Népszabadság, 1999. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-28 / 174. szám
8 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1999. JÚLIUS 28., SZERDA Kárpótlás a szeretethiányért Állami gondozottak táborozása Szegeden ÁGOTA: az Állami Gondozottak Országos Találkozójáért dolgozó csoport nevének rövidítése. Kothencz János volt állami gondozott alapította 1996-ban. Az ÁGOTA-tábor: az évről évre megvalósuló cél. Az idén Szegeden, az Árpád Nevelőotthonban rendezték meg, 150 állami gondozott és 100 felnőtt segítő részvételével. Kolompár Tibor 17 éves, Makóról érkezett a táborba. - Lassan tíz éve lakom intézetben, megszoktam az ide-oda költöztetést - mondja a magas, fekete fiú. - Makón is sok szabadidőprogramunk van, városnézés, fürdő, színházi előadás, de a tábor mégis más. Voltam már a Balatonon is, az iskolánkban is rendeztek tánctábort. Tavaly pedig Izsákon jártam, szintén ÁGOTA-táborban. Az a jó a táborozásban, hogy érdekes programok vannak, el tudjuk foglalni magunkat. Sok helyről jönnek ide a fiatalok, buli van, vagy el lehet velük beszélgetni. Mit vár a legjobban a szegedi programból? Azt feleli: a csillagvizsgálóban teendő látogatást. S hogy az iskola elvégzése után mivel szeretne foglalkozni? Parkgondozó lenne a kórházban. Csortos György 16 éves, a szegedi Árpád Nevelőotthonban lakik, s ő már hetek óta dolgozott a tábor előkészítésén. - Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a tábor, így legalább el tudjuk felejteni egy kicsit az intézetet. Oláh Ibolya Tiszadobról érkezett, 21 éves. Most végzett zöldség- és fűszernövény-termesztő szakmunkásként. Levelezőn érettségit is szeretne hozzá szerezni, Tiszavasváriban van is erre lehetőség. A táborozástól azt várja, hogy sok fiatallal ismerkedhet meg. Kónya Viktor a Veszélyeztetett Magyar Fiatalokért Alapítvány (Vemafa) vezetője. A Vemafa úgy kapcsolódik az ÁGOTA-hoz, hogy annak fő célja, az állami gondozottak segítése egyike az alapítvány négyféle tevékenységének. Az állami gondozottakon kívül foglalkoznak a mozgásukban korlátozott és értelmükben sérült gyerekekkel, a hajléktalan fiatalokkal, valamint a szórakoztatóipar veszélyeinek kitett ifjúsággal. Az ÁGOTA-csoport tagjai felveszik a kapcsolatot egy-egy állami gondozóintézettel, megismerkednek az ottani gondozókkal és a gondozottakkal. Programokat szerveznek, év közben személyes kapcsolatot tartanak fenn a bennlakókkal. A második lépcsőfok az adott intézeten belüli ÁGOTA-nap, a harmadik pedig az ÁGOTA-tábor - amilyenben most Szegeden beszélgetünk. Az alapítványt teológushallgatók hozták létre, s céljaik közé tartozik a preevangelizáció is: meghatározott, pozitív erkölcsi értékrend kialakítása, a keresztény értékekkel való kapcsolat megteremtése. A szegedi ÁGOTA-táborra jórészt támogatók adták össze a pénzt. A kétmilliós összegből 800 ezer forintot reméltek az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, ám onnan mindössze húszezret kaptak. Segítőkészebb volt a Pick, a Bábolna Rt., a Coca-Cola és még sok más vállalkozás. Kothenczné Osváth Viola klinikai pszichológus azt mondja: bármennyire fontos is a program, csak „díszlet” ahhoz, hogy a felnőtt segítők együtt lehessenek a gyerekekkel. Az állami gondozásban élőknek ugyanis a személyhez szóló törődés hiányzik a legjobban. Nem véletlen, hogy az ÁGOTA-táborban 150 gondozottra 100 segítő jut. Itt más közegben találkozunk velük, és mi csak szeretjük őket. Nem kell adminisztratív dolgokkal foglalkoznunk, mint az intézetben a nevelőknek, nem kell macerálni a gyerekeket, hogy éppen hányast kaptak az iskolában - csak velük lenni. Ez nagyon fontos, mert megértik és tapasztalják, hogy őket is lehet szeretni. Vannak az intézetben barátaik - folytatja a pszichológusnő -, de a döntő többség magányos, tartós barátságokat nehezen tudnak kialakítani. Az intézeten kívüli kapcsolataikat gátolja, hogy ha őket meghívja valaki az otthonába, nekik nincs hová meghívni a kint szerzett barátjukat. Az anyagi szűkösség is gyakran a barátság szakítópróbájává válik: a családban élő gyermek megengedhet magának olyasmit, amit az intézeti nem, s ez megrontja a kapcsolatot. Nem igényel-e túl nagy áldozatot a segítőktől ez a munka? Nem a családjuktól vonják-e meg azt a szeretetet, amit az intézeti gyerekeknek adnak? A pszichológusnő azt feleli: olyan emberek választódnak ki erre a feladatra, akiknek ez nem jelent gondot.Az egyik segítő házaspárnak pedig már a gyermeke is eljött. - Nem is baj - mondja Kothenczné Osváth Viola -, ha a családban felnövő gyermek is közelről megtapasztalja azt a másságot, amit kortársaiban okoz, hogy életük legfogékonyabb időszakában hiányt szenvednek szeretetből. Tanács István Egy kicsit elfelejthetik az intézetet enyedi györgy felvétele Mi történt az igali strandon? Gyorsan megcsináltatták a rácsot M. Barnabás, egy kilencéves érdi kisfiú azt állítja: másfél héttel ezelőtt a fürdővízzel együtt őt is leengedték az igali termálfürdő nagymedencéjéből. Elmondása szerint csaknem egy percig volt a víz alatt, amíg tele nyílt sebekkel és hámsérülésekkel - a csatorna végén felbukkant a vízelvezető árokban. Pozsár Sándor, az igali fürdő igazgatója úgy véli: képtelenség, amit a fiú állít. Szerinte Barnabás az elvezető árokban játszott, és a kiömlő víz lökte neki az árok betonfalának. Az igali strandon történtekre egymásnak ellentmondóan emlékeznek a szereplők. Az orvosi zárójelentés alapján annyi bizonyos: Barnabás testét hámsérülések borították, fejbőrén, mellkasán és térdén nyílt sebek keletkeztek. A fiút a nagymedence vízelvezető árkában találták meg, vérző testtel és meztelenül. Az úszónadrágja nem került elő. A medence töltő-ürítő rendszerű, a vizet négynaponta cserélik. A víz leengedése az úszómester feladata: az előírások szerint csak akkor nyithatja ki a vízelvezető csatornában lévő tolózárat, ha már egyetlen fürdőző sincs a medencében. A tolózár - az ötven centiméter átmérőjű csőben - nagyjából két méterre van a medence alján lévő lefolyótól, amelyet egy vasrács fed. Azon a délutánon a vasrács három rúdja hiányzott, így pontosan 14 centiméteres rés volt a medence lefolyójánál. Pozsár Sándor, az igali termálfürdő igazgatója és Oldal Péter úszómester szerint az előző feltöltésnél a rács még épségben volt. Azt nem tudják, miként rongálódhatott meg az alatt a négy nap alatt, amíg a medence tele volt vízzel. Az úszómester azt állítja: öt órakor nyitotta ki a tolózárat, nagyjából egyharmadnyira, így az ötven centiméter átmérőjű csőben 17 centis rés keletkezhetett. Elismeri, hogy nem várta meg, amíg a fürdőzők kimennek a medencéből - igaz, állítása szerint erre többször felszólította őket. M. Barnabást nem látta, de elképzelhetetlennek tartja, hogy egy 33 kilós gyerek előbb egy 14 centis, majd egy 17 centis résen kiférjen. Hasonló véleményét hangoztatta a fürdő igazgatója is, aki hozzátette: az eset után már másnap megcsináltatták a rácsot. Barnabás így elevenítette fel a történteket: - Vettem egy nagy levegőt és lebuktam a víz alá, majd azt éreztem, hogy derékig beszippant a csatorna. Egy ideig a kezemmel tartottam magam a rácsok között, akkor tépte le a nadrágomat a víz. Nem tudtam magam tovább megtartani, az egyik kezemet felemeltem, a másikkal befogtam az orromat, és elengedtem a rácsot. Utána vitt a víz. Azt hittem, hogy meg fogok halni. A több sebből vérző kisfiút orvoshoz kellett vinni. A strandon egy szakápoló teljesített szolgálatot, de az adott helyzetben sürgős orvosi segítségre volt szükség. Vasárnap lévén az igazi ügyeletes orvoshoz indultak, akit azonban éppen akkor egy húsz kilométerre lévő beteghez hívtak. Az édesanya ezek után a kaposvári kórházba vitte a kisfiút. A strandon a baráti társaság két tagja időközben megpróbált keresni valakit, aki felvehette volna a baleseti jegyzőkönyvet. Pozsár Sándor azt állítja: ő négy óráig a strandon volt, akkor indult haza Kaposvárra. A másik fél szerint ekkor már egyetlen hivatalos személyt sem találtak a strandon. Másnap Fülöp László igali jegyzőnél - ahol már a fürdő igazgatója is megjelent - került sor a hivatalos jegyzőkönyv felvételére. Eszerint Pozsár Sándor a következőket mondta: ,A mai napon meggyőződtem arról, hogy az uszoda leeresztő csőrendszerénél a rács hiányos, ezért elképzelhető, hogy azon keresztül egy kisgyermek kiférhet.” Lapunk érdeklődésére már másképp fogalmazott: eszerint kizártnak tartja, hogy Barnabás keresztülsodródott volna a csatornán. Azon a délutánon a vasrács három rúdja hiányzott, így pontosan 14 centiméteres rés volt a medence lefolyójánál. A jegyzőkönyv szerint az igazi jegyző ígéretet tett az ügy kivizsgálására. Fülöp László érdeklődésünkre azt mondta: a jegyzőkönyv felvételével befejezte a vizsgálatot, a tanúvallomások alapján az úszómestert írásbeli figyelmeztetésben részesítette, mivel úgy kezdte meg a medence leengedését, hogy abban még fürödtek. Szakértőket nem kért fel az ügy kivizsgálására. A rendőrség illetékese szerint ha a szülők nem tesznek feljelentést, a jegyzői vizsgálattal vége a hivatalos eljárásnak. Barnabásék társaságának egyik tagja, Dani Szilvia nem tartja meglepőnek az ügy gyors lezárását. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az igali termálfürdő 73 százalékának, valamint a fürdőt üzemeltető kft. 50 százalékának a tulajdonosa az önkormányzat, amely egyben a strand igazgatójának a munkáltatója is. Barnabás sebei gyógyulnak. Az édesanyja mégis kénytelen lesz pszichológushoz vinni. Éjjelente arra riad fel, hogy azt álmodta: meghalt. Cseri Péter