Népszava, 1906. február (34. évfolyam, 27–50. sz.)
1906-02-01 / 27. szám
: NÉPSZAVA 1906. február 2. született, meg. Az önálló vámterületet most már megmenteni nem lehet, az ország már el van adva Ausztriának további 12 esztendőre — a függetlenségi párt jóvoltából. Csak a jövőt lehet előkészíteni a gazdasági önállóság javára, csak az árulókat lehet megbüntetni, akik Magyarországot újra lekötötték osztrák gyarmatnak. Magyarország gazdasági önállósága mellé sírba akarja fektetni a koalíció a nép legszentebb jogát, a népszabadság kivívásának leghatalmasabb eszközét, az általános választói jogot is. Ez az egy azonban nem fog neki sikerülni. Nem és nem! Az általános választói jogot eltemetni nem lehet, nincs az a hatalom, amely erre képes volna. Ezt vegyék tudomásul az árulók, a politikai szélhámosok. Ha ezt megpróbálják, olyan harc fog támadni, amely alatt szenvedni fog az egész ország és szenvedni fog a munkásság is, de amelynek végén mint politikai és erkölcsi dög fog a csatatéren heverni a koalíció és diadalmas, dicsőséges győzelmi ünnepet fog ülni a népszabadság. Vegyék tudomásul az árulók: a szervezetlen kispolgárságot az ezerholdasok kedvéért becsaphatták, falnak vihették, de az öntudatos, szervezett munkásságot nem lehet kijátszani, nem lehet leszerelni. Vegyék tudomásul az árulók, hogy nekünk mindegy : leszerelnek-e ők, vagy forradalmároskodnak, köpködnek-e, vagy lakájszolgálatot vállalnak. De hogy a népjogokkal mi lesz, az nem mindegy! Minket ugyan be nem csaptok őket a közadók módjára kell ugyan behajtani, de ezen illetékek nem képeznek oly adótermészetű bevételt, melynek beszedését a törvényen kívüli állapot befolyásolhatná, mert azok a törvényen alapuló önkormányzati intézmény fenntartására szolgálnak és azok beszedését a városok egyáltalán nem tagadhatják meg. A szerzői jog védelme. Brüsszelből jelentik, hogy a kormány arra a kérdésre, hogy hajlandó volna-e az irodalmi és művészi termékek megvédelmezése végett Ausztria-Magyarországgal tárgyalásokba bocsátkozni, igenlő választ adott. Budapest, január 31. Akamarai illetékeit és az ex-lex. A Figyelő jelenti: A kereskedelemügyi miniszter jóváhagyta a kereskedelmi és iparkamarák 1906 évi költségvetését. A városi törvényhatóságok mindazonáltal megtagadták a kamarai illetékek behajtását. Kristóffy József belügyminiszter esetről-esetre megsemmisítette a városoknak az adók és illetékek beszedésére vonatkozó közgyűlési határozatait és a mai napon a városok törvényhatóságához intézett leiratában külön is elrendeli a kamarai illetékek beszedését. A belügyminiszter leiratában kijelenti, hogy a kamarai illetékes Baccarat. (Henri Bernstein színművének bemutatója a Vígszínházban.) A polgári társadalom önönmagában hordja bukásának okait. Azok az előfeltételek, amelyek létezését látszólag biztosítják, egyszersmind előfeltételei pusztulásának is. A polgári osztály belső küzdelmei, amelyek ennek a pusztulásnak előjelei, előttünk játszódnak le. Látjuk, amint a polgári osztály erkölcsei nyomában szükségképpen erkölcstelenség jár. Látjuk, amint maga alakítja meg a családról, a szerelemről a maga törvényeit úgy, amint azt gazdasági érdekei követelik, de ezek az erkölcsi és etikai törvények nem az ember hajlamaihoz, természetéhez idomulnak, hanem elnyomják az emberben a szabad élet utáni vágyat, leigázzák az érzéseket csak azért, hogy a gazdasági alap ne inogjon meg. De amikor az osztályérdekhez idomítja az ember belső élete érvényesülésének formáit, ugyanakkor elvonja maga alól létezésének egyik alapját: a szenvedélyei és érzései szerint élni akaró embereket. Ezek az összeütközések az osztályérdek és az ember belső lénye között katasztrófákat idéznek elő a polgári társadalomban, amelyek mindegyikében a polgári morál a vesztes. A belső ellenmondások eme összeütközése azután egy magasabb egységet, a szabad, független, érzései és vágyai szerint élő emberek világát váltja ki. Egy-egy ilyen élére állított ellenmondás olyan vihar, amely végig száguld a polgári társadalmon és egyenként kitépi azokat a pilléreket, amelyeken a polgári morál nyugszik. Henri Bernstein ma először előadásra került darabjában szédítő ügyességgel mutatja be a polgári világ hazug erkölcseinek összeomlását. Nem kívülről támadnak erre a világra, nem a kizártak seregének ökölcsapásai döntik romba a hazugságokon felépült társadalmat, hanem láthatatlan belső erők, amelyeknek egy ideig az volt a hivatásuk, hogy alátámasszák ezt a világot s most ellene fordulnak és kegyetlenül megássák sirját. Egy ilyen, a társadalom belsejéből megszületett vihar irgalmatlan pusztítását látjuk magunk előtt Bernstein alakjában. Lebourg Charles báró közönséges parvenü. Vakmerő spekulációkkal feltolakodott az arisztokraták társaságába és mindenáron azon van, hogy a maga családja is az arisztokrata világ szokásaihoz idomuljon. A lelketlen ember leányát, Heléne-t megkéri unokaöccse Lebourg Amédée, de mivel ez csak közönséges polgár maradt és nem szerezte meg magának a bárói címet, Lebourg visszautasítja őt. Leányát egy hülye grófhoz kényszeríti, akinek oldalán a szegény Heléne élete valóságos pokol. Az odaadó hitvesi szeretetnek egy parányi sugara sem téved ebbe a családi életbe, amelynek sivárságát a léha, üres emberek társasága még jobban növeli. Az élni vágyó Héléne De Chacéroy Róbertbe lesz szerelmes. Ez az ember fiatal kora óta nem ismert más törekvést, mint amilyet hasonló osztálybeli társai: a meggazdagodást. Szülei elvesztették vagyonukat, de azért Chaceroynak az „előkelők" társaságában kell maradnia. Ehez persze pénz kell és mivel más úton nem tud hozzájutni, a kártyajátékot űzi foglalkozásszerűen. Róbert és Heléne szerelmi viszonyáról nem tud senki. Egy alkalommal Lebourgéknál estély van. Róbert és Heléne néhány percre magukra maradnak és ez alkalommal Róbert bevallja kedvesének, hogy reája bizott pénzből félmillió franknál többet elveszített baccarat-játékon. Róbert ez alkalommal kedvesének elmagyarázza a játékos pszichológiáját — ez valósággal gyöngye a darabnak. Róbert tudatában van annak, hogy a foglalkozásszerű kártyajáték erkölcstelen, férfiatlan dolog, de neki már nincsen ereje, hogy ebből a világból elmeneküljön. Róbert leszámol önmagával, de Heléne megígéri, hogy megmenti kedvesét a gyalázattól. Róbert visszautasítja ezt az ajánlatot. Heléne azonban, aki világosan látja mily ingatag erkölcsi alapon áll az ő birodalma, megmozgat minden követ, hogy kedvesét a gyalázattól megmentse. Most kezdődik a pénz utáni hajsza. Az expozíció után következik a darabnak eme második része, amelyben Bernstein kegyetlenül, irgalmatlanul szedi széjjel a sivár pénzemberek lelkivilágát. A pénz — ezen épül fel a polgári társadalom egész erkölcstana. Etika, érzés, szenvedély, a lélek egész világa ehez idomul. És Bernstein kérlelhetetlen. Lerántja a leplet azokról, akik az egész társadalomra akarják a maguk erkölcseit rákényszeríteni és megmutatja, hogy ezek mily sivárak, mily hazugok. Minden nemesebb érzés, családi, testvéri, szülői szeretet elhallgat e szó hallatára: pénz. Heléne ékszereit akarja zálogba adni, de kevesebbet ígérnek neki, mint amennyire szüksége van. A kétségbeesés apjához kergeti. Ez a rideg ember felkelti a leányban a reményt és ezzel kizsarolja tőle legszentebb titkát, Róberthez való szerelmét. Amikor az apa mindent tud, megtagadja leányának kérését. A leány erre irtóztató szemrehányásokat tesz apjának. Keserű szavakkal festi azt az életet, amelyet apja akarata szerint férje mellett kénytelen tölteni. Az apa pedig? 1906 évi február hó 4-dikén, d. u. 2 órakor a városligeti Aréna előtti téren tartunk. NAPIREND : pi lesz az általános vá-Munkások! Ott legyetek! A pártvezetőség. SZEMLE, Budapest, január 31. Önálló vámterület. A koalíciós békekötésnek az összes egyező hírek szerint az önálló vámterület is áldozatul esik. Ugron Gábor szó szerint is közli a király ide vágó üzenetét. E szerint az összes vám- és kereskedelmi szerződéseket a koalíciónak 1917-ig meg kell kötni; ez ideig Ausztriával szemben a vámszövetség szintén fenntartandó s ezután is csak akkor lesz joga Magyarországnak az önálló vámterületre, ha eziránt Ausztriával meg tud egyezni. Mindebből kitűnik, hogy az önálló vámterületre belátható időkig gondolni sem lehet, ha a szövetkezeti pártok ezt a feltételt elfogadják. Pedig Magyarország önállósága és függetlensége mindaddig csak üres fogalom, míg gazdasági függésben van Ausztriával. Az ország boldogulása, gazdasági fellendülése és a nép sorsának megjobbítása majdnem lehetetlen, míg a vámközösség Ausztriával fennállt Mindez annyira átment már a köztudatba, hogy az utolsó évtizedben nem is készült a közvélemény másra, mint az önálló vámterület kiküzdésére és még ma is rejtély, hogy miként történhetett meg, hogy az önálló vámterületet háttérbe szoríthatták a hirtelen, látszólag ötletszerűen felvetett katonai követelések. Az önálló vámterület mellett az ország túlnyomó többsége oly határozott állást foglalt, hogy az utolsó választásokon majdnem minden párt kénytelen volt ezt programmjába felvenni s báró Bánffy Dezső nagy népszerűségét — múltja dacára — főleg annak köszönhette, hogy az önálló vámterület érdekében lelkes propagandát csinált. A függetlenségi pártok pedig kezdettől fogva programmjuk legfőbb pontjának tekintették és hirdették ezt s még jól emlékszünk arra az országos tombolásra, mely akkor tört ki, mikor gróf Károlyi Sándor is az önálló vámterület mellett beszélt az országgyűlésen. Bizonyos, hogy a nép legfontosabb érdekei ellen követnek el árulást, ha most elejtik vagy eltemetik az önálló vámterületet s bizonyos, hogy a koalíciós vezérek mégis meg fogják ezt tenni, mert kénytelenek vele, mert köti őket az a fegyverbarátság, melyet az ezerholdas agráriusokkal kötöttek. Nagy vakmerőség vagy ámítás tehát azt hirdetni, hogy a koalíció békére törekszik. A békére az országnak szüksége van, a békét mindnyájan akarjuk és követeljük, de csinálják meg azt olyképp, hogy az ország legfőbb javait ne áldozzák fel. Mert így is lehet, tehát így kell békét teremteni. Minden más mód újabb felháborodást, újabb harcot fog szítani, amely annál elkeseredettebb lesz, mert nem üres szólamokért, nem cifra sallangért, hanem kenyérért folyik. És ez lesz csak az igazi nemzeti küzdelem, mert szembe fog szállni a nemzet összes ellenségeivel, akár kívülről szipolyozzák az országot, akár itthon nyúzzák a népet.