Népszava, 1908. január (36. évfolyam, 1–27. sz.)
1908-01-01 / 1. szám
2 visszaéléseket számtalan cikkben, ameddig nem boldogították őket tekintélyes pausálék, amiért ma meglapulva hallgatnak a dologról. Szóval, a köztudat a vicinális vasutak engedélyezését éppen a mai koalíciónak az agitációja révén tekintette mindenkoron panamának egészen addig, amíg a koalíció kormányra jutott. Most természetesen másként van minden. Az annak idején elmondott dörgedelmek nem érvényesek. Az akkori érvek ma nem érvek. Mert ezt így rendeli a fővezér, „az én pártom" boldog tulajdonosa. Mert ma ő osztja a kegyeket, a vicinális vasutak engedélyeit, hű szolgálatok jutalmául. Tehát ma tisztességes mindaz, ami két év előtt még panama-számba ment. Mert ez az a koalíciós morál. De lássuk, mi az a vicinális, hogyan keletkezik és miként kezelik? Főkertesek, vagy más „hasznos" szolgálatok révén befolyásra szert tett urak kiszemelnek valamely vidéket, ahol még nincs vasút. Összeköttetések, szaladgálások révén megszerzik a vasútépítés engedélyét. Az bizonyos időre szól, amelyen belül meg kell kezdeniök a vasút építését. A törvényhozás engedélye kell a dologhoz, de mit meg nem szavaz egy hűséges kormánypárt, kivált ha 48-as, amit a pártvezér miniszter kiván ?! Az engedély tehát megvan. A boldog tulajdonos, ha jó üzlet kínálkozik, azonnal el is adja, vagy vár vele, amíg nő az ázsió. Tekintélyes summát zsebel be érte, ő megelégszik ennyivel is, nyerjen más is, aki majd épít is. Vagy: egy másik eset. Van valamelyik megyében néhány nagybirtokos. Az egyiknek erdeje, a másiknak bányája, stb. fekszik kihasználatlanul, mert messze a vasút, a tengelyen való szállítást nem bírja talán az üzem. Szükséges tehát a vicinális, egynéhány nagygazda érdeke kívánja azt. Lármát ütnek , vak ember van bőven. Néháty nap múlva küldöttség tiszteleg a miniszternél, hogy ilyen és olyan közérdek követeli a vasút kiépítését. Az engedély megadódik. Következnék az építés, de nincs reá pénz. A szükséges összegnek csak négytized része jegyeződött részvényekben. Tehát ki kell járni, hogy összegyűljön az egész. Sorra sarcolják a községeket, amelyeknek határát érinti majdan a vasút. Azután a megye , itt könnyű a segítség kieszközlése, mert itt egészen ők az urak. Fizeti pedig mindezt pótadó alakjában a szegény adózó publikum, amelynek nincs is mit szállítania s amije van is, lován, vagy ökrén viszi a vásárba. Azután megint jönnek az összeköttetések. A sógorság, a rokonság. Meg kell pumpolni az államot, mert a ,közérdek" mindenek fölött áll, a vasútnak ki kell épülnie, a félmegye létérdeke kivánja azt. És a „ közérdek "-et méltányolják. Segélyt ad 50 esztendőre a kereskedelmi miniszter, ha meg „igen fontos a közérdek", azaz, ha előkelőek a tett szolgálatok, akkor a földmivelésügyi, vagy a pénzügyminiszter is 60 ezer koronától egész 600 ezer koronáig (lásd a kereskedelmi miniszteri 1908. évi költségvetést), aminő az összeköttetés, a rokonság. A hiányzó hattized részt mégis csak kijárja. Megépül a vasút. Pár ember megsokszorozza vele a vagyonát, a községek nyögik évtizedekig a hozzájárulás költségeit, a vasutat kezeli „az önköltségek megtérítése mellett" a Máv. A biztosított jövedelmet élvezik a „részvényesek", akik mindössze 3—4 tizedét adták össze az alapítás terhének, így épült föl Magyarország 119 helyiérdekű vasútja közül csaknem mind. De most már beszéljen helyettünk az 1908. évi állami költségvetés. A kereskedelemügyi minisztérium 1908. évi költségvetésének adatai szerint a más költségvetésének alapjául szolgáló üzleti vonalhossz 16.281210 kilométer. Ebből az államé : 7.881-658 km, üzletbe vett csatlakozó és penge . 222 360 „ 8.104-018 saját számlára kezelt hév. az önköltségek megtérítése mellett kezelt helyi érdekű vasutak vonala : 7.921-868 km. Ezen üzleti vonalhossznak megfelelő m m kiadásokat:210.511,700 koronára, rifé¥ételeFftss2égéf: v. ::v :M)6.()60.000 koronára irányozza elő. Tehát mint bevételi többletet , 95.548.230 koronát tüntet föl. Miután a költségvetés adatai szerint a Máv. által kezelt hév. 1908. évi bevétele 7,921 868 km. üzleti hossz mellett 41,698.300 kor., kiadásai 34,687.900 kor.ban vannak fölvéve, a hév. többlete a bevételnél . . 7,010.400 kor.-t tenne ki azon esetben, ha a Máv. által a kezelésében levő 119 vicinális vasút a Máv.nak ténylegesen kiadott 34.687.900 korona kezelési költségeit megfizetné. Hét millió tízezer 400 korona még mindig elég szép volna osztaléknak, tekintettel arra, hogy ezen vasutak nagy része nem a részvényesek pénzein épült, tehát nem azért építenek maguknak vasutat, akik építik, hogy ki ne használnák, ami kihasználható. Mert a dolog úgy áll, hogy az építés teljes költségének egész összege után húzzák a biztosított osztalékot. Tehát az állam, a megye, a községek adták a tetemesen nagyobb részt, tehát kamatot, %-ot biztosít és fizet az állam a saját maga által nyújtott segélye után is. Ezen, a részvényeseknek biztosított százalékok után fönmaradó összeg csak az, amit a Máv. a bév. részére a Máv. által beszedett összegből a kezelés költségeinek megtérítésére nyer, ugy, hogy a bevételre előirányzott . . . 41,698.300 koronából részvények osztalékaira, adóra stb. . 20,198.300 13 korona esik s marad a Mávnak a kezelésért és jármű használatáért 21,500.000 korona, akkor, amidőn azok kezelésére tényleg 34,687.900 koronát költ, tehát reá fizet a kezelésért . . . 13.187.900 koronát. Ha ezzel szembe állítjuk a Máv. saját és üzemébe vett 8.104 018 km. vonalat s az összes ..... 306.060.000 koronából mint összbevételből levonjuk a 7.921 868 km. hév.-ra előirányzott . . . . 41.698.300 kor. bevételt, marad a tisztán váltotti(Wn:aákra . 264,361.700 koronabevétel. !i,!;- n:;;- : ^^ : Ugyancsak a Máv. saját vonalaira előirányzott 210,511.770 korona kiadásból levonva a hév. vasutak tényleges . . . . 34,687.900 korona kiadását 175,823.870 kor. mutat, mint kiadást. Ezt levonva a bevételekből 84.537.830 korona a tisztán állami vonalak bevétele. Az elnyűhetlen öreg úr. L'gy elnyűtt író naplójából. — Irta Farkas Antal. — Nem megy a munka. Az ember elálmosodik, kétszer-háromszor is beleüti az orrát az íróasztalba, mig egy olyan gondolata támad, amit érdemes pennanegyre venni. A túlvilági üdvösségén kivül az összes adósságát odaadná valami érdemes témáért, amely legalább felényit ér, mint amennyit fizetni szoktak érte a zsebrák-kiadók. A harmadik fekete kávét issza, az ötödik szivart szívja és hiába. A feketében nincs fantázia, a szivarban nincs ötlet. Megette a macska az egész mesterséget. Hát van Múzsa? Hát van?! Ha volna, segítene. Vagy ötletet vagy tíz pengőt adna kölcsön és az ember lefeküdhetne. — Hé, Múzsa, az apád ide-odáját, hát segíts! Nini, valaki jött. Ez a Múzsa. — No végre! Tessék csak homlokon csókolni. — Ez régen járta így. Nagyon pirosítós a szám, vörös foltot nyomnék az ön homlokára, amiből arra következtetnének, hogy valami kellemetlen betegsége van. Hanem ajánlok valamit. — Nos, mi az? Megszáll? Megihlet? A fülembe súg ? A jobb fülembe tessék, mert a bal időszaki siketségben szenved.. • — Szamárnak szoktak súgni. Én másként hárítom el a súgás szükségességének alapos gyanúját. Küldök önnek témát. — Csak gyorsan, mert elalszom. A Múzsa eltűnt. Az ajtón kopogás hallik. — Bújj be! Tessék! Kopott estélyi öltözékben, hóna alatt szorongatott fénytelen klakkal, félretaposott lakktopánkában kimerült, sokat élt öreg úr lötyögött elém. Az arcán kardvágta sebhelyek. A szive fölött hervadt virágok. Egész herbárium a tárcájában. Szines selyem zsebkendők rongyai lógnak ki a mellénye és inge közt tátongó űrből. A bajusza lekonyult. A fogai kihullottak. — Mi baj, öreg? — Nem tetszik ismerni ? — Nem biz' én. Azt hittem adni jött, de félek, hogy kér. — Bár ne kérnék, de ön se kérne tőlem semmit. A nevem mondjam meg? Ezer közül melyiket hazudjam? Talán a foglalkozásom bevallása okosabb dolog lesz. — Tessék hát helyet foglalni. — Köszönöm. Biz' almaim már elnyűttek. Tetszik tudni, én vagyok az a bizonyos novellahős, aki szép történeteket szoktam elmondani, mikor a bálteremben, a társaságban, az asztalnál, a szalonban, a zongora körül csönd támad. — Ahá, mintha már találkoztunk volna! — Nagyon valószínű. Valami száz esztendeje egyebet se teszek, mint szivarra gyújtok, megkeverem a teámat és elmondok egy novellát, amelynek végin leverem a szivarról a hamut. — Igen, a szivar füstje a szemébe és úgy tesz, mintha sirna ... — Dehogy! A szivarfüst tesz úgy, mintha a szemembe ment volna és én valóban sirok. — Azokon a rossz novellákon ? — Kérem, az az én bajom, hogy rossz a novella, hogy jobbat nem tudok egy rossz szivar, egy rongy tea mellett hirtelenében kigondolni annak a bizonyos társaságnak, amely feszült figyelemmel, visszafojtott lélekzettel lesi a szavaimat. A buta históriák mind az én rovásomra esnek. A társaság engem szid, hogy vigye el az ördög ezt a nyavalyás hőst, hogy csak így tudott csinálni. De be tetszik látni, hogy egy szivarért, amely mindig megríkat, egy teáért, amelyet mindig kavargatnom kell, csak nem halhatok meg mindannyiszor a finom társaság kedvéért. Ez a bajom. Hős vagyok, aki mindig életben marad, hogy ostoba tragédiájával az unatkozó társaságot szórakoztassa. Ám a tisztelt társaság mindig magára vessen. Ha jó étvággyal ennének-innának, ha nem fáradnának ki a táncban, a zongorajátékban, nem volna semmi szükség arra, hogy engem előráncigáljanak. — Gyere ide vén Márkus, itt a szivar, itt a tea, mondj egy megható históriát. — Igazán kegyetlenség! — De mennyire. Lássa öcsém a pofámon ezt a sok fene sebhelyet? Ezt mind azért kellett ide vésetnem, hogy a társaság valamelyik tolakodó tagja megkérdje tőlem: — Mondja, őrnagy úr, gróf úr, ezredes, bányakapitány, skalpvadász, tengernagy, erdész, vagy ördög tudja miféle ur, honnan e sebhely ? — Miért nem üti pofon az illetőt? — Hát akkor hol maradna a mese ? Nekem rá kell gyújtanom és el kell mondanom az író helyett azt a novellát, amely mindig az én bőrömre megy. A sok teától már a guta kerülget. A temérdek sírás, a sok szivarfüst, kieszi a szememet, de ezt nem veszik kutyába se. Nekem beszélnem kell a sebhelyekről és a selyem zsebkendők történetéről. A házi kisasszony hamis zongorajátéka hányszor, de NÉPSZAVA 1908 jannuár 4.