Népszabadság, 2000. január (58. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-25 / 20. szám

10 NÉPSZABADSÁG AZ OLVASÓ OLDALA 2000. JANUÁR 25., KEDD Szólamok helyett kellemes meglepetést okozott Frenkl Róbert Váljék értékké a gyermekáldás! (január 12.) címmel megjelent írása. Harmincéves, gyermektelen nő vagyok, estem már át abortuszon. Abba a táborba tartozom, akik ellenzik törvényi tiltását. Már évek óta felháborít, hogy egy férfitöbbségű parlament és egy többségében férfiakból álló Alkotmánybíróság igyekszik az én és nőtársaim lelki és biológiai életének mélyéről törvényi szabályozást alkotni. Senkit soha nem buzdítanék abortuszra. Felelős emberekkel is előfordulnak azonban balesetek. És ilyen baleset bekövetkeztétől az ember szociális-anyagi helyzete nem lesz jobbá. Felsőfokú végzettségem van, két felsőfokú nyelvvizsgát tettem le, ám a magyarországi fizetésekből az albérletet és az azzal járó számlákat is jó, ha kifizeti az ember. Én pedig bármit döntsenek is demokratikusan megválasztott férfiaink - addig nem vagyok hajlandó életet adni egy gyermeknek, amíg emberhez méltó körülményeket nem teremtek érkezéséhez. Talán erről is kellene vitázniuk politikusainknak akkor, amikor a „fogy a magyar” szólamai hangzanak el a korona árnyékában. Dér Csilla Budapest Tévedés A lap január 13-i Sz. J. P. által jegyzett, Pozsony a benesi dekrétumokról című információban tévedés van. Nem a benesi dekrétumok, hanem a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény adott jogi alapot 80 ezer csehszlovákiai magyar áttelepítéséhez. Az egyezményt Magyarország részéről dr. Gyöngyösi János külügyminiszter - kisgazdapárti politikus — írta alá. Az egyezmény, az 1946. évi XV törvény ma is érvényben van. VII. cikke értelmében az áttelepített magyarok ingatlanát a magyar állam eladta Csehszlovákiának háborús jóvátétel fejében (160 ezer kh föld, 15 500 ház). Az egyezményhez csatolt jegyzőkönyv IX. bekezdése szerint a csehszlovák kormány az áttelepülőkkel kapcsolatban a dekrétumok végrehajtását felfüggesztette. Dr. Czabán László egy áttelepített magyar, Kiskunhalas Mézesmadzag és pilótajáték Az orvosi alapellátás állampolgárok egészséghez való jogával kapcsolatos állami kötelezettsége az önkormányzatokhoz van telepítve, így nemcsak szakmai, hanem valószínűleg alkotmányossági és jogalkotási szempontból is kifogásolható a háziorvosi praxis privatizációjáról szóló - az elmúlt hetekben el is bukott - törvény (A praxistörvénnyel nyit a T. Ház, 1999. december 30.). Az önkormányzatok a törvényi kötelezettségüknek rendelők fenntartása - az igen nehéz és ezen belül is nagyon eltérő anyagi lehetőségeik miatt nem mindig és nem maradéktalanul tettek eleget az elmúlt években, de szerepük mégis egyfajta politikai, szakmai és erkölcsi garanciát jelentett az alapellátás fenntartására. Minden tiszteletem a Magyar Orvosi Kamaráé, de vajon pénz és egyéb források hiányában milyen „ellátási felelősséget” tudna vállalni egy elavult, lepusztult felszereltségű, kis beteglétszámú, és ezért alacsony tb-finanszírozású községi praxis esetében? Jelenleg egy háziorvos a fiatalabb betegei után körülbelül nettó 30 forintot - idősebb betegek után körülbelül 75 forintot kap a társadalombiztosítástól havonta „kártyapénz” címén, megközelítőleg ennyi marad a működési, dologi költségek, az asszisztencia kifizetésének kiegyenlítése után, amit még hozzávetőleg 30 százalékkal egészít ki egy úgynevezett fix díj, ami némileg, de nem túl jelentősen függ a praxis betegeinek számától is. Ha egy praxishoz 1600-nál több beteg tartozik, akkor az egy főre jutó összeg még kevesebb (ezt nevezik degressziónak). Ebből is kitetszik, hogy a jelenlegi társadalombiztosítási finanszírozás mellett nem képződik olyan tőke, amelyből bármilyen hitelkonstrukcióval a háziorvosi rendszerbe belépő pályakezdő kolléga vagy kórházi orvos hitelt tudna törleszteni, vagy éppen megvenni egy olyan praxist, melyet most virtuálisan a semmiből egy-tízmillió forintra „értékel fel” a koncepció kidolgozója. És mit kapnak azok a kollégák, akik szintén látástól-vakulásig dolgoznak közalkalmazotti státusban, a kórházakban, szakrendeléseken, és még egy szakkönyvet sem tudnak megvenni adó- és tb-járulék-mentesen a nettó 40-60 ezer forintos fizetésükből? Az újra felmelegített „sok a kórház” koncepcióból következő egzisztenciális fenyegetettségből hogyan menekülhetnének a házi orvoslás irányába, ha még éppen nem gyűjtögették össze a praxis vásárlásához szükséges milliókat az említett fizetésükből? Ha például egy faluban élő, egyedül praktizáló, nyugdíjba készülő kolléga „árulja” majd a praxisát - és esetleg senkinek nem kell vagy nem tudja a vélt értéken megvenni -, besegít-e az önkormányzat vagy „kiüldözik” az esetleg évtizedek óta őket ellátó kollégát, vagy építenek egy új rendelőt, szükség esetén új lakást, mert a nélkül majdnem biztos, hogy nem kapnak orvost. A sok konkrét buktatón kívül általánosságban is kérdés az, hogy a praxisjog (vagyonértékű jog) mikor, hogyan és milyen mértékben korlátozható szakmai kifogások és finanszírozási szempontok miatt? Hogyan fog ez összefüggni és ütközni az ellátási felelősséggel, a folyamatos betegellátás alapvető igényével és nem utolsósorban a szabad orvosválasztás elvével? Vajon szabad-e egy abszolút forráshiányos rendszerre rászabadítani sok tekintetben inkoherens, vadpiaci mechanizmusokat? Mi a megoldás? Szerintem a legfontosabb - több más, szintén nem lényegtelen tényező mellett - a valós költségelemzésen alapuló, közép- és hosszú távon is kiszámítható finanszírozás (tisztességes bér, továbbképzések költségeinek elismerése, amortizáció beépítése stb.) Dr. Garai István háziorvos, Kiskunfélegyháza Nyitott kapuk A január 17-i, a Keményebb ajtók, védőrácsok című tudósítás arról számol be, hogy a Belügyminisztérium - a betöréses lopások csökkentése céljából - szorgalmazni fogja: a biztosítók a szerződéskötés előtt pontosan rögzítsék a biztonságtechnikai követelményeket. A munkatervi feladat máris teljesítettnek vehető, a biztosítók 10-12 éve minden lakásbiztosításnál előzetesen rögzítik a védelmi követelményeket és a védelmi szintekhez tartozó helytállási kötelezettségeiket. Azt is kezdeményezni fogja a BM, hogy a biztosító akkor is fizessen, ha a tettest a rendőrség elfogja. Ezzel sem lesz gond: a biztosító teljesítési kötelezettségének sosem volt feltétele, hogy a tettes ismeretlen maradjon. Így a biztosított akkor is kap kártérítést, ha a betörőt elfogják. Szóval: csak nyugodtan fogják el őket! SVunkó Barnabás Budapest Háttal a vasút felé Szinte naponta találok cikkeket a lapban a hős, elnyomott vasutasok jogos harcáról, ami arra enged következtetni, hogy a Népszabadság bizonyos politikai megfontolásokból (rosszul meggondolt ellenzékiségből) a vasutassztrájk mellett áll. A vasutas dolgozók szakszervezetei újabb sztrájkkal fenyegetőznek. Nyilván megtehetik, hiszen áldozatos munkájuk következménye, hogy „a vonatok pontosak, tiszták, cseppet sem zsúfoltak, s hogy a vasúti küldemények biztonságban, érintetlenül érkeznek célba”. Az, hogy a többi állami alkalmazott kénytelen-kelletlen megelégszik az államilag garantált 8,5 százalékos béremeléssel, teljesen hidegen hagyja őket. Mindenki süsse a maga kis pecsenyéjét! Érdekérvényesítési lehetőségük abból a tényből származik, hogy hazánkban mind a teher-, mind a személyszállítás főként vasúton történik, s ennek megbénításával óriási kárt, káoszt lehet teremteni. S hogy mi köze a mozdonyvezetői béreknek például a közalkalmazottiakéhoz? Csupán annyi, hogy ha az államot anyagi kár éri, akkor ezt úgy kompenzálja, hogy lefarag más költségekből, például az oktatásra, egészségügyre, kutatásra fordítandó pénzekből. Mi lenne, ha mi többiek, akiknek fizetése, fizetésemelése a vasúti dolgozóké alatt van, a szolidaritási kék szalag mintájára, az önmagunkkal való szolidaritás jegyében zöld szalag feltűzésével jeleznénk, hogy mi is itt vagyunk, és nyíltan kimondjuk: nem értünk egyet követeléseikkel? Én már meg is vettem a zöld szalagomat. Dr. Hopp Béla Szeged Fától az erdőt Magyarország magántulajdonban lévő erdeinek csaknem felében (49 százalékán) semmilyen gazdálkodás nem folyik. Az okok között az elaprózott birtokmérettől a lassú hivatali ügyintézésen át a spekulációig sok minden fellelhető - olvasható A magánerdők felét nem ápolják címmel megjelent írásban (január 8.). Azt a szomorú tényt, hogy bizonyos megyékben a magánerdők sorsa a törvénytelen kivágásokra specializálódott kft.-k és más társaságok nem éppen szalonképes ügyködése következtében pecsételődött meg, egykori erdőtulajdonosként magam is bizonyíthatom. A potenciális erdőtulajdonosokat fondorlatos módon kisemmizték, így nagyrészt ennek tulajdonítható, hogy nagyon sok részarány-tulajdonos el sem kezd(het)te a követelményszerű erdőgazdálkodást. Az én egykori - húsz és fél évig szolgált - Bács-Kiskun megyei szövetkezetemben is arra specializálódott a korábban erdőtelepítéssel, gondozással megbízott kft., hogy a kényszerből (eszi, nem eszi, nem kap mást alapon) részarány tulajdonba kapott tagi erdőterületek faállományát engedély nélkül kitermelje. Az efféle suba alatti felhatalmazás birtokában - a korabeli ex lex jogi állapot jóvoltából - zavartalanul kivágatta az összes fát. A legbosszantóbb az volt, hogy a szövetkezet tulajdonát képező erdőből kijelölt területek új tagtulajdonosai nem fordulhattak bírósághoz jogorvoslatért, hiszen ingatlan-nyilvántartási bejegyzés híján még csak potenciális tulajdonosoknak számítottak. Mire tulajdonosi jogállásuk rendeződött, egyetlen szál fát sem találtak az erdőterületükön. A szövetkezet kivágatta és értékesítette a teljes faállományt, és elmulasztott csemetéket ültetni helyette. Az új tulajdonosokat szólították fel erdejük rövid időn belüli felújítására, követelményszerű művelésére. Ehelyett bagóért túladtak részarány tulajdonba kapott, de csak a nyilvántartás szerint létező erdeiken. Dr. Südi Bertalan Pécs Dátumvonal A lap múlt szilveszteri számában megjelent A karóra hazudik, az Időkerék igazat mond című összeállítás egy megállapítása kiigazításra szorul. Nagy N. Péter többi között azt írja: „London Greenwichre hivatkozhat. A világnak arra a pontjára, ahonnan a napi idő (számítása) ered, ahol bárki megteheti, hogy egyik lábával az egyik, másikkal egy másik napban áll...”. Ezt meg kell cáfolnom. Mert ezt a mutatványt (mármint, hogy egyik lábával az egyik, másikkal a másik napban áll) csak a Csendes-óceán közepén, a 180. délkörön, azaz a „dátumvonalon” lehet megtenni. Greenwichben legfeljebb azt teheti meg bárki, hogy egyik lábával a keleti, másikkal a nyugati féltekén áll! Both Attiláné Budapest Öv nélküli ? Fedezet nélkül nehéz címmel a lap január 11-i olvasói oldalán olvastam Huszár Éva véleményét, amelyben „demagógnak, mondhatni torgyáninak” minősítette a köztársasági elnök feleségének azon karácsonyi kijelentését, miszerint „talán azokat kellene leginkább támogatni, akik a legjobban rászorulnak, mert sok a valóban szegény, elesett ember, ám az ő gondjaikon nem igazán akar segíteni senki”. Olvasótársam ki is oktatja őt, figyelmébe ajánlva, „hogy amit nem termelünk meg, azt nem lehet elosztani, s hogy azt a réteget érdemes támogatni privilegizáltan, amelyik a nemzeti jövedelem termelésében aktívan kiveszi a részét”. Azt hiszem, okosabb dolog lett volna, arra is kitérnie, hogy mi minden hiábavalóságra költenek ebben az országban, amire kevésbé van szükség, de a fedezet azért megteremtődik rá. Csak példaként néhány, kétmilliárd forintért millenniumi zászló adományozása, a korona átszállítása a Nemzeti Múzeumból, országkép-kialakítás, nem beszélve a agrárminiszter túrázásaira költött milliókról, akkor, amikor az ágazat bruttó termelése kilencszázalékos csökkenést mutat. Az igazi ünnepnek nemcsak a bennfentesek öröméről kell szólnia. Turi György Bicske Ezúton szeretném megköszönni Göncz Árpádné karácsonyi „ünneprontását”. Mélységes elfogultság, illetve abszolút tájékozatlanság demagógnak minősíteni azt a felvetést, amely a kormányt figyelmezteti a szociális érzéketlenségére, az élet valóságára. Pirulok, ha a nyugdíjasokra gondolok, akik végigdolgoztak egy hosszú életet, és most nyűgnek érzi őket a társadalom. Véleményem szerint az „aktívan termelők” egy hányada - tisztelet a kivételnek - jövedelmének jelentős részét eltitkolja az állam elől, gondoljunk csak arra, hogy milyen sok pénz mozog a fekete- és szürkegazdaságban. A karácsonyi bevásárlási rohamban valószínűleg nem a munkanélküliek, a jövedelempótló-támogatásban részesülők, a nagycsaládosok vagy a nyugdíjasok vásároltak tíz- vagy százezres ajándékot, és biztosan nem nekik adták el 1999-ben a 130 ezer új autót. Szabó Ida Pétel Nem arról van szó, hogy többet oszszunk el, mint amennyit megtermeltünk (idézve Kádár Jánost), hanem a lakosság nagy többségének érdekeit sértő jövedelemelosztási politikáról. Ennek folyománya az szja olyan progressziója, mely szerint már szinte az emberhez méltó legkisebb kereset is a legmagasabb kulcs szerint adózik, és hogy a koalíció leseperte az MDF azon módosító javaslatát, hogy ötmillió forintos jövedelem felett magasabb legyen az adókulcs. Tehát nem „fedezet nélküli” az óhaj. A levélíró úgy látszik nem tudja, hogy a nyugellátás átlaga 25 300 forint, a nettó átlagkeresetek 56 százaléka, hogy az alkalmazásban állók kétharmadának nettó keresete kevesebb az átlagnál, hogy több mint kétmillió a munkaképes korú eltartottak száma, hogy az elszegényedés mértéke a harmincas évek Magyarországának szegénységét idézi, csak most nem az egyke, hanem az „egyke” ellen kell küzdeni. Boór Károly Budapest LEVÉLTURMIX 735 LEVÉLTURMIX:: LEVÉLTURMIX WLEVÉLTURMIX^ LEVÉLTURMIX S LEVÉLTURMIX Szirtes György (Budapest): A Realbank-kötvény tulajdonosai a bank felszámolóitól még mindig nem kaptak tájékoztatást arról, hogy mikor számíthatnak kötvényeik beváltására, illetve mennyi időnek kell még eltelnie a múlt évi felszámolás befejezésétől a visszafizetésig. A megkárosított kötvényesek és betétesek legalább ennyit megérdemelnének. ISI Tóth Tibor (Tatabánya): A Négymilliárd arculatformálásra címmel megjelent információban (január 15.) olvastam, hogy az országimázsközpont megbízásából hamarosan megkezdődik az a közvélemény-kutatás, amelyben arra szeretnének választ kapni, hogy a magyar állampolgárok milyennek látják saját hazájukat. Nem lett volna ennek a pénznek máshol jobb helye? Véleményem szerint azok az emberek formáljákalakítják az igazi „arculatot” országunkról, akik szerény jövedelmükből azért adakoztak, hogy a szegedi gyermekklinikának a rendelkezésére álljanak a gyógyításhoz nélkülözhetetlen műszerek, berendezések. Pető Ferenc (Balkány): Örök életre szóló élményt szerzett a Juventus Rádió és a TV 2 annak a hatvan gyermeknek, akinek lehetővé tette a lappföldi Mikulás „meglátogatását”. Kár, hogy az erről szóló tudósítást csak késő éjszaka sugározták, amikor az érintettek már az igazak álmát aludták. Nincs mindenkinek videója, ezért jó lenne, ha a közeljövőben - szombaton vagy vasárnap délelőtt - megismételnék a műsort. El Nagy József (Budapest): A nyugdíjemelésre vonatkozó alkotmánybírósági határozat után minden reményünk szertefoszlott. Még elszomorítóbb viszont, ha egy huszonéves országgyűlési képviselő azt bizonygatja nekünk, hogy milyen jó döntés született. Egy olyan fiatalember, aki most kezdi az életet, honnan tudhatja, hogy mi jó és mi elég azoknak az idős embereknek, akik több évtizedes munkaviszony után mentek nyugdíjba? B Ajtai István (Hajdúszoboszló). A patikákban mintegy hétszáz termékért kell többet fizetni, többek között a recept nélkül kapható láz- és köhögéscsillapítókért, vitaminokért - adták hírül a lap január 13-i számában. Felháborítónak tartom a gyógyszergyártók eljárását, hogy pont most, a szaporodó meghűléses, influenzás megbetegedések idején emelték a gyógyszerárakat. Kiss János (Debrecen): Uj Péter Harchoz! címmel megjelent írását (január 12.) olvasva azon tűnődtem, talán mégsem kellene azon fáradoznom, hogy megússzam a sorkatonai szolgálatot. Még hazaárulónak tartana Lányi Zsolt. Kibírnám a kilenc hónap diliházat, aztán meg csórón, hülyén (de büszkén) leszerelnék. Gyermekeim, feleségem elhinnék, hogy azért éheznek, mert apa katona volt, és hogy biztonságban lehetnek, ha jön az ellenség, mert apa profi kiképzést kap. Lévai Zoltán (Budapest): Az Úttörővasút nevével együtt néhány állomás neve is megváltozott tíz évvel ezelőtt - olvasható a Nosztalgia a keskeny vágányokon címmel megjelent érdekes írásban (január 18.). A felsorolásból hiányzik egy, a Ságvári ligeté, amelyet visszakereszteltek Szépjuhásznéra. A Városháza akkori urainak indoklása szerint azért nem érdemel az antifasiszta mártír közterületi elnevezést, „mert ha életben marad, a felszabadulás után ugyanolyan kommunista lett volna, mint a többiek” (!). Egg Zoltán (Veszprém): A külső kerületek és Budapest „city” kapcsolatát az önkormányzati törvényben kellene rendezni, az elszakadás nem megoldás (Újpest komolyan gondolja a válást, január 20.). Újpest, Csepel, Kispest helyzete más, mint a belvárosé. Az is elgondolkodtató, hogy szükség van-e 23 kerületre. Véleményem szerint kevesebb is elég lenne, így akárnéggyel-öttel is csökkenthető volna a kerületek száma. Az olvasói leveleket a szerzők hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Névtelen, címhiányos leveleket nem közlünk. Az itt megjelent vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Üzenetrögzítőnk telefonszáma: 436-4583.