Népszava, 1909. augusztus (37. évfolyam, 181–205. sz.)

1909-08-01 / 181. szám

8 tehát félévig tulajdonképpen ingyen dol­goztatja a munkást és csak félévig fizeti ki a munka teljes értékét. Ebből a félévből egy hónapig a mészárosnak meg a marha­tenyésztő ezerholdasnak, másik hónapig a háziúrnak, a harmadik hónapban a péknek meg a földbirtokosnak kell dolgozni. A többi időt átdolgoztatja a szabó, az állam, meg az ördög tudja még ki. A szegény ember pedig csak dolgozik, dolgozik, izzad és tűr s azt sem tudja kiért, miért? Látja, hogy gyűlik a más vagyona és nem tudja, hogy ezt a vagyont ő szerezte, ezért ő dolgozott meg. Hogy másnak palotája legyen : ő fizeti az odvak bérét. Hogy más pezsgőt igyek: az ő gyereke nem kaphat tejeskávét reggelire. A maga élete meg a családjáé — ez marad meg neki, ennyi a jutalom egy egész élet munkájáért, ezt még nem veszik el tőle, mert — szükségük van rá. Kell, hogy éljen a szegény ember, kell, hogy gyereket nevel­jen keserves fáradtsággal, mert különben nincs, aki vagyont gyűjtsön a gazdag­nak. Ha pedig már nem való munkára, ha az öreg szabósegéd reszkető kezéből ki­esett a tű, ha a vén kőmives nem bírja már az állványon a napsütést, a napszá­mos nem birja a téglát , akkor elveszhet éhen, vagy élhet a gyerekei kegyelem­kenyerén. Az öreg hivatalnok félig vak szemével nem látja a betűt: menjen nyug­díjba és éljen meg a feléből annak, ami­nek egészéből sem tudott megélni. Ha már nem tud a szegény ember vagyont keresni másnak, akkor az élete sem érték, akkor még arra sincs módja, hogy egy élet ren­geteg fáradtságát, sok keserűségét, ten­gernyi szomorúságát elpihentesse, elaltassa.­­A dolgos, szegény ember kenyere sós kenyér, a reménytelenség könye áztatja. Nincs mit várnia mástól. Ki tesz érte va­lamit? Az állam? Az az állam, amely minden falatját, minden korty italát meg­adóztatta, amely elviszi katonának, hogy védelmezze a gazdagok vagyonát, amely segít kihurcolni az országból a gabonát, lisztet, húst, csakhogy gazdagodjanak a nagybirtokosok és ne legyen a magyar népnek elég ennivalója a magyar föld ter­mékéből? Az a képviselőház tenne a sze­gényekért, amelyben a gabonauzsorás föl­desurak parancsolnak, ahol munkás­embernek szava nincs? Vagy a köz­ség, a városi tanács segítené a szegény embert több kenyérhez, olcsó lakáshoz? Hiszen ebben a tanácsban meg a háziurak, pohos pékek s a nép többi piócái paran­csolnak! Talán a paptól várjunk valamit? Attól a paptól, aki maga is megadóztat bennünket százféle uton-módon, akinek adót fizetünk a cerimoniáiért, mert szület­tünk, mert házasodunk, mert meghalunk, pedig a papságnak két millió hold földje, másfélmilliárd korona vagyona van ebben az országban?! A képviselőház az ezerholdasoké, a vá­rosi tanács a háziuraké, az egyház a pa­poké — de a munkásmozgalom, a munkás­szervezet, a szocialista párt — a szegény emberé. Azé a szegény emberé, aki min­denkinek dolgozik s akit ez a párt tanit meg önmagának is dolgozni. Azé a sze­gény emberé, akinek keserves kenyerét a szájából is elkívánják s akit ez a párt ta­nít meg védelmezni a kenyerét. Csak egy támasztéka van a szegény embernek: önmaga. Csak egy módon tud hatalomhoz jutni: ha összetart. A boldogság. — Irta Révész Mihály. — — Hát akkor eljönnél hozzám ? Feleségnek. — Él. Bányai János akkor este megcsókolta a lányt, aki már vagy három órán át pityer­gett, attól kezdve, hogy a ligetben egy zörgő akácfa alatt megmondotta neki, hogy mi a szándéka, egészen mostanig, amikor már vég­leg megegyeztek,­­ a lány is odanyomta szá­ját a Bányai János borostás arcához és ezzel megvolt az eljegyzés. Bányai János apátlan­anyátlan árva volt és a lánnyal egy faluból való. Ez hozta őket össze. A lány tizenkilenc éves volt már és özvegy édesanyja télire föl­küldte ebbe a nagy városba szolgálni. Április végén, így beszéltek meg legalább otthon, visszamegy Némedire. Dehát abból sem lesz semmi. Lidit egyszer a csarnok előtt elfogta egy nyurga legény, ez a Bányai-gyerek és attól kezdve ismerősök voltak. Nem úgy, ahogy Pesten szokás, hogy a lány kölcsön ad a le­génynek, ha ennek nagyon elfogyott a pénze, tesz el neki a maradék­ húsból, tésztából, eb­ből-abból, a legény meg fizeti vasárna­ponként a kimaradás költségeit: a két-három pohár sört, a ligeti mulatozást, a kapupénzt és egyebet. Bányai János erkölcsös, tisztesség­tudó legény volt és Lidiből sem lehetett volna egy-kettőre pesti lányt faragni. Jánosban, aki tizenkét esztendős­ korában elkerült Némediből Pestre inasnak (falun csúfolták is eleget a gyerekek az elutazása előtt, hogy: „suszter, majd ád a mesteri"), a Lidivel egyszer-kétszer való találkozás után hamarosan föltámadtak a falusi emlékek. A mező, a virágok, a kis ház, a mindig biztos kenyér és a A szociáldemokrata pártról sok minden rosszat elmondtak már ellenségei. Nem elég, hogy az ő kezükben van a hatalom és a pénz, amelyekkel küzdhetnek elle­nünk, becsületünktől is meg akarnak fosz­tani, reánk zuditják a rágalmak szennyes árját, hogy a nép, amelynek jóvoltáért küzdünk, bizalmatlanul forduljon el pár­tunktól. Egyet azonban mégsem tagadhatnak el ellenségeink. És ez az, hogy a szociál­demokrácia az egyetlen párt, amely nyíl­tan és egyenesen, programmjában és mű­ködésében, a szegény ember sorsának ja­vulásáért, a munkás jobb megélhetéséért, több jogért és több kenyérért küzd. Nem tagadhatják el azt sem, hogy min­mindig biztos lakás emlékei. És ami­kor egyszer Lidi panaszkodott, hogy össze­szidta az asszonya, hogy lehordta, elmondta mindennek, csak jónak nem,­­ megint csak a falura gondolt, meg arra, hogy a falun, legalább abban a faluban, ahol ők laktak, nem volt nagysága és nem volt mindenes­lány. És eszébe jutottak a gyermeksége bol­dog esztendei, amikor még élt az apja, az anyja, amikor még nem a más keserű kenye­rét kellett ennie, amikor még Lidivel kerge­tődztek. Aztán mindjobban összebarátkoz­tak és János már félteni kezdette a lányt a pesti legényektől, a korcsmázóktól. És egy­szer este azt mondta a lánynak, hogy mon­danivalója van, menjenek arra a liget felé. Elmentek arra a liget felé és amikor elvál­tak, János már vőlegény volt, Lidi meg menyasszony. Egynehány forintja volt a lánynak és ezzel a néhány forinttal sürgették a házasság dol­gát. írtak haza, a beleegyezés megjött, irtak az iratokért, minden ment, mint a karika­csapás és Lidi és János úsztak az örömben. Ketten mégis csak jobban átúsznak az élet bajain, mint kiki maga, — ebből indultak ki és a többi már folyt ebből. Haza nem me­hetnek, a mesterember majd mind éhenhal Némediben, cipész meg pláne három is van, — majd megélnek itt Pesten, ahol annyi, de annyi szegény ember megél. János törte ma­gát, nagyon komolyan vette a házasságot, biztos alapot akart jövendő életüknek, addig szaladgált, amíg novemberre házmesterséget kaptak. A jövendő élet tervrajza megvolt: Lidi lesz a házmesterné, nappal végzi a ház körül való dolgokat, János meg hord haza cipő­munkákat és éjjel dolgozik, éjjel úgyis ­ NÉPSZAVA 1009 augusztus 1. Munkások a börtönben, de a haladás, aminek a munkás hasz­nát látta, a magasabb munkabér, a rövidebb munkaidő, a betegség, rokkant­ság esetére, a baleset ellen való munkás­biztosítás, a munkásvédelem a szociálde­mokrata munkásmozgalom fejlődésével függ össze. Nem tagadhatják, hogy a szo­ciáldemokrata párt az egyetlen, amely bát­ran hirdeti, hogy az urak politikája a nép érdekeit nem szolgálja s ezért a nép, a dolgozó milliók tömege csak akkor lesz igazán boldog, ha ő lesz úr a politikában, más szóval, ha saját maga intézi a sorsát. Érthető tehát, hogy ez a párt nem tet­szik a politika mostani urainak, a társa­dalom most uralkodó osztályainak s azért, amit csak lehet, elkövetnek ez ellen a párt ellen, amelynek diadala az ő bukásukat jelenti. Ezért megragadnak ellenünk min­den eszközt. Ezért lesz fegyver az ő kezük­ben a törvény is ellenünk, mert a törvényt már úgy csinálják, hogy az az ő uralmu­kat védje és a törvénynek ezt az erejét még fokozza az, hogy a bíróság is ő tőlük függ, tehát a törvényt a bíróság úgy alkal­mazza, úgy magyarázza, ahogy nekik legjobb. Száraz statisztikával, de a szó és írás minden erejénél, hevénél hatalmasabban, tüzesebben lázító számadatokkal varázsol­juk ide azt a csatateret, ahol a magyar osztálybíróság diadalmámorban tombolva, járja a győzelmi táncot. A szervezett mun­kásokra, az üldözés tüzében öntudatos szociáldemokratákká edződött magyaror­szági proletárokra vár a föladat, hogy ebből a hazug, részeg mámorból ki­józanítsa úgy az osztálybíróságot, mint annak uszító gazdáit, a politikai és gazdasági hatalom, mai urait, a nép­ellenes reakciót. És ezek az adatok — minket eltiporni akaró ellenség hadi tettei — bizonyára alkalmasak lesznek arra, hogy a mi hadseregünkben a védekezés szüksé­gességének belátását előidézzék s az erőket e támadások teljes visszaverésére meg­acélozzák. A magyar bíróságok a folyó év első felében a következő büntetéseket szabták ki a moz­galommal kapcsolatos ügyekben vádolt elv­társakra : Pozsonyi Gyula 8 napi fogház, 10 korona. Fleischer Dávid 10 havi börtön. Frankl Sándor 7 havi börtön. Pompejusz Géza 3 havi államfogház. Kaszaki György 2 év, hat havi börtön. Nagy Balázs 1 év, 6 havi börtön. Stegner Ferenc 1 év, 6 havi börtön. Kiss Károly 6 havi fogház, 200 korona. Dér Bálint 5 napi államfogház, 20 korona, csak föl kell kelni sokszor; a ház nagy és kapupénzes legény van sok. Mintha az úristen is csak a Bányai János meg a Fehér Lidi ügyét tartotta volna a leg­kedvesebb dolgának: minden bevált. Sok lesz a munka, dolgozniok kell éjjel-nappal a falat kenyérért meg a biztos lakásért, söpörni, si­kálni kell majd az asszonynak, aicit majd nem lehet tartani, mert annak már nincs hely a házban, minden második nap cselédi munkát is kell végezni majd a háziurék­nál, — de hát azért fiatalok, hogy birják a munkát. — Hát küzködünk és dolgozunk és törjük magunkat, — mondta az esküvő előtt való napon János — de azért a magunkéi leszünk, becsületes munkából élünk meg, és ki tudja, hát ha jobbra fordul majd... És szép lesz így, Lidi, szép lesz. Nem leszel cseléd. A ma­gadé leszel. Meg az enyém leszel. És én a tied. A Lidi megint könnyezett és megcsókolta a vőlegényét. Az visszacsókolta. Nagyon szeret­ték egymást. És nagyon boldogok voltak. Azután megvolt az esküvő. Aznap be is köl­töztek abba a külvárosi nagy házba, a ház­mesteri lakásba. Ez a lakás voltaképpen csak konyha volt, ott volt a háziurék lakása mel­lett közvetlenül és a háziuri lakás konyháját csípték el a házmesterek számára. Ketten vol­tak csak és egy ágy, egy asztal, egypár szék, a műhely, meg az a kis cók­mók, ami kette­jüknek volt, szépen megfért ebben a lakás­ban. És amikor berendezkedtek és férj meg feleség lettek, nagyon szerették egymást és nagyon boldogok voltak. János kényeztette az asszonyt, aki amióta az eszét tudja, mindig más szolgálója volt és az asszonynak ez a nagy szeretet, ez a kényeztetés nagyon jól

Next