Népszabadság, 2010. szeptember (68. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-01 / 203. szám
www.nol.hu Korlátozott sajtószabadság? „Helyreigazítják” a médiaalkotmányt Munkatársunktól A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével - így szól a készülő médiaalkotmány egyik új passzusa, amelyet L. Simon László fideszes képviselő javasol beemelni a jogszabályba. A parlament kulturális bizottságának elnöke tegnap tájékoztatta a sajtót módosító csomagjáról, amely szerinte a szakmai szervezetekkel való együttműködés eredményeként született meg. A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló javaslathoz korábban benyújtott módosító indítványait L. Simon - részint a szakma tiltakozása nyomán - visszavonta, és kedden négy átfogó módosítást nyújtott be. A definíciók pontosítása mellett megváltoztatná a jogszabály tárgyi hatályát, megfogalmazása szerint egyértelműsítve, hogy nemcsak a klasszikus médiaszolgáltatások (rádió, televízió) tartoznak a törvény hatálya alá, hanem a nyomtatott sajtó, az internetes újságok és a lekérhető audiovizuális tartalmakat nyújtó szolgáltatások is. Pontosítaná az állami szervek felvilágosítási kötelezettségéről szóló passzust is; ezzel szerinte cáfolni lehet azokat az „alaptalan vádakat”, hogy a Fidesz az állami szervek titkolózására törekedne. A nagy felháborodást kiváltott általános regisztrációs kötelezettséget is finomította a képviselő (amely az eredeti javaslat alapján még az internetes blogokra is kiterjedt volna), de a részleteket a majdani új médiatörvényben szabályozná. L. Simon László indoklása szerint a regisztráció kizárólag adminisztrációs jellegű lehet, és sem közvetlen, sem közvetett „cenzúrát” nem valósíthat meg. A kulturális bizottság elnöke a külföldi tulajdonú médiumok szabályozásán szorítani igyekszik, amikor hazánkban letelepedett tartalomszolgáltatónak minősíti azokat a vállalkozásokat is, amelyeket külföldről irányítják, de a szerkesztői döntéseket Magyarországon hozzák, illetve ha az adott vállalkozás munkatársainak többsége hazánkban dolgozik, vagy ha a szolgáltató „folyamatos, tényleges kapcsolatot tart fenn a magyar gazdasággal”. Szintén új kitétel, hogy a médiaalkotmány azokra a szolgáltatókra is vonatkozna, amelyek azért telepedtek le külföldön, hogy elkerüljék az itthoni, szigorúbb szabályok érvényesítését. Tisztázná a képviselő a kötelező válaszadás feltételeit is (közelítve a jelenleg is érvényes helyreigazítás szabályaihoz). A nyilatkozat visszavonásának jogát is módosítja: közérdekű témák tárgyalása esetén a nyilatkozatot közszereplő mégsem vonhatná vissza. Megváltoztatná a képviselő az információforrás védelmére vonatkozó szabályokat is: a forrás védelme nem terjedhetne ki a minősített adatot (államtitkot) illetéktelenül átadó forrás védelmére; a hatóságok kivételes esetben (nemzetbiztonsági, közrendvédelmi, bűnmegelőzési érdekből) kötelezhetnék a szolgáltatót vagy az újságírót az informátor kilétének felfedésére. EMLÉKPLAKETT GÖNCZ ÁRPÁDNAK Régi Nemzetesek Társasága Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek ítélte oda idén a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Régi Nemzetesek Társasága (RNT) az általa alapított emlékplakettet. A Régi Nemzetesek szerint Göncz Árpád neve elválaszthatatlanul összeforrott a hányatott magyar történelem harmadik köztársaságának megteremtésével. Az a tíz esztendő, amelyet államfőként az ország élén eltöltött, az ígéret és a beteljesülés időszaka volt, jóllehet nem volt konfliktusmentes, hiszen küzdelem nélkül nincs demokrácia. Az RNT tagjai számára Göncz Árpád különösen kedves a korszerű magyar demokrácia egyik megalapozójaként és a sajtószabadság őreként. Göncz Árpád augusztus 31-én, kedden a MÚOSZ székházában megrendezett díjátadó ünnepségen Blahó Miklóstól, a kuratórium elnökétől vette át az Asszonyi Tamás szobrászművész készítette emlékplakettet. A fotót a rendezők bocsátották a rendelkezésünkre. Változatlan erőviszonyok A Szonda Ipsos felmérése a pártok népszerűségéről Az önkormányzati választások előtt a Fidesznek a legerősebbek a pozíciói, de a parlamenti voksolást megelőző szinten tartja magát a szocialista párt és a Jobbik is. A kormánypártnak különösen vidéken nagy az előnye a többiekkel szemben. Amíg az ország egészében háromszor annyi híve van, mint az MSZP-nek, a falvakban hatszoros az eltérés (43, illetve 7 százalék). A kistelepüléseken az országostól eltérő jelenség az is, hogy a Jobbik beágyazottsága nagyobb, mint az MSZP-é, 10 százalék. A kisebb és közepes városokban a Fidesz és a szocialista párt is az országos átlagnak megfelelő erőt képvisel, míg a Jobbik valamivel gyengébbnek látszik annál (36, 12, illetve 6 százalék). Összességében azt láthatjuk, hogy a Fidesz ugyan ebben a települési kategóriában is vezet, de előnye az országos átlag alatt marad, nagyjából kétszeres (27, illetve 13 százalék). A Jobbik viszonylag jól tartja magát a nagyobb városokban: 9 százalékon áll. A főváros politikai térképe jócskán eltér a vidékétől. Ennek egyik tényezője, hogy az MSZP- nek itt sokkal mélyebb a beágyazottsága, a budapestiek 18 százaléka velük szimpatizál. A Fidesz fővárosi támogatottsága 28 százalékos, azaz másfélszeres előny. Az adatfelvétel ideje: 2010. augusztus 10-17. A megkérdezettek száma: 1500 fő. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár nyel vág neki a kampánynak. A nemzeti radikális pártnak a főváros a gyengéje, ott csak 4 százalékot tud hozni. Ezzel az eredménnyel éppenhogy tartja a lépést az LMP-vel, amelyik a budapestiek 5 százalékának szimpátiáját élvezi. A Lehet Más a Politika egyébként a vidéki városokban is úgyahogy jelen van (4 százalék), de a falvakban kifejezetten kevés a támogatója (2 százalék). A fővárosi erőviszonyokat még az is árnyalja, hogy az itteni MSZP-sek jóval aktívabbak, mint a vidéki szavazóik, s ami szokatlan, még a Fidesz budapesti támogatóinál is nagyobb a helyi szocialisták részvételi elszántsága - 86, illetve 73 százalék. Az MSZP-nek nem lett több támogatója az elmúlt időszakban, de valamelyest gyengültek a párttal szembeni ellenérzések. A parlamenti választásokat követően, májusban a magyar népesség 34 százaléka utasította el a szocialistákat, jelenleg 28 százalék. (Szonda Ipsos) 35 NÉPSZABADSÁG • 2010. SZEPTEMBER 1., SZERDA Magyarország • 3 Az erősebb állam alaposan átírhatja a feladat- és hatásköröket, s ez okozhat némi zavart az amúgy is a működésképtelenség határát súroló intézményrendszerben, de a kiadások és bevételek egyenlegének új világrendbe illesztése láthatóan késik. 100 nap jólét Tamás Ervin tamase@nepszabadsag.hu Azért nehéz bármit is írni a szocialistákról, mert úgy érzi magát az ember, mintha a mély vízben fuldoklót azért szólná meg, mert rosszul van megkötve a fürdőgatyája. Főpolgármester-jelöltjük eltökélt szándéka, hogy a BKV-t az MSZP számára vonzó kampánytémává emelje, a 66 évesen felfedezett elnökhelyettes lehet, hogy diplomáciai állomáshelyén, Bangkokban segít, mert Budapesten nem látni, Szili Katalin ernyedten keresi a különutat, Szanyi Tibor pedig immár döntési helyzetben tapasztalhatja, hogy miért nem lehet a pártban döntést hozni. Az önkormányzati választások küszöbén a kormányzó párt szája íze szerinti módosításokon kívül különben sem változott semmi, a Fidesz-KDNP hengerelni fog - talán csak az a kérdés, hogy ez miért jó neki. Tudniillik politikai alapvetéssé vált, hogy Orbán Viktor októbertől gyújtja majd be azokat a rakétákat, amelyek racionális pályára állítják a gazdaságot. Az eddigi majd száz nap ugyanis annak a jegyében telt, hogy stratégiai pontokon kiépítse hatalmi bázisát, bizonyos szavakban és tettekben kielégítse a Jobbik-hívők vágyait, konstruktív semmittevésre kényszerítse az LMP-t, s minél szűkebb karanténba szorítsa a szocialistákat. A közvélemény-kutatók adatai pedig látványosan ellentmondanak a demokráciát féltők jajkiáltásainak - a többség szívesen elhiszi, hogy a számára kevéssé rokonszenves területekre koncentrálható némi megszorítás, különadó, karcsúsítás, s e pénzből kifizethető minden, amit az utóbbi években elvettek tőle, sőt valamivel több is. Nem könnyű értelmezni, de jó hallani, hogy a kormány célja nem a válságkezelés, hanem a gazdasági növekedés, az új világrend pedig azzal jár, hogy a Nyugat veszít gazdasági súlyából, az IMF-nek pedig coki. A feltételezés, mely szerint az őszi választások után hihetetlen erővel tör felszínre a pénzügyi stabilitás akarata és ez a túlnyert önkormányzatokban, tehát a saját klientúrának okoz majd csalódást, nem biztos, hogy igaz. Az erősebb állam alaposan átírhatja a feladat- és hatásköröket, s ez okozhat némi zavart az amúgy is a működésképtelenség határát súroló intézményrendszerben, de a kiadások és bevételek egyenlegének új világrendbe illesztése láthatóan késik. Persze ha a képlet megoldható azzal, hogy hirtelen az oroszokra figyelünk, Kínának ajánlunk szoros szövetséget, támaszkodván az unióval szembeni egyre nagyobb szkepszisre, s az IMF-fel folytatott szabadságharc (úgy mutatni rájuk, hogy az egyébként keményebben fogalmazó EU is értsen belőle) az éljenzésen és a forint zuhanásán kívül mást is hoz a konyhára - akkor Orbán Viktor nem csak hisz, tud is valamit, amiről a neves harvardi közgazdászoknak, a spekuláció mohikánjainak - tőzsdeguruknak és befektetőknek - fogalmuk sincs. A magyar kormányfő néha azt hiszi, hogy kétharmada a határokon túl is érvényes, ügyet sem vet politikusi nyilatkozatokra, intézeti előrejelzésekre, szerinte ezek annyit érnek, mint korábbi sajátjai: elmúlnak, ha itt az idő. A nagyobb bátorság, a támadóbb (helyesebben: a nagyobb önállóságra törekvő) szellem nem is volna baj, ha az elképzelések nem lennének annyira homályosak, ellentmondásosak. Mondjuk ki: pusztán a költségeket tekintve bátrak, a bevételek esetében elnagyoltak, ha úgy tetszik, bátortalanok, így viszont könnyen úgy járhat Orbán, mint az a sebész, aki varázsigéket mormol a beteg fölött, majd amikor meglátja a kiserkenő vért, sértődötten elfordul: ez is olyan, mint a többi! A két és fél hónap pedagógiai szempontból is erősen megkérdőjelezhető. Az oktatáskutatók időről időre felhívják a figyelmet a jelenségre, amelyet az angolszász országokban „summer setback”-nek neveznek, egyfajta visszafejlődésnek, ami még a jobban tanulókat is érinti. Jó, szó, tanévnyitó! Ónody-Molnár Dóra onodymolnard@nepszabadsag.hu Ha a kormány kifogná azt az aranyhalat, amelyik csak szakpolitikai kéréseket teljesít, kétharmadosokat nem, akkor sejthető, mi lenne az első két kívánsága: több születendő gyerek és több munkahely. Ehhez valóban csodára lenne szükség, mert pillanatnyilag az általános feltételek nem kedveznek a két cél együttes elérésének. Ha többen vállalnának (több) gyereket és több lenne a munkalehetőség is, akkor a szülők és a dolgozók halmaza egyre nagyobb mértékben fedné egymást. És miközben a sikeres modellek azt bizonyítják, hogy a népszaporulat növekedése szorosan összefügg a munkaerő-piaci biztonsággal, Magyarországon még az állami intézményrendszer sem segíti a két szerep összeegyeztetését. Gondoljunk csak a ma véget érő nyári szünetre. A magyar közoktatásban a vakáció 12 hétig tart, ami Európában a hosszabbak közé tartozik. Ez az időszak szinte kivétel nélkül minden családnak gondot okoz, feltéve, hogy nincs korlátlanul szolgálatba hívható nagyszülő, vagy megszámlálhatatlan pénz a nyári táborok finanszírozására. Ahol a szülők dolgoznak, folyamatos stresszt okoz a gyerek felügyeletének megszervezése is, a tartalmas program biztosításáról már nem is beszélve. A hosszú nyári szünet is része annak a nem rövid listának, amely azokat az okokat sorolja, amelyek miatt a társadalmi különbségek a magyar iskolarendszerben nem csökkennek, hanem nőnek. Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a jobb módú szülők gyerekei kipihentebben, frissebben, a szegényebbek fásultabban, fáradtabban kezdik az iskolaévet. Mert mit is lehet csinálni két és fél hónapig? Strandolni, táborozni, utazni, ha van mód rá; őgyelegni, plázázni, bandába verődve izgalmakat keresni - ahol csak ez adatik. Mivel a kivehető szabadságok ideje messze nem fedi le a nyári szünetet, a kérdést nem lehet elintézni azzal, hogy vannak a jó szülők és a rosszak, utóbbiak elhanyagolják a gyereket, az előbbiek meg nem. Pontosabb azt mondani, hogy a vakáció olyan bonyolult logisztikai feladvány, amelyet lehetőségei szerint ki így tud megoldani, ki úgy. A két és fél hónap pedagógiai szempontból is erősen megkérdőjelezhető. Az oktatáskutatók időről időre felhívják a figyelmet a jelenségre, amelyet az angolszász országokban „summer setback”nek neveznek, egyfajta visszafejlődésnek, ami még a jobban tanulókat is érinti. Minél hosszabb a szünet, a hatás annál erősebb. Ennyi idő alatt a diákok jóformán elfelejtik, amit előző évben tanulnak. Ki igazodik kihez? - ez az igazi kérdés. A szülők és a gyerekek egy állami szolgáltatáshoz, vagy az állam a családokhoz. Ezt kell eldönteni, ha a gyerekszám növelése és a foglalkoztatás bővítése egyformán fontos, hiszen ennek kulcsa a munka és a család összeegyeztethetősége. A nyári szünet ésszerű lerövidítése, a felszabaduló tanítás nélküli napok tanév közbeni elosztása csak szándék kérdése. A gyerekeknek is jobb lenne így. Egy átalakítás, amely nem kerül pénzbe, a nagy célokkal mégis összhangban van. Ha a harmadik kívánság a szolgáltató állam megteremtésére vonatkozna, talán meg is valósulhat.