Népszabadság, 2003. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-03 / 102. szám
6 2003. MÁJUS 3., SZOMBAT hétvége NÉPSZABADSÁG Hogyan lett Zsidóból Vácegres? „Aki idejön, csak jó levegőre, csendre, nyugalomra számíthat” A huszadik század azért is emlékezetes lesz az európai történelemben, mert rengeteg ősi helység neve megváltozott a politikai földrengések következtében. A legtöbb változás azzal függött össze, hogy sok terület idegen államokhoz került. Magyarországon valószínűleg azt őrzi leginkább az emlékezet, hogy Dunapentele községet 1951-ben Sztálinvárosnak nevezték el, tíz év múlva pedig a Dunaújváros nevet kapta. Azt viszont csak a helybeliek és a környékbeliek tudják, hogy a Pest megyei Vácegres községnek egykor ez volt a neve: Zsidó. HOVANYECZ LÁSZLÓ A névváltoztatást Endre László, az akkori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja erőszakolta ki. A korszakban az alispán volt a főnöke a megyei tisztviselői karnak, ő vezette a megyei közigazgatást. De ki is volt Endre László? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Annyi bizonyos, hogy ha van Bibó István jól ismert kifejezésének eltorzult magyar alkatértelme, azt leginkább az a társadalmi kategória testesíti meg, amelyhez Endre tartozott. Endre László 1895-ben született Abonyban. Édesapja, Endre Zsigmond, aki régi kiskunfélegyházai nemesi családból származott, Abonyban volt szolgabíró, azután szülővárosában főszolgabíró. 1919-ben előbb a polgári, majd a tanácskormány ellen harcol. Először a „vörösök", azután a románok tartóztatják le. 1919-től radikális nacionalista szervezetek tagja. 1922-től 1944-ig országgyűlési képviselő, illetve pótképviselő, 1943-tól a felsőház tagja. Egy tehetséges fiatalember Endre László szorgalmas és tehetséges fiatalember volt. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán kezdte el tanulmányait. Másodéves korában, 1915 tavaszán önként jelentkezett a frontra. Kétszer megsebesült, számos kitüntetést kapott. 1917 őszétől folytatta tanulmányait, és 1918 júniusában avatták doktorrá. Tudott franciául és németül, később pedig angolul is megtanult. Édesapjával együtt 1919 őszén igen aktívan részt vett az ellenforradalmi szervezkedésben, 1921-ben együtt harcoltak Burgenlandban a nyugat-magyarországi felkelésben. Mindezt figyelembe véve logikusnak tekinthető, hogy az igen nehéz időben Endrének nem voltak egzisztenciális problémái. 1919 decemberében az akkor huszonnégy éves fiatalembert a gödöllői járás szolgabírájává választotta Pest vármegye közgyűlése, 1923-ban pedig főszolgabírójává. E pozícióban volt tagja azoknak a szervezeteknek, amelyekben az ellenforradalom elitje gyülekezett. A Magyar Országos Véderő Egyesületnek (MOVE), az Ébredő Magyarok Egyesületének (ÉME), a Kettős Kereszt Vérszövetségnek (KKVSZ) és az Etelközi Szövetségnek (EKSZ). Ezek célja, amint azt Endre 1945-ben, a népbírósági tárgyalásán vallotta: „A magyar faj megvédése mindenki mással szemben, de elsősorban a zsidóság kártevéseivel szemben." 1923-tól 1937-ig tartó főszolgabírósága alatt Endre minden módon igyekezett megnehezíteni a járásához tartozó községek zsidó kereskedőinek életét. Bírságolással, elzárással zaklatta-büntette őket. Velük kapcsolatos feljelentéseiben súlyosbító körülményként tette szóvá, hogy idegen fajúak, zsidók. Emellett pedig roppant alapossággal mélyült el az elméleti antiszemitizmus tanulmányozásában. 1935-ben Londonba utazott, ahol a British Museum könyvtárában a zsidósággal kapcsolatos irodalmat kutatta. Itt bukkant rá a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című hamisítványra. Ennek és más olvasmányainak hatására írta meg A zsidókról, a berni per tanulságai című könyvét. Ebben a következő javaslatokat fogalmazta meg: 1. Európából ki kell telepíteni az összes zsidót, amíg azonban nem lesz önálló államuk, gettószerűen kell elkülöníteni őket. 2. A zsidóknak megtiltandó az államigazgatásban való részvétel, a földbirtoklás, a keresztényekkel való házasodás. Endre László faji elvakultsága kormánykörökben sem aratott tetszést. Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy 1938-ban őt válasszák meg a legnagyobb magyar megye első emberének, Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának. Köszöntésére a Gellért Szállóban 1200 személyes bankettet rendeztek. Parlamenti és állami méltóságok sokasága üdvözölte a szélsőjobboldal közismert képviselőjét. Innen egyenesen vezetett az út 1944. március 19-hez, amikor a Magyarországot megszálló német csapatok vezetői és a magyar zsidóság likvidálására Budapestre érkezett náci funkcionáriusok, akik jól tudták, hogy Szálasi igen gyönge képességű politikus, Endrében látták a jövő egyik fontos alakját. Például Kaltenbrunner, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnöke, Himmler helyettese alkalmasnak tartotta a német megszállás alatt lévő Magyarország miniszterelnökének is. Igaz, csak belügyi államtitkár lett belőle a Sztójay-kormányban. E funkciójában gyorsan és precízen dolgozott. Már 1944. áprlis 7-ére elkészítette Magyarország „zsidóktól való megtisztításának" tervét. Ezután járta az országban a gettókat, részt vett az Auschwitzba szállítandók bevagonírozásánál. Igen nagy része volt abban, hogy a német nagykövet a legnagyobb elégedettséggel nyilatkozhatott június 6-án Horthy Miklósnak: a zsidókérdés megoldását a magyar kormány segítsége nélkül a németek nem lettek volna képesek végrehajtani. Endre László 1944. október 15-e után tagja lett a Szálasi-kormánynak is, és azzal együtt Németországba menekült. Ott az amerikaiak fogták el és szállították Budapestre. A népbírósági tárgyalás után, 1946. március 29-én kivégezték. Tevékenységének sok részlete azonban máig ismeretlen. A háborús bűnösséghez vezető út jellegzetes akciója egy kis falu nevének megváltoztatása volt. Az ezzel kapcsolatos levéltári dokumentumok jól jellemzik az antiszemita megszállottság abszurditását. 1941. február 8-án, néhány hónappal a harmadik zsidótörvény elfogadása előtt Endre László mint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja, a következő levelet küldi a váci járás főszolgabírójának: „A községi költségvetéseknek a belügyminisztériumban folyó évi február hó 4. napján történt tárgyalása alkalmával szóba került Zsidó község neve, ami ma már kétség kívül rossz hangzású. Felhívom Főszolgabíró Urat, utasítsa Zsidó község Elöljáróságát, hogy a község nevének esetleges megváltoztatását tárgyaltassa a képviselőtestülettel." Nem tudni, valóban szóba került-e a belügyminisztériumi értekezleten, hogy Zsidó község a neve miatt hátrányba kerülhet a költségvetési pénzek elosztásánál. Az azonban érthető, hogy Endre ezzel fenyegetőzik, mivel a helyi képviselőtestületet nincs joga utasítani. A helység elöljárósága azonban nem is igen értette, hogy mi a baj vele. Hiszen közismerten ősi, Árpád-kori elnevezésről volt szó. Oklevél 1237-ből Az értetlenség nyomán Endre 1941. október 31-én szakértői véleményt rendel a vármegyei levéltártól. Dr. Fára Sándor főlevéltáros 1941. december 28-i keltezéssel alapos elemzést készít. Ebben egyebek között megállapítja, hogy „A Zsidó-név régi okleveleinkben részint mint nemzetség név, család név, részint mint község név, folyóvíz név, részint mint nép név fordul elő. A legrégibb ismert adat már 1237-ben említi a Zsidó nevet... Az Árpádok korában élt egy Zsidó nevű nemzetség. Ez a nemzetség Pest vármegyének északi részén, a Galga vize mentén keletkezett Zsidó és Mácsa községekben települt meg. A nemzetség tagjai még a tatárjárás előtti időkben így nevezték el magukat: de Sydou, de Sydow vagy de Macha, azaz Zsidaiaknak vagy Mácsaiaknak. A két község ma is megvan, az utóbbinak a neve Galgamácsa... Ez a nemzetség a XV. század elején több ágra szakadt és ebből a nemzetségből eredeznek 1. a gróf Kőrösszegi és Adorjáni Csáky család, 2. a Becsky család és 3. A szántai Pethőfy család... Ezek szerint tehát az Árpádok korában élt nemzetség leszármazottai ma is, más családi néven, de élnek... Az elmondottakból megállapítható tehát, hogy Zsidó község neve ősi név és a középkorban nemcsak községnévül, de nemzetségnévül, családnévül szolgált, hanem utónévül is használatos volt... Tisztelettel javasolom, hogy a község megtartva ezt az ősi elnevezését, a zsidóság elnevezésére használt Zsidó névtől leendő megkülönböztetésül a község nevét régies alakjában: Sido alakban használja, s ezek szerint csak a név írásmódjának a megváltoztatását kérelmezze." így a főlevéltáros. Az ő álláspontja azonban valójában nem érdekli Endrét. A megrögzött fajvédő nem foglalkozik az Árpád-korral, nem foglalkozik vele, hogy a sidou szó egyik legősibb nyelvemlékünkben, az első fennmaradt magyar versben, az Ómagyar Mária-siralomban is megtalálható. Azt tudja, hogy ha a falucska nevét Sido-nak írnák, úgy is csak zsidónak ejtenék. Ezért határozatot hoz 1942. március 24-én, az új név - a helyi Egres-patak és a járási székhely nevének párosítása nyomán - Vácegres lesz. Ekkor azonban a falu még mindig ellenáll. A képviselő-testület 1942. május 21-én új javaslatot tesz: nevezzék a községet Herkélyfalvának. Mégpedig azért, mert van a településnek egy nagy jótevője, bizonyos Herkély Tibor, földművelésügyi miniszteri tanácsos, aki többeket földhöz juttatott és népházat épített a faluban. Ám az események új fordulatot vesznek. 1942. június 20-án újabb parancs érkezik Endre Lászlótól a váci járás főszolgabírójához: „Zsidó község határának egyik része Zsidóliget nevet viseli. A község nevének megváltoztatásával ezen határrész neve is megváltoztatandó lesz." A változás végrehajtására július 20-ig adott időt az alispán. Az ügy tovább bonyolódik, mert Zsidó községből azt a választ kapta a főszolgabíró augusztus 16-án, hogy az említett községrészt nem Zsidóligetnek, hanem Ligetpusztának nevezik. Endrét azonban nem lehet eltántorítani attól, amit eltervezett. 1942. augusztus 29-én ismét utasítja a főszolgabírót Zsidóliget nevének megváltoztatására. Mi több, igazoló jelentést követel, miért nem történt meg eddig a változtatás. A főszolgabíró 1942. szeptember 25-én ismét csak azzal a válasszal tud az alispánnak szolgálni, hogy a szóban forgó határrészt nem Zsidóligetnek, hanem Ligetpusztának hívják, így semmi ok nincs a névváltoztatásra. Az alispán azonban hajthatatlan. Immáron az Országos Községi Törzskönyvi Bizottsághoz fordul. E szerv 1942. október 8-án kelt állásfoglalása szerint Ligetpusztát 1904-ben nevezték el belügyminiszteri rendelettel Zsidóligetnek. Azt is megállapítja a dokumentum, hogy az elnevezést Zsidó község képviselő-testülete kérte még 1902-ben. Endre úgy érezheti, hogy a törzskönyvi bizottság állásfoglalása őt erősíti, hiszen abban már szó sincs az Árpád-korról, ezért azt a főszolgabírónak megküldve követeli Zsidóliget nevének megváltoztatását. Ám Zsidó falu vezetése - mondhatni: hősiesen - ellenáll. A főszolgabírói utasítás végrehajtása alól azzal bújik ki, hogy amíg a Zsidó nevet hivatalosan nem változtatják meg, addig Zsidóligetről sem születhet döntés. Dudás Mihályné: Ha idejön valaki, azt mondja, megyek Zsidóba Venczel András: Rettenetes volt itt a szegénység Endre László 1944-ben