Népszabadság, 1991. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-20 / 143. szám

2 NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA 1991. június 20., csütörtök Európa külügyminisztereinek konferenciája (Folytatás az 1. oldalról.) Nagy forgalmi dugó volt szerda reggel a hihetetlenül szigorú biztonsági intézkedé­sekkel óvott berlini Reichstag előtt: a külügyminiszterek ta­lálkozójára félperces körökkel érkező limuzinok okozták, s annyira sűrűvé vált, hogy a szemmel láthatóan az esemény hatása alatt álló Helmut Kohl kancellár nem is győzte kivár­ni, míg óriási páncélozott Mer­cedesé a bejárat elé araszol: a személyes biztonságáért felelős „gorillák” legnagyobb megle­petésére határozott mozdulat­tal kipattant autójából, és gya­log tette meg az utat a ka­puig. Hans-Dietrich Genscher, a rendezvény házigazdája eköz­ben a főbejárat előtt szorgal­masan kezezett laza libasor­ban érkező kollégáival, köztük Jeszenszky Géza magyar kül­ügyminiszterrel. A protokoll csodájának köszönhető, hogy már a kezdetkor nem borult fel a német precizitással elter­vezett menetrend, s az egyko­ri birodalmi­­parlament porosz szigorhangulatot árasztó épü­letének impozáns tanácstermé­ben pontosan tíz órakor meg­kezdhette munkáját a külügy­miniszteri tanács. Genscher felolvasta az al­bán vezetés kötelezettségválla­lását és felvételi kérelmét tar­talmazó levelét, amelyen jó­formán még meg sem száradt a tinta. Miután konstatálta, hogy a harmincnégyek között konszenzus van az ügyben, hellyel kínálta a dél-európai ország küldöttségét. Nem kel­lett átrendezni a termet, a szervezők — ki tudja, miből — megsejtették, hogy ismét harmincötre nő a részt vevő küldöttségek száma. (Azért is­mét, mert Németország egye­sülése előtt is ennyien voltak, de ki emlékezik már az NDK- ra...) A részvevők halk tapssal üdvözölték az albánokat, majd Helmut Kohl emelkedett szó­lásra. A német kancellár a töb­bi között arról beszélt, hogy a berlini értekezlet fontos szere­pet játszhat az európai népek új együttműködési kultúrájá­nak megteremtésében, amely­ben a konfrontációt a jószom­szédi viszony, a rivalizálást az együttműködés, a hegemóniát az egyenjogúság váltja fel. Hangsúlyozta, hogy az ideve­zető úton az EBEÉ keretében mindennél fontosabb egy össz­európai biztonsági struktúra létrehozása, ami megítélése szerint a politikai konzultá­ciók rendszeressé tételét, a helsinki folyamat meglevő in­tézményeinek továbbépítését s a konfliktusok és viták meg­oldására új mechanizmusok kialakítását követeli meg. Anélkül, hogy nevén nevez­te volna Jugoszláviát, Kohl aláhúzta, hogy az Európa egyes részein megfigyelhető aggasz­tó fejlemények különösen ége­tővé teszik az előrelépést ezen a téren. Hozzátette, hogy az európai emberek szemében a helsinki folyamat szavahihe­tősége is ebben méretik meg. A kancellár megerősítette, hogy Kohl beszédét követően — immár a nyilvánosság kizárá­sával — a küldöttségvezetők mondták el legfeljebb tizenöt percre korlátozott hozzászólá­saikat, majd kezdetét vette a kétoldalú külügyminiszteri konzultációk végeláthatatlan sora, valamint a delegációk többnyire igen szűkre szabott támogatja a meglévő európai intézmények — az Európa Ta­nács, az Európai Közösségek — nyitását a kelet-közép-euró­­pai országok és a Szovjetunió felé. Egyúttal nélkülözhetet­lennek nevezte az Európa és Észak-Amerika közötti bizton­sági köteléket jelentő NATO-t, amelynek azonban igazodnia kell az alapvetően megválto­zott biztonsági helyzethez, módosítania kell stratégiáját és struktúráját. Abban az Eu­rópában, amelyet fel akarunk építeni, a katonai tényező egy­re inkább háttérbe szorul — szögezte le Kohl, aki beszédé­nek végén arról szólt, hogy az európai új demokráciák szá­mára segítséget kell nyújtani, s e támogatásban minden nyu­gati országnak részt kell ven­nie, sajtótájékoztatóinak dömping­­je. A konferencia sajtóközpont­jában — több mint ezer német és külföldi újságíró akkredi­táltatta magát — közben fő­ként James Baker előző esti beszédét igyekeztek értelmezni a „megfigyelők”. Általánosnak mondható a vélemény, hogy az amerikai külügyminiszter, aki a nyugati értékek euro-atlanti közösségének megteremtését és annak a Szovjetunióra való kiterjesztését szorgalmazta, ti­pikusan amerikai nézetet tük­rözött, értékeket és célokat hangsúlyozott, szemben a né­metekkel, franciákkal és a szovjetekkel, akik a helsinki folyamat intézményesítését ál­lítják előtérbe. Baker, mond­ják a berlini elemzők, minden­kinek üzent valamit: nyugat­európai szövetségeseinek azt, hogy Washington, fenntartásai ellenére, elismeri a helsinki folyamat részbeni alkalmassá­gát az új európai demokráci­ák stabilizálásában, s nem tesz mindent egy lapra, a NATO-ra. A kelet-európai országoknak szóló üzenet: az etnikai és nemzetiségi konfliktusok ve­szélye megnöveli az EBEÉ-ke­­retekben létrehozott és terve­zett konfliktuskezelő mecha­nizmusok szerepét. A Szovjet­uniónak pedig azt címezte, hogy lesz nyugati gazdasági támogatás, de csak akkor, ha az első lépéseket maguk teszik meg, mégpedig úgy, hogy le­bontják a központi tervutasí­tásos gazdálkodás rendszerét, és az igazi piacgazdaság irá­nyába mutató reformokat haj­tanak végre. Ha a szovjetek de­monstrálják akaratukat, hogy segítsenek magukon, akkor lé­pésről lépésre mi is segíteni fogunk rajtuk — mondta Ba­ker, hozzátéve: az euro-atlan­ti közösség kapuja nyitva áll, de a szovjeteknek kell eldön­teniük, hogy átlépnek-e a kü­szöbön. A már említett felté­telekkel támogatást ígért a pe­resztrojkának és Gorbacsov­­nak, s egy — bizonyos elemei­ben már ismert — csomagot is felvázolt, amely a Világbank­hoz és a Nemzetközi Valuta­alaphoz való szovjet közeledés támogatását, az energiagazda­ság fejlesztésének segítését, az élelmiszer-gazdaság vállalkozói elemei erősítésének felkarolá­sát tartalmazza. Baker végül az amerikaia­kat is megnyugtatta: az Egye­sült Államok továbbra is sze­repet vállal Európában, segít­ve például az amerikai érté­kek meggyökereztetését az új demokráciákban. Léderer Pál A­merika mindenkinek üzent valamit Albánia Európában: Baker üdvözli tiranai kollégáját. Jelcin a Capitoliumon: Rokonszenvért jöttem N­emzetközi Demokrácia-díj az orosz elnöknek (Washingtoni tudósítónktól.) — Azért jöttem, hogy el­mondjam: mi is Oroszország, merre tart és milyen úton — jelentette ki Borisz Jelcin, amikor amerikai munkaláto­gatásának szerdai, első teljes napján a washingtoni Capito­liumon a törvényhozó testület vezetőivel találkozott. A múlt héten megválasztott orosz elnök hozzátette, hogy két vendéglátójától, a demok­rata, illetve a republikánus frakció vezetőjétől, Mitchell és Dole szenátoroktól (akik erre az útjára eredetileg meghív­ták) rokonszenvet, együttér­zést és együttműködést kér Oroszország számára. Várhatóan ugyanez lesz a vezérmotívuma Jelcin csütör­tökön Bush elnökkel esedékes találkozójának is, amelynek kapcsán a Fehér Ház már je­lezte: amerikai részről első­sorban Jelcin véleményének, nézeteinek, az általa felrajzo­landó helyzetképnek a meg­hallgatása a cél. Maga Jel­cin röviddel Washingtonba ér­kezése után azt mondta: be­látja, az amerikai kormány­zat számára új és szokatlan lehet, hogy nemcsak az unió­val, hanem Oroszországgal is kapcsolatokat építsen ki, de ehhez hozzá kell szokni. Meg­figyelők megjegyzik, hogy az Egyesült Államokat ez olyan dilemma elé állítja, meddig mehet el anélkül, hogy azzal aláásná Gorbacsov szovjet elnök helyzetét és a csúcskilá­tásokat. Fitzwater szóvivő mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államoknak az utóbbi jó negyven évben a Szovjetunió központi kor­mányával volt viszonya, „és ez így is fog maradni”. Az orosz vendég szerdai programján a capitoliumi lá­togatást követően szerepelt még egy, lapunk zárta után esedékes találkozó Kirkland­­del, az AFLACIO szakszer­vezeti központ elnökével, majd a Demokráciáért központ ál­tal a tiszteletére adott vacso­rára volt hivatalos. Az alka­lom a jeles társadalmi szerve­zet által az orosz vezetőnek ítélt nemzetközi Demokrácia­díj átvétele volt. Az amerikai tévéállomások versengenek a Jelcinnel, illet­ve kíséretének tagjaival ké­szített interjúk lehetőségéért. Az orosz vezető ezekben elis­merte, hogy saját megválasz­tását is Gorbacsov politikájá­nak köszönheti, ugyanakkor bírálta a szovjet elnök szerin­te következetlen magatartását, és úgy fogalmazott, hogy most támogatja Gorbacsovot, de ha a szovjet vezető megint a fél­megoldásokhoz fordul, s ki­vált, ha visszalép a köztársa­sági önállóság kérdésében, ak­kor fel fog lépni ellene. Kül­ügyminisztere, Kozirev jelezte: szerinte Oroszország éppen elég munkát ad Jelcinnek ah­hoz, hogy ne pályázzék Gor­bacsov tisztségére, bár a de­mokratikus játékszabályok ér­telmében ebben sem lenne semmi rendkívüli. Serény Péter Hosszú előszoba — Nem véletlenül tartott két hónapig, amíg az új washing­toni szovjet nagykövet átad­hatta megbízólevelét: a Fehér Ház ezzel juttatta kifejezésre nemtetszését amiatt, hogy a „veterán kemény vonalas” Vik­tor Komplektov került a poszt­ra. Ezt jelentette legújabb szá­mában a U. S. News. Komplektov, kinevezéséig külügyminiszter-helyettes, a hatvanas és a hetvenes évek­ben dolgozott az amerikai fő­városban, s még innen isme­rik. Az amerikai hírmagazin szerint nyilvánvaló ezek után, hogy az új moszkvai nagykövet, Robert Strauss — George Bush elnök és James Baker külügy­miniszter régi texasi barátja­­ lesz az amerikai diplomácia fő csatornája. Strauss egyébként demokrata párti, sikeres ügy­véd-üzletember, viszont nem tud oroszul, s vajmi kevés is­merete van a Szovjetunióról. (MTI) Prága amerikai katonai szakértőket vár R­omlott Csehszlovákia megítélése az USA-ban (Prágai tudósítónktól.) A közeljövőben két ameri­kai katonai szakértői csoport érkezését is várják Csehszlo­vákiába — erről állapodott meg washingtoni tárgyalásain Lubos Dobrovsky csehszlovák védelmi miniszter. E bejelentést maga Dobrovs­ky tette azután, hogy visszaér­kezett az USA-ban tett hivata­los látogatásáról Prágába. Mint bejelentette, a Richard Cheney védelmi miniszterrel folytatott megbeszélései igen megnyug­tatóak voltak, az együttműkö­dés konkrét tervei bontakoz­nak ki a két ország hadserege között. Dobrovsky szerint az amerikai fél megértette a csehszlovák gazdasági problé­mákat, amelyek arra késztetik Prágát, hogy Szíriának tanko­kat adjon el. Hozzáfűzte: biz­tosította Cheneyt, hogy ez a fegyverszállítás egyszeri ügy­let, lesz. A csehszlovák védelmi miniszter ugyanakkor eltúl­zottnak minősítette azokat a híreket, amelyek szerint Cseh­szlovákia olyan radarberende­zéseket fejlesztett volna ki, amelyek több száz kilométer távolságból is képesek lenné­nek észlelni az amerikai Lopa­kodó bombázót. * — Az Egyesült Államokban romlott Csehszlovákia megíté­lése — jelezte a csehszlovák törvényhozás két kamarájá­nak külügyi bizottsága előtt Rita Klimová, aki az Egyesült Államokban képviseli az orszá­got. A nagykövet asszony úgy fogalmazott, hogy a megítélést az elmúlt hónapokban negatí­van befolyásolta több cseh­szlovákiai esemény. Ezek kö­zött említette a Szíriába irá­nyuló csehszlovák fegyver­­szállításokat, a kárpótlási tör­vény jelenlegi formáját, az amerikai—csehszlovák beru­házásvédelmi megállapodás alá­írásának elmaradását Quayle alelnök prágai látogatása ide­jén, végül pedig a feddhetet­­lenségi vizsgálatok miatti bot­rányokat. A nagykövet asszony arról is beszélt, hogy az amerikai tőke még mindig mérlegeli, na­gyobb mértékben beszálljon-e csehszlovákiai beruházásokba. Kis Tibor A MUNKÁSOSZTÁLY KÖZBELÉP Albán menü A­lig nyolc hónapja Albánia még a sztálinizmus utolsó európai bástyája volt, és a leg­merészebbek is csak titkon gondolták, hogy megindul va­lami. Aztán egyszer csak a rossz menzai kaja miatt be­pörögtek a tiranai Enver Ho­­dzsa Egyetem diákjai. A többi gyorsított felvétel benyomását kelti: ma Albániának több­párti kormánya van, a fél év­századon át egyeduralkodó Munkapártot szocialistának hívják, és ideológiát váltott, Elbasan városának főterét Genshherről nevezték el. Egy­valami nem változott: a men­zán továbbra is rossz ebéd. S nem változott az sem, hogy a világtól hermetikusan elzárt albánok nagy része most legszívesebben világgá menne. Akivel csak szóba ele­gyedtem, ment volna, bárhogy, bárhová, tele illúziókkal. Ennek aligha lehet csak az az oka, hogy az albánok leg­többjének rossz és kevés az ebéd, elérhetetlen kincs a gyógyszer és a váltás ruha. A tisztes szegénység önmagában nem zavarná őket. Az albá­noknak alighanem a remény, mi több: a cél veszett el, mi­után keservesen csalódniuk kellett Enver nacionalista sztá­linizmusában. Az pedig, hogy az ország most a korszerűsö­dés egészen más útjára lépve legalább a gyengén-közepesen fejlett Európa nyomába ered­jen, túl távol kecsegtet érzé­kelhető eredményekkel. A lakosság többségét adó fa­lusiak egyelőre beérik azzal, hogy a kommunisták „megja­vultak”, ismét szabad a saját udvarban saját állatot tartani, a fölös terméket pedig el le­het adni a legközelebbi város szélén, ők azok, akik jobban emlékeznek az agák és a bé­gek, az olaszok és a németek elnyomására, s akiknek még mindig nagyon fontos az, hogy a „sasok hazája”, Szkipetánia független ország. Ezért, no meg a helyi felsőbbség iránti ösztönös óvatosságból szavaz­tak a tavasszal a reformkom­munistákra, abszolút többség­hez juttatva őket a parla­mentben. S ezzel Albánia politikai ér­telemben kettészakadt. A vá­rosok egy-két kivételtől elte­kintve ugyanis a legradikáli­sabban ellenzéki Demokrata Pártra szavaztak, amelynek vezetői nehezen törődtek bele a választási vereségbe. Alig­hanem sokáig fontolgatták a „bolgár forgatókönyv” albániai bevetésének lehetőségeit. Azt, hogy az ellenzék itt is folya­matos tüntetésekkel, sztráj­kokkal verekedj­e ki, hogy ne a választási eredmény határozza meg a hatalmi­­kormányzati erőviszonyokat. Ez pedig — figyelembe véve, hogy az albán ke­ményvonalas konzervatívok meglehetősen sokat uraltak még néhány napja is a hatal­mi gépezetből — már-már pol­gárháborús veszéllyel fenye­getett. S ekkor lépett közbe, meg­lepő szervezettséggel, a mun­kásosztály. A másutt már-már nosztalgikusnak beállított „fo­galom” Albániában döntő po­litikai erőként rendezte át a rendszert, a végrehajtó hatal­mat és magát a Munkapártot is. A héthetes általános poli­tikai sztrájk, amely új, koalí­ciós kormányt kényszerített ki, az utolsó hivatkozási alap­tól is megfosztotta a sztálinis­tákat. A reformkommunistá­kat ráébresztette, hogy hiába a kényelmes parlamenti több­ség, nem tudnak kizárólag sa­ját szempontjaik szerint kor­mányozni. S használt a lecke az ellenzéknek is. A demok­raták, szögesen megváltoztat­va álláspontjukat, hajlandóak lettek koalícióra lépni a „neo­­kommunistákkal”, sőt a többi eddig lenézett ellenzéki cso­portosulással is. Yily Bull nemzeti megmen­­tési egységkormánya mögött így nem „csak” a Fatos Nano vezette szocialisták és Sali Berisha demokratáinak alkuja áll. Sokkal inkább az a felis­merés, hogy Albániának most már gazdaságilag is a gyorsí­tott film tempójával kell át­alakulnia. Kérdés, elég-e eh­hez a politikai akarat. Amúgy Albánia adottságai nem rosszak. A viszonylag ki­csi országban már nem is olyan sok külföldi tőke érez­hető javulást hozhat. Az or­szág ásványkincsekben és ide­­genforgalomi adottságokban igen gazdag. Figyelembe vé­ve az albán közvélemény és a politikai vezetők hazánk irán­ti rokonszenvét — ez a törté­nelmi és a közeli múltból egy­aránt táplálkozik, és igen ér­zékletes­­, talán a magyar üzletembereknek is lenne ott keresnivalójuk. Hisz’ az egy­ségkormány és a munkapárti átalakulás után már leírható: politikailag Albánia túl van a nehezén. Az elmaradottság feketele­vesét még az albánoknak is so­káig kell kortyolgatniuk . . . Füzes Oszkár Pénzügyes csúcs Moszkváért (Washingtoni tudósítónktól.) A hét gazdasági vezető ha­talom pénzügyminiszterei és központi bankelnökei — talán már e hét végén — rendkívü­li találkozót tartanak, hogy előkészítsék állam- és kor­mányfőik július 15—17-i lon­doni csúcstalálkozóját, illetve az ahhoz csatlakozó különtár­­gyalást Gorbacsov szovjet el­nökkel. Hivatalos helyen egyelőre csak annyit mondanak, az érintettek között élénk esz­mecsere zajlik egy ilyen elő­találkozót illetően. A The New York Times szerdán idézi a Világbank volt főközgazdá­szát, Stanley Fishert, aki sze­rint a Hetek pénzügyi kor­mányzatainak vezetői a lon­doni csúcs előtt nyilvánvaló­an egyeztetni óhajtják, hogy milyen alapvető — egyebek között a gazdasági hatások szempontjából is jelentős — politikai lépéseket tartanak kívánatosnak a Szovjetunió­nak szóló segítségnyújtás fel­tételeként. S. P. * ********************** A szegedi AGROKER alkatrészosztályán, június 20-ától július 20-áig, készpénzfizetés esetén, 20-60%-os árengedmény T-100-as erőgépalkatrészek 20-40%-os árengedménnyel, pl. járólánc 36 750 Ft helyett csak 22 050 Ft láncfeszítők 34 800 Ft helyett csak 20 880 Ft. T-150-es erőgépalkatrészek 20-40%-os árengedménnyel, pl sebességváltó 159 720 Ft helyett 95 832 Ft hidraulika-munkahenger 7 800 Ft helyett 4 680 Ft 11 650-es erőgépalkatrészek 20-50%-os árengedménnyel, pl D 110.054-es komplett motor, 11 650-es traktorhoz 84 410 Ft helyett 42 205 Ft hidraulikaelosztó 4 000 Ft helyett 2 800 Ft DT-75-ös erőgépalkatrészek 20-40%-os árengedménnyel, pl. lánckocsi, bal 23 000 Ft helyett 16 100 Ft lánckocsi, jobb 23 000 Ft helyett 16 100 Ft Hidromotorok 20-60%-os árengedménnyel, pl 32/TGL 10 860-as 12 200 Ft helyett csak 4880 Ft Az árak a 25%-os áfát nem tartalmazzák. Figyelje hirdetésünket a jövő szerdán is! Érdeklődni lehet az AGROKER. Szeged alkatrészosztályán, cím: Szeged, Dorozsmai út 33., telefon: (62)-61-882 N SS­S *s sss sss * N ssssss ss *

Next