Népszabadság, 1998. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-22 / 18. szám
16 NÉPSZABADSÁG Fotex: csak egy villanás volt Vendégsiker a parázs hangulatú és gólszegény dunaújvárosi derbin ! KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Vass Sándor, a férfi válogatott Ausztriában edzősködő szövetségi kapitánya is megjelent a dunaújvárosi sportcsarnok lelátóján, s a tréner külön túrája elegendő bizonyíték: mindkét együttes szempontjából sorsdöntő mérkőzést játszott tegnap a Dunaferr és a Fotex csapata. Bene Gyula, a hazaiak szakosztály-igazgatója ugyan rendkívül szerényen annyit mondott csak a találkozó előtt, hogy győzelmük esetén megőriznék esélyüket a bajnoki címre, a másik oldalon Hajnal Csaba, a címvédő veszprémiek menedzser-mindenese azonban ellentmondást nem tűrően jelentette ki: „Ha a Dunaferr nyer, gyakorlatilag aranyérmes”. A több veszítenivaló több hibával és több izgatottsággal társult eleinte, nem csoda, ha 4:0-ás dunaújvárosi vezetésnél Éles, Sótonyi és Mezei néhány másodperces kupaktanácsot tartott, „mi tévők legyünk?”jelszóval. Aztán csak megszületett az átmeneti megoldás, a jól ismert Fotex-ritmusváltások eredményeként a gólgazdag mérkőzések krónikás könyvéből alighanem kimaradó összecsapás 25. percében kiegyenlített a vendégtársulat (6:6). Az első félidő hátralévő szakaszában csupán a feszültség nőtt, az állás már nem változott, a térfélcsere után kezdődhetett minden élőről. Szergej Kuzmicsov, a vendéglátók orosz idegenlégiósa mindenesetre ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta. Tóth lövését a veszprémi Kis szeretné akadályozni SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE azzal a különbséggel, hogy ezúttal már nemcsak a saját kapuja, hanem az ellenfél 6-os vonala előtt is kamatoztatta kivételes elszántságát. Nem kis részben az ő erőszakosságának köszönhető, hogy a dunaújvárosiak lépést tudtak tartani az időközben alaposan feljavult veszprémiekkel. Igaz, csak egy darabig, a játékrész feléhez közeledve összeroppanni látszott a története első bajnoki címére áhítozó Duna-parti együttes. A 43. percben négy góllal elhúzott dr. Hoffmann László csapata, s bár később veszélyesen közelebb került még az ellenfél, a nehéz helyzetekben Szathmári gólvonal előtti akrobatamutatványai rendre kihúzták a pácból a BEK-ben is dicséretesen menetelő garnitúrát. A leírhatatlanul forró légkörű végjátékban megőrizte minimális előnyét a Fotex (15:14) - az utolsó másodpercben a Klucsó, Lekrinszky bírókettős, ki tudja, miért, Kuzmicsov tökéletes ziccerhelyzete közben visszarendelte a labdát a dunaújvárosi térfélre -, és a vesztett pontok tekintetében immár jobban áll. Elbizakodottságra azonban semmi oka, amit Éles és társai tegnap elértek, csupán annyi, hogy a bajnokság továbbra is kétesélyes. Vagyis: a létező legtöbb, amit elérhettek. Presztízsgyőzelem Diósgyőrben • KOSÁRLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap két magyar érdekeltségű visszavágó-mérkőzést játszottak a Ronchetti Kupában a legjobb nyolc közé jutásért. A GYSEV Sopron csapata tetemes előny birtokában érkezett Diósgyőrbe, lévén, hogy a párharc első etapjában 99:59-es vereséget mért a DKSK garnitúrájára. A derbi azonban korántsem öltött edzőmeccs-jelleget, hiszen a hazaiak mindenképpen nyerni akartak szépszámú közönségük előtt. S jön: Király Sándor hölgy koszorúja 72:67- es presztízsgyőzelmet aratott (legjobb dobók: Molnár 24, illetve Fábián 17), más kérdés, hogy a soproniak így is biztosan jutottak tovább. A másik összecsapást tizenhét pontos hátrányból várta a BSE hölgyalakulata: 69:52-es vereséget szenvedett Izraelben az Elitzur Holon gárdájától. Ez a találkozó első kiadásunk zárta után ért véget. Dupláztak a profik Amerikaifutball: újabb sokmilliárdos tv-üzlet WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Aki kételkedik a sport és a szórakoztatóipar üzleti jövőjében, az fogódzkodjon meg: a következő öt esztendőben az amerikaifutball két profiligája 17 600 millió dollárt zsebel be csak a televíziós közvetítési jogokért. Igen, 17,6 milliárd dollárt. A CBS, a Fox és az ABC televízió szemrebbenés nélkül, boldogan fizeti ki a csillagászati összeget, mert még mindig jobban jár, mint a hoppon maradt NBC és Turner. A meccsek sugárzása ugyanis garantáltan magas nézőszámot és reklámbevételeket hoz. Az összeg több mint a duplája a most lejáró ötéves időszak közvetítési díjának. Nagyon kevés iparág dicsekedhet a bevételek és a piac ekkora növekedésével. Ráadásul ez csak az alap. Az amerikaifutball kiegészítő termékei - a sportruházattól a papírnaptárakig, a sörárusítástól a ligaközi döntő egymilliárd emberhez eljutó showműsoráig - további kilencmilliárdot hoznak évente. A következő legnézettebb sportág, a kosárlabda is messze elmarad ettől: az észak-amerikai bajnokság tévédíja kevesebb mint hárommilliárd dollár, a kiegészítők is „csak” ötmilliárdra rúgnak. A pénzáradat egyik - de nem legnagyobb - nyertese a játékos: minden beömlő milliárdból 63 millió növeli a csapatok bérkeretét. Az AFL és az NFL profiliga játékosainak évi átlagkeresete megközelíti a négymillió dollárt, ám emellett, külön reklámszerződésekből, sokkal többet kereshetnek. A Nagy Pénz egyik - és legnagyobb - vesztese a kispénzű szurkoló: az egyre csicsásabb stadionokban hetven-száz dolláros belépőjegyet kérnek. Ezt már csak a középosztály tudja megfizetni. A mérkőzésnap nem a kisember vasárnapja már - kesergett egy veterán sportújságíró, aki szerint nem véletlen, hogy a nézőtérről sokakat a tévé elé kényszerítenek... F. O. | HUNACÉL A Hunacél Kft. megnyitotta új Imr^w^wTJ vastelepét a Budapest XX. ker., Gubacsi hídfő 6. alatt, a volt Lemezdaraboló helyén. N / Termékválaszték: W nyitott és zárt idomacélok, I ^ finom- és durvalemezek, fa betonacélok, STM kör- és négyzetacélok, laposacélok, * ^ betonacélok, hálók stb. " A frank kereskedők részére TM egyediek, anyagbeszerzőknek, fr forgalomszervezőknek megéri. Telefon: 421-1040, 421-1041, PU 421-1043. Fax: 421-1045. SPORT Kiemeltekkel bővült a nézősereg Arazi legyőzte az Australian Open tavalyi döntősét, Moyát ■ TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL Aggasztóan csökken a kiemelt férfi játékosok száma az ausztrál nemzetközi bajnokságon: Bruguera, Ivanisevics, Mantilla és Muster után szerdán kiesett a tavaly ugyanitt döntős spanyol Carlos Moya (amúgy a 7. helyen rangsorolták) és a hazaiak döbbenetére Mark Philippoussis (15.) is. Kezdem az utóbbival, hiszen senki sem hitte volna, hogy az ausztrálnál harminc hellyel hátrább sorolt marokkói Hicham Arazi képes lesz legyőzni a bombaadogatásai után egyszerűen csak Scudnak becézett óriást. Az meg végképp a képtelenségek kategóriájába tartozik, hogy Arazi kettővel több ászt szerváit, mint vetélytársa. A zsonglőr marokkói két labdamenet között általában ütője forgatásával, dobálásával, pörgetésével szokta szórakoztatni a közönséget - ezúttal állóképességből is jelesre vizsgázott. Ellenfele kétszer szerzett vezetést - az első szettet ráadásul lehengerlő játékkal 6:1-re nyerte -, ám Arazi mindkétszer egyenlített. Az 5. játszmában, 5:4-nél Philippoussisnak mérkőzéslabdája volt, de nem használta ki. Annál inkább élt a lehetőséggel a marokkói: 7:7-nél elnyerte vetélytársa adogató játékát, és 8:7-es vezetésénél két mérkőzéslabdájából már az elsőt megcsinálta. Egyszer fenn, másszor lenn, igazolta a közhelyet Moya: a tavalyi döntő után az idén már a második fordulótól nyugodtan nézelődhet a lelátóról. Az ausztrál Richard Fromberg annak ellenére nyert négy szettben (4:6, 6:4, 7:6, 6:4), hogy pillanatnyilag 47 hellyel tanyázik a spanyol mögött a világranglistán. Majdnem búcsúzott a negyedik helyen kiemelt Jónás Björkman is, csupán közismert akaratereje segítségével volt képes fordítani mumusa, Wayne Ferreira ellen. A dél-afrikai nyerte az első két játszmát, de ezzel csak megijeszteni tudta a svédet, legyőzni nem. Sampras edzett egy jót az olasz Sanguinetti ellen: a három szett során mindössze öt játékot vesztett a világelső, a harmadik fordulóban a svéd Gustafsson ellen minden bizonnyal nehezebb dolga lesz. Ötezer dollár büntetést kapott Goran Ivanisevics, amiért a holland Siemerinktől elszenvedett veresége után nem jelent meg a sajtótájékoztatón. Ennek ismeretében anyagilag éppen csak megérte számára a melbourne-i kirándulás, hiszen első fordulós kiesőként mindössze 6270 dollárt vehetett fel a pénztárban. Feltűnően sok a sérülés miatt feladott mérkőzés. Az első két napon négy találkozó ért véget idő előtt, szerdán az olasz Pozzi tette fel menet közben a kezét, az amerikai Washington pedig térdsérülése okán ki sem állt a spanyol Clavet ellen. Csupán az első játszma volt küzdelmes a Williams nővérek családi rangadóján. Az idősebb és esélyesebb Venus rövidítés után 7:6-ra nyerte az első szettet, hogy aztán a másodikban 6:1-re lemossa a pályáról kishúgát, Serenát. Davenport és Habsudova az első két játszmában jól összeverte (2:6, 6:0), aztán a harmadikban 7:7-ig idegesítette egymást, akkor magához tért a második helyen kiemelt amerikai és végül ha nehezen is, de legyőzte szovák ellenfelét. ■ ÚSZÁS! MUNKATÁRSUNKTÓL Felvetődik néhány kérdés a magyar úszóválogatott perth-i világbajnoki szereplése, a csapat hazaérkezése kapcsán. Nem feltétlenül szakmai, hiszen - noha többre számítottunk - egy arany- és két bronzérem azért született a vb-n, miért szakadna hát le az ég. Az viszont nagyon is érdeklődésre számot tartó, vajon hogyan alakul a továbbiakban az odakinn egymásnak eső két szövetségi kapitány, Széchy Tamás és Kiss László kapcsolata. Ugyancsak kíváncsian és persze az optimális megoldásért szurkolva várja a sportbarát, hogy a tavalyi, sevillai Európa-bajnokságtól távol maradó, Ausztráliában pedig a szokottnál halványabban szereplő Széchy-team legjobbjainak meghatározó szponzora, az OTP Bank miképpen képzeli a folytatást. Kiszál-e a mélyponton - amint azt a jólértesültek tudni vélik - vagy újabb segítséget nyújt az ismételt csúcsra jutáshoz. Válaszra vár az is: a korábban hangoztatottakkal ellentétben, hogyan fordulhatott elő megint, hogy az úszópápaként tisztelt Széchy Tamás - a küldöttség tagjai közül egyedüliként - az elit osztályon horribilis összegért tette meg az amúgy sem filléres utat, szemben „turistáskodó” edzőkollégáival vagy maguk a versenyzőkkel? Nem tudjuk azt sem, létrejön-e a beharangozott, három hónapos, versenyekkel megspékelt edzőtáborozás a Rózsa-, Czene-féle társaság számára február 10-től Phoenixben, a legvisszafogottabb számítások szerint is negyvenmillió forintért. Szóval, van itt kérdés néhány. A szövetség elnöke, a feleletre tán legilletékesebb, Gyárfás Tamás azonban most még nem kívánt válaszolni ezekre. Azt mondta, természetesen van kialakult véleménye, ám úgy érzi, helyesebb, ha nézetét csak akkor hozza nyilvánosságra, amikor már beszélt az érintettekkel. Széchyvel és Kiss-sel pénteken találkozik. Folytatás a parton Pénteken több kérdésben is egyeztet az elnök a két kapitánnyal I HAZAI HÍREK • ÚJABB vitágsztárral bővült a február hatodikán a Budapest Sportcsarnokban rendezendő, hagyományos nemzetközi fedett pályás atlétikai verseny mezőnye: a két olimpiai bajnok, az orosz rúdugró, Makszim Taraszov és a nigériai távolugrónő, Chioma Ajunwa mellett a háromszoros világcsúcstartó, egyszeres világbajnok kenyai hosszútávfutó, Dániel Komén is jelezte részvételét. • Női asztalitenisz klubcsapatok Szuper Ligája-eredmény: BSE-Statisztika 3:4, Postás-Dunajska Streda 7:0. • ÖTMILLió forintból gazdálkodhat az idén a Magyar Olimpiai Akadémia - hangozott el a testület ülésén. Az összeg a MOB 4,4 milliós támogatásából, valamint MOB saját bevételéből tevődik össze. NÉPSZABADSÁG EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők GYENES LÁSZLÓ, KELEN KÁROLY segédszerkesztők MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető, FEJÉR GÁBOR képszerkesztő ROVATVEZETŐK: Budapest: BERKÓ PÁL, érvek, vélemények, levelezés: BOSSÁNYI KATALIN, hazai tudósítások: FALUS GÁBOR, gazdaság: FERENCZ GÁBOR, sport: JAKAB JÓZSEF, külföld: ORTUTAY L. GYULA, fotó: RÉDEI FERENC, hír és információ: VAJDA PÉTER, társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY. Kiadja a Népszabadság Részvénytársaság. Minden jog fenntartva! Felelős kiadó: LENGYEL L. LÁSZLÓ ügyvezető igazgató Ügyvezető igazgató: GÜNTER GIFFELS. Lapigazgató: RÓZSA GYULA Hirdetési igazgató: SZELES PÁL. Terjesztési igazgató: MIKLÓS IMRE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest III., Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680 Telefax: 368-9098 Hirdetési ügyekben telefax: 388-9567, 368-9857 OLVASÓ- ÉS KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT TELEFON: 250-0110 A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest. Internet-cím: http://www.nepszabadsag.hu Terjeszti a HÍRKER Rt., az NHE., a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (HELP). Előfizethető a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál és a kiadónál (T.: 250-1680/terjesztés, fax: 368-8844) Előfizetési díj egy hóra 849, negyedévre 2547, fél évre 5094, egy évre 10 188 Ft. Szedés: Népszabadság Fényszedő Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.lang.hu/szikra.nyomda. E-mail: szikra@lang.hu INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP. ISSN 0237-3777 VIDÉK A Népszabadság Rt. a Matesz tagja. A mai lapszám külpolitikai szerkesztője: ORTUTAY L. GYULA, a Mozaik szerkesztője: MATYUC PÉTER, grafikai szerkesztője: ifj. RÓKÁS SÁNDOR 1 2 4 8 16* 1998. január 22., csütörtök I KÜLFÖLDRŐL JELENTIK PERTH: Több, nem beazonosított tablettát és egyéb orvosi készítményt találtak a rutinvizsgálatot végző rendőrök a kínai, az azeri, a tahiti és a szlovén úszóválogatott szálláshelyéül szolgáló hotelszobákban. A hatóság egyetlen úszó ellen sem indít eljárást. MONTE-CARLO: Spanyol győzelemmel zárult az autós rali-világbajnokság első futama, a Monte-Carló-i verseny: a korábbi kétszeres vbgyőztes, Carlos Sainz végzett az élen. MADRID: Labdarúgó Spanyol Kupa, 4. forduló, visszavágó: Atletico Madrid-Zaragoza 2-1. A vendégek 3-2-es összesítéssel jutottak tovább. LONDON: Rangadó az angol futballbajnokságban: Liverpool-Newcastle 1-0. ROMA: Idegenben rúgott több góllal lépett tovább a Juventus labdarúgócsapata az Olasz Kupa negyeddöntőjéből: a 2-2-re végződött firenzei mérkőzés után 0-0-t játszott a Fiorentina együttesével. NEW YORK. Eredmények az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokságban: Atlanta Hawks-Milwaukee Bucks 103:93, Cleveland Cavaliers-Portland TrailBlazers 84:86, Dallas Mavericks-Seattle SuperSonics 107:98, Vancouver Grizzlies-Denver Nuggets 88:77, Golden State Warriors-Phoenix Suns 69:87. Doug Weight edmontoni jégkorongozó nyilván nem érezte úri kényelemben magát John Slaney (balról) és Jeremy Roenick szendvicsében, ellenben örülhetett annak, hogy az Edmonton Oilers 6:2-re verte Phoenix Coyottes együttesét az észak-amerikai jégkorongliga legutóbbi játéknapján reuters-fotó