Népszava, 1910. március (38. évfolyam, 50–76. sz.)

1910-03-09 / 57. szám

XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 március 9. szerda. 57. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 10.20 kor. | negyed évre .... 4.80 kor. fél év­re 9.60 kor. | egy hóra 1.80 kor. A „SZOCIALIZMUS­"-nal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VüL, CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VáL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Elvtársak! Március 13-án, vasárnap délután a fővá­ros munkássága indul Petőfi Sándor szobrához! A nép ágokért, az igazi márciusi hagyo­mányokért ebben az országban már csak az öntudatos munkásosztály folytat komoly küzdelmet. A hazafiyak Petőfi eszméit becstelenül el­árulták s Petőfi nevével legföljebb keres­kednek. Készüljetek munkások, agitál­játok, hogy a vasárnapi fölvonulás érzéseitekhez méltó, imponáló legyen! * Az összes szabadszervezetek vezetőségeit kérjük, hogy gyári értekezletek, bizalmi­férfiü­lések sürgős egybehivásával és külön szakmai f­ölhívások kibocsá­tásával igyekezzenek a fölvonulás sikerét biztosítani. * Az elvtársak március 13-án, vasárnap délután 2 órakor zászlókkal, a szakmák nevét jelző és a menet célját föltüntető táb­lákkal a Tisza Kálmán­ téren gyülekeznek. Onnan indulás pont 3 órakor. A menet útiránya: Kenyérmező-utca, Rákóczi-út, Kossuth Lajos-utca, Eskü-út, Petőfi-tér. A kerékpáros elvtársakat fölkérjük, szí­veskedjenek pont 2 órakor a menet élén gyülekezni. Testvéri üdvözlettel a magyarországi szociáldemokrata párt. Elhelyezkedés. A magyar politikában már rég nem a 48 és a 67 küzd egymással, hanem egy­felől a demokratikus fejlődésre való törek­vés, másfelől a meglévő rideg osztályura­lom konzerválásának vágya. És nem lehet azt állítani, hogy az egyik vagy a másik törekvés a 48-as lobogó alatt száll harcba, vagy a 67-es pártban van kizárólag otthon. Szó sincs róla. A konzervativizmus és a reakció emberei a 48-as pártokban ép­pen úgy otthon érzik magukat, mint a 67-es frakciókban. Viszont a progresszív­elemek is baj, de kevesen vannak! — megoszlanak a 48-as és a 67-es tábor kö­zött. Ehhez még meg kell újra állapíta­nunk, hogy a 48-as programmról az utóbbi években bebizonyult, hogy az a mostani erőviszonyok mellett megvalósíthatatlan, amit bizonyára maguk a 48-as vezérembe­rek is beláttak már, ha ugyan előre nem tudták. Így hát a 48 és 67 harca, a köz­jogi küzdelem, ma már hazugság. És ha pártok a 67 és 48 jelszavai alatt helyez­kednek el, hát ez is hazug állapot; olyan, amely sokáig nem tarthatja fönn magát. Az uralkodó polgári osztályt az ő gazda­sági érdekei nálunk is két táborra oszt­ják. Az egyiknek érdekében áll a demo­kratikus fejlődés, a másiknak érdeke a mai állapot konzerválását követeli. Ez a két tábor egyelőre össze-vissza van keve­redve és csakhamar be kell következnie a helyzet tisztulásának, az együvé tartozók összekerülésének,az ellentétes érdekűek szét­válásának. A nagybirtokosság és a közigazga­tási szervezetben parazita­ életet folytató pusz­tuló dzsentri együtt fogják védeni a nekik kedvező mostani állapotot. A nagy- és kis­iparosok meg a kisparasztok pedig kény­telenek lesznek együtt küz­deni az ország demokratizálásáért, már csak azért is, mert ebből fognak kisarjadni az erők, amelyek megszerezhetik az ország függetlenségét, vagy legalább is gazdasági önállóságát. A mostani hazugságos állapot megszűn­tével — aminek, véleményünk szerint, ha­marosan be kell következnie — nem 48-as és 67-es, hanem konzervatív és haladó pártok fognak egymással szemközt állani. És a két irány határvonalán a demokrati­kus fejlődésnek alapföitétele fog állani: a választóig. Hogy ez így lesz, már most is látható. Különösen a legutóbbi vasárnap politikai eseményei bizonyítják, hogy más útja­itódja a kibontakozásnak el sem képzel­hető. Fölvonult egyfelől gróf Tisza István, a megcsontosodott 67-es politikus és hir­dette a választójogi reakciót leplezetlenül, valóságos fanatizmussal. De bármit hirde­tett is ő Szegeden, az bizonyos, hogy a kormányban és kormánypártban a demo­kratikus választójognak erős hívei van­nak, akik az ő kedvéért sem fog­nak álláspontjuktól eltérni. Tiszával szem­ben fölvonult a 48-as Justh és néhány adjutánsa, akik az általános, egyenlő és titkos választójog mellett tettek hitvallást, míg az ugyancsak 48-as Kossuth a leg­ostobább választójogi reakció zászlaját bon­totta ki Cegléden. Minthogy az önálló vám­terület kérdése két esztendőre lekerült a napirendről, az önálló bank kérdése le fog kerülni; az önálló hadsereg fölállításáról pedig még csak szó sem lehet: nyilván­való, hogy a 48-as Kossuth Ferenc és a 67-es Tisza István, ha félreteszik az ál­szemérmet, bátran egymás keblére bo­rulhatnak és hogy Kossuthot Justh­tól sokkal nagyobb távolság választja el, mint Tiszától; viszont bizonyos az is, hogy Justh százszor közelebb áll a 67-es kor­mánypárt egyik részéhez, mint például a 48-as gróf Apponyi Alberthez és Baross Jánoshoz, a demokratikus választójog ezen esküdt ellenségeihez. És mivel az új par­lamentet elkerülhetetlenül a választójogi reform körül való harc fogja foglalkoz­tatni , szinte bizonyos, hogy a mai párt­keretek ahhoz a harchoz fognak idomulni, a pártkeretekben való elhelyezkedést az a harc fogja irányítani. Az elhelyezkedés már folyamatban van. Kossuth és Apponyi együtt fognak haladni Tiszával. A két 48-as párt szakadása eddig nem volt teljes: most szökdösnek át a Justh táborából Kossuth Ferenchez egye­sek, akik konzervatív többségű kerületeket képviselnek és mandátumaikat mindenáron biztosítani akarják. A Tisza—Kossuth— Apponyi—Andrássy-féle vegyes társaság, amely különben már a március 19-iki választó­og-ellenes gyűlésen együtt fog szerepelni, előbb-utóbb „egyetlen reak­ciós tömeggé" fog tömörülni. A másik tábor kialakulása azonban még távol­ról sem ilyen határozott. A kormány­párt tulajdonképpen még meg sem szüle­tett, mert még nem ment át a választáson. Azonkívül a kormány abban reménykedik, hogy pár évig szépen elkormányozhat, mi­előtt a választójog megvalósítására kerülne a sor; minek feszegesse tehát — így gon­dolkozik Khuen — most azt a kérdést, amely okvetetlenül időelőtti bomlást okozna. Persze, elgondolva ez a dolog szépen van, de az élet kegyetlen szele majd letördeli Khuen reménységének gyönge hajtásait. Ugyanis a Justh-párt, ha van benne egész­séges életösztön és politikai belátás, az új parlamentben nem enged mást tárgyalni, mint a választójogi reformot és ezzel föl­idézi a kormánypárt szakadását és a magá­nak kedvező pártcsoportosulást. Képes lesz erre a párt még akkor is, ha a mostani gyönyörű választóre­ndszer mellett mandá­tumainak felét elvenné is tőle a kormány, meg a Tisza szárnyai alá menekült Kos­suth-párt. Hogy a kormánypártban egyelőre meg­férnek a választójog tekintetében ellentétes elemek, azt megmagyarázza Khuen kor­mányzati terve és az a minden egyebet megelőző törekvés, hogy a 48-as közjogi ellenzékkel szemben a 67-esek jussanak többségre. De semmi sem magyarázza meg és semmi sem mentheti azt a körül­ményt, hogy még a Justh elnöklete alatt álló párt — az egyetlen hatá­rozottnak látszó ellenzéki csoport — sem foglalt el a választójog kérdésében szilárd álláspontot. Justh Gyula már az általános, egyenlő és titkos választójog hívének vallja magát. Helyesebben mondva már újra annak vallja magát. Batthyány Tivadar gróf eljutott az ,általános és egyenlő"-ig. Holló Lajos, a spórherdes­választójog apja, kerülgeti a nagy kérdést, mint a macska a forró kását. Az apró­szentek pedig megoszlanak e három vezér között. Hiszik-e az urak, hogy ilyen határozat- Lapunk mai száma 14 oldal

Next