Népszava, 1903. október (31. évfolyam, 113–126. sz.)

1903-10-01 / 113. szám

2. oldaE \ . .... ./..... Az orosz zsarnok előtt porban fetrenge­nek a burzsoáz állam méltóságai. Hogy milyen mélyre sülyedt a burzsoázia s mennyire alaposan elfelejtette és elárulta saját forradalmi hagyományait, azt ez a tény rikítóan állítja elénk. S itt is, mint mindenütt, ahol bátor tettről van szó, a szabadságszeretetnek erőteljes kinyilvání­tásáról, a zsarnokságnak nyilt gyűlöleté­ről, csak az osztály tud­atos proletáriátus áll talpra és hallatja bátor szavát. Az Arbeiter Zeitung, bécsi testvérlapunk igy köszönti a czárt: ,A czár holnap, szerdán, érkezik városunkba. A sajtó szolgái ujj­ongással fogadják és mint béke­apostolt üdvözlik. Ezt a sápadt embert azonban, kit Sk békeczárnak neveznek, a világ népei a hóhérczárnak, a nemzetek gyilkosának ismerik. Minden gondolkodó, jó, bátor és egészséges orosz gyűlöli a czári uralmat, mely nem más, mint élete megyilkolója. A nagy, jó öreg Tolsztojtól kezdve le a szegény gyári munkásnőig, aki a gyárban van elzárva, mindannyian egy ideálért, egy vágy­ért, egy czélért lelkesednek, melyért életüket is készek áldozni: a czár ellen való lázadásért! Holnap orosz színezetet ölt Bécs , fényleni fog­nak az udvari libériák és csillogni fognak a szu­ronyok. De a nép tömegének szívében gyűlölet fog föllobbanni a népeket gyilkoló czárizmus ellen. Bécs nunkásnépe mindenek előtt azokra fog visszaemlékezni, akikre naponkint dobogó szívvel gondol, a hősök és hősnők ama összehasonlítha­tatlan nemzedékére, akik halálmegvetve harczol­nak a czárizmus ellen. Nekik szól üdvözletünk és ama legforróbb vágyunk, hogy segítsünk rajtuk, nekik szól csodálkozásunk és forró szeretetünk. A czár Bécsbe utazik. A munkálkodó Bécs a következő kiáltással üdvözli: Éljen a forradalmi Oroszország!" Bécsi szláv elvtársaink pedig gyűlést tartottak, amelyen a következő határozat­tal üdvözölték a czárt : """ „Czár! Mi gyűlöljük önt, ahogyan csak öntuda­tos, szabadságért és egyenjogúságért küzdő em­berek egy bitort, egy zsarnokot gyűlölhetnek! Autokrata czár! Megátkozzuk önt, mint az orosz világbirodalom fiainak százezrei, akikre ön hatalom­mal és erőszakkal kényszeríti rá akaratát és néze­teit. Megátkozzuk önt ugyan mint­­nok, akiket ön kíméletlen erőszakkal az alattvalói rabszolgasáromba hajt.­­ Czár, az egyház feje! Megvádoljuk önt azzal, hogy ön a saját népét és a kultúrát gyűlöli, mert rosszakaratból és alacsony indokokból megengedi, hogy az ön által leigázott népek virága, éppen azok a férfiak, akik a történelmi, a felszabadító misszió súlyos keresztjét emelik vállaikon, a bör­tönökben sínylődjenek ! Czár! Mi az ön rendszerét az abszolút kény­uralom rendszerének jelentjük ki, czimboráit pedig, akik önnek készséges rabszolgái, a szláv­ság és a szláv kultúra meggyalázóiként bélyegez­zük meg. Ti pedig, szegény üldözöttek! A mi rokonszenvünk az orosz, a lengyel, a finn és a többi polgárok felé száll — ti felétek, szegény üldözöttek —, akiket nemzeti eszméitek terjesztéséért, politikai és tár­sadalmi szabadságvágyatokért és függetlenségi törekvéseitekért gonosztevőknek kiáltottak ki. Veletek érzünk mi, polgárok, testvérek! És bennetek látjuk a kultúra igazi harczosait. Ti vagytok azok, ti, a czári deszpotizmus, az ural­kodói túlkapás és alávalóság áldozatai ! Ti, akik a börtönök mélységeiben és a várak kazamatáiban epekedtek; ti, akik Szibéria rettenetes puszta­ságaira vagytok számkivetve azért csupán, mert lelketek mélyén mindeneknek javát akartátok. Felétek nyujtjuk mi zsarnokotok megérkezténél testvéri jobbunkat és kifejezést adunk azon meg­győződésünknek, hogy a jövő elismeri majd a ti nagy áldozataitokat és porbaalázott homlokotokat a végtelen tisztelet és emlékezés babérkoszorújá­val fogja ékesíteni, érdemetek szerint. Lelkünkben veletek vagyunk ! És érzelmeiteket, megggyőződésteket legjobb tudásunk szerint ugy támogathatjuk, hogyha tudomást szerzünk a gaz­tettekről, amelyeket ellenetek, a czári abszolutiz­mus áldozatai ellen elkövetnek és ennek a hírét a világban terjesztjük. Azokat pedig, akiket a vad erőszak, öntudatlan és alávaló eszközeinek segítségével, a politikai és társadalmi küzdelemben megfosztott életüktől, megtartjuk hálás emlékezetünkben. Az ő piros vérük, amelyet hóhér ontott ki kegyetlen kézzel, haladás és a szlávság dicsőségére piros virágokat és nemes gyümölcsöket fog fakasztani az orosz nemzet törzsfáján. A rendőrtisztviselő, a burzsoá állam e jelképes képviselője tiltakozott ezen hatá­rozat ellen, de elvtársaink nem törődtek ezzel. Szavuk az orosz zsarnok bécsi be­vonulásának nagy lármája közepette az egyetlen hang, amelyre a jövendő korszak nem fog szégyenkezéssel visszaemlékezni. Héderváry második lemondása. Egy jelentéktelennek látszó esemény váratlan következményeket idézett elő. A képviselőház keddi ülésén Khuen-Héder­váry miniszterelnök válaszolt Körber osz­trák miniszterelnöknek az osztrák kép­viselőházban mondott beszédére, melyben az osztrák miniszterelnök azt mondotta, hogy Ferencz József oly ügyekben, melyek Ausztria és Magyarország közös ügyeit képezik, sohase fog osztrák tanácsosainak meghallgatása nélkül határozni. A felelet, melyet Khuen-Héderváry adott, nem elé­gítette ki még a kormánypárti képviselő­ket sem, kik azután Kossuth Ferencz in­dítványára szavaztak, mely azt követelte, hogy a miniszterelnök beszédét tűzzék a szerdai ülés napirendjére. Ebből a szava­zásból vonta le a miniszterelnök a követ­kezményeket s távirati úton benyújtotta lemondását. A miniszterelnök sokkal tragikusabban fogta fel a dolgot, mint amilyen a való­ságban. Túlságos tisztelettel viseltetik az alkotmányosság iránt ebben az esetben, amely korántsem olyan, hogy belőle ily következményeket kellett volna levonnia. Ám ha mégis megtette, spekuláczióból tette. Héderváry jól tudja, hogy a bécsi udvar ma nem nélkülözheti az ő mindenre képes politikai tehetségét s igy bizonyos abban, hogy a korona nem fogadja el le­mondását. Továbbra is szerencsénk lesz tehát hozzá, az elpusztíthatlanhoz. Rossz pénz el nem vész ! A leszavazásból egy mákszemnyi dicsé­retet se juttathatunk a képviselőháznak mindaddig, mig nem látjuk, hogy milyen fogadtatást rendez Khuen-Hédervárynak, ha ezt mint harmadszor kinevezett mi­niszterelnököt küldik az ország nyakára. A vesztegetési ügyekkel kapcsolatos bukása után ovácziókkal fogadták a szabadelvű pártban, mikor az új kinevezéssel meg­jött Bécsből. Akkor nem hozott a pártnak semmit. Nem hozott új minisztereket, nem elégítette ki a miniszteri tárczára éhes politikusokat. Ezt az üres kezet boszulták meg a jobboldali képviselők. Üres kézzel, koncz nélkül jött Bécsből, visszaküldik hát a császárvárosba. Hátha harmadszor mégis megrakódva jön onnan vissza és kielégíti azokat, akik már évtizedek óta lesnek miniszteri tárczára, államtitkári méltóságra. Ez a bukás oka és semmi egy éle­­tük után legalább nyolcz napot kell várni. Nyolcz napon belül aztán eldől, hogy várjon a nagy hazafiy nem ijedt-e meg a saját nagyságától s nem rágja-e széjjel a saját szájával azt az alapot, melyre dicső­ségének szobra épült. Barabás úrnál még nyolcz napot se kellett volna várni. Nála már a múlt elég magyarázatul szolgálhatott volna ahoz, hogy mekkora hadvezéri talentum ő. Láttuk őt Aradon és Nagyváradon. Lát­tuk őt, amikor gyáva volt arra, hogy harczba fogjon, majd meg­láttuk őt, hogy gyáva volt arra, hogy leszereljen. A nép­szerűségét, a mandátumát féltette a harcz­tól is, a leszereléstől. Majd úgy látszott neki, hogy a harcz lehet hasznára. Bele­kergettette hát magát Izrael elvtárs által a harczba. Most ugy rémlik neki, hogy a harcz kárára lehet, gyöngíti hát táma­dásait s a leszerelésnek egyengeti az út­jait. Hallottuk őt az általános választói jog mellett s a választói jog ellen beszélni. Nem a meggyőződése, de a kényszerhely­zete parancsolta, hogy majd így, majd meg úgy beszéljen. Ugyanígy volt a köz­beszólással. A múlt csütörtökön nagy hőstett volt azt mondani, hogy nem hisz a királyi szónak, s kedden már úgy lát­szott neki, hogy nagyobb hőstett lesz, ha gyáván meghunyászkodik és egy ostoba, gyerekes magyarázattal kitekeri annak a nyakát, amit csütörtökön mondott. Micsoda hősök! . N­É­P­S­Z­A­V­A * *'—• • k­ r • i . 1903. október 1. A meghátrált hős, Mezőtúr városa díszpolgárt csinált Bara­­­bás Bélából, amiért ez a képviselőház csütörtöki ülésén ezt kiáltotta közbe: Nem hiszünk a királyi szónak. De a dísz­polgári oklevél még el se érkezett Bara­bás Bélához, s a nagy hazaffy már vissza­vonta a közbeszólást, az egyetlen erényt, életének egyetlen nagy tettét, amely őt a mezőtúri diszpolgárságra érdemessé tette. S most, hogy megszűnt az ok, mely a diszpolgárságnak alapjául szolgált, azt kell kérdenünk, hogy mit tévő­ lesz Mező­túr városának bölcs tanácsa, mely gyors elhatározásával ily ferde helyzetbe jut­tatta magát? Talán ő is visszaszívja határozatát, miként azt Barabás Béla úr a királysértéssel tette? Végezze ezt el Mezőtúr városának tanácsa úgy, amint jónak látja, de azt az egy tanulságot jó lesz neki is, meg más városoknak is levonni ebből az eseményből, hogy a nagy magyar hazaffyak történelmi nagyságának kimon­dásával nem jó sietni. Legfényesebb tét­ Terjeszszétek a NÉPSZAVÁT! Budapest, szeptember 30. A képviselőház tegnap ülést tartott, melyet a függetlenségi párt hivatott össze. Az ülés kezdete fölötte gyászos volt. Ba­rabás Béla esdekelt bocsánatot múltkori szavaiért, hogy: „királyi szónak nem hiszünk." Úgy magyarázta meg azt, hogy ő tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy „nem hiszszük, hogy ez királyi szó." Ez a szégyenletes és gyerekes meghátrálás természetesen osztatlan tetszésre talált ebben a házban. Később Eötvös Károly­iban volt elég bátorság, hogy Barabás közbeszólását a magáévá tegye. Eötvös előtt Krasznay és Bak­onyi Samu beszéltek igen unalmasan. Eötvös után gróf Andrássy Gyula nyújtott be a szabadelvű párt ne­vében egy határozati javaslatot. Majd Hock János szónokolt s kompromisszumról beszélgetett, amit különösen a szabadelvű párton nagy tetszéssel fogadtak. Ezután Khuen-Héderváry nyilatkozott Körber osz­trák miniszterelnök nyilatkozatáról. Ren­des szokása szerint kertelt s nem akart egyenesen nyilatkozni. Apponyi ezt fel­használta arra, hogy pucscsot hozzon létre ellene s a végeredmény az volt, hogy Khuent leszavazták, amennyiben kimon­dották, hogy másnap is ülést tartanak, amelynek napirendjére kitűzik Khuen nyilatkozatát. Ezzel a leszavazással ért véget az ülés. A mai ülésen az irományok között be­mutatták Szatmárnémetinek egy kérvényét a 3 éves katonák hazabocsájtása érdekében. Holl Lajos azt indítványozta, hogy e kérvényről 48 óra alatt tegyen jelentést a kérvényi bizottság. Ezt az indítványt 93 szóval 88 ellen elvetették. Ezután Kossuth Ferencz azt indítványozta, hogy sürgős tárgyalásra utasítsák a bizottságot. Ezt az indítványt a Ház egyhangúlag elfogadta. Ezután Khuen - Héderváry bejelentette, hogy lemondott és kérte, hogy a Ház napolja el üléseit. Mikor befejezte mondó­káját, sarkon fordult és otthagyta az üléstermet. Ugyanakkor az egész kor­mány is kivonult. Ezután Kossuth Ferencz, Szederkényi Nándor, Rabovszky István és Hocke János beszéltek Körber múltkori nyilatkozatáról, majd hosszabb vita után elhatározták, hogy az új kormány meg­­alakultáig a Ház felfüggeszti üléseit.

Next