Népszabadság, 2014. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2014-07-05 / 156. szám
14 Népszabadság 2014. július 5., szombat Riport Törökország Egyre több örmény keresi a gyökereit, és várják az elvett vagyon visszaadását is „Tudom, hogy népirtás történt” Miklós Gábor - Háromezer éve élünk itt, az nem lehet, hogy végleg eltűnjünk erről a földről - mondja ebéd közben a halk szavú, idősödő férfi. Nem látszik harcos alkatnak, de amit tett, az egyedülálló. Felélesztette az örmény életet a kelet-anatóliai Diyarbakirban. Újjáépített egy ezerötszáz éves templomot, és megnyitotta a város, sőt a világ előtt. Vartkes Ergün Ayiknak ez az életműve, és nem is akármilyen. Az udvaron szolgálják fel az ebédet. Faggatom, hogy ez az étel inkább örmény vagy török, esetleg kurd eledel lenne. Nem biztos benne, hogy éppen melyik gasztrokultúrában járunk, az együttélés ebben is erős nyomokat hagyott. Ayik most Isztambulban él, de ő a Surp Giragos-templom alapítványának elnöke. Ebben a minőségében vezényelte le az ezerötszáz éves templom újjáépítését. A várost valaha legalább felerészt örmények lakták, ezért is építettek itt ekkora csarnokot templomnak. Még hét másik örmény templomépület található a városban. Az elnök azt mondja, hogy még száz éve is ez volt az anatóliai örmények egyik központja. Az első világháború alatt a török kormány kiűzte őket ősi lakóhelyükről. Azzal vádolták őket, hogy együttműködnek az oroszokkal, akikkel a birodalom hadban állt. Negyvenezren laktak itt akkor. A templomot a német császári hadseregnek adták, a romlás ekkor kezdődött. A múlt század hatvanas éveiben visszakapta az épületet a közösség, ekkor még néhány ezer örmény élt itt. Az elvándorlás azonban felgyorsult, és a hetvenes évekre eltűnt a hívők közössége - az 1300 éves templomnak látszólag vége lett. Mára egyetlen keresztény hitét gyakorló örmény család lakja Diyarbakirt. A politikai viszonyok változása, a török kormány EU-csatlakozási törekvése, a keresztényekkel szembeni nagyobb állami tolerancia együtt eredményezte a változást. Ayiknak sikerült összeszednie a pénzt az újjáépítésre. Az összeg háromnegyedét a törökországi örmények adták össze, a többit a városi önkormányzat meséli. A város hozzájárul a templomépület őrzéséhez és a világítás költségeihez is. A nagyvárosban baloldali kurd párt kormányozza a helyi közösséget. Érdeklődöm, nem okoz-e ellentéteket a kurdokkal, hogy őseik a török kormány segédcsapataiként részt vettek az örmények elűzésében, kiirtásában. Ayik azt mondja, hogy nincs értelme ezt feszegetni. Ráadásul a kurd politikusok kollektíven bocsánatot kértek a népirtásban való részvételért. Nem sokkal korábban Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök is tett egy sajnálkozó nyilatkozatot. Ayik azt mondja, a genocídium tényének elismeréséhez az örmény diaszpóra ragaszkodik. - Apám családjának 67 tagja volt. A dédanyám, a nagyanyám és az apám maradt csak életben közülük. Nekem nincs szükségem rá, hogy elismerjék: népirtás történt. Én tudom, Ayik azt akarja, hogy adják vissza a közösségek elvett vagyonát, földjeit. Papírjuk van erről, és a török kormány megígérte, hogy rendezik a tulajdoni kérdéseket. Az itteni jog szerint az egyházak nem kapnak állami támogatást, a közösségeknek a vagyonukból, az alapítványokból kell fenntartaniuk, működtetniük a hitéletet, fizetni a papokat. A bazaltkövekből épített 3200 négyzetméteres templomba most Isztambulból érkezik örmény pap. Egyébként ott, a gigavárosban él a szinte teljes törökországi örménység, negyvenezer ember. Az első világháború előtt kétmillióan voltak az Oszmán Birodalomban. Másfél millióan pusztultak el, amikor 1915-ben szinte az egész népet elhajtották a szíriai sivatagba. Előzőleg a törökországi örmény politikai vezetőket és az értelmiséget legyilkoltatta az ifjútörökök nacionalista kormánya. Az utóbbi években egyre többen kutatják örmény gyökereiket. Egész falvakat kényszerítettek át az iszlámra Anatóliában, de néhol őrzik még a nyelvet és sok régi keresztény szokást. Az örményüldözés idején sok fiút azért fogadtak örökbe muzulmán szomszédaik, mert így akarták törvényesíteni a tulajdon átvételét. Lányokat is befogadtak, akiket feleségnek neveltek a muzulmán családok. Olyan is volt - idézi fel Ayik -, hogy a deportálás után az örmény család visszatért a városbafaluba, és ráébredt, hogy egyedül maradt. Ilyenkor sokan inkább áttértek az iszlámra, csak hogy normálisan éljenek. Mennyien lehetnek? Számítások szerint Törökországban akár másfél millió olyan iszlám hitű ember is élhet, akinek örmény gyökerei vannak. Mint Ayik hozzáteszi: Közülük egyre többen keresnek meg minket. Sokan bátortalanok, és félnek, hogy bajuk lehet abból, ha vállalják a valódi identitásukat. De volt már olyan is, aki itt, az újjáépített templomban újra felvette a keresztséget. Diyarbakir, 2014. július Az újjáépített örmény keresztény templom. Sokan itt találják meg gyökereiket HIRDETÉS HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BIHARI LÁSZLÓ nyár repülő ezredes életének 87 évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. július 11-én 10.00 órakor lesz a Fiumei úti Sírkert szóróparcellájában. A szertartáson csak egy szál rózsával emlékezzünk. Emléke szívünkben él. A gyászoló család (236556) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy KALMÁR ISTVÁN, a Ferencvárosi Torna Club egykori elnöke, a Budapesti Testnevelési és Sporthivatal volt osztályvezetője 2014. június 9-én, életének 90. évében elhunyt. Drága halottunkat családi körben csendben eltemettük. A gyászoló család (236584) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 75. évében elhunyt DR. SVÉDA ERZSÉBET ügyvéd, a Főtaxi nyugalmazott jogi és igazgatási főosztályvezetője. Rokonai, barátai és tisztelői 2014. július 17-én 9 óra 45 perckor vesznek tőle búcsút az Új Köztemető 53. szóróparcellájánál. (236559) Fájdalommal és végtelen szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. RUDNYÁNSZKY PÁL vasdiplomás építészmérnök 2014. május 26-án, életének 90. évében itt hagyott bennünket. Drága halottunk temetésére szűk körben kerül sor 2014. július 7-én. Búcsúzik tőle 64 évig hűséges társa, Olga, valamint barátai és kollégái. (294758) TISZTELT HIRDETŐINK! Halálhír feladásakor minden esetben kérjük a halotti bizonyítvány bemutatását. Köszönjük. INGATLAN • XIV., Cvadányi utcában 46 nm-es, III. emeleti, kellemes, 1,5 szobás, gardróbos, világos konyhás lakás tulajdonostól, eladó. Irányár: 9 500 000 Ft. 06 (20) 363-9502 (294320) • Ausztriában újépítésű családi ház eladó, Oberwart melletti gyönyörű lakópark csendes utcájában. +36 (20) 359-0699 (293805) • Vill., Corvin Plázánál új építésű, 2. emeleti, 45 nm-es, 2 szobás, erkélyes lakás 18 900 000 Ft akciós áron eladó. 06 (20) 374-7097, 06 (20) 933-8309, 06 (1) 270-1111 (236135) 2005 • Vili., Corvin Plázánál új építésű, fszt.-i, 88 nm-es, 2 + 2 fél szobás lakás 31 590 000 Ft akciós áron eladó, 06 (20) 374-7097, 06 (20) 933- 8309, 06(1)270-1111 (236324) XVI. VIZA APARTMANHÁZ • XIII., Viza Apartmanházban, Duna-partnál új építésű, földszinti, 121 nm-es, 3 + fél szobás lakás 64 nm kerttel 38 950 00 Ft-ért eladó. 06 (20) 374-7097, 06 (20) 933-8309, 06 (1) 270-1111 (236321) • Haltenyésztésre használt, horgásztatásra, tanyasi turizmusra, telephelynek kialakítható, 6,6 ha szérűskert, tó, szántó, erdő, Csongrád megyében. 380V, vezetékes gáz, melegvizes kút, téliesített faház 50 m2, egy fűthető/hűthető épület, egy istállóépület mindkettő 6x30 méteres, nádfedeles, oldalt nyitott istálló 5x20 m, 20 db fóliázott tó, haltenyésztési felszereléssel eladó. Aszfaltozott útnál, 50 km az M5 autópálya. Tel.: 06 (20) 332-5946 (294760) * * • • XIII., Viza Apartmanházban, Duna-partnál új építésű, 4. emeleti, 80 nm-es, 1 + 2 fél szobás, teraszos lakás 31 950 000 Ft-ért eladó. 06 (20) 374-7097, 06 (20) 933-8309, 06 (1) 270-1111 (236323) • Vill., Corvin Plázánál, új építésű, 1. emeleti, 42 nm-es, 1 + fél szobás lakás 15 900 00 Ft akciós áron eladó. 06 (20) 374-7097, 06 (20) 933- 8309, 06 (1) 270-1111 (236140) • III. kerületi kertes, nagyteraszos, kétgarázsos 105 nmes öröklakás eladó. 06 (20) 339-4025 (294587) • XII., Zugligetben eladó 64 nm-es kétszoba hall, felújított, I. emeleti lakás + garázs tulajdonostól. Tel.: 06 (30) 737-4175 (236513) • Rózsadombi csendes utcában ikerház fele kiváló közlekedései 198 millióért eladó. 06 (30) 385-7273 (294707) • Eladó 56 nm-es lakás pesti Broadway központjában, Nagymező utcában. 06 (20) 234-8174 (236452) • XI., Gellért-házban új építésű, 6. emeleti, 110 nm-es, 3 szobás, nagy teraszos, napfényes lakás 48 950 000 Ft-ért eladó. 06 (20) 374-7097, 06 (20) 933-8309, 06 (1) 270-1111 (236320) ÁLLÁST KÍNÁL • Valutaváltó irodákba szakképzett, nyelvvizsgával rendelkező munkatársakat keresek Budapestre, Budaörsre. tamas.sumegi@t-online.hu (294646) • Budapesti irodába titkárnői és asszisztensi feladatokra pályakezdőt vagy friss diplomást keresünk angol nyelvtudással. Önéletrajzot: rca.global@gmail.com (294732) TELEK • Örökpanorámás, kakukkhegyi, 1578 nm-es lakótelek családi ház építésre eladó. Tel.: 06 (30) 922-5751 (236496) ÜDÜLÉSI JOG • Hajdúszoboszlón üdülési jog átad a 32. héten (aug. 2-től 8-ig) 4 személyes apartman (2 szoba, fürdőszoba, konyha) csendes utcában, közel a strandhoz. Bővebben: 06 (20) 387-3880 (236553) VEGYES • Elvis Presley kazetta, 30 db eladó. 06 (1) 295-1451 (294759) JÁRMŰ, GARÁZS • Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel! 06 (30) 682-1390 (235683) • Autójáért készpénz. 420-2703, 06 (30) 362-0674 (235870) BÚTOR, RÉGISÉG • Akár több százezret is hajlandó vagyok kifizetni régi Zsolnay tárgyakért, hibás állapotban is! Ezüsttárgyakért kiemelkedő árat fizetek! Mechanikus márkás kar-, zseb- és antik asztali órákat, antik bútorokat, festményeket, dísztárgyakat, Herendi porcelán, kávés, teás étkészleteket, dekoratív dísztárgyakat, bronz és fa szobrokat, briliáns ékszereket, tört aranyat, tört ezüstöt, ipari ezüstöt, hagyatékokat vásárolok. VI., Teréz krt. 10. 06 (30) 944-8539, 06 (1) 302-5637, szondigaleria@freemail.hu (236310) • Legmagasabb áron, készpénzért vásárolunk festményeket, régi bútorokat, ezüsttárgyakat, Herendi és Zsolnay porcelánokat, órákat, szobrokat, hagyatékokat. Árveréseinkre a felvétel folyamatos. Villás Galéria és Aukciósház Debrecen, Bem tér 2. Tel.: 06 (52) 456-600, 06 (30) 995- 5085 (294316) ÁLLATOK, NÖVÉNYEK • Vajszínű 6 hetes keverék kutyakölykök (középtermetűek lesznek) ingyen örökbefogadhatóak. Házhoz viszem! 06 (30) 996-0405 (236583) UTAZÁS, ÜDÜLÉS • Balatonszárszón, a parttól néhány méterre stégbejáróval 3 kétágyas szoba 2 (wc-s) fürdőszobával, +1 wc, nappali, konyha, terasszal egész idényre, vagy min. 1 hétre 6-7 fő részére 21 000 Ft/nap kiadó. Megnézhető: Balatonra.hu/ Szetti nyaraló, 1169 Tel.: 06 (70) 318-4534; 06 (30) 954- 3235 (294482) • Hajdúszoboszlói strandközeli apartman kiadó. Érdeklődni: 06 (30) 632-5048 (236530) APRÓHIRDETÉSEK ÉS GYÁSZHIRDETÉSEK MEGJELENTETÉSE A LAPBAN: aprohirdetes@ringier.hu • Telefon: 06/1-460-2543