Népszabadság, 2003. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-03 / 102. szám

6 2003. MÁJUS 3., SZOMBAT hétvége NÉPSZABADSÁG Hogyan lett Zsidóból Vácegres? „Aki idejön, csak jó levegőre, csendre, nyugalomra számíthat” A huszadik század azért is emlékezetes lesz az euró­pai történelemben, mert rengeteg ősi helység neve megváltozott a politikai földrengések következté­ben. A legtöbb változás az­zal függött össze, hogy sok terület idegen álla­mokhoz került. Magyaror­szágon valószínűleg azt őrzi leginkább az emléke­zet, hogy Dunapentele községet 1951-ben Sztálin­­városnak nevezték el, tíz év múlva pedig a Dunaúj­város nevet kapta. Azt vi­szont csak a helybeliek és a környékbeliek tudják, hogy a Pest megyei Váceg­res községnek egykor ez volt a neve: Zsidó. HOVANYECZ LÁSZLÓ A névváltoztatást Endre László, az akko­ri Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alis­pánja erőszakolta ki. A korszakban az al­ispán volt a főnöke a megyei tisztviselői karnak, ő vezette a megyei közigazga­tást. De ki is volt Endre László? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Annyi bizonyos, hogy ha van Bibó István jól is­mert kifejezésének­­ eltorzult magyar al­kat­­­értelme, azt leginkább az a társadal­mi kategória testesíti meg, amelyhez Endre tartozott. Endre László 1895-ben született Abonyban. Édesapja, Endre Zsigmond, aki régi kiskunfélegyházai nemesi csa­ládból származott, Abonyban volt szol­gabíró, azután szülővárosában főszolga­bíró. 1919-ben előbb a polgári, majd a ta­nácskormány ellen harcol. Először a „vö­rösök", azután a románok tartóztatják le. 1919-től radikális nacionalista szerveze­tek tagja. 1922-től 1944-ig országgyűlési képviselő, illetve pótképviselő, 1943-tól a felsőház tagja. Egy tehetséges fiatalember Endre László szorgalmas és tehetséges fiatalember volt. Érettségi után a buda­pesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán kezdte el tanulmányait. Má­sodéves korában, 1915 tavaszán önként jelentkezett a frontra. Kétszer megsebe­sült, számos kitüntetést kapott. 1917 őszétől folytatta tanulmányait, és 1918 jú­niusában avatták doktorrá. Tudott fran­ciául és németül, később pedig angolul is megtanult. Édesapjával együtt 1919 őszén igen aktívan részt vett az ellenfor­radalmi szervezkedésben, 1921-ben együtt harcoltak Burgenlandban a nyu­gat-magyarországi felkelésben. Mindezt figyelembe véve logikusnak tekinthető, hogy az igen nehéz időben Endrének nem voltak egzisztenciális problémái. 1919 decemberében az akkor huszon­négy éves fiatalembert a gödöllői járás szolgabírájává választotta Pest vármegye közgyűlése, 1923-ban pedig főszol­gabírójává. E pozícióban volt tagja azok­nak a szervezeteknek, amelyekben az el­lenforradalom elitje gyülekezett. A Ma­gyar Országos Véderő Egyesületnek (MOVE), az Ébredő Magyarok Egyesüle­tének (ÉME), a Kettős Kereszt Vérszövet­ségnek (KKVSZ) és az Etelközi Szövet­ségnek (EKSZ). Ezek célja, amint azt End­re 1945-ben, a népbírósági tárgyalásán vallotta: „A magyar faj megvédése min­denki mással szemben, de elsősorban a zsidóság kártevéseivel szemben." 1923-tól 1937-ig tartó főszolgabírósága alatt Endre minden módon igyekezett megnehezíteni a járásához tartozó közsé­gek zsidó kereskedőinek életét. Bírságo­lással, elzárással zaklatta-büntette őket. Velük kapcsolatos feljelentéseiben súlyos­bító körülményként tette szóvá, hogy ide­gen fajúak, zsidók. Emellett pedig rop­pant alapossággal mélyült el az elméleti antiszemitizmus tanulmányozásában. 1935-ben Londonba utazott, ahol a Bri­tish Museum könyvtárában a zsidóság­gal kapcsolatos irodalmat kutatta. Itt bukkant rá a Cion bölcseinek jegyző­könyve című hamisítványra. Ennek és más olvasmányainak hatására írta meg A zsidókról, a berni per tanulságai című könyvét. Ebben a következő javaslatokat fogalmazta meg: 1. Európából ki kell tele­píteni az összes zsidót, amíg azonban nem lesz önálló államuk, gettószerűen kell elkülöníteni őket. 2. A zsidóknak megtiltandó az államigazgatásban való részvétel, a földbirtoklás, a keresztények­kel való házasodás. Endre László faji elvakultsága kor­mánykörökben sem aratott tetszést. Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy 1938-ban őt válasszák meg a legnagyobb magyar megye első emberének, Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának. Köszöntésére a Gellért Szállóban 1200 személyes bankettet rendeztek. Parla­menti és állami méltóságok sokasága üd­vözölte a szélsőjobboldal közismert kép­viselőjét. Innen egyenesen vezetett az út 1944. március 19-hez, amikor a Magyar­­országot megszálló német csapatok veze­tői és a magyar zsidóság likvidálására Budapestre érkezett náci funkcionáriu­sok, akik jól tudták, hogy Szálasi igen gyönge képességű politikus, Endrében látták a jövő egyik fontos alakját. Például Kaltenbrunner, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnöke, Himmler helyettese al­kalmasnak tartotta a német megszállás alatt lévő Magyarország miniszterelnö­kének is. Igaz, csak belügyi államtitkár lett belőle a Sztójay-kormányban. E funk­ciójában gyorsan és precízen dolgozott. Már 1944. áprlis 7-ére elkészítette Ma­gyarország „zsidóktól való megtisztításá­nak" tervét. Ezután járta az országban a gettókat, részt vett az Auschwitzba szállí­­tandók bevagonírozásánál. Igen nagy ré­sze volt abban, hogy a német nagykövet a legnagyobb elégedettséggel nyilatkozha­tott június 6-án Horthy Miklósnak: a zsi­dókérdés megoldását a magyar kormány segítsége nélkül a németek nem lettek volna képesek végrehajtani. Endre László 1944. október 15-e után tagja lett a Szálasi-kormánynak is, és az­zal együtt Németországba menekült. Ott az amerikaiak fogták el és szállították Bu­dapestre. A népbírósági tárgyalás után, 1946. március 29-én kivégezték. Tevé­kenységének sok részlete azonban máig ismeretlen. A háborús bűnösséghez veze­tő út jellegzetes akciója egy kis falu nevé­nek megváltoztatása volt. Az ezzel kap­csolatos levéltári dokumentumok jól jel­lemzik az antiszemita megszállottság ab­szurditását. 1941. február 8-án, néhány hónappal a harmadik zsidótörvény elfogadása előtt Endre László mint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja, a következő levelet küldi a váci járás főszolgabírójának: „A községi költségvetéseknek a belügymi­nisztériumban folyó évi február hó 4. napján történt tárgyalása alkalmával szó­ba került Zsidó község neve, ami ma már kétség kívül rossz hangzású. Felhívom Főszolgabíró Urat, utasítsa Zsidó község Elöljáróságát, hogy a község nevének esetleges megváltoztatását tárgyaltassa a képviselőtestülettel." Nem tudni, valóban szóba került-e a belügyminisztériumi értekezleten, hogy Zsidó község a neve miatt hátrányba ke­rülhet a költségvetési pénzek elosztásá­nál. Az azonban érthető, hogy Endre ez­zel fenyegetőzik, mivel a helyi képviselő­­testületet nincs joga utasítani. A helység elöljárósága azonban nem is igen értette, hogy mi a baj vele. Hiszen közismerten ősi, Árpád-kori elnevezésről volt szó. Oklevél 1237-ből Az értetlenség nyomán Endre 1941. októ­ber 31-én szakértői véleményt rendel a vármegyei levéltártól. Dr. Fára Sándor főlevéltáros 1941. december 28-i keltezés­sel alapos elemzést készít. Ebben egyebek között megállapítja, hogy „A Zsidó-név régi okleveleinkben részint mint nemzet­ség név, család név, részint mint község név, folyóvíz név, részint mint nép név fordul elő. A legrégibb ismert adat már 1237-ben említi a Zsidó nevet... Az Árpá­dok korában élt egy Zsidó nevű nemzet­ség. Ez a nemzetség Pest vármegyének északi részén, a Galga vize mentén kelet­kezett Zsidó és Mácsa községekben tele­pült meg. A nemzetség tagjai még a tatár­járás előtti időkben így nevezték el magu­kat: de Sydou, de Sydow vagy de Macha, azaz Zsidaiaknak vagy Mácsaiaknak. A két község ma is megvan, az utóbbinak a neve Galgamácsa... Ez a nemzetség a XV. század elején több ágra szakadt és ebből a nemzetségből eredeznek 1. a gróf Kőrös­szegi és Adorjáni Csáky család, 2. a Becsky család és 3. A szántai Pethőfy család... Ezek szerint tehát az Árpádok korában élt nemzetség leszármazottai ma is, más családi néven, de élnek... Az el­mondottakból megállapítható tehát, hogy Zsidó község neve ősi név és a kö­zépkorban nemcsak községnévül, de nemzetségnévül, családnévül szolgált, hanem utónévül is használatos volt... Tisztelettel javasolom, hogy a község megtartva ezt az ősi elnevezését, a zsidó­ság elnevezésére használt Zsidó névtől leendő megkülönböztetésül a község ne­vét régies alakjában: Sido alakban hasz­nálja, s ezek szerint csak a név írásmódjá­nak a megváltoztatását kérelmezze." így a főlevéltáros. Az ő álláspontja azonban valójában nem érdekli Endrét. A megrögzött fajvédő nem foglalkozik az Árpád-korral, nem foglalkozik vele, hogy a sidou szó egyik legősibb nyelvemlé­künkben, az első fennmaradt magyar versben, az Ómagyar Mária-siralomban is megtalálható. Azt tudja, hogy ha a fa­lucska nevét Sido-nak írnák, úgy is csak zsidónak ejtenék. Ezért határozatot hoz 1942. március 24-én, az új név - a helyi Egres-patak és a járási székhely nevének párosítása nyomán - Vácegres lesz. Ek­kor azonban a falu még mindig ellenáll. A képviselő-testület 1942. május 21-én új javaslatot tesz: nevezzék a községet Herkélyfalvának. Mégpedig azért, mert van a településnek egy nagy jótevője, bi­zonyos Herkély Tibor, földművelésügyi miniszteri tanácsos, aki többeket földhöz juttatott és népházat épített a faluban. Ám az események új fordulatot vesz­nek. 1942. június 20-án újabb parancs ér­kezik Endre Lászlótól a váci járás főszol­gabírójához: „Zsidó község határának egyik része Zsidóliget nevet viseli. A köz­ség nevének megváltoztatásával ezen ha­tárrész neve is megváltoztatandó lesz." A változás végrehajtására július 20-ig adott időt az alispán. Az ügy tovább bonyoló­dik, mert Zsidó községből azt a választ kapta a főszolgabíró augusztus 16-án, hogy az említett községrészt nem Zsidó­ligetnek, hanem Ligetpusztának nevezik. Endrét azonban nem lehet eltántorítani attól, amit eltervezett. 1942. augusztus 29-én ismét utasítja a főszolgabírót Zsidó­liget nevének megváltoztatására. Mi több, igazoló jelentést követel, miért nem történt meg eddig a változtatás. A főszol­gabíró 1942. szeptember 25-én ismét csak azzal a válasszal tud az alispánnak szol­gálni, hogy a szóban forgó határrészt nem Zsidóligetnek, hanem Ligetpusztá­nak hívják, így semmi ok nincs a névvál­toztatásra. Az alispán azonban hajthatat­lan. Immáron az Országos Községi Törzskönyvi Bizottsághoz fordul. E szerv 1942. október 8-án kelt állásfoglalása sze­rint Ligetpusztát 1904-ben nevezték el belügyminiszteri rendelettel Zsidóliget­nek. Azt is megállapítja a dokumentum, hogy az elnevezést Zsidó község képvi­­selő-testülete kérte még 1902-ben. Endre úgy érezheti, hogy a törzskönyvi bizott­ság állásfoglalása őt erősíti, hiszen abban már szó sincs az Árpád-korról, ezért azt a főszolgabírónak megküldve követeli Zsi­dóliget nevének megváltoztatását. Ám Zsidó falu vezetése - mondhatni: hősie­sen - ellenáll. A főszolgabírói utasítás végrehajtása alól azzal bújik ki, hogy amíg a Zsidó nevet hivatalosan nem vál­toztatják meg, addig Zsidóligetről sem születhet döntés. Dudás Mihályné: Ha idejön valaki, azt mondja, megyek Zsidóba Venczel András: Rettenetes volt itt a szegénység Endre László 1944-ben

Next