Népszava, 1906. december (34. évfolyam, 284–308. sz.)

1906-12-01 / 284. szám

1906. december 1. NÉPSZAVA féláru jegygyel ruccannak be inni egyet a haza egészségére; ha a nagyfizetésű alis­pán, főispán és államtitkár urak egy kis körutazásra szánják el magukat, ők is felét fizetik csak a biléta árának, pedig telnek töltik több is. A nagyságos törvényhozó urak meg éppenséggel potyára koptatják az I. osztályú kocsik finom bársony és préselt bőr pamlagját. Csoda-e, ha a szegény községi és feleke­zeti tanítók úgy vélekedtek, hogy nekik is járna valamelyes kedvezmény. Hiszen a községi tanító éppen úgy az illető község alkalmazottja, mint teszem a jegyző, vagy a végrehajtó. A felekezeti tanítók is állami feladatot végeznek és közülük néhány ezer az államtól kapja fizetésének egy részét. Hát miért ne illetné meg a tanítókat a fél­áru vasúti jegy éppen úgy, mint a sok ezer állami és közigazgatási tisztviselőt! ? Sőt még sokkal jobban! Mert a tanító szegény, fizetést olyant kap, hogy abból ugyan nem igen jut két utazásokra. Nem is utazik szegény, csak ha nagyon muszáj. Vagy ha tapasztalás, tanulás céljából akar útrak­elni. És ha utazik, ha lát, hall, ta­pasztal , ebből is az iskolának van haszna; mert másképpen tanít az, aki a maga sze­meivel látott, mint aki csak könyvekből meríti ismereteit. A tanítók tehát az évek folyamán több­ször folyamodtak a kormányokhoz, hogy terjesszék ki­­ rájuk is a féláron való utazás kedvezményét. Elutasították őket mindannyiszor. Azonban jött a dicső, a nagy nemzeti kormány. A tanítók haza­fiias szívében most már új reménység tá­madt. Amit nem kaptak meg a gonosz Hieronimytól, a darabont Vöröstől, azt meg­kapják majd Kossuth apánk fiától. És küld­ték az alázatos folyamodásokat, meg a hét­ért görnyedező deputációkat Kossuthoz és Szterényihez. Ezek megígérték, hogy „tanul­mányozni fogják az ügyet". Hát tanulmá­nyoztak egészen mostanáig. Tegnap azután egy alázatos és hazafias tanítóküldöttségnek Kossuth apánk fia megmondta, hogy a tanítók nem kapják meg a féláru jegyet. Ezt sem kapják meg. (Mert, természetesen, a tisztességes fizetést sem kapják meg!) Hogy miképpen okolta meg nemzetünk nagy vezére a visszautasítást, az mellékes. Fő­dolog, hogy az alázatosan kolduló hazafias tanítóknak megint üres maradt a tarisz­nyájuk, így vagyunk. Ha a tanítónak nincs ele­gendő pénze az egész jegy árát megfizetni, hát járjon gyalog. Ha éppen a vasúti töl­tés mellett talál gyalogolni, hát kaphat egy pár nyakonköpést is a szalonkocsikban ingyen utazó kegyelmes uraktól, akik drága havannájukat sziva, tekintenek ki az abla­kon a nyomorgó proletárokra. • — Beszéljen ... mondjon meg őszintén min­dent. Bajba került? — Hát, tudja öreg, ő benne van a slamasz­tikában. Kicsapták az egyetemről. Ki... ki... csapták ? Az én fiamat ? A gyermeket? Osztán miért? — Mert meglódult, mert megbolondult? Én szóltam neki annak idején, igyekeztem a lelkére beszélni. Pici! Borsót hánytam a falra. Most aztán ő issza meg a levét. — De hát mit tett, nagy isten? Mit tett? Rabolt,­gyújtogatott? Megcsalt valakit? És az öreg Kramperának reszkettek a kezei, a fogai vacogtak, mint a hideglelősé, úgy me­redt Luspaira, aki közönyösen Ült az asztalnál , kenyérbélből furcsa figurákat formált. — Mit tett? — Apostolává lett a „bandának", a „vörös bandának". Nappal, az igaz, tanult, de éjjel? Éjjel piszkos csőcselék közt találta jól magát, ahol rekedté ordította magát s azon bizonyko­dott, hogy minden, ami van, nem ugy van jól, ahogy van. Delandam esse — ha maga ezt ér­tené ... S kérdem, mi lett a vége ? Mi elfordul­tunk tőle , a tanárok hideg szemeket meresz­tettek rá. Egy nap a piszkos csőcselék megmoz­dult s ő beszélt nekik. Nagy szájjal, vérben forgó szemekkel s a tömeg üvöltött neki. S mi lett a vége? A tanárok kilökték, a rendőrség meg rá­tette a kezét... Érti-e ? Haza­toloncol­ják . . . S maga, jó öreg, aki szájától vonta meg a falatot, hogy neki legyen, szégyenleni fogja, hogy élte fájának fattyú­ hajtása lett. Az öreg Kramperának vonaglott az arca, a teste. Szeretett volna rárohanni erre a kinyalt fickóra, akinek minden erénye, minden tudása az apja bankó-halmaza volt. Szerette volna a lelket belé fojtani ebbe a fakóarcú mihasznába, aki könyörtelen, mosolyogva döfte bele a tőrt s hidegen, egyenkint csöpögtette a sebre a méreg­szavakat. — Igen, neki előbbvaló a mások boldogsága mint a magáé. El tudott felejtkezni szegény, öreg apjáról, akinek az ő jövőjétől függ minden bol­dogsága, minden reménye. Lássa . .. kell javí­tani a mai állapotokon, én is azt mondom. De nem a magam bőre árán. Jobb így neki? Lesz belőle egy senki, egy semmiházi, aki itt lebzsel majd az apja nyakán, ha — tud. Megveti min­denki, lenézi mindenki s ön ezután is odaadhatja neki a falatjait, mert elherdálta jövője kincseit, apja reményeit. Kramperának most már habzott a szája s üvöl­tött, hörgött. — Ó, a gazember! A nyomorult. Hát csak­ugyan : elébb való volt neki más, mindenki, mint az édesapja! Előre nézett csak, nem hátra. A lelkellen, az alávaló! . .. Ne csak jöjjön, tudom, kitaposom a bélit, ezzel a sovány ke­zemmel kaparom ki a szemét. Megteszem, lel­kemre mondom. Köpjenek le, gazember legyen a nevem, ha nem így lesz . . . Felállt , tántorogva, köszönés nélkül ment ki az udvarból. Amint az utcaajtó elé ért, előtte állt a fia, a gyermek .. . Az arca fakó, mint annak­ a szemeiből titkolt, emésztő tűz lángol. Krampera megtorpult, mint mikor kígyóra hágunk s ziháló kebellel meredt reá. Fátyolos szemei előtt képek vonaglottak el. Látta ezt a fakó arcú, kopott ruhájú fiút, amint megtörten, dideregve esik össze a szomszédok lenéző, megvető pillantásai előtt. Céltáblája lesz a gúnynak, a megvetésnek, mert a szívéből ki­csordult a mindent átölelő szeretet... És ekkor felsírt a lelke, megrendült a szive s fuldokolva, karjait kitárva rohant felé, átölelte, mellére vonta s amig ott az utcán dédelgette, bubusgatta, rebegte: — Te vagy az én fiam, te vagy az én gyer­mekem ! . . . Országgyűlés. (Saját tudósítónktól.) Budapest, november 30. Pártmozgalmunk és a szakegyesületek Ügye van a parlamenti tárgyalások közép­pontjában. Sok tehetetlen fráter törli most sáros lábát a munkásság küzdelmébe, hogy learassa gyűlölködő uszításáért a bőrkabá­tosok elismerését. A józan, a becsüle­tes hang teljesen elvész a munkás­gyűlölettel elvakult többség haragos mora­jában. A mostani költségvetési vita mind­jobban átalakul a henyélő, renyhe birtokos­osztálynak forradalmává a munkálkodó rétegek ellen. Az a tiltakozó beszéd, amit ma Mezőfi Vilmos a törekvések ellen tartott, minden nyom nélkül tűnik el a háborgó ára­datban. A munkástörekvések számára a ha­ragnál egyébb érzést nem tart raktáron a nemzeti többség, jelentkezzék bár a munkás­mozgalom a hazafiiasságnak Mezőfi-féle torz­formájában is. Mezőfi ma egyébként okosan és becsületesen beszélt. Ebből a pár órai becsületességből azonban ez a kalandor bizonyára tőkét kovácsol magának, amit pár hónapi vagy pár esztendei munkás­ellenes gonoszsággal kamatoztat. A képviselőház ülése: Justh Gyula elnök megnyitja az Illést és beje­lenti, hogy Vlad Aurél szerdai interpellációjára, miután az az igazságügyminiszterhez is intéztetett, Polónyi Géza holnap fog válaszolni. Azután áttér­tek a kereskedelmi költségvetés folytatólagos tár­gyalására. Szmrecsányi György néppárti képviselő pártja nevében elfogadta a költségvetést, nem mulasztván el ez alkalommal, hogy nekirontson egy kicsit „az istent és hazát" nem ismerő nemzetközi szociál­demokrácia ellen. Laehne Hugó is a szocialisták ellen ruccant ki. Ennek előrebocsátása után egyébként a költség­vetést, nagyon természetesen, elfogadta. Mezőfi Vilmos : Amikor a költségvetést áttanul­mányozta, azt látta, hogy a tárcának 306 milliós költségvetéséből munkásvédelmi célokra és álta­lában olyan célra, amely a munkásság érdekeivel némiképp összefügg, összesen csak 4 milliót talál. Az 1905. és 1906. évi költségvetésben némi eltéréssel ugyanazokat a tételeket találta. Ebből a költség­vetésből a nemzeti kormány új irányát kiolvasni nem tudja. Nem látja az új irányt a kisipar védelme tekintetében, sem a miniszter beszédében. Amiket ő mondott, ugyanazokat már Hieronymi is mondta ke­reskedelmi miniszter korában. S a kisipar mégis pusz­tul és növeli a proletárságot. A tervezett nagy gyáralapítások is tönkre fogják tenni a kisipart. Ke­áltassuk tehát a kisipart frázisokkal, hogy meg akarjuk menteni. A gyáralapítások a külföl­dön is tönkretették a kisipart, de legalább kül­földön a szociáldemokrácia radikális ereje beha­tolt a parlamentekbe és megvédi a proletárság érdekeit. (Kacagás a néppárton.) Tudomásul veszem a néppárt kacagását, ak­kor, amikor népérdekekről beszélek. A keres­kedelmi miniszter beszédében foglalt sok ígé­ret — óhajtja , hogy minél előbb testet ölt­senek. Nehogy jöjjön egy hideg bécsi szellő, amely az egészet elfújja. De aztán hajtsák is azo­kat szigorúan végre, ne úgy, mint a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt. Reátért ezután a sztrájktörvény kérdésére. He­lyesli, amit a miniszter a tekintetben mondott hogy nem szabad a munkaszabadságot zsarnok­sággal lehetetlenné tenni. Csakhogy a zsarolókat nem­ a szervezett munkásság soraiban látja. Az is zsarnokság, hogy ha egy munkaadó elspekulálja magát és a munkásait szélnek ereszti. Azok is zsarnokok, akik Galíciából és máshonnan hoznak munkásokat, mert néhány fillérrel olcsóbban dol­goznak. (Nagy zaj. Felkiáltások: Ne izgasson ! Az­zal dolgoztatunk, aki olcsóbb! Ez az igazi szociál­demokrácia. Derültség.) Vagy nem zsarnokság az, hogy Békésben egy tízezer holdas mágnás Kíná­ból kulikat akar behozni, hogy akkor, mikor százezrek vándorolnak ki évente Magyarországból, mert nincs kenyerük, itt még silányabb munka­béreket zsaroljon ki? (Nagy zaj. Felkiáltások. Nagyon helyesen van így! Ne izgasson a kormány ellen. A kuli nem sztrájkol!) Pozsgay Miklós : Ne firkáljanak a népnek röpl­iratokat. Junth Gyula elnök : Mégsem járja, hogy a kép­viselő urak a legcsekélyebb ellenvélemény hallatára így kijönnek a sodrukból. Kérek méltányosabb tü­relmet a szónok számára. (Nagy zaj.) Pozsgay Miklós: Hát lehet az ilyen zagyva beszédet türelemmel hallgatni ? Mezőfi Vilmos: A sztrájktörvény hiábavaló. Mert azt nem lehet majd soha megállapítani, hogy egy sztrájk indokolt-e vagy indokolatlan. A munka­adó azt fogja mondani mindig, hogy indokolatlan. Ezt a kérdést bíróság sem tudja megállapítani. Csak a munkás tudja, hogy mi a sérelme. Az államtitkár azt mondta, hogy a sztrájkjogot kodifikálja, de hozzátette, hogy ott nem adja meg, ahol közszükséglet. Hol lesz a határ, hogy mi köz­szükséglet ? Miután látja a kormány rossz szándékát, ajánlja, hogy ezt jól körvonalazzák, mert ilyenfor­mán a malommunkások és a szénbányászok, a pék­segédek, a vasmunkások, mészáros­segédek sem sztrájkolhatnának, mert közszükséglet, amit elő­állítanak. Mert tulajdonképpen minden közszükséglet. Ily­formán csak a cimbalomszegkészítőknek és a való­ságos belső titkos tanácsosoknak szabad sztráj­kolni, mert ők nem képviselnek közszükségletet. Az államtitkár által elmondott sztrájkeredmé­nyi statisztikával szemben statisztikai adatokkal igazolja, hogy minő előnyökhöz jutott a m­últ eszten­dőben a munkásság. A munkaidő rövidsége tekin­tetében jelentékenyek az előnyök. Bozóky Árpád: Legaláb több pálinkát ihatnak. Mezőfi Vilmos: Kevés szociális tudásra vall ez a közbeszólás! A több szabad idő arra való, hogy olvasson, művelődjék a munkás is a család életfejlesztésén. Jelentékeny munkabéremeléssel is jártak a sztráj­kok. Olyan hangokat is hallott, hogy a szakszer­vezeteket fel kell oszlatni. Ellenkezőleg, létesíteni kell új szakszervezetet. Mentél hatalmasabb mun­kásszervezeteknek kell lenni, amelyek ugyancsak hatalmas munkaadó szervezetekkel együtt­működ­hessenek. Nálunk azonban, sajnos, sokkal gyengéb­bek a szakszervezetek, mint külföldön. Statisztikai adatokat olvas fel a szakszervezetek munkás­támogató működéséről. Sajnálja tehát, hogy az új irányzat is a szakszervezetek ellen foglal állást. Főleg azt kifogásolja, hogy miért akadályozzák meg, hogy a bányaüzem alkalmazottai, a bányászok szervez­kedhessenek. A kormány ezzel a bányabárók érde­keit védi. • Szterényi tegnap azt mondta, hogy a sztrájk­mánia a zsenge ipar tönkretevője. Ennek is ellent­mond. Nem helyes, hogy az államtitkár a munkás­érdekeket szembeállítja az ipar érdekeivel. Azok egymásnak nem ellentétei. A sztrájkok nem az ipar ellen vannak. Általában sztrájk nem lehet ipar nélkül. Kossuth Ferenc: Ne vegyék ki a munkásokat a nemzet testéből. Mezőfi Vilmos: Az iparpártolási törvény mil­lióit is azért szavazták meg, hogy a munkások­nak legyen belőle hasznuk, nem az osztaléklova­goknak. (Nagy zaj.) Lesznek a Házban egykor többen, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint a szónok. Ő csak előhírnöke a munkásképvise­lőknek. 3

Next