Népszabadság, 1997. március (55. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-17 / 63. szám

1997. március 17., hétfő KÜLPOLITIKA -ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Közös ünnepségek a határon túl A román kormány képviselői is koszorúztak Erdélyben Idén március 15-én történt meg először, hogy a román kormány központi és helyi képviselői maguk is részt vettek, felszólaltak és koszorúztak a 1848-as magyar és erdélyi forradalom évforduló­ján. Együtt ünnepeltek a határon túli magyarok és a magyaror­szági pártok képviselői Szlovákiában, a Vajdaságban és Kárpá­talján is. Az ünnepségeket sehol sem zavarta meg rendbontás. TUDÓSÍTÓNKTÓL Székelyudvarhelyen sokezres tömeg előtt Birtalan Ákos tu­risztikai miniszter olvasta fel románul és magyarul Viktor Ciorbea miniszterelnök üzene­tét magyar polgártársaihoz - jelentette bukaresti tudósítónk. Az ünnep szónokai között volt Markó Béla, az RMDSZ szövet­ségi elnöke, Törzsök Erika, a HTMH megbízott elnöke és Szőcs Ferenc Magyarország bu­karesti nagykövete. Markó hangoztatta: az RMDSZ összefogása a hata­lomra került román demokrati­kus erőkkel példaértékű lehet, mert megteremtette az igazság­talanságok, méltánytalanságok és egyenlőtlenségek meszünte­­tésének a lehetőségét. Törzsök Erika rámutatott, hogy 1989 után hét évnek kellett eltelnie, hogy demokratikus választá­sokkal egy olyan politikai hely­zet alakulhasson ki Romániá­ban, melyben románok és ma­gyarok közös kormányzásával lehet kísérletet tenni a román­magyar együttélés kérdéseinek megoldására. A szlovákiai magyarok több mint félszáz településen emlé­keztek meg szombaton a sza­badságharc évfordulójáról. A pozsonyi ünnepség egyetlen za­varó momentuma az volt, hogy áramszünet miatt a hangerősítő berendezések használhatatlan­ná váltak - jelentette pozsonyi tudósítónk. Petőfi Sándor pozsonyliget­falui szobránál Szent-Iványi István, a Külügyminisztérium politikai államtitkára és Kato­na Tamás, Budapest I. kerüle­tének polgármestere szólt az emlékezőkhöz. A. Nagy László, a szlovák parlament képviselő­je, a Magyar Polgári Párt elnö­ke, a kassai ünnepség hazai szónoka a szabadságharc esz­méi és a jelenkori szabadságesz­mék között párhuzamot vonva kijelentette: ma Szlovákiában a szlovákiai magyarok szabadsá­gáért és függetlenségéért kell küzdenünk. A vajdasági megemlékezések fő mondanivalója az volt, hogy a márciusi forradalom nemcsak Magyarország, hanem az össz­­magyarság közös ünnepe, s hogy a magyarságnak csak ak­kor van esélye céljai elérésére, ha képes egységesen fellépni. A korábbi évekkel ellentétben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magya­rok Demokratikus Közössége (VMDK) több városban közö­sen szervezte meg az évforduló­val kapcsolatos rendezvénye­ket. A magyarittabéi emlékmű­soron Giczy György, a KDNP elnöke is részt vett, míg Tabajdi Csaba, miniszterelnökségi ál­lamtitkár az ómoravicai meg­emlékezésen mondott beszédet. Kárpátalja szinte minden magyarlakta településén nagygyűléseken és kulturális rendezvényeken emlékeztek meg a szabadságharc évfordu­lójáról - jelentette ungvári tu­dósítónk. Az, hogy Kárpátalján a több évtizedes durva elnyo­más ellenére is megőriztük ma­gyarságunkat, példaértékű le­het Magyarország számára is - húzta alá az ungvári megemlé­kezésen megnyitójában Dupka György, a MEKK elnöke. Be­­regszázban Szűrös Mátyás (MSZP) vont párhuzamot a 149 évvel ezelőtti és a mostani álla­potok között. Németh Zsolt (Fidesz - MPP) Munkácson ar­ról beszélt, hogy 1849-ben a bukás egyik oka az volt, hogy egymás ellen játszották ki a magyarságot. Németh szerint a kárpátaljai magyarság otthon­­maradásának egyik előfeltéte­le, hogy megteremtődjenek az anyanyelvi oktatás feltételei. Bécsben felavatták a XVIII. szá­zad jeles testőr-írójának, Besse­nyei Györgynek a mellszobrát, Fekete Tamás alkotását FARKAS JÓZSEF GYÖRGY FELVÉTELE A szlovák színészsztrájk Hágának szólt? POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Pénteken a Szlovák Szakszer­vezetek Szövetsége rendkívüli közgyűlésen követelte Gustav Krajcí belügy- és Iván Hudec kulturális miniszter távozását, s egyúttal támogatásáról bizto­sította a sztrájkoló színészeket, illetve a velük szolidaritást vál­lalt egyetemistákat. Vladimír Meciar miniszterelnök rádió­­nyilatkozatban utasította vissza a sztrájkolókkal való tárgyalásnak még a gondolatát is, mert - szerinte - nem törvé­nyes sztrájkról, hanem önké­nyes munkamegtagadásról van szó, s egyúttal kilátásba helyez­te: a kormány esetleg a színé­szekkel fizetteti meg az elma­radt színházi előadások miatt keletkezett anyagi károkat. A nemzeti kultúra állandó ta­nácsa viszont támogatásáról biztosította a kormányt. A ta­nács ülésén felszólalt Július Binder a bős-nagymarosi vízi erőmű építkezésének vezetője is, aki megismételte Zora Laza­­rová kormánypárti képviselőnő korábban elhangzott állítását, mely szerint a színházi sztrájk azt kívánja elérni, hogy a Hágá­ban zajló perben a bírákat Szlo­vákia ellen hangolják, munka­­beszüntetésükkel ugyanis a szlovákiai demokrácia hiányát akarják demonstrálni. A szlová­kiai politikai élet több vezető személyisége, így Duka-Zólyo­­mi Árpád, az Együttélés és Pé­ter Zajac a Demokratikus Unió nevében egyszerűen értelmet­lenségnek nevezték Binder és Lazarová vádjait, illetve a ta­nács erről kiadott nyilatkozatát. E. F. P. Félreértések a Bolyai Egyetemről BUKARESTI TUDÓSÍTÓNKTÓL Victor Ciorbea román miniszter­­elnöknek, a Bolyai Egyetem helyreállítására vonatkozó bu­dapesti kijelentéseire reagálva a román államfői hivatal pénte­ken „meglepetését” fejezte ki, hogy „a sajtó egyes képviselői” félreértelmezték a hivatal saj­tóirodájának csütörtöki közle­ményét. A pénteki állásfoglalás szerint a közleménynek az volt a célja, hogy „elejét vegye egy, a Victor Babes Egyetemtől külön­álló Bolyai Egyetem létrehozá­sára vonatkozó bármilyen spe­kulációnak”. A Babes-Bolyai Egyetemnek szóló felhívást a dialógusra úgy kell érteni, hogy a mostani egyetemen működő karonkénti magyar tagozatokat az egyetem szerves részét képe­ző magyar tagozatban lehetne egyesíteni. Miközben a fő ellenzéki párt durva támadást intézett buda­pesti kijelentései miatt a kor­mányfő ellen, hazatérése más­napján Ciorbea maga is „félre­értésről” beszélt, és hangoztat­ta: csak egyazon egyetem kere­tén belüli két tagozat létrehozá­sáról van szó. Románia visszavárja a szászokat BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL A bukaresti kormány nagyvona­lú ajánlatban szólította fel a ro­mániai német kisebbség Német­országba települt tagjait: térje­nek vissza Romániába, vissza­kapják házaikat, földjeiket, tel­jes vagyonukat. Az ajánlatot Ra­­du Boroianu tájékoztatásügyi miniszter tolmácsolta abban nyilatkozatban, amelyet a tekin­télyes Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott. A lap tegnapi számában a minisz­ter aláhúzta, kormánya nevében teszi ezt az ajánlatot, s hozzátet­te: szeretnék, ha minél több ki­vándorló térne haza Romániába. Németországban jelenleg több mint félmillió Romániából kitelepült szász él, s a romániai - főleg erdélyi - német kisebb­ség itteni becslések szerint alig 50 ezer főre tehető. Boroianu szerint a romániai német ki­sebbség teljesen eltűnhet, ha nem sikerül a visszatelepülők­­kel „felfrissíteni” a népcsopor­tot. Ez nagy veszteség lenne Ro­mánia számára. A szászok tö­meges kivándorlása gazdasági és szociális károkat okozott a Bánátban és Erdélyben. Klima és Horn „határgyorsítást” kíván Hazánkban lesz a következő magyar-osztrák-szlovák kormányfői találkozó A határátkelés problémáinak megoldásáról, illetve az Euró­pai Unióhoz történő magyar csatlakozás előmozdításáról tárgyalt vendéglátóival a pén­teken hivatalos látogatás kere­tében Budapesten bemutatko­zott új osztrák kancellár. Viktor Klima - akit fogadott Göncz Árpád államfő és Gál Zoltán házelnök is - előbb szűk körű, majd plenáris tárgyaláson tekintette át Horn Gyulával a mindkettőjüket foglalkoztató kérdéseket. Tárgyalásaikat részletezve Horn elfogadható­nak minősítette azt az osztrák álláspontot, hogy az Európai Unióba igyekvő 11 tagjelölttel egyszerre kezdődjenek a felvé­teli tárgyalások, ám a döntést - tette hozzá - már az egyes or­szágok felkészültségét figye­lembe véve, külön-külön kelle­ne meghozni. Ezzel Klima is egyetértett, újfent hangsúlyoz­va, hogy Bécs kész tapasztala­taival erősíteni a magyar fel­zárkózási törekvéseket. A kétoldalú kapcsolatokat érintve a magyar miniszterel­nök elmondta, hogy a közeljövő privatizációs elképzeléseinek megvalósításában is fontos sze­repet szánnak az osztrák part­nereknek. Horn kiemelte a nyu­gati megyék és Burgenland tar­tomány közötti együttműködés eredményeit, s elmondta azt is, hogy az osztrák vállalkozók ke­let-magyarországi tevékenysé­gét közös fejlesztési társaság segíti, amelyhez idővel a néme­tek is kapcsolódhatnának. (Az elképzelést olyan konkrét ak­ciók alapozták meg, mint Vra­­nitzky volt kancellár tavalyi vagy Herzog német államfő idei látogatása Kelet-Magyarorszá­­gon, illetve az érintett megyék januári bécsi bemutatkozása.) Szó esett a munkavállalók mozgásának könnyítéséről, amihez Viktor Klima segítséget ígért, bár hangsúlyozta hazai munkaerő-piaci gondjaikat is. Az ingázókra vonatkozó megál­lapodást várhatóan a hónap vé­gén aláírják (ez hat hónapi, hosszabbítható foglalkoztatást tesz lehetővé), s további megál­lapodások is elkészülnek a kö­zeljövőben, így az új tolonc­­egyezmény, a diplomák kölcsö­nös elismerése, a vízummentes­ség meghosszabbítása 90 napra és a gyakornokok cseréje. Klíma szólt az Ausztria szá­mára papíron július 1-től, a gyakorlatban pedig október 27- től érvénybe lépő schengeni egyezmény által előírt kötele­zettségekről, Horn viszont azt szorgalmazta, hogy az osztrák partner működjön közre a kele­ti és déli magyar határokon egy­fajta „Schengen-konform” ellen­őrzés műszaki tökéletesítésé­ben. A Népszabadság érdeklő­désére mindkét kormányfő ki­fejtette, hogy továbbra is lát fantáziát a háromoldalú kap­csolattartásban Bécs, Budapest és Pozsony között. Horn Gyula kiemelte, hogy az ilyen együtt­működés teljes összhangban áll azokkal az elvárásokkal, ame­lyeket az Európai Unió támaszt régiónk országaival szemben. A magyar miniszterelnök megerő­sítette, hogy az ausztriai Ruszt és a szlovákiai Pöstyén után az idén hazánkban találkozik a há­rom kormányfő, de részletekre nem tért ki. Farkas József György ­ Bajorország szerint korai Bécs csatlakozása Schengenhez Az úgynevezett schengeni egyezményhez való osztrák csatlakozás elhalasztását java­solta Beckstein bajor belügymi­niszter a hét végén megjelent nyilatkozataiban. A német poli­tikus szerint az ez év október 27-re tervezett csatlakozás he­lyett többéves lépcsőzetes tár­sulásra lenne szükség, mert az osztrák határellenőrzés rend­szere egyelőre nem felel meg a schengeni követelményeknek. A miniszter attól tart, hogy a nem megfelelően előkészített osztrák csatlakozás eredményeként megnőne az illegális bevándor­lók száma és a bűnözés is, s a schengeni megállapodás egész intézménye hitelét vesztené. A bajor miniszter szerint Ausztria idén októberben csat­lakozhatna a schengeni egyez­mény strasbourgi központi szá­mítógépes rendszeréhez, egy to­vábbi lépcsőben megszüntet­hetnék a repülőtéri útlevél-ellen­őrzést egyes légikikötőkben, majd fokozatosan a szárazföldi határátkelőhelyeken is. Beck­stein elképzelhetőnek tartja azt is, hogy megállapodjanak Ma­gyarországgal és Csehországgal arról, hogy már az ő területü­kön végezzék el az „európai” útlevélvizsgálatot, számítógé­pes adatcserét valósítva meg ezekkel az államokkal. Az egyezmény két éve van ér­vényben Németországban, Franciaországban, a Benelux államokban, Spanyolországban és Portugáliában. Az egyebek között adatcserére és központi adatnyilvántartásra épülő rend­szer részesei a „belső” határo­kon megszüntették a határellen­őrzést, egyúttal szigorították a kontrollt az egyezményen kívüli országokkal közös határaikon. L. P.­ Ünnep, rontás A Fradi-MTK futball-örökranga­­dót március 15-re írták ki, de - jobb a békesség! - előrehozták egy nappal. Lehet, hogy ezúttal a labdarúgó-szövetséghez kel­lett volna igazodni. Ha a forradalmi megemlékezéseket is 14-én tartják, talán kevésbé szúr szemet, hogy mily kevés­sé érintette meg a mai politikusokat XIX. századi elődeik szelleme. Ők azonban bátrabbak voltak a futballistáknál, vállal­ták a megmérettetést. Pedig nagyon nagy tudású az „ellen­fél”. Március 15. magába sűríti ugyanis Kossuth - tehát a törvényes formák iránti kezdeti ragaszkodás - és Petőfi, a márciusi ifjak vitáját. Ide tartozik Kossuth és Széchenyi legendás konfliktusa, és az is, ahogy Petőfi szembekerült Vörösmartyval, Jókaival. És ezekben a harcokban a gon­dolatok mérhetetlen formai és tartalmi igényességgel, szinte tökéletesre formáltattak. Most nem. Érthető, hogy 1848-ról szólva valójában mindenki 1998- ról, a közelgő választásokról beszélt. Közben alig-alig tö­rődtek azonban az alkalommal, amely lehetőséget teremt a megszólalásra. Ez szomorító illetlenség. A hatalomban levőknek több a mentségük. Nehéz forra­dalomról, népi diadalútról szólni az intézményrendszer erős pozícióiból. Nem is igen bonyolódtak bele. Pedig hát ez egy olyan nap, amikor az emberek fogékonyak jóra, tán rosszra is, nyitva a fülük, s ha azt tapasztalják, hogy az egyik oldalról nem mondanak semmit, másfelé fordulnak. Például Torgyán Józsefhez, aki Miskolcon kijelentette: 1848 célkitűzései a mai napig nem teljesültek. Most sincs polgárság, mondta, és a népszuverenitás is csak az alkot­mányban létezik. Nem történelmi vitafórumon beszélt, az igaz, mégis figyelembe vehette volna, hogy 1848 célkitűzé­sei között nem szerepelt a polgárság megteremtése, legfel­jebb a polgárosodás, a népszuverenitásról pedig csak annyit, hogy választójogot a forradalom csak a vagyono­sabbaknak adott, a parasztok közül például azoknak, akiknek legalább egynegyed telkük volt. Az igazság néha kevésbé alkalmas a szónoki fordulatok­ra, de ha egyszer így esett, legalább március 15-én figye­lembe lehetne venni. Érthető, ha egy politikus a történelmi múlt eseményeit a saját szempontjai szerint értelmezi. Ezen az ünnepen viszont zavaró, mert 48 sajátossága, hogy szinte minden fontos gondolatot megjelenített. Kellő alá­zattal, igényességgel ki-ki találhatott volna magának kéz­re illő fordulatot hamisítás, elnagyolás nélkül is. Giczy György például Pécsett az ország vagyonának idegen kézre adása és általában a külföldi tulajdon ellen szónokolt. Negyvennyolcas hangzású fordulat, csak felme­rül a kérdés, hogy annak idején a Nemzeti Múzeum kertjé­ben vajon miért beszélt minden második szónok németül, s miért fordították le a 12 pontot is azonmód németre. Bizo­nyára azért, mert a pesti polgárság nagy része német szár­mazású lévén csak ezen a nyelven értett. Itteni tulajdonuk ellen viszont senkinek nem volt kifogása. A Habsburgok­kal és nem a külföldi tulajdonnal volt bajuk a szabadság­ra vágyó magyar és nem magyar származású polgároknak. E sort folytathatnánk hosszan, s csak ugyanoda lyukad­nánk ki: a mai politikusok nem szeretik igazán 1848-at. Más fogalmakban gondolkodnak, más problémák foglal­koztatják őket, mígnem jön egy nap, amikor mégis 1848-ra hivatkozva kell szépet, nagyot mondani. Ritkán sikerül. Igaz, Csurka István ezúttal is segített. Látszólag az ab­szurd műfajában alkotott a MIÉP elnöke, mikor a legdia­dalmasabb magyar felkelés ünnepnapján a rend megte­remtésének szükségességéről beszélt. Akárha a Habsburg uralkodót idézte volna 1848-ból. Valójában tudható, hogy egy, ha lehet parlamentáris keretek között zajló „felkelés” utáni rendre gondol, melyben annak adnának szabadsá­got, akit méltónak találnak rá. 1848 mindenki számára szabad márciusában aligha akadt volna Pesten forradal­már, aki felfogta volna, e gyűlés szónokai mit akarnak. Nagy N. Péter Abűz Most már hónapok óta tart a huzakodás és a gya­­núsítgatás a holocaustáldozatok svájci bankbe­téteinek ügyében. Időnként felröppentenek szá­mokat százmilliókról, sőt milliárdokról, azután a vita áttér a nemzetek becsületére. Ötven évvel a világháború után még vannak Európában eltakarítatlan holttestek. Néhány hónapja okmányokat publikáltak arról, hogy a nácik az áldozataiktól elrabolt arannyal finanszírozták a háború folytatását. Tehát: kitörték az elgázosítottak szá­jából az aranyfogat, beolvasztották, majd a tömböket pél­dául Svájcba szállították, hogy az árán nyersanyagokat vegyenek a további háborúzáshoz. A tranzakciót tisztes bankok és még tisztesebb kormányok intézték. Ugyanezen tisztes bankok rendes kamattal őrizték azoknak a koráb­ban jeligével elhelyezett betéteit, akiket közben elgázosí­tottak (lásd: aranyfog!). A kamat azóta is gyarapszik. Ugyanazon tisztes kormány (a berni) sietve bezárta a ha­tárokat a menekülők előtt, sőt felkérte a német hatóságo­kat: ugyan jeleznék a kiadott úti okmányokban, hogy zsi­dókról van szó, nehogy már tévedésből beengedjék őket! A vita tehát szól az egykori semlegesek és mérsékelt me­nedékadók felelősségéről, s a bankok hasznáról. Mert ugye a betétek, plusz a fogaranyforgalom megdobta azon évek nyereségét. A vita meglehetősen álszent. Először is, mert nagyon úgy tűnik, hogy ezekről a dolgokról eddig is min­denki tudott. Tudott róla az Egyesült Államok kormánya, tudtak róla a nemzetközi zsidó szervezetek, a szovjet hír­szerzés (Radó Sándor/Dórának is van még Svájcban folyó­számlája, kié lesz a pénz: a posztszovjet kémszervezeté, vagy a család maradékáé, esetleg jótékony célra megy?), tudta a dolgot Frederick Korsuth kalandregényíró is. Ér­dekes módon ez a sok nyílt titok még mindig képes bot­rányt kelteni. Érdekes módon ezek a botrányok akkor rob­bannak ki, amikor már alig van kit kárpótolni. Kiderült, hogy a bankok gazdátlannak vélt betétein jog­talanul osztoztak korábban a volt kelet-európai kormá­nyok (a magyar is) és a svájciak. Ebből elégítették ki az ál­lamosított javaikért a svájci állampolgárokat. Újabb ada­lék a hullarablások sorához. Miért éppen most mozdultak? Mostanra hoz létre né­hány svájci szuperbank alapítványt a holocaustáldozatok javára, mostanra kezdik előszedni az „alvó számlákat” és keresni az örökösöket, mostanra jönnek rá keleten és nyu­gaton, ki mit keresett ezen a bolton. Az orosz duma is be­áll a sorba, amikor a deportáltaktól rabolt műkincseket is einstandolja, zsákmányszerzésnek minősítve ezt. Ehhez a sok gusztustalansághoz képest semmiség a ma­gyarországi túlélők kárpótlása körüli hercehurca. Végül is még egy-két évig néhányan kaphatnak életjáradékot, talán segíti utolsó hónapjaikat, éveiket a fejenkénti pár ezer fo­rint. Megkeseríti a szájízt a rosszízű parlamenti vita arról, hogy megint ki jár jól. Svájcban viszont legalább megrázta a közvéleményt az ügy. Lehet gúnyolódni a svájciak újsüte­tű politikai korrektségén, de egy biztos: a hullarablással gyarapított vagyonról nehéz lemosni a bűzt. Miklós Gábor

Next