Népszabadság, 2012. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-07 / 6. szám

V ■M wmmm 2012. január 7­, szombat | Népszabadság 11 Hétvége HÁY JÁNOS A parasztok azt mondták, hogy már a porszívó is gyanús volt. Minek kell egy falusi házba porszívó? Ültek a kocs­mába és röhögtek, hogy a szobában a padlódeszkák csak rá vannak fektet­ve a homokra, még nádozva sincse­nek, ha a porszívót bekapcsolja az ember, kiszív­ja alulról a homokot. Röhögtek és utána a hűtő­­szekrényről beszéltek, hogy az mekkora barom­ság, és mennyibe kerül, hogy a konyhában egy sarkot elkezdesz hűteni, főleg télen, amikor kur­va hideg van amúgy is. Azt hiszi, olyan lesz, mint­ha városon lakna, pedig ez soha nem lesz olyan. Az biztos, mondta a másik, ebben az a jó, hogy épp nem olyan. Nem kell rohanni a buszhoz, leg­feljebb, ha Szobra kell menni vérvételre. Ittak, az autót nem hozták szóba, de valójában a porszí­vón meg a hűtőn keresztül az autóról beszéltek, hogy honnét tudott annyi pénzt szerezni, hogy autót vegyen. Az apa tudta, hogy erről beszélnek a kocsmá­ban, az ő autójáról, amit használtan vett Nagy­maroson egy málnatermelő embertől. Övé volt a második autó a faluban, ha az orvost nem ves­­­szük számításba. Az apa örült ennek az autónak. Elvitte a gyerekét megmutatni neki, hogy ho­gyan gurul, milyen könnyedén kaptat fel a pe­­rőcsényi partokon, s hogy mennyire más a világ, ha autóablakban suhan el mellettük. Az apa egy hosszabb utat is tervezett vasárnapra. Nem túl messzire, mert még elég friss volt a jogosítványa, csak Esztergomra, ahol terepmotorverseny lesz. Az nagyon izgalmas, még soha nem volt senki olyanon a faluból, csak hallottak róla, hogy mi­lyen látványos, hogy egymás után felbőgnek a motorok és vad iramban suhannak át a terepvi­szonyok között. A gyerek készült erre a versenyre, már min­denkinek elmondta az iskolában, hogy oda fog menni a szüleivel. Azok a gyerekek, akiknek amúgy az apjuk a kocsmába a porszívóról meg a hűtőről beszélt, nagyon utálták a gyereknek ezt a hétvégi programját. Elmondták otthon az any­juknak. Az asszony alig várta, hogy a férje haza­jöjjön a kocsmából és végre kipakolhasson, hogy nekik azért nincs autójuk, mert az övéké ott van a kocsmárosnak a bankszámláján. A férfi részeg volt. Először csak olyanokat mondott, hogy a té­­eszből lopja biztos a pénzt, s csak később tör­tént meg, hogy mondta, hogy fogd be a pofádat? mit hoztál te ebbe a házasságba­ a nagy valagan­dón kívül, mi a lófaszt? Ott laktatok az apáddal a majorban egy szoba-konyhában, azt se tudtad, milyen az, hogy az embernek van saját ágya. Az asszony akkor elkezdett fülsértő, magas hangon kiabálni, hogy ő nem tehet arról, hogy béresek voltak, az a világ ilyen volt, hogy valakinek annak is kellett lennie. Az ő apja végiggürcölte az egész életét és mégsem tudott továbblépni. A férfi hall­gatta, gondolkodott pofonvágta-e, de végül le­dőlt a konyhában a sezlonra és elaludt. Elérkezett a vasárnap, a gyerek összekészült, mikor mondta az apa, hogy akkor megyünk. Ké­szen vagyok, mondta a gyerek. Hogyhogy ké­szen?, kérdezte az apa. Hogy mehetünk, mond­ta a gyerek. Ja, te azt hitted, hogy, az apa kicsit megállt. Mit hittem?, kérdezte a gyerek ebben a szünetben. Hogy te is jössz? Hát arról volt szó, hogy megyünk. De én azt úgy értettem, hogy megyünk az anyáddal meg visszük a Gabi bácsit is meg az Ilonka nénit és ez az autó épp négysze­mélyes. Hogy nem engem, hanem őket? Kell né­ha másokra is gondolni, mondta az apa, sokan amúgyis csak rosszat mondanak rólunk, mert van ez az autó. A gyerek nem értette. De én me­gyek, akkor is, mert arról volt szó, hogy megyek. Veszélyes, mondta az anya, ekkora gyerekeket oda sem engednek. Már tíz elmúltam. Tizen­négy a korhatár, mondta az anya nagyon hatá­rozottan. Ez biztos nem úgy van, ez terepversen, ott nem is lehet ilyet ellenőrizni. De igen, mond­ta az anya és elkezdett vitatkozni. Az apa egy­re idegesebb lett. Már mennünk kell, megígér­tük a Gabiéknak, és nem akarom lekésni az első futamot, mire a gyerek, hogy én is, és elkezdett sírni. Az anya tovább magyarázott. Hagyd már a fenébe, nem jön és kész. Jó, de nem akarom, hogy... De engem ez nem érdekel, egy gyerek­nek el kell fogadni azt, amit a szülei mondanak. De én megyek, mondta a gyerek és elkezdett sír­ni. Az apa, meg hogy nem jössz, érted, mert én azt mondtam, hogy nem. A gyerek egyre hango­sabban kiabálta, hogy de, de, de megyek. Áthal­latszott a szomszédba. Nem, mondta az apa és ellökte az útból. A gyerek megbillent, nem esett volna el, de a hatás kedvéért mégis elesett, és a földön heverve zokogott tovább. Nem kell azért fellökni, mond­ta az anya. Alig értem hozzá. Az aligtól nem le­het elesni, mondta az anya. Az apa majdnem ki­esett a szerepéből, mert kicsit szégyellte, hogy egy kisgyereken ekkorát lökött, de nem szabad engedni, nem szabad, mert a gyereknek is rossz, ha nem tudja, mik a szabályok. Az anya megpró­bálta megnyugtatni. Anyu, jöjjön ide, kiabált a házba a nagymamának, csináljon valamit a gye­rekkel, mert nekünk menni kell. Mi a francnak kell összevissza elmenni, mondta a nagymama, mikor jött kifelé. El tudta volna képzelni, hogy az apa őt meg a gyereket viszi magával és nem mo­torversenyre, hanem a bazilikába nagymisére. Az apa elindult a kocsihoz, az anya utána. Szidta az apát, hogy ennyire nem mondta meg rende­sen a gyereknek, hogy mi lesz vasárnap. Nagy verseny volt a vasárnapi. külföldi részt­vevőkkel. A gyerek beült a tévé elé és elaludt. Ki­merítette a sírás, meg nem volt semmi a képer­nyőn csak egy ember, aki folyamatosan beszélt, nem is figyelte miről, nem lehet egy embert ilyen sokáig nézni. Férfi volt, kicsit hasonlított az apá­ra, amikor az apa felöltözik, mert mondjuk te­metésre kell menni. Akkor is aludt, amikor az apáék épp odaértek a versenyre. Rengetegen voltak. Itt se lehet látni semmit, mondta a Gabi, az apa meg hogy nem is gondolta volna előre, hogy ennyien lesznek, pedig ide csak autóval lehet jönni. Biztos van­nak buszok is, mondta az anya. Na, ez itt jó hely, mondta a Gabi, és megállt egy nagyon látványos kanyarnál. A motorok csak úgy vonyítottak, a ke­rekek kiverték a nézőkre a salakot, amivel az út­juk borítva volt. Hánnyal mehetnek?, kérdezte a Gabi. Nem tudom, de kurva gyorsan, mondta az apa. Az anya nem tudta a különböző motoroso­kat megkülönböztetni, azt hitte nagyon rövid a pálya és gyakran visszatér ugyanaz a versenyző. Unatkozott, meg a feje is elkezdett fájni, mond­ta is az Ilonkának, hogy nem mennek-e el vala­mi ennivalóért. Nem kell egy pár virsli? Inkább debreceni, mondta az apa. Nekem is, mondta a Gabi. A két asszony elment a pályától távolabb, hogy az ideiglenesen felállított kifőzdénél meg­vegyék az ebédet. Már majdnem elérték a hely­színt, amikor a folyamatos motorvonyításra, ar­ra a hangra, aminél hangosabbat elképzelni sem lehetett egy erősebb hang kenődött. Hátrakap­ták a fejüket, és csak néztek bele a levegőbe, ahol épp egy motoros volt, fent a kanyarnál a fák ma­gasságában, ott repült, ahogyan a madarak. Az Ilonka sem tudott megszólalni, meg az anya sem, csak bámultak kimeredt szemekkel. A motoros, szemben a madarakkal, nem tudott olyan hos­­­szan az égben tartózkodni, egy pillanatra olyan volt, mintha megállt volna, mintha valami tarta­ná ott, aztán hirtelen lezuhant és csend lett, az­tán kiabálás üvöltözés, hogy orvost, meg men­tőt, és felsikított a sziréna. A két asszony akkor tért magához. Rohantak vissza, mert látták, hogy épp ott volt az esemény, ahol álltak. Rohantak. A mentőnél gyorsabbak voltak. Lökdösték el az embereket. Mindenki szaladt oda. Olyan tömö­rülés lett, hogy alig lehetett átvágni rajta, de a két asszonynak sikerült. Ott álltak a földre zu­­hant motor mellett, ami maga alá temette a mo­torost és még egy embert. Az Ilonka akkor zoko­gott fel, az uram, mert a Gabi volt a másik em­ber a roncsolt gép alatt. Az apa magyarázta a ren­dezőknek, hogy itt mi csak álltunk, a rendezők meg, hogy nem látták, hogy piros szalag van ki­húzva és nem lehet odamenni. Nem, akkor már nem volt. Mert a hülyék elszakították. A rende­zők utat engedtek a mentősöknek. Az orvos oda­guggolt a Gabi fölé. Már nem kell sietni, mond­ta, és elvette a kezét a pulzusáról. Akkor már az anya is zokogott, részben azért, mert meghalt a Gabi, részben azért, mert felrémlett benne egy kép, hogy az ő gyereke áll ott a Gabi helyett, s mi­lyen jó, hogy nem ő. Ott sírtak, benne az üvöltöző tömegben, ami­kor megzörrent az ajtó a szobában. Az autó hangját nem hallotta a gyerek, beleveszett a mo­torverseny morajába, de az ajtónyílásra felrez­­dült, s még ki sem nyitotta a szemét, érezte, hogy az anya hozzáér a kezéhez. Elaludtál, kisfiam. Igen, mondta a gyerek álmosan. Feküdj le ren­desen. Milyen volt?, kérdezte a gyerek. Unalmas meg nagyon sokan voltak. Azért majd legköze­lebb téged is elviszünk. Jó, mondta a gyerek. A Gabi bácsiéknak tetszett? Igen, mondta az anya. Az jó, mondta a gyerek, és örült, hogy megjöt­tek, s hogy a Gabi bácsiék is hazaértek a Gabi­­hoz, akivel különben együtt járt iskolába, s biztos nagyon rossz lett volna, ha meghal az apja, s épp úgy, hogy ebben a halálban némiképp a gyerek apjának a bűnrészessége is megállapítható.

Next