Népszava, 1909. február (37. évfolyam, 27–50. sz.)

1909-02-02 / 27. szám

1909 február 3. NÉPSZAVA natokhoz — folytatja a lap — még egy poli­tikai ok is járult. A függetlenségi párton nem akarják bevallani, hogy a választójog, amely a súlyt az értelmiségre fekteti, e pártra nézve nem előnyös és ezért inkább szeretnének egy más választási reformot és pedig lehetőleg oly belügyminiszter által, aki maga is függet­lenségi párti és ezért a párt érdekei iránt több érzékkel bír. A választási reformtól való félelmet még fokozza az, hogy a kerületek be­osztását nem ismerik s attól tartanak, hogy azt oly módon fogják végrehajtani, hogy előnyben részesül a városi lakosság, melynél a függetlenségi pártnak nincs mindenütt mély gyökere. Ez a megállapítás helyes és éppen ezért reakciósnak — hihetetlen, de még Andrássy­val szemben is reakciósnak! — bélyegzi a függetlenségi ellenzéket, amely a folyton sza­porodó, fölvilágosodottabb városi népességgel, főként a burzsoáziával szemben fönn akarja tartani a kastély és paplak döntő uralmát, amelyben — állítólag — a burzsoáziát is ré­szeltetni akarja Andrássy. A nemzetiségi párt értekezlete. Az országgyűlési nemzetiségi párt kedden délután értekezletet tartott s azon beható vita tárgyává tették a politikai helyzetet, melyet a párt tagjai válságosnak tartanak. Az erről folyt eszmecsere során a nemzetiségi klub tagjai megállapították, hogy a válságos hely­zet annak a következménye, hogy a koalíció a megalakulásakor magára vállalt politikai kötelmeket késedelmesen, illetve még egyáltalá­ban nem teljesítette és így kifogyva az időből, összetorlódtak az időhöz kötött állami teen­dők, amelyeknek végleges megoldására a koa­líció belső összetételénél fogva nem alkalmas. A válság magva tehát magának a koalíció­nak ténykedésében keresendő. Az értekezlet ezután folyó ügyeket tárgyalva, kijelölte az adójavaslatok részletes vitájának szónokait, úgyszintén megállapította a kongrua­javaslattal szemben elfoglalandó álláspontját. A nemzetiségi párt a kongrua­javaslatot az egyházakra nézve a legnagyobb mértékben sé­relmesnek tartja és az ország alaptörvényeivel ellentétben állónak látja, miért is a párt ré­széről a legerősebb küzdelmet hívja ki, mely lényegesen befolyásolni fogja a párt parla­menti magatartását. Az értekezletet folytatják. A robot­­ nem fizeti ki magát. Az 1890:1. törvénycikk föntartotta a robo­tot, midőn az útadót fizetni nem bíró munkást háromnapi kézi napszámra kötelezi. Aradon most egy adóügyi tanácsos és egy alszámvevő indítványt nyújtott be a polgár­mesterhez, hogy a törvényhatósági bizottság kérelmezze a kereskedelmi kormánytól a amely később abban a kitüntetésben részesült, hogy tiszteletre méltó családja kenyér alakjá­ban elfogyassza. Elnök : "Térjen a dologra, a dologra! Sargel: De hiszen annál tartok ! . .. Tehát egész kedélyesen sétálok végig a Montmar­tre-utcán, amikor egyszerre kedvem szottyan a dohányzásra. Egy szivart dugok az ábráza­tomba, zsebembe nyúlok gyufáért. . . Hát a mennydörgős ménkőbe is! Nincs gyufám! De egyetlen egy se! Nohát akkor nincs ! gondo­lom magamban s tovább megyek. De minél tovább megyek, annál inkább dohányozhat­nék. Már arra gondoltam, hogy fölmászom a gázlámpára és ott gyújtok rá, amikor hirte­len egy cégtábla ötlik a szemembe: „Az ezüst banyához". Cugne (közbe­szól): Bánya, bánya! Sargel: Istenem ! Bánya vagy banya, hisz az végre is mindegy! Ezért igazán nem kell félbeszakítania . . . Tehát „Az ezüst bányá­hoz". Az ajtó mellett látom az „Éjjeli ha­rang"-ot. Éljen! kiáltok magamban. Meg va­gyok mentve! Fölköltöm az ezüst banyát ! (A hallgatóság kacag.) Mi van ezen nevetni való ! Minek csináltat éjjeli harangot, ha nem akarja, hogy éjjel fölkeltsék ? Megnyomom a gombot. Az ur kinyit egy ablakocskát s azt kérdi, mit akarok. A dolog nagyon sürgős — mondom — nyissa ki az ajtót. Nem is kéreti sokáig magát és beereszt. Hol a recept? — kérdi tőlem. — Recept? — mondom én. — Receptem nincs. De szivarom van és tüzem nincs, azt szeretnék kérni öntől. Ezzel hozzá közeledem s szivarjánál rá aka­rok gyújtani. . . Erre azonban, elnök úr, egy csattanós legyintést alkalmaz az arcomra . Elnök: Csattanós legyintést ?! Sargel: No igen. Úgy érzem, hogy egy kis arcmasszázsban részesített, még­pedig alaposan. Elnök: Azt akarja mondani ugy­e, hogy a vádlott az arcába ütött? Sargel: Igenis, elnök úr. S biztosítom róla, hogy elég erősen. Amilyen hosszú vagyok, úgy vágódtam végig a padlón, miközben összetörtem a piócás üvegét. A fickó rám­vetette magát s folytatta a kezelést. Röviden, cudarul éreztem magamat, elnök úr ! A pió­cák a nadrágomba másztak s kísérletet tettek arra, hogy vérszopó tevékenységüket láb­száraimon érvényesítsék. Ez a méregkeverő pedig ütött, mintha csak fizették volna érte s folyton kiabált: „bitang! gazember!" . . . Na, végre jött a rendőr, a többit meg úgyis tudja elnök úr . . . De én nem haragszom a pati­káriusra, egyáltalán nem! Szivemből meg­bocsátok neki s arra kérem a bíróságot, hogy elnéző legyen vele szemben. Elnök: Vádlott, halotta a panaszos vallomá­sát. Mi a mondanivalója? Cugne: Semmi, elnök úr. Minden ugy volt, de . . . (olvas): Ha az állampolgár hazája bí­rósága előtt megjelenik, nem-e . . . Elnök : Jól van ! Jól van ! A biróság tanácskozásra vonul vissza. Cugnet 50 frank pénzbírságra ítélik. Ez mé­lyen meghajolva köszöni ez enyhe büntetést s Sargettel karonfogva hagyja el a termet, mi­közben védőbeszédét olvassa föl neki. robotszakasznak módosítását, olyan érte­lemben, hogy a közmunka természetben való leszolgálását vagy megváltását leg­alább a törvényhatósági joggal fölruhá­zott városokban szüntessék meg. Legérdeke­sebb az indítvány indokolásában az az adat, hogy az utolsó három évben az átlagos robot­jövedelem 3270 koronát, ellenben a robot­szakasz adminisztratív költségei 4200 koronát tettek ki. A jobbágyság eltörlésében nagy szerepe volt annak, hogy a jobbágymunka nem fizette ki magát. A föld ott, ahol bérmunkával kísérle­teztek, jobban fizetett. Talán ugyanezen be­látás, ugyanezen ok törülni fogja a jobbágy­ság egyik maradványát, az állami robotot is. Wekerle Bécsben. Wekerle Sándor miniszterelnök ma dél­után Bécsbe érkezett s a király előtt való­színűleg kedden délelőtt jelenik meg. A miniszterelnök utazása elsősorban a szom­baton tartott minisztertanács következtében vált szükségessé; referálnia kell a király­nak a kartellbankról legutóbb hozott kor­mányhatározatokról. A mai nap folya­mán a miniszterelnök — bécsi jelen­tések szerint — alkalmat vett már arra, hogy érintkezésbe lépjen Bie­nerth báró osztrák miniszterelnökkel, az osztrák pénzügyminiszterrel és a közös miniszterekkel is. Az osztrák miniszterek­kel folytatott tanácskozásokban természe­tesen a bankkérdésről volt szó s szóba került az annexiós javaslat is, amelynek tárgyalása során az osztrák annexiós bi­zottságban heves támadások érték a Sara­jevóban fölállított magyar agrárbankot s különösen azt a magyar jogi fölfogást, amely Magyarországnak követeli az annektált tar­tományokat. A miniszterelnök bécsi útja a válságban nem jelent fordulatot; Wekerle bécsi tar­tózkodása még mindig csupán a banktár­gyalások előkészítését jelenti. A küszöbön álló banktárgyalásokkal foglalkozik egyéb­ként hétfő esti számában a „N. Fr. Presse" s egyebek között azt írja, hogy azok előtt, akik ismerik a legmagasabb körök hangu­latát s tudják, milyen nagy fontosságot tu­lajdonítanak ott a bankkérdésnek, kétség­telen, hogy a korona nem adja meg föl­hatalmazását az önálló bank fölállításá­hoz. Ha a függetlenségi párt ez esetben is ragaszkodik a követeléséhez, az új kor­mányt a hatvanhetes párt tagjaiból alakí­tanák meg. De a függetlenségi pártnak az esetben sem volna kellemes a helyzete — írja továbbá a „Presse" — ha az egyedül való uralkodásért föláldozná önálló bankos követelését, mert — és ez a legkisebb — éppen azokkal a jelszavakkal fordulnának ellene, amelyekkel ő küzdött Tisza Kálmán kormányzása idejében. Legjobb volna, mondja a cikk, ha a függetlenségi párt arra az útra lépne, amely, ha némi áldo­zattal is, a koalíció fönmaradásához ve­zetne. * Bécsből jelentik, hogy a király Wekerle miniszterelnököt kedden délelőtt külön ki­hallgatáson fogadja. Félhivatalosan jelentik továbbá, hogy a miniszterelnök mostani bécsi tartózkodásának nem célja, hogy a függő kér­dések bármelyikét dűlőre juttassa. A minisz­terelnöknek sem legfelsőbb kihallgatása, sem az osztrák és közös miniszterekkel való ta­nácskozása nem oly természetű, hogy válto­zás történhetnék a helyzetben; a miniszter­elnök mostani bécsi tartózkodása csupán tájé­koztató jellegű. Az alamizsnatörvény. A „B. H." egyik agráriusa vasárnap a szociál­demokrácia és a mezőgazdasági munkásság viszo­nyáról elmélkedett a lapjában. Bölcsen bebizonyí­totta, hogy a­­ földosztás nem célszerű segítség. A sok szóbeszéd közt akad egy följegyezni való részlet. Vagy talán a mindenféle baleset, betegség és rokkantság ellen biztosító pénztár lelkesítse a mezei proletárt ? Persze, amíg a gazda fizet he­lyette, nem törődik vele. De mihelyt a saját bő­rére menne és látná, hogy a befizetéseinek java­része egy nagy irodának föntartására megy, tehát az árakat szaporítja, bizony szólna valamit. Az érdekeltek már ma is hangoztatják, hogy minek a számtalan drága pénztár, melyből csak sok jelentkezés, ide-oda irkálás és utánajárás után lehet — de nem bizonyosan — valami csekélységet kapni. Inkább lenne több orvos és ápoló a sok improduktív bürokrata helyett. Segí­tünk egymáson, ahogy eddig tettük; vagy mondja ki az állam, hogy minden rászoruló beteget gyó­gyíttat, a baleseteknél segít és a rokkantakat el­tartja , vesse ki érte az adóját A nagykőrösi ku­pec már azon is megbotránkozott, hogy a buda­pesti vásárpénztárt egy sereg hivatalnokkal léte­sítették. Mondta, hogy (már­mint ő és én) enélkül is megtehetnénk, mint ahogy meg is voltunk; hát miért kell fizetnünk a költségét? Szóval a kom­plikált, nagyon sok bürokráciával járó, a kapato­sokat szaporító szociális intézménynek a parasztot nem lehet megnyerni. A Darányi-féle agyonreklámozott alamizsnatör­vények teljes kudarcát, népbolondító voltát agrá­rius így még be nem vallotta. A földmives tehát nem törődik az egésszel, minthogy a kolduspénz­tár úgy sem segít rajta. A gazdák meg dühösek érte, mert a pénzükön csak néhány bürokratát tartanak el s nem lehetnek érte a munkások jó­tevői. Hja, fából vaskarika — agráriusok segítése a munkásokon ... A koalíciós korszak protekciós rendszerét a közjegyzőhelyettesek már több ízben tették panasz tárgyává. Ezek a többnyire jó csa­ládból származó, előkelő összeköttetésekben lévő fiatal jogász urak azzal a reménységgel szánják el magukat a helyettesi évek szeré­nyen díjazott munkájára, hogy azután ők is kapnak valahol egy darab örökös ke­nyeret, egy a munkával arányban nem álló jövedelmet nyújtó szinekurát. És ebben­­ a hitükben most keservesen csa­lódtak, mert a koalíciós korszak Polónyi és Günther igazságügyminisztersége alatt Barta Ferenceket, Olay Lajosokat s egyéb kiérde­mesült, ellátásra szoruló politikusokat és fő­korteseket ültettek be a közjegyzőségekbe. A közjegyző-helyetteseknek csak a hitványa jut. A mult évben 14 közjegyzői állást töltöttek be, ebből csak négyet helyettessel s ez utóbbiak közül egyik-másik a megélhetést sem bizto­sítja. Az ilyen szemérmetlen koalíciós etetés ellen mit tehetnek a magyar­ közjegyzőhelyet­tesek? „Megütközéssel tudomásul veszik." A kaszinók politizálnak. A „nagy" kaszinók közgyűlést tartottak vasár­nap. Sok tósztet mondtak, sok frázist eldörögtek a miniszteri és nem miniszteri állású emberek. A frázisok üresek voltak, de a politikáról szóltak. A két nagy kaszinó közgyűlésén választások is vol­tak. A vezetésből kiszorítottak néhány „darabon­tot". A Nemzeti Kaszinóban Fejérváry Gézát, az 5

Next