Népszabadság, 1997. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-27 / 226. szám

8 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1997. szeptember 27., szombat Mindenki úgy érzi, ért a turizmushoz Somogyi Zoltán lesz az ipari minisztérium új idegenforgalmi vezetője A turizmus olyan, mint a sport: mindenki ért hozzá; ez persze előny is, hiszen az ágazatnak, vendéglősként vagy vendégként, szinte mindenki részese - nyilatkozta lapunknak Somogyi Zol­tán, aki október közepétől vezeti az Ipari, Kereskedelmi és Idegen­­forgalmi Minisztérium turizmus főosztályát. Elődje, Székely György hazánk turisztikai képviseletét irányítja majd Svéd­országban. A­z új főosztályvezető munkatársunknak a turizmus visszásságairól - többek között az áldatlan taxishelyzetről, a pros­titúcióról és a túlszámlázási botrányokról - elmondta: ezeket a visszásságokat az EU országaiban sem a kormányszervek orvo­solják. A szaktárca annyit tehet, hogy szakmai és esetleg anyagi segítséget nyújt az önkormányzatoknak, a kamaráknak és a szakmai szervezeteknek, de a megoldás az ő hatáskörük. Vélemé­nye szerint jelenleg elképzelhetetlen, hogy az idegenforgalmat önálló, országos hatáskörű szerv irányítsa; úgy ítéli meg: az IKIM kellő erővel képviseli az ágazatot. A jogász végzettségű szakem­bert tegnap mutatta be hivatalosan Fazakas Szabolcs miniszter. - Az Országos Idegenforgalmi Hivatalnak, majd jogutódjának, az IKIM turizmus főosztályának az el­múlt 12 évben nyolc elnöke, illetve vezetője volt. Ön milyen remények­kel foglalja­ új pozícióját? - Amennyiben a turisztikai szakemberek közül senki nem vállalja el ezt a feladatot, ak­kor a szakmának nincs erkölcsi alapja arra, hogy kritizálja mindazt, ami a turizmus állami irányításában történik. Szak­mabelinek érzem magam, hosszú éveket töltöttem az IBUSZ-nál. Ugyanakkor leg­alább annyira tartom magam jogásznak is, s bevallom, sze­mélyes ambícióm volt vezető beosztásba kerülni az állam­­igazgatásban, mert hitem sze­rint csak az itt szerzett tapasz­talatokkal együtt lehet teljes a jogi pályám. Miért ne szakad­hatna meg most a rossz soro­zat, miért ne lehetnék én az, aki legalább négy évet eltölt ebben a beosztásban? - Az elmúlt években leköszönt OIH-elnökök között volt főosztály­­vezető, miniszterhelyettes, helyet­tes államtitkár és államtitkár, de úgy látszik, nem a beosztásukon múlott a sikerük. Sokak szerint a struktúrával van a baj, ők azt mondják, nem lehet a mindenkori belkereskedelmi tárcától irányítani a turizmus ágazatot.­­ Jelenleg nincs , realitása, hogy az idegenforgalmat önál­ló, országos hatáskörű szerve­zet irányítsa. Szerintem az ágazatot kellő nyomatékkal képviseli a kormányban a tár­ca. Ráadásul alig több mint egy éve működik az új struktúra, amelyben a miniszter jelentős döntési hatásköröket ruházott rá a szakma képviselőiből álló Országos Idegenforgalmi Bi­zottságra, s alig másfél éve mű­ködik a nemzeti marketingfel­adatok végrehajtásával megbí­zott Magyar Turizmus Rt. Ad­junk még időt arra, hogy bevál­jon ez a hárompólusú szerke­zet.­­ Hivatalba lépésekor még egyetlen OIH-elnök sem mondta, hogy működésképtelen struktúrá­val vág neki feladatának, távozása­kor annál több elődje jelölte meg a kudarc okaként a turizmust nem kellően méltányló szervezeti kere­tet. - Majd kérdezzen meg en­gem is akkor, amikor valamiért leköszönök. - Milyen erős a három pólus kö­zül a főosztály, melynek élére ke­rül? A mintegy négymilliárdos tu­risztikai célelőirányzat felhaszná­lásáról nem a főosztály dönt.­­ A turisztikai szakma régi, jogos igényét elégíti ki az a miniszteri döntés, amely a tu­risztikai célelőirányzat fel­­használásáról szóló döntése­ket az OIB-re ruházza. Az OIB határozatainak előkészítésé­ben a főszerep a főosztályé, ráadásul funkcióimnál fogva a turisztikai főosztály vezetője­ként az OIB alelnöke leszek, s aktívan részt vehetek a dönté­sek kimunkálásában. Ezzel együtt minden esetben a fő­osztályvezető feladata meg­fontolt észrevétellel a minisz­ter elé terjeszteni az OIB hatá­rozatait. - Akárhogy is lesz, az biztos, hogy a közvélemény élénk figye­lemmel kíséri majd a pénz felhasz­nálását. Mit gondol, miért éppen az idegenforgalom és az idegenforga­lom fejlesztésére fordítható pénz az, amit ilyen élénk érdeklődés kí­sér? - A turizmus kicsit hasonlít a sporthoz, mindenki úgy érzi, hogy ért hozzá. Az is igaz, hogy a nemzetközi turizmusnak minden állampolgár részese valamennyire, ha másként nem, hát passzív vendéglátó­ként. Én jó dolognak tartom a társadalmi kontrollt, már önös érdekből is, így legalább a po­litikai elit is jobban figyel erre az ágazatra, s remélhetőleg a törvénykezésben, a költségve­tés kimunkálásakor is egyre több értő fülre találnak a tu­rizmus ügyei.­­ A közvélemény, a hatáskörö­ket nem ismerve, elődeihez hason­lóan öntől is számon kér majd olyan dolgokat, amelyekre csekély befo­lyása lesz. Az idegenforgalom or­­voslandó hibái közé sorolják az ál­datlan taxishelyzetet, a vendéglői túlszámlázásokat, az országúton autózókat irritáló prostituáltakat, vagy a turistákat sem kímélő bala­toni szúnyogokat. Ezekkel a prob­lémákkal mit kezdhet a főosztály?­­ Ezeket a kérdéseket az Európai Unió országaiban sem a turizmus irányításáért felelős kormányszerv oldja meg. Szakmailag és esetleg anyagi­lag segíthetjük az önkormány­zatokat, a kamarákat és a szakmai szervezeteket, hogy mielőbb találják meg a megol­dást. Adhatunk például rend­kívüli támogatást szúnyogir­tásra meg idegenforgalmi rendőrség működtetésére, de biztos, hogy nem a miniszté­rium feladata és lehetősége ta­xis- és vendéglősengedélyeket kiadni vagy bevonni. Persze ha kiderül, hogy bizonyos problé­mákat a deregulációs törekvé­sek ellenére is csak normatív szabályozással lehet megolda­ni, akkor kezdeményezők le­szünk. - Nagy a csend a turizmustör­vény körül. A kormányfő már 1996 májusában a turisztikai miniszter­­elnöki konferencián kijelentette, hogy a kabinet nyitott egy ilyen törvény beterjesztésére. Lesz turiz­mustörvény vagy nem lesz?­­ Mivel nem vettem részt az előkészítő munkában, nincse­nek pontos információim. Azt tudom, hogy széles körű egyez­tetésen jutott túl a normaszö­veg. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a parlament erőltetett jogalkotási menetrendjében nem ez a legégetőbb feladat. Az biztos, hogy jó lenne egy olyan turizmustörvény, amely pontosan meghatározza az egyes állami szervek ágazattal kapcsolatos feladatait. Számos ország esete példázza, hogy al­sóbb szintű jogszabályokkal is lehet eredményes turizmust ki­alakítani. Szebeni Zsolt Elegendő a főosztály ­ 2 24 év tapasztalatából profitálhat! A BÁV Rt. Magyarország legrégebbi vállalata, melyet Mária Terézia királynő alapított 1773-ban, egyszerű zálogházként. Alapítása óta folyamatosan hasznot eredményező, dinamikusan fejlődő vállalkozás. • •­­ Most Ön is éljen a lehetőséggel! Az ÁPV Rt. nyilvános értékesítés keretében felajánlja a BÁV Rt. 766 millió forint névértékű részvénycsomagját. 1000 Ft névértékű részvény 1400 Ft-os áron vásárolható meg. A részvényjegyzés 1997. szeptember 29-től október 10-ig tart. (Túljegyzés esetén 5 nap után lezárul.) A részvények a K&H Brókerház Rt.-nél, valamint a K&H Bank kijelölt fiókjainál jegyezhetők. OO Mindig hasznát veszi! Elkapták végre a go­noszt. V. Lajosnénak hívják, és az egyik biz­tosítótársaság vidéki igazgatóságán dolgozik pénz­ügyi osztályvezetőként. Ő volt az az elvetemült személy, aki idén február 28-án pontban déli fél tizenkettőkor alapjai­ban rengette meg a pénzügyi világot, amennyiben számító­­gépes körlevélben arra biztatta munkatársait, hogy azonnal vegyék ki a pénzüket a Posta­bankból, mert bajok vannak a pénzintézetnél. A bank azon­ban, hála az égnek, talpon ma­radt, a központi bűnüldözők főigazgatója pedig joggal lehet büszke, megvan a rémhírter­jesztő. Sőt reméli, hogy a to­vábbi nyomozás során újabb és újabb rémhírterjesztőket sike­rül a bíróság elé állítani. Épp itt az ideje. Magyarországon újabb bű­nözőtípus lépett a színre: a rémhírterj­esztő. Az ember per­sze úgy képzelte, hogy a rém­hírterjesztő úgy néz ki, mint valami Drakula, fehér vállú asszonyok és gyermekek vérét szívja, agyvelőt vacsorázik, majd felmászik a harangto­ronyba és artikulátlan hangon ordítja a világ négy tája felé, emberek, likviditási zavar van a banknál, és a váltórediszkon­­tálás is befuccsolt. Erre most kiderül, hogy a rém szolidan öltözködő, halk szavú osztály­­vezető asszonyok képében fu­­rakszik közénk, hogy romjaiba döntse köznyugalmunkat. Persze ha ebben az ország­ban volna szolidaritás az em­berekben, akkor most mind­annyian azonnal bemennénk a legközelebbi rendőrőrsre és feldofnánk magunkat, hiszen mi is terjesztettük a rémhírt, de bizony, hogy mennyire! Kérdés persze, hogy mi a rémhír. Már a hírről se tudni, hogy hír-e, hor­doz-e valóságos információt, hát akkor még a rémhír. Min­den hír valahol rémhír. Hall az ember valamit, továbbadja, az­tán vagy megdicsérik érte, vagy ráfogják, hogy pánikkeltő. Emlékezetem szerint egyéb­ként márciusban nem annyira az emberek estek pánikba, in­kább a Postabank. A pénzinté­zet ügyfelei a legna­gyobb köznyuga­lomban vették ki a pénzüket - a rend­őröknek csak a sorok miatt akadt dolguk -, egyedül a bankvezetők voltak közidege­sek. Ilyen alapon ezután bár­melyik intézet ráfoghatja az emberre, hogy megállj, pánik­ba ejtettél, le foglak csukatni. Épp ezért most nagyon el kell gondolkodnunk azon, hogyan viselkedjünk ezután. V. Lajos­nénak a hír hallatán menten föl kellett volna keresnie Princz Gábort, aki nyilván azonnal fogadja, teával kínál­ja, majd arra a kérdésre, hogy bajban tetszenek-e lenni, le­­horgasztott fejjel azt feleli, sajnos nagyban. Vagy azt, hogy nem. Egy bankvezér nem hazudik. A magyar bankvezér mindent megtesz annak érde­kében, hogy ügyfeleit közvet­lenül vagy a sajtó útján napra­készen tájékoztassa. Persze én mégis kíváncsi volnék, hogy ha bemennék bármelyik bankve­zérhez, kérem, van egy tuti hí­rem, az önök konkurens cégé­nél súlyos zavarok mutatkoz­nak, most lehetne nyerni vala­micskét, vajon kirúgna-e, mondván, ne terjesszek már rémhírt. S egyáltalán: e tavaszi cirkusszal épp a Postabank járt jól, ország-világgal tudat­hatta, hogy likvid, hovatovább az egyetlen bank, amelybe még érdemes pénzt berakni. Re­viczky Gábor a száz arcával sem ér el ilyen reklámhatást. Mármost ha ez így van, akkor itt nem följelentgetni kellene, hanem kitüntetni V. Lajosnét, az volna elegáns. Ám így olyan gyerekes, piti az egész. Ha úgy veszem, ez a hatalmi arrogan­cia újabb üzenete, hogy mihez tartjuk majd magunkat ez­után. V. Lajosné ügyében azért akad egy biztató elem. Mutas­sanak ma egy olyan vezetőt Magyarországon, aki bokros teendői közepette is ennyire szívén viseli beosztottjai privát életét, s kutya kötelességének érzi, hogy szóljon nekik: jobb, ha kiveszitek a pénzeteket, kü­lönben nem lesz mit ennetek. Megyesi Gusztáv Rém

Next