Népszava, 1906. június (34. évfolyam, 128–153. sz.)

1906-06-21 / 145. szám

1906. június 21. NÉPSZAVA súlyos testi sértés bűntettét állapították meg s ezen verdikt alapján a biróság a btkv. 92. §-ának alkalmazásával hat hónapi fogházra ítélte a vádlottat. (§) Panaszosból — vádlott, Freimann Áron Garay-téri vasedény-kereskedő egy pozsonyi cég­től körülbelül hatezer korona értékű árut vett át bizományban. Az árut egy esztendő alatt eladta, de el nem számolt. Amikor a­ cég már följelentés­sel fenyegetőzött, Freimann Áronnak furcsa ötlete támadt, hogy a följelentést megelőzze. Az idén, május 23-án, ugyanis a pozsonyi gyár igazgatója és három alkalmazottja ellen följelentést tett rab­lás, zsarolás és magánlaksértés miatt. Följelentésé­ben elmondotta, hogy fentiek május 2-án és 22-én erőszakkal behatoltak az üzletébe s onnan több ezer korona értékű árut raboltak el. Miután a nyomozás kiderítette, hogy a följelentés alaptalan volt, a királyi ügyészség a sikkasztáson kívül még hamis vád bűntettéért is vádiratott adott be Frei­mann ellen, aki e vádirat ellen kifogásokkal élt. Ma tárgyalta kifogásait a vádtanács és Káldor Gyula dr. védő előterjesztése után elrendelte a vizsgálatot Freimann feljelentése tárgyában, hogy ez mennyiben felel meg a valóságnak. Egyben pedig elrendelte a vádtanács a letartóztatott Frei­mann szabadon bocsátását. TŐKE ÉS MUNKA. Munkások! Elvtársak! Heller F. föl­irású pipát ne vásároljatok! A Schlick-gyári munkások mozgalma. A Schlick-gyár vas- és fémmunkásai helyzetük javí­tása érdekében mozgalmat indítottak. Egyik buda­pesti gépgyárban sem fizetik a munkásokat oly rosszul, mint a Schlick-gyárban. Nagyon kevés azoknak a száma, kiknek 30 fillér óradíjuk van. Innen van az, hogy a Schlick-gyár épületlakatos­munkákat jóval olcsóbban vállal, mint a tisz­tességes béreket fizető lakatosmesterek. A mun­kások mindezideig időntúli munkával igye­keztek hiányos keresetüket pótolni, midőn azonban látták, hogy helyzetük így is napról-napra rosszab­bodik, kezdtek gondolkozni, hogy mitévők legye­nek. Egy küldöttséget menesztettek az igazgató­sághoz, hogy a túlórákat a rendes napi óráknál 25 százalékkal jobban díjazza. Az igazgatóság a kérelmet elutasította, mire a munkások a gyárra a bojkottot mondották ki. Azóta az igazgatóság mindent megpróbál, hogy a munkások mozgalmát le­törje, ebben segítségére van neki a gyár munkásainak egy töredéke, akik munkástársaik elárulásával akarnak maguknak érdemeket szerezni. A munká­sok kedden gyűlést tartottak, amelyet az igazgató­ság azzal akart meghiúsítani, hogy kényszerítette a munkásokat nyolc óráig dolgozni. De annak dacára, mégis szép számban jelentek meg. Elhatá­rozták, hogy a bojkottot továbbra is fentartják és új munkást nem engednek dolgozni. Felkérjük az építőmunkásokat, hogy szervezetlen Schlick-gyári munkást ne tűrjenek az épületeken. Budapesten a cipészmunkások Lember­ger József nádor­ utcai cipészmester műhelyét, a jogos követelések megtagadása miatt bojkott alá helyezték. A budapesti kályhássegédek általános sztrájkja nyolc heti küzdelem után, a mai na­pon teljes eredménnyel véget ért. A kályhás­segédeknek nem kell lehajtott fővel, hanem büsz­kén, emelt fővel a munkát ismét felvenni, a munkáltatók pedig beláthatták, hogy a szervezett munkásokkal számolni kell ma már. A kályhások sztrájkjából tanulhatnak mindazok, akik a szer­vezkedésnek ellenségei. Olyan eredmény után, mint amelyet ők elértek, nem lehet vesztesség­nek számítani azt a nyolc hetet, melyet a sztrájk­tanyán voltak kénytelenek eltölteni. Igaz, hogy a sztrájkolók segélyezése nem a legfényesebb volt, azonban ők abban a tudatban, hogy igaz­ságos ügyüknek előbb-utóbb győzni kell, kitar­tottak a legutolsó napig. Sőt, a Hardtmuth-cég hét sztrájktörője belátva tévedését, meghajolt a szaktársak előtt és bocsánatot kérve fogadták, hogy soha nem fognak ellenük véteni. Azonban a kályhássegédek ne higyjék, hogy a harcnak vége. Most kezdődik a második harc, hogy azt amit kivívtunk, meg is tudjuk tartani. Tapasztaltuk,­­ hogy zsebre tett kezekkel nem tudjuk várunkat a szakegyletet megerősíteni. Világosítsuk fel szaktársainkat, ismertessük meg velü­k a szervezet erejét és agitáljunk mindenütt! Hogyha majd ismét össze kell mérni erőnket a tőkével, ne kelljen többé számolni a sztrájk­törőkkel. A sztrájktörők a következő nyilatkozatban kérnek bocsánatot: Alelírott kályhássegédek szaktársainktól ezennel bocsánatot kérünk és ígérjük, hogy ezután a szak­egyletnek buzgó és harcos katonái leszünk. Elis­merjük, hogy a bérharc alkalmával szaktársainknak árulói voltunk. Azonban fogadjuk, hogy hibáinkat a reánk rót kötelességekkel együtt a legrövidebb idő alatt jóvá fogjuk tenni. Tilke Alajos, Nindl Ede,­ Dvorzsák János, Totterer József, Kőnig Fe­renc, Bártás Gábor, Balázs István. A szervező­bizottság. A sárospataki kömivessztrájk, ön­tudatra ébredt végre a sárospataki fehér rabszolgák elnyomorodott csapata. Belátták a szervezkedés áldásait és ime, már a kö­zel­jövőben élvezni is fogják azt. Folyó . hó 11-én sztrájkba léptek, nem tűrhetvén tovább a kapzsi munkáltatók gyalázatos eljárását. 14 pontból álló követelésükben jobb bért, órarendszert, méltányos emberi bánásmódot követeltek. A bordélyházakban mulatozó munkáltató uraknak ez persze nem tetszik és a puszipajtás szolgabíró úrral intéz­kedtek rögtön a sztrájk leverésére. Jogtalanul feloszlatták a sztrájk­tanyát és visszatartották a munka­könyveket és hogy hívek maradjanak a kongóvölgyi basák tradícióihoz, ottjáró Baticz elvtársunkat 600 koronára, 30 napi elzárásra és kiutasításra ítéltették. És legyen ezután még egy rinocérosz pofájú koalíciós „népképviselő", ki elég merész arra, hogy jogállamnak nevezze ezt a szolgabiró basák­kal telített rabszolgatelepet. Figyelmeztet­jük az ország öntudatos épitőmunkásságát, hogy kerüljék Sárospatakot és sárospataki mesternél se ott, se vidéken ne vállaljanak munkát. A szervező­bizottság: Ferenc dijnokal. E cím alatt közöltük e hó 15-iki számunkban azokat a tarthatatlan állapo­tokat, melyek a m. kir. postatakarékpénztárak­nál évek óta uralkodnak. Most alkalmunk van néhány ujabb adattal szolgálni. J. dijnok tüdő­vészes beteg. E napokban 1 koronás bélyegű orvosi bizonyítvánnyal a kezében jelentkezett Fáy számtanácsosnál és tőle négy heti szabad­ságot kért. A számtanácsos úr cinikusan moso­lyogva azt felelte: „Várjon barátom, egy kicsit, talán kibírja ugy is, mert ha nem, ugy is ki­dobják!" És a szerencsétlen fiatal­ember a ko­ronás bizonyítvánnyal a zsebében tovább nyögi a munkát. R. nevü dijnok vesebajban szenvedett s vidéki fia lévén, haza kellett volna utaznia kezel­tetése végett. A szabadságot ugyan megkapta, de Schlafszky Zrínyi úr, a hatalmas törzsfőnök felszólította, írjon alá egy nyilatkozatot, melyben lemond napidíjáról! Ahelyett, hogy a létszámot emelnék, a tanácsos urak mindenképp arra töre­kednek, hogy a napról-napra szaporodó munka­anyagot a meglevő személyzettel törik-szakad, el­végeztessék. Fáy úr kétségbeesetten erőlködik, hogy mindenképp észre vegyék és erre jó alka­lom neki, hogy a személyzetet reggel VIE órától délután 4-ig dolgoztassa. Épp e napokban jelen­tette ki, hogy az inspekció este 718-ig tart, sza­bály szerint pedig köteles mindenki rendkívüli időben, rendkívüli szolgálatot teljesíteni, „tehát, ha kell, dolgoznak reggel 7s8-tól este VtB-ig!" A rendkívüli szolgálat már hónapok óta tart és így, ha a munkával véletlenül készen vannak két órakor — tulajdonképpen ez volna nevezhető rend­kívüli szolgálatnak. És mindez a szemérmetlen kizsákmányolás csak azért van, hogy néhány stréber észrevétesse magát! Vájjon hány elpusz­tult, tönkretett élet száradt ezeknek a lelkén, míg tanácsosok, a Ferenc József-rendnek lovagjai lettek? A szatmári-i asztalos munkáltatók mun­kásaikat folyó hó 17-én, vasárnap délután, hatá­rozatilag 8 hétre kizárták a munkából. Okot erre az szolgáltatott, hogy a munkások előző szombaton munkabér-követeléseket állítottak fel és a választ hétfő reggelre kérték. A mester urak a legerősebb fegyvert szegezték a munká­sok ellen, mely azonban visszafelé sült el. Hét­főn reggel a kizárt asztalos­munkások — szám szerint mintegy 130-an — egyhangúlag elhatá­rozták, hogy a mester urak eme eljárásával szemben hasonló fegyverrel fognak élni és ki­mondták, hogy követelik a város elöljáróságától, hogy részükre haladéktalanul adjanak ki ingye­nes vasúti jegyet, mert még a mai nap folya­mán egytől-egyig el akarják hagyni a várost. Lett erre azután ribillió ! Látás-futás. Kloppstein Ernő titkár-elvtársunk ellen nagy hajszát indított a hatóság, kutatták, beidézték s a legképtelenebb módon akartak jogalapot teremteni kiutasítá­sára, ami azonban nem sikerült. Az első békél­tető tárgyaláson a munkáltatók egyhangúlag til­takoztak az ellen, hogy Klopfstein elvtársunk jelen lehessen, de a miniszteri rendeletre való hivatkozással a főkapitány is belátta, hogy a mesterek ezen okvetetlenkedése nem vehető figye­lembe. Ezen a tárgyaláson a legpiszkosabb mó­don viselkedett Tankóczi kapitány, aki a mun­kásokat toloncolással fenyegette meg s mint tár­gyalást vezető elnök, mindjárt referádát is tar­tott és a munkások jogos követeléseit el akarta sinkofálni. A tárgyalás nem is vezetett ered­ményre. A munkások azután kijelentették, hogy többet nem hajlandók tárgyalásba bocsátkozni, de annál a mesternél, aki aláírja a munkások kidolgozott mű­helyrendjét, munkába állanak, azt pedig, aki nem írja rögtön alá, bojkott alá helyezik, a munkanélküli munkások pedig Szatmárról el­utaznak. Estére már huszonöt munkás utazásra készen állt, mikor a mesterek küldöttsége megjelent a munkások gyülekező helyén és kérték, hogy még egyszer bocsátkozzanak tárgyalásokba, mert ők megadnak mindent. Éjjel 10 órakor a munká­sok győzelme teljes volt. A munkáltatók meg­adták a 9 és fél órai munkaidőt, a 12 órai átlagos munkaidővel szemben, mely eddig Szat­máron volt. Minimális munkabér 2.40 K, a régi 1.60 K-val szemben. Május elsejét elismerték ünnepnek, úgyszintén a munkaközvetítést is. A darabszámos munkát megszorították. Munka­időn túl 15 százalékos kárpótlékot, vidéki mun­kálatoknál 25 százalékot kapnak. A munkások összetartása például szolgálhat minden asztalos­munkásnak. Ugyanott a Neuschloss-féle gőzfürész-gyár munkásainak harca folyik. A gyár már haj­landó bizonyos engedményekre, melyeket azon­ban a munkások nem fogadnak el. Az erzsébetfalvai pipagyár munkásainak harca egyre tart. Miután Heller, a gyáros, minden­képpen üldözi volt munkásait, még ha máshol kaptak is munkát, a sztrájkolók az összmunkás­sághoz fordultak, hogy bojkottálják az Erzsébet­­falván lévő Stein és Rosenstrausz-féle gyufa­gyárat, mely szintén Heller tulajdona. Az össz­munkásság legközelebb határoz a bojkott felett. A bajsai aratómunkások egy része beszün­tette a munkát, a nagyobb része meg bérmoz­galom előtt áll. A környékbeli földmunkások ne nehezítsék meg a harcot, az elvtársak meg vilá­gosítsák föl az indifferens munkásokat és hassa­nak oda, hogy ne legyenek sztrájktörök, A sztráj­kolók. A monori építőmunkások megegyezésre léptek a mesterekkel, mivel oly munkarendet sikerült nekik a mesterekkel elfogadtatniok, amely részükre haladást jelent. A nyíregyházai ácsmunkások harca vál­tozatlanul folyik. A munkáltatók olyképpen akar­ják a munkások benyújtott követeléseit figyelmen kivül hagyni, hogy elhatározták maguk között, hogy a végsőig ellenállnak. Elő is ráncigálják a falusi kócosokat és azokkal végeztetik a munkát. Különösen Szilágyi Miklós pökhendiskedik s ebben méltó társa Hogyan Mihály. Tárgyalás is volt már, de ez csak muszájból történt meg s nem is érdemes bővebben megemlékezni róla. A hatóság pártfogásába vette a munkásnyuzókat , meghívókat küld a munkásoknak, de hiába, nem tud fogást csinálni, mert a munkások nagy része már vidéken dolgozik. Öntudatos munkás Nyír­egyházát kerülje mindaddig, míg a zárlat tart. Laczkofszki János asztalos­műhelyére (Király­ utca 103.) az ott dolgozó munkások ki­mondták a bojkottot, mert ellenére, hogy már az egész vonalon 9 órát dolgoznak az asztalos iparban, ő még mindig csak biztatta a munkásait e tekintetben. Ha ez a kócos azt hiszi, hogy ő meg fogja akasztani a haladás kerekét, akkor végtelenül csalódni fog, mert asztalossegéd nála addig nem fog dolgozni, míg jogosult követe­lésüket teljesíteni nem fogja. A szervező­bizottság. Bocsánatkérés. Alólkrott elismerem, hogy úgy a helybeli, mint az összmunkásság törekvéseit mi­nősíthetetlen magaviseletemmel gátoltam, miért is az összmunkásság, de különösen a helybeli szak­társak bocsánatát kérem és egyben ígérem, hogy a jövőben mint öntudatos, szervezett munkáshoz illik, teljes erőmből igyekezni fogok elkövetett hibáimat jóvátenni. Hódmezővásárhely, június 17. Mihályi László, festősegéd.

Next