Népszava, 1892 (20. évfolyam, 1–53. sz.)

1892-01-01 / 1. szám

vetkezményeit; igazolja, hogy 24 év óta, a mióta t. i. a modern indusztrializmus Magyarországon meghonosult, a mun­kás­nép nagy tömege aggasztó módon hanyatlik. A hadiszol­gálatra alkalmasak számaránya, mely 1867-ben még 72%-ra rúgott, 1889-ig 25%-ra csökkent; az 1880. évi sorozás további csökkenést mutat, 4%-kal, úgy, hogy Magyarországon a sor alá kerülő fiatalság közül átlag véve minden 100 után csak 21-et vagyis 21, 4%-ot találnak alkalmasnak a katonai szolgálatra. És itt meg kell jegyeznünk, hogy az alkalmasnak talált egyének testi fejlettségére nézve sem igen válogatósak már a sorozás alkalmával, mert azt látjuk, hogy a test mini­mális nagyságát 155 centiméterről 153-ra redukálták és épp igy járnak el a mell átmérésénél is. Nincs komoly, számbavehető népgazdász, a­ki tagadhatná, hogy a nép erejének eme aggasztó hanyatlása a modern indusztrializmusban leli alapját, minthogy annak következ­ményei: a munkában való túlerőltetés és a hiányos táplálkozás, nyilvánvaló jelenségek. El kell ismerni, hogy a mezőgazdaság és ipar terén mutatkozó technikai haladás magában véve nem oka az általános elsatnyulásnak; ez a haladás inkább lehetővé tenné a munkaidő megrövidítését. A tulajdonképeni okot a kapitalistáknak, a modern indusztrializ­mussal fejlődő határtalan kizsákmányolási dühe képezi, amit az állam meg nem akadályoz ha akár az egész népesség nyomorékká is válik miatta. Sőt mi több! Az állam meghiú­sítani iparkodik a munkás osztály azon törekvését, hogy to­vábbi elsatnyulása ellenében megvédhesse magát; a munkás osztály védtelen legyen a vállalkozók kizsákmányolásával szemben; minden védelem nélkül préda gyanánt legyen kiszol­gáltatva a munkaerő bérlőjének. Ha valahol, úgy bizonyára itt van helyén a „vámpír" kifejezés, mely a nép vérét és csontvelejét kiszipolyozza.­ Hogy kizárólag a kíméletlen kapi­talista nyerészkedés okozza a proletárság testi elsatnyulását, arra csattanós példa az a tény, hogy oly vidékeken, hol a kapitalista kizsákmányolók még nem ütötték fel átkos üzel­m­eik sátorfáját, a legerősebb és legegészségesebb népesség található. Ezt találjuk pl. Dalmátiában, mely ország Ausztria-Magyarország legkedvezőbb hadkiegészítési kerülete melyben minden száz sor alá került egyén közt 39-et találnak alkalmas­nak a katonai szolgálatra. Dalmátiát még nem mardossa a kapitalista czivilizáczió és amig a mi ipari munkásaink méreg­gel teli gyári helyiségekben nélkülözések közt ássák alá egészségüket ; amig nálunk az ipari munkásnőknél túlerőltetés és hiányos táplálkozás folytán már a gyermek is az anya méhében válik nyomorékká; amig nálunk a nagybirtokosok földjein a mezei munkások éhezve szakadnak meg a napi 18—20 órai munka súlya alatt, — addig a dalmát, kinek fogalma sincsen a technikai haladás „áldásairól", nem ismeri az őrületes munkahajszát, a „czivilizált" munkásnak ezt a főbaját. Erre vezetendő vissza az oka annak, hogy a dalmát nép mért veszített kevesebbet erő és egészségben más népes­séggel szemben. A „Pester Lloyd" is magába szállt a sorozási eredmé­nyek szomorú valósága felett és megjegyzéseket tesz a jelen­legi gyenge nemzedékre, mely szerint háború eseti­én „az út­menti árkokat fogja szegélyezni, a tábori kórházak­a­t megtölteni és az élelmi­szereket fogja megenni anélkül, hogy valamire használni lehetne."­ De ennek konstatásán túl­ian terjesz­kedik a börzelap: a bajon segíteni vagy erre néz sen valamit ajánlani, — természetesen nem tartozik a „P. Lloyd" felada­tai közzé, hanem azt az ostobaságot mégis elköveti, hogy azt mondja, miszerint a bécsi kedvezőbb sorozási eredmény. (.32­­5%) az ottani jó ivóvíznek, a tisztaságnak, a népkonyhák,a melegedő szobák, (!) az elszegényedés és koldulás meggátlásá­sa alakult egyletek (!!) stb. jótékony hatásának tulajdonítandó. Mily egy­ügyűség! Igaz ugyan, hogy a jó ivóvíz, a tisztaság seb nélkü­­lözhetlen kellékek a közegészségügyi viszonyok általános javí­tására, de kívánatosnak találnánk, ha az összes polgári bértollu­stok akár a legjobb ivóvízzel, tisztasággal, népkonyha,, melegedő szoba stb. útján tartanák fenn magukat — talán ezáltal hama­rább lehetne lerázni a nép nyakáról ezt az irói féregfajzatot. A Lloyd minden tartózkodása daczára, öntudatlanul is­meri be, hogy „az okok az elégtelen táplálkozási és a­ rossz lak­viszonyokban keresendők — két körülmény, melyek alkalmasak egész nemzedékeket tönkretenni." A hajón hogyan lehet segí­teni, arra is tesz megjegyzést az említett lap, csakhogy ez a se­gítség a régi frázis; felhívja ugyanis a „hazafiakat és ember­barátokat," hogy az anyagi jólétre és a közegészségügyre nagyobb gondot fordítsanak. Valóságos vízcseppek az izzó vasra! Mi nagyon jól tudjuk, hogy mit lehet tartani azokról a szátyárkodásokról. Az „emberbarát" burszoázia „hazafias áldozat­készséggel" szavaz meg temérdek pénzt új lőszerekre (természe­tesen a nép zsebéből), de azokat, kik e lőszereket kezelik, kiéhez­teti, hogy munkájuk gyümölcsén meggazdagodjanak. Ezt nagyon jól tudják a polgári zsurnaliszták és épen azért ők maguk sem vehetik komolyan az efféle felhívásukat. Hogy a kapitalisztikus kizsákmányolás mai kiterjedésében tönkre teszi a nép védképességét, annak csattanós tanúbizonysá­gául szolgálhat az északi Csehország példája; nem sok idő kell még hozzá, hogy Magyarország Csehországot e tekintetben fe­lülmúlja; ha a mai kor hatalmasai tényleg lendíteni akarná­nak a nép védképességén, tehetnék ezt a nyolcz órai mun­kaidő behozatalával. De semmi sincs távolabb tőlük, mint ez. Hiszen minden tettüknek végc­élja az, hogy a szegény népet minél nagyobb mérvben testileg és lelkileg nyomorékká tegyék. Minden önállási­ törekvését csírájában elfojtják, s hogy e tekintet­ben is igazunk van, annak bizonyságául utalunk ama akadá­lyokra, amelyeket az uralkodó osztályok a szakszervezkedés útjába gördítenek mindenütt. A jogot egy bizonyos ideig lábbal tiporhatják, a törvényeket misztikus értelmezéssel egy ideig ha­misan alkalmazhatják, de ez az állapot örök időkig nem tarthat, mivel a munkásnép előbb-utóbb eme tarthatlan helyzet megvál­tozását ki fogja küzdeni. Az önérzetes proletárság tudja, hogy az uralkodó osz­tályok részéről segélyre nem számithat. A közvetlenül fenye­gető veszély: a fizikai és erkölcsi romlás, az összetartás nemes Az 1890. évi Sylvester napján is, gondolataim — szokott módon — a múltba elmerengve, dolgoztam estig. Ekkor hazatérve a műhelyből családomhoz, a­mely már minden ajtónyitásnál várt haza, hogy vacsorához üljön. Minden készen volt és a nagyon könnyen feltálalható vacsora az asztalra került, állván pedig ez a délről megmaradt és felmelegített „árva" krumpli levesből (azért mondom „árvá"-nak, mert hús nélkül főtt), amihez családostól már hozzászoktam. De ebből sem volt annyi, hogy részemre is jutott volna, hanem 4 krajczáron hoztam füstölt szalonnát, egy darab háznál sütött barna kenyeret és egy fél vörös hagymát tett a nőm elibém. Vacsora végeztével, mint a­ki jóllakott, rágyújtottam 7 kraj­czáros dohányból készített czigarettámra, a­melynek kéklő füstjé­nél egészen önkéntelenül ismét karjaiba estem a gondolatoknak, de ismét csak a múltnak szomorú képei vonultak el szemeim előtt. S megpróbáltam a jövő felett gondolkodni, de ez oly sötétnek tűnt fel előttem, hogy egy szikrája sem mutatkozott annak, a­mi az emberiséget bár egy pillanatra is a boldogság felé vezérelni képes volna. Így telt el a hosszú este, elkövetkezett a lefekvés ideje, a­melyet fáradt testem ugyan óhajtott, de azért mégsem vágytam reá, mert egy 46 éves embernek és kivált a kinek neje és 4 kis­korú gyermeke van, és ki folyton mások javára kénytelen dolgozni, önmagának pedig még a szükséges táplálkozásra sem jut elegendő, még lefekvés után sincs nyugalma, mert ekkor jelennek meg gon­dolatainak kapui előtt, a háztartás nehézségei és az élet minden szükséglete, mely az álmot messzire űzi el tőle. Tehát keresztül élve ezt is, sok idő múlva, az álom legyőzte gondolkodásomat és elszenderültem . . . A „NÉPSZAVA" TÁRCZÁJA. Sylvester éji álom. Az év utolsó napja, a naptár szerinti Sylvester napja, éppen olyan hatást gyakorolt reám, mint rendesen más években szokott 46 év leforgása alatt; e napon mindig eszembe jutottak az elmúlt évek, sok, nehéz, hiánynyal teljes és keserű napjai és ekkor oly hangulat szokott erőt venni rajtam, hogy lemondjak a jövőbe ve­tett reményről. Éppen e napon, mint, az évforduló napján, jelentek meg gon­dolataimban a sok csalódások megszámlálhatatlan csoportjai, fo­kozva még az­által is, hogy ifjúságomban sem igen mosolygott fe­lém a jövő szép reménye, de igen­is a csalódások nagy halmaza volt kísérőm az életen keresztül egészen idáig. A boldogságról is csak egyszer álmodoztam, mikor 24 éves voltam és vőlegény lettem. A családalapítás, a saját otthonom megteremtése oly varázst gyakoroltak rám, hogy boldognak érez­tem magamat és az általam alapítandó családot is boldognak lát­tam eszményi lelkesülésemben és nem jutott eszembe, hogy a munkás és családjának élete s boldogsága nem valósulhat meg mindaddig, a­míg a kizsákmányolás nem pusztul ki a világból. És ugyancsak a boldogságnak vélt álom igen hamar illant el előlem, mert korán bekövetkeztek a gondterhes napok, az élet nehéz küz­delmei s a megpróbáltatások, egyedül az volt a szerencsém, hogy elég erősek voltak vállaim a teher­viselésre és nem hagytak össze­roskadni az élet súlya alatt.

Next