Népszabadság, 1996. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06 / 157. szám
A HÉTVÉGE 1996. július 6., szombat Helyes kezeléssel persze meggyógyul a betegek többsége, bár az új betegek egytizedét már olyan baktérium fertőzte meg, amelyik legalább egy tbc-gyógyszerrel szemben rezisztens. A sikeres gyógyítás érdekében egyszerre három-négy gyógyszer bevetésével szorítják sarokba a bacilust, mert egy gyógyszer elől még képes rezisztenciába menekülni. Néhány hetes gyógyszerezéssel a kínzó tüneteknek vége, s a beteg nem szedi tovább a tablettákat, mert azt, hogy súlyos beteg, az értelmesebbje sem hiszi el. Az eredmény a rezisztencia. Hol a beteg? Kulcskérdés a megelőzés, a korai felkutatás és a gyors gyógyítás. A védettséget legyengített tbc-baktériumokkal, BCG-oltással lehet elérni. Ebből a világon leggyakrabban alkalmazott oltóanyagból 1921 óta több mint hárommilliárd adagot adtak be. A védőhatás állítólag 80 százalékos tíz-tizenkét éven át. A BCG-nek tulajdonítják, hogy nálunk alig fordul elő gyermekkori tbc. A BCG-t a világ csaknem valamennyi országában alkalmazzák (évi százmillió oltás), de az USA-ban sosem vezették be. Svédországban 1975- ben felhagytak az oltásokkal, és semmi sem történt, ám Dániában és Csehországban több lett a tbc-s. Indiában a BCG-zettek között több a tuberkulózisos beteg, mint a nem oltottak között. Ez pánikot okozott - aztán kiderült, hogy talán nem egészen így van. Egy másik nagy vizsgálat teljesen hatástalannak találta a BCG-t. Egy harmadik szerint a védettség független a beoltottak életkorától, tehát nemcsak újszülötteket érdemes oltani. A kétkedők szerint azonban nem sikerült bizonyítani, hogy az újraoltásnak bárminemű értelme lenne. Nálunk is felvetődött, hogy kísérleti jelleggel abbahagyják az oltást olyan helyeken, ahol kevés a friss megbetegedés, hogy csak a veszélyeztetett populációban lesz kötelező az oltás, hogy all éves korban adott újraoltás - amit másutt nem alkalmaznak - elhagyható. Egy másik vélemény: főleg az exponált környezetben élő fiatalokat újra kellene oltani. E tárgyban vizsgálat nem történt, még azt sem tudni, mibe kerül az oltás. A tuberkulózis új nemzeti programja - a betegség terjedése miatt - fenntartja az oltást, sőt 11 és 17 éves korban újraolt. A WHO szerint ott, ahol a gümős megbetegedések száma 0,1 százalék alatt van (nálunk 0,04 százalék), a BCG-zést fel kell adni, mert lassanként több a komplikációja, mint a gümős megbetegedéseké. A szűrésre a világszervezet az egyszerű, olcsó és gyors eljárásokat ajánlja (például köpetszűrés), és ellenzi a tömeges, kötelező szűrővizsgálatokat, különösen, ha az költséges és sugárterheléssel jár. A volt szocialista országok nem fogadták el az ajánlást. Kezdetben - 1957-1959-ben - azért mutatott szaporodást a tüdőbetegek száma, mert pénzbüntetés vagy rendőri elővezetés terhe mellett bevezették a kötelező szűrést. 1965-ben tízezer felvétel még tizenöt beteget emelt ki, 1982-ben már csak négyet, 1995-ben egyet - de száz új beteg közül negyvenkettőre mindig szűréssel találnak rá (a többség maga jelentkezik). A fejlett országoknak nincs pénzük a röntgenfelvételre. Nálunk kiterjesztették a szűrést más betegségekre is (magas vérnyomás, cukorbetegség, emlőrák), és ma a szűrések majdnem harmada komplex vizsgálat. Másfelől aggasztó, hogy mint azt egy vizsgálat kiderítette, 110 esetből 23-ban nem ismerték fel az aktív tbc-t. A WHO szakemberei nem a centralizált, hanem a célzott és hatékony betegkutatás hívei. Mindenekelőtt a fertőző tbc-s környezetét kell szűrni, továbbá az öregotthonok és a nincstelenek szálláshelyein vagy a börtönökben élőket. A hatékonyabb szűrés szervezése persze nehezebb. Nálunk is felvetődött, hogy 20-30 év alatt nincs értelme az ernyőszűrésnek, ám az a negyven éven felüli és dohányos férfiak körében továbbra is indokolt. Egy másik elképzelés szerint csak Kelet- Magyarországon, Budapest belső kerületeiben és agglomerációs övezetében kellene fenntartani az éves szűrést, másutt két-három évenként kerülne rá sor. Van, aki célszerűbbnek tartaná, ha a családorvos a rizikófaktorok fennállása esetén szűrőállomásra irányítaná betegét. A szakmai viták során csak elvétve érveltek a hatékonysággal, a költségekkel pedig soha. Ha az általános megszigorítás keretében leépítenék a rendszert, a szakma tiltakozna, hisz a tuberkulózis új nemzeti programja is hitet tesz mellette, bár a nemzetközi szervezetekben a vezető tüdőgyógyászaink rendre megkapják, hogy maradjak. A Korányi idei jelentése elismeri: nincs összefüggés a szűrések és a felfedezett betegek száma között, a volt NDK-ban az egyesülés után kikapcsolták ezeket a gépeket, nálunk „szabotálás” folyik, nem a veszélyeztetettek járnak tüdőszűrésre. Tavaly a Soros-alapítvány 3000 hajléktalan szűrését támogatta. Az alapítvány öt fővárosi tüdőgondozót vont be a munkába, koordinálásukat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végzi. A 3000 kikérdezett hajléktalan bő kétharmada elment tüdőszűrésre, s az igazolással 1900-an jelentkeztek a megígért 500-600 forint értékű ajándékcsomagért. A várakozást felülmúlva csupán 6 százalékot emeltek ki további vizsgálatra - az átlag nem egészen kétszeresét. (Lehet, hogy a leginkább veszélyeztetetteket, a legelesettebbeket, a legérdektelenebbeket nem érték el?) Ötvenen kerültek kórházba, ketten meghaltak. Négy feltehetően fertőző beteget keresnek. Ötvenhárom nem fertőző, kórházba nem utalható, de erősen veszélyeztetett hajléktalannal nem tudnak mit csinálni. Gond az a 30 százalék is, amelyik nem ment el a szűrésre, mert vagy nem érzi magát betegnek, vagy nem érdekli a saját egészségi állapota. A modellkísérletet tüdőszűrőbusszal folytatják, amivel a helyszínen nyomban szűrnek. Tapasztalataik alapján sürgetik, legyen egy hely a hajléktalanok teljes kivizsgálására, továbbá kellene a fővárosban egy tbc-s hajléktalanokat ápoló otthon is. A krónikus fertőző betegek elkülönítésére és ápolására szolgáló betegotthon a nemzeti programban is szerepel. Tüdőszanatóriumok már nincsenek. Normális körülmények között ez a betegség otthon kezelhető, nincs szükség rájuk. A Vas utcai kórházban új osztályt akartak telepíteni 40 hajléktalan tbc-s ápolására. Erre „a józsefvárosiak körében valóságos pánik tört ki”. A néhány száz résztvevős tüntetés petíciója szerint: a tbc-s hajléktalanok utókezelésére a szennyezett levegőjű józsefvárosi kórház semmiképpen sem ideális. Abszurd ez a helyzet, hiszen a VIII. kerületben van a legtöbb tbc-s, a fertőző betegek többsége is innen származik - mondja Hutás professzor egészségével” - írja egy orvos. Utolsó cikkében Levendel László professzor így vélekedett erről: „A krónikus betegségek és a tuberkulózis klinikumában jelentkező sikertelenségek, terápiás kudarcok okai túlnyomórészt az orvos pszichológiai, pszichoszomatikus ismereteinek hiányára, elégtelenségére vezethetők vissza.” - Levendel gondolatát a tüdőgyógyászok nem tették magukévá - ismeri el Kozma Dezső. - Az alkoholista tbc-s nagyon kellemetlen, nehezen kezelhető, nehezen vezethető beteg - ismeri el Salamon Éva, Levendel László utóda. - Ha megfelelően fordulok felé, akkor lehet vele valamit kezdeni. De nekünk három pszichiáterünk van 24 ágyra. Amikor bejön a jó idő, mégis megszöknek néhányan. Bár a fertőző beteg szabad ember, van olyan megye, ahol visszavitetik rendőrökkel. Máshol a kapitány azt mondja, ő nem teszi ki fertőzésnek a rendőreit. Fertőző beteget ma sem lehet kiengedni, de elsősorban jó szóval, apró kedvezményekkel, támogatással próbálják kórházban tartani őket - ha próbálják. „Nem állíthatunk minden Koch-bacilus mellé rendőrt!” - mondják nem egy helyen. Mindenkinek joga van fertőzést kapni. - Előfordult, hogy a rendőr jelezte, hozza a fertőző beteget, de nem volt helyünk, kértük, hozza később - mondja Iványi Tibor. - Aztán addig nem engedjük el a rendőrt, amíg a beteg le nem vetkőzik gatyára. És nem pizsamát adunk rá, hanem hálóinget. A frontvonalban dolgozó orvosok szerint a hajléktalanszállásra nem kellene olyan embert felvenni, akinek nincs orvosi igazolása, szociális segélyt, ingyenebédet is csak szűrés igazolása után kellene adni. Sőt a létminimum alatt élők közgyógyellátását is ehhez kellene kötni. Ne essünk persze azért abba a hibába, hogy minden friss tbc-s alkoholista és hajléktalan. Ennek ellenére nagyobb társadalmi érzékenységre van szükség. Az igen változatos területi adatok azt sejtetik, hogy az ellátás (orvosok száma, rendelési idő stb.) nem igazodik a tennivalóhoz. Alternatív lehetőséggel a tüdőgyógyászszakma sem foglalkozik. Jelszó lehetne: ha beteg a tüdő, kezeld a zsebet! Persze a szegénység gyógyításánál egyszerűbb a tüneti kezelés. Pünkösti Árpád Forrás: KSH A szűrőautó „házhoz megy” TEKNŐS MIKLÓS ÉS VELLEDITS ÉVA FELVÉTELEI A TÜDŐBETEGEK ÉS GONDOZÁSOK MAGYARORSZÁGON Tbc-s beteg tüdeje a röntgen képernyőjén 1938 1950 1960 1970 1980 1990 1992 1995 Tüdőszűrések száma (ezer): 269 2560 6448 7366 6480 4828 4720 4223 Száz új betegből szűréssel kiv.: 63 54 46 45 42---Nyilvántartott tbc-s (ezer): 137 82 25 20 19 19--ebből aktív (ezer): 39 16 11 11 11---Új tbc-s beteg (ezer): 28 10 5,4 3,64 4,3--ebből férfi (ezer): 6,3 3,6 2,5 2,73 ---Nem tbc-s tüdőbeteg (ezer): 32 115 178 196 236--- Aztán panaszkodtak a tévében, hogy a kórház nem tudja fizetni a dolgozóit, hogy üresen állnak az ágyak. Felszámolják a kórházi osztályokat, a tbc-s betegeknek még sincs helyük, pedig a biztosító elég szép summát fizet értük. New Yorkban tavaly annak köszönhetően csökkent először az új betegek száma, hogy vannak otthonaik, ahol a betegeknek egy nővér rendszeresen beadja a gyógyszert. Legalább a józan ész működhetne, ha már az együttérzés csődöt mond. Megtakarítást jelent-e, ha a társadalom pereme ellehetetlenül, talajává válik a bűnözésnek, terjeszti a betegséget? - teszi fel a kérdést dr. Samu István, a Krízis Szolgálat, azaz a hajléktalanok főorvosa. - Vagy hulljon csak a férgese, legyen új Tajgetosz? Dr. Iványi Tibor, a Dankó utcai hajléktalankórház vezetője: - Könnyebb egy hatvanéves férfit a szülészeten elhelyezni, mint egy hajléktalan tbc-st kórházba juttatni. Amikor huszonkét betegünkről kiderült, hogy aktív tbcs, átlagosan 15 nap kellett hozzá, hogy őket tüdőosztályra juttassuk. A Soros-programban a Korányi 35, a tüdőklinika 15 ággyal vett részt. A tbc-sek ápolásának hossza a Korányiban tavaly 43 napra csökkent, és súlyosabb esetekben is csak 52 nap. - Maximális térítés 53 napig jár, utána egy picit kevesebb. Tbc-sekre más szabályozás kellene - mondja dr. Kozma Dezső főorvos, a Korányi főigazgató-helyettese. - A krónikus osztályon, Salamon doktornőnél három hónapig maradhat a beteg. Jog a fertőződéshez? „A kezelés eredménytelenségének többnyire a beteg az oka... A többségük alkoholista, a társadalom perifériáján lévő egyén, aki nem törődik a saját NÉPSZABADSÁG 19 Egy ország arca (Folytatás a 17. oldalról) Hogyan találhatnánk ki magunkat, hogyan találhatnánk meg a helyünket a világban, a világgazdaságban, a világpolitikában? Nem szőhetünk grandiózus terveket. Viszonylag kevésre kell vállalkoznunk, de azt a keveset kiválóan kell csinálnunk. Nem lehetünk elsők mindenben, de a kiválóság szigetévé kell válnunk valamiben. Nem szerezhetünk babérokat katonai téren. Nem válhatunk gazdasági nagyhatalommá, de még közép-európai kistigrissé is csak nagy üggyelbajjal tudnánk átvedleni. De mondhatnánk például azt, magunknak és a világnak, hogy kicsi és szegény ország vagyunk ugyan, de a jogrend országa vagyunk, példát mutatunk az egész világnak abból, hogy az emberi és állampolgári jogokat hogyan lehet és kell tiszteletben tartani. Ehhez azonban előbb valóban a példás jogrend országává kellene válnunk. Ehhez is kell pénz, de nem olyan tengernyi, mint egy gazdasági csodához. De kell hozzá ész, erő és szent akarat, s ezek ugyanolyan hiánycikkek nálunk manapság, mint a pénz. Vagy mondhatnánk azt, hogy kicsi és szegény ország vagyunk, de a polgári tisztesség országa vagyunk. Felelősségteljes, tisztességes, autonóm polgárok országa. Ehhez azonban, többek között példa kellene, az ország vezetőinek, üzletembereinek, közéleti személyiségeinek példamutató tisztessége, gyémántkeménységű morálja, tántoríthatatlan törvénytisztelete. Ezen a téren szégyenletes kudarcot vallott az új magyar vezető réteg. Legalábbis a társadalom szemében. Mondhatnánk azt is, hogy a nyitott társadalom országa vagyunk, nyitottak vagyunk minden új eszmére, örülünk a sokféleségnek, nem félünk a mástól, együtt tudunk élni egymással. Ehhez azonban nem elegendő Szent Istvánék vagy Deák Ferencék szép példájának emlegetése. Le kellene győznünk a belénk maradott előítéleteket, elfojtott gyűlöleteinket, meg kellene tanulnunk emberszámba venni egymást. Ki tegye meg az első lépést? Mondhatnánk azt is, hogy kicsik és szegények vagyunk ugyan, de a minőség országa vagyunk. Minden ami a mi kezünkből kerül ki, kiváló minőségű. Ismerve áruinkat, omladozó vakolatú városainkat, lépésben döcögő vasútjainkat, ezt ma még senki sem hinné el nekünk. De már vannak tükörpadlójú gyárcsarnokaink, mindig is voltak takaros konyhakertjeink, vannak már fehér overallban vagy orvosi köpenyben dolgozó szakmunkásaink. A minőség forradalma azonban még várat magára. Mondhatnánk, vagy mondhattuk volna azt is, hogy Kelet-Közép-Európa központja vagyunk. Európai színvonalú iskoláink nyitva vannak a térség valamennyi diákja előtt, világszínvonalú kórházaink kedvezményes áron fogadják a térség betegeit, bankjaink mindenki másnál kedvezőbb feltételeket kínálnak a régió polgárainak, vasútjaink, útjaink elröpítik őket Európába, megannyi konferenciatermünk a térség problémáival foglalkozó eszmecseréktől hangos, érdemes utazási irodáinkhoz, biztosítóinkhoz, nemzetközi ügyekben jártas ügyvédi irodáinkhoz fordulniuk, és így tovább. Mondhatnánk mindezt, ha 1989-ben elkezdtünk volna dolgozni ezen a nagy programon. De talán még ma sincs teljesen késő. Mondhatnánk azt is, hogy a tehetséges emberek országa vagyunk, az új gondolatok országa, vagy hogy Magyarország Európa laboratóriuma, ahol új, alkotószellemű megoldásokkal kísérleteznek kiváló szakemberek. Mondhatnánk, de nem mondjuk. És nem serkentjük, hanem újra és újra leforrázzuk az alkotókedvet. Nem a nullapontról kell indulnunk. Sok és komoly munka folyik egy-egy műhelyben. Minisztériumokban, idegenforgalmi intézményekben, az európai integrációt előkészítő munkacsoportokban. De ha jól látom, hiányzik még a komoly elszánás a kormány részéről. Hiányzik a jól átgondolt, ütőképes program. Hiányzik a műhelyek munkájának koordinálása. Hiányzik a pénz és legalább annyira a jó, az új, a hatásos gondolat. Hiányzik az a felismerés, hogy nemcsak kifelé kell mutatnunk új arcot, hanem befelé is, önképünket, öntudatunkat is át kell alakítanunk, pozitívabbra kell hangolnunk. Mert ha csúnyának látjuk magunkat a tükörben, akkor csúnyának látnak majd minkek-azok-is, akik ránk néznek. Hiányzik az a felismerés, hogy önképünknek és az ország arculatának az alakítása mindannyiunk közös ügye. Hankiss Elemér