Népszabadság, 1998. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-28 / 279. szám

NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 1­9­9­8. NOVEMBER 28., SZOMBAT 27 lehet, hogy a kölcsönvevő már a kölcsön­adás pillanatában tudta: nem fogja a pénzt visszafizetni. A jogerős ítélet nap­ján már áll a felperes új háza. Az ügyvéd­je pedig arra figyelmezteti: jól gondolja meg, hogy kér-e végrehajtást, mert a si­ker bizonytalan, de a végrehajtónak fize­tendő előleg százezer forint is lehet. A következő ügy jó példa arra, hogy egy pénzintézeten belül is történhetnek furcsa dolgok. Valaki jelentős összegű kölcsönt kap az egyik banktól, méghozzá úgy, hogy ismerőse dolgozik a kölcsön­adó bankfiókban, és a kiutalandó negy­venmillió forint tíz százalékáért eltekint a komolyabb fedezettől. További húszmil­liós kölcsönt később már maga a bankos ajánl fel, természetesen megfelelő jutalé­kért. Aztán váratlanul lecserélik a bank­fiók vezetését, és a revízió fényt derít az előbbi ügyletekre. A bank pereskedik, de mindhiába. A kölcsönt felvevő kft.-nek pedig már bottal ütheti a nyomát. És végül: Az építkezési vállalkozó hat­vanezer forintot kér anyagvásárlásra. Majd eltűnik, és soha nem fejezi be a munkát. A megbízó kérésére elismeri ugyan a tartozását, de nem fizeti vissza a pénzt. A bíróság jogerősen a megbízónak ad igazat, aki ezután végrehajtást kér. A végrehajtó kimegy a vállalkozó lakására, majd a látogatásáról ekképpen számol be a végrehajtást kérőnek. „A kaputelefonba egy nő szólt bele, az ajtót azonban már egy férfi nyitotta ki, és azt közölte, hogy nem ismeri azt a személyt, akit keresek.” A végrehajtást ezután - mintegy másfél évvel ezelőtt - felfüggesztette. Sok szó esett már a végrehajtók pénzé­ről. Nézzük meg, hogy valójában meny­nyit keresnek. Teljes munkadíjat akkor kapnak, ha a végrehajtás már befejező­dött, függetlenül attól, hogy mi lett a vég­eredménye. Jutalék azonban csak a sike­res behajtás után jár. A munkadíj és a ju­talék összegét az ügyértéktől függően számolják ki. Mindez jogszabályban pontosan kötött, és minél nagyobb ösz­­szegű a behajtott pénz, annál kisebb szá­zaléknyi munkadíj és jutalék jár belőle a végrehajtónak. Ha a végrehajtás sikeres, a végrehajtó pénzét az adós fizeti meg, méghozzá a tartozásán felül, pluszban. Ha a végrehajtás eredménytelen, a végre­hajtási előleg - a végrehajtási eljárás csak ennek befizetése után indul meg - a vég­rehajtást kérő zsebéből megy ki, kivéve azokat az eseteket, amikor törvényileg a bíróság előlegezi meg, mondjuk például a gyermektartás behajtásánál. A végrehajtó tehát mindenképpen a pénzénél van, ha sikert ér el, ha nem. Igen ám, de mivel a bírósági végrehajtók vál­lalkozók: irodát kell bérelniük, alkalma­zottakat fizetnek, a gépkocsi pedig elen­gedhetetlen munkaeszközük. Egy végre­hajtói praxis a számítások szerint ma 250-400 ezer forintból tartható fenn ha­vonta. Mivel a végrehajtó a törvényi elő­írások szerint például kizárólag tértivevénnyel levelezhet, csak a havi postaköltsége 50-80 ezer forint. Egy vég­rehajtó naponta - még a fővárosban is! - legalább 200 kilométert autózik. A végrehajtók ténykedésére vonatkozó jogszabály egyébként szigorú határidőket ír elő: a végrehajtónak az ügy érkezésétől számított harminc napon belül legalább egyszer fel kell keresnie az adóst. A bírósági végrehajtóknak kötelező a kamarai tagság. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szakmai érdekvé­delmi szervezet, amely egyik legfonto­sabb feladatának a végrehajtásra és a végrehajtókra vonatkozó jogszabály­­változások előkészítését, véleményezé­sét tekinti. Szeretnék elérni például, hogy az adós folyószámlája, a jelenlegi gyakorlattól elérően, ne lehessen men­tes a végrehajtástól. Hogy az ingatla­nokra vonatkozó végrehajtási jogot ne évek múltán jegyezzék be a földhiva­talokban. És hogy a végrehajtók, ha­sonlóan például a francia gyakorlathoz, felsőfokú oktatásban részesülhessenek nálunk is. A kamara etikai bizottságot is mű­ködtet. Évente 60-70 panasz érkezik ide - ennek töredéke bizonyul csak megalapozottnak -, leginkább a végre­hajtók szakmai munkáját kifogásolva. A végrehajtást kérők és az adósok a bí­róságon tehetnek még bejelentést, ha a végrehajtásban bármi kifogásolnivalót találnak.­­ A végrehajtó általában hihetetlen nyomort talál, ha beengedik, a jobb környékeken pedig már az utca elejéről vissza kell fordulnia - mondja dr. Krejni­­ker Miklós, a végrehajtói kamara elnö­ke. - A bíróság ítélet azonban semmit nem ér addig, amíg a végrehajtó ér­vényt nem szerez ennek. Már ha tud. De legfőképpen, ha mer. Sok mindenen változtatni kéne ahhoz, hogy a végre­hajtók biztonságban és eredményesen dolgozhassanak. A végrehajtást kérők felháborodnak a végrehajtó sikertelen­ségén, ám önmagukat egy percig sem hibáztatják a kétes kihelyezések, fele­lőtlen kölcsönügyletek miatt. A végre­hajtóktól azt várják el, hogy nyomozza­nak. Eközben meg magánnyomozók - hajszálnyira a törvényesség határától - végrehajtanak. A juhásztól a kosárfonóig Füzes Oszkár A Volvo udvariasan elengedi a Trabantot, majd egy kisteherautót is. Azaz nem ud­variasan, csak szabályosan. A miniszteri Volvo vezetője sokszor udvarias, de min­dig szabályos. Ilyen. Ha netán nem lenne ilyen, akkor is ez lenne a dolga. Ugyanis a Várnegyedbe megy dolgozni ezen a reg­gelen, s bár miniszteri jogállású, állása va­lójában a jog. Ahogy általában, most is elsőként érke­zik, a puritán épület kapujában fémdetek­tor és kormányőr várja. Titkára, két ta­nácsadója és sofőrje később jön, neki ad­dig van ideje átfutni az újságokat. A Blik­kel kezdi („kár, hogy a harmadik oldalas lányok már nincsenek”), aztán valami­lyen jogi szaklapig jut a napisajtót átsza­ladva. Szivarcsutkája megvárja a kávét, amelyet most megkeserít az egész napra nyomába szegődő újságíró kérdezősködé­­se. Bírja, késő estig egyszer sem veszíti el a türelmét. Tanácsadója szerint soha nem veszti el. Nyilván saját alkotmánya is van, „a konfliktusokat tudni kell viselni, létpa­rancs az önmegtartóztatás”. Önfegyelme arra is kiterjed, hogy komoly reggeli után csak pár falat káposztástésztát ebédeljen, sokszor semmit, vacsorát pedig végképp nem. Magas, vékony, szombatonként úszik, mert ilyenkor van néhány órája ki­csit abbahagyni az éppen folyó ügyön gondolkodást. Vasárnap mindig dolgozik, hogy utolérje magát a napi háromszáz ol­dal elolvasásában. Irodájában három pa­­pírhalmú asztal, mellette ómódi rádió, komputer nincs, kézzel ír a magas nyakú fotelből előredőlve. Ugyanilyenben ül ab­ban a szobában, amiért ez az egész szigo­rú épület működik: az Alkotmánybíróság tanácstermében. Ha nem magányban dolgoznak, akkor itt, az ovális asztal körül ülnek a jog leg­főbb őrei, 395 mondatra, az alkotmány ér­vényére vigyáznak tizenegyen (most ép­pen csonka a csapat). Egyenruhájuk bí­borpalást, a veszprémi püspökség szabói varrják, mesterségük címere, a nyakuk­ban lógó aranybulla, aranyozott bronz. Láncba vésve a nevük, kilencéves mandá­tumuk lejárta után ezt magukkal vihetik. A talár marad a fogason az új alkotmány­­bírónak. Egyébként, ha bírócsere van, ak­kor a megmaradtak egy-egy székkel ar­rébb ülnek, közelebb az elnöki fotelhez. A kivétel a mindig helyén maradó Németh János volt, aki most viszont az elnöki székbe került. Holló András, akit ezen a munkanapján végigkísérhettem, a héten az AB alelnöke lett. A testület első főtitkára volt. „Felejt­hetetlen évek, a katedrákon született jog­állam testet öltött az AB első két éve alatt, a bírák is nehezen szokták meg, hogy élő­vé, láthatóvá teszik az Alkotmányt”. 1996 vége óta maga is alkotmánybíró. „Bíró­nak lenni nyugodtabb munka, mint a főtit­kári.” Holló négy órára magamra hagy, a ta­nácsteremben csak az alkotmánybírák le­hetnek. Az ülés előtt benézhetek a terem­be: bal zugában kávéfőző, hűtőszekrény, dohányozni csak a ritka tízperces szünet­ben lehet, a folyosón. Bent folyik az abor­tuszvita, azaz a magzatvédelmi törvény alkotmányosságának elemzése. „Nagy ügy, nehéz vita.” Nem hallatszik ki, s a ki­lépő bírákon nem is látni, hogy nagy csa­ta lett volna. „Ha az is volt, nálunk ez is nyugodtan megy. Az AB szerencsére so­sem lett kicsi parlament, ez a béke szigete a közéletben. Magánemberként tegező­­dünk, de a tanácsteremben bíró úr és ma­gázás járja. A hivatalt viselni kell, s ebbe beletartozik a kötelezően kulturált hang­nem, a ténylegesen kölcsönös tisztelet. Itt mindenkinek csak egy világnézete van, a tisztességé.” Ezt jelzi az épület is. Az AB összesen 118 alkalmazottjával évi 140-150 millió forintjába kerül az adófizetőknek, szeré­nyebb főhivatal kevés van a világon. (Ma­guk az alkotmánybírák miniszteri besoro­lásúak, de munkatársaik a jogi pályához képest keveset kereső köztisztviselők, az évi átlagos bérköltség fejenként kétmillió forint, ez még az ombudsmani irodákénál is kisebb.) Véletlenül azt is jelzi az épület, hogy hol a testület „helye”. A bírói öltöző zárt tűzfalra néz, a terasz viszont a parlament­re, a kihirdetőterem száz férőhelye pedig a tizenegy személyes bírói emelvényre. A közönségnek fenntartott sorok legelején a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész szokott ülni. A váróban rondazöld restkrekamlék, „sokalltuk a lakberendező terveit, így ez maradt a pompából, kima­radt a légkondicionálás is.” „ Olyan ez,­ mint­­a kosárfonás, ha egy nádszál szakad, kilyukadhat az egész. ” Ez a testületre vonatkozott, de az alkotmányra, egész polgári szabadságunkra is igaz. Pompás viszont, ahogy az egységesítés készül. Mármint az a munkafolyamat, amelynek végén kialakul tizenegy külön­böző ember, más és más felfogású jogász közös, legalábbis többségi véleménye. Először három bíró néz át egy ügycsopor­tot, ha sikerül, akkor véleményüket az előadóbíró összegzi. Ezt valamennyien külön-külön, majd együtt átrágják. Ami­kor kialakul a véleménytöbbség, bejelen­tik a határozathirdetést. „In camera, vagy­is a szobák mélyén persze taktikázunk, előfordul adok-kapok alku is, de ellen­szenv nincs. Megértjük, hogy a másik bí­ró is szakmai tudásának és emberi lelkiis­meretének engedelmeskedve tart ki a vé­leménye mellett. Nem az a cél, hogy meg­változtassuk. Annál büszkébbek va­gyunk, ha sikerül összegyúrni az állás­pontokat”. Ám a tatárok szekrénye mel­lett ott áll egy asztal, ha netán valamelyik­ük csak az utolsó pillanatban szánná el magát az aláírásra. (Eddig soha senki nem gondolta meg magát.) A kisebbségben maradt bíró különvéleményt vagy párhu­zamos véleményt ír, de a többség határo­zata a testület döntése. Itt dől el, hogy az adott törvény részben vagy egészben al­kotmányellenes vagy sem. Ha az, akkor érvényét veszti. Holló délután a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákjainak magyarázza: a hatalom megosztása két­száz éve erkölcsi alapja a polgári társada­lomnak. , A demokratikus hatalom morá­lisan is igazolásra szorul, engednie kell, hogy ellenőrizhető legyen, a képviseleti demokráciának a népszuverenitás és a polgári alapjogok betartása az alapja. Nem alkotmány az, amely nem tartal­mazza a hatalmi ágak megoszlását és a szabadságjogok garantálását.” A gyere­kek értik, de inkább a készülő abortusz­döntést firtatnák, akkor még hiába, a hatá­rozat kihirdetése előtt semmi nem szivá­roghat ki. De azért: „biztosan benne lesz, hogy alkotmányosan semmilyen világné­zet nem erőltethető rá a polgárokra.” Annyira nem, hogy éppen Holló „bírói előadásában” szűnt meg a törvények elő­zetes normakontrollja. ,Az Alkotmány­­bíróság nem jogtanácsadó, hanem ellen­őr, s nem a politika ellenőre. A jogbiz­tonság alapját őrzi. S ebben mindegyi­künk magánemberként is rendíthetetle­nül egyetért.” Az abortuszvitában egyébként felme­rült, miért tizenegy javakorabeli férfiú dönt, miért nincs egyetlen nő sem a jog­őrök között. „Az utóbbiról a parlamentet kell megkérdezni, a képviselők választa­nak bennünket. Még a jelölésről is csak nagyon kevés információnk van, általá­ban meg sem kérdeznek bennünket. Az előbbit illetően elég annyi, hogy az alkot­mányosságnak nincs neme.” Volt-e verseny az elnöki székért? „Kampány semmiképpen sem, persze mindenkinek volt saját titkos jelöltje. De egymás között sem beszéltünk róla. Mint mindig, most is konszenzusra törek­szünk.” Sikerült, az új elnököt gyorsan „kihozta” a titkos szavazás. Annál rosszabb, hogy az Országgyűlés most sem volt képes „kihozni” az új alkot­mánybírókat. Már meg kellett volna vá­lasztani három újat, jövő nyárig még hár­mat. A politika vonakodva hagyná, hogy ellenőrizzék? Holló most először nem vá­laszol, talán ott a kérdésben a válasz. Ha­nem: ,Ami jogfejlesztést az Alkotmány­­bíróság végzett, az nem annyira a határo­zatokban, inkább az indoklásukban van. A döntések lényege az indokolás. Hatá­suk pedig messze túlmegy egy-egy tör­vény sorsán. Növeli a jogbiztonságot, ve­le a jogérzéket is.” Ma már nem „csak” a politika és az igazságszolgáltatás emberei fordulnak az Alkotmánybírósághoz, írt beadványt egy juhász is, „gyönyörű jogérzékkel fogal­mazva”. Igazából „azt tartom az Alkot­mánybíróság legnagyobb sikerének, hogy az emberek végre élőnek, sajátjuknak érezhetik ezt a 395 mondatot”. Holló nemsokára a legrégebben szolgá­ló bíró lehet. Kíváncsian, sőt türelmetle­nül várja az új társakat. Ha ugyanis to­vább késlekedik a parlament az újak meg­választásával, és az AB tagjai nyolcnál kevesebben maradnak, akkor gyakorlati­lag megszűnik az Alkotmánybíróság. Ak­kor gyakorlatilag megszűnik a jogállami­ság olyan alapvető eleme, amely nélkül nálunk már nincs is jogállamiság. „És addig is kockára kerül a minősé­gi működés, nő a testület restanciája.” Holló érzékelteti, hogy az AB nem so­káig nélkülözheti a teljességet. Nem szólhat és nem is szól bele, de jó lenne például adószakértő, büntető- és nem­zetközi jogász a testületbe. Ez persze magánvélemény, amint az is, hogy „ta­lán érdemes lenne a már visszavonult alkotmánybírákból egy bölcsek tanácsát alakítani, hogy a tudásuk hasznosítható maradjon”. „Olyan ez, mint a kosárfonás, ha egy nádszál szakad, kilyukadhat az egész.” Ez a testületre vonatkozott, de az alkot­mányra, egész polgári szabadságunkra is igaz. A­z alkotmánybíró egy napja Holló András: És addig is kockára kerül a minőségi működés A kihirdetőterem száz férőhelye a tizenegy személyes bírói emelvényre néz­rédei Ferenc felvételei

Next