Népszabadság, 2011. március (69. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-01 / 50. szám

www.nol.hu A rokkantnyugdíj nélkül sem lesz munka A kormány várhatóan százezer rokkantnyugdíjast szeretne visszaterelni a munkaerőpiac­ra. Ehhez egyes információk szerint olyan tesztet kell majd kitölteniük, amely azt méri fel, ki milyen munkavégzésre al­kalmas. Ónody-Molnár Dóra „Már idén hozzá kell nyúlni a rok­kantnyugdíjas-ellátáshoz, és a 400 ezer rokkantnyugdíjas felét ki kell küldeni a rendszerből.” Ezt mond­ta Heim Péter, a Századvég Gazda­ságkutató Zrt. közgazdásza lapunk­nak tavaly ősszel. A szakértő szavai­ra kormánykörökben is adnak, így nem meglepő, hogy a kormány a költségvetés kiadási oldalán terve­zett szigorító intézkedéseivel érin­teni fogja a rokkantnyugdíjasok kö­rét. Igaz, úgy tudjuk, nem a Heim ál­tal kívánatosnak tartott kétszázez­res körben, egyelőre csak százezer megváltozott munkaképességű reintegrációjával számolnak. A Heim Péter által emlegetett kétszázezres tömeg, amelyet „ki kell küldeni a rendszerből”, a ke­vésbé súlyos rokkantnyugdíjasok csoportjához tartozik, és munkaké­pes korú. (Az ő esetükben 237,4 mil­­liárdot folyósít az állam nyugdíjellá­tás formájában.) Sokszor előkerült, hogy a rendszer komoly lehetősé­get adott a munkanélküliség elkerü­lésére, a biztos rokkantellátás von­zóbbnak bizonyult, mint a bizony­talan szociális ellátások. Épp ezért a rokkantsági ellátásokhoz való hoz­záférést az előző kormányok is fo­lyamatosan szigorították, legutóbb 2008-ban, amikor az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát szol­gáló intézkedések közt átalakítot­ták a rendszert. A köznyelvben „rokkantügyi” reformnak becézett intézkedések már rövid távon is érzékelhető vál­tozást hoztak: hónapról hónapra kevesebben jelentkeztek be az el­látásba. A Policy Agenda elemzése szerint ugyanis 2004-ben 76 ezer fő lépett be a rendszerbe, de 2009 vé­gére ez a szám 49 ezerre csökkent. 2010-ben ez a tendencia a világgaz­dasági válság és a nyugdíjkorhatár emelése miatt megtört. A munkaképes korú rokkan­tak esetében a szakemberek ar­ra figyelmeztetnek: azzal, hogyha a kormány elveszi az ellátást, még nem teremt munkalehetőségeket. Kulcskérdés, hogy az érintettek milyen képzettségűek, és egyálta­lán, képezhetőek-e még. A Kossuth rádió hírei szerint a kormány „át­fogó, többórás vizsgálatot, szinte mindenre kiterjedő fizikai és szel­lemi tesztet” írna elő annak felmé­résére, hogy a rokkantsági ellátás­ban részesülők milyen munkakör betöltésére alkalmasak. Köves Balázs, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szö­vetségének alelnöke lapunknak azt mondta: számításaik szerint a megváltozott munkaképességűek 60-70 százaléka munkaképes, de csak 10 százaléka végez valami­lyen munkát, ez az unió régi tag­államaiban 30-50 százalék. Kö­ves úgy véli, alig találni olyan je­lentkezőt, aki szívesen otthagyná a rokkantnyugdíjrendszert. „A cé­gek egy tavalyi jogszabálynak kö­szönhetően versenyeznek a reha­­bosokért, de nincs elég jelentkező a helyeket feltölteni”, mondja. Ez­zel arra utalt, hogy a foglalkoztatá­si törvény szerint minden húsz fő­nél több munkavállalót foglalkoz­tató munkaadó legalább öt száza­lékban köteles megváltozott mun­kaképességű munkavállalót foglal­koztatni. Ha ezt nem teszi, rehabi­litációs hozzájárulást kell fizetnie, melynek 2010. évi összege egy főre 964 ezer 500 forint. Megkérdeztünk egy háziorvost, mennyire látja esélyesnek visszain­tegrálni a munkaerőpiacra százezer rokkantnyugdíjast. A másfél évtize­de praktizáló doktor jól ismeri a helyzetet. Szerinte nem a kilátásta­­lanságtól menekülés hajtja a bete­geket a rokkantellátás rendszerébe.­­ Van egy szívinfarktus után kezelt beteg, alvadásgátlót szed, pacema­kere van. Nem a megélhetésének biztonságát kéne veszélyeztetni, hanem inkább a betegségével fog­lalkozni - mondta, hozzátéve: sze­rinte a rokkantak valóban betegek, a saját praxisában sikeres rehabili­tációt nem látott. A kormány „átfogó, többórás vizsgálatot, szinte mindenre kiterjedő fizikai és szellemi tesztet” írna elő annak felmé­résére, hogy a rokkantsági ellátásban részesülők milyen munkakör betöltésére alkalmasak Fotó: Kurucz Árpád Jönnek az egészségügyi adók? Nemcsak az egészségügyi ki­adásokon nyesne, hanem az azokat fedező bevételeket is növelné a kormány - áll a la­punk birtokába került elem­zésben. A kormány sorvezető­jét készítő Századvég Gazda­ságkutató Zrt. tanulmánya új adónemek kivetésével számol. Danó Anna Meglehetősen szórnak a becslések arra vonatkozóan, mekkora összeg hiányzik évente az egészségügyi ellátórendszer működéséhez: alsó hangon 95 milliárd, a pesszimistáb­bak - vagy racionálisabbak? - 180 milliárd forintról beszélnek. A Szá­zadvég Gazdaságkutató Zrt. szakér­tői szerint ezt a pénzt a jövedéki és egyéb adókból lehetne pótolni. Ér­veik szerint a jövedéki adóból éven­te körülbelül 850 milliárd forintot szed be az állam, ez csaknem akkora összeg, mint amennyivel az Egész­ségbiztosítási Alapot (E-Alap) az állam (600-700 milliárd) kiegészíti. Ráadásul ezen adóbevételek 30 szá­zaléka a dohánytermékek, 10 száza­léka az alkohol eladása után folyik be az államkaszába, tehát olyan ter­mékek után fizetik meg az embe­rek, amelyek közvetve károsítják az egészségüket. A szakértők szerint indokolt tehát, hogy ezen termékek fogyasztói az átlag fölött járuljanak hozzá az egészségügyi kiadásokhoz - ahogy azt Orbán Viktor is bejelen­tette már az Országgyűlésben, igaz, az egészségkárosító termékek körét nem említve. A WHO adatai szerint az ala­csony és közepes jövedelmű orszá­gokban a cigaretta, illetve az alko­hol árának tízszázalékos növelése hat százalékkal csökkentette a fo­gyasztást. A Századvég elemzői az alkohol árában lévő húszszázalékos jövedéki adót negyven százalékra emelnék. A Századvég elemzői letették a voksukat az úgynevezett a ham­burgeradó mellett, vagyis bizonyos egészségtelen ételekre, italokra pluszterheket vetnének ki. Azt állít­ják, hogy azokban az országokban, ahol eddig bevezették a hambur­geradót a zsíros, túl sós vagy cukor­ban bőséges élelmiszerekre, nem­csak az állam bevételei nőttek, ha­nem az emberek táplálkozási szoká­sai is kedvezően változtak. Javasla­tuknak van olyan eleme is, amely az extrém sportok művelőit érintené. Ha emiatt történne velük baleset, akkor a kórházi ellátásuk csak alap­szolgáltatásokra, az életmentésre szorítkozna, az egyéb szükséges te­rápiákért fizetniük kellene külön biztosítás vagy egyéb magánfinan­szírozás formájában. Vannak olyan elképzelések, hogy hasonló módon kellene eljárni az ittasan vagy biz­tonsági öv nélkül vezetőkkel kap­csolatban is. A címkézett adókon kívül a Szá­zadvég elemzői az egészségbiztosí­tási járulék emelését éppúgy felve­tették, mint a tételes egészségügyi hozzájárulás ismételt bevezetését. Ez utóbbit tavaly januárban töröl­te el a kormány. Bevezetése mellett az szól, hogy az állami egészség­­ügyi szolgáltatásokat elvben azonos mértékben veheti igénybe bárki, így indokolható, hogy legyen a hozzájá­rulásnak fix összegű része is. A Szá­zadvég szerint az eltörölt 1950 fo­rintos havi díj helyett 2500-4500 fo­rintosra lenne szükség. NÉPSZABADSÁG • 2011. MÁRCIUS 1., KEDD Magyarország • 3 Most Matolcsyé a szó, hiszen a mi­niszterelnök a cso­magbontás kényes és hálátlan felada­tával „jobbkezét” bízta meg, szorítsa meg az az embere­ket. Ez Bokros La­jos óta bevett gya­korlat. A „jobbkéz” szorítása Kriván Bence krivanb@­nepszabadsag.hu Felfokozott várakozás előzi meg Matolcsy György mai kitárulkozá­sát, a nemzetgazdasági miniszter bejelentését a strukturális refor­mokról. A hírzárlat eddig jól működött, a kormányzati kommuni­kációból a négy összetevőről és a remélt megtakarítások összegé­ről lehetett csak információkat felcsipegetni. Igaz, azokat sem el­sősorban idehaza, hanem külföldi fórumokon hintették el a kor­mány reprezentánsai. Most tehát Matolcsyé a szó, hiszen a minisz­terelnök a csomagbontás kényes és hálátlan feladatával „jobbke­zét” bízta meg, szorítsa meg az az embereket. Ez Bokros Lajos óta bevett gyakorlat. Matolcsy készséggel eleget fog tenni a felkérésnek. Csak találgat­ni lehet azonban, hogy a csomag elemeinek felsorolásával vagy az ahhoz vezető út, azaz az előző nyolc év elhibázott gazdaságpolitiká­jának ostorozásával, a felelősök kipellengérezésével tölt-e el több időt. Ettől nem tekinthet el, a bűnbakkeresés ma a színjáték kötelező eleme. A nyitányon már túl vagyunk, a balliberális kormányok ide­jén elszabadított adósságlavina felelőseinek megnevezésére és akár a jogi felelősségre vonás feltételeinek megteremtésére is sebtében létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság lassan megkezdheti műkö­dését. Figyelemelterelő hadműveletnek, a sajtónak odadobott csont­nak elmegy ez is, lesz, aki mélyre hajolva fel is veszi. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy ha mindezen túljut a szó­nok, olyasmiről kell beszélnie, ami fontos: az újjászervezéssé neme­sített megszorításokra ugyanis szükség van. Az állam eladósodott, túl sok terhet cipel a vállán. Közös érdek könnyíteni rajta. Kérdés, hogy az érintettek mit szólnak ehhez. Mert nem lehet úgy segíte­ni az államon, hogy azzal valaki ne kerülne nehezebb helyzetbe. A rokkantnyugdíjasok hétszázezres táborát mivel tudja meggyőz­ni a kormány, hogy érdemes visszatérniük a munka világába? A já­randóságok megvonása, csökkentése eddig felmerülhetett ugyan, hogy aztán rögtön cáfolni is lehessen. Ugyanez a helyzet a közös­ségi közlekedés támogatásával. Itt magának a kormányfőnek jutott a hálás feladat, hogy csípőből visszaverje a nyugdíjaskedvezmény megvonásáról felröppent híreket. De a jó öreg veszteséges szárny­vonalak is maradnak. Az sem tudható, hogy a munkanélküliségi ellátás mértékének vagy időtartamának drasztikus csökkentése mennyit hozhat a kony­hára, miközben erős fenntartásokkal kell fogadni, hogy aki keres, az talál is munkát magának. Legfeljebb nem ízlésének, képzettségének megfelelőt. Tény, hogy az álláskeresés keserves időszaka egy év alatt két hónappal hosszabbodott meg, és az is, hogy a kampányszlogen kiüresedett, az egymillió új munkahely megteremtésében már ma­ga a kormány sem bízhat. Beiktatása óta 13 ezerrel csökkent a foglal­koztatottak és hétezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Ha ők depresszióba süllyednek, mennének talán gyógyszerért, de ott is keserű pirula vár rájuk. A gyógyszerkassza megszellőztetett százmilliárd forintos megkurtítása az ő terheiket is növelné. Sőt Ma­­tolcsyék fűnyírója még a közoktatás felé is tesz majd egy kanyart. S hogy pontosan mit vág le az új adók és elvonások sora - ham­burgeradó bevezetése, zöldadók emelése, ekominimum rögzítése -, illetve mindez mit hoz az állami konyhára, az nem feltétlenül ma de­rül ki. De a farbával már elő kell rukkolni. Nekem is van egy RMDSZ-oldalról jövő sugallatom: ha fél éven belül nem lesznek érez­hető gazdasági változások Romá­niában, akkor a koalícióban kicsi kisebbséget alkotó RMDSZ dezertál. Kisebbségben Aczél Endre aczele@imail.eol.hu Ilyen „nyalást” is ritkán lehet látni. Különösen, hogy egy nagyon ki­csi párt a kedvezményezettje. A Romániai Magyar Demokrata Szö­vetség hétvégi, nagyváradi kongresszusán Emil Boc miniszterelnök­kel (egyszersmind koalíciós partnerrel) az élen felvonult a romániai politika valamennyi számottevő szereplője, lett légyen kormányol­dali, ellenzéki vagy akár parlamenten kívüli. Látszott ugyanakkor, hogy a kétharmados magyar hatalom nem tud mit kezdeni az általa „nemszeretem” kategóriába sorolt RMDSZ felértékelődésével. Ha tudott volna, nem Pelczné dr. Gáll Ildikót küldi Nagyváradra, hogy aztán ő kategorikus imperatívuszokban „osszon észt a nemzettest­véreknek”, ami finoman szólva se váltott ki jó visszhangot. Már csak az üzenete miatt se: tessék besorolni Orbán mögé, akkor lesz támo­gatás. Ellenkező esetben nem. Válasz: nem tartunk igényt a taná­csaitokra. A „nyalás” egyébként abban manifesztálódott, hogy Boc minisz­terelnök ki nem fogyott a szóból az RMDSZ kormányzati érdemeit méltatva. De ez még hagyján. Bocnál messze feltűnőbbek voltak az RMDSZ parlamenti ellenfelei, a szocdemek és a nemzeti liberáli­sok, akik nem átallották dicsérni a „korrekt” magyar pártot, mond­ván, hogy annak jobb helye volna az ő oldalukon, mint a Basescu el­nök által támogatott demokrata kormánypárt oldalán. Ami akár úgy is lehet. Ez ugyan nem a személyes szimpátiaosztogatás helye, de a szocdem Bonta és a liberális Crin Antonescu - mint ellenzék - ak­kora tapsot kapott a kongresszustól, amekkorát a szövetséges Boc egyáltalán nem. Halk sugallat: az RMDSZ-ben alighanem megvan a készség arra, hogy „lovat váltson”. A kérdés csak az, mikor. És ez a kérdés fogas. Jövőre választás lesz, azt a koalíció felmondásával elő­re lehetne hozni. De a koalíció a Basescu-Boc-féle társulattal egye­lőre biztonságot nyújt, egy választás kimeneteléről pedig semmit nem lehet tudni. E ponton azonban nekem is van egy RMDSZ-ol­dalról jövő sugallatom: ha fél éven belül nem lesznek érezhető gaz­dasági változások Romániában, akkor a koalícióban kicsi kisebbsé­get alkotó RMDSZ dezertál. Hivatalos határidő nincs, de a nagyvá­radi elnökválasztó kongresszus olyan határozatot fogadott el, hogy még az idén - gyakorlatilag a választások előtt egy évvel - neki kell látni adó- és járulékreformoknak. Mert ha nem... Az RMDSZ a román politikában nem megkerülhető. Olyan a po­larizáció, hogy a pillanatnyi aritmetika szerint csak vele lehet kor­mányozni, nélküle nem. Ez az eltávozott elnök (de még miniszterel­nök-helyettes) Markó Béla nagy érdeme. Az az ember, akit a kong­resszus a helyére megválasztott­­ Kelemen Hunor­­ az ő jelöltje volt, ilyenformán a folytonosság fennmarad. Meg nem értem, hogy egy ilyen politikai teljesítmény után Orbánék miért utálják az RMDSZ-t, minek küldözgetnek feléje ultimátumokat? Miért támogattak Ke­lemennel szemben egy olyan embert, akit a végső szavazásban a küldötteknek még tíz százaléka sem támogatott, legfeljebb Tőkés. Miért gondolták azt, hogy a kedvezményes honosítás után a romá­niai magyarság rokonszenve olyan fokon fordul a Fidesz felé, hogy az ő emberét, Olosz Gergelyt választják az RMDSZ elnökének? Té­vedni emberi dolog, de mint tudjuk, néha több, mint bűn, hiba.

Next