Népszava, 1907. február (35. évfolyam, 28–51. sz.)
1907-02-01 / 28. szám
1907. február 5. NÉPSZAVA 3 dással egyértelmű, a különféle vallások iránt egyformán viselkedjék s valamennyit ugyanazon jogokban részesítse . . . Hasonlóképp kell vélekednünk a tanítás szabadságáról. E szabadságokat igazságos okokból meg lehet tűrni". (Libertas praestantissimum.) A „szocialista" pápa munkásboldogító programmja ezzel ki is merül. Lelkesednek is érte — államfők és kiváltságosak. Persze ezek közül is csupán a maradiak. A felvilágosultak jól tudják, hogy a pápák másképpen is tudnak beszélni, hogy az egyháznak két kapuja van. f. o. SZEMLE, Budapest, január 31. A magyar igazságügyminiszter és a magyar igazság. Polónyi Géza, az ország tízszeresen megbélyegzett igazságügyminisztere ma meghatottan elbúcsúzott meghatott kartársaitól és a magyar képviselőház nemes gárdájától. A függetlenségi párt vezérszónoka magasan lobogtatta a függetlenségi párt bizalmi határozatát, a Ház helyeselte a miniszter búcsúzó beszédét, melynek minden szavából kiáltozott a színlelés, a köztudomású hazudozás. Így búcsúzott a miniszteri széktől az a politikus, kinek bukását — a mocsárban fetrengő magyar közéletben is tűrhetetlen — nyilvánvaló romlottsága okozta. Polónyi búcsúzója Titán felszólalt egy tót nemzetiségi képviselő, kit két esztendei fogságra itélt a magyar esküdtszék. Lázított és izgatott. Lázított, mert azt követelte, hogy a tót gyermekek tót nyelven tanuljanak számolni, írni, olvasni. Izgatott, mert azt követelte, hogy a tót vádlottal tótul beszéljen az itélő bíró. Mindenütt a világon természetesek azok a követelmények, Magyarországon összezúzzák, diffamálják, megbecstelenítve börtönbe juttatják kimondójukat. Juriga tót nemzetiségi képviselő ma kijelentette a parlamentben, hogy oly esküdtszék, melyből a törvény világos betűje kizárja a tót nemzetiségű polgárokat, nem ítélkezhetik igazságosan a tót nemzetiségi „izgatók" felett. Erre a magyar parlament elnöke megvonta a szónoktól a szót, habár ez Polónyira hivatkozott, ki szintén „nem viselkedett bizalommal az esküdtszék iránt." Juriga bátran feltehette, hogy az igazságügyminiszter szavainak ismétlése érthetőbbé fogja tenni felfogását a magyar képviselőház tagjai előtt, de csalatkozott. Az esküdtszékből mai napig még nincsenek kizárva a becsületes emberek és a magyar parlament tagjai rémüldözve osztozkodnak igazságügyi miniszterük esküdtszékellenes véleményében. A magyar esküdtszék néptörzseket eltipró, néposztályokat elnyomó jellege nem ébreszti fel a belátást a magyar képviselőház tagjaiban. Juriga tévedett, midőn az elnyomatás rútságának képével akart e Házra hatni. E Házban csak a becsületes emberek ítéletének fenyegető kilátásba helyezésével lehet megadást és megértést ébreszteni. Polónyit megértette, Polónyival egy volt ez a Ház: vér a véréből. Jurigát megkövezte. Juriga az igazságot védelmébe fogadta, Polónyi ijesztőül odaállította az igazság rémképét e romlott gyülekezet elé és társai az érdekeltség szolidaritásával elismerték, hogy magyar miniszter nem mehet az esküdtszék elé. Azonban a nemzetiségi képviselőket, továbbá a proletariátus képviselőit kényszerrel viszik a magyar úri osztály esküdtszéki termébe. Polónyi búcsúját a parlament mai ülésén a magyar igazság apotheózisa követte, joggal viseltetni sohase fognak. Két hét előtt azt mondotta egy-két képviselő, hogy inkább levágatják a kezüket, semhogy Kossuth ellen beszéljenek. Ma már úgy áll a dolog, hogy a képviselőház nem csak a kezükkel, de a szájukkal se akarnak Kossuth Ferenc ellen beszélni. A képviselőház mai ülésén gróf Batthyány Tivadar azt felelte Kossuth beszédére, hogy amíg Kossuth ül a miniszteri bársonyszékben, ő — Batthyány — nem fog a kereskedelmi miniszter politikája ellen támadást intézni. Ez az örök bizalmat, tehát az örök miniszterséget jelenti. A rothadt parlamenti viszonyokat mi jellemezhetné jobban, mint az ilyen nyilatkozatok ? Ahány képviselő beszél, az undorig menő émelygősséggel mind azt mondta, hogy amíg Kossuth miniszter, nem bántják őt. Szinte csoda, hogy még nem hoztak arról törvényt, hogy amíg Kossuth él, ő ne bukhasson meg s más ember ne lehessen kereskedelmi miniszter. A magyar képviselőházból Kossuth Ferenc örökimádás temploma lett, ahol Kossuthnak csak tömjénezni szabad. S amikor így dagadozik a bizalom Kossuth Ferenc kereskedelmi politikája iránt, ugyanakkor az ország kereskedelmében a vasúti forgalom elnyomorodása folytán oly botrányos, vigasztalan állapotok uralkodnak, hogy civilizált államban egy percig se lehetne miniszter, akinek politikája ilyen rombolást előidézett. Egy országban hónapok óta szünetel a teherforgalom. S ilyenkor örök időkre bizalmat ígérnek a kereskedelemügyi miniszternek. De hát miben áll a többség létjogosultsága, ha a kritika jogát örökre eladta Kossuth Ferencnek ? Hát persze, ahol a képviselők így élnek a kritika jogával, a véleménynyilvánítás szabadságával, ott csak természetes, hogy a sajtó kritika jogát ugyanolyan mélyre szeretnék sülyeszteni, amilyen mélyen ők sülyedtek, amikor jogukat egy és más hasznos kilátásért eladták. Az örök miniszter. Ha Kossuth Ferenc százhúsz évig él, százhúsz évig lesz miniszter. Mert bukni ő sohase fog. Ellene támadást intézni, az ő kereskedelmi politikája ellen bizalmatlan Zsidó államtitkár. A reakciós képviselőházi többség szerelmet vallott Polónyi Géza reakciós politikai programmjának. S míg a Polónyi-válság legforróbb napjaiban Polónyi elejtését azzal is akarták indokolni, hogy Polónyi ezt a reakciós programmot a kormány tudta és beleegyezése nélkül terjesztette elő, ma ezt a híresztelést a néppárti sajtó határozottan megcáfolja s kijelenti, hogy a „liberális" Wekerle Sándor be volt avatva mindabba, amit Polónyi a képviselőházban mondott és előterjesztett az igazságügyi költségvetés tárgyalásakor. A „liberális" hírnévnek örvendő Wekerle tehát a reakció szolgálatába szegődött. De Wekerle nem azért Wekerle, hogy reakciós politikáját nyíltan, minden leplezgetés nélkül bevallja. Nem! Wekerle reakciós politikát akar csinálni, de úgy, hogy a szabadelvűség régen szerzett nimbuszából egy szikrát fel ne adjon. És ennek a taktikának már megtalálta a módját. A Wekerle-kabinet ugyanis, hogy a maga reakciós politikáját valamivel szépítse és fedezze, azzal a tervvel foglalkozik, hogy igazságügyi államtitkárrá zsidót nevezzen ki. Ez a zsidók egyenjogúsításának gyakorlati elismerése lenne s voltaképpen arra lenne jó, hogy minden alkalommal, amikor a reakció vádjait emelik a Wekerle-kormány ellen, az emelt fővel, dagadozó mellel rámutathasson a zsidó államtikárra s gúnyos mosollyal kérdezhesse: Én vagyok a reakciós kormány ? Én ? Nézzétek csak, 1875 óta én vagyok az első kormány, amely egy zsidóból államtitkárt csinált. S a magyarországi liberalizmus, mely a szabadelvűség legsarkalatosabb tételének azt vallja, hogy „ne bántsd a zsidót", hinni is fog a Wekerle-kabinet liberalizmusában. Mert az a kornírt, hazug és tudatlan liberalizmus mit is törődik a sajtószabadság elkobzásával, az egyesülési és gyülekezési jog tönkretételével, a szocialisták üldözésével? A magyarorsági liberalizmus békében akar panamát is ehez semmi szüksége sajtószabadságra, gyülekezési és egyesülési jogra. Ez a zsidó államtitkári sakkhúzás tehát pompásan van kieszelve. Pompásan különösen most, amikor a kormány különben is olyan börzereformokkal akar előállani, mely a zsidóság zsebeit érzékenyen érinti. Emitt arcul ütik hát, de gyógyító flastromul rögtön megkapja a zsidó államtitkárt. A kapott pofon után ez lesz az elégtétel, ez lesz az a csodaszer, melytől a pofon után után helyrezökken az önérzete. Persze, humornak nem utolsó, hogy a Wekerlekabinet éppen zsidóval akarja majd megcsináltatni azt a törvényt,, amely kiválóképpen a zsidó érdekeit sérti. De ez a humor nem teszi édesebbé azt a barbár állapotot, hogy nálunk még olyasmivel is lehet a liberalizmust emelni, hogy egy kormány érdemesnek talál egy zsidó politikust az államtitkári állásra. Mert, hogy ilyen kérdés egyáltalában fölmerülhet egy kormány kebelében, ez már minden kétségen kívül állónak mutatja, hogy a kormány reakciós. S a Wekerle-kabinet politikája csakugyan ilyen, amint erről hamarosan meg is győződik majd a magyarországi „liberalizmus". Országgyűlés. (Saját tudóssnkot) Budapest, január 31. Polónyi búcsúztatásával kezdődött a Ház mai ülése. A néhaivá vált igazságügyminiszternek remélhetőleg utolsó szaltó mortaléjával lapunk más helyén foglalkozunk. Az appropriációs vita folyamán Juriga Nándor nemzetiségi képviselő volt az első felszólaló. Kemény igazságokat vágott a soviniszta többség fejéhez, amelyeket zajongva fogadtak az érzékeny oldalukon érintett képviselő urak. Tehetetlen dühükben — ez jellemző a parlament többségére — közbeszólások alakjában folyton orra alá dörzsölték Jurigának sajtóvétségért kiszabott büntetését. Hogy a közbeszólók soraiban nem egy akadt, aki nem sajtó, hanem hamis bukás, sikkasztás, vagy másféle vétség miatt állott a törvény előtt, az csak természetes a mai parlamenti viszonyok közepette. Juriga felszólalására Kossuth Ferenc próbált reflektálni. Még viccelődött is a kegyelmes úr, ami igen jól illett neki. A gazdasági önállóságról ejtett néhány homályos értelmű, de sokat sejtető frázis után a csőd előtt álló Máv.-ot védelmezte, természetesen hazafiasság sugallta érvekkel. A hazafiság azonban nem akadályozta meg abban, hogy ne védelmezze meg Ludvigh Gyulát, a Máv elnökigazgatóját, aki a darabont-korszak kereskedelemügyi miniszterének is hasonlóan kedvelt embere volt. Hja, neki Szterényi a barátja, s ha a darabontokat ütik, az ő esze is érzi. Wekerle Sándor recitálta el ezután a letűnő liberalizmus sokszor elhangzott frázisait. Beszédében rátért a választójog reformjára is. Az általános választójog pontos meghatározását most is gondosan elkerülte, de tiltakozott az ellen a feltevés ellen, mintha a választójog reformálására „a kényszerűség talán egy pár rajongónak vagy egy pár szocialistának következetesen fentartott követelése indítaná a magyar közélet vezető férfiait." Természetes, hogy igaz ez a szépen kicirkalmazott frázis. Hiszen a mögötte ülő „közéleti vezérférfiak" bandája üvöltött éljent, amikor toloncolták, becsukták a választói jogot követelő szocialistákat; ez a többség volt az, amelynek vezérei máig is irtóznak még a jog kiterjesztésének gondolatától is. Egyébként megindokolta azt is, hogy miért késik a választói reform. Kiderül a beszédből, hogy mielőtt törvénybe lehetne iktatni a választójog reformját, Werbőczytől kezdve át kell alakítani az egész magyar jogrendszert. Szóval tanulmányoznak, amint már kijelentette egy fél év előtt is Wekerle