Népszava, 1906. december (34. évfolyam, 284–308. sz.)
1906-12-01 / 284. szám
1906. december 1. NÉPSZAVA féláru jegygyel ruccannak be inni egyet a haza egészségére; ha a nagyfizetésű alispán, főispán és államtitkár urak egy kis körutazásra szánják el magukat, ők is felét fizetik csak a biléta árának, pedig telnek töltik több is. A nagyságos törvényhozó urak meg éppenséggel potyára koptatják az I. osztályú kocsik finom bársony és préselt bőr pamlagját. Csoda-e, ha a szegény községi és felekezeti tanítók úgy vélekedtek, hogy nekik is járna valamelyes kedvezmény. Hiszen a községi tanító éppen úgy az illető község alkalmazottja, mint teszem a jegyző, vagy a végrehajtó. A felekezeti tanítók is állami feladatot végeznek és közülük néhány ezer az államtól kapja fizetésének egy részét. Hát miért ne illetné meg a tanítókat a féláru vasúti jegy éppen úgy, mint a sok ezer állami és közigazgatási tisztviselőt! ? Sőt még sokkal jobban! Mert a tanító szegény, fizetést olyant kap, hogy abból ugyan nem igen jut két utazásokra. Nem is utazik szegény, csak ha nagyon muszáj. Vagy ha tapasztalás, tanulás céljából akar útrakelni. És ha utazik, ha lát, hall, tapasztal , ebből is az iskolának van haszna; mert másképpen tanít az, aki a maga szemeivel látott, mint aki csak könyvekből meríti ismereteit. A tanítók tehát az évek folyamán többször folyamodtak a kormányokhoz, hogy terjesszék ki rájuk is a féláron való utazás kedvezményét. Elutasították őket mindannyiszor. Azonban jött a dicső, a nagy nemzeti kormány. A tanítók hazafiias szívében most már új reménység támadt. Amit nem kaptak meg a gonosz Hieronimytól, a darabont Vöröstől, azt megkapják majd Kossuth apánk fiától. És küldték az alázatos folyamodásokat, meg a hétért görnyedező deputációkat Kossuthoz és Szterényihez. Ezek megígérték, hogy „tanulmányozni fogják az ügyet". Hát tanulmányoztak egészen mostanáig. Tegnap azután egy alázatos és hazafias tanítóküldöttségnek Kossuth apánk fia megmondta, hogy a tanítók nem kapják meg a féláru jegyet. Ezt sem kapják meg. (Mert, természetesen, a tisztességes fizetést sem kapják meg!) Hogy miképpen okolta meg nemzetünk nagy vezére a visszautasítást, az mellékes. Fődolog, hogy az alázatosan kolduló hazafias tanítóknak megint üres maradt a tarisznyájuk, így vagyunk. Ha a tanítónak nincs elegendő pénze az egész jegy árát megfizetni, hát járjon gyalog. Ha éppen a vasúti töltés mellett talál gyalogolni, hát kaphat egy pár nyakonköpést is a szalonkocsikban ingyen utazó kegyelmes uraktól, akik drága havannájukat sziva, tekintenek ki az ablakon a nyomorgó proletárokra. • — Beszéljen ... mondjon meg őszintén mindent. Bajba került? — Hát, tudja öreg, ő benne van a slamasztikában. Kicsapták az egyetemről. Ki... ki... csapták ? Az én fiamat ? A gyermeket? Osztán miért? — Mert meglódult, mert megbolondult? Én szóltam neki annak idején, igyekeztem a lelkére beszélni. Pici! Borsót hánytam a falra. Most aztán ő issza meg a levét. — De hát mit tett, nagy isten? Mit tett? Rabolt,gyújtogatott? Megcsalt valakit? És az öreg Kramperának reszkettek a kezei, a fogai vacogtak, mint a hideglelősé, úgy meredt Luspaira, aki közönyösen Ült az asztalnál , kenyérbélből furcsa figurákat formált. — Mit tett? — Apostolává lett a „bandának", a „vörös bandának". Nappal, az igaz, tanult, de éjjel? Éjjel piszkos csőcselék közt találta jól magát, ahol rekedté ordította magát s azon bizonykodott, hogy minden, ami van, nem ugy van jól, ahogy van. Delandam esse — ha maga ezt értené ... S kérdem, mi lett a vége ? Mi elfordultunk tőle , a tanárok hideg szemeket meresztettek rá. Egy nap a piszkos csőcselék megmozdult s ő beszélt nekik. Nagy szájjal, vérben forgó szemekkel s a tömeg üvöltött neki. S mi lett a vége? A tanárok kilökték, a rendőrség meg rátette a kezét... Érti-e ? Hazatoloncolják . . . S maga, jó öreg, aki szájától vonta meg a falatot, hogy neki legyen, szégyenleni fogja, hogy élte fájának fattyú hajtása lett. Az öreg Kramperának vonaglott az arca, a teste. Szeretett volna rárohanni erre a kinyalt fickóra, akinek minden erénye, minden tudása az apja bankó-halmaza volt. Szerette volna a lelket belé fojtani ebbe a fakóarcú mihasznába, aki könyörtelen, mosolyogva döfte bele a tőrt s hidegen, egyenkint csöpögtette a sebre a méregszavakat. — Igen, neki előbbvaló a mások boldogsága mint a magáé. El tudott felejtkezni szegény, öreg apjáról, akinek az ő jövőjétől függ minden boldogsága, minden reménye. Lássa . .. kell javítani a mai állapotokon, én is azt mondom. De nem a magam bőre árán. Jobb így neki? Lesz belőle egy senki, egy semmiházi, aki itt lebzsel majd az apja nyakán, ha — tud. Megveti mindenki, lenézi mindenki s ön ezután is odaadhatja neki a falatjait, mert elherdálta jövője kincseit, apja reményeit. Kramperának most már habzott a szája s üvöltött, hörgött. — Ó, a gazember! A nyomorult. Hát csakugyan : elébb való volt neki más, mindenki, mint az édesapja! Előre nézett csak, nem hátra. A lelkellen, az alávaló! . .. Ne csak jöjjön, tudom, kitaposom a bélit, ezzel a sovány kezemmel kaparom ki a szemét. Megteszem, lelkemre mondom. Köpjenek le, gazember legyen a nevem, ha nem így lesz . . . Felállt , tántorogva, köszönés nélkül ment ki az udvarból. Amint az utcaajtó elé ért, előtte állt a fia, a gyermek .. . Az arca fakó, mint annak a szemeiből titkolt, emésztő tűz lángol. Krampera megtorpult, mint mikor kígyóra hágunk s ziháló kebellel meredt reá. Fátyolos szemei előtt képek vonaglottak el. Látta ezt a fakó arcú, kopott ruhájú fiút, amint megtörten, dideregve esik össze a szomszédok lenéző, megvető pillantásai előtt. Céltáblája lesz a gúnynak, a megvetésnek, mert a szívéből kicsordult a mindent átölelő szeretet... És ekkor felsírt a lelke, megrendült a szive s fuldokolva, karjait kitárva rohant felé, átölelte, mellére vonta s amig ott az utcán dédelgette, bubusgatta, rebegte: — Te vagy az én fiam, te vagy az én gyermekem ! . . . Országgyűlés. (Saját tudósítónktól.) Budapest, november 30. Pártmozgalmunk és a szakegyesületek Ügye van a parlamenti tárgyalások középpontjában. Sok tehetetlen fráter törli most sáros lábát a munkásság küzdelmébe, hogy learassa gyűlölködő uszításáért a bőrkabátosok elismerését. A józan, a becsületes hang teljesen elvész a munkásgyűlölettel elvakult többség haragos morajában. A mostani költségvetési vita mindjobban átalakul a henyélő, renyhe birtokososztálynak forradalmává a munkálkodó rétegek ellen. Az a tiltakozó beszéd, amit ma Mezőfi Vilmos a törekvések ellen tartott, minden nyom nélkül tűnik el a háborgó áradatban. A munkástörekvések számára a haragnál egyébb érzést nem tart raktáron a nemzeti többség, jelentkezzék bár a munkásmozgalom a hazafiiasságnak Mezőfi-féle torzformájában is. Mezőfi ma egyébként okosan és becsületesen beszélt. Ebből a pár órai becsületességből azonban ez a kalandor bizonyára tőkét kovácsol magának, amit pár hónapi vagy pár esztendei munkásellenes gonoszsággal kamatoztat. A képviselőház ülése: Justh Gyula elnök megnyitja az Illést és bejelenti, hogy Vlad Aurél szerdai interpellációjára, miután az az igazságügyminiszterhez is intéztetett, Polónyi Géza holnap fog válaszolni. Azután áttértek a kereskedelmi költségvetés folytatólagos tárgyalására. Szmrecsányi György néppárti képviselő pártja nevében elfogadta a költségvetést, nem mulasztván el ez alkalommal, hogy nekirontson egy kicsit „az istent és hazát" nem ismerő nemzetközi szociáldemokrácia ellen. Laehne Hugó is a szocialisták ellen ruccant ki. Ennek előrebocsátása után egyébként a költségvetést, nagyon természetesen, elfogadta. Mezőfi Vilmos : Amikor a költségvetést áttanulmányozta, azt látta, hogy a tárcának 306 milliós költségvetéséből munkásvédelmi célokra és általában olyan célra, amely a munkásság érdekeivel némiképp összefügg, összesen csak 4 milliót talál. Az 1905. és 1906. évi költségvetésben némi eltéréssel ugyanazokat a tételeket találta. Ebből a költségvetésből a nemzeti kormány új irányát kiolvasni nem tudja. Nem látja az új irányt a kisipar védelme tekintetében, sem a miniszter beszédében. Amiket ő mondott, ugyanazokat már Hieronymi is mondta kereskedelmi miniszter korában. S a kisipar mégis pusztul és növeli a proletárságot. A tervezett nagy gyáralapítások is tönkre fogják tenni a kisipart. Keáltassuk tehát a kisipart frázisokkal, hogy meg akarjuk menteni. A gyáralapítások a külföldön is tönkretették a kisipart, de legalább külföldön a szociáldemokrácia radikális ereje behatolt a parlamentekbe és megvédi a proletárság érdekeit. (Kacagás a néppárton.) Tudomásul veszem a néppárt kacagását, akkor, amikor népérdekekről beszélek. A kereskedelmi miniszter beszédében foglalt sok ígéret — óhajtja , hogy minél előbb testet öltsenek. Nehogy jöjjön egy hideg bécsi szellő, amely az egészet elfújja. De aztán hajtsák is azokat szigorúan végre, ne úgy, mint a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt. Reátért ezután a sztrájktörvény kérdésére. Helyesli, amit a miniszter a tekintetben mondott hogy nem szabad a munkaszabadságot zsarnoksággal lehetetlenné tenni. Csakhogy a zsarolókat nem a szervezett munkásság soraiban látja. Az is zsarnokság, hogy ha egy munkaadó elspekulálja magát és a munkásait szélnek ereszti. Azok is zsarnokok, akik Galíciából és máshonnan hoznak munkásokat, mert néhány fillérrel olcsóbban dolgoznak. (Nagy zaj. Felkiáltások: Ne izgasson ! Azzal dolgoztatunk, aki olcsóbb! Ez az igazi szociáldemokrácia. Derültség.) Vagy nem zsarnokság az, hogy Békésben egy tízezer holdas mágnás Kínából kulikat akar behozni, hogy akkor, mikor százezrek vándorolnak ki évente Magyarországból, mert nincs kenyerük, itt még silányabb munkabéreket zsaroljon ki? (Nagy zaj. Felkiáltások. Nagyon helyesen van így! Ne izgasson a kormány ellen. A kuli nem sztrájkol!) Pozsgay Miklós : Ne firkáljanak a népnek röpliratokat. Junth Gyula elnök : Mégsem járja, hogy a képviselő urak a legcsekélyebb ellenvélemény hallatára így kijönnek a sodrukból. Kérek méltányosabb türelmet a szónok számára. (Nagy zaj.) Pozsgay Miklós: Hát lehet az ilyen zagyva beszédet türelemmel hallgatni ? Mezőfi Vilmos: A sztrájktörvény hiábavaló. Mert azt nem lehet majd soha megállapítani, hogy egy sztrájk indokolt-e vagy indokolatlan. A munkaadó azt fogja mondani mindig, hogy indokolatlan. Ezt a kérdést bíróság sem tudja megállapítani. Csak a munkás tudja, hogy mi a sérelme. Az államtitkár azt mondta, hogy a sztrájkjogot kodifikálja, de hozzátette, hogy ott nem adja meg, ahol közszükséglet. Hol lesz a határ, hogy mi közszükséglet ? Miután látja a kormány rossz szándékát, ajánlja, hogy ezt jól körvonalazzák, mert ilyenformán a malommunkások és a szénbányászok, a péksegédek, a vasmunkások, mészárossegédek sem sztrájkolhatnának, mert közszükséglet, amit előállítanak. Mert tulajdonképpen minden közszükséglet. Ilyformán csak a cimbalomszegkészítőknek és a valóságos belső titkos tanácsosoknak szabad sztrájkolni, mert ők nem képviselnek közszükségletet. Az államtitkár által elmondott sztrájkeredményi statisztikával szemben statisztikai adatokkal igazolja, hogy minő előnyökhöz jutott a múlt esztendőben a munkásság. A munkaidő rövidsége tekintetében jelentékenyek az előnyök. Bozóky Árpád: Legaláb több pálinkát ihatnak. Mezőfi Vilmos: Kevés szociális tudásra vall ez a közbeszólás! A több szabad idő arra való, hogy olvasson, művelődjék a munkás is a család életfejlesztésén. Jelentékeny munkabéremeléssel is jártak a sztrájkok. Olyan hangokat is hallott, hogy a szakszervezeteket fel kell oszlatni. Ellenkezőleg, létesíteni kell új szakszervezetet. Mentél hatalmasabb munkásszervezeteknek kell lenni, amelyek ugyancsak hatalmas munkaadó szervezetekkel együttműködhessenek. Nálunk azonban, sajnos, sokkal gyengébbek a szakszervezetek, mint külföldön. Statisztikai adatokat olvas fel a szakszervezetek munkástámogató működéséről. Sajnálja tehát, hogy az új irányzat is a szakszervezetek ellen foglal állást. Főleg azt kifogásolja, hogy miért akadályozzák meg, hogy a bányaüzem alkalmazottai, a bányászok szervezkedhessenek. A kormány ezzel a bányabárók érdekeit védi. • Szterényi tegnap azt mondta, hogy a sztrájkmánia a zsenge ipar tönkretevője. Ennek is ellentmond. Nem helyes, hogy az államtitkár a munkásérdekeket szembeállítja az ipar érdekeivel. Azok egymásnak nem ellentétei. A sztrájkok nem az ipar ellen vannak. Általában sztrájk nem lehet ipar nélkül. Kossuth Ferenc: Ne vegyék ki a munkásokat a nemzet testéből. Mezőfi Vilmos: Az iparpártolási törvény millióit is azért szavazták meg, hogy a munkásoknak legyen belőle hasznuk, nem az osztaléklovagoknak. (Nagy zaj.) Lesznek a Házban egykor többen, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint a szónok. Ő csak előhírnöke a munkásképviselőknek. 3