca 24. alatt 192 n.-öles gyümölcsös és pihenőkertben hétvégi ház 600 000 Ft-ért eladó. Telefon: 130-999 vagy 668- 585. _______ Miskolctapolcán, üdülőövezetben a Katona József u. 3. szám alatt 4 szobás, üresen álló családi ház eladó. Irányár: 1,4 millió Ft. Levélcím: Zalai György, Pécs, Uitz Béla u. 5. sz. 7632. Eladó Sashegyen 3 szobás társasházi, panorámás öröklakás, garázzsal. Telefon: 856-437. Pilisvörösváron 160 négyszögöles építési telek eladó. Telefon: 498- 283, este. ___ Budapesthez 15 km-re, Pilisvörösvár központjában két szoba komfortos ház kis telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: Pilisvörösvár, Petőfi Sándor utca 8. Tel.: 176-776. Elcserélnénk bajai 2 és fél szobás, összkomfortos, magasföldszintes, szövetkezeti lakásunkat, alatta 25 nm-es garázzsal plusz a város szélén levő 740 n.-öles telket, gazdálkodásra alkalmas tégla családi házért. Érdekődni: Pántya György, Baja, Posztó utca 2. Horgásztanyának nyaralónak is átírható 130 nm-e,s családi ház, 400 n.-öles telekkel eladó. A Tiszától egy km-re, Cserkeszelő és Kerekdomb gyógyfürdőtől 8 km-re. Mező László, Tiszasas, Alpári út 25. Sárvártól 6 km-re, Rábapaty községben 2 szoba, konyha, melléképülettel, állattartási lehetőséggel, 200 n.öles telekkel, utcai házrész eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap, Rábapaty, Budai út 2. Felsőgödön új, modern családi ház eladó. Alsó szinten műhelyeik és garázs. Parkosított kert, teraszok, panorámás kilátás, csend. Göd, Könyök u. 16. A Kaposvár és Igar között Rácegercsen szobás családi ház, gazdálkodásra alkalmas épületekkel, őszi beköltözéssel eladó Érdeklődni helyben, Latinca Sándor u. 57. ( ÜDÜLŐ ) Balatonfüreden, a kikötő és a Skála Áruház közötti üdülőben, napi háromszori étikezéssel, igény szerint kedvezményes vitorlázási lehetőséggel olcsó, önköltséges üdülést ajánlunk. Elhelyezés 1, 2, 3 ágyas szobákban kívánság szerint. Csoportoknak kedvezmény! Jelentkezés személyesen minden hétfőn és pénteken 17.30—19 között a Magiclitán Klubnál, a Fővárosi Művelődési Házban (Budapest, Fehérvári út 47. 1119) vagy levélben a klub levélelmén: Budapest, Viola u. 37/A 1094. Bükk társas gyógyüdülőben évi 28 napi üdülési jogomat eladom. Érdeklődni lehet Dama István, Füzesgyarmat, Mátyás u. 3. A .,Napsugár” üdülőszövetkezet megkezdte egy újabb használati jogú üdülőterület kivitelezését Agárdon. Évi 2x14 napos, ibl. 1x14 napos örökös üdülőhasználati jogosultságot szerezhet. Kérjen tájékoztatót. Jelentkezni lehet munkanapokon 9—12 között a 755-408 telefonon vagy* személyesen,, illetve levélben a szövetkezet központi irodájánál. Budapest, Döbrentei u. 13. 1013. Balatonfenyves strandjánál, főhelyen, parti üdülőberendezéssel 1 100 000-ért eladó. Vas Gereben utca 10._____ Balatonföldvári hatlakásos társasnyaralóban egy földszinti lakrész eladó, berendezve. Páh, Béke u. 2. 6075. TELEK ) Balatonlellén, Úszó és Erdősor utcára néző telek megosztva is eladó. Érdeklődni levélben: Vajda Józsefné, Uraiújfalu, 9651 __ Fonyódon, Rózsa u. 37. sz. alatt 311 n.-es telek eladó. A telek ikernyaraló építésére is alkalmas. Érdeklődni: Perák József Várda, Keszthely—Hévíz között. Cserszegitomajon 800 n.öles építkezésre alkalmas telek, faluközpontban, megosztva is eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Cserszegtomaj III. ker. 273., Szép György. Gönyü Községi Közös Tanács Duna-parti településén. üdülőkörzetben 200—400 n.öles telkeket kínál tartós használatba, üdülőépítésre. Vildarny van. vezetékes ivóvíz kiépítése folyamatban. Falu más pontján közművesített 400 n.-öles telkek családi ház kialakítására eladók. (128 Ft/n.-öl.) Érdeklődés: 06-96-53-143-as telefonon. Gönyü Községi Közös Tanács._____________ Orosházi házhelytelek 912 nm-es, balatoni telekre cserélhető megegyezéssel. Érdeklődni: Papp Péter. Nagykanizsa, Erkel F. 12. 8800.