Népszabadság, 2002. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-18 / 115. szám
24 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2002. MÁJUS 18., SZOMBAT Ha jön egy vezér A fiatalok talán még soha nem politizáltak Magyarországon ilyen nagy tömegben, és ilyen heves érzelmekkel, mint a mostani választások alatt. Ott voltak, és éljeneztek a Kossuth téren, a Testnevelési Egyetemen, gyertyákkal álltak a Dunaparton, igaz könnyeket ejtettek a Millenáris Parkban, örültek a Köztársaság téren. Önálló véleményt formáltak. Viselték a kokárdát. Vagy nem tűzték ki. Színt vallottak. Társadalomkutatók most értetlenül csóválják a fejüket, és választ keresnek arra, vajon mi történhetett? Kidobhatják az összes, ifjúságról alkotott elméletüket? Federer Ágnes Az elmúlt évek felmérései mind azt mutatták ugyanis, hogy a fiatalokat nem különösebben érdekli a politika. A két évvel ezelőtt készített, nemrég publikált nagy ifjúságkutató tanulmányban - „Ifjúság 2000” - is az szerepel, hogy a megkérdezett 18 és 29 évesek 23 százaléka határozottan állítja, nem venne részt a választásokon. A felmérésbe bevont ifjak negyede pedig akkor még azt mondta, nem valószínű, hogy elmegy szavazni, de ha mégis, egyelőre fogalma sincs arról, kire is adja le a voksát. Bauer Béla szociológus, a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet igazgatója most úgy fogalmaz: itt az idő szembenézni azzal, hogy a magyar fiatalok nagy része alulművelt, nem érti a körülötte zajló folyamatokat, érzelmein keresztül manipulálható, ráadásul olyan felnőtteket lát maga körül, akik nem merik elmagyarázni a korábbi évtizedek és az ezredforduló történéseit. - Nincs Magyarországon olyan identitás, amelyhez igazán ragaszkodni lehetne. Ez azért nagy baj, hiszen a fiatalok alapvetően társas lények - vélekedik Bauer Béla. - A mai negyvenesek szocializációjának, generációvá érésének alapja még a kultúra volt, a nyolcvanas évek ifjai együtt jártak filmklubokba, könyveket olvastak, erről jókat vitatkoztak, volt közösséggé kovácsoló humán alapérdeklődésük. De mi helyettesítette ezt az elmúlt tíz évben? Jobb híján az elsődleges szocializáció, azaz a szülők gondolkodásmódjának, értékítéletének, eszményeinek elfogadása. Míg 1973-ban az akkori huszonévesek - azaz a mai huszonévesek szülei - 26 százalékban fogadták el a szüleik értékrendjét, ma 37 százalék ez az arány. Akkor a lázadás a szülőkön keresztül a társadalomnak szólt. Hiszen, aki olvasott, moziba járt, azaz többet tudott, megértette, megfejtette a „kódolt” társadalmi üzeneteket is. Alternatívát, társakat talált a kultúrán keresztül. Ma a fiatalok a szülők elfogadásával lázadnak. Apám, anyám nem iskolázott, emiatt nincs munkája. Ha én ezt elfogadom, azaz azonosulok a helyzetükkel, akkor egyben a társadalomról mondok ítéletet. De a szülők értékrendjének elfogadása nem feltétlen azt jelenti, hogy ezt az értékrendet tekintik követendő mintának. Bauer Béla szerint a mai ifjak egyik legjellemzőbb ismérve, hogy szinte szolgai módon paneleket követnek. (Ilyen, életmintát adó panel például a harmadrendű akciófilmek megjelenése a kereskedelmi csatornákon.) Ugyanakkor nagy hatással van rájuk a „poszt-neobarokk” is, azaz a külsőségek fontossága. Ma ez három szinten látható nálunk. Vannak a menedzser típusú „juppik”, akik elsősorban a „kellemes életet” hajszolják: szép lakás, menő kocsi, nyaralás messzi földön. A „plázaifjúság” az elsődleges fogyasztásban éli ki magát, képviselőiket onnan lehet például felismerni, hogy órákig elcsevegnek a mobiltelefonjuk nagyszerűségéről. Végül van az „utánzó” réteg, amelynek tagjai a piacokon, kínai üzletekben, diszkontokban olcsón megvett cuccokkal próbálnak lépést tartani, mert úgy gondolják, hogy így részévé válhatnak az általuk áhított középosztálynak. Ami közös a három nagy csoportban, hogy nincs identitásuk. Képtelenek saját magukat elhelyezni a társadalomban. Elfogadják inkább, hogy az említett külsőségek alapján mások mondják ki róluk, hová is tartoznak. - Hiába beszélünk globalizációról, amikor a fiatalok számára a legfontosabb problémák életkortól függenek, és nagyon eltérőek a lakóhelyük szerint. A regionalitás tehát ma nagyon meghatározó a fiatalok életében. Régen az ifjúsági elit egy jól körülhatárolható társadalmi csoportból vált ki. Lehet, hogy furcsa, de éppen a szocializmus éveiben volt ez a csoport zártabb. Ma megjelentek a felsőoktatásban a kétezer fő alatti településről érkezők is - ezeknek a településeknek az aránya Magyarországon mindössze 12 százalék -, igaz, még csak hat százalékban. Ez jó, de ugyanakkor elindított egy értékrendváltozást is. Mert mi jellemzi őket? Különleges hagyománykövetés, sajátos kommunikáció, a női szerep megszokottól eltérő, azaz inkább ódivatú értékelése. Az egyetem pedig nem tudja már formálni őket. Ma már nincs szó felzárkóztató elitképzésről. Ott tartunk, hogy a felsőoktatásban tanuló fiatalok 47 százaléka soha, vagy hat hónapnál régebben olvasott szépirodalmat. Amikor felmértük ezt, nem „mertük” megkérdezni tőlük, hogy ők mit is tartanak szépirodalomnak. Történik mindez egy olyan országban, ahol a humán alapműveltség a mindenkori értelmiségi gondolkodás alapja volt. A lázadás alapja volt. Ehhez képest funkcionális analfabéták tömege kerül ki ma az egyetemekről. Egy évvel ezelőtt megkértünk egy negyedéves műszaki egyetemistát, hogy olvassa el József Attila Mama című versét. Magam sem hinném, ha nem láttam volna, nem tudta jól elolvasni. Egyszerűen nem értette, hogy miről szól. Való igaz, a technokraták, azaz az irányító műszaki, gazdasági szakemberek igen magas szakmai szinten képzettek, értenek a munkájukhoz, de azon kívül semmi egyébhez. Az a racionalitás, amire a nyolcvanas években mindenki odafigyelt, amely először merte megkérdőjelezni az egypártrendszert, végül szakbarbárokat szült. Ha azt a kérdést tesszük fel mindezek után, hogy identitás, közösségek és műveltség hiányában vajon mi fogja össze ma a fiatalokat, akkor csak azt válaszolhatjuk: kizárólag az érzelmek. Amikor az ifjúságkutatók két évvel ezelőtt megkérdeztek 15—29 éves magyar fiatalokat arról, hogy számukra mi a legfontosabb az életben, akkor döntő többségük a harmonikus, boldog élethez köthető, „nem anyagi” értékeket jelölte meg, úgymint családi biztonság, igaz barátság, szerelem, békés világ, belső harmónia. A mai fiatalok nagy csoportjait a külsőségek jellemzik, amelyek eldöntik a hovatartozásukat is, ugyanakkor a saját értékrendjükben az érzések dominálnak, elviselhetetlen kettősség szorítja őket. Ezt feloldandó mindenáron tartozni szeretnének valahová. „Szurkolótáborra” van szükségük, ahová beállhatnak. De ma már nem lehet kimenni egy jó meccsre, mert nincsenek jó focimeccsek. És ritkán vannak igazi nagy koncertek, kevés tehát az olyan hely, esemény, ahol a fiatalok kitombolhatnák magukból az érzelmeiket. A megmutatkozás esélye a politika maradt. Az ifjúságot tehát nagy valószínűséggel az érzelmeken keresztül érintette meg, és terelte szurkolótáborokba a politika. A nyolcvanas években a fiatalok a kultúrán keresztül protestáltak. Mit csinálnak most a szavazók, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak? Protestálnak. A fiatalok tehát most úgy protestálnak, hogy megjelennek egy százezres tömegben. Ezeknek a fiataloknak nagy része már a létező kapitalizmusban kezdett el iskolába járni, de olyan emberek tanítják őket, akik még az egykori szocializmusban sajátították el a társadalmi normákat, szabályokat, és ott építették ki a saját, tudatos értékrendszerüket. Ha pedig végignézzük az elmúlt századot, egyértelmű, hogy egymás után többféle politikai, társadalmi értékhez is kellett alkalmazkodni, mert aki például a Monarchia idején született, az Horthy Magyarországán végezte az egyetemet, Rákosi szocializmusában dolgozott és a Kádár-korszakban ment nyugdíjba. Akkor, amikor egy ember az élete folyamán kénytelen többféle értékrendnek megfelelni, valószínűleg képtelen érzelmek nélkül értékeket továbbadni. A mai felnőttek érzelmei túlfűtöttek a múlttal kapcsolatban. A tanárok ma sem merik még értékelve tanítani ’56-ot. Ez a kötött pályás értelmiségi tudat, én az állam alkalmazottja vagyok, nem politizálok. A nyolcvanas, kilencvenes évek pedig teljesen kimaradtak a tankönyvekből. A gyerekeknek nincs hiteles információjuk arról, hogy miről is szól az ezredforduló. Tudják, hogy 1990-ben történt valami, de hogy pontosan mi? Azt látják, hogy aki előtte is élt, és akkor tett vagy mondott valamit, az ma ugyanazt a helyzetet igyekszik másképpen értékelni. Aki úttörővezetésből írt disszertációt, ma mindenáron azt akarja bebizonyítani, hogy csak kényszerből tette. Mit lát még a fiatal? Bármit lehet mondani, állítani emberekről, mert nem védekeznek, anynyira félnek a saját múltjuktól, hogy inkább sunyítanak, és hallgatnak. Bauer Béla úgy gondolja, a fiatalságon belül kialakulni látszik egy olyan stabil csoport, amely függetlenül a társadalmi berendezkedéstől, mindenképpen protestálni fog. A jövő elgondolkodtató. Európai gazdasági szakemberek már a kilencvenes évek elején úgy gondolták, hogy 2050-re az unióban kialakulhat a lidérces 20:80-as arány. Azaz a fiatalok húsz százaléka majd dolgozik, nyolcvan azonban nem tud elhelyezkedni. A magyar statisztikák azt mutatják, hogy a kilencvenes évek közepén született „Bokros-gyerekek” meghatározó része olyan családban jött világra, amelyben a szülők - a mai kor elvárásaihoz mérten - aluliskolázottak, nyolc általánost vagy legjobb esetben szakmunkásképzőt végeztek. Az ifjúságkutatók azt gyanítják, hogy a Bokros-gyerekek többsége várhatóan szintén aluliskolázott lesz, még ha a szüleit túlszárnyalja is egy érettségivel. De esélyük sem lesz arra, hogy megfeleljenek a megnövekedett társadalmi követelményeknek. Nem tudnak majd nyelveket, kimaradnak az informatikai robbanásból, hiszen nem jutnak számítógéphez, így sokan közülük állás nélkül maradhatnak. Az alulművelt fiatal nem érti, hogy mi történik körülötte. A felnőttek meg nem magyarázzák el neki, legfeljebb csak „pótcselekszenek”. Ha azt próbálják érzékeltetni, hogy valami nem jó, nem tetszik nekik, minősítenek. Csak az a baj ezzel a minősítéssel, hogy a fiatal nem tud mihez viszonyítani. Ha nem érti a múltat, hiszen nem tud róla semmit, nincs más választása, kénytelen egy az egyben elfogadni a minősítéseket. Esetleg ugyanilyen érzelmi alapon csak azért is elutasítja. Na, ez a szurkolótábor-effektus. A fiatal nem feltétlenül érti, mit jelent, amikor egy politikus 15 millió magyarról beszél, mert nem tanult erről az iskolában. Csak azt érti, hogy ez több mint tízmillió magyar, tehát fontos dolog lehet. A nyolcvanas években, amikor először bemondták a Kossuth rádióban, hogy Csíkszeredán hány fok van, mindenki tudta, ez nem szimpla időjárás-jelentés, hanem egy politikai álláspont felvállalása. Az akkori fiatalok fogékonyak voltak a látens közvélemény-formálásra. Ugyanis megértették az üzeneteket. De vajon egy mai fiatal számára, aki ebbe a nagyon furcsa világba született, lehet-e, szabad-e látenciát sugározni? Ő inkább válaszokat keres. Nem csoda, ha azonnal ugrik, amikor jön egy vezér, és azt mondja: erre kell továbbmenni! Az ifjúságkutató a választás egyik legfontosabb tanulságának azt nevezi, hogy megjelent a generációs politikai érdekkülönbség. Ezt a folyamatot és várható következményeit azonban még nehéz leírni a mai fogalmainkkal. Úgy tűnik, a szülők politikai értékrendje nem befolyásolja a gyerekeket, ők a saját politikai érzelmeiket követik. De az sem igazolódott, amit a szociológusok és társadalomkutatók néhány évvel ezelőtt modelleztek, hogy a gyerekek politikai meggyőződése hat majd vissza a szülőkére. És amíg nálunk a fiataloknak egyre nagyobb szerep juthat a politikai élet formálásában. Európában közben megjelent a cenzusos, azaz valamiféle gazdasági pozícióhoz, vagyonhoz köthető választási jog ideája. Nem kell szörnyülködni azon, hogy az emberek kimentek, kimennek az utcára. Ez korábban is előfordult, legfeljebb mostanában nem vagyunk hozzászokva, régen volt ilyen élményünk. Ami igazán fontos, és új elem ebben a jelenségben, az az, hogy a kommunikáció egy leegyszerűsített eszközével, sms-ekkel, ma néhány óra alatt tömegeket lehet mozgósítani. Ugyanakkor ez a kommunikációs lehetőség elsősorban a fiataloké, generációk maradnak ki belőle. Mindez hihetetlenül izgalmas. Jön egy sms a mobilon, aminek ott a végén, hogy add tovább. A címzett pedig biztosan továbbadja, hiszen úgy érzi, fontos tagja lett egy láncnak, közösségnek, nem meri megtörni ezt. Vadidegenek lépnek így kapcsolatba egymással. Kapcsolati tőkék születhetnek. Ez még meghatározó lehet a jövőt illetően. Nem merném megfogalmazni, hogy mit jelent ma Magyarországon az, hogy jobboldal vagy baloldal. Vannak politikai érzelmeink, amelyek címkéznek. A szomorú az, hogy a címkézés mára szinte átjárhatatlanná tette a különböző csoportok közötti kommunikációt. MINDENT SZÁMÍTÁSBA VÉVE, VÉLEMÉNYE SZERINT A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA HOGYAN ALAKULT... (a kérdésre válaszolók százalékában) az emberek életszínvonala? a gazdasági helyzet? a személyes helyzet? ■ javult Hm nem változott ! ! romlott Forrás: Ifjúságkutató Intézet NÉPSZABADSÁG-grafika Fidesz-rendezvényen, 2002-ben FOTÓ: DOMANICZKY TIVADAR Bauer Béla fotó: szabó Bernadett