Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)

1877-04-08 / 14. szám

14. szán. Egyes szám ára 5 kr. V. et­folyam Munkás-Heti­ Krónika. Társadalmi és gazdászati néplap. A magyarországi munkások közlönye. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: dob­nteza 67. az., a hova minden pénzküldemény intézendő. Kéziratok vissza nem küldetnek Hirdetmények : legolaseb kitmi­­xai államok. — —__—————_­­ —. Budapest, 1877. április 8-án. Előfizetési föltételek. Az egész 1877-ik évre . 2 frt 40 kr. Félévre . . . .­­ „ 20 „ Negyedévre .... „ 60 „ Egy hóra ... „ 20 „ Az előfizetési pénzek legolcsóbban 5 kros postautalvány mellett küldhetik be. Az ez évben, valamint a malt év utolsó felében megjelent számok még mindig teljesen kaphatók. Elvtársainkhoz! Mindazon elvtársak, kik 1. év áp­rilis 1-jétől kezdve lapjainkra foly­tonosan előfizetnek és a kiadóság nyug­tája mellett havonta tiz­k­r­a­j­csárnyi segélyt nyújtanak azok f­e­n­­t­a­r­t­á­s­á­r­­a és eme­lésére , három egymásután követ­kező hónap lefolyta után a társkiadó­ságba és az ebből folyó jogokba ré­szesítjük. A „Munkás-Heti-Krónika" és az „Arbeiter-Wochen-Chronik" kiadói. Budapest, ápril 5. Tudjuk, hogy hazánkban a népes­ség túlnyomóbb része, a dolgozó, a munkás nép, ki mindent teremt, ki munkájával az egész társadalmat tartja fenn, ki pénzével és életével adózik, ki az államháztartás terheinek legna­­gyobb részét viseli, hogy erre a népre az állam és társadalom csak köteles­ségeket ró, jogokról pedig mit sem­ akar tudni. 447 képviselőink közül akármelyik, ha az országgyűlésen szót emel, legyen az a legcsekélyebb, legyen az bár oly választókerületből, a­melynek alig van 300 választója, mégis a nemzet kép­viselőjeként érzi m­agát és a nép nevében beszél. De hogy a nép, a munkás­nép nevében szólhasson, kell, hogy a mun­kásnép előbb választóképes legyen, hogy választási jogát gyako­rolhassa. De te, munkásnép, ezt nem teheted, mert az ország többi lakosaival nem­ vagy egyenjogú, s azért nem vagy egyenjogú, m­ert azon osztály, a mely téged gazdászati tekintetben kizsák­mányol, politikailag is uralkodik felet­ted, s az uralkodó osztály a törvénye­ket épen csak saját javára teremti, s ez nem más, mint osztályuralom­. Az összes nép java csak akkor lehet megóva, csak akkor lehet nyo­­mósan megvédve, ha az összes nép van képviselve, s erre nincs, de nem is lehet, joga mindaddig,mig az általános választási jog­ életbe nem lép. S a­mig ezt el nem értük, addig 447 „kép­viselőinknek" nincs is joga a nép ne­vében beszélni; mert csak is az u­r­a­l­k­o­d­ó osztály képviselői, melynek ja­vára és hasznára teremtették a fenn­álló törvényeket, a fennálló állami berendezéseket, s a­melynek érdekében tovább is fognak működni, ha azok részéről, kik az állam főtámaszát képezik, egy erőteljes „megállj" nem harsog feléjök. A munkás — a kézzel úgy, mint a fővel a társadalom érdekében műkö­dő — azon alap, mely nélkül egyetlen állam sem képzelhető. Tegyük fel például, hogy a sors egy nemzetben azon csinyt követi el, hogy azt fejedele­métől, papságától, születési és pénz­­arisztokrácziájától, poétáitól, íróitól stb. megfosztja, s azt tapasztalnák, hogy a munkások ép ugy, mint annak előtte leszállnának a bányákba az azokban rejlő érczeket világra terem­­teni; tovább varrnának, kötnének sző­­nének, folyton telítenék a csűröket, magtárakat és pinczéket.. Az egész szellemi és gazdászati tevékenység, a nemzet földmivelés, ipar és kereskede­lem tekintetében hiányt nem szenvedne; a tudomány és művészet sem­miképen­­ sem károsíttatnék. " Sőt akkor, ha senki nem találkoz­­nék egy bőségesen megszavazott czi­villistáért; ha senki nem volna, ki a­­ „túlvilági jólét" tanáért dús és kövér­­ plébániával megelégednék, ha senki­­ nem volna hajlandó mások munkája­­ által meggazdagodni akarni s követke­zésképen senki, ki e hatalmasakat­­ megénekelje, d e szerencsét­lenségnek még azon esetben is . O . jótékony következményei volnának a közjólétre és az össznemzet művelődé­­sére ; mert mindezen összegek, melyek ily módon terméketlenül kiadatnak, a termékeny tevékenységre fordíttatná­­nak, s a nemzeti vagyon csak sza­­porodna. Amaz édeskés irodalom, mely mai társadalmunkban oly buján nő, s mely az emberiség jellemtelenséget párto­lása alá veszi, igaz, hogy eltemettetnék, s helyébe egy nagyobb számú gondol­­kodó szellem lépne; mert a szellem szabad röptét a politikai, vallási és társadalmi téren való szabad kutatást dinasztikus, egyházi és pénzérdekek nem akadályoznák, s a fent említett sorscsapásnak következménye csak ál­talános, társadalmi előny volna. A dolgok nagyon lényeges válto­zást szenvednének, ha egy bizonyos esemény következtében egy ország munkásaitól fosztatnék meg. Ki mivel­né akkora földet, ki tenyésztené az ál­latokat, ki mivelné a bányákat, ki emelne gázokat s ki tenné járhatóvá az utakat, ki hozná elő az élelmet, ruházatot, s ki eszközölné főleg azon müveket, melyek egy művelt társadalmat jellemzik ? — Két eset közt csak az egyik létesülhet: vagy gyökerekkel táplálkoznának a fejedelmek, püspökök, grófok, bárók, tőkepénzesek stb. és az állatok bőrei­­vel ruházkodnának, vagy pedig ásóhoz és kapához folyamodnának, hogy ma­guk dolgozva véget vessenek az ilyen állatias életmódnak. S ha csak a munkásoknak köszönhető, hogy az életet egy az álla­­tinál magasabb szempontból élvezhetik, mert van tehát az, hogy épen a mun­kások azok, a kiknek működése nélkül a szellemi élet érvényesülése sem képzelhető, a kik a politikai jogok gyakorlásától meg vannak foszt­­va, kiknek nem engedik meg, hogy a törvényhozásban részt vehessenek; s miért van az, hogy épen a munkások, kik mindent terem­tenek, mindent fen­tartanak, minden jogaiktól meg van­­nak fosztva, csak attól nem, hogy az uralkodó osztály által előidézett gazdá­­szati válság folytán éhen veszhetnek s nyomorba sülyedhetnek. Ezt tudva, kötelessége tehát ennek a munkásosztálynak a tőle megtaga­dott jogokat hangosan követelni. Már régóta nyögtél, munkásnép, az iga alatt, melyet az uralkodó osztály válladra nehezít; már régóta teljesíted folyton kötelességeidet és hallgattál; követeld végre jogaidat! A munkások és a tőzspolgárok gyermekei. Nagyon sajátságos látványt nyújt, ha az utczákon keresztül sétálva, az egyik oldalon szépen öltözött nevetve beszélgető gyermekcsoportot látunk végig haladni, a másik részen pedig az éhségtől behorpadt arcza zsenge ala­­kokat foszlott öltözetben szemlélünk. Fájdalmasan néznek ezen pic­i gyer­mekek azon kortársaik után, kiknek kívánalm­ai teljesülnek,kiknek az öröm mosolyg. Valóban, mély fájdalom hatja át az emberi keblet, ha ezen látszólagos betölthetlen űrt nézi; itt érdemetlen nyomort, amott érdemetlen bőséget. Ha ezen kisdedek életfolyását még tovább kutatjuk, szivünk fájdalma­sabbá lesz. Azon kis fiu ott, talán egy év múlva már egy bűzhödt légü m­ű, helyben kénytelen állani s itt oly mun­kához fog kényszeríttetni, mely gyenge erejét túlhaladja, testét idő előtt meg­gyengiti s szellemét eltompítja. Ellenben a földbirtokos, nagy, kereskedő vagy gyáros fiacskája .

Next