Népszava, 1907. március (35. évfolyam, 52–78. sz.)
1907-03-01 / 52. szám
ILXV. évfolyam Budapest, 1907. március 1., péntek. 52. máji. AZ ELŐFIZETÉS AHA: egy évre . . 19.20 kor. negyed évre ..80 kor. fél évre . . 9.60 . egy hóra . . 1.60 » Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden • SZERKESZTŐSÉG: VII., Rákóczi-út 32^11^. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Gyér utca L sz. "" ..(Telefon-szám 82—61.) Az ezerholdasok nyugodtak lehetnek. „A magyar gazdatársadalom meg lehet elégedve azzal a fogadtatással, amelyben kérvénye a Házban részesült" — mondja ma feste az egyik félhivatalos, miután letárgyalta azokat a „szenzációs" kijelentéseket, amelyek ma a Házban a földmivelőmunkások ügyében elhangzottak. A szóban levő kérvény — minden olvasónk tudja — a földmunkásmozgalom gúzsbakötését, a kivándorlás megakadályozását követelte. A félhivatalos pedig konstatálja, hogy az ilyen követeléseket tartalmazó kérvény fogadtatásával meg lehet elégedve az ezerholdasok kompániája. Mi is azt mondjuk: meg lehet elégedve a látszat ellenére is. Mert a látszat, a beszédek, a kijelentések, a követelődzések az ellenkezőre adhatnának alkalmat. Ha az ezerholdasok nem volnának bizonyosak abban, hogy a t. Ház s a kormány cselekedetei ellenkeznek mondásaival, akkor elégedetlenkednének, rebelliskednének. De így nem rebelliskednek és nem fognak rebelliskedni, mert tudják: „bármit beszéljenek is az urak, tenni úgy fognak, ahogy mi parancsoljuk, mi, az ország tulajdonosai." A képviselőház tudniillik ma is, tegnap is olyan kormánynyilatkozatokat fogadott tapsokkal, melyeknek — Polónyi idejében— éppen az ellenkezőjét fogadta éljenOrbánnal. Más szóval: a kormány emberei megunták az őszinteséget és nem beszélnek nyiltan a munkásszervezkedés ellen. Sőt valósággal liberális kijelentéseket jegyezhetünk fel. Nem is szólva a tegnap a sajtószabadság ügyében tett regisztrált kiszólásokról, csak Andrássynak mai mondására hivatkozunk: a belügyminiszter úr megtanulta a Népszavából és elrecitálta, hogy a magyar uralkodó osztályok részéről öngyilkos politika a gazdasági téren jelentkező osztályharcba a rendőri, szolgabírói intézkedésekkel való beavatkozás. A fekete gróf azonban még ennél is tovább ment. Kijelentette, hogy nem fogja tűrni hatóságainak olyan eljárását, amely ellene mond az ő látszatpolitikájának. Nem fogja tűrni, hogy a hatóságok ürügyet keresve, áljogcímeken feloszlassanak valamely szervezetet csak azért, mert a földbirtokosoknak kellemetlen. Nem fogja tűrni — fogadkozott — hogy a földbirtokosok kedvéért elvegyék a munkásoktól a szervezkedés fegyverét, amelyhez joguk van. Nem fogja eltiltani a kivándorlást, mert az ilyen rendszabály úgy is céltalan. Nem akarja, hogy a parlament vagy a hatóságok osztályplitikát űzzenek, amely éppen Magyarországon, a nemzetiségi különbségek országában, kétszeresen veszedelmes. Ezeket és ezekhez hasonló kijelentéseket kellett hallanunk ma a baranya-szabolcsi bányászok egyesülési joga elrablójának, a gyűlésbetiltások jóváhagyójának szájából. A közszabadságoknak gyakorlatban egyik legnagyobb ellensége tagadta le ma elméletben a magyar „szabadság" osztály-jellegét. Ő vallotta be, ismét csak elméletben, hogy az eddigi taktika a munkásmozgalommal szemben célját tévesztette. Ő sütötte rá az erőszakoskodó hatóságokra a bélyeget annak beismerésével, hogy az egylet-feloszlató s egyébként terrorizáló hatóságok céljuk ellenkezőjét érik el. Ezzel azonban azt is bevallotta Andrássy: az osztálypolitika látszata ellen való tiltakozásra csak az a meggyőződés vezette, hogy az osztálypolitika brutalitásai, nyílt jograblása helyett célszerűbb a jogegyenlőség látszatának megőrzése. Sőt az a sok hátsó ajtó, melyet magának a jövendő brutalitások megvédelmezése céljából nyitott, a legfőbb közérdek emlegetése az egyéni jogokkal szemben a „túlzott" követelések kipécézése, a „munkás-terrorizmus" támadása s az alapszabályaikat túllépő munkásegyesületek szigorú megrendszabályozásának ígérete — mindez arra vall, hogy gyakorlatban még ennek a célszerűségi elméletnek konzekvenciáit sem fogja levonni. Merjük állítani: Andrássy mai „liberális" — már t. i. eddigi gyakorlathoz arányítva liberális — kijelentéseit nem fogja tettei szellemének megváltozása követni. Nem fog ezentúl sem erélyesebben eljárni azok ellen a rendőrkapitányok ellen, akik védőügyvédeket A magyarországi munkásmozgalom történetéből. (Frankéi levele Farkas Károlyhoz.) Nemzetközi munkásszövetség. 256, Hilfh Hertborn, London, W. C. 187 (Pecsét.) Nemzetközi munkásszövetség. Londoni központi tanács. Farkas Károly polgártárs 11 Tisztelt szövetségtárs! Becker polgártársa Genfből értesített bennünket, hogy a pesti elvtársak összeköttetésbe akarnak lépni a nemzetközi munkásszövetség főtanácsával. Minthogy ők Önt nevezték meg a legmegbízhatóbb elvtársak egyikének, sietek eleget tenni eme kívánságnak. A fönforgó körülmények mellett későn érkezett ezen hír hozzánk, de remélem nem oly későn, hogy na volna lehetséges, hogy a pesti elvtársak a legközelebbi hágai kongresszuson ne képviseltethetnék magukat. A napokban elhunyt Farkas Károly elvtárshoz intézte ezen nagyérdekű levelet , mely eredetben német nyelvű — Frankei. Keltezve nincs, de a szövegből megállapítható, hogy 1872 augusztus havában íródott. 3 Joh. Fhil. Uecker (1809 — 1886) az Internacionálé svájci osztályainak' megalapítója, neves agitátor. » A hágai "kongresszus (1872) volt jóformán az Internacionálé utolsó kongresszusa és színhelye a döntő ütközetek Marx és Bakunin hívei között. Frankel is megemlékezik erről levelében. Bár kétlem, hogy önnek még elég ideje volna összegyűjteni a pesti elvtársakat egy vagy több küldött választására, de remélem, hogy ön — tudva azt, hogy a kongresszus szeptember 2-án lesz — e célból már a kellő előkészületeket megtette. Pillanatig sem kételkedem, hogy a magyar elvtársak minden személyes veszéllyel dacolva, kötelességüknek tekintik a képviseltetést, mert meg vagyok arról győződve, hogy ők tudatában vannak, mily nagy fontosságú, hogy épp a legközelebbi kongresszuson számos küldött legyen jelen. A küldöttek nagy száma megmutatná a világnak, hogy bátorságunkat még inkább acélozta, lobogónk alá új harcosokat hozott ama vad üldöztetés, amelyet a „szentháromság" a fejedelmek, papok és burzsoák indítottak ellenünk; rámutatna, mily balgaság fogsággal, lőporral és golyóval eszméink legyilkolását megkísérelni, megmutatná, hogy mennyire tehetetlen a fejedelmeknek nemzetközi szövetsége a munkásság nemzetközi szövetségével szemben, hogy egyáltalában nem lehet leölni a munkásmozgalmat, mint ahogy az nem csupán egyes hiú emberek fejéből pattant ki, amint ezt uralkodóink képzelik, hanem, hogy társadalmi helyzetünkből folyik, gazdasági viszonyainkból gyökeredzik és hogy eme mozgalom tápanyagát a társadalompolitikai berendezések szolgáltatják, hogy tehát amíg ezen berendezkedések meg nem buktak, a mi mozgalmunk folytonosan nagyobb arányokat fog ölteni. Másrészről azért is fontos a kongresszusra való küldetés, mert a " szervezeti szabályok módosításánál" — ez az egyedüli napirendpont — minden valószínűség szerint heves vitát okoz majd a legutolsó értekezletnek „a munkásosztály politikai akciója" c. határozata, minthogy a főtanács ajánlani fogja, hogy eme határozatot egész terjedelmében vegyék fel a szervezeti szabályokba. Mindeddig ingadozó volt a proletárság nézete a politikai működésről, így tehát bizonytalan volt állásfoglalása az uralkodó hatalmakkal szemben. Egyesek, ama nézetet vallva, hogy a munkásra nézve közönyös, hogy mily kormány alatt zsákmányolják ki — ami egymagában helyes is — mellőzték a politikai kérdést, ami által ők tudatlanul szolgálatokat teljesítettek a kormányoknak, mert ezen egyoldalú mozgalom csak eszköz volt arra, hogy még erősebben fűzze a trónhoz a vagyonos osztályt. Mások, tudva azt, hogy a társadalmi kérdést a politikai nélkül megoldani nem lehet, azt hitték, hogy radikálisabbak a többieknél, mert védelmezték őket a burzsoá-köztársaságiak, akikkel néha együtt küzdöttek. 1870. szeptember 4.6 ideiglenes kormányával együtt megmutatta — még azoknak is, akik eddig"nem láttak elég tisztán — hogy még a munkásokhoz legközelebb álló párt is őket csupán kengyelvasnak használja, hogy így a kormányra kerüljön és hogy azután a korbácsát mutassa nekik. Ma márnem kételkedhetünk többé abban, hogy a politikai kérdés nem oldható meg mindaddig, amíg a burzsoázia kezéből ki nem szakítottuk a törvényhozó hatalmat s hogy eme hatalom elhóditása mit sem ér, ha nem vesszük egyúttal kezünkbe a 4 A magyar sajtószabadság dicsőségére mutat, hogy nem írhatjuk ki, milyen jelzőt fűzött e levél írója az „uralkodóink" szó mellé, s 1870 szeptember 4-én kiáltották ki Parisban a harmadik köztársaságot. A Népszava mai száma 16 oldal.