Népszabadság, 2009. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-11 / 161. szám

www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2009. JÚLIUS 11., SZOMBAT Vélemény • 13 A magyar szabadelvűség állapotáról Szigethy István zalaegerszegi ügyvéd, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője és ügyvivője 2009. június 7-én, az első és legsikeresebb magyar szabadelvű párt 162. születésnapján a választók lehangoló bizonyítványt állítot­tak ki a jelenlegi liberális pártról. S ez nem csak a régóta vergődő párt belügye. A liberalizmus, konzervativizmus és szociáldemokrácia alapvető értékei örök emberiek, motívumaik minden döntésünk­ben egymásba fonódnak. Közösségi dönté­seinkben is mindegyikre szükségünk van. A pártrendszer három fő iránya ezeket az ér­tékeket különböző oldalakról hangsúlyoz­zák, együtt védik a társadalmat egymás tor­zulásaival, hibáival, bármelyikük egyedura­lomra törekvésével szemben. Ezt a hármas­ságot egészíti ki újabban a zöld gondolat. A négy közül bármelyik gyenge képviselete vagy hiánya zavarokhoz vezet. Hazánkban a szabadelvűek jelentőségét és felelősségét felértékeli, hogy legnagyobb természeti értékünk a bennünk rejlő embe­ri energia, ami fokozottabban igényli az ön­megvalósítás szabadságát. Akkor működik jól az ország, ha az egyéni tehetség minél szabadabb teret kap. Történelmünkön végigvonul a függet­lenség, szabadság erős igénye, mind a nem­zet, mind az egyén számára. Ez megalapoz­ta a liberalizmus sikerét: a korszerű Ma­gyarországot a tizenkilencedik század nagyszerű szabadelvű nemzedéke terem­tette meg. Széchenyi, Kossuth, Deák, Eöt­vös, Batthyány, Kölcsey, Vörösmarty, Pető­fi, Arany, Jókai és társaik emlékét szobra­ink, utcaneveink sora őrzi, benne élnek szí­vünkben, mert a nemzeti és egyéni szabad­ság, a haza és haladás összhangját keresték. Aki nálunk ettől a bevált példától eltér, ku­darcra ítéli önmagát. A rendszerváltás idején ismét egymást erősítette a nemzet és az egyén szabadsága iránti vágy: biztosítottuk emberi jogainkat, helyreállítottuk függetlenségünket. A dik­tatúrák elleni szabadságigény felértékeli a liberalizmust. A liberális pártok már az első szabad választáson nagy sikereket értek el, az 1990 őszi önkormányzati választásokon pedig a legjelentősebb erővé váltak. Az SZDSZ e történelmi lehetőséggel nem tudott élni. Már a csúcson, a választá­si győzelem éjszakáján megkezdődött a po­litikai hibák, rossz stratégiai döntések, erőt fecsérlő személyi ellentétek sorozata, melyre 1994-től ráépültek a párt önazonos­a . A liberális párt ne önmagával foglal­kozzék. Kerülje a sértő, kioktató hangnemet. Ne be­csülje le döntéseink érzelmi oldalát, hiszen kudarcra ítéli magát, aki csak racionálisan próbál érvelni, és nem tesz különb­séget pozitív és negatív érzelmek felkeltése között. ságával ütköző koalíciós megalkuvások is. Mindez jelentős részben egy erőszakos, ki­oktató, az országot mégsem eléggé ismerő kicsi, de meghatározó befolyású csapat gondolkodásmódjából fakadt, s a kártételt fokozták a zavaros politikai és anyagi össze­fonódások. A június 7-i eredmény csak látlelet arról, hogy a párt elvesztette vonzerejét, hitelét, fajsúlyos egyéniségeinek és tagságának je­lentős részét, így jutott el a húszszázalékos támogatottságtól a kettőig. A párt számos településen érdektelenné vált, alig szólal meg helyi ügyekben, kiszorult a napi kap­csolatrendszerből, sok helyen élet­jelet sem ad magáról. Egykori választói kiábrándul­tak, sokak szemében nemcsak az SZDSZ, de miatta a liberalizmus is leértékelődött, egyeseknél szinte szitokszóvá vált. Önbe­csapás, hogy ez csak a szélsőjobbra jellem­ző. De az is, hogy nekünk nem kell a liberá­lis értékrend, és a választói reakció újból „menekülés a szabadság elől” (Erich Fromm). Egész társadalmunk érdeke, hogy kö­zösségi döntéseinkben a liberális értékek továbbra is hangot kaphassanak. Ezért nem lehet a liberálisok belügye, hogy léte­zik-e hiteles, működőképes szabadelvű párt. Közéletünk messze nem olyan fejlett, hogy a liberális alapértékek éppoly termé­szetesek lennének, mint a fejlett nyugati demokráciákban. Ezért minden közéleti döntésünkben biztosítanunk kell a sza­badság, az önmegvalósítás motívumainak érvényesülését, hogy megteremtsük jö­vőnk, gazdasági biztonságunk feltételeit. Akkor jelenhet meg ismét egy liberális párt ehhez a feladathoz méltóan, ha az ala­poktól újra felépíti magát, és tudatosan el­határolódik mindattól, amit fentebb sorol­tunk, s ami az SZDSZ sorsát meghatározta. A szabadelvűség fénykorában, a tizen­kilencedik században, de még a rendszer­­váltás idején is az egész ország számára volt mondanivalójuk a liberálisoknak min­den lényeges kérdésről. Nem szűkült le a mondandója néhány területre. A liberáli­sok nem hanyagolhatnak el senkit, különö­sen nem a lakosság négyötödét jelentő vi­dékieket. Nem kelthetnek olyan látszatot sem, mintha kisebbségi szervezetet alkot­nának. Ha etnikai, vallási, nemi vagy más kisebbséget sérelem ér, az emberiesség, alkotmányosság érdekében fel kell lépnie - de ezzel a társadalom jogi és erkölcsi rendjének, jó közérzetének a védelmében cselekszik. Az viszont a liberalizmussal összeférhetetlen paternalizmus, ha e ki­sebbségek érdekképviseletének feladatát próbálja átvenni, rájuk erőltetni magát - miközben a választási eredmény szerint ők sem kérnek belőlük. A liberális párt ne önmagával foglalkoz­zék. Kerülje a sértő, kioktató hangnemet. Ne becsülje le döntéseink érzelmi oldalát, hiszen kudarcra ítéli magát, aki csak racio­nálisan próbál érvelni, és nem tesz különb­séget pozitív és negatív érzelmek felkeltése között. Érzelmeink közül a közéletben kiemel­kedően fontos közösségeink, még inkább nemzetünk összetartozásának érzése. Épít­senek a liberálisok a szabadelvűség társa­dalmi és történelmi beágyazódottságára, mennyi értéket teremtett ez hazánkban - miközben a lényege nem változott, nem változhat, ma is bennünk él, mint száz­százötven évvel ezelőtt vagy a rendszervál­táskor. Végezetül: szabadelvűségünk nagyjai koruk eszméit jól ismerték, továbbfejlesz­tették, de nem másolták. Hazánk helyzeté­ből kiindulva találtak megoldásokat. A li­berális párt most is saját javaslataival áll­jon elő, és kerülje, hogy ezt más történelmi és társadalmi viszonyok között született gondolatok tekintélyével próbálja helyet­tesíteni. A politikai hibák, de még inkább a tisz­tességes közélettel összeférhetetlen maga­tartások elidegenítették azokat a párttago­kat, választókat is, akik azonosulnak a libe­ralizmus lényegével. Ők adhatják egy mindettől megtisztult liberális párt bázisát De a lehetséges szavazótábor ennél jóval szélesebb. A bennünk élő hagyományos magyar szabadságigény hatalmas erő. És leginkább azokra a tehetséges, alkotásra kész, feladataikat saját erejükből megoldani akaró emberekre jellemző, akik jövőnk biz­tosítékát jelentik. Ha kevesebben is vannak, sokfelé hangadók, s ők viszik előre közös­ségeiket, hatásuk környezetükre jelentős. Elsősorban őket lehet és kell megnyerni a liberális értékeknek, a feladatát újra betöl­teni képes, hiteles pártnak. Ehhez nemcsak az érdekeikre, de az érzelmeikre, a mentali­tásukra is figyelni kell. Hadd idézzem fel, hogy a magyar sza­badelvűség legeredményesebb és mégis legtisztább pártvezetőjét, Deák Ferencet hogyan értékelte Mikszáth Kálmán: „A nemzet magára ismert benne, s maga magá­nak hódolt meg előtte. (...) Deák alakja so­hase tűnt le a magyar égről, verőfényes nappal nem látható, mint a hold, időközön­ként meghalványodik, néha megfogy, de ha a sötétség kezdődik, teljes fényével előbuk­kan, és bevilágítja az utakat nemzetének...”. A mostani sötétségben is újra előbukkan­hat. De ehhez hozzá méltó, hazánkat értő szabadelvű erő kell.­ ­ Ki szavaz arra, hogy változásokra van szükség? Marabu rajza OLVASÓI LEVELEK Méltatlan megjegyzés Nincsenek illúzióim a magyar politikusok­kal kapcsolatban. Politikushoz méltatlan, kulturálatlan megnyilvánulásaikat mindig nagyon szomorúan konstatáltam. Belenyu­godtam, hogy ilyen a politikai „elit” Ma­gyarországon, ilyenek a magyar politiku­sok, de elfogadni soha nem tudtam. A napokban Pokorni Zoltán, a Fidesz al­­elnöke pártja szokásos retorikáját használ­va nyilatkozott, s a végén az mondta: „Lendvai Ildikó menjen a fenébe”. Tisztelt Pokorni úr! Én nem szimpatizá­lok az MSZP vezetőivel. De szerintem, aki­be tanárember létére - még ha politikus is - ennyi kultúra szorult csak, akiben egy nő iránti tiszteletnek - még ha politikus is az illető hölgy - a halvány szikrája sem lelhe­tő fel, hát az menjen a fenébe! Salga István Budapest Egy mondat A június 23-án megjelent Blogkóstólóban Frankbodza elítéli Tarlós Istvánt, amiért egy rendezvény résztvevőitől „Szebb jö­vőt!” köszönéssel vett búcsút. De téved­nek, akik szerint a „Szebb jövőt!” nyilas kö­szönésmód volt. Ezt a leventék számára írták elő, nekik is csak az ún. „foglalkozá­sok” alatt és elöljáróik köszöntésekor. A nyilasok a „Kitartás, éljen Szálasi!” köszön­téssel üdvözölték egymást. Noha soha nem szerettem, s nem is alkalmaztam más köszönésmódot, mint a napszakhoz alkal­­mazkodót, még akkor sem, amikor a sza­badságozás volt ildomos - a szebb jövőzé­sért nem tudom elmarasztalni Tarlóst. Sokkal inkább Frankbodzát, mégpedig azért, mert egyet nem értése jeleként lehü­­lyézte Tarlóst. Hagyjuk meg ezt a stílust Morvai Krisztinának, meg az ő fajtájának. Dr. Del Medico Imre Budapest 9­9 Eddig még sehol a földkerekségen, nem sikerült bizo­nyítani, hogy az inf­luenza elleni védő­oltások csökkentet­ték volna a megbe­tegedések, vagy a halálozások szá­mát. Ezzel szemben az oltásnak nem ke­vés kockázata van. (Semmi pánik!) Miért nem tisztázzák? Érdeklődéssel olvastam a lap június 16-i számában a svéd főügyésszel készített ri­portot a Gripen-ügy ezárásáról (A Gripen­­ügyben az etika nem játszott szerepet). A riporter utolsó kérdése igencsak mellbe vágott, amikor a „magyar szállal” kapcsolatos választ olvastam. Eszerint az ügy magyar vonatkozású iratait csakis akkor küldenék el Magyarországra, ha ezt a magyar hatóságok hivatalosan kérnék. Felötlött bennem, főleg a Fidesz állan­dóan hangoztatott retorikája miatt (elszá­moltatás stb.), vajon miért nem kérik az il­letékesek, miért nem akarják ezt tisztázni. Az ügy kirobbanásakor más sajtóorgá­numok mellett kedvenc lapom, a Népsza­badság is igen korrekt tényfeltárást végzett az ügyben, amelyből az derült ki számom­ra, hogy sem a „szenátorok”, sem a Honvé­delmi Minisztérium akkori vezetése nem a Gripenek mellett tört lándzsát, ez Orbán Viktor egyszemélyes döntése volt. Ezt a költséges „bulit” már Medgyessyék csak megörökölték. Gondolom, nem csak engem érdekelt volna, mi is volt pontosan a „haza meg­­mentőjének” szerepe ez ügyben. Dr. Herendi Károly Budapest Megosztottan A lap június 22-i számában tudósították az olvasókat arról, hogy nem váltott ki osztat­lan lelkesedést a kormány döntése a krízis­alap létrehozásáról (Tiltakozásokkal indul a krízisalap). Az elképzelést a bankszövetség és négy karitatív szervezet is bírálta. Vita bontako­zott ki arról, ki oszthassa el a leginkább hátrányos helyzetű családok között az áramszolgáltatók extraprofitjából lehasí­tott kicsinyke részt: az állami krízisalap, vagy a civil karitatív szervezetek. Az alap­­probléma azonban nem ez, hanem az, hogy miért képződhet extraprofit az áram­­szolgáltatóknál. Miért állapíthatnak meg extraprofitot eredményező fogyasztói ára­kat? Nemrég azonban arról is írtak, hogy a Magyar Energia Hivatal indokolatlan ext­raprofitot állapított meg az áramszolgálta­tóknál, és úgy határozott, hogy a cégek en­nek egy részét (miért csak egy részét?) a fogyasztóknak vissza kell fizessék. Azóta is hiába lesem ezt a visszafizetést azon a számlán, amelyen hónapról hónap­ra ott áll a „kedvezményes árú villamos­­energia-támogatás” tétele, vagyis kénysze­rű hozzájárulásom ahhoz, hogy az Elektro­mos Művek havonta milliókat kereső ve­zérigazgatója a szokásos árnál olcsóbban fogyaszthassa az áramot. Közben az áramszolgáltatók lehetősé­get kaptak arra, hogy az amúgy is extra­profitot szülő fogyasztói árakat július else­jétől a beszerzési ár csökkenése dacára to­vább emeljék. Indokolás nincs. Itt kéne megfogni az extraprofitot, nem pedig utólag egy kicsit megsápolni. Válás György Budapest Semmi pánik! Igaza van Sebes Andornak, amikor a június 23-i olvasói oldalon a média már-már pá­nikhangulatot keltő buzgóságáról ír az új influenzavírus megjelenése kapcsán (Farkaslesen). Nem árt azonban tisztázni, hogy mit jelent a „világjárvány”, leánykori nevén: pandemia. És ami a leglényegesebb: a védőoltás fontossága. A pandemia nem azt jelenti, hogy az egész világon óriási számú megbetegedés tapasztalható - mint ahogy ezt S. A. sugall­ja. Világjárványról akkor beszélünk, ami­kor egy vírusból - genetikai állományának megváltozásával - egy emberről emberre terjedő új fajta keletkezik, és amely ellen az emberi fajnak - mivel még soha nem ta­lálkozott vele -, nincs természetes immu­nitása, ellenálló képessége. Következés­képpen az új AH1Ni-vírus azért veszélye­sebb, mint a már évtizedek óta évi rend­szerességgel jelentkező A, illetve B típusú influenzavírus, mert nem elsősorban az ún. magas rizikófaktorú nagyon fiatal gye­rekeket és a legyengült szervezetű időse­ket támadja és öli meg, hanem az életerős felnőtt­ fiatal korosztályokat is. Ám semmi pánik, mivel az országos tiszti főorvos szerint készül már a magyar vakcina az adófizetők pénzéből milliár­­dokkal kistafírungolt Omninvestnél. Igaz nem elsőként a világon, mint beharangoz­ták - hiszen többek között Svájcban már előállították­­, amivel ha beoltják a magyar embereket, fújtak a AHiNi-nek. Tényleg? Hát nem egészen így van. Eddig még sehol a földkerekségen, nem sikerült bizonyítani, hogy az influenza elleni védőoltások csök­kentették volna a megbetegedések, vagy a halálozások számát. Ezzel szemben az ol­tásnak nem kevés kockázata van. Ezt bizo­nyítja az Egészségügyi Közlöny 2006/17. száma is, amely az influenza megelőzésé­ről és kezeléséről szóló szakmai irányelve­ket tartalmazza. Ebben, a védőoltásokról ez áll: „A jelenleg előállítható oltóanyagok­kal az influenzajárványokat megelőzni, vagy lényegesen befolyásolni nem lehet”. Sebaj! Ezért készüljön csak el a tervezett 5-6 millió adag vakcina, ha senkinek nem is, az Omninvestnek biztos használni fog. Dr. Király Gábor Detk RÓLUNK • A Népszabadságot első száma óta olva­som. Őszinte tisztelettel üdvözlöm - 81 évesen - a lap június 20-i számát, minden cikke tetszik. A lap megtalálta saját hang­ját, magára talált. Őszinte, olvasmányos, közérthető, emberi. Boros Vince A telefonügyeletre érkezett: • Régebben volt az újságban olyan sarok, ahol jogászok segítettek az embereknek különböző jogi ügyekben eligazodni úgy, hogy azt a egyszerű ember is megértse. Most miért nincs ilyen, amikor soha nem látott mennyiségben naponta születnek a törvények, rendeletek?

Next