Népszava, 1910. január (38. évfolyam, 1–25. sz.)

1910-01-15 / 12. szám

1910 január 13. NÉPSZAVA Tudvalevő, hogy az állam milliókat költ az úgynevezett kongruára, vagyis arra, hogy a papok az állam pénzéből kapjanak jelenté­keny fizetés-kiegészítést. Apponyi, a csuhások legbuzgóbb pártfogója, a koalíciós uralmat arra használta föl, hogy a kongruát fölemelje. Erre jutott pénz bőven. Apponyinak láncolt a ri­ják az izgatott vonalak és ül a vállak fölött a papirosra szinte odadöntött nyak. Az uj emberrajzolásnak gondolata viaskodik itten, nem az újságért, mert nem is történik itt bálványdöntő pózokért semmi hajsza, de egy más ember, új ember, az egyéniség hozza a maga szenvedélyességét, a maga törvényeit, a maga művészetét, amelynek fölismerése a kö­zönség részére mindig csak később következik. Kernstock még maga is ködösnek érezheti a jövendőjét, a múlt évi Miénk­ tárlati képe és a mostani figurális képei csak az étappe-ot jelzik, de mögöttük izmok feszülését, a ma­gábaszállásnak rajongó vágyait, egy nagy tem­peramentumnak háborgó küzdelmét, egy­ ér­tékes agyvelőnek fanatikus elgondolásait érez­zük — amíg a teljes kibontakozás első, addig is nem a legizgalmasabb szépségeit kapjuk egy háborúban levő talentumnak? Akik ezt észre­venni nem tudták, nem akarták, Kernstockot már azzal is bántották, hogy iskolát csinált. Akik a Könyves Kálmán termeiben Kernstock kö­rül szerepelnek, gőgösen fogadhatják ezt a hozzájuk is adresszált megállapítást. Különö­sen azért volt szép ez a kiállítás, mert ritka látványosságot kínált. Egy-két ember közöt­tük annyira különálló, a maga művészetével reprezentáló, hogy a gáncsoskodók majd, ta­lán nemsokára, nekik is külön-külön föl­ajánlhatják a katedrát. Elkapja az embert a gondolat, hogy ebben a szegény, beteg or­szágban, mennyi talentum toppan elénk, mind többen és mind többen. Sok kallódás, le­züllés, mindenfajta szenvedés trágyázhatta meg ezt a földet, hogy nem nyugszik, uj és uj zsendülésnek indul s szüntelen harcba küldi a fiait. Harcosan, fiatalon, a benső küzdelemnek már világos eredményeivel állt elénk Pór Bertalan, Czigány Dezső, Czóbel Béla Mind a Ezt a hírt Apponyi most a „Magy. Tud." útján megcáfol­tatja. Mindenesetre különös, hogy a „Budapesti Napló" név szerint megne­hárman más csapáson járnak és a Kernstock negyedik útjával perspektíva emelkedik elénk, mennyire kiszélesedik a magyar festőművé­szet határa, ha győzik hittel, ha . . . Pór Ber­talan nagy arcképe az utóbbi évek legérde­kesebb produktuma. Hasonlatos a pályafutása Kernstockéhoz. Komoly sikereivel betelve, többre, nagyobbra szomjazott és talán jól mérjük az időt, négy évi lelki-gondolati vívó­dásnak dokumentuma ez a nagyszabású arcképtanulmány. Az egyszerűség a jellem­zője ennek a képnek, ezért halkítja Por a színeit, ezért domináltatja alakjain a beszélő rajzot, ezért tömöríti erős marokkal egy hangulat alá családi csoportját. A hatást el is éri; különös, borús zengésű líla fogja össze ezeket a szomorú embereket. Az arckép­festésnek mélységeket nyitó gondolatával viaskodik Czigány Dezső is. Önarcképe a legdacosabban félrelöki a kipróbált módokat, hogy hogyan kerekedik ki egy portré, mindezt tudja, de önmagát érzi és szinte süvölt a hangja, az ő hangja, ahogyan, szilajon, durva izmossággal, szin­orgiával, homlokon - szemeken - túli világok éreztetésével elénk viszi önmagát. Itt sem iskola­alapításról, újságok fölfedezéséről van szó, de egy szép, tüzes egyéniség bontakozik előttünk, aki magát mutatja és mert itt él köztünk és azt a nehéz, forradalmas levegőt szívja, ami már erre is lendül, belekapcsolja az egyéni­ségét, a művészetét, az időbe, mely harci kedvet követel minden emberé­től. Nekünk külön érdeklődésünk a Czóbel Béla fejlődése is. A legintelligensebb festők közül való, aki csöndben, filozófus elvonult­ságban él a művészetének. Sokáig láttuk a küzdelmét, azt az eléggé meg nem érezhető állapotot, mely a magasrendű törekvés és a teremtőerő szenvedései harcából keletkezik. A román nemzeti párt vezetősége fölhívja az összes magyarországi románokat, hogy a küszöbön álló új választásokra az összes kerületekben erősen szervezkedjenek és csak olyan jelöltet állítsanak és olyan jelöltekre szavazzanak, akik a román nemzeti párt ismert programmja mellé ál­lanak. A Sarajevoban megjelenő „Hrvatska Dnetnik" című lap heves támadást intéz Khuen Híder­váry gróf személye és politikája ellen. A cikk miatt az országos kormány a lap összes példa-A harmónia, úgy látszik, most száll le a mű­vészre, egyik jele a „Tájkép" című műve, mely a legszebb és pátoszával, forró szubjek­tivitásával a legizgalmasabb képe volt a Könyves Kálmán-tárlatnak. Most pedig igazi kedvünk van rá, hogy ebbe a kitűnő társaságba bevigyünk egy ifjú festőt, akit a közönség alig ismer. Egry József a neve. A Művészház első tárlatán szerepelt körülbelül harminc képpel. A mi hitünk sze­rint ez az ismeretlen, ifjú ember egymaga töb­bet ér, mint az egész Műcsarnok. Nem tudunk róla semmit, csak azt, hogy ifjú és mindazt, ami­ről a képei beszélnek. Ilyenek a képtémái: az éjjeli menhely előtt, kaszások, szajnaparti kikötő, mosónő, a munka, a munkából haza­térők, csirkefogók, processzió, stb. Valami nagy szomorúságból, fájdalmak tájékáról jön ez a roppant erős ember és döngök a léptei s még nagyobb az örömünk, mert úgy látjuk, hogy felénk jön. Ami a képein megrendít, a komorságával föllázít, a meglátásaival igazsá­gokat süt az eszünkre, azok a mi érzés- és gondolatvilágunkból valók. „A hazatérők", „A kaszások", a „Szajnaparti munkások" mo­numentális, leigázó hatása alól nem szabadul­hat senki. Egy új nagy talentum. Mindegyre több. Akik lélekezni akarnak és mind belezsúfolódnak ebbe a szűk országba. Talán mást jelent ez a talentum-rajzás? ha százszor is nem akar, ha a pusztulásig védi is a maradiságát ez az ország, mégis kimoz­dítják sarkaiból az uj fiai? Reccsen, ropog a tradíciós Magyarország, robbantgatják a poli­tikai bagolyvárait, döntögetik a tömlöcös társadalmi falait, televényesre forgatják a senyvedt kultúra­ földjeit — talán­­ tovább­zökkenünk a határtól, hogy kelet és nyugat között csökönyösen frakterkedjünk, c­sak bak­terkedjünk, stb. l­ ismerése miatt mellőzik, a m. kir. kereskedelmi miniszter felkérte az Egyesült­ Államok posta­igazgatóságát, hogy lássa el postahivatalait meg­felelő utasítással arra nézve, hogy a kivándorol­taknak a postautalvány-megkeresések kiállí­tásánál segítségére legyenek. Megkönnyíti a postautalvány-megkeresések kitöltését az Egye­sült­ Államok postaigazgatóságának az az in­tézkedése, hogy olyan űrlapokat hoz forga­lomba, amelyek magyar útbaigazító szöveggel is el vannak látva. Ezzel a rendelettel most már az amerikai kivándorlás két mozgalmi kérdése, az emberek kivándorlása és a pénz bevándorlása szabályozva van. A belügymi­niszter rendelete helyes és kívánatos, hogy a keserves munkával megszerzett dollárokat kivándorolt munkástestvéreink ne veszítsék el. A kivándorlók által a nagy bankok közve­títésével és közvetlenül Magyarországba kül­dött összegek a következők: Ezekben az összegekben nem foglaltatnak benn azok az összegek, amelyeket a hazatérő kivándorlók hoztak magukkal. Kétségtelen, hogy a hazaküldött összegek hirtelen csökke­nése 1908-ban nagy részben a visszavándorlás emelkedésére vezethető vissza, de nem ke­vésbé kétségtelen az is, hogy az amerikai munka új megindulásával ez az aranyfolyam újból meg fog indulni. Ezek nélkül az össze­gek nélkül a magyar parasztságot már telje­sen elnyelték volna az adósságok, a bankok, a takarékpénztárak és uzsorások. S a szörnyű magas földárak, amelyek érthetővé teszik az erősen megindult parcellázásokat és jó rész­ben ezeknek a pénzküldeményeknek a követ­kezményei. Kinek ad Apponyi kongruát és kinek nem? lelke és bizott a mája örömében, hogy olyan alaposan tömheti a csukásokat. De egy titkos fájdalom mégis rágódott a szivén: az, hogy a római csuhásokon kívül a protestáns papok­nak is kellett kongruát adnia. Most azután, hogy a nagy férfiú eljutott uralmának végére, könnyít egy kicsit a szive titkos fájdalmán. Hogyan könnyít ? Úgy, hogy — hivatkozva az ex-lexre — a protestáns lel­készek kongruáját az újévben már nem folyó­sította. De ugyanez az ex-lex nem akadályozta meg őt abban, hogy folyósítsa a katolikus papság kongruáját. Erről az ügyről dr. Baksa Lajos, a refor­mátus konventi iroda előadója, a „B. N." egyik munkatársa előtt egyebek közt ezt mondta: " A gyakorlat eddig az volt, hogy a miniszté­riumban mindég már az elő­ső év decemberében elkészítették az utalványozási jegyzéket, úgy, hogy január elsején az illetékes püspökök már föl is vehették a pénzt s gondoskodhattak annak az elosztásáról. Most azonban ez nem tör­tént meg! Miután hiába vártam az utal­ványozást, tudakozódtam a minisztériumban, a­hol azt az értesítést kaptam, hogy Apponyi ren­deletet adott ki, mely meghatározza, hogy az ex­lex alatt mely összegek utalványozhatók és me­lyek nem ? A protestáns papok kongruája a nem­utalványozható összegek közt van fölsorolva. Tudtommal minden személyi jellegű illetményt — dacára az ex-texitek — pontosan utalványoz­tak. A kongrua, mint a protestáns papok fizetésé­nek kiegészítése, tisztára a személyi illetmény jellegével bír . Apponyi egyedül erre vonatkozó­lag tett kivételt. Ugyanaz a hírlapíró a minisztériumban azt a fölvilágosítást kapta, hogy Apponyi az ex­lex állapotban csak az olyan személyi járan­dóságokat folyósította, amelyeket „az élet kényszere tesz elkerülhetetlenül szükségessé" ; továbbá, hogy a katolikus papok kon­gruáját a kultuszminiszter ige is kiutal­ványozta, még­pedig már 1909 december 26-án. Persze a jezsuita­ növendék talált je­zsuita formulát, amellyel ezt a kétféle eljárást megokolta. Az egyenes ész­árású ember azon­ban váltig törheti a fejét, hogy miért nagyobb „az élet kényszere" a szent nőtlenségben élő katolikus papnál, mint a családos református lelkésznél ? Mi persze a legnagyobb lelkesedéssel tap­solnánk annak a miniszternek és annak a kormánynak, aki végleg megszüntetné az összes papok összes állami járandóságait. De ahogyan a hatalomból kicsöppent Apponyi elbánt a kétféle papsággal, arról csak egy vé­leménye lehet minden tisztességes embernek: az, hogy klerikális hitványság, millió koronákban 1902-ben 77.8 19­03-ban 85.3 1904-ben 76.8 1905-ben 78.7 191­6-ban 109.4 1907-ben 158.8 1908-ban 65.1 vezett vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztviselőktől hallotta. Az írástudatlanság országa. Bihar megye szomorú nevezetességre tett szert azon a címen, hogy az éh-tífusznak és Tisza Ist­vánnak a hazája. Hogy a lakosságnak nemcsak testi nyomorúsága nagy, hanem lelki nyavalyái is rengetegek, azt is tudtuk az eddigi jelentésekből. Hiszen az nem is lehet másképpen a világi és egyházi nagybirtok megyéjében. Most azonban azt olvassuk, hogy nemcsak a megye falvaiban, hanem a művelt és fölvilágosodott hírben álló megyei székhelyen, Nagyváradon is rosz­szul áll a népműveltség ügye. Ugyanis Nagy­váradon 787 olyan gyermek él, aki nem jár iskolába. Az iskolakerülő gyermekek kor szerint így oszlanak meg: 6—11 éves 116 fiu és 140 leány, 12—14 éves 254 fiu, 235 leány, 15 évnél idősebb 42 fiu, vagyis összesen 412 fiu, 375 leány. A ki­mutatás még nem is teljes, mert a tizenöt évnél idősebb leányok száma hiányzik. A nagyváradi két, sok százezer hold földbirtokkal rendelkező katolikus püspök úgy teljesíti kötelességét a nép­oktatással szemben. Fiume a szekularizáció mellett. Fiume város törvényhatósági bizottsága pénte­ken tartott ülésében foglalkozott Hajdúvármegyé­nek ismeretes átiratával a szekularizáció ügyében. Host Vince tanácsnok bejelentette, hogy a városi tanács az átirathoz lelkesedéssel hozzájárul. Fore­tics városi képviselő indítványozza, hogy annak­idején, amikor a szekularizáció ügye a parlament elé kerül, Fiume a többi törvényhatóságokat or­szágos értekezletre hívja össze az agitáció sikere érdekében. Zanella Richárd országgyűlési kép­viselő és többek fölszólalása után a reprezentanca Hajdúvármegye átiratát három szavazat ellenében nagy lelkesedéssel elfogadta. Fiumében, úgy lát­szik, a polgárságot nem hajtották igájukba a pa­pok és ott mennek egy olyan minden izében pol­gári követelés mellett, aminő a szekularizáció, állást foglalni. Rövid belpolitikai hírek. 3

Next