Népszava, 1888 (16. évfolyam, 1–53. sz.)

1888-04-08 / 15. szám

XVL évfolyam. / Megjelen minden vasárnap. 15. szám. NÉPSZAVA Társadalmi és közgazdasági néplap. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelen minden vasárnap. Baerkeisteség és kiadóhivatal. Vn. kar. kfu­sé dob­ateia SS. Előfizetési­ dijak és kéziratok ide küldendők. Budapest, 1888. április hó 8-án. Eléfizetési-díj: Egész évre 2 frt 40 kr., fél évre 1 frt 20 kr., negyedévre 00 kr., egy hóra 20 kr. Egyes példány ára 5 kr. Elő­fizetési-dijak legczélszerűbben postautalványnyal küldhetők be. A magasabb körök családi élete. A szoczialistákat azzal is szokták vá­dolni, hogy a szabad szerelmet hirdetik, hogy nem respektálják a családot, hogy neki men­nek a családi élet szentségének és a patvar tudja még, mi mindent nem szórtak már a szoczializmusra­, hogy attól elidegenítsék a közvéleményt. Ha azonban valaki figyelem­mel kíséri a közéletben lejátszadozó komé­diákat, tisztában lehet aziránt, hogy az em­lített vád nem a szoczializmust és nem an­nak híveit terheli, hanem kizárólag azokat, akik a rágalmat — mintegy maguktól elhá­rítva — reája szórják. Károlyi Victor gr. öngyilkossága ismét bepillantást enged a nagy urak mindig el­zárt palotáiba és azok családi életébe. Azon­ban ő sem az első, sem az utolsó, aki saját felesége mellett másnak feleségét is bir­ja. Nagy uraknál azt passzió­ dolognak szokták tekinteni és ugyan ők szokták erkölcstelen­ségnek mondani, ha ilyesmi a polgári osz­tályban merül fel. Azonban a polgári osztály sem idegenkedik attól, ez a viszony szórvá­nyosan ebben az osztályban is megtalálható És minél nagyobb a társadalmi állása vala­kinek, annál többet enged magának az er­kölcsi fogalmak megmételyezésében. Igen sok történik a magasabb körök­ben, a­mi a nyilvánosságra nem kerül , amit csupán a zárt kapukon belül tudnak de az a­mi kiszivárog a nyilvánosságra, attól undorral fordul el mindenki, aki a tiszta erkölcsnek hive és azok közé tartoz­nak a szoczialisták is. Hogy csak néhány esetet említsünk, Batthyány grófnak z­em­e azért kellett meghalni, mert törvényes nejé­nek férje mellett szeretője volt. Az ifjabb Perczelt nem-e az vitte a halálba, hogy egy úri­ember nejét birta szeretőül. És Károlyi Viktor miért ment a ha­lálba? Felesége mellett egy élő másik gróf­feleségét birta szeretőnek ; magánál tartotta mind a kettőt. Saját felesége és a másik gróf is hallgatott, tűrték a viszonyt, mert hát­uri tempó az ilyesmi. Most azonban neki mentek Károlyinek ugy a saját családtagjai, mint az elcsábított grófné családtagjai és a viszony megszüntetését követelték. Ez annyira hatott a szerelmes grófra, hogy in­kább az élettől vált meg semhogy élve hagyja el szeretőjét. Hány olyan uri­ember van, ki itt a fővá­rosban él és családja valahol az ország szélén levő birtokán lakik, vagy megfordítva? Hány uri ember tölti az év legnagyobb ré­szét a külföldön, családja pedig itt él az or­szágban ? Hát bizony ezek uri passziók és sajátságos világot vetnek a magasabb kö­rök családi életére. És talán azoktól tanuljon a nép erkölcsöt ? Nem! Megfordítva állnak a viszonyok. Ők tanuljanak a néptől, mely az ilyen viszonyokat a leghatározottabban elitéli és annak tudja be, hogy a magasabb körök, kik egész életükön keresztül hasznos munkát nem végeznek, henyélésüket és va­gyonukat a kéjelgésre használják fel. De máskép áll a családi élet fogalma a szegényebb néposztálynál. A családfő munkás korra reggeltől késő estig megfe­szített erővel dolgozik, hogy családját fenn­tarthassa, hogy megszerezze azt, amire a családnak szüksége van. És hányszor nem telik a legszükségesebbre ? Azért a nő türe­lemmel elviseli a súlyos gondot, a nélkülö­zést és hű marad családjához, nem hoz mocskot családja fejére és önmagára. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy a családi élet szük­ségleteinek ki nem elégítése okozza legin­kább a szegény családokban a czivakodást, a perpatvart, de azért az erkölcsöt nem sér­tik meg, hívek maradnak egymáshoz és bíz­nak és reményeinek, hogy majd csak javul helyzetük. Ha a szegényebb néposztályban a csa­ládi élet köteléke néha-néha mégis megla­zul, annak nem mindig a szegény családok az okai. A nyomor, a nélkülözés, melyet nem ők okoztak, szokták az indító okot szol­gáltatni. De azért a regényes viszo­nyok, csábítások és szökések mégis a ma­gasabb körök sajátja, kiktől azért kell rosz­szabb néven venni, mert őket nem a nyo­mor vezeti a családi élet megszentségtelení­tésére, hanem ellenkezőleg a vagyon, a he­nyélés és a kéjhajhászás. Ez pedig aláássa a közerkölcsiséget, mert a „jobbak" osztálya érzi magát hivatva a köznépet az erkölcsök dolgában vezetni és neki mintául szolgálni. Látjuk a példákat és csak annyit mon­dunk, hogy nem kérünk belőle. Ha már házasságkötésük többé- kevésbé nem egyébb mint tisztán vagyoni érdek, milyen legyen hát családi életük? A szabad szerelem, a soknejűség és a családi élet kigúnyolása nem a szoczialisták tulajdonsága, hanem a magasabb köröké, kikre találóan lehet al­kalmazni a német közmondást, mely így szól: „Müssiggang ist aller Laster Anfang" a henyélés minden bűnnek kezdete.) A közérdek náluk semmi, az erkölcs Doktri, ők csak egyet ismernek, és ez: úri passiójuk, kejvágyuk kielégítése. Ennyire vitték a magasabb körök „történelmi hi­vatásukkal" együtt:­érzést, pellengére teszik az egyént, melyben a szenzácziós hírek után áhítozó napisajtó igen nagy­ szerepet játszik. Azelőtt mikor még a pandúrvilág járta Magyarországon, általános felháborodás ural­kodott országszerte, mert durva eszközei voltak a pandúrok az igazságszolgáltatásnak. A mos­tani csendőrintézménynek is vannak nagy hibái, mert nem mindig úgy bánnak el az általuk le­tartóztatott egyénekkel, a­mint ezt az igazság­szolgáltatásnak műveit közegeitől joggal elvárni lehetne. De minek a néhai pandúrt, minek a mo­dern zsandárt, minek a rendőrséget bántani, hiszen ezek a bíróságok közegei, kik­­ismerik­ a törvényt és kik cselekményeikért azok ható­sági elöljárói felelősek ? Csakhogy ki vonja fele­lősségre a felsőbb hatóságot, mikor száz esetben alig történik egyszer, hogy a személyes szabad­ságot megsértő alárendelt közeget vonják fele­lősségre ? Alig múlt el két hete, hogy Lugoson tartóztattak le egy embert, 1­­ gyilkosság gya­­núja alatt volt kénytelen napokat a börtönben tölteni. Ugyanis valahol Rus­zn­­ 'ban tavaly gyil­kosság történt és körözték a gyilkost. A letar­tóztatott ember neve azonos volt a gyilkosság elkövetőjével és ez a*lugosi'rendőrségnek elég ok volt a letartóztatásra. Kérdésére azonban azt az értesítést kapta Ausztriából, hogy a bün­tető bíróság nem csak hogy megfogta már a gyilkost, hanem ki is végeztette már. A letartóz­tatott ember szabad lett, de a szégyen, a szen­vedés az övé és elégtételt nem kap és nem is vehet a rajta történt sértésért. Néhány nappal ezelőtt pedig a fővárosban fogtak el egy mézeskalácsos­ segédet az eszter­gomi törvényszék megkeresésére és ez a sze­gény ember is gyilkosság gyanúja alatt állt. Minél jobban tagadta a neki tulajdonított bűn­cselekményt, annál bizonyosabban vették a szemfüles detektívek, hogy ő a gyilkos és ki­tűnő s gyors fogásukért már-már látták a babér­koszorút homlokukon ékeskedni. Elfogták és megvasalva vitték Esztergomba a »gyil­kost«. A lapok több hasábra terjedő »eredeti« tudósításokban írták le a hajmeresztő bűntényt, a gyilkossággal vádolt egyént úgy festették le, hogy egy jó porczikája sem maradt a testén. Annyi rosszat tudtak felőle a szenzácziós hírek­ről élő lapok, hogy az olvasó közönség tisztában volt aziránt, hogy az elfogott munkás a gyilkos. Most azonban kitűnt, hogy az illető nem is vádolható a gyilkossággal és az esztergomi törvényszék szabadon bocsátotta. A becsü­­etében megsértett ember hová forduljon elég­tételért? Legfeljebb azt mondják neki: »örüljön, hogy a tévedést hamar észrevették, mert máskép csupa tévedésből még fel is akaszthatták vagy életfogytig tartó börtönre ítélték volna« — és ezzel mehet. Ez a bíróság felfogása lehet, de a nép kislelk­űsége már rámutat az illetőre, hogy meglánczolva vitték a börtönbe, gyilkossággal volt vádolva és a lapok a legmegrögzöttebb gaz­embernek festették, — tehát ki tudja, hogy nem-e az? És eljárhat műhelyről - műhelyre munkát keresni, az ilyen megbecstelenített em­bernek nem igen szeretnek munkát adni, sőt­­élnek tőle- Csoda-e akkor, ha valóságos gazem­ber lesz belőle ? — És ez legyen a vívmánya a modern igazságszolgáltatásnak, a humanitásnak és a czivilizácziónak! Valóban szépen állunk! A személyes szabadság. A büntető bíróságok nem igen szokták a személyes szabadságot tiszteletben tartani. A gyanú alapján neki mennek igen gyakran a tel­jesen ártatlannak is, és vérig sértik a becsület­

Next