Népszabadság, 2001. június (59. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-30 / 151. szám

30 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2001. JÚNIUS 30., SZOMBAT A gázgyártól a magtárig Ráday Mihály Az Óbudai Múzeum által kiadott 2001. évi falinaptárban októberre jut majd az a légi felvétel, amely az Óbudai Gázgyár­ról készült. A víztornyon nem jár a nagy óra, maga a víztorony és a gázkészítő tor­nyok sem működnek. Az ipari víz és a kátrány tárolására a kőszén alapú gáz­gyártásnál volt szükség. A földgázhasz­nosítás bevezetése után az építmények funkciójukat vesztették. A fővárosnak és a gázműveknek nincs szüksége arra, hogy a gyárat eredeti céljának megfelelő­en működtesse. Viszont építészetileg cso­dálatos az együttes­­ van, aki a fényképre pillantva kastélynak nézi. Egy ideig még az a hír is járta, hogy műszaki múzeum­má lesz a 22 hektáron fekvő gyár, de az­tán ez a megoldási javaslat is elenyészett. A főváros címere ékesíti azt az épüle­tet, amelyet úgy hívnak: óruház. A gázfo­gyasztás mérése volt a feladata. A két­szintes remek gyárépület ma használat­ban van. Raktár: Itt őrzi a különböző he­lyekről összegyűjtött kőemlékeket a Bu­dapesti Történeti Múzeum. Középkoria­kat, ókoriakat, barokk koriakat, és min­denféle olyan követ, amelyet eredeti he­lyére nem lehet visszaépíteni, visszahe­lyezni, viszont történeti, kutatási szem­pontból fontos. Egy valaha volt templom boltozatának bordáit is felfedezhetjük a padlón kiterítve. A régi kövek között a gázgyártásra is emlékeztet néhány elem (gép, tartály), amit még elfelejtettek le­szerelni, elvinni. Egy másik nagy csarnokban ma is fo­lyik a gázórák javítása, összeszerelése. Remek a tetőszerkezet, még a daru is a helyén van, amelyet persze a kis gázórák­hoz nem kell használni, de hozzátartozik magához az ipartörténeti hely jellegéhez. A megmaradt épületek, a volt igazga­tósági épület, a kazánház, a volt laborató­rium, az, ahol a kéntelenítést és a „száraz­tisztítást” végezték, nagyon csinosak, az ipartörténet igazán jeles és kitűnő emlé­kei. Kiválóan megépítettek és kiválóan hasznosíthatók lennének, ha... Ha lenne koncepció és pénz. És akkor ezek a házak a jövőben a magyar kultúra ügyét szol­gálhatnák — ha már a gázgyártásét nem. A szomszédban folyamatosan épül és fejlődik a modern irodabirodalom, a Graphisoft-park. Az új házak lehetnek a jövő műemlékei akár. A régiek meg Bu­dapest és az ország egyik turisztikailag is fontos nevezetessége. Az új és a régi egyetlen évszázad (pontosabban mind­össze 90 év) lenyomata. Miért ne marad­hatna meg egymás mellett mind a kettő? Mint ahogy ma is nagyon csinos és na­gyon jól használható az óbudai gázgyári lakótelep. Mert természetesen a gázgyár - mint minden nagy gyárunk annak ide­jén, a század első felében - lakótelepet is épített a munkásainak, tisztviselőinek. A hatalmasra nőtt platánfákkal gazdagon övezett park két oldalán elhelyezkedő la­kóházak között kultúrház is volt. Ma ez is raktár: az Aquincumi Múzeum kőraktára. Korábban neves zenekarok koncerteztek és versengtek a fennmaradásáért, meg­szerzéséért - eredménytelenül. Működik még itt az élelmiszerbolt, de régen bezárt a trafik, a fodrász, a posta és az újságos­bolt. Meleg ételt a vendéglőben már nem lehet kapni, de a kocsma még működik, s változatlanul kihasznált a gázművek fut­­ballstadionja, a kézilabda- és teniszpá­lyák sora. A kaposvári téglagyár műemlék. A szigetvári út mellett romosodik. Bár ez túlzás azért. Az épületek egy részét hasz­nosítja, bérbe adja a tulajdonos, a terület egy részét rendbe téve, elplanírozva. Amit a nagy gyárak sokcélú „hasznosítá­sánál” láthatunk - mondjuk - Csepelen, az játszódik le itt kicsiben. A telep legér­tékesebb és ipartörténetileg legérdeke­sebb építménye, az égetőkemence tetején fogy a cserép... Az Érden átvezető vasútvonalak egyi­két vázában vezették, s keresztezi ezt egy másik sínpár, mely az előbbi vasútvonal fölött halad át az 1913-ban épített vasúti hídon. Ez az úgynevezett háromcsuklós vasbeton híd a maga nemében újdonság­nak számított megépítésekor. Ma pedig, remélem, (vasúti) ipartörténeti emléknek számít. A csinos híddal az a gond, hogyha szomszédjában már megépült az új. És ilyenkor jó ok van feltételezni, hogy a ré­gi megtartására senki sem gondol. Ha az új hídon már mehet a vasúti forgalom, ak­kor kézenfekvőnek látszik, hogy mellette a régi híd a gyalogos- és bicikliforgalmat szolgálhatná. Vagy akár autó is átjárhatna rajta, amíg még a híd karbantartható. A hazai műszaki tervezés és építés fontos emléke. És ha nem vasúti hídként, de Zlid­ként mindenképpen fennmaradhat, mert szép, mert praktikus, és fontos is lehet a saját múltját már egyre inkább becsülő, óvó magyar vasúttársaság számára. Nem tudom pontosan elmagyarázni, hogy mit jelent a „fatelítés”. A lényege az, hogy a faanyagot olyan anyaggal telí­tik, amitől az aztán sokáig eláll, akárcsak a talpfa vagy a tetőzsindely például, bír­ván időjárást, bogarak támadását és sok minden viszontagságot ahhoz, hogy a fá­ból is tartós építőanyag legyen. Összesen két telepen végeznek ilyen munkát az or­szágban: Dombóváron és Püspökladány­ban. Ez utóbbi telepen westernekre is em­lékeztető víztorony áll. Az üzem mint műszaki érdekesség igen figyelemremél­tó, és építészetileg is értékes. A MÁV-nak erre a telepre nincs szüksége, megszünte­tését, eladását megkezdték. A gőzgépek túlhevített szárazgőzzel működnek, akár a mozdonyok. Az egyik most is használható, a másik éppen javí­tásra szorul. A gépeken 1924-es évszá­mokat, és a Láng Gépgyár Részvénytár­saság nevét olvashatjuk. Vagyis ebből a szempontból is érték, mármint hogy a ha­zai ipar termékeit telepítették erre az il­lusztris helyszínre. A gyár neve és az év­szám ugyanaz a kazánokon. Lehet, hogy korszerűtlen az ilyen gőzkazán, de őrzi annak emlékét, hogy mit tudott egykor a magyar ipar. Az ipari terület műemléki szempontú és műszaki emlékként való védelmét egyaránt szükségesnek tartom. Azt gondolom továbbá, hogy az ésszerű üzleti gondolkodás is azt kívánná, hogy a telep nagy része megmaradjon és folytas­sa a fatelítést. A védőanyaggal telített fá­ra manapság is szükség van mind a tető­­szerkezeteknél, mind a divatos, fát is fel­használó modern, úgynevezett organikus építészetnél, a megújított templomok te­tőzsindelyénél, sok mindennél akkor is, hogyha a vasúti talpfákat már a talpbeton váltotta fel. Püspökladányba, a MÁV fatelítő tele­pe felé haladva, az Alföldön autózva át­mentem Doboz községen, és fantasztikus épületet láttam. Földbe gyökerezett a lá­bam. Pontosabban azonnal megálltam az autómmal, mert azt gondoltam, hogy mindenképpen meg kell örökítenem az országút szélén magasodó építményt. Ar­ról tudtam, hogy Ybl Miklós tervezett zabostornyot, silót, magtárat, de hogy ilyen nagyot, ilyen szépet, azt nem. A Wenckheimek egykori birtokán áll, s ma bútorraktárnak használják. Egyébként et­től néhány lépésre van a Wenckheimék sírkápolnája és temetkezési helye, már­mint az egyik ilyen az országban. Ezt őr­zik, vigyázzák, rendben is van, sőt a helyi parókáin még ismertető füzetet is lehet róla kapni. Maga a kastély, a Wenckheimék jó nagy lakása ma iskola Doboz községben, átalakítva természetesen. Útközben megálltam Balmazújváros­ban is. A kastély üres. Pontosabban bú­torbolt, bútorraktár ez is. Az 1840-ben épült klasszicista stílusú Semsey-kastély műemlék­­ természetesen. Mögé, a park­ját levágva építettek egy elképesztően ronda gyárépületet. Az ettől balra álló „gyárépület” viszont védett­­ volt. Ez ugyanis a kastély fedett lovardája, amit átalakítottak ugyan, de helyre lehetne ál­lítani. Nem így történik. A telephelyet fölszámolják. A Műemlékvédelmi Hiva­tal megszüntette a védettséget annak ér­dekében, hogy éppen a műemlékvédelem egyik hazai vezetője megtervezhesse a helyére az új Penny Marketet. (Azt se hit­tem volna például, hogy a műemléki vé­dettségű Bartók mozit ugyancsak a hazai műemlékvédelem egyik vezetője tervezi át majd bankká. Pedig ez a hír járja ma­napság. Furcsa világot élünk...) Tolnán is megvan még a lovarda. A laktanyában orosz katonaság volt 1989- ig. Erre utalnak a falakon még le nem má­zolt feliratok. Az épület olyan, mint ami­lyen akkor volt, amikor elhagyták kato­­náék, és eredeti funkciójába visszavenni még nem jutott eszébe senkinek. Nem na­gyon komplikált szerkezetű egy ilyen nagy belső terű építmény, de újra meg­építeni költséges lenne. A tolnai lovarda tetőszerkezete az Eiffel-iroda szisztémája szerint készült. Közösségi épület céljára alakítaná át a város, s részben a gimná­zium tornatermeként hasznosítanák. Azt hiszem, hogy a „védett korban” lévő régi lovardák megérdemlik, hogy most már - az elkövetett hibák után - különös figyel­met kapjanak, és megmentsük az ország­ban azt a néhányat, ami még megvan. A szombathelyi laktanyát nemrégiben nyilvánították műemlékké a győri Fri­gyes laktanyával egyidejűleg. Ez utóbbi­ról többször volt már szó a Népszabad­ságban, az előbbiről kevesebbet tudnak az olvasók. Mindenképpen fontos, hogy az Apáczai Csere János Alapítvány vette birtokba Szombathelyen a terület nagy részét, s egy felsőoktatási intézmény (vagy annak tagozata, fakultása) számára meg is kezdődött a felújító munka, s ami a parancsnoki épületet illeti, már be is fe­jeződött. Az egykori ispotály (kórház) és az úristom (börtön) épülete a szombathe­lyi önkormányzaté lett, s ez a két épület gondozatlanul pusztul. Feltételezhető (nem is kell hozzá sok rosszindulat), hogy egy idő után kijelentik, nem lehet gazdaságosan felújítani a két házat, s a helyükre majd lakópark vagy bevásárló­­központ épül, ahogy az manapság szokás. Az egykori szombathelyi huszárlakta­nya 43 épületéből mára csak 11 maradt. Eredetileg volt ott lovarda is, istálló is, ez utóbbiból kilenc! S ebből a kilencből mindössze egy maradt meg mára, és az is hőközponttá átalakítva. Ebből fűtötték (illetve fűtik ma is) a volt szovjet lakta­nya tisztjei és családtagjaik számára épí­tett lakótömböket. Ezen a területen tehát a lovaskultúra csak akkor eleveníthető fel, ha e célra új épületeket emelnek. Gödön ma is megvan Kincsem istálló­ja. Pontosabban a Blaskovichok istállói, ahol a világhírű mén „lakott”. Az épület állapota majdhogynem romos. Az ember nem érti, hogy az egykor oly jeles hazai lótartás számára emelt épületállomány miért nem alkalmas folyamatosan ugyan­erre a célra, miközben a világ számos or­szágában ma is gazdaságos, sőt sok pénzt hoz a lósport, illetve lónevelés? Nálunk miért nem tér magához még mindig? Fertődön a magyarországi turizmus egyik fellegvárává vált Esterházy-kas­­télyhoz is tartozott, tartozik istálló, lovar­da. A homlokzaton romlanak a kődíszek, hiányos a szobor, az épületek kisebb-na­­gyobb átalakításokat is elszenvedtek, de megvannak. Legegyszerűbb megtalálni, ha követi az ember azt a nyilat, amely a „Fertődi Konzervgyár” irányába mutat. Ugyanis az Esterházyak lovardája, istál­lói ma konzervgyárként üzemelnek. Az ipar és mezőgazdaság céljait szol­gáló építmények sokasága válik évtize­dek alatt korszerűtlenné eredeti rendelte­téséhez képest. Mégis értékesek építésze­ti minőségük, hangulatuk révén, s akkor még a hozzájuk kötődő történeti, kultúr­történeti, gazdaságtörténeti szempontok­ról nem is esett szó. Ugyanakkor közülük sok használható is lenne - átgondolt cse­lekvés után - eredeti funkciójához hason­lóan vagy „megőrizve, megújítva” új sze­repben. Némelyik pedig kiállítási tárgy­ként, önmagáért megcsodálható muzeális értékként is megőrizendő. Néhol elég ezt előírni, néhol viszont „központi” támoga­tásra is szükség van ahhoz, hogy fennma­radjanak. Püspökladány: a fatelítő telep gépei Doboz: Ybl Miklós tervezte a magtárat Wenckheiméknek Kaposvár: a műemlék téglagyár égetőkemencéje A világ emlékei Magyarországon A főváros XXI kerületében, a róla elnevezett parkban áll a nagy latin­amerikai szabadsághős, Simón Bolivár (1783-1830) bronz mell­szobra. A távoli földrészen El Libertador (a felszabadító) állandó jelzővel illetett hadvezér és politi­kus nemcsak azonos korban élt Na­póleonnal, de életpályája is néhány vonatkozásban emlékeztet a fran­cia császáréra. 1804-ben Párizsban járva ismerkedett meg Bolivár a nagy európai gondolkodók, köztük Voltaire és Rousseau munkáival. Élményei és olvasmányai hatására Rómában tett esküt arra, hogy fel­szabadítja hazáját a spanyolok ural­ma alól. A függetlenségi háború, amely Dél-Amerika északi tájain 1810- ben kezdődött - Napóleon ekkor vonult be Spanyolországba -, hosszú évekig és változó szerencsével folyt. Bolivár írásaival (mindenekelőtt a híres Cartagenai kiáltvánnyal), de tetteivel is serkentette népét a harcra. Számos hadjáratot vezetett, szívós küzdelemben szabadította fel szülőföldjét, Venezuelát, majd sorra a mai Kolumbiát, Ecuadort, Perut és­­ a tiszteletére róla Budapest/Csepel elnevezett­­ Bolíviát. Dél-amerikai egységelképzeléseinek azonban csak a töredéke valósult meg, rá­adásul korábbi hívei, hadvezérei is ellene fordultak, illetve egymásnak estek. Az elkeseredett felszabadítót egy spanyol barátjának otthonában érte utol a tuberkulózis okozta ha­lál. Bolivár mellszobrát születésé­nek kétszázadik évfordulóján ado­mányozta Venezuela a magyar népnek, az alkotást ezt követően hozta Budapestre a caracasi kultu­rális miniszter , akit történetesen Luis Pásztorinak hívtak. A szobrot Csepel kapta, ebből az alkalomból a szomszédos iskolában az orosz mellett elkezdték a spanyol nyelvet is tanítani, s az úttörőcsapat felvet­te Bolivár nevét. Éveken át ide járt koszorúzni minden dél-amerikai delegáció, ám ez a szokás a kilencvenes évekre elkopott. A ta­lapzat bronzbetűit lelopták, a szobor környéke elhanyagolt, jól­lehet az itteni művelődési központ munkatársai időnként rendet raknak a forradalmár emlékműve körül. F. J. Gy. Simón Bolivár szobrát Venezuelából hozták Ma­gyarországra FOTÓ: SZABÓ BERNADETT

Next