Népszabadság, 1987. október (45. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

1987. október 10., szombat NÉPSZABADSÁG Minőségileg új szakaszban a magyar—NSZK kapcsolatok GR­ÓSZ KÁROLY NYILATKOZATA A NÉPSZABADSÁGNAK Grósz Károly miniszterelnök, a bajor fővárosba tartó repülőutat fel­használva, válaszolt lapunk kérdé­seire. — Minden ilyen látogatás egyben egy kicsit tanulmányút is. Az ön szellemi poggyásza mivel gyarapo­dott leginkább a mostani látogatása során? — Nagy élmény volt számomra ez az út, mert a személyes tapasz­talatokat semmi sem helyettesíthe­ti. Ahogy mondani szokták, a dol­gokat meg kell érinteni, meg kell ízlelni ahhoz, hogy igazán megis­merhessük őket. Én először járok a Német Szövetségi Köztársaságban, így volt mit megfigyelnem. Konkrét úti célomon, tehát a kapcsolatépíté­sen túl, számomra személyes tanul­ságok is adódtak. Rendkívül kelle­mesen érintett, s talán egy kicsit meg is lepett, hogy vendéglátóink szenzációként értékelik azt, ami nekem eddig magától értetődő volt. A nemzetiségi politikára gondolok. Én ugyanis két évtizede immár ter­mészetesnek tartom nemzetiségi po­litikánkat. Korántsem minősítem nagy politikai teljesítménynek, hogy a hazánkban élő több mint 200 ezer német nemzetiségű állampolgár ugyanolyan jogokat élvez minden téren, mint mindenki más az or­szágban. Utam során azonban azt tapasztaltam, hogy ez a tény az NSZK-ban felértékelődött. Nyilván­való, ha nekünk az az erkölcsi igé­nyünk, hogy a hazánk határain túl élő magyarok kapják meg azokat a jogokat, amelyeket az ott élő, többséget alkotó­­ állampolgároknak megadnak, akkor erkölcsi kötelessé­günk, hogy ugyanezeket a jogokat mi is biztosítsuk a nálunk élő nem­zeti kisebbségeknek, összefoglalva, itt döbbentem rá, hogy az NSZK egyéb irányú, sajátos gondjai miatt értékelődik fel a magyar gyakor­lat. — Noha a miniszterelnök és a magánember egy ilyen látogatás so­rán nem választható el, mégis, az utóbbi szemüvegén át melyek vol­tak a legfőbb élményei? — A kettő valóban nem választ­ható el. Nagy élményem volt, hogy nem keresték fejemen a csikóskala­pot, kezemben a karikás ostort, és alattam a lovat. Azaz, nehézségeink ellenére korszerű a Magyarország­­kép. A politikusok rólunk alkotott nézetei erőteljesen különböznek a turistákéitól. További tapasztala­tom, hogy rendkívül konkrétak vol­tak beszélgetőpartnereim. Nem adódtak üresjáratok, nem hangzot­tak el fölösleges jelszavak, hanem mindig igen konkrét tartalmi kér­désekről tárgyaltunk. Végül az is nagy benyomást tett rám, hogy milyen kiugróan élénk az érdeklődés Magyarország iránt. En­nek okára még magam sem tudok pontos választ adni, mert gazdasági teljesítményünk, hogy úgy mond­jam, nem nyújt erre alapot. Kizáró­lag kapcsolataink hagyományaival sem magyarázható ez a különös fi­gyelem. Hogy gazdasági nehézsé­geink vannak, ezt ugyancsak nem lehet indoklásként elfogadni, mivel ilyen helyzetekben a partnerek in­kább elzárkóznak, mintsem bővítik az együttműködést. Meglátásom sze­rint a dolog nyitja abban keresen­dő, hogy a világban sajátos helyzet alakult ki. A nagyok között felső szinten végbemenő közeledés átér­tékeli a kisebb országok kapcsolat­­rendszerét, s úgy vélem, a mi sze­repünk ebben a mozgástérben is na­gyobb lehet. Egyébiránt érdekesnek találtam Kohl kancellár egyik meg­jegyzését, amikor a tárgyalások köz­ben úgy beszélt: „Mi, kis országok.” Hisz végül is az NSZK-nak 62 mil­lió lakosa van, nekünk tízmillió. — Nem volt-e olyan benyomása, mintha az itteniek a valóságosnál derűlátóbban ítélnék meg a magyar gazdaság helyzetét és nemzetközi po­zícióit? — Nem, én inkább azt hiszem, hogy mi otthon látjuk sokkal rosz­­szabbnak gazdaságunk helyzetét, mint amilyen az a valóságban. Nincs elegendő önbizalmunk. Csütörtökön, hadd ne mondjak nevet, az egyik legjelentősebb, nemrég Budapesten járt nyugatnémet nagyiparos el­mondta nekem: tapasztalata szerint Magyarországon mindenki panasz­kodik. „Miért nem hiszik el, hogy meg tudják oldani bajaikat?” — kérdezte tőlem, s hozzátette: „Győz­ze meg a magyarokat, legalább any­­nyira, mint amennyire bennünket meggyőzött." Persze ebben volt jó adag túlzás, de a dolog gondolati magva világos, és azzal én is egyet­értek.­­ Számított-e arra, hogy ilyen határozott támogatást kap a bonni vezetés részéről a magyar kormány munkaprogramjához? — Számítottam rá, habár a mér­téke meglepett. Bár én nem értek a sakkhoz, bizonyos tendenciákat ezzel kapcsolatban fel lehetett mér­ni. — Tett-e ígéretet az NSZK újabb segítségre a Közös Piaccal folyta­tott tárgyalásokon, s vannak-e e té­ren biztató jelek? — Az NSZK-tól a Közös Piac ügyében eddig is minden támogatást megkaptunk, és a mostani megbe­széléseken is ugyanezt tapasztalhat­tuk. A gond az, hogy az NSZK sa­ját közös piaci partnereivel nem tudja elfogadtatni a számunkra ked­vező álláspontját. Ami minket illet, szeretném hangsúlyozni, nem enge­dünk elvi álláspontunkból. Ha a Kö­zös Piac örökre rögzíteni akarja a hátrányos megkülönböztetést a meg­hozandó megállapodásban, akkor ne­künk nincs arra szükségünk. Mi ar­ra törekszünk, hogy egyenjogú part­nerek építő viszonya jöjjön létre. Azt persze elfogadom, hogy a cél el­éréséhez kompromisszumokra van szükség, de határozottan ki kell mondanom, célunk az, hogy belát­ható időn, öt-tíz éven belül elérjük a megkülönböztetésektől mentes kapcsolatok állapotát. Ebben a hó­napban kerül sor a tárgyalások har­madik fordulójára, és most csak annyit mondok, hogy nagyon remé­lem, nem lesz szükség negyedik for­dulóra. — Az NSZK sajtója modelljelle­­gűnek nevezi kétoldalú kapcsolatain­kat. Egyetért-e ezzel? — Hogy őszinte legyek, nem sze­retem a modell kifejezést. Nem hi­szem ugyanis, hogy a kapcsolatrend­szerek lényegi jegyei tipizálhatók volnának. Ellene voltam annak is, amikor magyar gazdasági modellről beszéltek. Mi járjuk azt az utat, amelyet sajátos gazdasági viszo­nyaink jelölnek ki. Ennyi az egész, és nincs szó modellről. Egymás köl­csönös másolása lehetetlen és értel­metlen. Annyi azonban elfogadható, hogy mindegyikünk igyekszik beépí­teni saját gazdasági programjába mindazt, amit a másiktól hasznosan átvehetünk és megtanulhatunk. — Mi a jelentősége az egymil­­liárd márkás hitelnek a stabilizációs programunkban? A helyi sajtó lát­hatóan ezt szemelte ki mindenek­előtt. — Igen, ez érthető, de jó, ha eb­ben a kérdésben is tisztán látunk. A hitelnyújtásnak valóban nagy a jelentősége, de hangsúlyozni szeret­ném: szigorúan üzleti megállapodás­ról van szó, nem szívességről és nem segélyről. Kölcsönös az érdekeltség e téren. Mi tudjuk, hogy mit válla­lunk ezzel a hitellel, s vállaljuk, mert szükségünk van rá a gazdaság korszerűsítésének programjában. Ez az összeg nem folyhat bele a nagy pénzügyi kalapba, s aztán kiköt majd, ahol kiköt. Az összeg felének, de inkább nagyobb részének a sorsa a vállalataink közti versenytárgya­lásokon dől el. Végső odaítélésénél a vezérlő elv az lesz, kinél milyen gyorsan, milyen hatékonysággal té­rül meg a pénz. Nem tudok, s nem is akarok most állást foglalni, hogy konkrétan milyen ágazatokba áram­lik majd. Oda, ahol várhatóan a leg­nagyobb népgazdasági haszon vár­ható. Sajnos az egész összeget nem tudjuk erre felhasználni, hajbár az ideális ez lenne. Sajnos pillanatnyi gondjaink ezt nem teszik lehetővé. — Van-e beleszólása az NSZK- nak a hitel allokációjába? — Nincs, és az egész hitelügy­­ben, ezt nyomatékosa­n is hangsú­lyozni szeretném, igen ,nagyvonalú­ak voltak partnereink. Az persze természetes, hogy a hitelekre tá­maszkodó vásárlásainknál igyek­szünk preferálni a nyugatnémet vál­lalatokat. De ha történetesen más­honnan előnyösebb ajánlatokat ka­punk, azokat fogjuk elfogadni. — Látogatása eddigi tapasztala­tai alapján hogyan ítéli meg a két ország kapcsolatainak kilátásait? — Úgy vélem, ezt a mai folya­matot csakis egy nemkívánatos, drasztikus nemzetközi változás­ sza­kíthatja meg. Meggyőződésem, hogy az együttműködés erősítésének fo­lyamata nem szűkíthető le. Magyar­­ország és az NSZK viszonyára, az ilyen kapcsolatépítésnek, ha az em­beriség élni akar, világtendenciává kell válnia. Ebben a bonyolult mai vil­ágban, amikor a fegyverzetek hi­hetetlenül magas szintekre jutottak, amikor a tudományos-műszaki for­radalom régen felrúgott minden ha­tárt, kizárólag az együttműködés le­het az országok közötti kapcsola­tok alapja, formája. Győri Sándor—Léderer Pál Korlátozott amerikai fegyverszállítás Szaúd-Arábiának Reagan elnök csak módosítások­kal kapta meg a kongresszus veze­tőinek hozzájárulását ahhoz, hogy újabb fegyvereket adjanak el Szaúd-Arábiának. A Fehér Ház bejelentése szerint az elnök eláll a Maverick típusú, repülőgépről indítható harckocsiel­­hárító rakéták eladásának sürgeté­sétől. Ennek fejében a kongresszu­si vezetők beleegyeztek abba, hogy az Egyesült Államok 12 F—15-ös re­pülőgépet és más fegyvereket szál­líthasson Szaúd-Arábiának. A szaúdi fegyverüzletek mindig huzavonát okoznak a kormány és a törvényhozás között, a szállítások­hoz ugyanis kongresszusi felhatal­mazás kell. Mivel Izrael általában kifogásokat emel a szállítások ellen és befolyása erős a törvényhozók körében, Washington általában csak nehezen tud olyan fegyvereket el­adni, amelyeket Tel-Aviv veszélyes­nek ítél meg a maga szempontjá­ból. Most viszont Szaúd-Arábia az Egyesült Államok számára különö­sen fontos szövetséges az Irán elle­ni akcióikban, így a kongresszus is valamivel engedékenyebb. (MTI) Újabb fegyveres összecsapások Srí Lankán indiai katonák és tamil fegyveresek között Az indiai békefenntartó erők ka­tonái több mint hetven tamil geril­lát vettek őrizetbe Srí Lanka észa­ki és keleti részében — közölte pén­tek reggel az indiai nemzetvédel­mi minisztérium szóvivője. Az őri­zetbe vétel része azoknak az intéz­kedéseknek, amelyeket az indiai ka­­tonai alakulatok foganatosítanak a szigetországban a rend helyreállítá­sára a tamil „tigrisek" véres akciói után. Egyelőre nem tisztázott, hogy az őrizetbe vettek az öldöklésért fele­lős Tamil Eelam Felszabadító Tig­risei (LTTE) nevű csoport tagjai-e, vagy pedig a többi tamil szervezet táborain is rajtaütöttek az indiai katonák. Az indiai katonai alakula­tok olyan parancsot kaptak, hogy felszólítás nélkül tüzeljenek rend­bontás és erőszakos cselekmények esetén. (MTI) 3­ 4. KÓS­ KÁROLY LÁTO­GÁTÁSA AZ NSZK-BAN A müncheni és stuttgarti program (Folytatás az 1. oldalról.) Miniszterelnökünk NSZK-beli lá­togatásának harmadik napi prog­ramja a magyar delegáció szállás­helyén, a gymnichi kastélyban kez­dődött. Itt pénteken a munkaregge­li keretében találkozott Bernhard Vogellal, Rajnavidék-Pfalz tarto­mány miniszterelnökével. Szívélyes légkörű megbeszélésükön mindenek­előtt a tartomány és Magyaror­szág közvetlen kapcsolatainak fej­lesztéséről volt szó. Ez volt a bonni tartózkodás utol­só mozzanata. Grósz Károly ezután helikopteren a keingbonni repülő­térre utazott, onnan a Bundeswehr különgépén Münchenbe, rövid ba­jorországi látogatásának színhelyére indult. A bajor főváros repülőterén Karl Hillermeier tartományi minisz­­tereln­ök-helyettes és más bajor po­litikusok várták a magyar delegá­ciót. A helyi fogadtatás hagyomá­nyainak megfelelően a két ország himnusza után felhangzott harma­dikként a Bajor Szabadállam saját himnusza is. Ezután a magyar mi­niszterelnök Karl Hol­llermeier kísé­retében ellépett a bajor rendőrség díszegysége előtt. Röviddel 12 óra után motoros rendőrök díszkíséretében érkezett a magyar kormányfő gépkocsija a ba­jor kancellári hivatalhoz. A múlt század elején épült patinás palotá­ban Franz Josef Strauss miniszter­­elnök köszöntötte a magyar vendé­get. A palota márványtermében tar­tott rövid üdvözlő beszédében Stra­uss emlékeztetett a Magyarországot Bajorországgal összefűző sajátos tör­ténelmi kötelékekre. Utalt Grósz Károly eredményes bonni tárgyalá­saira, s megállapította: Bajorország figyelemmel és rokonszenvvel kö­veti a magyar gazdaságpolitika ala­kulását. Hangsúlyosan szólt a ma­gyar utazási könnyítések pozitív visszhangjáról. Az NSZK a magyar kapcsolatokat a különböző társadal­mi rendszerű országok bizalmon és nyíltságon alapuló jó viszonya pél­dájának nevezte. Beszédében szólt arról, hogy sze­mély szerint is aktívan fel­lépett a Közös Piac és Magyarország tár­gyalásainak eredményessége, továb­bá a magyar gazdaságnak nyújtott milliárdos bonni hitel létrejötte ér­dekében. Hangoztatta a magyar ve­zetőkkel való személyes, gyakori kontaktusokat, külön is kiemelve a Kádár Jánossal való 1986. decembe­ri találkozójának a jelentőségét. Meggyőződését fejezte ki, hogy Ma­gyarország — a parlament által el­fogadott új kormányprogram végre­hajtásával — leküzdi az előtte álló nehézségeket. Biztosította partnerét arról, hogy ehhez az NSZK és Ba­jorország a gyümölcsöző és kiegyen­súlyozott kétoldalú kapcsolatok fo­lyamatosságának jegyében a jövő­ben is hozzá kíván járulni. Válaszában Grósz Károly is kife­jezte, hogy Bajorország különleges helyet foglal el a magyar—német kapcsolatok hosszú történetében. Mint mondta, ezért külön is örö­mére szolgál, hogy Bonn után felke­resheti Münchent is. Szólt a tarto­mány és Magyarország intenzív gaz­dasági és kulturális kapcsolatairól, továbbá arról, hogy magyarok és bajorok ezrei tesznek évről évre kölcsönös látogatást egymásnál. A magyar látogatók személyes tapasz­talatai is arról tanúskodnak, hogy Bajorország az NSZK legdinamiku­sabban fejlődő tartományai közé tartozik. Grósz Károly a maga és a magyar kormány nevében hangsúlyozott kö­szönetet mondott Franz Josef Straussnak azért a személyes szere­pért, amellyel hozzájárult a magyar —nyugatnémet kapcsolatok fejleszté­séhez, a kétoldalú együttműködés bővítéséhez. A magyar kormányfő végezetül csatlakozott a bajor mi­niszterelnök ama véleményéhez, hogy az emberiség jövője szempont­jából perdöntő jelentőségű a külön­böző társadalmi rendszerű országok rendezett egymás mellett élése. A rövid üdvözlő beszédváltások után Grósz Károly beírta nevét a kancellári hivatal vendégkönyvébe. Ezután szűkkörű megbeszélésre ke­rült sor Grósz Károly és Franz Jo­sef Strauss között, amelyen a bajor —magyar gazdasági és kulturális kapcsolat fejlesztése állt az előtér­ben. A megbeszélés után Strauss mi­niszterelnök magyar vendége tisz­teletére díszebédet adott, amelyen pohárköszöntők hangzottak el. A vendég szívélyes köszöntése után a bajor miniszterelnök kiemel­te azt a hídszerepet, amelyet a Ma­gyarországon élő német kisebbség tölt be a két ország között. Méltat­va a nyugatnémet fővárosban aláírt nyugatnémet—magyar megállapodá­sokat, s kijelentette, hogy üdvözölné, ha a magyar kulturális központot Münchenben rendeznék be. A bajor miniszterelnök részlete­sen foglalkozott a kétoldalú gazda­sági kapcsolatokkal, hangsúlyozta az előmozdításukat szolgáló politikai cselekvés fontosságát. Emlékeztetett Kádár Jánossal folytatott megbeszé­lésére is, amely megerősítette őt ab­ban a szándékában, hogy szorgal­mazza a magyar gazdasági és poli­tikai törekvések támogatását az NSZK részéről. Hangsúlyozta, hogy milyen fontos a bajor—magyar gazdasági együtt­működés: 1986-ban a Magyarország­ról származó nyugatnémet import egyharmada Bajorországba irányult, és az NSZK magyarországi exportjá­nak csaknem húsz százaléka Bajor­országból származott. Strauss meg­erősítette, hogy tartománya tovább­ra is érdekelt a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok és együttműkö­dés elmélyítésében. Külpolitikai kérdésekről szólva megállapította: Mindent meg kell tenni azért, hogy a hadviselést Európában ne tarthassák elképzel­hetőnek. Gondoskodni kell arról, hogy lehetetlenné váljon a NATO és a Varsói Szerződés közötti össze­ütközés. Grósz Károly válaszbeszédében ki­jelentette, hogy nagy örömmel és várakozással érkezett Bajorországba, amellyel a történelmi hagyományok­nak és a földrajzi közelségnek kö­szönhetően igen sokrétű és intenzív együttműködést sikerült kiépítenünk. A magyar—bajor kapcsolatokat a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolatrendszerünk egészé­ben is kiemelten kezeljük, s a ma­gunk részéről ezek további bővíté­sére törekszünk. Igen hasznosnak nevezte a Franz Josef Strauss-szal folytatott megbe­szélést. Közölte, hogy áttekintették a magyar—bajor együttműködés fő te­rületeit, s egyetértettek abban, hogy számos területen lehetséges az elő­relépés. Céljaink megvalósításában, így a termelési szerkezet korszerűsítésé­ben és a műszaki fejlesztés felgyor­sításában, messzemenően számolunk a külföldi vállalatok közreműködé­sével is. — Meggyőződésem — mon­dotta Grósz Károly —, hogy a magas műszaki kultúrával és hagyományo­san jó magyarországi kapcsolatokkal rendelkező bajor vállalatok számá­ra mindez új lehetőségeket kínál. A kormány elnöke rámutatott, hogy a dinamikusan fejlődő magyar­­NSZK idegenforgalomban Bajor­ország részesedése különösen szá­mottevő. Az NSZK-ba látogató ma­gyar turisták nagy része a délnémet területeket keresi fel, s a hazánk­ba utazó NSZK-állampolgárok te­kintélyes része ugyancsak innen ér­kezik. E körülményre való tekintet­tel a közeljövőben Münchenben kon­zulátust kívánunk létesíteni. Végül kifejezte a magyar kormány köszö­netét Straussnak, amiért az elmúlt években nagy részt vállalt Magyar­­ország és a Német Szövetségi Köz­társaság, illetve Bajorország kapcso­latainak fejlesztésében, és személye­sen is támogatta az erre irányuló magyar törekvéseket. Grósz Károly és kísérete ezután Anton Jaumann bajor gazdasági és közlekedési miniszter társaságában a híres BMW autókonszern központjá­ba hajtatott. A magyar küldöttség tájékoztatást kapott a vállalat mun­kájáról, fejlesztési elképzeléseiről. Grósz Károly a gyárlátogatás során elbeszélgetett az itt dolgozó magyar szakmunkásokkal, akikről a nagy múltú konszern illetékesei igen elé­gedetten nyilatkoztak. A 400 itt dol­gozó magyar szakmunkás évi telje­sítménye 18 millió márka. A látogatás befejeztével a bajor autókonszern vezetői egy BMW gép­kocsit ajándékoztak a Miniszterta­nács elnökének. A BMW Műveknél tett látogatás után késő délután Grósz Károly Mün­chenből Stuttgartba érkezett. Kor­mányfőnk Lot­har Späth tartományi miniszterelnökkel folytatott eszme­cserét. Grósz Károly és kísérete ma délelőtt a Stuttgarttal való ismer­kedés után, — hivatalos látogatását befejezve — indul haza. Gy. S.—L. P. A kormányelnök a kormánynál.

Next