Népszabadság, 1999. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-28 / 174. szám

8 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1999. JÚLIUS 28., SZERDA Kárpótlás a szeretethiányért Állami gondozottak táborozása Szegeden Egy kicsit elfelejthetik az intézetet enyedi györgy felvétele ÁGOTA: az Állami Gondozottak Orszá­gos Találkozójáért dolgozó csoport ne­vének rövidítése. Kothencz János volt állami gondozott alapította 1996-ban. Az AGOTA-tábor: az évről évre megva­lósuló cél. Az idén Szegeden, az Árpád Nevelőotthonban rendezték meg, 150 állami gondozott és 100 felnőtt segítő részvételével. Kolompár Tibor 17 éves, Makóról ér­kezett a táborba.- Lassan tíz éve lakom intézetben, megszoktam az ide-oda költöztetést ­­mondja a magas, fekete fiú. - Makón is sok szabadidőprogramunk van, városné­zés, fürdő, színházi előadás, de a tábor mégis más. Voltam már a Balatonon is, az iskolánkban is rendeztek tánctábort. Ta­valy pedig Izsákon jártam, szintén ÁGOTA-táborban. Az a jó a táborozás­ban, hogy érdekes programok vannak, el tudjuk foglalni magunkat. Sok helyről jönnek ide a fiatalok, buli van, vagy el le­het velük beszélgetni. Mit vár a legjobban a szegedi program­ból? Azt feleli: a csillagvizsgálóban teen­dő látogatást. S hogy az iskola elvégzése után mivel szeretne foglalkozni? Park­gondozó lenne a kórházban. Csortos György 16 éves, a szegedi Ár­pád Nevelőotthonban lakik, s ő már hetek óta dolgozott a tábor előkészítésén:- Nagyon vártam már, hogy elkezdőd­jön a tábor. így legalább el tudjuk felejte­ni egy kicsit az intézetet. Oláh Ibolya Tiszadobról érkezett, 21 éves. Most végzett zöldség- és fűszernö­vény-termesztő szakmunkásként. Leve­lezőn érettségit is szeretne hozzá szerez­ni, Tiszavasváriban van is erre lehetőség. A táborozástól azt várja, hogy sok fiatal­lal ismerkedhet meg. Kónya Viktor a Veszélyeztetett Ma­gyar Fiatalokért Alapítvány (Vemafa) ve­zetője. A Vemafa úgy kapcsolódik az ÁGOTA-hoz, hogy annak fő célja, az ál­lami gondozottak segítése egyike az ala­pítvány négyféle tevékenységének. Az állami gondozottakon kívül foglalkoznak a mozgásukban korlátozott és értelmük­ben sérült gyerekekkel, a hajléktalan fia­talokkal, valamint a szórakoztatóipar ve­szélyeinek kitett ifjúsággal. Az ÁGOTA-csoport tagjai felveszik a kapcsolatot egy-egy állami gondozóinté­zettel, megismerkednek az ottani gondo­zókkal és a gondozottakkal. Programokat szerveznek, év közben személyes kap­csolatot tartanak fenn a bennlakókkal. A második lépcsőfok az adott intézeten be­lüli ÁGOTA-nap, a harmadik pedig az ÁGOTA-tábor - amilyenben most Szege­den beszélgetünk. Az alapítványt teoló­gushallgatók hozták létre, s céljaik közé tartozik a preevangelizáció is: meghatá­rozott, pozitív erkölcsi értékrend kialakí­tása, a keresztény értékekkel való kap­csolat megteremtése. A szegedi ÁGOTA-táborra jórészt tá­mogatók adták össze a pénzt. A kétmil­liós összegből 800 ezer forintot reméltek az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, ám onnan mindössze húszezret kaptak. Segí­tőkészebb volt a Pick, a Bábolna Rt., a Coca-Cola és még sok más vállalkozás. Kothenczné Osváth Viola klinikai pszichológus azt mondja: bármennyire fontos is a program, csak „díszlet” ahhoz, hogy a felnőtt segítők együtt lehessenek a gyerekekkel. Az állami gondozásban élőknek ugyanis a személyhez szóló törő­dés hiányzik a legjobban. Nem véletlen, hogy az ÁGOTA-táborban 150 gondo­zottra 100 segítő jut.- Itt más közegben találkozunk velük, és mi csak szeretjük őket. Nem kell admi­nisztratív dolgokkal foglalkoznunk, mint az intézetben a nevelőknek, nem kell ma­­cerálni a gyerekeket, hogy éppen hányast kaptak az iskolában - csak velük lenni. Ez nagyon fontos, mert megértik és ta­pasztalják, hogy őket is lehet szeretni. Vannak az intézetben barátaik - foly­tatja a pszichológusnő -, de a döntő több­ség magányos: tartós barátságokat nehe­zen tudnak kialakítani. Az intézeten kívü­li kapcsolataikat gátolja, hogy ha őket meghívja valaki az otthonába, nekik nincs hová meghívni a kint szerzett barát­jukat. Az anyagi szűkösség is gyakran a barátság szakítópróbájává válik: a család­ban élő gyermek megengedhet magának olyasmit, amit az intézeti nem, s ez meg­rontja a kapcsolatot. Nem igényel-e túl nagy áldozatot a se­gítőktől ez a munka? Nem a családjuktól vonják-e meg azt a szeretetet, amit az in­tézeti gyerekeknek adnak? A pszicholó­gusnő azt feleli: olyan emberek válasz­tódnak ki erre a feladatra, akiknek ez nem jelent gondot.Az egyik segítő házaspár­nak pedig már a gyermeke is eljött.- Nem is baj - mondja Kothenczné Osváth Viola -, ha a családban felnövő gyermek is közelről megtapasztalja azt a másságot, amit kortársaiban okoz, hogy életük legfogékonyabb időszakában hi­ányt szenvednek szeretetből. Tanács István Mi történt az igali strandon? Gyorsan megcsináltatták a rácsot M. Barnabás, egy kilencéves érdi kisfiú azt állítja: másfél héttel ez­előtt a fürdővízzel együtt őt is le­engedték az igali termálfürdő nagymedencéjéből. Elmondása szerint csaknem egy percig volt a víz alatt, amíg - tele nyílt sebekkel és hámsérülésekkel - a csatorna végén felbukkant a vízelvezető árokban. Pozsár Sándor, az igali fürdő igazgatója úgy véli: képte­lenség, amit a fiú állít. Szerinte Barnabás az elvezető árokban ját­szott, és a kiömlő víz lökte neki az árok betonfalának. Az igali strandon történtekre egymásnak ellentmondóan emlé­keznek a szereplők. Az orvosi zá­rójelentés alapján annyi bizonyos: Barnabás testét hámsérülések bo­rították, fejbőrén, mellkasán és térdén nyílt sebek keletkeztek. A fiút a nagymedence vízelvezető árkában találták meg, vérző testtel és meztelenül. Az úszónadrágja nem került elő. A medence töltő-ürítő rendsze­rű, a vizet négynaponta cserélik. A víz leengedése az úszómester feladata: az előírások szerint csak akkor nyithatja ki a vízelvezető csatornában lévő tolózárat, ha már egyetlen fürdőző sincs a meden­cében. A tolózár - az ötven centi­méter átmérőjű csőben — nagyjá­ból két méterre van a medence al­ján lévő lefolyótól, amelyet egy vasrács fed. Azon a délutánon a vasrács há­rom rúdja hiányzott, így pontosan 14 centiméteres rés volt a meden­ce lefolyójánál. Pozsár Sándor, az igali termálfürdő igazgatója és Ol­dal Péter úszómester szerint az előző feltöltésnél a rács még ép­ségben volt. Azt nem tudják, mi­ként rongálódhatott meg az alatt a négy nap alatt, amíg a medence te­le volt vízzel. Az úszómester azt állítja: öt órakor nyitotta ki a tolózárat, nagyjából egyharmadnyira, így az ötven centiméter átmérőjű csőben 17 centis rés keletkezhetett. Elis­meri, hogy nem várta meg, amíg a fürdőzők kimennek a medencéből - igaz, állítása szerint erre több­ször felszólította őket. M. Barna­bást nem látta, de elképzelhetet­lennek tartja, hogy egy 33 kilós gyerek előbb egy 14 centis, majd egy 17 centis résen kiféljen. Ha­sonló véleményét hangoztatta a fürdő igazgatója is, aki hozzátette: az eset után már másnap megcsi­náltatták a rácsot. Barnabás így elevenítette fel a történteket:- Vettem egy nagy levegőt és lebuktam a víz alá, majd azt érez­tem, hogy derékig beszippant a csatorna. Egy ideig a kezemmel tartottam magam a rácsok között, akkor tépte le a nadrágomat a víz. Nem tudtam magam tovább meg­tartani, az egyik kezemet felemel­tem, a másikkal befogtam az orro­mat, és elengedtem a rácsot. Utá­na vitt a víz. Azt hittem, hogy meg fogok halni. A több sebből vérző kisfiút or­voshoz kellett vinni. A strandon egy szakápoló teljesített szolgála­tot, de az adott helyzetben sürgős orvosi segítségre volt szükség. Va­sárnap lévén az igali ügyeletes or­voshoz indultak, akit azonban ép­pen akkor egy húsz kilométerre lévő beteghez hívtak. Az édes­anya ezek után a kaposvári kór­házba vitte a kisfiút. A strandon a baráti társaság két tagja időközben megpróbált ke­resni valakit, aki felvehette volna a baleseti jegyzőkönyvet. Pozsár Sándor azt állítja: ő négy óráig a strandon volt, akkor indult haza Kaposvárra. A másik fél szerint ekkor már egyetlen hivatalos sze­mélyt sem találtak a strandon. Másnap Fülöp László igali jegyzőnél - ahol már a fürdő igaz­gatója is megjelent - került sor a hivatalos jegyzőkönyv felvételé­re. Eszerint Pozsár Sándor a kö­vetkezőket mondta: ,A mai napon meggyőződtem arról, hogy az uszoda leeresztő csőrendszerénél a rács hiányos, ezért elképzelhető, hogy azon keresztül egy kisgyer­mek kiférhet.” Lapunk érdeklődé­sére már másképp fogalmazott: eszerint kizártnak tartja, hogy Barnabás keresztülsodródott vol­na a csatornán. Azon a délutánon a vasrács bárom rúdja hiányzott, így pontosan 14 centiméteres rés volt a medence lefolyójánál. A jegyzőkönyv szerint az igali jegyző ígéretet tett az ügy kivizs­gálására. Fülöp László érdeklődé­sünkre azt mondta: a jegyzőkönyv felvételével befejezte a vizsgála­tot, a tanúvallomások alapján az úszómestert írásbeli figyelmezte­tésben részesítette, mivel úgy kezdte meg a medence leengedé­sét, hogy abban még fürödtek. Szakértőket nem kért fel az ügy kivizsgálására. A rendőrség illeté­kese szerint ha a szülők nem tesz­nek feljelentést, a jegyzői vizsgá­lattal vége a hivatalos eljárásnak. Bamabásék társaságának egyik tagja, Dani Szilvia nem tartja meglepőnek az ügy gyors lezárá­sát. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az igali termálfürdő 73 százalékának, valamint a für­dőt üzemeltető kft. 50 százaléká­nak a tulajdonosa az önkormány­zat, amely egyben a strand igazga­tójának a munkáltatója is. Barnabás sebei gyógyulnak. Az édesanyja mégis kénytelen lesz pszichológushoz vinni. Éjjelente arra riad fel, hogy azt álmodta: meghalt. Cseri Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék