Népszava, 1906. március (34. évfolyam, 51–77. sz.)
1906-03-01 / 51. szám
G NÉPSZAVA 1906. március 1. meg golyó jutott a népnek az úgynevezett alkotmányos időszakban. Bánffy, Darányi, Tisza, Hieronymi, mindannyian csak szorosabbá kötötték a nép bilincseit. A vármegyeházak, amelyek védelmezésére most hívják föl a polgárságot, az erkölcsileg és szellemileg züllött zsentrik tanyáivá lettek. Egy fiók-osztályparlament voltak, amelyben a protekció-rendszer, a sógorság-komaság, az erkölcsi romlottság orgiákat ültek. Ezek a megyeházak, örömházai voltak a kiváltságosaknak és golgotái a szegény népnek. És most talán a nép védelmezze a megyék autonómiáját? A nép küzdjön a Fazekas-fajta főjegyzőkért, meg a Rudnyánszkifajta főszolgabírókért? Azért a Rudnyánszkiért, aki még az „alkotmányos" időkben minden munkásgyülést betiltott és azért a Fazekasért, aki minden gyülésbetiltó végzést jóváhagyott? Soha! Rombolják le a bagolyvárakat, zúzzák szét a korrupció fészkeit, amelyek csak keserűséget és szenvedést hoztak a szegény lakosokra. A nép kéjjel nézi ezt a rombolást, mert reméli, hogy a romokból új élet kél. Reméli, hogy az általános választói jog útján rendet teremt a megyeházakon és az egész országban. A koalíció szózata és könyörgése nem hat már senkire. Megszűntek azok az idők, midőn a népek vakon követték az őket nyúzó mágnásokat és papokat. Új szellem, új "eszme üli diadalát: a szociáldemokratikus gondolkodás tért hódított a nép széles rétegeiben. Ezért nem hatnak a hazafias frázisok, ezért hatástalanok a legszebb manifesztumok és beszédek. És bármennyire fájlalja ezt a tényállást a koalíció, mi ezt örvendetes történeti jelenségnek, nagyszerű kulturális haladásnak tartjuk. Tanújele ez a magyar nép politikai érettségének. A helyes gondolkodás első feltétele a népek általános szabadságának. A helyesen gondolkodó nép utat és módot talál arra, hogy az ő jogait kivívja. Utat és módot talál arra, hogy a népámítók, a mágnások és papok, az alispánok és főszolgabírók önkényuralmától szabaduljon. A helyesen gondolkodó nép igen jól tudja, hogy az igazi alkotmányossághoz csak egy út vezet és ez az általános, titkos választói jog. De tudja azt is, hogy épp ezt az utat kerüli a koalíció. Ez utóbbi inkább feladja a magyar vezényszót, inkább felad mindent, ami pénzébe nem kerül, csak a nép jogait ne terjesszék ki. De letűnt a koalíció csillaga. A népcsalók közé csak elfogult nyárspolgárok és mindazok sorakoznak, kik a mai romlott rendszerből hasznot húznak. Ez a népség azonban sokkal gyávább, semhogy az általános választói jog híveivel szemben nyílt sisakkal merne harcolni. Hogy pedig a viszonyok ennyire fejlődtek, hogy az igazi, a társadalmat fentartó, a dolgos nép elfordult a népámítóktól és nem hallgat ezek hazafias frázisaira, az egyedül a szociáldemokrácia felvilágosító munkájának köszönhető. Óriási, emberfölötti munka volt, de eredménnyel járt. A fölvilágosodott nép, a szociáldemokrata munkásság elég erős lesz arra, hogy jogait a koalíció ellenére is kivívja. J. S. rendőrség meg a kozákok szilárdan állottak és uralkodtak a tömegen. Most a legokosabbnak véltem, ha bemegyek. Az ellenőr mellett a bejárónál még egy rendőrtiszt állott, aki engem nem ismert. Jegyemen kívül fel kellett még mutatnom útilevelemet, azonkívül kezébe csúsztattam még egy rubelt is, különben vele kellett volna mennem és útilevelemet a rendőrfőnökkel láttamoztatnom, ami még drágább dolog lett volna. A cirkuszban a legkülönösebb előadásnak voltam szemtanúja. A művészekre és artistákra nem is volt időm figyelni, annyira igénybe vett az a némajáték, melyet a herceg és alárendeltjei között megfigyelhettem. Láttam, hogy a jelenlevők közül — valamenynyien férfiak voltak — senki sem törődött az előadással. Mindnyájan a lilaszinü, aranyrojtokkal diszes páholyt nézték, melyben a herceg ült mereven és mozdulatlanul, mint egy szoborkép. Hosszú, fekete szakállal keretezett arca halovány és mozdulatlan volt és szeme villogott a dactól. Szinte olyan volt, mintha túl akarna nézni mind e pillantásokon, melyek gyűlölettel, megvetéssel és daccal meredtek reá. Mereven, szilárdan, mozdulatlanul és nyugodtan nézett maga elé. A nézők között lélekzet visszafojtott csend uralkodott a zsúfolásig megtelt helyiségben és a zene hangjai nem tudták a téren felhangzó lármát túlharsogni. Néha-néha lehetett hallani, hogy künn szinte harcok folynak le. A nézők már-már összedugdosták fejeiket és gyakran szaladt egy szó az egyik sortól a másikhoz. A herceg nem vett észre semmit. Azután mademoiselle Lerange jött a porondra. Fehér lovon ült, fehér köpenybe burkolva és mikor levetette köpenyét, látni lehetett mezítelen erős karjait és mezítelen nyakát. Egy ugrással a nyergén állott, pompás volt és szép. Testének minden izmát és arcának minden vonalát, mintha művész keze mintázta volna. Nyakán gyémánt ékszer csillogott, a herceg utolsó ajándéka. Mint egy morajlás zúgott végig a nézőkön, amikor ő mutatta magát. Az emberek felugrottak, az ülésekre álltak, egymáshoz szóltak és lekiáltottak a művésznőnek, a hercegnek, a személyzetnek. Most látták először őt, aki hatalmasabb volt, mint a nép és mint a nép urai. Künn lárma, ordítozás, kiabálás hallatszott és a tüntetés hulláma, mintha a sátorban levő nézőkhöz hömpölygött volna, a kiáltás bőttönnőtt és a jelenlévők őrülten kezdték döngetni a fapadozatot. Eleinte ez a dobogás rendetlen és vad volt, de azután ütemszerű induló lett belőle és mindnyájan részt vettek benne. A lárma teljesen túlharsogta a zenét. A ló galoppja abbamaradt, néhányan pisszegtek, mások fenyegetően rázták ökleiket a páholy felé, melyben a herceg ült, mozdulatlanul mint egy viaszbába és nézte mereven a lovarnőt. Néhányan a lovászmesternek és a személyzetnek rekedt hangon parancsokat osztogattak. Az induló tovább tartott és az emberfal, mely a porond körül állott, mintha egyre sűrűbb lett volna. A hátulsók tolongtak, azok, akik elől voltak, kénytelenek voltak előre menni, valamennyien szakadatlanul dobogtak és hirtelen az egész sereg, mintha megindult volna a páholy felé, melyben a herceg ült. A háttérben néhányan a rudakat meg köteleket kezdték feszegetni, mintha fel akarták volna borítani a sátrat. A szép mademoiselle Lerange a hozzá legközelebb álló embereket kezdte ostorával verni. Azután összekapta ruháját, megkorbácsolta a lovat és az istálló felé vágtatott, ahol, amint láttam, lerántották lováról. A herceg fölállt. Ökölbeszorított kézzel, villámló szemmel nézte a fenyegetőző tömeget. Egy kő repült el a füle mellett, de az arca nem változott. Azután a bejárónál rettenetes lárma keletkezett. — Kozákok! Rendőrök! — sivította vadul néhány ijedt hang és e szavak szájról-szájra siettek, mint egy általános pánik kiáltása. A folyammal mentem, a dobogó folyammal, mely ütervszerűen járt, anélkül, hogy nagyon tudott volna előre jutni és elérkeztem az istálló bejáratáig, ahol láttam, hogy a kozákok, meg a rendőrök kivont karddal csináltak maguknak utat, hogy elérjék a herceg páholyát. Ekkor kiabálás, kiáltás, jajgatás hangzott fel Az istálló bejáratánál a sátorfüggönyt széjjeltépték és a nyíláson át behömpölygött az egész embertömeg. Engem félrelöktek és az istálló egy sarkába kellett beszorulnom, éppen az istállókijárat és az új út közé, melyet a tömeg magának tört. Láttam, mint kerítették hatalmukba a rendőrök és kozákok az egész maneget és éppen ki akartam sietni én is ott, ahol a menekülő tömeg, amikor az emberek újra bekezdtek özönleni a nyíláson. Künn elkeseredett harc dúlt, mert a menekülőket katonaság fogadta, mely őket visszakergette. A tömeg közepén sebesültek hevertek halomszámra és a bejárat előtt, kozákoktól és rendőrtisztviselőktől körülvéve, állt a herceg és hadsegédje. Künn most sortűz hangzott fel és a cirkusz emberei beszaladtak és németül kiáltottak valamit egymásnak. SZEMLE, Budapest, február 28. Wertheim-kassza és egyesülési jog. Késő éjjel Fiuméből azt a telefonjelentést kapjuk, hogy az ottani rendőrség a kőfaragók, cipészek, vas- és fémmunkások és szabók helyi csoportjait feloszlatta. A rendőrség helyettes kapitánya az este folyamán megjelent a helyi csoportok helyiségeiben és minden indokolás vagy írásbeli végzés nélkül, állítólag felsőbb parancsra, a helyicsoportokat feloszlatta és a helyiségben jelenlevő elvtársaink nevét és lakását feljegyezte. Ez a brutális önkény, amellyel az egyesülési jog legelemibb tételeit egyszerűen arcul csapták, nem valami újdonsült abszolutizmusának jelensége. Ezt a jogtalan, önkényes eljárást az alkotmányos kor legvirágzóbb szakában is alkalmazták — a munkások ellen, akik Magyarországon mindig a rendőrbasák önkényének voltak kiszolgáltatva. Ezúttal, éppen úgy, mint a múltban, a man törvényt és nem személyváltozást. A koalíció lapjaihoz felszólítást intéztünk : akarnak-e sajtószabadságot biztosító, mindenkinek biztosító törvényt?! A koalíció szabadságszeretetére jellemző, hogy most, amikor torkán a kés, amikor már csak arról lehet szó, hogy vagy mindenkinek legyenek jogai, vagy senkinek —• egyetlenegy lap akad, amely fegyverbarátságot kínál a szabad sajtótörvény kiküzdéséért. A „Polgár" írja nekünk a következő sorokat. Fegyverszövetségre ajánljuk fel kezünket e harcra. Mindnyájunk egyenlő jogáról, szabad emberi mivoltunk biztosítékáról van szó. ,Burzsoá" és „proletár" közt itt nem lehet különbség Küzdjünk hát együtt mindnyájunk egyenlő jogaiért, melyet mindnyájunktól egyaránt rabol el ez a mostani tolvaj-abszolutizmus. És fordítsuk a harc élét először is a rablók, a fosztogatók, a kormány ellen ! Voltak hibák, mulasztások a múltban. De e mulasztásokat ez a rabló-abszolutizmus aknázza ki most mindnyájunk sajtószabadságának rovására. Előre tehát a közös harcra a rabló-abszolutizmus ellen, mely pallost emelt a szabad sajtóra! Sajnálattal kell konstatálnunk, hogy még ez az egyetlen lap is félreértett bennünket. Mi nem büntetést kívánunk elsősorban a kormányra, mely kihasznál a koalíció ellen olyan törvényes ürügyeket, amelyeket elődei teremtettek meg mi ellenünk. A mi szemünk kások gazdasági küzdelmére akarnak béklyót verni, mert nálunk a Wertheimkassza parancsol. A fiumei munkások legutóbbi bérharcukban követendő példáját adták a szolidaritásnak, az összetartásnak és ezzel a kizsákmányolók ellen sikerrel tudtak harcolni. Csak néhány szakma munkása talált ellenállásra és most ezek is harcra készülődtek. Ezt a harcot akarták lehetetlenné tenni a fiumei kizsákmányolók és ebben a törekvésben akadt hűséges segítő társuk a rendőrségben, amely ujabb általános sztrájktól tartott s ezért hamisítatlan magyar rendőrlogikával és közismert brutalitásával bezár egy csomó olyan egyesületet, amelynek a sztrájkhoz semmi köze. Vagy csak az volt a céljuk, hogy egy olyan nagy küzdelmet, újabb általános sztrájkot provokáljanak, amelyet erőszakkal akarnak leverni ?! Akár így, akár úgy, csak fokozzák a munkásság lelkesedését a demokratikus Magyarországért folytatott harcban.