Népszava, 1906. február (34. évfolyam, 27–50. sz.)

1906-02-01 / 27. szám

: NÉPSZAVA 1906. február 2. született, meg. Az önálló vámterületet most már megmenteni nem lehet, az ország már el van adva Ausztriának további 12 esz­tendőre — a függetlenségi párt jóvoltából. Csak a jövőt lehet előkészíteni a gazdasági önállóság javára, csak az árulókat lehet megbüntetni, akik Magyarországot újra le­kötötték osztrák gyarmatnak. Magyarország gazdasági önállósága mellé sírba akarja fektetni a koalíció a nép leg­szentebb jogát, a népszabadság kivívásának leghatalmasabb eszközét, az általános vá­lasztói jogot is. Ez az egy azonban nem fog neki sikerülni. Nem és nem! Az általá­nos választói jogot eltemetni nem lehet, nincs az a hatalom, amely erre képes volna. Ezt vegyék tudomásul az árulók, a politikai szélhámosok. Ha ezt megpróbálják, olyan harc fog támadni, amely alatt szenvedni fog az egész ország és szenvedni fog a munkásság is, de amelynek végén mint po­litikai és erkölcsi dög fog a csatatéren he­verni a koalíció és diadalmas, dicsőséges győzelmi ünnepet fog ülni a népszabadság. Vegyék tudomásul az árulók: a szervezet­len kispolgárságot az ezerholdasok kedvéért becsaphatták, falnak vihették, de az ön­tudatos, szervezett munkásságot nem lehet kijátszani, nem lehet leszerelni. Vegyék tudomásul az árulók, hogy nekünk mindegy : leszerelnek-e ők, vagy forradalmároskod­nak, köpködnek-e, vagy lakájszolgálatot vállalnak. De hogy a népjogokkal mi lesz, az nem mindegy! Minket ugyan be nem csaptok ő­ket a közadók módjára kell ugyan behajtani, de ezen illetékek nem képeznek oly adótermé­szetű bevételt, melynek beszedését a törvényen kívü­li állapot befolyásolhatná, mert azok a tör­vényen alapuló önkormányzati intézmény fenn­tartására szolgálnak és azok beszedését a váro­sok egyáltalán nem tagadhatják meg. A szerzői jog védelme. Brüsszelből jelentik, hogy a kormány arra a kérdésre, hogy hajlandó volna-e az irodalmi és művészi termékek meg­védelmezése végett Ausztria-Magyarországgal tár­gyalásokba bocsátkozni, igenlő választ adott. Budapest, január 31. A­­kamarai illetékeit és az ex-lex. A Fi­gyelő jelenti: A kereskedelemügyi miniszter jóváhagyta a kereskedelmi és iparkamarák 1906 évi költségvetését. A városi törvényhatóságok mindazonáltal megtagadták a kamarai illetékek behajtását. Kristóffy József belügyminiszter eset­ről-esetre megsemmisítette a városoknak az adók és illetékek beszedésére vonatkozó közgyűlési határozatait és a mai napon a városok törvény­hatóságához intézett leiratában külön is elrendeli a kamarai illetékek beszedését. A belügyminisz­ter leiratában kijelenti, hogy a kamarai illetékes Baccarat. (Henri Bernstein színművének bemutatója a Vígszính­ázban.) A polgári társadalom önönmagában hordja bukásának okait. Azok az előfeltételek, amelyek létezését látszólag biztosítják, egyszersmind elő­feltételei pusztulásának is. A polgári osztály belső küzdelmei, amelyek ennek a pusztulásnak előjelei, előttünk játszódnak le. Látjuk, amint a polgári osztály erkölcsei nyomában szükség­képpen erkölcstelenség jár. Látjuk, amint maga alakítja meg a családról, a szere­lemről a maga törvényeit úgy, amint azt gazdasági érdekei követelik, de ezek az er­kölcsi és etikai törvények nem az ember haj­lamaihoz, természetéhez idomulnak, hanem el­nyomják az emberben a szabad élet utáni vágyat, leigázzák az érzéseket csak azért, hogy a gazdasági alap ne inogjon meg. De amikor az osztályérdekhez idomítja az ember belső élete érvényesülésének formáit, ugyanakkor elvonja maga alól létezésének egyik alapját: a szenve­délyei és érzései szerint élni akaró embereket. Ezek az összeütközések az osztályérdek és az ember belső lénye között katasztrófákat idéznek elő a polgári társadalomban, amelyek mindegyi­kében a polgári morál a vesztes. A belső ellen­mondások eme összeütközése azután egy maga­sabb egységet, a szabad, független, érzései és vágyai szerint élő emberek világát váltja ki. Egy-egy ilyen élére állított ellenmondás olyan vihar, amely végig száguld a polgári társadal­mon és egyenként kitépi azokat a pilléreket, amelyeken a polgári morál nyugszik. Henri Bernst­ein ma először előadásra került darabjá­ban szédítő ügyességgel mutatja be a polgári világ hazug erkölcseinek összeomlását. Nem kí­vülről támadnak erre a világra, nem a kizártak seregének ökölcsapásai döntik romba a hazug­ságokon felépült társadalmat, hanem láthatatlan belső erők, amelyeknek egy ideig az volt a hi­vatásuk, hogy alátámasszák ezt a világot s most ellene fordulnak és kegyetlenül megássák sirját. Egy ilyen, a társadalom belsejéből megszüle­tett vihar irgalmatlan pusztítását látjuk magunk előtt Bernstein alakjában. Lebourg Charles báró közönséges parvenü. Vakmerő spekulációkkal feltolakodott az arisztokraták társaságába és mindenáron azon van, hogy a maga családja is az arisztokrata világ szokásaihoz idomuljon. A lelketlen ember leányát, Heléne-t megkéri unoka­öccse Lebourg Amédée, de mivel ez csak kö­zönséges polgár maradt és nem szerezte meg magának a bárói címet, Lebourg visszautasítja őt. Leányát egy hülye gróf­hoz kényszeríti, akinek oldalán a sze­gény Heléne élete valóságos pokol. Az odaadó hitvesi szeretetnek egy parányi sugara sem té­ved ebbe a családi életbe, amelynek sivárságát a léha, üres emberek társasága még jobban növeli. Az élni vágyó Héléne De Ch­acéroy Ró­bertbe lesz szerelmes. Ez az ember fiatal kora óta nem ismert más törekvést, mint amilyet ha­sonló osztálybeli társai: a meggazdagodást. Szülei elvesztették vagyonukat, de azért Chace­roynak az „előkelők" társaságában kell marad­nia. Ehez persze pénz kell és mivel más úton nem tud hozzájutni, a kártyajátékot űzi foglal­kozásszerűen. Róbert és Heléne szerelmi viszo­nyáról nem tud senki. Egy alkalommal Lebourgéknál estély van. Ró­bert és Heléne néhány percre magukra maradnak és ez alkalommal Róbert bevallja kedvesének, hogy reája bizott pénzből félmillió franknál többet elveszített baccarat-játékon. Róbert ez alkalom­mal kedvesének elmagyarázza a játékos pszicho­lógiáját — ez valósággal gyöngye a darabnak. Róbert tudatában van annak, hogy a foglal­kozásszerű kártyajáték erkölcstelen, férfiatlan dolog, de neki már nincsen ereje, hogy ebből a világból elmeneküljön. Róbert leszámol ön­magával, de Heléne megígéri, hogy megmenti kedvesét a gyalázattól. Róbert visszautasítja ezt az ajánlatot. Heléne azonban, aki vilá­gosan látja mily ingatag erkölcsi alapon áll az ő birodalma, megmozgat minden követ, hogy kedvesét a gyalázattól megmentse. Most kezdődik a pénz utáni hajsza. Az expozíció után következik a darabnak eme második része, amelyben Bernstein kegyetlenül, irgalmatlanul szedi széjjel a sivár pénzemberek lelkivilágát. A pénz — ezen épül fel a polgári társadalom egész erkölcstana. Etika, érzés, szenvedély, a lélek egész világa ehez idomul. És Bernstein kérlelhetetlen. Lerántja a leplet azokról, akik az egész társadalomra akarják a maguk erköl­cseit rákényszeríteni és megmutatja, hogy ezek mily sivárak, mily hazugok. Minden nemesebb érzés, családi, testvéri, szülői szeretet elhallgat e szó hallatára: pénz. Heléne ékszereit akarja zálogba adni, de keve­sebbet ígérnek neki, mint amennyire szüksége van. A kétségbeesés apjához kergeti. Ez a rideg ember felkelti a leányban a reményt és ezzel kizsarolja tőle legszentebb titkát, Róberthez való szerelmét. Amikor az apa mindent tud, megta­gadja leányának kérését. A leány erre irtóztató szemrehányásokat tesz apjának. Keserű szavak­kal festi azt az életet, amelyet apja akarata sze­rint férje mellett kénytelen tölteni. Az apa pedig? 1906 évi február hó 4-dikén, d. u. 2 órakor a városligeti Aréna előtti téren tartunk. NAPIREND : pi lesz az általános vá-Munkások! Ott legyetek! A pártvezetőség. SZEMLE, Budapest, január 31. Önálló vámterület. A koalíciós békekötésnek az összes egyező hírek szerint az önálló vámterület is áldo­zatul esik. Ugron Gábor szó szerint is közli a király ide vágó üzenetét. E szerint az összes vám- és kereskedelmi szerződéseket a koalíciónak 1917-ig meg kell kötni; ez ideig Ausztriával szemben a vámszövetség szintén fenntartandó s ezután is csak akkor lesz joga Magyarországnak az önálló vám­területre, ha eziránt Ausztriával meg tud egyezni. Mindebből kitűnik, hogy az önálló vám­területre belátható időkig gondolni sem le­het, ha a szövetkezeti pártok ezt a felté­telt elfogadják. Pedig Magyarország ön­állósága és függetlensége mindaddig csak üres fogalom, míg gazdasági függésben van Ausztriával. Az ország boldogulása, gazdasági fellendülése és a nép sorsának megjobbítása majdnem lehetetlen, míg a vámközösség Ausztriával fennállt Mindez annyira átment már a köztudatba, hogy az utolsó évtizedben nem is készült a közvélemény másra, mint az ön­álló vámterület kiküzdésére és még ma is rejtély, hogy miként történhetett meg, hogy az önálló vámterületet háttérbe szo­ríthatták a hirtelen, látszólag ötletszerűen felvetett katonai követelések. Az önálló vámterület mellett az ország túlnyomó többsége oly határozott állást foglalt, hogy az utolsó választásokon majd­nem minden párt kénytelen volt ezt pro­grammjába felvenni s báró Bánffy Dezső nagy népszerűségét — múltja dacára — főleg annak köszönhette, hogy az önálló vámterület érdekében lelkes propagandát csinált. A függetlenségi pártok pedig kez­dettől fogva programmjuk legfőbb pontjá­nak tekintették és hirdették ezt s még jól emlékszünk arra az országos tombolásra, mely akkor tört ki, mikor gróf Károlyi Sándor is az önálló vámterület mellett be­szélt az országgyűlésen. Bizonyos, hogy a nép legfontosabb érde­kei ellen követnek el árulást, ha most el­ejtik vagy eltemetik az önálló vámterületet s bizonyos, hogy a koalíciós vezérek mégis meg fogják ezt tenni, mert kénytelenek vele, mert köti őket az a fegyverbarátság, melyet az ezerholdas agráriusokkal kötöttek. Nagy vakmerőség vagy ámítás tehát azt hirdetni, hogy a koalíció békére törekszik. A békére az országnak szüksége van,­­ a békét mindnyájan akarjuk és követel­jük, de csinálják meg azt olyképp, hogy az ország legfőbb javait ne áldozzák fel. Mert így is lehet, tehát így kell békét teremteni. Minden más mód újabb felhábo­rodást, újabb harcot fog szítani, amely an­nál elkeseredettebb lesz, mert nem üres szólamokért, nem cifra sallangért, hanem kenyérért folyik. És ez lesz csak az igazi nemzeti küzdelem, mert szembe fog szállni a nemzet összes ellenségeivel, akár kívülről szipolyozzák az országot, akár itthon nyúz­zák a népet.

Next