Népszava, 1908. január (36. évfolyam, 1–27. sz.)

1908-01-01 / 1. szám

2 visszaéléseket számtalan cikkben, ameddig nem boldogították őket tekintélyes pausá­lék, amiért ma meglapulva hallgatnak a dologról. Szóval, a köztudat a vicinális vasutak engedélyezését éppen a mai koalí­ciónak az agitációja révén tekintette min­denkoron panamának egészen addig, amíg a koalíció kormányra jutott. Most természetesen másként van minden. Az annak idején elmondott dörgedelmek nem érvényesek. Az akkori érvek ma nem érvek. Mert ezt így rendeli a fővezér, „az én pártom" boldog tulajdonosa. Mert ma ő osztja a kegyeket, a vicinális vasutak engedélyeit, hű szolgálatok jutalmául. Tehát ma tisztességes mindaz, ami két év előtt még panama-számba ment. Mert ez az a koalíciós morál. De lássuk, mi az a vicinális, hogyan keletkezik és miként kezelik? Főkertesek, vagy más „hasznos" szolgá­latok révén befolyásra szert tett urak ki­szemelnek valamely vidéket, ahol még nincs vasút. Összeköttetések, szaladgálások révén megszerzik a vasútépítés engedélyét. Az bizonyos időre szól, amelyen belül meg kell kezdeniök a vasút építését. A törvény­hozás engedélye kell a dologhoz, de mit meg nem szavaz egy hűséges kormánypárt, kivált ha 48-as, amit a pártvezér miniszter kiván ?! Az engedély tehát megvan. A bol­dog tulajdonos, ha jó üzlet kínálkozik, azonnal el is adja, vagy vár vele, amíg nő az ázsió. Tekintélyes summát zsebel be érte, ő megelégszik ennyivel is, nyerjen más is, aki majd épít is. Vagy: egy másik eset. Van valamelyik megyében néhány nagybirtokos. Az egyik­nek erdeje, a másiknak bányája, stb. fekszik kihasználatlanul, mert messze a vasút, a tengelyen való szállítást nem bírja talán az üzem. Szükséges tehát a vicinális, egynéhány nagygazda érdeke kívánja azt. Lármát üt­nek , vak ember van bőven. Néhát­y nap múlva küldöttség tiszteleg a miniszternél­, hogy ilyen és olyan közérdek követeli a vasút kiépítését. Az engedély megadódik. Követ­keznék az építés, de­­ nincs reá pénz. A szükséges összegnek csak négytized része jegyeződött részvényekben. Tehát ki kell járni, hogy összegyűljön az egész. Sorra sarcolják a községeket, amelyeknek hatá­rát érinti majdan a vasút. Azután a megye , itt könnyű a segítség kieszközlése, mert itt egészen ők az urak. Fizeti pedig mind­ezt pótadó alakjában a szegény adózó publikum, amelynek nincs is mit szállí­tania s amije van is, lován, vagy ökrén viszi a vásárba. Azután megint jönnek az össze­köttetések. A sógorság, a rokonság. Meg kell pumpolni az államot, mert a ,közérdek" mindenek fölött áll, a vasútnak ki kell épülnie, a félmegye létérdeke kivánja azt. És a „ közérdek "-et méltányolják. Segélyt ad 50 esztendőre a kereskedelmi miniszter,­­ ha meg „igen fontos a közérdek", azaz, ha előkelőek a tett szolgálatok, akkor a földmivelésügyi, vagy a pénzügyminiszter is 60 ezer koronától egész 600 ezer koro­náig (lásd a kereskedelmi miniszteri 1908. évi költségvetést), aminő az összeköttetés, a rokonság. A hiányzó hattized részt mégis csak ki­járja. Megépül a vasút. Pár ember meg­sokszorozza vele a vagyonát, a községek nyögik évtizedekig a hozzájárulás költsé­geit, a vasutat kezeli „az önköltségek meg­térítése mellett" a Máv. A biztosított jöve­delmet élvezik a „részvényesek", akik mindössze 3—4 tizedét adták össze az alapítás terhének, így épült föl Magyarország 119 helyi­érdekű vasútja közül csaknem mind. De most már beszéljen helyettünk az 1908. évi állami költségvetés. A kereskedelemügyi minisztérium 1908. évi költségvetésének adatai szerint a más költségvetésének alapjául szolgáló üzleti vonalhossz 16.281­­210 kilométer. Ebből az államé : 7.881-658 km, üzletbe vett csatla­kozó és penge . 222 360 „ 8.104-018 saját számlára ke­zelt hév. az ön­költségek megté­rítése mellett ke­zelt helyi érdekű vasutak vonala : 7.921-868 km. Ezen üzleti vonalhossznak megfelelő m m kiadásokat:210.51­1,700 koronára, rifé¥ételeFftss2égéf: v. ::v :M)6.()60.000 koronára irányozza elő. Te­hát mint bevételi többletet , 95.548.230 koronát tüntet föl. Miután a költségvetés adatai szerint a Máv. által kezelt hév. 1908. évi bevétele 7,921­ 868 km. üzleti hossz mellett 41,698.300 kor., kiadásai 34,687.900 kor.­ban vannak fölvéve, a hév. többlete a bevételnél . . 7,010.400 kor.-t tenne ki azon esetben, ha a Máv. által a kezelésében levő 119 vicinális vasút a Máv.­nak ténylegesen kiadott 34.687.900 korona kezelési költségeit megfizetné. Hét millió tízezer 400 korona még min­dig elég szép volna osztaléknak, tekintettel arra, hogy ezen vasutak nagy része nem a részvényesek pénzein épült, tehát nem azért építenek maguknak vasutat, akik épí­tik, hogy ki ne használnák, a­mi kihasz­nálható. Mert a dolog úgy áll, hogy az építés teljes költségének egész összege után húz­zák a biztosított osztalékot. Tehát az állam, a megye, a községek adták a tetemesen nagyobb részt, tehát kamatot, %-ot biztosít és fizet az állam a saját maga által nyúj­tott segélye után is. Ezen, a részvényeseknek biztosított szá­zalékok után fönmaradó összeg csak az, amit a Máv. a bév. részére a Máv. által beszedett összegből a kezelés költségeinek megtérítésére nyer, ugy, hogy a bevételre előirányzott . . . 41,698.300 koronából részvények osztalé­kaira, adóra stb. . 20,198.300 13 korona esik s marad a Máv­­nak a kezelésért és jármű használatá­ért 21,500.000 korona, akkor, amidőn azok kezelésére tényleg 34,687.900 koronát költ, tehát reá fizet a kezelésért . . . 13.187.900 koronát. Ha ezzel szembe állítjuk a Máv. saját és üzemébe vett 8.104 018 km. vonalat s az összes ..... 306.060.000 koronából mint összbevételből levonj­uk a 7.921­ 868 km. hév.-ra elő­irányzott . . . . 41.698.300 kor. bevé­telt, marad a tisztán váltotti­(Wn:aákra . 264,361.700 koronabe­vétel. !i,!;- n:;;- : ^^ : Ugyancsak a Máv. saját vonalaira elő­irányzott 210,511.770 korona ki­adásból levonva a hév. vasutak tény­leges . . . . 34,687.900 korona ki­adását 175,823.870 kor. mutat, mint kiadást. Ezt le­vonva a bevéte­lekből 84.537.830 korona a tisztán állami vonalak bevétele. Az elnyűhetlen öreg úr. L'gy elnyűtt író naplójából. — Irta Farkas Antal. — Nem megy a munka. Az ember elálmoso­dik, kétszer-háromszor is beleüti az orrát az íróasztalba, mig egy olyan gondolata támad, amit érdemes pennanegyre venni. A túlvilági üdvösségén kivül az összes adósságát odaadná valami érdemes témáért, amely legalább felé­nyit ér, mint amennyit fizetni szoktak érte a zsebrák-kiadók. A harmadik fekete kávét issza, az ötödik szivart szívja és hiába. A fe­ketében nincs fantázia, a szivarban nincs öt­let. Megette a macska az egész mesterséget. Hát van Múzsa? Hát van?! Ha volna, segí­tene. Vagy ötletet vagy tíz pengőt adna köl­csön és az ember lefeküdhetne. — Hé, Múzsa, az apád ide-odáját, hát se­gíts! Nini, valaki jött. Ez a Múzsa. — No végre! Tessék csak homlokon csó­kolni. — Ez régen járta így. Nagyon pirosítós a szám, vörös foltot nyomnék az ön homlo­kára, amiből arra következtetnének, hogy va­lami kellemetlen betegsége van. Hanem aján­lok valamit. — Nos, mi az? Megszáll? Megihlet? A fü­lembe súg ? A jobb fülembe tessék, mert a bal időszaki siketségben szenved.. • — Szamárnak szoktak súgni. Én másként hárítom el a súgás szükségességének alapos gyanúját. Küldök önnek témát. — Csak gyorsan, mert elalszom. A Múzsa eltűnt. Az ajtón kopogás hallik. — Bújj be! Tessék! Kopott estélyi öltözékben, hóna alatt szo­rongatott fénytelen klakkal, félretaposott lakk­topánkában kimerült, sokat élt öreg úr lötyö­gött elém. Az arcán kardvágta sebhelyek. A szive fölött hervadt virágok. Egész herbárium a tárcájában. Szines selyem zsebkendők ron­gyai lógnak ki a mellénye és inge közt tátongó űrből. A bajusza lekonyult. A fogai kihul­lottak. — Mi baj, öreg? — Nem tetszik ismerni ? — Nem biz' én. Azt hittem adni jött, de félek, hogy kér. — Bár ne kérnék, de ön se kérne tőlem semmit. A nevem mondjam meg? Ezer közül melyiket hazudjam? Talán a foglalkozásom bevallása okosabb dolog lesz. — Tessék hát helyet foglalni. — Köszönöm. Biz' al­m­aim már elnyűttek. Tetszik tudni, én vagyok az a bizonyos novella­hős, aki szép történeteket szoktam elmondani, mikor a bálteremben, a társaságban, az asz­talnál, a szalonban, a zongora körül csönd támad. — Ahá, mintha már találkoztunk volna! — Nagyon valószínű. Valami száz esztendeje egyebet se teszek, mint szivarra gyújtok, meg­keverem a teámat és elmondok egy novellát, amelynek végin leverem a szivarról a hamut. — Igen, a szivar füstje a szemébe és úgy tesz, mintha sirna ... — Dehogy! A szivarfüst tesz úgy, mintha a szemembe ment volna és én valóban sirok. — Azokon a rossz novellákon ? — Kérem, az az én bajom, hogy rossz a novella, hogy jobbat nem tudok egy rossz szivar, egy rongy tea mellett hirtelenében kigondolni annak a bizonyos társaságnak, amely feszült figyelemmel, visszafojtott lélek­zettel lesi a szavaimat. A buta históriák mind az én rovásomra esnek. A társaság engem szid, hogy vigye el az ördög ezt a nyavalyás hőst, hogy csak így tudott csinálni. De be tetszik látni, hogy egy szivarért, amely mindig megríkat, egy teáért, amelyet mindig kavargatnom kell, csak nem hal­hatok meg mindannyiszor a finom tár­saság kedvéért. Ez a bajom. Hős vagyok, aki mindig életben marad, hogy ostoba tra­gédiájával az unatkozó társaságot szórakoz­tassa. Ám a tisztelt társaság mindig magára vessen. Ha jó étvággyal ennének-innának, ha nem fáradnának ki a táncban, a zongora­já­tékban, nem volna semmi szükség arra, hogy engem előráncigáljanak. — Gyere ide vén Márkus, itt a szivar, itt a tea, mondj egy megható históriát. — Igazán kegyetlenség! — De mennyire. Lássa öcsém a pofámon ezt a sok fene sebhelyet? Ezt mind azért kellett ide vésetnem, hogy a társaság valame­lyik tolakodó tagja megkérdje tőlem: — Mondja, őrnagy úr, gróf úr, ezredes, bányakapitány, skalpvadász, tengernagy, er­dész, vagy ördög tudja miféle ur, honnan e sebhely ? — Miért nem üti pofon az illetőt? — Hát akkor hol maradna a mese ? Nekem rá kell gyújtanom és el kell mondanom az író helyett azt a novellát, amely mindig az én bőrömre megy. A sok teától már a guta ke­rülget. A temérdek sírás, a sok szivarfüst, ki­eszi a szememet, de ezt nem veszik kutyába se. Nekem beszélnem kell a sebhelyekről és a selyem zsebkendők történetéről. A házi kis­asszony hamis zongorajátéka hányszor, de NÉPSZAVA 1908 jannuár 4.

Next