Munkás-Heti-Krónika, 1878 (6. évfolyam, 1–52. sz.)

1878-06-16 / 24. szám

«sátáni.­­ Azon rendszabály, melynél fogva egy katona és katonatiszt sem kapott szabadságolást a pünkösdi ünnepekre, azon tényen alapul, mert egy itteni laktanyában nagy mennyiségű szoczál­demokratikus röpirat találtatott, melyben a le­génység és kivált az altisztek a főbb tisztek ellen lázíttatnak.­­ A „Temps" azt hallja, hogy a párisi rendőrség egy Berlinből érkezett megke­resés folytán több németeknél házmotozást tar­tott, kikről azt állítják, hogy a Nobilinggali összeesküvésnél bűnrészesek. Két egyént a rend­őrség töb órán át szemmel tartott. De utóbb bebizonyult, miszerint az összeesküvésnek semmi nyoma nincs. — A németországi tanintézetek körében is buzgón kutatják a szocziáldemokrata tanok hatását. Már a múlt téli szo­ciáldemokrata gyűlések alkalmával feltűnt, hogy sok fiatal em­ber — tanuló — van jelen. Ezen fiatal emberek egynémelyike tanulótársai közt is megkísérlette a propagandát, sőt a rektor beszéde alkalmával, mely az utóbbi attentátumról szólott, a „hoch"­kiáltásra föl sem állottak. Erre indult meg aztán az erélyes vizsgálat Potsdamban, Boroszlóban, Majna-Frankfurtban, a gymnasiumokban, talál­tak vétkeseket s ki is csapták őket, hogy tovább is ne mételyezzék (?) az ifjúságot.­­ Hogy a német egyetemi ifjúság oly annyira a szocziáldem­okrá­czia karjai közé vetette magát, az tudvalevőleg főleg az ismeretes D­ü­r­i­n­g-féle esetnek tulajdo­nítható, kit tavaly szocziáldemokrata érzelmeiért az egyetemből kicsaptak, dolgok folyását. Nincs nyilvános hely Buda­pesten, hol a prosztitúcziónak képet ne látnák; itt egy nyilvános bordély, ott magánszemélyek aljas magánvállalata, kik a türelmi tárczával kezükben, vagy — hála legyen buzgó rendőr­ségünknek — gyakran e nélkül is a prostitu­cziót, mint szabad iparágat szabadon űzik. Ilyen az ipar­szabadság nálunk, a prosztituczió­nál hatalmasan vizit. Csakis így érthető aztán, hogy a VI. és VII. kerületekben magukban több a bordély (a nem hivatalos „intézetekről" nem is szólok) mint a mennyinek az 1867. évi törvény szerint a főváros egész területén lenni szabad. A statisztikai adatok szerint 1874-ben Budapesten 57 ily rosz hirü ház volt, tehát 18-al több, mint a mennyit a törvény megen­ged. Mióta a rendőrséget kivették a fővárosi közigazgatás kezeiből s átadták az államnak, senki sem tud bizonyosat a bordélyok létszámá­ról, kivéve tán némely hivatalnokot, kiknek nek mellékjövedelmet ép e házak szolgáltatnak, — legalább a rendőrség könyvei a közigazga­tás ez ágában oly hézagosan vezettetnek, hogy belőlük a statisztikai hivatal 1874. év óta nem volt képes kimutatásokat összeállítani. A bor­délyházakban lakó örömleányok száma is kor­látlan ; vannak „intézetek", melyekben hat vagy ennél is több kétleány lakik, míg a leg­több bordélyházban a bennlakók száma 2—3. Ha valaki fáradságot vesz magának, s öszszeszámlálja a fővárosi bordélyokat, arra az eredményre jut, hogy Budapest a hétszer­te több lakossal biró Páris után következik a sor­ban, — már pedig Páris székvárosa a fajta­lanságnak. Azon városok közt, melyek lakói­nak száma 300.000-re rúg, Budapest első he­lyet foglal el, háttérbe szorítva a rosz hírű Hamburgot. Hogy olvasóimnak fogalmuk legyen róla, mily nagy mértékben terjednek el a magyar fővárosban a bordélyházak, csak annyit emelek ki, hogy a polgármester interpelláczióm foly­tán utasítá a kerületi elöljárókat, jelölnék meg egyenkint ama házakat, melyek népes utczákon foglalnak helyet, — iskolák, nyilvános intéze­tek stb. vannak közelükben s igy a legtöbb botrányt idézik elő. A ker. elöljárók ez utasí­tásra az előttem fekvő hivatalos adatok szerint összesen 147 ily bünrészek eltávolítását kér­ték, — és pedig: az I. ker. 8 engedélyze­ttel 12-nek nem volt enged. a II. » 6 v› 2 55 55 55 55 a III. „ 2 » 1 „ 55 55 55 a IV. „ 4 55 17 „ 55 55 55 az V. n v› 23 „ 55 w 55 a VI. » 6 55 12 „ 55 55 55 a VII. „ 8 55 13 „ 55 55 55 a VIII * 8 55 24 „ 55 55 55 a IX. n 3 55 1 „ 55 55 Megjegyzem, hogy e számokba nincsenek betudva a főutczáinkon napról-napra szaporodó éji helyiségek, kávéházak, tánc­termek. (Vége követk.) ,,A prosztitutió kérdése Buda­pesten44 czim alatt W­e­i­s­z D. egy röpiratot adott ki nyilt szózatként a főváros férfi- és nőlakosaihoz. E röpirat felsorolja ezen a főváros lakosságán rágódó fekélyt, a legvilágosabban ecseteli e kóros állapot elharapódzását. Szerző, mint a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja, 1877. február 7-én a bizottság közgyűlésén meginter­pellálta a polgármestert a mindinkább terjedő prosztitúczió tárgyában. A polgármester ugyan megígérte, hogy intézkedni fog ez ügy szabá­lyozásáról, de­­ mindeddig még nem történt sem­mi. Szerző tehát indíttatva érezte mását a fenti czimű röpiratot bocsátani a nyilvánosság elé, melyből kiveszszük a következőket: Estenkint a vácz-utczán, kerepesi-uton, váczi-boulevardon, sugáruton, szóval oly köz­helyeken, hol a járda asphaltozva van, minden lépten-nyomon prosztituáltakkal találkozunk, az örömleányok itt szabadon űzik aljas mester­ségüket s a rendőrség bit nem háborgatja a tojás marad még csak fenn számukra. A gyáripar nagy tőketulajdonos vagy társulás után veszi kez­detét. A hány elkülönített gyár, annyi elkülöní­tett érdek,­­ azaz verseny, amely ízletes csínnal párosat­­dgyártmánynyal szomszédját túlhaladni törekszik] le a mit képes az egyik föltalálni, azt képes a másik megtanulni és mindkettő a neto­vább fokát igy BlelveAjön a másik verseny, hogy melyik állítja oldsóbbán elő; itt az első fogás a gyármány hamissiáék é s hele az utóbbiak nyomor­gattatása. Ez pedigymár igenem jól van , — da­czára annak, hogy a mufpadó létkérdése pa­rancsolja igy, hát a tizszínte nagyobb számú munkások létkérdése semmi? jól­­szüli a bűnök fertőzetes mindennemét, és mert wo­st jár az igaz­ság és tudomány hamisítása is, azsr.tfy ro-z ered­mény is mindenfelé, melyet aztán pienyor­szág, sem pokol, sem rendőr, sem bülönelem akasztófa nem volt, de nem is lesz képes noha kiirtani. Ennek kigyógyitására nincs gyük­égünk arra, hogy valamely szent utazza körül földün­ket és mégse födözze fel sehol a boldogság hónát, mert már­is bírunk oly intézményeket, melynek szélesbítése és általános összeköttetésével társa­dalmunk minden bajai meggyógyítható. Engedelmet kérek ennek folytatását egy kissé megszakíthatni. Azt hallottam, hogy a szombathelyi harangozó-állásra,mint biztos kenyé­rért 300-an folyamodtak; ebből azt az üdvös ta­nulságot lehet meríteni, hogy nincs ember, ki kenyere biztosításáért valamely hivatalt nem fo­gadna el.­­ Tegyük fel, ha az állam a minisz­tertől kezdve le az utczamérőig minden képzel­hető foglalkozást, mint hivatalt osztaná szét; találkozna-e ember, ki hivatal nélkül maradna? Bizony nem! sőt elég sem lenne; ennek lehető­ségét kívánom itt kimutatni. Azért hát folytassuk a félbeszakított tár­gyat. Bajaink gyógyítására a rec­ept két első sora már meg is van írva. Az első sorban áll a do­hánytőzsde, mely lehetővé teszi, hogy országunk legtávolabb részében, a­hol soha dohány sem ter­mett, még­is oly olcsón lehet egy pipa dohányt elszívni, mint itt Jánosházán, a­hol azt bőven termelik. A második sorban áll a só egyedárusága, mely szinte lehetővé teszi, hogy itt Pápán egy kiló só nem drágább, mint ott, a­hol azt sejtik, ennek bővebb magyarázatára alkalmasabb he­lyen ismét vissza fogok térni. E rerzett folytatása előtt nézzük előbb, mi történik a földmivelés terén. Itt a nagybirtokos ellátja magát az idevágó gépezet minden nemé­vel, minélfogva nem létezik nyers termelése után semmi olyan hulladék, melyet ő haszonra nem fordíthatna, sőt kapcsolatban hozza vele a czukor, szesz és egyéb idevágó gyártást, vala­mint a baromtenyésztést és hizlalást is, mely megkíméli őt a nagy tömeget képező nyers­anyag szállítás idővesztesége és költségétől is. — Mig a kisbirtokos felforgácsolt szerencsétlen anyagi helyzetüknél fogva ütik-vetik az ókor eszközeivel, százszorozott erőfeszítéssel és minő eredménynyel ? — Hasonlítsuk össze a sok hátrányokat, mely közte és a nagybirtokos közt előfordul, csak a szabadkéz és a czéplőgép utáni búzát;­­ minő különbség! — a pótolhatlan kárba veszendő hul­ladék, a százszorozott erőfeszítés, az időveszteség és mind az itt elő nem számlálható hátrányok mellett; lehet e képzelni, hogy a kisbirtokos kon­kurálhat a nagygyal? Pedig a nép zömének­­jó részének jutott e problematikus helyzet Csoda­­, hogy a nagy hal, akapjd mondani birtokos nyeli el a kicsit? csak az a szerencse, hogy nem bírná megemészteni. Körülbelül hasonló viszonyban állanak a nagy és kiskereskedők is. A társadalom alapja (fundamentum) a föld­mivelés, az épület rajta az ipar, tetőzete pedig a kereskedelem, tehát elválhatlan egy. — Most képzeljük, hogy így a világ legszebb palotáját építettük föl, de csupasz falak, ablak, ajtó és min­den bútor nélkül; kinek jutna eszébe lakni menni bele, hogy a czug őt agyonköszvényesitse ? De ha a szellem, azaz a tudomány, ajtó, ablak és a­ bútor minden kigondolható szépsége és kényelme alakjában előbb bele költözik , az a bár nagyszerű, de meztelen épület által minő elbájoló lakhelylyé változik! Kísértse meg valaki az épület nélküli ugyanazon ajtó, ablak és bútorokat a szabad ég alá elhelyezni ? — nem hogy nem nyújt semmi, élvezetet, sőt igy magában nevetségessé válik. (Folytatása követk.) Elvtársainkhoz! Mindazon elvtársak, kik f. év jú­nius 1-jétől kezdve lapjainkra folyto­nosan előfizetnek és a kiadóság nyug­tája mellett havonta tiz kra­j­czárnyi segélyt nyújtanak azok fentartására és eme­lésére , három egymásután követ­kező hónap lefolyta után a társkiadó­ságban é­s az ebből folyó jogokban ré­szesítjük. A „Munkás-Heti-Krónika" és az „Arbeiter-Wochen-Chronik" kiadói. Levelezés. Pancsova. Mint mindenhol országunk­ban, úgy itt is Tisza szolgái zsarnokoskodnak a szegény nép fölött. Az itteni szabadelvű párt csak komédiázik az ő szabadelvű programmjá­val és önkényuralmát akarja diadalra juttatni. A helybeli szabadelvű párt körülbelül egy év előtt nem ugyan erőssége, de hatalmas protekc­ió folytán annyira jött, hogy a maga számára egy egész házat bérelhetett ki. Természetes, hogy a magas protektor az anyagi segély ellensúlyozá­sára oly ellenszolgálatokat követelt, a­milyenek a protektornak tetszettek. Nem követelt mást, mint hogy a helybeli szabadelvű párt az idevaló szerbeket hódítsa zászlaja alá, a­mi neki sikerült is, s most kényök-kedvük szerint folytathatják zsarnoki üzelmeiket a mindinkább elszegényedő nép fölött, s az irányadó uraknak egészen mind­egy az, akár szerb az, akár magyar, egyformán nyúzzák azt. Egy spec­iális esetről szólva­ bemutassam ezen szabadelvű párt vezérférfiait. Egy D. neve­zetű fiatal ember Aradról érkezett ide, s a leg­jobb bizonyítványokkal ellátva, helyben alkalma­zást keresett mint írnok vagy dijnok. E fiatal embernek roppant nagy szüksége volt alkalma­zásra, mert ideérkezése alkalmával pénzét elvesz­tette. Elment mindenekelőtt az ügyvédekhez, elbeszélte ezeknek szerencsétlenségét és kérte őket, hogy adjanak neki munkát, igényei szeré­nyek, s ideiglenesen megelégszik a fizetés mini­mumával, s kínálta azért ily olcsón munkaerejét, mivel már két napig éhezett. De daczára ennek mindenünnét elutasíttatott. De ez az ember szeretett volna minden áron dolgozni, hogy éhségét csillapíthassa. El­ment tehát a főispánhoz, elmondta neki szeren­csétlen helyzetét és kérte kegyes támogatását. A főispánnak ugyan szándékában volt e fiatal­em­bernek munkát adni, mert utóvégre belátta, hogy törekvő férfi áll előtte, de a polgármesteri he­

Next