Népszabadság, 1998. december (56. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-19 / 297. szám
24 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 1998. DECEMBER 19., SZOMBAT A tenger éve volt A Titanic és Hemingway öreg halásza, olajfolt-katasztrófák és flottatüntetések, tilosba tévedt halászhajók és partra vetett bálnák, fövenyen sütkérező szerencsések és szilaj hullámlovasok: ez mind a tenger, és még sok minden. A nagy kék országút, amely annyi felfedezőt vonzott és vonz ma is: magányos vándorokat és a mélység búvárait. Verne tollára kívánkozókat, bár Drake, Nelson admirális, vagy - időben hozzánk közelebb - Cousteau kapitány nem írói képzelet szülötte volt. A tenger: nagy kalandok és híres csaták színtere is. A világóceán: táplálékforrás, klímaberendezés, közlekedési útvonalak sokasága. Az emberiség közös kincse. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ezért 1998-at „A tenger évének ” nyilvánította. Az Enterprise repülőgéphordozó Az Egyesült Államok néhány nagy kutatóközpontja Mars-expedíció módjára készíti elő a mélytenger elleni legújabb támadást. Számítógéppel vezérelt búvárrobotok armadája várakozik, hogy bevessék őket a tengerfenék felfedezetlen tájainak bebarangolására. Geológusok nemzetközi csoportja eközben arra készül, hogy érzékelők és víz alatti megfigyelőállomások hálózatát telepítse a világóceán különböző pontjaira, ahol a kérdőjelek is tengernyiek. Az emberiség fényévmilliárdokra kutatja az ismeretlent, miközben a Föld felszínének 71 százalékát borító világtenger még mindig bolygónk legtöbb, felderítésre váró titkát rejti, s ezeket szinte nagyobb homály veszi körül, mint az űrexpedíciókat. A legutóbbi időkig a tudományostechnikai eszközök elégtelensége mellett a kék mélységtől való öntudatlan félelem is akadályozhatta az óceánok kutatását. Mindenesetre tény, hogy Földünk legmélyebb pontját, a Fülöp-szigetek menti Mariana-árok 11 034 méteres fenekét csupán egyetlen alkalommal érte el az ember, és a néhány száz méternél mélyebbi vízrétegek élővilágáról ma is csak töredékes ismereteink vannak. Mindenképpen új lendületre van tehát szükség az óceánok felderítésében, hiszen a megoldás kulcsa Földünk megbomlóban lévő természetes egyensúlyának helyreállításához is a tengerekben és körülöttük zajló folyamatok jobb megértésében rejlik. A műholdas adatok alapján 1995-ben közzétett amerikai térkép a világóceánok fenekéről alapos szenzációt keltett. A korábban katonai titoknak minősült domborzati felvételek a hat kilométeres hibahatár ellenére is legalább harmincszor jobb felbontást adtak, mint az addig ismert fotók. Már ahol rendelkezésre álltak ilyenek, hiszen sok térségről egyáltalán nem készültek ilyen vizsgálatok. Az új térképeken gyönyörűen feltárultak a tenger alatti földkéreg törésvonalai, amelyek az elmúlt évtized, amúgy is legtöbb oceanográfiai szenzációját szolgáltatták. Addig is tudták, hogy a vulkanikus törésvonalak mentén húzódó összességében 80 ezer kilométer hosszúságú óceáni hátságok földrengések és vulkánkitörések okozói. A szárazföldön találhatóknál ma is sokkal több aktív vulkán működik a tenger mélyén a törésvonalak mentén, ahol óriási energiájú folyamatok zajlanak. A földköpeny képlékenyebb rétegén úszó kéreglemezek mozgása, a kontinensek távolodása feszültséget kelt, a megrepedő kéreg mentén pedig mindenütt vulkánkitörések és földrengések kísérik ezt a folyamatot. A partközelben kipattanó ilyen rengések az okai az egyik legpusztítóbb természeti katasztrófának, a cunaminak. A rengés által keltett, akár óránként 800 kilométeres sebességgel több ezer kilométer távolságra is elszáguldó óriási hullám a part menti sávba érve lelassul és 60 méter magas vízfallá tornyosodik. A szárazföldre kizúduló félelmetes áradat mindent elsodor az útjából, ahogy azt a nyáron a hétezer áldozatot követelő cunami tette Új-Guinea partjainál. Japánban évente 60 milliárd forintnak megfelelő jent költenek a vízözön megelőzésére, a katasztrófa előrejelzésére, a földrengéséhez hasonlóképpen mindeddig kevés sikerrel. A tengerfenék legkülönösebb helyeit szintén a vulkanikus törésvonalak mentén fedezték fel mintegy húsz esztendeje. Azóta egyre több adat gyűlik össze azokról a mélyben nyíló vulkanikus kürtőkről, amelyek környezetében egy, a Földön szokásostól merőben eltérő élővilág alakult ki. A hideg és koromsötét mély tenger, élőlényektől ritkán lakott világában fantasztikus oázisok tűntek fel a búvár-tengeralattjáróval lemerészkedő kutatók szemei előtt. Groteszk külsejű halak, hatalmas féregtelepek, egymás hegyén-hátán tornyosuló kagylók és ide-oda mászkáló vak rákok tömörültek a kéntől mérgezett, zavaros vízben. A fura életformák kémiai alapját olyan baktériumok szolgáltatják, amelyek nemcsak a mérgező ként, de a forráspont fölötti vízhőfokot is elviselik. Sőt, a szén-dioxidot a vulkanikus kénhidrogén segítségével biomasszává alakítják. A különös tenger alatti hévforrások sehol másutt elő nem forduló élővilága azért olyan izgalmas, mert modellt jelenthet a más égitesteken kifejlődött oxigén nélküli életre. Persze a tenger élőlényei másutt is okozhatnak meglepetéseket. A biológusok egyre másra fedezik fel az újabb, ez idáig sosem látott gerinctelen állatokat, sőt halakat. Nemcsak apróságokról van szó, hanem a mélység többméteres szörnyeiről. Már a második expedíció indul például az ezerméteres mélységben élő legendás óriáspolip, a valóságban is 18 méterre megnövő tízkarú kalmár felkutatására. Eleven példánnyal a tengerben ugyanis még senki nem találkozott. De keveset tudunk még a tengeri tápláléklánc első tagjáról, a planktonról is, holott ezt az apró rákokból és más hasonló alacsonyabb rendű állatból álló biomasszát érinti legerőteljesebben a környezeti egyensúly bármiféle változása. Ennek a drámai változásnak legjellegzetesebb példája az El Nino, amikor a Csendes-óceán Dél-Amerikához közeli parti vizeinek hőmérséklete akár egyetlen éjszaka leforgása alatt is esetenként 7 fokkal növekszik meg. A perui parasztok által már évszázadok óta ismert, négy-hét évenként előforduló jelenség okáról csak találgatások vannak. A legvalószínűbb nézet szerint az Egyenlítő menti passzátszél erősségének megváltozása megváltoztatja az óceán vízszintes és függőleges áramlásainak intenzitását. Ennek hatására csökken a vízfelszín hőfoka, ami befolyásolja a csapadék mennyiségét és eloszlását. Az éghajlati anomáliákról ma már tudják, hogy nemcsak Dél-Amerika nyugati partjai mentén fordulnak elő, hanem az Egyenlítő hosszának egyharmadán, főként a csendes-óceáni medence trópusi övezetében. A viharokkal, özönvízszerű esőzésekkel, vagy éppen ellenkezőleg tartós aszállyal és a nyomában járó erdőtüzekkel, éhínséggel járó folyamat a legjobban mégis a tenger biológiai rendszerét rombolja szét. Hatására elpusztul a melegebb vizet nem bíró plankton, s az azokat fogyasztó halak egy része. A többiek messzire vándorolnak, megfosztva természetes táplálékuktól az azokon élő, kolóniákban fészkelő tengeri madarakat, amelyeknek fiókái szintén tömegesen pusztulnak el. Érdekes, hogy az El Nino-időszakok után meglehetősen gyorsan helyreáll az egyensúly, sőt sokszor ellenkező folyamatok indulnak meg, létrejön a parti vizek szokásosnál erősebb melegedését okozó La Nia. A század idén véget ért, legnagyobb ilyen ciklusa után mindenesetre a tudósok szerint néhány év nyugalomra számíthatunk. Már ha a kisfiúnak nevezett jelenség mind gyakoribb fellépését nem az ember természetátalakító tevékenységének köszönhetjük, amit szintén nem zárnak ki a tudósok. S ha így van, óriási veszélynek nézünk elébe. Hiszen az egész földi éghajlatot az óceánok határozzák meg, ahogy a földi szén-dioxid-készletet is ebben a hatalmas víztömegben összpontosuló biomassza szabályozza. Ha pedig ez a rendszer felborul, a következmények beláthatatlanok. Palugyai István Kürtők, szörnyek, áramlatok HAJÓSNEMZETEK (millió bruttó regisztertonna) NÉPSZABADSÁG-grafika v Partra vetett delfinek Új-Zélandon AZ AMERIKAI HADITENGERÉSZETI ERŐK Állománya 380 600 fő Ebből nő 52 800 fő Flották száma5 Tengeralattjárók 84 Felszíni hadihajók 86 ebből cirkáló 29 romboló 57 Repülőgép-hordozó 12 AZ OROSZ HADITENGERÉSZETI ERŐK Állománya 180 000 fő Flották száma5 Tengeralattjárók 98 Felszíni hadihajók 46 ebből cirkáló 17 romboló nincs adat Repülőgép-hordozói Fonás: Military Balance, 1998 NÉPSZABADSÁG-grafika Ki uralja a babokat? A következő években növekedni fog a haditengerészeti erők jelentősége. Az amerikai katonai költségvetésnek pedig a korábbiaknál nagyobb hányadát költik majd hadihajókra, a tengerészet fejlesztésére. Ezt nyilatkozta a Népszabadságnak dr. Douglas Johnston Jr., a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának ügyvezető alelnöke, aki a haditengerészeti akadémia elvégzése után tíz éven át volt egy atom-tengeralattjáró tisztje. Mielőtt a washingtoni agytröszt egyik vezetője lett, haditengerészeti államtitkár-helyettes is volt a Pentagonban. A hidegháború utáni időszakban a flották szerepe megváltozik. Ma már nem a szovjet hadihajók figyelése és esetleges feltartóztatása az amerikai haditengerészet dolga. A fő feladat katonai erővel és állandó jelenléttel nyomatékosítani az Egyesült Államok politikai céljait. A hadihajó megjelenése ugyanis határozottan jelzi Johnston szerint az amerikai szándékokat. Ő nem nevezné ezt „ágyúnaszád-diplomáciának”, hiszen a tengerek szabadok. Ezt a fogalmat a múltban akkor használták, amikor egy-egy nagyhatalom akaratát úgy érvényesítette, hogy hadihajóit a konfliktusos terület meggyőző közelébe vezényelte. Ma ilyen flottafelvonulásokra nem nagyon kerül sor. Vannak viszont másmilyen haditengerészeti jelenlétek. Az idén több alkalommal is az Öböl térségébe vezényeltek amerikai hadihajókat. Ez meggyőzően bizonyította Johnston szerint, hogy a flotta akár önmagában is alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok, illetve a nemzetközi közösség nevében fellépve érvényesítse a politikai akaratot. Ilyen felvonulásra és akcióra csak a flotta képes, amennyiben egy hatalomnak nincs az adott térségben bázisa. Egyébként is - mondotta - az évezred végére egyre kevesebb külföldi támaszpontja lesz az Egyesült Államoknak. A harci repülők, bombázók számára nehéz átrepülési engedélyt szerezni. Ezért a mozgékony flotta szerepe még erősebb lesz. Johnston szerint a jövőben növekszik a repülőgép-hordozók jelentősége. Ezek az óriás hajók képesek leginkább megvalósítani a mozgó támaszpont szerepét. Arra azonban szerinte nem kell számítani, hogy az Egyesült Államok valamennyi tengeren és óceánon állomásoztat ilyen hajóegységeket. „A hidegháború idején két amerikai anyahajó állomásozott a Földközi tengeren. Most legfeljebb egy repülőgép-hordozó van a mediterrán vizeken, és lehet, hogy erre sem lesz szükség a jövőben.” A nukleáris tengeralattjárók szerepe Johnston szerint megváltozik a következő években. Mivel már nem kell az orosz rakétahordozó tengeralattjárókat követniük, hogy készen álljanak az ellencsapásra, kevesebb atom-tengeralattjáró is elég lehet. Új feladatuk lesz a repülőgép-hordozók védelme a modern, csendes, hagyományos meghajtású tengeralattjáróktól. Az új feladatok jegyében a tengeralattjárókról is felbocsáthatnak manőverező robotrepülőgépeket szárazföldi és tengeri célok ellen. Alkalmazhatják ezeket a hajókat felderítésre, és partra szállíthatnak tengerészgyalogos kommandókat. A szakértő szerint a jövőben sem számíthat Amerika arra, hogy a flotta egyedül uralja a nemzetközi vizeket, és