Népszava, 1890 (18. évfolyam, 1–52. sz.)
1890-01-05 / 1. szám
XVIII. évfolyam. Budapest 1890. január 5. 110. szám. NÉPSZAVA, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. ker. külső dob-utcza 33. Előfizetési dijak és kéziratok ide küldendők. Megjelen minden vasárnap. Egyes példány ára 5 kr. Előfizetési-díj : Egész évre 2 frt 40 kr., fél évre 1 frt 20 kr., negyedévre 60 kr., egy hóra 20 kr. Előfizetési díjak legczélszerűbben postautalványnyal küldhetők be. Munkások, elvtársak! Tartsátok figyelembe az 1890. évi május hó elsejét. Gondoljatok folyton a nyolcz órai munkaidő kivivására. Felhívás előfizetésre a M É P SZ A V A" társadalmi és közgazdasági néplap, a magyarországi általános munkáspárt központi közlönye XVIII. évfolyamára. Lapunk a hazában az egyedüli hetenként megjelenő legolcsóbb valóságos szocziáldemokratikus néplap lévén, melynek világos iránya közismeretes. Jelszavunk: egyenlő jog, egyenlő kötelezettség! Valamint eddig nem engedtük magunkat küzdelmeinkben a szabadságért, a rabszolgaság ellen, a jogért a hatalom ellen, az igazságért a hazugság ellen és a tudományért a vakhit ellen semmiféle befolyás által eltántoríttatni, úgyszintén a jövőre is szilárdul fogunk ragaszkodni kimondott elveinkhez. Ahol a nép leigázása, elnyomása, üldözése miatt kell szót emelnünk, tenni fogjuk azt erélyesen, férfiasan. Hol a közromlottság gyászintészeit kell ostorozni, azt tenni fogjuk kímélet nélkül. Ahol a társadalmi bajokat kell orvosolni, gyógyszereink gyökeresek lesznek. Ahol jogokért, elvekért kell küzdeni: küzdünk lelkesülten, rettenthetlenül, önfeláldozással. Erkölcsi kötelessége tehát minden elvrokonnak, elvtársunknak mentől több előfizetőt gyűjteni, hogy törekvésünk megkönnyíttessék és szavunk ne legyen a pusztában kiáltó szava! Előfizetési dij: ( vidékre is.) Egész évre 2 frt 40 kr. Félévre 1 frt 20 kr. Negyedévre 60 kr. Előfizetésre legajánlatosabb a postautalvány használata. JL .,KTépszavak szerkesztősége és kiadóhivatala, Budapest, külső-dobutcza 83. Újévben. Az év elején állunk, annélkül, hogy csak sejthetnénk, hogy ez mit rejt magában. És ha az általános alakulásokkal nem is akarunk ez alkalommal foglalkozni, mégis rá kell mutatnunk arra, hogy — a múltból merítve a tapasztalatot — mi várhat a munkásosztályra és mi lesz a teendője az újévben. Amennyiben a viszonyok következtetéseket megengednek, világosan áll előttünk a küzdelem nehézsége egész valójában. E nehézség nem egyébb mint a nagy tömegek hagyományos „nem bánom "-ja és ez annyit jelent, hogy vannak még igen sok munkások, kik saját helyzetükkel nem törődnek, a viszonyok felismerésével nem foglalkoznak és látkörük nem terjed tovább a mától a hóinapig. Ez pedig a legnagyobb akadálya a munkásmozgalom fejlődésének. Beigazolt tény, hogy a munkásosztály nem várhat semmi néven nevezendő más párttól vagy a tőle távol álló egyénektől támogatási ügyeinek rendezésére, hanem kizárólag önmagára van utalva és mégis teljesen elszigetelve többi társaitól, visszahúzódva a tespedés zugaiban lesi még a munkások nagy száma a mennyei áldást és sorsának jobbrafordultát. Ez a tévedés, ez az indokolatlan reménykedés csak kárára van a munkásosztálynak, mert megnyugszik sorsában és azt hiszi elvégre, hogy a nélkülözés és nyomor mennyei áldás és az máskép nem is lehet. Ilyen gondolatok táplálása elvonja a munkás figyelmét mindattól, ami közvetlen közelében történik és ami elég alkalmas arra, hogy fölötte gondolkodásba merüljön és kinyissa a szemét; bekövetkezik a tespedésnek az a neme, melynek segítségével az uralkodó osztályok kurtábbra szabják a járom keresztfáit, melyek közé a munkás testét szorítják. Ha a munkásosztály maga mond le a jólétre való feltétlen jogáról, akkor természetes, hogy azok, kiknek az ő szegénysége érdekekben áll, nem törődnek vele és magára hagyják amig munkaképességét kihasználják és ha ez a tulajdonsága megszűnik, akkor kivetkőztetik emberi alakjából és még az állatnál is mélyebbre sülyestik. De józanul megfontolva a dolgot, lemondhat-e a munkásosztály jólétének jogairól? Nem! Nem szabad lemondania, nem mondhat le róla, mert vét saját maga ellen, munkástársai és általán az emberiség ellen. Önmagát sülyesztené élethossziglani rabszolgaságra, vak és tudatlan eszközzé, melynek létezése csupán arra használtatnék, hogy másoknak szerezzen az lemondása által jólétet és boldogságot. A munkásosztály hivatása és önmaga iránti kötelessége arra törekedni, hogy munkájának gyümölcse az ő megtámadhatlan tulajdonát képezze és ne legyen lehetséges a tőke és munkaeszközöknek egyéni magánbirtokolása által a tömeg munkáját egyéni vagyonszerzésre kizsákmányolni. És ez lehetséges is. Ennek fő kelléke az egyesülés, az összetartás, a szervezett csoportosítása és tudósító, mint amilyet a két egymásra következő két nap (november 14. és 15.) mutatott. 14-én oly csend, oly nyugalom uralkodott, hogy senkinek még csak eszébe sem juthatott, hogy megzavarható legyen. A szenátus megtartotta első előzetes ülését s megválasztotta azt a bizottságot, mely a császárhoz volt menendő, kérve őt, hogy a parlament megnyitásának napját és óráját határozza meg. A hírlapokban egész serege pompázott az uj kitüntetésekkel elhalmozottak neveinek ; pedig ez csak folytatása volt egy még hosszabb lajstromnak, mely ezernyi ezer uj rend-lovag, báró, visconde, gróf, marquis stb. nevét tartalmazta. E mellett a nemzetőrség tisztjeinek száma tízezerével szaporodott s tán százezerre is fölment. Ouro Pretonál, a szabadelvű miniszterelnöknél ez ugyanis egész politikai rendszer volt ; mindenféle koncessziók, állami kamatbiztosítás melletti kölcsönzések, hivatalok és állások osztogatása kitűnő eszköznek tűnt föl előtte a saját és pártja hatalmának állandósítására és erősítésére. Politikája egén csak egy gyanús jelleg zavarta : a katonasággal való viszálkodása, mely egyre tartott és semmikép véget érni nem akart. Különösen a 7-ik zászlóalj volt a kormány ellen rendkívül elkeseredve s a miniszterelnök el is határozta, hogy ezt a veszedelmes zászlóaljat a fővárostól eltávolítja s valahol a birodalom belsejében helyezi el. Az áthelyezés napja hivatalosan november 19-ére volt megállapítva, de 14-én már keringett a hír, hogy a kormány meglepetést készít s az elvonulást már másnapra elrendeli. Igazat mondott-e a hír, nem ez erre nézve eltérők a nézetek, de az igaz, a nemzetközi szolidaritása a munkásoknak. És ez a teendőink is az újévben. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a munkásosztály mindaddig, amig önmagát meg nem ismeri, amig osztálybeli öntudatának horderejét nem birja kellőképen felfogni és amig a szoczializmus elveit meg nem tanulja teljes jelentőségekben. — addig a munkásosztály mindig csak alárendelt szerepre lesz beosztva a társadalomban. Ezen elvek terjesztése, ezen meggyőződés felébresztése fő feladatunk és kötelességünk, ha komolyan és elveinkhez híven akarunk a munkásügynek szolgálni. Ez értelemben cselekedni kötelessége minden elvtársnak, ki magát méltóvá akarja tekintetni arra, hogy mint elvtárs és szocziáldemokrata számba vétessék. Az agitácziónak szóban és írásban kell folyni. Szóban: nyilvános gyűléseken, a szakegyesületekben, a munkások önképző egyleteiben, a munkáskörökben és általán minden munkás-organizáczióban. Irásilag pedig a munkássajtóban, röpiratokban és egyébb nyomatott közleményekben. A lapok terjesztése egyik leglényegesebb kelléke az agitácziónak, mert aki az olvasáshoz szokik az megtanul gondoldolkodni is és ez mind közelebb vezet a czélhoz: a munkásosztály anyagi függetlenítéséhez és a politikai jogok eléréséhez. A hazai munkásosztály ne törődjék más pártokkal mint csupán az ő pártjával, a munkáspárttal ; más pártok sem törődnek vele, lefeljebb akkor, mikor saját czéljaikra akarják felhasználni. A munkások nem a maguk kezdeményezéséből alakultak különálló osztálylyá, hanem az uralkodó pártok kényszerítették erre Nem a munkás kereste az osztályharczot, hanem az uralkodó osztály emelte a válaszfalat, hogy ne legyen kénytelen magát a proletárok tömegével azonosítani. A társadalom osztályokra oszlott. Vannak kizsákmányolók és kizsákmányoltak; vannak urak és szolgák és vannak szabadok, mivel önmaguk tették magukat urakká a nagy tömeg fölött; szabadokká, hogy a tömeget elnyomhassák és kegyelmüktől tehessék függővé. Nem kell az uralkodó osztály kegyelme; nem kell alamizsnája, de nem is kell dédelgetése és hízelgése a hazafiság mögé rejtőzött frázisaival. Mindez képmutatás, ámítás, kijátszás és csalás. Egyenlő jogot követelünk az egyenlő kötelességek teljesítéséért, ezzel tartozik az uralkodó osztály a munkásosztálynak. Adósságot pedig nem kell kérni, hogy a katonaságon leírhatatlan ingerültség vett erőt. Deodoro da Fonsega marsall, a folyam melléki helyőrség legbefolyásosabb s legnépszerűbb tábornoka állítólag hetek óta ágyban fekvő beteg volt. Valami láz gyötörte, mely ellen a marsi 11 olyan orvosszereket szedett, amineket Boulanger tábornok is használt idegei lecsillapítására. Egyszerre föltárult betegszobájának ajtaja s betoppan rajta néhány tiszt, aki izgatott hangon jelenti a tábornagynak, hogy nemcsak a 7. zászlóalj, hanem az egész második dandár, sőt még a többi csapatok tisztjeinek nagyobb része is el van szánva, hogy ez éjjel (1,41 és 15-ke között) föllázadnak, s a hadsereg tervezett szétszórásának ellene szegülnek. Hogy ki bívta rá a tiszteket erre az elhatározásra, ki szította közöttük az összeesküvést, arra nézve alig lehet kétely. Hogy ez az összeesküvés oly ügyesen szövetett s hogy utóbb époly ügyesen keresztül is vitetett, azt a fölkelők mindenekfölött dr. Benjamin stant alezredesnek — tenente coronel — köszönhetik, kinek szervező nagy tehetsége a kellő pillanatban ép oly merész, mint öntudatos föllépése nélkül az égési forradalom valószínűleg dugába dőlt volna. Constant a katonai körökben fölötte népszerű, kitűnő tanára a a mathematikának s igazgatója a vakok intézetének. Mint jeles tudóst, a külföld is ismeri. Már nem fiatal ember. Apósa egy tekintélyes német nagykereskedőnek Erélyes az a személyes bátorság, mely a politikai meggyőződésért az életet is kockáztatni kész, még 37": idegenek körében is tekintélyt és rokonszenvet szerez • Hogyan ment végbe a brazíliai forradalom? A hivatalos táviró megjelenti a megtörtént tényeket, számot ad annak pozitív eredményeiről s kellőképen tájékoztatja a világot a helyzet felől, a részletekről, a nagy fordulat okairól, előkészületeiről azonban hallgat, mert a tengeralatti huzal a kormány szigorú felügyelete alatt áll, de postai levélre sem igen merheti bizni tudósításait az olyan, aki a győzedelmes forradalom vívmányait bizonyos kételylyel fogadja. Szerencsére Brazília nincs körülzárolva, a magánközlekedés nem akadt fenn s igy van mód, hogy a minden feszélytől mentes tudósítások is elszivárogjanak — ha kissé késve is — Európába s föltárják egész lefolyásában az eseményt, mely az ó-világnak oly váratlan meglepetést szerzett. A müncheni Allgemeine egy rio-janeroi levele sánte drámának mondható közvetlenséggel adja elő a forradalom végbemenetelét, csoportosítva az eseményeket, melyeknek előadását az angol lapok, leginkább a limes értesülései is részben megerősítik, részben kiegészítik. Ez adatok segítségével, de különösen a müncheni lap érintett levelére támaszkodva, most már abban a helyzetben vagyunk, hogy a rojaneirói forradalom a legnagyobb valószínűség szerint hű történetének képét összeállíthatjuk. Alig képzelhető nagyobb ellentét, írja a brazíliai öt.