Népszava, 1908. szeptember (36. évfolyam, 208–233. sz.)

1908-09-01 / 208. szám

6 csak nekünk lenne erről tudomásunk, de mintha ezerszámra közöltünk volna főszolgabírói határozatokat is, amelyeket mindenkinek tudomásul kell vennie s ame­lyek révén mindenkinek — még a törvény­tervezet bölcseinek is — tudniok kell, mit jelent az, amikor valamely törvényben az van mondva, hogy gyűlést el lehet tiltani azért, mert annak tárgya „törvénybe ütkö­zik". Sőt arra is vagyunk bátrak fölhívni a törvénytervezet alkotóinak szíves jóaka­ratát, hogy akadt Magyarországon főszolga­bíró, aki a szabad ég alá hirdetett népgyűlést eltiltott azzal az indokolással, hogy a helyi­ség nem elég magas és így a közegészségre veszélyes. Nem gondolják a törvényterve­zet bölcsei, hogy a „közrend vagy a köz­egészség szempontjából aggályos lokali­tást" a jövőben is a sztrájk­gyűlések meg­tiltására fogják kihasználni a közigazgatás nagyhatalmú és még nagyobb bölcseségű urai? Ha pedig gondolják, ha tudják, ha ezt a veszélyt ők is velünk együtt igen közelfekvőnek találják, nem gondolják-e velünk együtt, hogy jezsuitaság az, hogy amikor ennek dacára szabályozzák ugyan a törvényben a sztrájk­gyűlések kérdését, de úgy szabályozzák, hogy a szabályozás egy szikrát sem álljon útjában a közigaz­gatási basák önkényének? Az 549. § szerint föl lehet oszlatni a sztrájk­gyűlést, ha azt nem jelentették be szabályosan, ha a gyűlést a rendőrhatóság által tiltott helyen tartják. Föl lehet azután oszlatni akkor is, ha a vezetőség oly ja­vaslatok tárgyalását is megengedi, amelyek a napirend tárgyai közé fölvéve nem vol­tak, vagy amelyek büntetendő cselekmény elkövetésére való fölhívást tartalmaznak. Tisztelt Törvényszerkesztő Urak! Sohase méltóztattak még olvasni magyar főszolga­bírói határozatokat a gyülekezési szabad­ság elkobzásáról ? Sohase méltóztat­tak arról információt kapni, hogy mennyire ingatag körülírás „a napirend tárgya" ? Nem méltóztatik tudni, hogy a „napirend tárgyára" való hivatkozással a főszolgabíró akkor oszlatja föl a gyűlést, amikor neki tetszik? Nem méltóztatnak tudomással bírni arról, hogy a magyar közigazgatási uraknak mennyire tág a fo­galmuk arról, hogy micsoda az a „bünte­tendő cselekmény"? Ha a napirend tár­gya úgy van megállapítva, hogy „a Kis Mihálynál való munkabeszüntetés meg­beszélése" s valamelyik szónok arról be­szél, hogy: „tartsunk össze", a főszolgabíró úr szó nélkül föl fogja oszlatni a gyűlést, mert az, hogy „tartsunk össze" nincs föl­tüntetve a napirend tárgyai között. De föl fogja oszlatni a főszolgabíró a sztrájk­gyűlést akkor is, ha valamelyik szónok arra fogja biztatni társait, hogy tartsanak ki a sztrájk mellett. Föl fogja pedig oszlatni azért, mert a főszolgabíró bölcs fölfogása szerint a sztrájk büntetendő cselekmény és tehát büntetendő cselek­ményre való fölhívást követ el az, aki munkástársait a harcban való kitartásra bátorítja. Föl lehet oszlatni a sztrájk­gyűlést akkor is, ha a tanácskozásban olyanok is vesz­nek részt, akik a gyűlés tárgya által köz­vetlenül érdekelve nincsenek, már akár munkások az illetők, akár pedig valamely szakmabeli egyesületnek a megbízottai. Ezen pont alapján is föl lehet oszlatni a sztrájk­gyűlést és föl is fogják oszlatni vígan egymásután, valahányszor kellemet­len lesz a munkaadókra nézve. Mert nincs könnyebb annál, mint kimondani, hogy a szakszervezet megbízottja nincsen közvet­lenül érdekelve a bérharcban. Aki pedig nincsen megelégedve a fölosz­lató határozattal, az 15 napon belül föleb­bezhet valahova az alispánhoz, az alispáni határozat meghozatala után 15 nap alatt fölebbezhet a belügyminiszterhez vagy az ördög tudja kihez, de esetleg másfél esz­tendő múlva talán ki is fogja mondani valami nagyfejű hatóság, hogy a sztrájk­gyűlés föloszlatása helytelenül történt s a munkásoknak joguk lett volna a sztrájk­gyűlést folytatni. Van itt igazság bőven, csak éppen arról történik gondoskodás, hogy az igazság akkor ne érvényesülhes­sen, amikor a munkásságnak a maga har­caiban erre az igazságra szüksége volna. Aki mindebben kételkedne, az olvassa el az 549. § utolsó bekezdését, amely ki­mondja, hogy amennyiben az 548. és 549. §-ok másképpen nem rendelkeznek, akkor a sztrájk­gyűlésekre vonatkozóan is az „általános "rendelkezéseket" kell alkal­mazni. Ez pedig magyar nyelvre lefor­dítva annyit jelent, hogy ha a közigaz­gatási nagyurak megakadnának és az 548. vagy 549. §-ban nem találnának ele­gendő ürügyet a sztrájk­gyűlés föloszlatására, azért sose zsenirozzák magukat, föloszthat­ják a gyűlést bátran, minden aggály nélk I kfil, csak éppen az „általános rendelkezé­sem jöttél. Pedig hogy vártalak ... a nagy . . . az isteni titokkal. — Virágos kis kertet vará­zsoltam akkor a patakmenti fehér házikóban, a mi szobánkból. A tetőt ... a falat ... az ablakot tele aggattam kacagó zöld lombok­kal, tavasz minden mezei virágával. A sok aprószirmú margaréta selymes-sárga szőnyeg­ként futott a küszöbtől az ágyig ... a nász­ágyunkig. A virágok bódító illata ... a szoba áhítatos csöndje . . . sejtelmes homálya . . . mind . . . mind téged várt. A beaggatott ablakon a bohó napsugarak lopva sur­rantak be, kacéran játsztak, kergetődztek el­bújva mindenfelé . . . keresve téged. Megállí­tottam a kakukórát is, hogy ne hallják semmi neszt . . . csak a te lépteid közeledtét. És csönd volt. Se patak csörgése ... se légy döngése nem hallatszott. Úgy feküdtem ott... ebben a tündérkertben . . . kibontott hajam­ban egy szál piros szegfüvet is vártalak. Vár­talak, hogy megsúgjam neked ezt az én édes titkomat ... az eljövendő anyaságomat. De te nem jöttél. És nem jöttél akkor sem, mikor a bíbor­vörös nap egészen letűnt és csillaghullásos fekete éjszaka lett. És nem jöttél soha többé. Pedig a kacagó zöld lombok, a tavasz virá­gai még sokáig ott voltak .. . még sokáig vár­tak rád ... Többé nem is láttalak ... De igen . .. csak egyszer. Akkor, mikor templom­ban, oltár lépcsőjén esküdtél örök szerelmet annak a másiknak. Ott voltam és hallottam, amint hazug alakkal ígérted oda örökre azt a szerelmet, mely már az enyém volt. Em­lékszem ... a kupola színes üvegein átszű­rődő napfény hamis glóriát vont a fejed köré . . . mintegy szentté avatván téged . . . sajátságos ... éppen akkor. És mégis, az arcodon fönséges nyugalom sekre" tessenek hivatkozni, már tudniillik a gyülekezési jogra vonatkozó általános rendelkezésekre, amelyeknek az a lényege, hogy­ Magyarországban gyűlést tartani mindenkinek szabad, ha ő is úgy akarja, meg a főszolgabíró is úgy akarja. Hogy a törvénytervezet így akarja szabá­lyozni a sztrájkjogot, hogy lenne elég vak­merősége ilyen szabályokkal menni a par­lament elé, azt értjük, méltányoljuk. Eb­ben a parlamentben elfogadtathat mindent, ebben a parlamentben még észre se fog­ják venni azt az ezer meg ezer csapdát és békét, amely a szabadságnak van állítva. Sőt minél jobban észreveszik, annál szí­vesebben látják. De már az mégis túlmegy a vakmerőség megengedett határain is, amikor ilyen rendelkezések mellett ez a törvénytervezet azt kívánja, hogy őt a liberálisan, civilizáltan gondolkodó embe­rek tisztességes szociálpolitikai alkotásnak tekintsék. Nászajándék. — írta Rabinovits József. — Kedves Gabi! Nem tudom ugyan hol, merre találnak soraim, de mindenesetre arra kérlek, ne tépd el olvasatlan. Hiszen csak egy-két perc — olvasd el — ígérem: ez az utolsó. A jövőben pedig, ha netalán valami üzenetem lenne számodra, azt vagy bele­sóhajtom a néma, csöndes éjszakába, vagy elsuttogom a piciny kis fiadnak, ennek a mohó­ szájú Herkulesnek, aki most itt csüng a keblemen. Mert anya vagyok. Boldog, büszke anyja a te fiadnak. Lásd, ha kissé későn is — de megküldöm a nászajándékod, apa lettél. Kedves Gabi ! — Most . . . Most, hogy neked ezt el­mondom, szinte túláradok az örömtől. E percben olyan boldognak érzem magam, mint még soha. Szeretném magamhoz ölelni az egész szenvedő emberiséget és részt adni ne­kik ebből az én nagy boldogságomból. Nem bánom, tudja meg az egész világ, hogy: anya vagyok. Nem röstellem. Büszke vagyok az én nagy szerelmem eme gyümölcsére, aminthogy büszke voltam akkor is, mikor az eljövendő anyaság csiráját hord­tam s a szürke — meg nem értő — emberek utánam mutogatva susogták: „nint a Magda kisasszony, a Bakóék nevelőnője". Nem fájt egyikük ujjmutatása sem, egyetlen pillantásuk sem volt szúró, szentnek, magasztosnak hit­tem az anyaságot, mely fölül­emel, minden kicsinyességen. Boldog voltam ... És ez az én nagy boldogságom elfeledtette velem min­den bánatom. Mindent. Még azt is, hogy egy reggel utoljára csókol­tad le két szemem pilláját és estére többé Hát mégis érthető, ami eddig érthetetlen volt. A munkásházakkal csinált szociál­politikának mégis megvan a maga magya­rázata : Wekerle rokona, Horváth István alaposan fölsegéllődik általa. A kormány ugyanis nem vette figyelembe a téglakartell ajánlatát, hogy a házakhoz szükséges tég­lát leszállított áron tőle vásárolja. Hogy a téglakartell az árak általános leszállítását ígérte arra az esetre, ami segítené az épít­kezések föllendülését, az nem zsenirozza Wekerlét. Ez az ár a leleplezések után sem riadt vissza attól, hogy megkössön az állam nevében egy szerződést a rokoná­val, aki kap 600.000 korona kamatmentes előle­get, ami kilencedik helyen táblázódik be a birtokára. Ezen a szép summán épít gyárat, amelyhez kap kincstári gyártelket és kap a téglagyártáshoz ingyen homokot. Az ingyenhomokra szüksége is lesz az újdonsült téglagyárosnak, mert kap kilenc millió téglára szóló megren­delést, ezer téglánként 25 korona árszabás­sal, ami 2 millió 250 ezer koronát jelent. Horváth úr bizonyára nagy téglaszakférfi tükröződött — olyan nyugalom, mely nekem a vérem lázította. Magam sem tudom hogyan ... valami őrült gondolatom támadt ... egy percre, mintha azt hittem volna, hogy az a második hely ott a lépcsőn ... engem illetne meg. Valami följajdult bennem ... űzött ... kergetett oda ... te eléd, hogy a szemedbe vágjam a hitványságodat. De nem szóltam semmit ... egy panasz­hang . . . egy szitok nem hagyta el ajkam. Visszafojtottam a keserűségem ... hazavánszo­rogtam ... beletemetkeztem a mi nászágyunkba és siralomház lett a mi virágoskerti kis­szobánkból. Ez volt az egész. Ami ezután jött , az a feledni vágyás . .. a csöndes visszavonulás volt. Minden időm... minden gondolatom az anyaságomé volt. Az egész lelkemmel akartam gyermekem anyja lenni. — Már nem is haragudtam rád ... már nem is tartottalak hitványnak. Már mentséget is kerestem számodra a tár­sadalom erkölcseiben — törvényeiben vagy­­ az anyád könyörgésében. Végtére is ... Bakó Gábor vagy. Lassan megértettelek és megbo­csátottam neked. Most már egészen nyugodt vagyok. Itt vagyok az Imre bátyámnál, ennél az egyeneslelkű, derék iparosnál (az egyedüli a családomból, aki nem dobott meg kővel) és együtt neveljük szeretettel, rajongással — a te fiadat. Fölneveljük a jövő harcosának. Nem úgy, mint én oddig, hivatásból neveltem a más gyermekeit, a te testvéreidet is, hanem úgy, amint én akarom. Fölneveljük, hogy örök harcosa legyen a mai társadalmi rendnek. Segíteni fog a többi milliónak lerombolni ezt a mai gyalázatos világot, ahol a szerelem mellé pénz és rang kell. Csak egytől félek. NÉPSZAVA 1908 szeptember 4. SZEMLE. BELFÖLD: A munkásházak panamája.

Next