Népszava, 1912. szeptember (40. évfolyam, 207–231. sz.)
1912-09-01 / 207. szám
Budapest, 1912 .September KL. évfolyam AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 34.— kor. | negyed évre ,— kor fel" évre 12.- kor. | egy hóra a.— kor. A „8700XALIZSLUB"-nal együtt havonta 40 fillérrel több-EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VXIX., COm-UTCA 4. (Telefon-számok 54-94 és 169-10.) KIADÓHIVATAL: VIII., COUTI-DTVA 4. SZ. (Telefon-számok 82-61 és 130-21.) Harcok küszöbén állunk. Néhány hét múlva döntő küzdelem fog megindulni Magyarország jövőjéért. E küzdelem egyik legfontosabb, legjelentősebb tábora a szociáldemokrácia harcos serege lesz. A létföntartás ösztöne, becsületének parancsszava egyaránt kötelességévé teszik, hogy erejének, harctudásának, áldozatkészségének teljességét vigye a porondra ez a tábor, hogy a legelső, a legerősebb, a legelszántabb legyen a viadalban. Erre a viadalra készülnünk kell. Össze kell toborozni, hadi rendben föl kell sorakoztatni a harcosokat. Együvé kell őket gyűjteni, hogy aki közénk való, mind, de mind ott legyen a hadban lobogónk körül! Lobogónk e küzdelemben: a Népszava. Seregeljünk köréje! Sokan! Mind, egytőlegyig mind, akik katonái akarunk lenni a készülő harcnak jövendőnkért. Senki el ne hagyja most ezt a lobogót! Mindenki toborozzon köréje új harcosokat ! Az isten szerelmére, csak megfontoltan! Tisza István, a fejjel falnakmenés világrekordere, az akadályokon átugrató űrlovaspolitika nagymestere a megfontolást köti a parlament lelkére. Az isten szerelmére, csak megfontoltan, csak higgadtan, csak elhamarkodás nélkül! A nemzet elpusztul, hazánk elsüryed, Magyarország helyén lyuk támad, ha nem leszünk megfontoltak! Tisza István csak egyszer volt életében ilyen megfontolt, csak egyszer gyakorolta a megfontolásnak nemes erényét: akkor, amidőn a vér patakokban folyt, a parlament körül és hiába kérlelték Tiszát, hogy az isten szerelmére, legyen tekintettel a vérontásra. Tisza az őrültek hidegvérével meggondoltan válaszolta: „Nem vagyunk jóléti bizottság!" Ezt az egyetlen esetet kivéve, Tisza István sohasem gyakorolta a megfontoltság erényét sem a politikában, sem a lóversenyen. A lovát és az országot egyforma vakmerőséggel ugratta a sötét árkokba, ahonnét a ló is, az ország is lábatörötten került elő. Hogy Tisza a megfontoltságot, hirdeti, annak oka az, hogy olyan reformnak teljesülését akarja megakadályozni, amelynek megfontolásán — az ország réges-régen túl van. Egy olyan reformnak, amelynek megvalósításához most már nem megfontolás, hanem cselekvés, makacs ellenzőinek helyükről való eltakarítása szükséges. A választójogról van szó, arról ír cikket Tisza István, azt akarja még egyszer alaposan, talán évtizedekig is meggondoltatni az országgal. De mindjárt a cikk elején kijelenti, hogy ő maga nem hajlandó újra megfontolni, revízió alá venni e tekintetben vallott nézeteit. Ez nem enged reakciós szándékaiból „semmiféle pártfegyelemből sem... Az ország — az isten szerelmére! — fontolja meg a választói reform dolgát, de Lukácsnak tilos a fontolgatás, tilos a különböző álláspontok kiegyenlítésére való törekvés, mert az ilyen megegyezést Tisza semmiféle pártfegyelemből sem fogadhatná el. Ez a cikk, amely a kormány lapjai szerint a paktumra való hajlandóságot jelenti Tiszánál, éppen az ellenkezőjét jelenti ennek : megfenyegetése Lukácsnak pártja szétrobbantásával arra az esetre, ha engedményt merne tenni a demokrácia ügyének. Ha lett volna valaha az alkotmánytiprás után szándékában az ellenzéknek a Lukácscsal való alkudozás, akkor ez a fenyegetés csírájában elfojtott volna minden ilyen szándékot, mert ezek után nyilvánvaló, hogy Lukáccsal tárgyalni nemcsak azért nem lehet, mert Lukács mindenkit becsap, hanem azért sem, mert Lukácsnak tilos a választójog dolgában az engedékenység. Tisza megszabja cikkében azt a határt is, „amelyen túllépve erre, ma még meg nem érett tömegek kezébe tennék le a nemzet sorsának intézését." S megmondja nagyjában véve azt is, hogy mekkora tömeget tart érettnek: a jelenlegi választók 40—50 százalékával megelégszik. Négy-ötszázezer főnyi tömeg van Magyarországon, amely Tisza szerint megérett a választójogra. Ezeket az éretteket a következő föltételek mellett jelenti ki éretteknek : Az első föltétel az intelligencia, de nem az irni-olvasni tudás. Az irni-olvasni tudás csak pluralitással kombinálva lehet elég garancia. Andrássy tervezetének bukását ezért sajnálja is Tisza és „hazafias lelkének megnyugtatására" egyéb garanciát is keres. És ezt a garanciát megtalálja a hatosztályú elemi iskola elvégzéséről szóló bizonyítványban. Az írni-olvasni tudás kikötésénél ugyanis „az a veszedelem fenyeget", hogy a nemzetiségi, a klerikális és a szocialista pártok irni tanítják híveiket. Ez veszedelem volna ugyan aszerint a Tisza szerint, aki meggyónja cikkében, hogy a „nemzet nem tett eleget a kultúra terjesztése terén". Hogy a felekezeti iskolák „kritikán aluliak", hogy a tanítóanyag sem megfelelő és így tovább. Amikor az uralkodó osztályok hibáit pótolni akarja valamely párt, azt Tisza veszedelemnek minősíti és ennek a veszedelemnek kikerülése végett követeli a hat osztályról szóló bizonyítványt, amelyet az állam nem ad meg. Ismert dolog ugyanis, hogy az iskolák egyharmadában, a statisztika szerint is, csak négy osztály van, a valóságban az iskolák egynegyedében van meg csak a hatodikk osztály. A négyezer Hatosztályú elemi iskola és a középiskolák két első osztályából kikerült tanulók arányszáma az összes tanulóknak csak 31 százaléka. Mivel pedig a tanköteleseknek 25 százaléka egyáltalában nem jár iskolába, meg lehet állapítanunk, hogy csak minden negyedik gyermek szerzi meg kvalifikációját a Tisza-féle választójogra. Tisza teljesen tisztában van ennek a ténynek komolyságával. Nem is tagadja, hogy nincs elég iskola, hanem bevallja nyíltan, hogy ezzel a kikötéssel igenis a választásra jogosultak számának minimálisra csökkentését célozza. De még az sem elég neki, hogy ezzel az intézkedéssel a felnőtt népesség háromnegyed részét kiszorítja a jogosultak sorából. Nem. Tisza nagyon jól tudja azt is, hogy: „iparos népességünk olyan vigasztalan lakásviszonyok között él, hogy jóravaló ipari munkásaink nagy részének lakása a legprimitívebb igényeknek is messze alatta marad". És ezt a tényt, amely pedig a munkásság értelmi színvonalát nem szállítja le, hanem csak kizsákmányoltságának és a jogokra rászorult Voltára minde ennél kiáltóbb bizonyítéka, szintén jogfosztásra használja ki. Ebből a tényből — mondja — nem az következik, hogy a rosszlakású munkásnak is adjunk választójogot, (hogy esetleg annak a segedelményei jobb lakásviszonyokat teremtsen) hanem az, hogy „nagyvárosi munkásosztályunk ma még a megelégedett emberi exisztencia ezen nélkülözhetetlen előfeltételével sem bír". A munkás nem elégedett, tehát meg kell tagadni tőle a választójogot. A munkás állati odúkban lakik, tehát továbbra is lehetetlenné kell tenni számára, hogy politikai úton változtasson ezen a helyzeten! Ez a Tisza logikája és ez az az erkölcsi alap, amelyre lakáscenzusát építi. De ha a lakáscenzus szűrőjén, amelynek sűrű vagy ritkaszemű voltát Tisza semmiféle számadattal nem illusztrálja, egynéhány munkás át is tudna vergődni, van neki gondja rá, hogy még egy szűrőt állítson föl, amelyen át semmiesetre se juthasson „nagyvárosi munkásnépességünk". A harmadik szűrő a korhatár. A 30 éves korhatár, amelyet Lukács emlegetett. A 20 éves ember, mondja Tisza, hevesebb, izgathatóbb és megfontolatlanabb, mint a 30 éves. A 30 éves ismét megfontolatlanabb, mint a 40 éves. De hozzátehette volna, hogy a 80 éves megfontolatlanabb, mint a 90 éves vagy a 100 éves. A megfontoltságnak és az izgathatóságnak ez a relatív fokmérője egyformán jogcím lehetne a korhatárnak akár 40, akár 50 évben való megállapítására is. Tisza azonban kegyelmes és meg Lapunk mai száma 24 oldal.