Népszava, 1890 (18. évfolyam, 1–52. sz.)

1890-01-05 / 1. szám

XVIII. évfolyam. Budapest 1890. január 5. 110­­. szám. NÉPSZAVA, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI NÉPLAP. A MAG­YARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI K­ÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. ker. külső dob-utcza 33. Előfizetési­ dijak és kéziratok ide küldendők. Megjelen minden vasárnap. Egyes példány ára 5 kr. Előfizetési-díj : Egész évre 2 frt 40 kr., fél évre 1 frt 20 kr., negyedévre 60 kr., egy hóra 20 kr. Előfizet­ési­ díjak legczélszerű­bben postautalványnyal küldhetők be. Munkások, elvtársak! Tartsátok figyelembe az 1890. évi május hó elsejét. Gondoljatok folyton a nyolcz órai munkaidő kivivására. Felhívás előfizetésre a M É P S­Z A V A" társadalmi és közgazdasági néplap, a magyarországi általános munkáspárt központi közlönye XVIII. évfolyamára. Lapunk a hazában az egyedüli hetenként megje­lenő legolcsóbb valóságos szocziáldemokratikus néplap lévén, melynek világos iránya közismeretes. Jelsza­vunk: egyenlő jog, egyenlő kötelezettség! Valamint eddig nem engedtük magunkat küzdelmeinkben a sza­badságért, a rabszolgaság ellen, a jogért a hatalom ellen, az igazságért a hazugság ellen és a tudományért a vak­hit ellen semmiféle befolyás által eltántoríttatni, úgy­szintén a jövőre is szilárdul fogunk ragaszkodni kimon­dott elveinkhez. A­hol a nép leigázása, elnyomása, üldözése miatt kell szót emelnünk, tenni fogjuk azt erélyesen, férfiasan. Hol a közromlottság gyászintészeit kell ostorozni, azt tenni fogjuk kímélet nélkül. A­hol a társadalmi bajokat kell orvosolni, gyógyszereink gyöke­resek lesznek. A­hol jogokért, elvekért kell küzdeni: küzdünk lelkesülten, rettenthetlenül, önfeláldozással. Erkölcsi kötelessége tehát minden elvrokonnak, elvtársunknak mentől több előfizetőt gyűjteni, hogy tö­rekvésünk megkönnyíttessék és szavunk ne legyen a pusztában kiáltó szava! Előfizetési dij: (­ vidékre is.) Egész évre 2 frt 40 kr. Félévre 1 frt 20 kr. Negyedévre 60 kr. Előfizetésre legajánlatosabb a postautalvány használata. JL .,KTépszavak szerkesztősége és kiadóhivatala, Budapest, külső-dobutcza 83. Újévben. Az év elején állunk, annélkül, hogy csak sejt­hetnénk, hogy ez mit rejt magában. És ha az álta­lános alakulásokkal nem is akarunk ez alkalommal foglalkozni, mégis rá kell mutatnunk arra, hogy — a múltból merítve a tapasztalatot — mi várhat a munkásosztályra és mi lesz a teendője az újévben. A­mennyiben a viszonyok következtetéseket megengednek, világosan áll előttünk a küzdelem nehézsége egész valójában. E nehézség nem egyébb mint a nagy tömegek hagyományos „nem bá­nom "-ja és ez annyit jelent, hogy vannak még igen sok munkások, kik saját helyzetükkel nem törődnek, a viszonyok felismerésével nem foglalkoz­nak és látkörük nem terjed tovább a mától a hói­napig. Ez pedig a legnagyobb akadálya a mun­kásmozgalom fejlődésének. Beigazolt tény, hogy a munkásosztály nem várhat semmi néven neve­zendő más párttól vagy a tőle távol álló egyének­től támogatási ügyeinek rendezésére, hanem kizárólag önmagára van utalva és mégis teljesen elszigetelve többi társaitól, visszahúzódva a tes­pedés zugaiban lesi még a munkások nagy száma a mennyei áldást és sorsának jobbrafordultát. Ez a tévedés, ez az indokolatlan reményke­dés csak kárára van a munkásosztálynak, mert megnyugszik sorsában és azt hiszi elvégre, hogy a nélkülözés és nyomor mennyei áldás és az máskép nem is lehet. Ilyen gondolatok táplálása elvonja a munkás figyelmét mindattól, a­mi közvetlen köze­lében történik és ami elég alkalmas arra, hogy fölötte gondolkodásba merüljön és kinyissa a sze­mét; bekövetkezik a tespedésnek az a neme, mely­nek segítségével az uralkodó osztályok kurtábbra szabják a járom keresztfáit, melyek közé a mun­kás testét szorítják. Ha a munkásosztály maga mond le a jólétre való feltétlen jogáról, akkor természetes, hogy azok, kiknek az ő szegénysége érdekekben áll, nem törődnek vele és magára hagyják amig munkaké­pességét kihasználják és ha ez a tulajdonsága meg­szűnik, akkor kivetkőztetik emberi alakjából és még az állatnál is mélyebbre sülyestik. De józanul megfontolva a dolgot, lemondhat-e a munkásosztály jólétének jogairól? Nem! Nem szabad lemondania, nem mondhat le róla, mert vét saját maga ellen, munkástársai és általán az emberiség ellen. Önmagát sülyesztené élethosszig­lani rabszolgaságra, vak és tudatlan eszközzé, mely­nek létezése csupán arra használtatnék, hogy mások­nak szerezzen az lemondása által jólétet és boldog­ságot. A munkásosztály hivatása és önmaga iránti kötelessége arra törekedni, hogy munkájának gyü­mölcse az ő megtámadhatlan tulajdonát képezze és ne legyen lehetséges a tőke és munkaeszközök­nek egyéni magánbirtokolása által a tömeg mun­káját egyéni vagyonszerzésre kizsákmányolni. És ez lehetséges is. Ennek fő kelléke az egye­sülés, az összetartás, a szervezett csoportosítása és tudósító, mint a­milyet a két egymásra következő két nap (november 14. és 15.) mutatott. 14-én oly csend, oly nyugalom uralkodott, hogy senkinek még csak eszébe sem juthatott, hogy megzavarható legyen. A szenátus megtartotta első előzetes ülését s megválasztotta azt a bizottságot, mely a császárhoz volt menendő, kérve őt, hogy a parlament megnyitásának napját és óráját határozza meg. A hírlapokban egész serege pompázott az uj kitüntetésekkel elhalmozottak neveinek ; pedig ez csak folytatása volt egy még hosszabb lajstromnak, mely ezernyi ezer uj rend-lovag, báró, visconde, gróf, marquis stb. nevét tartalmazta. E mellett a nemzetőrség tisztjei­nek száma tízezerével szaporodott s tán százezerre is fölment. Ouro Pretonál, a szabadelvű miniszter­elnöknél ez ugyanis egész politikai rendszer volt ; min­denféle konc­essziók, állami kamatbiztosítás melletti kölcsönzések, hivatalok és állások osztogatása kitűnő eszköznek tűnt föl előtte a saját és pártja hatalmának állandósítására és erősítésére. Politikája egén csak egy gyanús jelleg zavarta : a katonasággal való viszálkodása, mely egyre tartott és semmikép véget érni nem akart. Különösen a 7-ik zászlóalj volt a kormány ellen rendkívül elkeseredve s a miniszterelnök el is határozta, hogy ezt a veszedel­mes zászlóaljat a fővárostól eltávolítja s valahol a biro­dalom belsejében helyezi el. Az áthelyezés napja hivata­losan november 19-ére volt megállapítva, de 14-én már keringett a hír, hogy a kormány meglepetést készít s az­­ elvonulást már másnapra elrendeli. Igazat mondott-e a hír, nem e­z erre nézve eltérők a nézetek, de az igaz, a nemzetközi szolidaritása a munkásoknak. És ez a teendőink is az újévben. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a munkásosztály mindaddig, amig önmagát meg nem ismeri, amig osztálybeli öntudatának horderejét nem birja kellőképen fel­fogni és amig a szoczializmus elveit meg nem ta­nulja teljes jelentőségekben. — addig a munkás­osztály mindig csak alárendelt szerepre lesz be­osztva a társadalomban. Ezen elvek terjesztése, ezen meggyőződés felébresztése fő feladatunk és kötelességünk, ha komolyan és elveinkhez híven akarunk a munkásügynek szolgálni. Ez értelemben cselekedni kötelessége minden elvtársnak, ki magát méltóvá akarja tekintetni arra, hogy mint elvtárs és szocziáldemokrata számba vétessék. Az agitácziónak szóban és írásban kell folyni. Szóban: nyilvános gyűléseken, a szakegyesületekben, a munkások önképző egyleteiben, a munkáskörök­ben és általán minden munkás-organizáczióban. Irásilag pedig a munkás­sajtóban, röpiratokban és egyébb nyomatott közleményekben. A lapok terjesz­tése egyik leglényegesebb kelléke az agitácziónak, mert aki az olvasáshoz szokik az megtanul gondol­dolkodni is és ez mind közelebb vezet a czélhoz: a munkásosztály anyagi függetlenítéséhez és a politikai jogok eléréséhez. A hazai munkásosztály ne törődjék más pár­tokkal mint csupán az ő pártjával, a munkás­párt­tal ; más pártok­ sem törődnek vele, lefeljebb ak­kor, mikor saját czéljaikra akarják felhasználni. A munkások nem a maguk kezdeményezéséből ala­kultak különálló osztálylyá, hanem az uralkodó pártok kényszerítették erre Nem a munkás kereste az osztályharczot, hanem az uralkodó osztály emelte a válaszfalat, hogy ne legyen kénytelen magát a proletárok tömegével azonosítani. A tár­sadalom osztályokra oszlott. Vannak kizsákmányo­lók és kizsákmányoltak; vannak urak és szolgák és vannak szabadok, mivel önmaguk tették magu­kat urakká a nagy tömeg fölött; szabadokká, hogy a tömeget elnyomhassák és kegyelmüktől tehessék függővé. Nem kell az uralkodó osztály kegyelme; nem kell alamizsnája, de nem is kell dédelgetése és hí­zelgése a hazafiság mögé rejtőzött frázisaival. Mindez képmutatás, ámítás, kijátszás és csalás. Egyenlő jogot követelünk az egyenlő kötelességek teljesítéséért, ezzel tartozik az uralkodó osztály a munkásosztálynak. Adósságot pedig nem kell kérni, hogy a katonaságon leírhatatlan ingerültség vett erőt. Deodoro da Fonsega marsall, a folyam melléki helyőrség legbefolyásosabb s legnépszerűbb tábornoka állítólag hetek óta ágyban fekvő beteg volt. Valami láz gyötörte, mely ellen a marsi 11 olyan orvosszereket szedett, a­mineket Boulanger tábornok is használt idegei lecsillapítására. Egyszerre föltárult betegszobájának ajtaja s be­toppan rajta néhány tiszt, a­ki izgatott hangon jelenti a tábornagynak, hogy nemcsak a 7. zászlóalj, hanem az egész második dandár, sőt még a többi csapatok tiszt­jeinek nagyobb része is el van szánva, hogy ez éjjel (1,41 és 15-ke között) föllázadnak, s a hadsereg tervezett szétszórásának ellene szegülnek. Hogy ki bívta rá a tiszteket erre az elhatározásra, ki szította közöttük az összeesküvést, arra nézve alig lehet kétely. Hogy ez az összeesküvés oly ügyesen szö­vetett s hogy utóbb époly ügyesen keresztül is vitetett, azt a fölkelők mindenekfölött dr. Benjamin stant alezredesnek — tenente coronel — köszönhe­tik, kinek szervező nagy tehetsége a kellő pillanatban ép oly merész, mint öntudatos föllépése nélkül az égési forradalom valószínűleg dugába dőlt volna. Consta­nt a katonai körökben fölötte népszerű, kitűnő tanára a a mathematikának s igazgatója a vakok intézetének. Mint jeles tudóst, a külföld is ismeri. Már nem fiatal ember. Apósa egy tekintélyes német nagykereskedőnek Erélye­s az a személyes bátorság, mely a politikai meg­győződésért az életet is koc­káztatni kész, még 3­7": idegenek körében is tekintélyt és rokonszenvet szerez • Hogyan ment végbe a brazíliai forradalom? A hivatalos táviró megjelenti a megtörtént ténye­ket, számot ad annak pozitív eredményeiről s kellőké­pen tájékoztatja a világot a helyzet felől, a részletekről, a nagy fordulat okairól, előkészületeiről azonban hall­gat­, mert a tengeralatti huzal a kormány szigorú fel­ügyelete alatt áll, de postai levélre sem igen merheti bizni tudósításait az olyan, a­ki a győzedelmes forra­dalom vívmányait bizonyos kételylyel fogadja. Szerencsére Brazília nincs körülzárolva, a magán­közlekedés nem akadt fenn s igy van mód, hogy a min­den feszélytől mentes tudósítások is elszivárogjanak — ha kissé késve is — Európába s föltárják egész lefolyá­sában az eseményt, mely az ó-világnak oly váratlan meglepetést szerzett. A müncheni Allgemeine egy rio-janer­oi levele sánte drámának mondható közvetlenséggel adja elő a forradalom végbemenetelét, csoportosítva az eseménye­ket, melyeknek előadását az angol lapok, leginkább a limes értesülései is részben megerősítik, részben ki­egészítik. Ez adatok segítségével, de különösen a müncheni lap érintett levelére támaszkodva, most már abban a helyzetben vagyunk, hogy a r­o­janeirói forradalom a legnagyobb valószínűség szerint hű történetének képét összeállíthatjuk. Alig képzelhető nagyobb ellentét, írja a brazíliai öt.

Next