Népszava, 1909. augusztus (37. évfolyam, 181–205. sz.)
1909-08-01 / 181. szám
8 tehát félévig tulajdonképpen ingyen dolgoztatja a munkást és csak félévig fizeti ki a munka teljes értékét. Ebből a félévből egy hónapig a mészárosnak meg a marhatenyésztő ezerholdasnak, másik hónapig a háziúrnak, a harmadik hónapban a péknek meg a földbirtokosnak kell dolgozni. A többi időt átdolgoztatja a szabó, az állam, meg az ördög tudja még ki. A szegény ember pedig csak dolgozik, dolgozik, izzad és tűr s azt sem tudja kiért, miért? Látja, hogy gyűlik a más vagyona és nem tudja, hogy ezt a vagyont ő szerezte, ezért ő dolgozott meg. Hogy másnak palotája legyen : ő fizeti az odvak bérét. Hogy más pezsgőt igyek: az ő gyereke nem kaphat tejeskávét reggelire. A maga élete meg a családjáé — ez marad meg neki, ennyi a jutalom egy egész élet munkájáért, ezt még nem veszik el tőle, mert — szükségük van rá. Kell, hogy éljen a szegény ember, kell, hogy gyereket neveljen keserves fáradtsággal, mert különben nincs, aki vagyont gyűjtsön a gazdagnak. Ha pedig már nem való munkára, ha az öreg szabósegéd reszkető kezéből kiesett a tű, ha a vén kőmives nem bírja már az állványon a napsütést, a napszámos nem birja a téglát , akkor elveszhet éhen, vagy élhet a gyerekei kegyelemkenyerén. Az öreg hivatalnok félig vak szemével nem látja a betűt: menjen nyugdíjba és éljen meg a feléből annak, aminek egészéből sem tudott megélni. Ha már nem tud a szegény ember vagyont keresni másnak, akkor az élete sem érték, akkor még arra sincs módja, hogy egy élet rengeteg fáradtságát, sok keserűségét, tengernyi szomorúságát elpihentesse, elaltassa.A dolgos, szegény ember kenyere sós kenyér, a reménytelenség könye áztatja. Nincs mit várnia mástól. Ki tesz érte valamit? Az állam? Az az állam, amely minden falatját, minden korty italát megadóztatta, amely elviszi katonának, hogy védelmezze a gazdagok vagyonát, amely segít kihurcolni az országból a gabonát, lisztet, húst, csakhogy gazdagodjanak a nagybirtokosok és ne legyen a magyar népnek elég ennivalója a magyar föld termékéből? Az a képviselőház tenne a szegényekért, amelyben a gabonauzsorás földesurak parancsolnak, ahol munkásembernek szava nincs? Vagy a község, a városi tanács segítené a szegény embert több kenyérhez, olcsó lakáshoz? Hiszen ebben a tanácsban meg a háziurak, pohos pékek s a nép többi piócái parancsolnak! Talán a paptól várjunk valamit? Attól a paptól, aki maga is megadóztat bennünket százféle uton-módon, akinek adót fizetünk a cerimoniáiért, mert születtünk, mert házasodunk, mert meghalunk, pedig a papságnak két millió hold földje, másfélmilliárd korona vagyona van ebben az országban?! A képviselőház az ezerholdasoké, a városi tanács a háziuraké, az egyház a papoké — de a munkásmozgalom, a munkásszervezet, a szocialista párt — a szegény emberé. Azé a szegény emberé, aki mindenkinek dolgozik s akit ez a párt tanit meg önmagának is dolgozni. Azé a szegény emberé, akinek keserves kenyerét a szájából is elkívánják s akit ez a párt tanít meg védelmezni a kenyerét. Csak egy támasztéka van a szegény embernek: önmaga. Csak egy módon tud hatalomhoz jutni: ha összetart. A boldogság. — Irta Révész Mihály. — — Hát akkor eljönnél hozzám ? Feleségnek. — Él. Bányai János akkor este megcsókolta a lányt, aki már vagy három órán át pityergett, attól kezdve, hogy a ligetben egy zörgő akácfa alatt megmondotta neki, hogy mi a szándéka, egészen mostanig, amikor már végleg megegyeztek, a lány is odanyomta száját a Bányai János borostás arcához és ezzel megvolt az eljegyzés. Bányai János apátlananyátlan árva volt és a lánnyal egy faluból való. Ez hozta őket össze. A lány tizenkilenc éves volt már és özvegy édesanyja télire fölküldte ebbe a nagy városba szolgálni. Április végén, így beszéltek meg legalább otthon, visszamegy Némedire. Dehát abból sem lesz semmi. Lidit egyszer a csarnok előtt elfogta egy nyurga legény, ez a Bányai-gyerek és attól kezdve ismerősök voltak. Nem úgy, ahogy Pesten szokás, hogy a lány kölcsön ad a legénynek, ha ennek nagyon elfogyott a pénze, tesz el neki a maradék húsból, tésztából, ebből-abból, a legény meg fizeti vasárnaponként a kimaradás költségeit: a két-három pohár sört, a ligeti mulatozást, a kapupénzt és egyebet. Bányai János erkölcsös, tisztességtudó legény volt és Lidiből sem lehetett volna egy-kettőre pesti lányt faragni. Jánosban, aki tizenkét esztendős korában elkerült Némediből Pestre inasnak (falun csúfolták is eleget a gyerekek az elutazása előtt, hogy: „suszter, majd ád a mesteri"), a Lidivel egyszer-kétszer való találkozás után hamarosan föltámadtak a falusi emlékek. A mező, a virágok, a kis ház, a mindig biztos kenyér és a A szociáldemokrata pártról sok minden rosszat elmondtak már ellenségei. Nem elég, hogy az ő kezükben van a hatalom és a pénz, amelyekkel küzdhetnek ellenünk, becsületünktől is meg akarnak fosztani, reánk zuditják a rágalmak szennyes árját, hogy a nép, amelynek jóvoltáért küzdünk, bizalmatlanul forduljon el pártunktól. Egyet azonban mégsem tagadhatnak el ellenségeink. És ez az, hogy a szociáldemokrácia az egyetlen párt, amely nyíltan és egyenesen, programmjában és működésében, a szegény ember sorsának javulásáért, a munkás jobb megélhetéséért, több jogért és több kenyérért küzd. Nem tagadhatják el azt sem, hogy minmindig biztos lakás emlékei. És amikor egyszer Lidi panaszkodott, hogy összeszidta az asszonya, hogy lehordta, elmondta mindennek, csak jónak nem, megint csak a falura gondolt, meg arra, hogy a falun, legalább abban a faluban, ahol ők laktak, nem volt nagysága és nem volt mindeneslány. És eszébe jutottak a gyermeksége boldog esztendei, amikor még élt az apja, az anyja, amikor még nem a más keserű kenyerét kellett ennie, amikor még Lidivel kergetődztek. Aztán mindjobban összebarátkoztak és János már félteni kezdette a lányt a pesti legényektől, a korcsmázóktól. És egyszer este azt mondta a lánynak, hogy mondanivalója van, menjenek arra a liget felé. Elmentek arra a liget felé és amikor elváltak, János már vőlegény volt, Lidi meg menyasszony. Egynehány forintja volt a lánynak és ezzel a néhány forinttal sürgették a házasság dolgát. írtak haza, a beleegyezés megjött, irtak az iratokért, minden ment, mint a karikacsapás és Lidi és János úsztak az örömben. Ketten mégis csak jobban átúsznak az élet bajain, mint kiki maga, — ebből indultak ki és a többi már folyt ebből. Haza nem mehetnek, a mesterember majd mind éhenhal Némediben, cipész meg pláne három is van, — majd megélnek itt Pesten, ahol annyi, de annyi szegény ember megél. János törte magát, nagyon komolyan vette a házasságot, biztos alapot akart jövendő életüknek, addig szaladgált, amíg novemberre házmesterséget kaptak. A jövendő élet tervrajza megvolt: Lidi lesz a házmesterné, nappal végzi a ház körül való dolgokat, János meg hord haza cipőmunkákat és éjjel dolgozik, éjjel úgyis NÉPSZAVA 1009 augusztus 1. Munkások a börtönben, de a haladás, aminek a munkás hasznát látta, a magasabb munkabér, a rövidebb munkaidő, a betegség, rokkantság esetére, a baleset ellen való munkásbiztosítás, a munkásvédelem a szociáldemokrata munkásmozgalom fejlődésével függ össze. Nem tagadhatják, hogy a szociáldemokrata párt az egyetlen, amely bátran hirdeti, hogy az urak politikája a nép érdekeit nem szolgálja s ezért a nép, a dolgozó milliók tömege csak akkor lesz igazán boldog, ha ő lesz úr a politikában, más szóval, ha saját maga intézi a sorsát. Érthető tehát, hogy ez a párt nem tetszik a politika mostani urainak, a társadalom most uralkodó osztályainak s azért, amit csak lehet, elkövetnek ez ellen a párt ellen, amelynek diadala az ő bukásukat jelenti. Ezért megragadnak ellenünk minden eszközt. Ezért lesz fegyver az ő kezükben a törvény is ellenünk, mert a törvényt már úgy csinálják, hogy az az ő uralmukat védje és a törvénynek ezt az erejét még fokozza az, hogy a bíróság is ő tőlük függ, tehát a törvényt a bíróság úgy alkalmazza, úgy magyarázza, ahogy nekik legjobb. Száraz statisztikával, de a szó és írás minden erejénél, hevénél hatalmasabban, tüzesebben lázító számadatokkal varázsoljuk ide azt a csatateret, ahol a magyar osztálybíróság diadalmámorban tombolva, járja a győzelmi táncot. A szervezett munkásokra, az üldözés tüzében öntudatos szociáldemokratákká edződött magyarországi proletárokra vár a föladat, hogy ebből a hazug, részeg mámorból kijózanítsa úgy az osztálybíróságot, mint annak uszító gazdáit, a politikai és gazdasági hatalom, mai urait, a népellenes reakciót. És ezek az adatok — minket eltiporni akaró ellenség hadi tettei — bizonyára alkalmasak lesznek arra, hogy a mi hadseregünkben a védekezés szükségességének belátását előidézzék s az erőket e támadások teljes visszaverésére megacélozzák. A magyar bíróságok a folyó év első felében a következő büntetéseket szabták ki a mozgalommal kapcsolatos ügyekben vádolt elvtársakra : Pozsonyi Gyula 8 napi fogház, 10 korona. Fleischer Dávid 10 havi börtön. Frankl Sándor 7 havi börtön. Pompejusz Géza 3 havi államfogház. Kaszaki György 2 év, hat havi börtön. Nagy Balázs 1 év, 6 havi börtön. Stegner Ferenc 1 év, 6 havi börtön. Kiss Károly 6 havi fogház, 200 korona. Dér Bálint 5 napi államfogház, 20 korona, csak föl kell kelni sokszor; a ház nagy és kapupénzes legény van sok. Mintha az úristen is csak a Bányai János meg a Fehér Lidi ügyét tartotta volna a legkedvesebb dolgának: minden bevált. Sok lesz a munka, dolgozniok kell éjjel-nappal a falat kenyérért meg a biztos lakásért, söpörni, sikálni kell majd az asszonynak, aicit majd nem lehet tartani, mert annak már nincs hely a házban, minden második nap cselédi munkát is kell végezni majd a háziuréknál, — de hát azért fiatalok, hogy birják a munkát. — Hát küzködünk és dolgozunk és törjük magunkat, — mondta az esküvő előtt való napon János — de azért a magunkéi leszünk, becsületes munkából élünk meg, és ki tudja, hát ha jobbra fordul majd... És szép lesz így, Lidi, szép lesz. Nem leszel cseléd. A magadé leszel. Meg az enyém leszel. És én a tied. A Lidi megint könnyezett és megcsókolta a vőlegényét. Az visszacsókolta. Nagyon szerették egymást. És nagyon boldogok voltak. Azután megvolt az esküvő. Aznap be is költöztek abba a külvárosi nagy házba, a házmesteri lakásba. Ez a lakás voltaképpen csak konyha volt, ott volt a háziurék lakása mellett közvetlenül és a háziuri lakás konyháját csípték el a házmesterek számára. Ketten voltak csak és egy ágy, egy asztal, egypár szék, a műhely, meg az a kis cókmók, ami kettejüknek volt, szépen megfért ebben a lakásban. És amikor berendezkedtek és férj meg feleség lettek, nagyon szerették egymást és nagyon boldogok voltak. János kényeztette az asszonyt, aki amióta az eszét tudja, mindig más szolgálója volt és az asszonynak ez a nagy szeretet, ez a kényeztetés nagyon jól