Népszabadság, 2006. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-03 / 129. szám

NÉPSZABADSÁG bűnről viszont azt is látjuk, ki hogyan helyezkedik a pályán, látjuk a lehető­ségeket. Látjuk a játékot magát. És azt, hogy a csel, aminek nyomán a csatár elvesztette a labdát, tulajdon­képpen jó volt, még ha az ellentáma­dásból gólt kaptunk is. Önéletrajzi megjegyzés. Vagy ahogy együtt emel­kedik az ember a többiekkel, amikor valami készül a pályán. Nincs szurko­ló egyedül. - Ahogy játékos sincs. - Ezt akartam Varga Zoli kapcsán elmondani. Ez csapatjáték, olyan nincs, hogy te jó vagy, a csapat meg rossz. Igaz, a klasszis megváltoztatja maga körül a teret, de ebben a térben ott vannak körülötte a többiek is. Rit­kán látni ezt a konstruktív kapcsola­tot egyén és közösség közt. Hogy csak a közösségen át tud az egyén működ­ni. Na ja, csapatjáték... Az irodalom is Hidegkuti-szerűen viselkedik, nem fogadja el a kézenfekvőt, nem az adot­tak közül választja ki a legjobbat, ha­nem megteremti a legjobbat, új teret teremt. A jó folyóirat is ezt tudja. Pél­dául annak idején a Mozgó Világ. Lett hirtelen egy közösség, ami a diktatúra felől nézve váratlan lehetett. Valami olyan új tér, ami ellenőrizhetetlen.­­A futballszurkoló is ellenőrizhetet­len. - Már mondtam, rettenetes dolgok történnek a pálya körül. Ne kultúra, ne európai szellem. Bár ez is bonyo­lultabb. Az angol drukkerektől retteg mindenki, miközben én egy liechten­steini meccsen láttam, ahogy ezek a szörnyetegek, akik előző nap felbori­­gatták fél Zürichet, megtapsolják az ellenfél csatárának közepesen szép lö­vését, vagyis birtokolják azt a hagyo­mányt, melyet épp megtagadnak. Ki érti ezt?­­A szurkolás nagyon más itthon is. Nehéz nyugodtan olvasni a könyvében azt a részt, amelyben észreveszi, hogy a magyar-olaszt néző fia a másik ol­dalon áll. Idézem: „- Hát magyar vagy te? - nyögtem ki az alapkérdést. -Ez most hogy jön ide? Egyébiránt persze. De hogy akkor hogyan képes a magya­rok ellen drukkolni.”­­ Az Európa-bajnokság után vol­tunk, és azon a meccsen újra elkapott a láz. Mintha lett volna értelme megint. De szögezzük le, a mai ma­gyar csapatoknak nincs nagyon miért szurkolni. Egy mai húszéves nem is tudhatja, milyen az, ha az országának a válogatottja igazi meccset játszik. Épp húsz éve szerepeltünk (egyéb­ként le) utoljára vébén. Mindez igaz, aztán mégis. Nincs miért szurkolni, tehát szurkolni kell, jóság életét bemutató regényemben is. Rákoskeresztúron történt, én épp széthúztam a mezőnyt, azaz a szélen ácsorogtam, a többiek ott futballoz­tak arrébb, amikor egyszer csak lá­tom, hogy megmozdul a föld, illeg­­billeg a fűcsomó, és nicsak, egy va­kondtúrás emelkedett ott. Volt időm, odaszóltam a partjelzőnek, in­tegessen már, mester, lesen van a va­kondok! Tudom, nem nagy tréfa, de tényleg lesen volt. A partjelző oda­hívta a vezetőbírót, és adtak egy sár­gát, mondván­­ isten bizony! ne csúfolódjam egy kispénzű munkás­egyesülettel. - Mondhatom, a sárga lappal a pénzemnél voltam. Számol. - Ha valaki számmal összenőtt, az Albert a kilencessel. Albert volt a kilences mint olyan. Titkos informátorom szerint állító­lag Kaposi Sanyi bácsi (legendás öreg bíró, akinek soha senki nem mert visszaszólni) megcsinálta egy Pécs-Fradin a Császárral (császár­nak neveztük, igaz, kizárólag azért, mert az volt), hogy a konfliktust kö­vetően megfordíttatta, majd leolvas­ta a hátáról a számot, s akkurátusan beírta a kis füzetébe: 9. Az öcsémtől hallottam: Honvéd- ZTE, falt, bíró rohan, mi a száma?!, kiáltja, mire a vétkes játékos (talán Csepregi?) tesz egy tvisztelő moz­dulatot, a számom?, a Sugar baby love! Az író szombaton, június 10-én 17 órától, vala­mint vasárnap, június 11-én ugyancsak 17 órá­tól dedikálja az ünnepi könyvhétre megjelenő új kötetét a Vörösmarty téren, a Magvető Könykiadó sátránál. HÉTVÉGÉ 2006. JÚNIUS 3., SZOMBAT 3 INOTAI EDIT A férfi tétován közelít, tekintetével a földet pásztázza. Pontosabban a cipő­met. Utóbb kiderül, kolléga: őt is a „leszegett fejek városának” legendája hozta a bajor Herzogenaurachba. A Nürnberg melletti kisvárosban évti­zedeken keresztül a „mutasd a cipőd, és megmondom, ki vagy” törvénye szabályozta az életet. Adidasos nem állt szóba pumással, barátságok, pláne szerelmek nem köttethettek a hábo­rús felek között. A várost átszelő Aurach folyó volt a határ: egyik olda­lán az Adidas, a másikon a Puma köz­pontja, keveredni nem volt ajánlatos. Még a mindennapi bevásárláshoz is szigorú demarkációs vonalakat húz­tak: mindkét tábornak megvolt a ma­ga pékje, hentese, saját helyi focicsa­pata és persze törzskocsmája. Ellenfe­let nem szolgáltak ki.­­ Mese habbal! A Titanic nevű sza­tirikus lap még azt is megírta, hogy temetéseken a pap egyik lábán ilyen, a másikon meg olyan cipő van. Az emberek szeretik az efféle túlzásokat - legyint Hans Lang (CSU), a 24 ezres település polgármestere. Vitrinjében gondos politikai érzékről tanúskodva két-két Adidas és Puma cipő díszeleg. Focizni is hol az egyik, hol a másik cég csukájában szokott, és szerinte így van ezzel a település legtöbb lakó­ja, kivéve persze azokat, akiket a munkájuk egyik vagy másik félhez köt.­­ Nem volt itt polgárháború, csak egy sajnálatos családi viszály. Ahogy a mondás tartja, két dudás nem fért meg egy csárdában. Adolf és Rudolf Dassler a húszas években együtt kezdték a sportcipő­gyártást. A sportos Adi tervezte a ci­pőket, a sármos Rudi felelt a kereske­delemért. Az 1936-os berlini olimpiát Jesse Owens már az ő cipőjükben nyerte meg, a Dassler testvérek cipő­vállalata pedig­­ nem teljesen függet­lenül a nácik fanatikus sportimádatá­tól - felvirágzott. Adi a vállalat érde­keire hivatkozva megúszta a második világháborút, Rudi viszont csak 1946- ban tért vissza az amerikai hadifog­ságból. Ekkor kezdődtek a nézetelté­rések. A szakítás okairól számos mende­monda kering: talán a feleségek nem fértek meg egymással, Adolf esetleg elcsábította Rudolf asszonyát, netán Rudolf nem tudta megbocsátani, hogy neki, az idősebbnek kellett a frontra mennie. A családi civakodás­­ból ádáz üzleti harc lett: Adi Dassler 1948-ban saját nevének kezdőbetűit felhasználva megalapította az Adi­­dast, Rudi bátyja pedig a Pumát. A vá­roska lakói pedig egy életre szóló lo­jalitást esküdtek az egyik vagy a má­sik cégnek. A nemzedéken át tartó ri­valizálással sokan jól jártak: Ion Tiri­­ac, Boris Becker egykori menedzsere állítólag azzal győzte meg a Puma ak­kori vezérét, hogy Boris szponzorálá­sával sok borsot törhet unokatestvé­re, az Adidas-elnök orra alá. De meg­esett, hogy néhány ravasz kőműves talpig Adidasban jelent meg egy Pu­ma-építkezésen, mire tüstént átöltöz­tették őket a kívánatos márkába. Másnap ugyanezt eljátszották a másik oldalon is. A három csíkkal és a nagymacská­val való teljes azonosulás egészen ad­dig tartott, amíg Adi és Rudi leszár­mazottai vissza nem vonultak az üz­lettől. Az Adidas és a Puma a kilenc­venes évek elején tőzsdére ment, az­óta az angol a hivatalos nyelv, a mun­katársak fiatal süvölvények, és sok közöttük a külföldi - akiket néha bi­zony elcsábít a konkurencia. Valódi árulásra is akadt már példa: Rudolf Dassler unokája, aki évekig vezette a Puma egyesült államokbeli leányvál­lalatát, ma az Adidas jogtanácsosa. Édesanyja máig nem érti, mi ütött a fiába. Herzogenaurach középkori, favá­zas mézeskalács-házacskái között a történelmi vetélkedésnek nyoma sincs, az izgalmat mostanság a világ­­bajnokságra itt készülő argentin válo­gatott szolgáltatja. Kétségünk sem fér hozzá, a tornacipők őshazájában já­runk: a sétálóutcát a helyi iparművé­szeti főiskola diákjainak színes cipő­szobrai díszítik - virágtartók­ gyanánt. A városi múzeumban pedig nagysza­bású edzőcipő-kiállítás látható Sneaker Culture címen. A foci-vb idejére átmeneti tűzszünet várható, a márkahűséget felváltja a nemzeti érzelem. A járókelőkön egyenlő arányban fedezhetünk fel Adidas vagy Puma lábbelit, de viselőik - a háborús tudó­sításra készülő újságíró legnagyobb sajnálatára - nemhogy ökölharcot nem vívnak, de még durva szitoksza­vakat sem sziszegnek egymás felé. A hazafiatlanság immár olyan mérete­ket öltött, hogy egyesek Nike cipőben mernek mutatkozni. Az amerikai ri­vális nemrég boltot nyitott a városka határában, mintegy jelezve: a globali­záció Herzogenaurachba is betette rút patáját! Lang polgármester vi­szont elégedetten mosolyog: évi 1,5 millió euró bevételt termelnek az egymással versengő sportmárkák outlet-store-jai. A csodavárosban 2,4 százalék a munkanélküliség.­­ A ver­seny jót tesz, az Adidas és a Puma ta­lán soha nem lett volna világmárka, ha nincsenek rákényszerítve az állan­dó rivalizálásra­­ bizonygatja. Georgiosz, a helyi gyógyszertár görög alkalmazottja kék-fehér Adi­­das-mezben és zászlóval fogadja a ve­vőket:­­ így üdvözöljük az argentin játékosokat, hátha bejönnek egyszer a városba is. De ha nem, akkor elkül­döm ezt a mezt a szállodájukba, re­mélem, aláírják. A nevemet is ráírom, spanyolul úgy van, hogy Jorge. Geor­giosz csak amiatt aggódik kicsit, ne­hogy a pumás vásárlók megsértődje­nek az Adidas mezek láttán, de mit te­hetne? - tárja szét a karját­. - A dél­amerikaiakat mégiscsak az Adidas öl­tözteti. A világbajnokság közeledtével a két cég rivalizálása új szakaszához ér­kezett. A pumások naponta bosszan­kodhatnak azon, hogy az Adidas Teamgeist nevű óriási vb-labdája fo­rog a városka egy fontos csomópont­jában, este ráadásul még ki is világít­ják. Az üzletek kirakatát is a foci ural­ja, Michael Ballack és Oliver Kahn (szintén Adidas mezben) már halló­­készüléket is reklámoz. Az Adidas hat csapatot öltöztet, a németeket és több nagy esélyest. A Puma viszont tizenkettőt, már a 2010-es dél-afrikai világbajnokságot szem előtt tartva fő­ként afrikaiakat, de övék a titkos esé­lyesként emlegetett Cseh- és Olaszor­szág is. (Mellesleg övék még Irán és Izrael is, ezzel is jelezve, hogy a sport nem politika.) A brazilok a nevető harmadik Nike-val szövetkeztek. Az Adidas főhadiszállásán röpköd­nek a felsőfokú jelzők. A labda a világ legjobb labdája, a cipőik, a mezeik és még a reklámjaik is világelsők. - A Puma csak harmadik, nem szólhat be­le a Nike-val vívott versenyünkbe. Természetesen tiszteljük egymást, mint versenytársat, de kizárt, hogy egy munkatársunk a rivális márkát hordja - mondja az erősebb fél enyhe fensőbbségével Oliver Brüggen, az Adidas PR-menedzsere. Brüggen úgy tesz, mintha nem is igazán foglalkoz­tatná őket a kis helyi vetélytárs: 9,5 milliárd eurós forgalmuk mellett el­törpül a „macskások” 2,4 milliárdja.­­ A futballban 35 százalékos a piaci ré­szesedésünk, Németországban 50 százalék feletti, így aztán előfordul, hogy mások a mi kárunkra teremte­nek maguknak publicitást, és 52 év el­teltével most azt állítják, övék volt az első stoplis cipő... Mintha ennek ma bármi jelentősége lenne... A világbajnokságra időzítve ugyanis kirobbant a stoplmta. A Pu­ma házi történésze, Helmut Fischer nemrég kikutatta: hiáta állította Adi Dassler annak idején, hogy az Adidas dobta piacra az első stoplis cipőt - és ebben nyert a német válogatott a ma­gyarok ellen 1954-ben Bernben -, Ru­dolf Dassler már két hónappal koráb­ban, a német bajnoki döntőn ilyet hú­zott nyolc focista lábára. - Puskás Ferenc a világbajnokság előtt személyesen járt Rudolf Dasslernél, és szeretett volna cipőket vásárolni a magyar válogatottnak - állítja Fischer, talpig Puma melegítő­ben. Végül a kommunista vezetés úgy döntött: szocialista játékos nem játsz­hat imperialista cipőben. Ezután ter­jedt el, hogy esetleg ezen múlt a meccs... - Az Adidas szereti a legen­dákat. Mi egyszerűen igazságot sze­retnénk, a stoplis cipőt igenis mi dob­tuk először piacra, és a berni győze­lemben egyébként nem ez játszott fő­szerepet. Ez is az Adidas meséinek ré­sze - jön indulatba a Puma sajtófőnö­ke, Ulf Santier. Egyébként pedig, ők teljesen elégedettek a harmadik hel­­­lyel. - Nem akarunk tömegmárka len­ni, mint az Adidas, inkább önálló ar­culatra törekszünk: mi voltunk az el­sők, akik divattervezőkkel kezdtünk dolgozni, ebben az Adidas csak utá­nunk kullogott. Pedig abban bíztak, hogy az irányváltásba esetleg tönkre is megyünk. Adolf és Rudolf Dassler ma egy­mástól tisztes távolságban pihennek a herzogenaurachi temetőben. Adolf unokája pedig határozottan elhárítja kérdésünket arról, hogy találkozik-e időnként Rudi bácsi leszármazottjai­val. A pumások szerint ez is a legenda része, amelynek célja, hogy Adi Dassleré legyen minden dicsőség: a szóbeszéddel ellentétben a két fivér igenis találkozott még haláluk előtt, Rudi pedig mindig azt mondogatta: bár Adi a legnagyobb ellenfelem, azért mégiscsak az öcsém marad. A foci-vb idejére átmeneti tűzszü­net várható, a márkahűséget felváltja a nemzeti érzelem.­­ Az Adidas és a Puma brit munkatársai nyilván együtt fognak szurkolni egy helyi kocsmá­ban, és a csaposnak eszébe sem jut majd, hogy csak az egyik tábort szol­gálja ki - vélekedik Ulf Santier. És még azt sem zárja ki, hogy ő is megiszik majd egy sört valakivel „odaátról”. Herzogenaurach, 2006. június Mutasd a cipőd, és megmondom, ki vagy! Adidas-Puma: a Dassler testvérek meccse Herzogenaurachi diákok által befestett „művészi” sportcipő Fotók: Máté Róbert Kiárusítás

Next