Népszava, 1907. március (35. évfolyam, 52–78. sz.)

1907-03-01 / 52. szám

ILXV. évfolyam Budapest, 1907. március 1., péntek. 52. m­áji. AZ ELŐFIZETÉS AHA: egy évre . . 19.20 kor.­­ negyed évre ..80 kor. fél évre . . 9.60 .­­ egy hóra . . 1.60 » Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden • SZERKESZTŐSÉG: VII., Rákóczi-út 32­­^11^. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Gyér­ utca L sz. "" ..­(Telefon-szám 82—61.) Az ezerholdasok nyugodtak lehetnek. „A­ magyar gazdatársadalom meg lehet elégedve azzal a fogadtatással, amelyben kérvénye a Házban részesült" — mondja ma feste az egyik félhivatalos, miután le­tárgyalta azokat a „szenzációs" kijelentése­ket, amelyek ma a Házban a földmivelő­munkások ügyében elhangzottak. A szóban levő kérvény — minden olvasónk tudja — a földmunkásmozgalom­ gúzsbakötését, a kivándorlás megakadályozását követelte. A félhivatalos pedig konstatálja, hogy az ilyen követeléseket tartalmazó kérvény fogadta­tásával meg lehet elégedve az ezerholdasok kompániája. Mi is azt mondjuk: meg lehet elégedve a látszat ellenére is. Mert a látszat, a beszédek, a kijelenté­sek, a követelődzések az ellenkezőre adhat­nának alkalmat. Ha az ezerholdasok nem volnának bizonyosak abban, hogy a t. Ház s a kormány cselekedetei ellenkeznek mon­dásaival, akkor elégedetlenkednének, rebel­liskednének. De így nem rebelliskednek és nem fognak rebelliskedni, mert tudják: „bár­mit beszéljenek is az urak, tenni úgy fog­nak, ahogy mi parancsoljuk, mi, az ország tulajdonosai." A képviselőház tudniillik ma is, tegnap is olyan kormánynyilatkozatokat fogadott tapsokkal, melyeknek — Polónyi idejében­­— éppen az ellenkezőjét fogadta éljen­Orbánnal. Más szóval: a kormány emberei megunták az őszinteséget és nem beszélnek nyiltan a munkásszervezkedés ellen. Sőt valósággal liberális kijelentéseket jegyez­hetünk fel. Nem is szólva a tegnap a sajtószabadság ügyében tett regisz­trált kiszólásokról, csak Andrássynak mai mondására hivatkozunk: a belügy­miniszter úr megtanulta a Népszavából és elrecitálta, hogy a magyar uralkodó osztá­lyok részéről öngyilkos politika a gazda­sági téren jelentkező osztályharcba a rend­őri, szolgabírói intézkedésekkel való be­avatkozás. A fekete gróf azonban még ennél is tovább ment. Kijelentette, hogy nem fogja tűrni hatóságainak olyan eljárását, amely ellene mond az ő látszat­politikájának. Nem fogja tűrni, hogy a hatóságok ürügyet ke­resve, áljogcímeken feloszlassanak valamely szervezetet csak azért, mert a földbirtokosok­nak kellemetlen. Nem fogja tűrni — fogadko­zott — hogy a földbirtokosok kedvéért el­vegyék a munkásoktól a szervezkedés fegyverét, amelyhez joguk van. Nem fogja eltiltani a kivándorlást, mert az ilyen rendszabály úgy is céltalan. Nem akarja, hogy a parlament vagy a hatóságok osz­tályplitikát űzzenek, amely éppen Magyar­országon, a nemzetiségi különbségek or­szágában, kétszeresen veszedelmes. Ezeket és ezekhez hasonló kijelentéseket kellett hallanunk ma a baranya-szabolcsi bányászok egyesülési joga elrablójának, a gyűlésbetiltások jóváhagyójának szájából. A közszabadságoknak gyakorlatban egyik legnagyobb ellensége tagadta le ma elmé­letben a magyar „szabadság" osztály-jelle­gét. Ő vallotta be, ismét csak elméletben, hogy az eddigi taktika a munkásmozgalom­mal szemben célját tévesztette. Ő sütötte rá az erőszakoskodó hatóságokra a bélyeget annak beismerésével, hogy az egylet-feloszlató s egyébként terrorizáló hatóságok céljuk ellenkezőjét érik el. Ezzel azonban azt is bevallotta Andrássy: az osztálypolitika látszata ellen való tilta­kozásra csak az a meggyőződés vezette, hogy az osztálypolitika brutalitásai, nyílt jograblása helyett célszerűbb a jogegyen­lőség látszatának megőrzése. Sőt az a sok hátsó ajtó, melyet magának a jövendő brutalitások megvédelmezése céljából nyi­tott, a legfőbb közérdek emlegetése az egyéni jogokkal szemben a „túlzott" követelések kipécézése, a „munkás-ter­rorizmus" támadása s az alapszabá­lyaikat túllépő munkásegyesületek szi­gorú megrendszabályozásának ígérete — mindez arra vall, hogy gyakorlatban még ennek a célszerűségi elméletnek konzek­venciáit sem fogja levonni. Merjük állítani: Andrássy mai „liberális" — már t. i. eddigi gyakorlathoz arányítva liberális — kijelentéseit nem fogja tettei szellemének megváltozása követni. Nem fog ezentúl sem erélyesebben eljárni azok ellen a rendőrkapitányok ellen, akik védőügyvédeket A magyarországi munkás­mozgalom történetéből. (Frankéi levele Farkas Károlyhoz.) Nemzetközi munkásszövetség. 256, Hilfh Hertborn, London, W. C. 187 (Pecsét.) Nemzetközi munkásszövetség. Londoni központi tanács. Farkas Károly polgártárs 11 Tisztelt szövetségtárs! Becker polgártársa Genfből értesített bennün­ket, hogy a pesti elvtársak összeköttetésbe akar­nak lépni a nemzetközi munkás­szövetség fő­tanácsával. Minthogy ők Önt nevezték m­eg a legmegbízhatóbb elvtársak egyikének, sietek eleget tenni eme kívánságnak. A fönforgó körülmények mellett későn érke­zett ezen hír hozzánk, de remélem nem oly ké­sőn, hogy na volna lehetséges, hogy a pesti elvtársak a legközelebbi hágai kongresszuson­­ ne képviseltethetnék magukat.­­ A napokban elhunyt Farkas Károly elvtárshoz intézte ezen nagyérdekű levelet , mely eredetben német nyelvű­ — Frankei. Keltezve nincs, de a szövegből megállapítható, hogy 1872 augusztus havában íródott. 3 Joh. Fhil. Uecker (1809 — 1886) az Internacionálé svájci osztályainak' megalapítója, neves agitátor. » A hágai "kongresszus (1872) volt jóformán az Internacionálé utolsó kongresszusa és színhelye a döntő ütközet­ek Marx és Bakunin hívei között. Frankel is megemlékezik erről levelében. Bár kétlem, hogy önnek még elég ideje volna összegyűjteni a pesti elvtársakat egy vagy több küldött választására, de remélem, hogy ön — tudva azt, hogy a kongresszus szeptember 2-án lesz — e célból már a kellő előkészületeket megtette. Pillanatig sem kételkedem, hogy a magyar elvtársak minden személyes veszéllyel dacolva, kötelességüknek tekintik a képviseltetést, mert meg vagyok arról győződve, hogy ők tudatában vannak, mily nagy fontosságú, hogy épp a leg­közelebbi kongresszuson számos küldött legyen jelen. A küldöttek nagy száma megmutatná a világnak, hogy bátorságunkat még inkább acé­lozta, lobogónk alá új harcosokat hozott ama vad üldöztetés, amelyet a „szentháromság" a feje­delmek, papok és burzsoák indítottak ellenünk; rá­mutatna, mily balgaság fogsággal, lőporral és go­lyóval eszméink legyilkolását megkísérelni, meg­mutatná, hogy mennyire tehetetlen a fejedelmek­nek nemzetközi szövetsége a munkásság nemzet­közi szövetségével szemben, hogy egyáltalában nem lehet leölni a munkásmozgalmat, mint ahogy az nem csupán egyes hiú emberek fejéből pattant ki, amint ezt uralkodóink­ képzelik,­­ ha­nem, hogy társadalmi helyzetünkből folyik, gazda­sági viszonyainkból gyökeredzik és hogy eme mozgalom tápanyagát a társadalompolitikai be­rendezések szolgáltatják, hogy tehát amíg ezen berendezkedések meg nem buktak, a mi moz­galmunk folytonosan nagyobb arányokat fog ölteni. Másrészről azért is fontos a kongresszusra való küldetés, mert a " szervezeti szabályok módosításánál" — ez az egyedüli napirendpont — minden valószínűség szerint heves vitát okoz majd a legutolsó értekezletnek „a munkásosztály politikai akciója" c. határozata, minthogy a fő­tanács ajánlani fogja, hogy eme határozatot egész terjedelmében vegyék fel a szervezeti szabályokba. Mindeddig ingadozó volt a proletárság nézete a politikai működésről, így tehát bizonytalan volt állásfoglalása az uralkodó hatalmakkal szemben. Egyesek, ama nézetet vallva, hogy a munkásra nézve közönyös, hogy mily kormány alatt zsákmányolják ki — ami egymagában he­lyes is — mellőzték a politikai kérdést, ami ál­tal ők tudatlanul szolgálatokat teljesítettek a kormányoknak, mert ezen egyoldalú mozgalom csak eszköz volt arra, hogy még erősebben fűzze a trónhoz a vagyonos osztályt. Mások, tudva azt, hogy a társadalmi kérdést a politikai nélkü­l megoldani nem lehet, azt hitték, hogy radikálisabbak a többieknél, mert védelmezték őket a burzsoá-köztársaságiak, akikkel néha együtt küzdöttek. 1870. szeptember 4.6 ideiglenes kormányával együtt megmutatta — még azoknak is, akik eddig"nem láttak elég tisztán — hogy még a munkásokhoz legköze­lebb álló párt is őket csupán kengyelvasnak használja, hogy így a kormányra kerüljön és hogy azután a korbácsát mutassa nekik. Ma már­nem kételkedhetünk többé abban, hogy a politikai kérdés nem oldható meg mindaddig, amíg a bur­zsoázia kezéből ki nem szakítottuk a törvény­hozó hatalmat s hogy eme hatalom elhóditása mit sem ér, ha nem vesszük egyúttal kezünkbe a 4 A magyar sajtószabadság dicsőségére mutat, hogy nem írhatjuk ki, milyen jelzőt fű­zött e levél írója az „uralkodóink" szó mellé, s 1870 szeptember 4-én kiáltották ki Parisban a harmadik köztársaságot. A Népszava mai száma 16 oldal.

Next