Népszabadság, 1993. augusztus (51. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-14 / 189. szám

18 NÉPSZABADSAG HÉTVÉGE. CSEPPFOLYÓS ÜGY A Velencei-tavi vízpótlásról A Velencei-tó földtörténeti szempont­ból fiatal képződmény. A tó medencé­je két egymásra merőleges árkos vető­désből keletkezett, mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt. Akkoriban 60 négyzet­kilométernyi területen csillogott a víz, ma a 25 négyzetkilométert sem éri el. Jelenlegi hossza 10,8 km, átlagos szé­lessége 2,3 km, átlagos mélysége 1,6 m. Partvonala 28,5 km. A 602 négy­zetkilométeres vízgyűjtő nagyobb ré­sze karsztos terület, ahol a csapadék jelentős része rögtön a mélyebb talaj­rétegekbe szivárog, így innen minimá­lis a vízutánpótlás. A vízkészletek szűkössége miatt a csapadéktól és a hőmérséklettől függően mindig is erő­sen ingadozott a vízszint. Nagyon va­lószínű, hogy a tó többször kiszáradt. Korabeli krónikák és feljegyzések sze­rint szinte mindegyik évszázadban­­ 100-106 éves periódusban - előfordul­tak szárazabb időszakok. Legutóbb például 1866-ban a fehérvári huszá­rok gyakorlatoztak a kiszáradt tóme­derben. De nem csak kiszáradt, ki is áradt az állóvíz. A XV. századtól kezdve nyolc nagy áradásról tudnak a szakemberek, a legutóbbi 1963-ban volt. A vízszintingadozás már évezre­dek óta foglalkoztatja a környéken élőket - a rómaiak például Kőrakás­pusztánál építettek egy kőgátat. Je­lentős változást a múlt században megkezdett vízrendezés hozott, ekkor csapolták le a Nádas-tavat és építet­ték meg a Dinnyés-bajtori csatornát és a dinnyési zsilipet - a felesleges mennyiséget itt engedhetik le -, ugyanakkor mivel a legfontosabb víz­utánpótlást jelentő Császár-víz és a Dinnyés-Kajtori csatorna nagyon kö­zel van egymáshoz, gyakorlatilag lefo­lyástalan víznek tekinthető a Velen­cei-tó.□ A tó nevének eredete a mai napig sincs tisztázva egyértelműen. III. Béla király 1193-ban keltezett ajándékozó okiratában Fertőfenéknek nevezték a mai Kápolnásnyék helyén lévő telepü­lést. A Velence név először egy 1702- es birtokösszeíráskor bukkant fel, mint Velencepuszta. A zömmel k­áddal ■borított állóvíz nem sokkal később már mint Velencei-tó szerepel az ira­tokban. A vidékről először 1783-ban készült katonai térkép, egy évtizeddel később már a tó lecsapolásának tervét is fontolgatják, ami szerencsére csak terv maradt. A tó idegenforgalmi fel­fedezése e század harmincas éveire te­hető, ekkor bukkantak fel tömegesen a pihenni vágyók. Nyaralók, szállodák épültek, csónakázók és horgászok lep­ték el az addig csendes vidéket. (Az 1937-es adatok szerint öt év alatt 1300 telket adtak el.) Partvéderőmű épült Agárdon, Velencén és Gárdony­ban. Az igazi fellendülés a II. világhá­ború után kezdődött, és tart a mai na­pig. Talán illusztrálja a folyamatot a következő adat: 1971 és 1985 között az állandó lakosok száma alig emelke­dett, míg az üdülőtulajdonosok létszá­ma megkétszereződött... 1931 előtt a vízszintet és a vízle­eresztések mennyiségét sem regisztrál­ták. Azóta viszont folyamatos a mérés. A legkisebb vízszintet 1949-ben észlel­ték - akkor 63 cm-t mutatott az agárdi vízmérce, míg a legnagyobb vízállás az 1963-as nagy hóolvadás után volt, ak­kor 244 centiméteren állt meg a víz. A tó szélsőséges vízjárását a zsilipépítés­sel tehát részben korlátozták, a feles­leget már le lehetett engedni, de to­vábbra is megoldatlan maradt a vízhi­ány kezelése. Ugyanakkor az üdülők szempontjai - akik a közel állandó vízszintet kedvelték és igényelték - egyre inkább előtérbe kerültek, olyannyira, hogy a tavon és vízgyűjtő­jén a vízkészlet-gazdálkodást 1970-től kezdve alapvetően az üdülés érdekei határozták meg. A csapadékszegény időszak kivédésére két tározó épült a Császárvízen, egyik Zámolynál, a má­sik Pátkánál. A két tározó 12,3 millió köbméteres kapacitása a tó vízkészle­tének 30 százaléka­­ mintegy 50 centi­­méteres vízoszlopmagasságnak felel meg. A Zámolyi-tározóban idővel ha­lakat tenyésztettek, míg a Pátkai-táro­­ló pezsgő horgászparadicsommá fejlő­dött. Jelenleg mindkettő üres. Az utóbbi évek csapadékszegény időjárása miatt a tó vízszintje annyira csökkent, hogy 1989 második felétől kezdve a szabályozási optimumnak tekintett 140-160 centiméteres víz­mélységet még csak meg sem közelíti. 1990-ben 91, 1991-ben 90, 1992-ben pedig 80 centiméteres vízállást mér­tek. Az idei júliusi esős napok előtt új­ra 80 cm-t mértek, igaz az 50-60 mm­­nyi csapadék miatt 5 cm-t emelkedett a vízszint, de azóta 2 cm újra elpárol­gott. A szárazság miatt öt éve nem en­gedtek le vizet a dinnyési­ zsilipen. Ezek következtében viszont folyama­tosan töményedik a tó vize, mely már kifejezetten sós ízű 9-10 pH-jú víz. A száraz és a forró nyári nappalok - bőven volt ilyen az utóbbi időben - szinte leszívják a tó vizét. Egy szeles, forró napon akár 10 mm-t is csökken­het a vízmagasság - 250 ezer köbmé­ter Velencei-tó illan el ilyenkor. Az alacsony vízszint, a tóban felhalmozó­dott tápanyag kedvező életfeltételeket biztosított az addig kis számban élő algáknak. A megváltozott körülmé­nyek hatására 1991 nyarán kékalga virágzása indult meg, amely még a következő évben is tapasztalható volt, amit még egy fonalas zöldalga felsza­porodása is tetézett. A vízminőség­romlás másik látványos következmé­nyeként szeles-viharos időben erőtel­jes habosodást észleltek. Az idei év­ben az előző évekhez hasonló algáso­­dás nem jelentkezett, a víz minősége javult - állítja Reskóné Nagy Mária, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetője.­ ­ Az alacsony vízszinttől megriadva 20 millió forintos költséggel 1,1 millió köbm­éter ivóvizet engedtek a tóba, korlátozták a vízhasználatot. Annak ellenére, hogy évente 3,2 millió köb­méter az engedélyezett mennyiség, 1993-ban a gazdálkodók pusztán 345 ezer köbméter vizet használhatnak a vízfolyásokból - tudtuk meg Antal Gá­bortól, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezető-helyettesé­től. De a vízkorlátozás sem vezetett eredményre, ezért a kérdésben érde­kelt minisztériumok hosszú huzavona után végül is úgy határoztak, hogy enyhítendő a gondokat karsztvizet en­gednek a tóba. Ebben az évben 3 mil­lió köbmétert, az elkövetkező két esz­tendőben 5-5 millió köbmétert. Az idei mennyiség a szakemberek szerint arra elég, hogy enyhítse a gondokat, hogy mérsékelje a vízszint csökkenését. - Valóban tüneti kezelésnek tűnhet a vízpótlás, de ez a 3 millió köbméter végeredményben bekerül a tóba, míg máshonnan semmi sem jön. Egyedül üdvözítő megoldást csupán fentről re­mélhetünk, de onnan alig szemerkél valami - emeli az égre a tekintetét Antal Gábor. (Számítások szerint egy hét alatt 125 ezer köbméter karsztvíz folyt a tóba, míg ugyanennyi idő alatt 1,5 millió köbméter elpárolgott...) A kor­mány által jóváhagyott tervben sze­replő 379 millió forint csupán a víz­pótlást szolgálja. Ebből 169 millióba kerül a vezetékkel kapcsolatos beru­házás, s 210 millió forint a várható üzemelési költség. (De a mederkotrás további évi 15-20 millió, s nincs fede­zete annak a nádgazdálkodásnak sem, amely „csak” a vízminőség védelmét szolgálná, ám nem hoz közvetlenül fo­­rintosítható hasznot.) Az üzemeltetési költség 80 százaléka központi forrá­sokból, 20 százaléka az érintett önkor­mányzatok kasszájából származik. Csakhogy az önkormányzatok kasszá­ja üres, hitelt kénytelenek felvenni a rájuk eső vízdíj fedezésére. A rendel­kezésükre bocsátott dokumentumok alapján úgy kalkuláltak, hogy az idén 17 forint 50 fillért kell fizetni a tófris­sítő köbméteréért. S most, derült égből a villámcsapás: 1993-ban 23 forintba kerül a karsztvíz köbméterének díja - közli a KHVM-ből érkezett levél. És ezzel még nincs vége a riasztó számok­nak. Az 1994-es és 1995-ös esztendő­ben a költségek várhatóan emelked­nek, így jövőre 26,50 ft/m3, azt követő­en pedig 30 ft/m3 vízdíjjal kell számol­ni. Mivel a következő két évben évente 5 millió köbméter víz átvezetését ter­vezték, 1994-ben 130 millió forint, 1995-ben pedig 150 millió forint körül várható az üzemköltség. - Ezt a többletkiadást nem tudjuk vállalni! - mondja dr. Gál Gyula Gár­dony jegyzője. Úgy tűnik, bekövetke­zett az, amit csak hagymázos álomnak véltünk, hogy a karsztvizet kiemelő bánya ránk terheli annak a víznek a kitermelési költségét, amelyet eddig is a felszínre kellett hoznia, de felhasz­nálás híján ez idáig elfolyt. Attól, hogy nem el-, hanem idefolyik, nekünk kell fizetni? Ez képtelenség! - összességé­ben az sem lett volna drágább, ha az ivóvízvezetéket csapoljuk meg. Akkor legfeljebb nem beruházásra, hanem díjkiegészítésre ment volna el a 169 millió! - háborog Gárdony jegyzője. - Mi indokolja az amúgy elfolyó víz áremelését? - kérdeztük Hullay Gyu­lát, a Dunántúli Regionális Vízművek Rákhegyi Üzemigazgatóságának veze­tőjét. - Milyen áremelést? - kérdez vissza Hullay úr. Maga többet tud, mint én. Kiderült a vízszolgáltató nem isme­ri azt a KHVM-tervezetet, amelyet már megkaptak a Velence-tavi önkor­mányzatok, s amely rájuk hivatkozva a várható áremelésről tájékoztat. - A Velencei-tóba vezetett bánya­víz egy vízellátó rendszerhez kapcso­lódik - tájékoztat Hullay Gyula. Vagyis, ha hasznosítják az elfolyó vi­zeket, akkor a fajlagos költségük csökken. De hogy mennyivel, azt csak az 1994-es vízigény alapján tudjuk megmondani. - De mitől változott 17,50-ről 23 forintra az idei tarifa? - Amikor a bánya az 1993-as ára­kat megállapította, még nem volt szó a Velencei-tó vízutánpótlásáról. De ez a 23 forint sem biztos, hiszen erre az esztendőre nincs véglegesen jóváha­gyott ár. - Vagyis ez lehet kevesebb - de akár több is? - A lényeg az, hogy folyik a víz a tóba, hogy elkezdődött a tó megmen­tése. Ez az árkérdés meg majd letisz­tul - tér ki a válasz elől a vízszolgálta­tó vezetője. Hasonlóan reagál a KHVM főosz­tályvezetője, aki nem akart név sze­rint nyilatkozni. - Cseppfolyós az ügy, korai erről beszélni - mondja. Mivel a bánya vi­zét kétszer át kell emelni, s ez költség­gel jár, s mivel várhatóan emelkednek az energiadíjak, jogos, hogy a víz­számla is több legyen - érvel. - De mi történik, ha - tételezzük fel - az önkormányzatok képtelenek megfizetni a rájuk eső vízdíjat. Elzár­ják a csapokat? - Ilyen nem fordulhat elő. Legfel­jebb kevesebb víz megy a tóba.­ ­ A tó vízutánpótlásának ügye tehát könnyen megbukhat az anyagiakon, ami beláthatatlan következményekkel járhat. A Velencei-tavon 1958-ban hozták létre a 420 hektáros Madárre­zervátumot, melyet páratlan növény- és állatritkaságai miatt 1979-ben a vi­zes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezménybe is bejegyeztek - tudtuk meg Csikar Lászlótól, a Buda­pesti Természetvédelmi Igazgatóság Fejér megyei felügyelőjétől. A botani­kai, zoológiai feltárások során számta­lan, addig nem ismert fajt találtak a környéken. A fokozottan védett hagy­maburok nevű orchidea egyetlen bizo­nyított előfordulási helye ez a vidék. Sok tőzegpáfrány és tőzegmoha is egyedül itt található meg. Nagykócsa­gok, kanalas gémek, nyári ludak és vöcskök fészkeltek korábban itt, ám a pihenni vágyó emberek zavarják a ma­darak költését - az utóbbi években a nagykócsag és a kanalasgém már nem költött a tavon! Csihar László állítja: a természetvédőknek is gondot okoz az alacsony vízszint, hogy az úszólápok leültek, olyan növényfajok jelentek meg, melyek gyökerükkel a fenékhez rögzítik a lápot. A sekély vízben a vaddisznók korábban megközelíthe­tetlen területeket cserkésznek be, több helyen a védett hagymaburkot falva fel. Ezt az orchideafajtát az utóbbi két-három évben nem találták, nem biztos, hogy kipusztult, valahol lap­panghat. Ez utóbbi a jobbik eset. A növény- és az állatvilág kisebb­­nagyobb megpróbáltatással ugyan, de átvészeli a drasztikus vízszintcsökke­­nést, nem úgy az idegenforgalom. Ko­rábban a kiemelt üdülő­­övezetként funkcionáló Velencei-tó környékén ez­rével épültek az üdülők. A gyorsan megtérülő befektetés reményében a kezdeti víkendházak helyett 5-6 szo­bás paloták nőttek ki a földből. Apró butikok, pecsenyesütők sorakoznak a parton. Az egymásba nyíló lacikony­hák korábban megéltek, ám ma jelen­tősen lecsökkent a vendégforgalom. Az előző évek algái elriasztották a nyuga­ti turistákat, az egykori szocialista or­szágok vándorai pedig ha útra kelnek, ritkán választják ezt a térséget. A csökkenő vendégforgalomra viszont egyre többen szeretnének lecsapni. A vállalati üdülőket privatizálták, mote­lekké, hotelekké alakultak - megdup­lázva a szabad férőhelyek számát. Kulcsár István, az agárdi Viking Hotel igazgatója jelentős átrendeződésre számít. Mint mondja, olyan sok a vál­lalkozó és olyan kevés a vendég, hogy lesz, aki nem bírja a versenyt. Ma már nem épül a hét büfé mellé egy nyolca­dik, sőt az is lehet, hogy a hétből öt veszteséges lesz az idén. Pedig az érintett önkormányzatok mindent megtesznek a minél magasabb színvonalú kiszolgálásért. Új üdülőte­rületet szinte csak teljes közművesítés­sel adnak el - tudtuk meg Horváth Já­nostól, a Velence-tavi Intéző Bizottság főtitkárától. A közművesítés viszont annyira elapasztotta az önkormányza­tok büdzséjét, hogy nem maradt pénz a „rosszidő-létesítményekre”. Márpedig, ha nem süt a nap, alig van kulturális program a tó környékén. Nincs egy ko­molyabb, igényesebb szórakozóhely, a fiatalok számára szervezett popstran­don ritkák a programok, ráadásul egy­­egy keményebb hangzású zenekar kö­zönségét nem mindig fogadják kitörő örömmel az őslakosok. Hiányzik a ko­rábban megszokott Velencei Nyár mű­sorsorozata. A tóról és környékéről utóbbi időben nem készült színvonalas reklámanyag, mellyel idecsábíthatnák a külhoniakat - sorolja a gondokat Horváth úr. A gondokat pedig könnyen le lehet mérni, mondjuk az ingatlanpiacon. - Már két-három esztendeje tart ez a pangás. Most azok vannak jó hely­zetben, akik venni akarnak. A kínálat lényegesen nagyobb a keresletnél, kö­vetkezésképpen áron alul is hozzá le­het jutni egy-egy ingatlanhoz - állítja Tolnai Antal, a Székesfehérvári Kör­zeti Földhivatal vezetője. rrg-­ - A Velencei-tó vizének romlását mennyiben érezte meg az idegenfor­galom? - Inkább az idegenforgalomból élő szolgáltatóknak okozott veszteséget, mert elmaradtak a vendégek. S kárát látták az önkormányzatok is, amelyek parcellázott, közművesített telkei iránt nagyon megcsappant a kereslet. De a magánforgalomban nem tapasz­talható ez az érdektelenség. - Az üres telkek vagy a házas in­gatlanok a kelendőbbek? - A beépített telkek számíthatnak előbb új gazdára. Ott ugyanis alkudni lehet a ház árából, de ha ezt újonnan kell felhúzni, nemigen tud takarékos­kodni a tulajdonos. - A tó vizének pótlása élénkítette az ingatlanpiacot? - Ez még nem érezhető. Aki itt üdü­lőt akart vásárolni, az eddig is bízott benne, hogy nem hagyják sorsára a ta­vat. Arra viszont számíthatunk, hogy növekszik az üres telkek forgalma. Velence nagyközségben 3558-an él­nek, körülbelül ugyannyi az állandó üdülővendég is. A tavalyi 150 milliós költségvetésből 15 millió forint volt az összes adóbevétel, vagyis nem az üdü­lők tartják el a községet, kommentál Gulyás József polgármester. Előfor­dulhat, hogy valaki nem jelenti be a vendégét, de a polgármester bízik a régi bölcsességben: ha te becsületes vagy, előbb-utóbb a környezeted is az lesz. És a velenceiek ilyenek. - Mi lesz, ha tovább csökken a víz? - Víznek lenni kell! Ez kulcskérdés. Amíg anyagilag megtehetjük, a végső­kig támogatjuk a vízpótlást - szól Gu­lyás József. - És bizakodnak a helybéliek, hiszen mást nem tehetnek. Mint ahogy biza­kodtak azok a mutatványosok is, akik július legvégén saját dodzsemeikben ücsörögve várták a vendégeket Velen­cén. Nem messze a méteres gazzal be­nőtt, ma már omladozó kertmozitól. És nem messze az Ifjúsági Strand és Campingtől, melynek kapuján a kö­vetkező kiírás olvasható: Vendég váró finn zebe-zaba jegelt ityóka-pityóka. Mekkő próbányi! Igaza van! Sok mindent mekkő pró­bányi, hogy az utóbbi évek visszaesése helyett az egykori szebb napok kö­szöntsenek a tóra. Hogy az utóbbi módszerrel, vagy valami európaibbal, az az egyéni ízléstől függ,... Antal Anikó-Ötvös Zoltán A Császárvíz-patak - ezen töltik a tavat... BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELEI ...a tavat, amelynek szemmel láthatóan nagy szüksége van a vízpótlásra 1993. augusztus 14., szombat Folyik a víz a Velencei-tóba! Ennél jobb hírt alig­ha mondhatnánk a tó körülieknek. Végre megin­dult a régen várt vízutánpótlás: július 8. és 18. között volt a próbaüzem, azóta folyamatosan, na­ponta 20 ezer köbméter kristálytiszta karsztvíz ömlik Magyarország második legnagyobb, már­­már haldokló természetes tavába.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék