Népszabadság, 2009. június (67. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-26 / 148. szám

www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2009. JÚNIUS 26., PÉNTEK K­ultúra • 9 Vaskos viccek humornapra Moziban, kabaréban, kávéhá­zi mókázással ünnepelte a magyar humor két napját szerdán és tegnap a pesti publikum. A gigantikus tréfa­­zuhatagból mi is kaptunk va­lamelyest, bár­mi tagadás, eléggé meg lettünk lepve. Bárkay Tamás Erzsébet tér - „Budapest, tiszta röhej”, délelőtt n órától­­ hir­dették meg a humornap dél­előtti blokkját jó előre. Naná, hogy rárepültünk az ígéretes címre, de a budapesti Erzsébet téren legalábbis semmiféle mű­sorba nem volt szerencsénk be­lefuthatni, sem szerdán dél­után, sem csütörtökön délelőtt. És akkor ezt így most hogy? - tettük fel magunknak a klasszi­kusnak mondható kérdést, an­­­nyira csalódottan, hogy már­­már egy tizenöt éves Maksa­­híradóval is megbékéltünk vol­na. Ám egyszer csak a rakéta vi­lágosságával gyűlt fény agyunk­ban, avagy más, régi nagy pesti nevettetők fordulatával élve: le­esett a tantusz. Ersze maga az Erzsébet tér a vicc, ez a nemze­ti színházas-gödrös tragikomé­dia, hahaha, már csak a­z­órát kellett megfejteni, és minden összeállt, t.i. íi-től kezd úgy beesni a fény, hogy e különös tüneményt, ami az Erzsébet tér, a legjobban meg lehessen fi­gyelni. Briliáns. A Westendben hatalmas ins­tallációkat állítunk föl, régi fo­tók és plakátok (Karinthy, Mol­nár, Salamon, Rejtő, Kabos, Latabár stb.) másolatait felkasí­rozva és információkat mind­ezen írókról és komédiásokról­­ harangozta be másik nagy hu­mornapi attrakcióját az előbb már nem említett szervező. Hát lehet az ilyennek ellenállni? Nem, tehát nem is tettük. A helyzet viszont az volt, hogy szerdán délután hiába jártuk be tetőtől talpig a Westendet, amelyből legjobb tudomásunk szerint is csak egy van, a festett elefántbébiken kívül semmiféle installációt nem találtunk, plá­ne nem hatalmasat. Természe­tesen nem hittünk a szemünk­nek, ezért közöltük az informá­ciós pultba rekesztett női mun­kaerővel, hogy nem hiszünk a szemünknek, mire ő azt vála­szolta, hogy nem vagyunk egye­dül ezzel a furcsa tünettel, már többen érdeklődtek a hatalmas installációk iránt, de mindenki­nek csak azt tudta mondani, hogy fogalma sincs az egészről. Leforrázva álltunk a pultnál, annyira szomorúan, hogy istók kicsi, már egy egészen kicsi Ihos József-poszterrel (és a hoz­zá tartozó információkkal) is bőven beértük volna, amikor belénk hasított a felismerés, és a homlokunkra csaptunk. Hát persze, ez is egy vicc! Olyasfajta, mint mikor azt mon­dom a cipófejű gyerekemnek, hogy te kölök, menjél mostan át a szomszéd vármegyébe és nézd meg, nem vagyok-e ott, na erre a gyerek átmegy, majd nagy sokára visszajön, először mér­ges, de aztán megbékél, és a vé­gén mindenki jó nevet. Óriási. Három a magyar igazság, ezért beterveztünk még egy igen mókásnak ígérkező prog­ramot, amelyet így kürtöttek vi­lággá: a 70-es retrotrolijáraton „Szabad Nép félóra”, azaz sze­mezgetés a Rákosi-rezsim lehe­tetlen történeteiről, a rendszer működéséről, szokásairól, szto­rik a pártról (...) De hogyan lehet jegyet sze­rezni a 70-es retrotrolira? - az volt itt a kérdés. Az egyik infor­máció szerint a BKV ügyfél­­szolgálatán, két szakaszjegy el­lenében, a másik szerint 460 fo­rintért, csak nem tudni, hol. A BKV ügyfélszolgálatán szerdán hosszas polémia bontakozott ki e súlyos témában. Két kolléga­nő összedugta a fejét, és arra ju­tottak, hogy ha egyből be tudok rohanni az Akácfa utcába, ak­kor ott kapom meg a jegyeket, ha nem sietek eléggé, akkor vi­szont nem, mert a jegyeket elvi­szik. Kérdés persze, hogy hova. Megígérték, hogy amint kitisz­tul a kép, visszahívnak, amúgy pedig köszönték a türelmet, én meg elmentem az Akácfa utcá­ba, és jegyet váltottam a 6 órás járatra (egyébként visszahívtak, az Isten tartsa meg őket jó egészségben). A retrotroli pont olyan, mint a nem retrotroli, azzal a különb­séggel, hogy van rajta pár mat­rica, valamint kevésbé rohad, mint az előtte elstartolt menet­rend szerinti 70-es - konstatál­hattuk. Különbségek még: öt­hat, kisebb számítógép-moni­tor, néhány hangszóró, egy em­ber, aki a számítógépet kezelte, meg egy másik, aki régi kalauz­ruhát viselt és kicsit hasonlított az ifjú Leninre. A műsor maga többnyire Kellér Dezső jól is­mert konferanszaiból és a mű­kalauz ezerszer hallott viccei­ből állt össze, vagyis az egész, legalábbis nekünk, valamivel negyven fölött nem volt sokkal szórakoztatóbb, mint mondjuk a doni áttörés, de ekkorára már egészen rafináltak lettünk, úgy­hogy kapásból elkezdtük keres­ni, hol lehet a valódi tréfa. És hamarosan meg is találtuk: hahh, bizony! Most vissza kell valahogy virsliznünk az Erzsé­bet királyné útjáról a Kossuth térre, ahol a kocsit hagytuk, és hopihopp, még jegyünk sincs! Ez az a fajta jó móka, mint ami­kor meglazítjuk a sótartón a ku­pakot, jön a mit sem sejtő em­ber, hogy megsózza a túrós las­kát, és akkor persze leesik a ku­pak és az összes só rádől a las­kára, az ember káromkodik, de aztán megenyhül, és mindenki jót kacag az egészen. Igazából szívesebben lettem volna az, aki meglazította a ku­pakot, de nem baj, minden jó, ha jó a vége, remekül mulattunk. Retrotroli tréfás kalauzzal­Fotó: Kocsis Zoltán Serfőző Melinda Haszna is van annak, hogy el­húzódik a metróépítés: a készü­lő állomások különleges kultu­rális helyszínként szolgálhat­nak ugyanis. Volt már ott kiállí­tás, színházi előadás, ma pedig újabb koncertet rendeznek. A metróépületek külföldön sokszor adnak otthont művé­szeti bemutatóknak, az under­ground kultúra részét képezik. Az épülő új budapesti metró ál­lomásait eleve művészi belső­­építészeti megoldásokkal ter­vezték, vagyis az épületek ma­guk is kulturális értékeket hor­doznak - innen jött az ötlet, hogy az épülő állomásokat kul­turális helyszínként is haszno­sítsák, mondja Csuka Ágota, a DBR Metró Projekt Igazgatóság PR-munkatársa. Hozzáteszi: minden lehetőséget szeret­nének megragadni, hogy az igé­nyes és valódi értéket képviselő underground kultúrát kicsit kö­zelebb hozzák a fővárosiakhoz, úgy, ahogyan ezt tőlünk nyuga­tabbra is teszik. A fentiek szellemében a Rá­kóczi téri és Népszínház utcai állomásokon rendeztek már graffitikiállítást és világver­senyt, bemutatták a Pinceszín­ház Libikóka című darabját Do­bó Kata és Szervét Tibor fősze­replésével, Verebes István ren­dezésében. A Bocskai úti állo­más egyik helyiségében fotóki­állítás nyílt a korábbi és a mos­tani metróépítésről. A Rákóczi téren nemrég egy hazai emlék­zenekar játszott Pink Floyd­­dalokat, nyáron és ősszel pedig további koncerteket terveznek. Ma, június 26-án egy pop­rockot játszó fiatal zenekar, az Amnesztia ad koncertet Takáts Tamás vendégszereplésével az épülő Népszínház utcai metró­­állomáson. - Odalent fel tudunk építeni egy 60-70 négyzetméte­res színpadot, a fénytechnika használatának nincs akadálya, több kamerával rögzítjük az eseményt. Akusztikailag sem ki­vitelezhetetlen a koncert, csak több odafigyelést és szakértel­met kíván - mondja Máté Ist­ván, az együttes alapítója, veze­tője. A különleges helyszín mi­att szükség van néhány óvintéz­kedésre: a nagyjából ötszáz fős közönségnek ugyan nem kell munkavédelmi sisakot viselnie, mert az építkezés már olyan szakaszba lépett, hogy erre nincs szükség, de például zárt cipő viselése ajánlott, és szigo­rúan tilos az alkoholfogyasztás. A kulturális eseményekkel azt is szeretnék elérni, hogy a látogatók megismerjék az ott folyó munkát. Ezért minden ál­lomáson az építésvezető szak­értők közérthetően, számtalan fotóval illusztrálva mesélnek az építkezés legizgalmasabb, leg­nehezebb részeiről. Kultúra a mélyben Koncerteket tartanak a félkész állomásokon Korábban a Pink Floyd emlékzenekar játszott a föld alatt Forrás: Metro4 Csak egy hang Füles Palya Bea: Egyszálének (Sony Music) Serfőző Melinda Kétszeresen is merész vállalko­zásba fogott Palya Bea, amikor elkészítette Egyszálének című új lemezét (habár ma igényes CD-t megjelentetni önmagá­ban is nagy bátorságra vall). Merész, hiszen, a lemezen egy-egy halk kísérőhangszert leszámítva egyedül az ő hangja hallható: nincs zenekar, nincs kórus, nincsenek elektronikus effektek. Nem is hiányoznak. Igaz, aki hallotta már valaha Palya Beát „csak úgy” énekelni, nem csodálkozik azon, hogy az énekesnő hangja tökéletesen elég. Bármit ki tud vele fejezni, nincs olyan érzelem, hangulat, amelyet ne tudna megidézni. Merész azért is, mert a lemez különösen személyes. A dalok mindegyike vagy saját szerze­mény (mint például a különle­gesen szókimondó Mindenki­nek kurva anyja, az egyszerűen őszinte Az elérhetetlen férfi, a Megmondok, vagy a Szülés­dal), vagy pedig olyan ének, amely meghatározó volt Palya Bea életében (mint az Elment a madárka, a Szépen veri az eső a virágot). A míves borítófüzet pedig még inkább betekintést enged az énekesnő életébe: minden dalt néhány személyes mondattal ajánl, és jó néhány családi fotó is mesél a gyerek­koráról. Unikális album, és nemcsak azért, mert a dalok segítségé­vel jobban megismerhetjük Palya Beát - azért is, mert ön­magunk jobb megismerésében is segít, ha hagyjuk. BUDAPESTI BÚCSÚ A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR Műsor: „Cseh romantikusok” HIRDETÉS hangversenye 2009. JÚNIUS 28. N­ACft 1/ TCDC vezényel: FISCHER IVAN (vasárnap) 18.30 óra Ill/Owlx I­LlYL Smetana: Az eladott menyasszony - nyitány • Dvorak. ..Amerikai” szvit: Morva duettek Smetana: A Moldva - szimfonikus költemény www.btz.hu ^06.».-07.10 www.fesztivalvaros.hu BÚCSÚ 10.00 - 18.00 A Budapesti Egész napos Fesztiválzene k­everékprogramok koncertje ° r Z* (Műjégpálya) (Hősök tere;

Next