Népszabadság, 2010. szeptember (68. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-01 / 203. szám

www.nol.hu Korlátozott sajtószabadság? „Helyreigazítják” a médiaalkotmányt Munkatársunktól A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közer­kölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérel­mével - így szól a készülő média­alkotmány egyik új passzusa, ame­lyet L. Simon László fideszes képvi­selő javasol beemelni a jogszabály­ba. A parlament kulturális bizott­ságának elnöke tegnap tájékoztat­ta a sajtót módosító csomagjáról, amely szerinte a szakmai szerve­zetekkel való együttműködés ered­ményeként született meg. A sajtószabadságról és a mé­diatartalmak alapvető szabálya­iról szóló javaslathoz korábban benyújtott módosító indítványa­it L. Simon - részint a szakma til­takozása nyomán - visszavonta, és kedden négy átfogó módosí­tást nyújtott be. A definíciók pon­tosítása mellett megváltoztatná a jogszabály tárgyi hatályát, meg­fogalmazása szerint egyértelmű­­sítve, hogy nemcsak a klasszikus médiaszolgáltatások (rádió, tele­vízió) tartoznak a törvény hatálya alá, hanem a nyomtatott sajtó, az internetes újságok és a lekérhető audiovizuális tartalmakat nyújtó szolgáltatások is. Pontosítaná az állami szervek felvilágosítási kö­telezettségéről szóló passzust is; ezzel szerinte cáfolni lehet azokat az „alaptalan vádakat”, hogy a Fi­desz az állami szervek titkolózá­sára törekedne. A nagy felháborodást kivál­tott általános regisztrációs kötele­zettséget is finomította a képvise­lő (amely az eredeti javaslat alap­ján még az internetes blogokra is kiterjedt volna), de a részleteket a majdani új médiatörvényben sza­bályozná. L. Simon László indok­lása szerint a regisztráció kizáró­lag adminisztrációs jellegű lehet, és sem közvetlen, sem közvetett „cenzúrát” nem valósíthat meg. A kulturális bizottság elnöke a külföldi tulajdonú médiumok sza­bályozásán szorítani igyekszik, amikor hazánkban letelepedett tartalomszolgáltatónak minősíti azokat a vállalkozásokat is, ame­lyeket külföldről irányítják, de a szerkesztői döntéseket Magyaror­szágon hozzák, illetve ha az adott vállalkozás munkatársainak több­sége hazánkban dolgozik, vagy ha a szolgáltató „folyamatos, tény­leges kapcsolatot tart fenn a ma­gyar gazdasággal”. Szintén új kité­tel, hogy a médiaalkotmány azok­ra a szolgáltatókra is vonatkozna, amelyek azért telepedtek le kül­földön, hogy elkerüljék az itthoni, szigorúbb szabályok érvényesíté­sét. Tisztázná a képviselő a köte­lező válaszadás feltételeit is (köze­lítve a jelenleg is érvényes helyre­­igazítás szabályaihoz). A nyilatko­zat visszavonásának jogát is módo­sítja: közérdekű témák tárgyalása esetén a nyilatkozatot közszereplő mégsem vonhatná vissza. Megváltoztatná a képviselő az információforrás védelmére vonat­kozó szabályokat is: a forrás védel­me nem terjedhetne ki a minősített adatot (államtitkot) illetéktelenül átadó forrás védelmére; a hatósá­gok kivételes esetben (nemzetbiz­tonsági, közrendvédelmi, bűnmeg­előzési érdekből) kötelezhetnék a szolgáltatót vagy az újságírót az in­formátor kilétének felfedésére. EMLÉKPLAKETT GÖNCZ ÁRPÁDNAK Régi Nemzetesek Társasága Göncz Árpád volt köztársasági elnök­nek ítélte oda idén a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Régi Nemzetesek Társasága (RNT) az általa alapított emlékplakettet. A Régi Nem­zetesek szerint Göncz Árpád neve elválaszthatatlanul összeforrott a hányatott magyar történelem harma­dik köztársaságának megteremtésével. Az a tíz esztendő, amelyet államfőként az ország élén eltöltött, az ígéret és a beteljesülés időszaka volt, jóllehet nem volt konfliktusmentes, hiszen küzdelem nélkül nincs demokrácia. Az RNT tagjai számára Göncz Árpád külö­nösen kedves a korszerű magyar de­mokrácia egyik megalapozójaként és a sajtószabadság őreként. Göncz Árpád augusztus 31-én, kedden a MÚOSZ székházában megrendezett díjátadó ünnepségen Blahó Miklóstól, a kurató­rium elnökétől vette át az Asszonyi Tamás szobrászművész készítette emlékplakettet. A fotót a rendezők bocsátották a rendelkezésünkre. Változatlan erőviszonyok A Szonda Ipsos felmérése a pártok népszerűségéről Az önkormányzati választások előtt a Fidesznek a legerősebbek a pozíciói, de a parlamenti vok­solást megelőző szinten tartja magát a szocialista párt és a Job­bik is. A kormánypártnak különö­sen vidéken nagy az előnye a töb­biekkel szemben. Amíg az ország egészében háromszor annyi hí­ve van, mint az MSZP-nek, a fal­vakban hatszoros az eltérés (43, il­letve 7 százalék). A kistelepülése­ken az országostól eltérő jelenség az is, hogy a Jobbik beágyazottsága nagyobb, mint az MSZP-é, 10 szá­zalék. A kisebb és közepes városok­ban a Fidesz és a szocialista párt is az országos átlagnak megfelelő erőt képvisel, míg a Jobbik valami­vel gyengébbnek látszik annál (36, 12, illetve 6 százalék). Összességében azt láthatjuk, hogy a Fidesz ugyan ebben a te­lepülési kategóriában is vezet, de előnye az országos átlag alatt ma­rad, nagyjából kétszeres (27, illet­ve 13 százalék). A Jobbik viszony­lag jól tartja magát a nagyobb vá­rosokban: 9 százalékon áll. A főváros politikai térképe jócskán eltér a vidékétől. Ennek egyik tényezője, hogy az MSZP- nek itt sokkal mélyebb a beágya­zottsága, a budapestiek 18 száza­léka velük szimpatizál. A Fidesz fővárosi támogatottsága 28 szá­zalékos, azaz másfélszeres előny­. Az adatfelvétel ideje: 2010. au­gusztus 10-17. A megkérdezettek száma: 1500 fő. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyaror­szági lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár­ nyel vág neki a kampánynak. A nemzeti radikális pártnak a fővá­ros a gyengéje, ott csak 4 százalé­kot tud hozni. Ezzel az eredmén­­nyel éppenhogy tartja a lépést az LMP-vel, amelyik a budapestiek 5 százalékának szimpátiáját élve­zi. A Lehet Más a Politika egyéb­ként a vidéki városokban is úgy­­ahogy jelen van (4 százalék), de a falvakban kifejezetten kevés a tá­mogatója (2 százalék). A fővárosi erőviszonyokat még az is árnyal­ja, hogy az itteni MSZP-sek jóval aktívabbak, mint a vidéki szava­zóik, s ami szokatlan, még a Fi­desz budapesti támogatóinál is nagyobb a helyi szocialisták rész­vételi elszántsága - 86, illetve 73 százalék. Az MSZP-nek nem lett több támogatója az elmúlt időszakban, de valamelyest gyengültek a párt­tal szembeni ellenérzések. A par­lamenti választásokat követően, májusban a magyar népesség 34 százaléka utasította el a szocialis­tákat, jelenleg 28 százalék. (Szon­da Ipsos) 35 NÉPSZABADSÁG • 2010. SZEPTEMBER 1., SZERDA Magyarország • 3 Az erősebb állam alaposan átírhatja a feladat- és hatás­köröket, s ez okoz­hat némi zavart az amúgy is a műkö­désképtelenség ha­tárát súroló intéz­ményrendszerben, de a kiadások és bevételek egyenle­gének új világ­rendbe illesztése láthatóan késik. 100 nap jólét Tamás Ervin tamase@nepszabadsag.hu Azért nehéz bármit is írni a szocialistákról, mert úgy érzi magát az ember, mintha a mély vízben fuldoklót azért szólná meg, mert ros­­­szul van megkötve a fürdőgatyája. Főpolgármester-jelöltjük eltökélt szándéka, hogy a BKV-t az MSZP számára vonzó kampánytémává emelje, a 66 évesen felfedezett elnökhelyettes lehet, hogy diplomá­ciai állomáshelyén, Bangkokban segít, mert Budapesten nem látni, Szili Katalin ernyedten keresi a különutat, Szanyi Tibor pedig im­már döntési helyzetben tapasztalhatja, hogy miért nem lehet a párt­ban döntést hozni. Az önkormányzati választások küszöbén a kormányzó párt szája íze szerinti módosításokon kívül különben sem változott semmi, a Fidesz-KDNP hengerelni fog - talán csak az a kérdés, hogy ez miért jó neki. Tudniillik politikai alapvetéssé vált, hogy Orbán Viktor ok­tóbertől gyújtja majd be azokat a rakétákat, amelyek racionális pá­lyára állítják a gazdaságot. Az eddigi majd száz nap ugyanis annak a jegyében telt, hogy stratégiai pontokon kiépítse hatalmi bázisát, bizonyos szavakban és tettekben kielégítse a Jobbik-hívők vágyait, konstruktív semmittevésre kényszerítse az LMP-t, s minél szűkebb karanténba szorítsa a szocialistákat. A közvélemény-kutatók adatai pedig látványosan ellentmonda­nak a demokráciát féltők jajkiáltásainak - a többség szívesen elhiszi, hogy a számára kevéssé rokonszenves területekre koncentrálható né­mi megszorítás, különadó, karcsúsítás, s e pénzből kifizethető min­den, amit az utóbbi években elvettek tőle, sőt valamivel több is. Nem könnyű értelmezni, de jó hallani, hogy a kormány célja nem a válság­­kezelés, hanem a gazdasági növekedés, az új világrend pedig azzal jár, hogy a Nyugat veszít gazdasági súlyából, az IMF-nek pedig coki. A feltételezés, mely szerint az őszi választások után hihetetlen erővel tör felszínre a pénzügyi stabilitás akarata és ez a túlnyert ön­­kormányzatokban, tehát a saját klientúrának okoz majd csalódást, nem biztos, hogy igaz. Az erősebb állam alaposan átírhatja a feladat- és hatásköröket, s ez okozhat némi zavart az amúgy is a működés­­képtelenség határát súroló intézményrendszerben, de a kiadások és bevételek egyenlegének új világrendbe illesztése láthatóan késik. Persze ha a képlet megoldható azzal, hogy hirtelen az oroszok­ra figyelünk, Kínának ajánlunk szoros szövetséget, támaszkodván az unióval szembeni egyre nagyobb szkepszisre, s az IMF-fel folytatott szabadságharc (úgy mutatni rájuk, hogy az egyébként keményeb­ben fogalmazó EU is értsen belőle) az éljenzésen és a forint zuha­násán kívül mást is hoz a konyhára - akkor Orbán Viktor nem csak hisz, tud is valamit, amiről a neves harvardi közgazdászoknak, a spe­kuláció mohikánjainak - tőzsdeguruknak és befektetőknek - fogal­muk sincs. A magyar kormányfő néha azt hiszi, hogy kétharmada a határo­kon túl is érvényes, ügyet sem vet politikusi nyilatkozatokra, intéze­ti előrejelzésekre, szerinte ezek annyit érnek, mint korábbi sajátjai: elmúlnak, ha itt az idő. A nagyobb bátorság, a támadóbb (helyeseb­ben: a nagyobb önállóságra törekvő) szellem nem is volna baj, ha az elképzelések nem lennének annyira homályosak, ellentmondásosak. Mondjuk ki: pusztán a költségeket tekintve bátrak, a bevételek eset­ében elnagyoltak, ha úgy tetszik, bátortalanok, így viszont könnyen úgy járhat Orbán, mint az a sebész, aki va­rázsigéket mormol a beteg fölött, majd amikor meglátja a kiserkenő vért, sértődötten elfordul: ez is olyan, mint a többi! A két és fél hónap pedagógiai szem­pontból is erősen megkérdőjelezhe­tő. Az oktatáskuta­tók időről időre felhívják a figyel­met a jelenségre, amelyet az angol­szász országokban „summer set­­back”-nek nevez­nek, egyfajta vis­­­szafejlődésnek, ami még a jobban tanulókat is érinti. Jó, szó, tanévnyitó! Ónody-Molnár Dóra onodymolnard@nepszabadsag.hu Ha a kormány kifogná azt az aranyhalat, amelyik csak szakpolitikai kéréseket teljesít, kétharmadosokat nem, akkor sejthető, mi len­ne az első két kívánsága: több születendő gyerek és több munka­hely. Ehhez valóban csodára lenne szükség, mert pillanatnyilag az általános feltételek nem kedveznek a két cél együttes elérésének. Ha többen vállalnának (több) gyereket és több lenne a munkale­hetőség is, akkor a szülők és a dolgozók halmaza egyre nagyobb mértékben fedné egymást. És miközben a sikeres modellek azt bi­zonyítják, hogy a népszaporulat növekedése szorosan összefügg a munkaerő-piaci biztonsággal, Magyarországon még az állami in­tézményrendszer sem segíti a két szerep összeegyeztetését. Gon­doljunk csak a ma véget érő nyári szünetre. A magyar közoktatásban a vakáció 12 hétig tart, ami Európában a hosszabbak közé tartozik. Ez az időszak szinte kivétel nélkül min­den családnak gondot okoz, feltéve, hogy nincs korlátlanul szol­gálatba hívható nagyszülő, vagy megszámlálhatatlan pénz a nyá­ri táborok finanszírozására. Ahol a szülők dolgoznak, folyamatos stresszt okoz a gyerek felügyeletének megszervezése is, a tartalmas program biztosításáról már nem is beszélve. A hosszú nyári szünet is része annak a nem rövid listának, amely azokat az okokat sorolja, amelyek miatt a társadalmi különbségek a magyar iskolarendszer­ben nem csökkennek, hanem nőnek. Nemzetközi kutatások bizo­nyítják, hogy a jobb módú szülők gyerekei kipihentebben, frisseb­ben, a szegényebbek fásultabban, fáradtabban kezdik az iskolaévet. Mert mit is lehet csinálni két és fél hónapig? Strandolni, táboroz­ni, utazni, ha van mód rá; őgyelegni, plázázni, bandába verődve iz­galmakat keresni - ahol csak ez adatik. Mivel a kivehető szabadsá­gok ideje messze nem fedi le a nyári szünetet, a kérdést nem lehet elintézni azzal, hogy vannak a jó szülők és a rosszak, utóbbiak el­hanyagolják a gyereket, az előbbiek meg nem. Pontosabb azt mon­dani, hogy a vakáció olyan bonyolult logisztikai feladvány, amelyet lehetőségei szerint ki így tud megoldani, ki úgy. A két és fél hónap pedagógiai szempontból is erősen megkér­dőjelezhető. Az oktatáskutatók időről időre felhívják a figyelmet a jelenségre, amelyet az angolszász országokban „summer setback”­­nek neveznek, egyfajta visszafejlődésnek, ami még a jobban tanuló­kat is érinti. Minél hosszabb a szünet, a hatás annál erősebb. Ennyi idő alatt a diákok jóformán elfelejtik, amit előző évben tanulnak. Ki igazodik kihez? - ez az igazi kérdés. A szülők és a gyerekek egy állami szolgáltatáshoz, vagy az állam a családokhoz. Ezt kell eldönteni, ha a gyerekszám növelése és a foglalkoztatás bővítése egyformán fontos, hiszen ennek kulcsa a munka és a család össze­egyeztethetősége. A nyári szünet ésszerű lerövidítése, a felszaba­duló tanítás nélküli napok tanév közbeni elosztása csak szándék kérdése. A gyerekeknek is jobb lenne így. Egy átalakítás, amely nem kerül pénzbe, a nagy célokkal mégis összhangban van. Ha a harma­dik kívánság a szolgáltató állam megteremtésére vonatkozna, talán meg is valósulhat.

Next