Népszava, 1886 (14. évfolyam, 1–52. sz.)

1886-01-03 / 1. szám

natkozólag ,hurrával* üdvözölt. Összesen nyolc­ egyén lett letartóztatva. A hétfő esti lapok a rendőrség elhatározá­sát közölték, mely szerint a jövő vasárnap a rendőrség nagy számban fog megjelenni és min­den áron a gyűlést megakadályozni. Az igaz­­ság érdekében meg kell említeni, hogy a rend­őrség eme elhatározását a napilapok pártkülönb­ség nélkül a legélesebben megtámadták s el­ítélték. A S. D­­. ama hét folyaméban óriási te­vékenységet fejtett ki, falragaszokban felhívta London munkásait, hogy legtermészetesebb em­beri jogukat, a gyülekezési és szabadszólási jogot védjék meg s jelenjenek meg szept. 27-én minél többen. A szept. 20-ára még meg nem jelent radikális egyletek megígérték, hogy teljes szám­ban a gyűlésen jelen lesznek A rendőrség látva az általános rokonszen­vet, melylyel London lakossága a munkásokat kiséri, kissé megszeppent s levélileg értesítette a S. D. F. végrehajtó bizottságát, hogy minden­hol megengedi a gyűlés megtartását, csak a Dod Streetben nem. Természetes, hogy ezen "nagylelkűség" figyelembe nem vétetett. Végre elérkezett a szept. 27 dike. Már 11 és fél órakor mielőtt a tüntető munkások meg­érkeztek volna, több ezer ember volt összegyűlve a Dod­ Streetben élénken társalogva egymás kö­zött Néhány perc­c­el 12 óra előtt érkezett meg a­ menet, mely Stepney Green-ről indult el. Óriási lelkesültség fogta el a várakozókat, midőn szembetűntek a vörös zászlók, de különösen, midőn a Marseillaise dallama volt hallható s minél közelebb jött az ezreket számláló menet, a lelkesülés annál nagyobb lett. A lapok az összegyűlt nép számát 60—80 ezerre becsülte. És a rendőrség? Ha sokan hát 50-en lehettek, de azok is otthon maradhattak volna mert szük­ség rájuk általában nem volt. A gyűlés természetesen nagylelkesülés közt folyt le, melynek elnöke Matthias, az East Lon­don United Radical Club tagja volt. Beszédet tartottak : Aveling, a Socialist League és Ellis, a Peckham and Dulwich, Radical Club tagjai. Erre az impozáns menet elindult West­ India Docks-ra, a­hol mint említettem, a gyű­lések szintén eltiltottak. Midőn útközben a rendőri állomás előtt a tömeg elhaladt, a menet egy percre fönakadt, mert tüntető módon nem éppen hízelgő szavakkal,­­úszszűgéssel s fütyü­léssel lettek megtisztelve azok, kik egyesek irá­nyában brutálisan viselték magukat, de szemben a nagy tömeggel a rendőrség jónak találta — hallgatni. A gyűlés, magától értetődik, meg lett tartva és — azóta minden vasárnap rendesen — csupán számosabbak jelenlétében mint eddig, — tartatnak meg. Kövessük az angol munkásokat kitartás és szivóság tekintetében s a győzelem a — mienk, a Jó, hogy a hét derekán bocsátotta el. Elment ő is az iparhatósághoz panaszt emelni és m­ert kár­térítést itélt meg javára a hatóság, de midőn a munkaadó ennek kifizetését megtagadta, ekkor a munkást az iparhatóság oda utasította, hogy vegyen maga mellé egy mestert (?) (ugy szinte a munkaadó is) kik a munkát megvizsgálván vé­leményadás végett ugy ők mint a perlekedő fe­lek újólag jelenjenek meg az iparhatóságnál. Ezen utóbbi ítélet folytán a ki fortély­ozott mun­kás biztos bukását látta maga előtt, mert az le­hetetlen, hogy egy munkás mesterekkel ujjat húz­hasson, és a ritkaságok közzé tartozna, ha egyik munkaadó a másik ellen — a munkás javára — véleményt adna. . De azért a munkás megpróbálta ezt is. El­ment egy oly mesterhez kinek jellemében bizott és remélte, hogy munkaadójával szemben meg­meri mondani az igazat. Ez a mester pedig uta­sította őt az ipartestület titkári irodájába s ne­vezetesen a békéltető bizottsághoz. Itt pedig utasították a békéltető bizottság elnökéhez; oda is elment, de az elnök úr betegágyban feküdt még csak nem is beszélhetett vele, így tehát kénytelen volt a munkás igazság keresésével felhagyni sehogy még több munkaidőt ne fecsérel­jen a bizonytalanságra , jogos követelését, me­lyet a törvény is biztosit számára s melyért oly keservesen dolgozott egy oly egyénnek átenged­ni, kit a piszkosság jellege rég elborított. Ja. Miként hajtják végre az ipar­törvényt ? (Beküldetett.) Nem lehetne csodálkozni azon, ha a segéd­munkások önkényt oda hagyják a becsületesség útját, midőn kénytelenek belátni, miként a szi­gorú ipartörvénybe helyezett bizalmuk folytonos csalódásnál nem egyéb. Bizony a szigorú ipartörvény fennállása mellett is igen gyakran megtörténik, hogy mi­dőn a munkás a legnagyobb szorgalmat fejti ki, hogy munkája utján megélhessen és midőn már néhány hetet dolgozott sovány kontó­pénz mel­lett, akkor a munkaadók — tisztelet a kivétel­nek — főbenjáró hibát­­fedeznek" fel a munkás ellen és rögtöni elbocsáttatás képezi jutalmát szorgalmának. Igen, mert az olyan munkaadók, kik a munkabért a legalsóbb fokra leszorították, jól tudják, hogy ha munkásaikat, munka közben kielégítés nélkül elbocsátják, hogy bir ezek a szegény munkások hiába hivatkoznak munka­könyvüknek illetőleg az ipartörvény 97. §-ára mely kártérítést követel a rögtöni elbocsátta­tásért s hiába folyamodnak az iparhatósághoz, hol őket Poncziustól Pilátushoz utasítják, mig végre is oda magyarázzák a dolgot, hogy nem volna képes a munkás munkáját bevégezni. így történt, hogy G. G. nevü asztalos se­géd ki már hónapokig dolgozott Dorman B. asz­talos üzletében és mint iparkodó fiatal munkás erényes szorgalmat fejtett ki munkájában — szorgalmát azzal jutalmazta a nevezett munka­ 1885—1886. Egy reszkető erőtlen agg Ül élete romjain, A bánat mély barázdája Van bevésve arczáin. Szép mosolygó vidám ifjú Volt, az élet reggelén, Társa volt a boldogító Éltet adó uj remény. Koszorúba fonta a sziv Legtitkosabb vágyait, Elénk szórta egy szebb jövő Illatos virágait. Elhervadt a zöld koszorú, Csak tövise maradt meg, S a csalódás újra tépi A csalódott sziveket. Az idő — e vén elvásó — Ismét itt áll előttünk, Nemsokára halottunk lesz, Kit a sirba temetünk. Mit hoz nekünk az uj utód, Olyan lesz mint elődje? Attól is oly sokat vártunk — S gyász meg gyász vált belőle. Mikor hasadsz meg szabadság, Népjólét szép hajnala, Mikor jelensz meg közöttünk Szelid béke angyala! Egyenlőség, testvériség Mikor valósulsz te meg? Óh hozd össze szeretettel A harczoló népeket . . . Ne legyen a szó üres szó: Váljék testté az ige, Az igazság megváltóját. — A népjogot küld ide! Gerenday Kálmán. Irtó h­áboru a női munka ellen. Ne higgjed kedves olvasó, hogy itt Ara­don, — a honnét e sorokat küldöm — a mun­kások oly jól vannak díjazva, hogy a női munka, mely keresettel foglalkozik, csupa luxusból törté­nik és ennélfogva hatóságilag eltiltatik, mert a nőnek a rendeltetése nem a kereset, hanem a házi teendőket végezni és gyermekeit nevelni. Mondom nem ezek az állapotok vannak itt meg­honosítva és nem is ezek az elvek vezérelték az itteni iparhatóságot, midőn néhány kizsákmá­nyoló élhetetlenség­e folytán irtóháborút indított a női házi­ipar ellen. Hiszen elég sajnos, hogy a nő rendeltetése ellenére éppen a kizsákmányolók és az azok ré­széről teremtett viszonyok által kénytelen fér­jének terheit megkönyíteni, a család fenntartá­sára segédkezet nyújtani és arra törekedni, hogy 1—2 frtot ő is keressen hetenként sorvasztó, de becsületes munkája által. Igázi teendőit hamaro­san elvégezvén, kereseti munkához kell fognia. És ugyanazok, kik a mai kizsákmányolási és kapzsi rendszer legjobb támaszai, kik azokat az állapotokat ugy a mint vannak önjavukra legjobbaknak tekintik, ők bírják az itteni ipar hatóságot arra, hogy ama nők ellen, kik ruhaki­szitéssel foglalkoznak, — mert kénytelenek k­iesni — kérlelhetlen szigorral járjon el, tilti meg nekik a kereseti munkát, melyet e nők mint szegény szülők gyermekei, még gyerme­korukban tanultak. A nőszabó maiszterek és ruhakereskedők is azok, kik a mai viszonyok közt még­sem kép­sek oly gyorsan emeletes házakat szerezni m­unká­saik verejtékes munkáján, ha pedig legalább an­nyit nem keresnek nekik a munkások, nincsen­ megelégedve !— arra birták az itteni, arad iparhatóságot, hogy mindama nőket, kik ruha készítéssel foglalkoznak, maga elé idézze abba a szerencsétlen házba, mely a lakosság pénzét el­nyeli, hogy most csekély keresetüket is elrabolja a keresetre kényszerített szegény nőktől. Meglehetős számban jelentek meg a nők (mert hát a maiszter urak eleget spiczliskedtek és kemény, kíméletlen hangon kérdezték tőlük hogy várjon nem tudják-e, hogy nem szabad­­e nekik dolgozni, hogy az ipartörvény (mely maiszter és kereskedő urak érdekét nagyszerűn védi) ezt általában büntetés terhe alatt tiltj. De nem maradt a puszta kérdésnél ! A hatost tovább ment és osztogatta a bírságolási ítélet, mely bizony túl ment e szegény nők keresete De hát azt mondják, hogy igazságos minden, mit a hatóság tesz, a ki nem hiszi, azzal me érteti a végrehajtó. A hatalom jog ! Bírságoltak sorba! „öt forint", ,tiz forint csak ugy repült ki az igazságot osztó ur szájáb mint a Vezuvból a láva és még szíves volt a is elhitetni velük, hogy ez még enyhe bün­­tetés , és ha valakit rajta érnek, hogy még t­vább foglalkozik ilyen munkával, akkor 50­0 lesz a legcsekélyebb birság. Vájjon mit gondolnak ezek az urak A női munka jövedelmez még annyit is, hol abból még bírságok is kerüljenek ki? Van talán ócska ruháikat, szegényes holmijuk­ akarják elvenni, meg akarják őket fosztani min­dentől, talán az erénytől és becsülettől is ? Az elmarasztaltattak közt volt egy szegény özvegyasszony is, ki kétkeze munkája által hé árváit kénytelen fenntartani, hogy éhen ne hal­janak. Vagy talán csupa humanitásból marasz­talták el? Bújjon el az olyan igazság vagy gazság! Most csak azt szeretném tudni, hogy miért akarják a mester vagy kereskedő urak eltiltani a saját hatáskörünkhöz tartozó munkánkat"'' Azért talán, hogy hozzájuk menjünk dolgozni vagy hogy minden az övék legyen ? Ha betiltv akarják a női munkát, akkor miért van tel saját nyomorult fészkük (üzletük) kis és nag leányokkal, kiknek hetenként 2 forintot havon­ként 10 — 12 forintot fizetnek. Abból tehát élje meg tisztességesen az a nő. Ne spekuláljanak a leányok véres verejté­kén összehordott tőlük elvont fillérekre. Éljenek ők is a maguk két kezük munkája után. És ha a nők nem dolgoznának üzleteikbe, azaz ha ezek a nyomorult éhező bérért ki nem zsákmányolnának hanem tiszteségesebb fizetést adnának a milyen megérdemelnek és a­melyből megélhetnének akkor e nők nem dolgoznának otthon, nem ven­nék el mint ők mondják:­­szájukból a kenyeret De ha férjeink eleget kereshetnének, hog az azoknak fizetett munkabérből megbirnán élni, higgye el a nagyméltóságú iparügyi m­iiszter úr is, hogy szívesen átengednénk — aki neki is — minden női munkát. Most a nők iparjogot fognak váltani, s abban is gátolják őket, azt kérdik, hogy hát ha tanultunk, hány évig és kinél? Még megjárhat­juk, hogy tanuló levél is kell és ha az nem lesz Varjon akkor mi lesz ? feleljen erre az igazság és az urak igazságérzete ! Az ügy lebonyolítása után többet is fogol még írni a női iparról. Egy munkásnő. Beteg Magyarország. A­­Dunántúl"-ból. Lopnak, rabolnak, gyilkolnak,­­ így jel­lemezhetjük Magyarország állapotát a 18-dik század vége felé, az elvtelenségről hirde­­t Tisza minisztérium szabadelvűnek gúnyolt kormánya alatt. Tagadja-e valaki a tényt, hogy úgy ven A szívós Tisza-regiment szemérmetlen bt­renctei minden esetre tagadni fogják. Tagadják e? N­a tagadnák, vegyünk elő valamely ujságre

Next