Népszava, 1913. október (41. évfolyam, 230–256. sz.)

1913-10-01 / 230. szám

6 a közoktatás, a munkásvédelem, az aggkori­­biztosítás kiépítését. Ezt is csak a szegény­ség sínyli meg. Azok az intézmények, ame­lyekre a Vagyonos osztályoknak van szük­ségük, a militarizmus költségei ellenére is mind megvannak. Népiskolák nincsenek ,­ de egyetemekben, kadetiskolákban, kolos­ítorokban, felsőbb leányiskolákban nincsen h­iány. Orvosok fizetésére, becsületes és ko­moly egészségügyi szolgálatra nem telik ,­­de versenylovak tenyésztésére és opera-, házakra vannak azért milliók. Három­­évig­ szolgált minisztereknek jut évente 16 ezer" korona nyugdíj , de a hatvanéves munkás, ha már nem bírja a szerszámot, fölfordulhat az árokparton, ha nem akad jótét lélek, aki kegyelemből eltartja. Tehát nemcsak az a baj, hogy a munkálkodó osztályoktól ra­bolja el a legtöbb időt a hadsereg ; nemcsak az a baj, hogy ők adják kérésükből a leg­többet az állam eltartására , hanem mind­ezeken fölül­­éppen azokat a tevékenysége­ket nem végzi az állam és társadalom a hadsereg miatt, amelyeknek elvégzése a­­dolgos emberek, a szegénység érdekében való volna. Háromszorosan vág eret ily mó­­don az­­állam a vagyontalan osztályokon a militarizmus­­érdekében. I' 'A' dolgozó nép azért világszerte idegen­nek, nem a maga intézményének itéli­­és érzi a hadsereget. Nagy megterhelése a tár­sadalomnak, elpocsékolása töméntelen tár­sadalmilag hasznos időnek; gazdasági szempontból is valóságos csapása a társa­dalomnak. Egyrészt nem engedi meg, hogy munkabíró és dolgozni akaró emberek dol­gozzanak­­és kényszerű hereségre ítéli őket, mert' csak a társadalmilag hasznos erőkifej­tések 'érdemlik meg a munka nevet, de nem az a lelketelő, céltalan idő- és erőpocséko­lás, amelyre a kaszárnyákban rákényszerí­tik a katonákat. "Azonfelü­l számba kell venni azt is, hogy, a hasznos, dologtevéstől erőszakkal elzárt embereket azután el kell tartani. Öregeknek, betegeknek, fáradtak­nak kell agyondolgozni magukat, hogy a fiatalokat, erőseket, legegészségesebbeket el lehessen tartani! Semmi sem mutatja job­ban a mai világ, állam és társadalom eszte­len, célszerűtlen berendezését, mint az a kö­rülmény, hogy az öreg apának, talán a nagyapának többet kell dolgoznia, csak azért, mert az állam katonamundérba dugja a fiút s nem engedi hasznos, termelő mun­kát végezni, nem engedi dolgozni! ! Ha a népnek mindenfelé egyre növeke­dik ellenszenve a hadsereg iránt, nálunk­­ez még fokozottabb mértékben van meg. "Szegényebbek vagyunk, mint mások s igy nehezebben viseljük az egyformán súlyos igát. Elnyomottabbak és lelki javakban is Szű­kölködőbbek vagyunk, mint mások s így még annyi hazánk sincsen, mint más­­országok munkásainak. Mert a haza : tulaj­donból, jogokból, közös, műveltségből áll. A magyarországi munkást mindháromból ki­zárják a hatalom urai s igy ő rá még a magy teljes egészében ráillik a Kommu­nista Kiáltvány szava, hogy a proletárnak nincs hazája. "Ahol a munkások küzdelmük­kel jogot, jobb megélhetést, több műveltsé­get szerezhettek maguknak , ott sincsen nég, de kezd már hazájuk lenni! s ezzel kezd valami olyanuk is lenni, amit esetleg megvédeni is hajlandók. A magyarországi munkásoknak semmi ilyesmijük és így semmi ilyen védeni valójuk sincsen. Lehet-e fölháborítóbb dolgot elképzelni, mint azt, hogy mindazok, akiknek az állam puskát, kardot nyom a kezébe, nem elég „érettek" még arra, hogy szavazócédulát kaphassa­nak a kezükbe. Általános védkötelezettség már van : általános választójog ellenben nincsen. "Arra, hogy pénzt és vért áldozzon, hogy esetleg meg is haljon a nép , arra elég érett. De arra, hogy szavazzon, hogy a sorsa intézésében szava legyen , arra még nem érett meg ! wumwi »".t'WWP.I. I«. W11 IWM • MII I IWIWWmMHI Munkát! Negyvenezer éhező és nyomorgó munkás nevében járt kedden küldöttség a főváros­nál és a kereskedelemügyi miniszternél. Nem alamizsnát és segélyt mentek követel­ni, hanem munkát. Kifejtették a küldöttség szónokai, hogy nem a saját hibájukból jár­kálnak dologtalanul a főváros utcáin, ha­nem annak a rendszernek a hibájából, amely csak azzal törődik, hogy elég rendőre, csendőre és katonája legyen a nyomorgók megfékezésére s amely éppen emiatt még fokozza az ínséget. "A Tisza-kormány kereskedelemügyi mi­nisztere, Harkányi János báró üres szavak­kal fizette ki a küldöttséget. Kijelentette, hogy ő a „tettek embere," tehát nem tesz ígéretet, hanem elolvassa a benyújtott me­morandumot és akkor majd meglátja, hogy mit tehet az állam a munkanélküliek érdeké­ben. De igen elmésen már ezúttal is megje­gyezte, hogy ennél a kérdésnél előtérbe nyo­mulnak a pénzügyi kérdések. "A miniszter szívesen segítene a munkanélküliek baján, ha azok az átkozott pénzügyi kérdések nem léteznének. "A Tisza-kormány híres takaré­kossági elvét főleg a munkanélküliek ellen alkalmazták és, úgy látszik, a jövőben is a munkanélküliek kárára akarnak takarékos­kodni. Tiszáék okozták azt, h­ogy a munkanélkü­liek száma­ az országban tízezrekkel szapo­rodott. A bihariak vonták el a közmunkákra megszavazott milliókat a rendeltetésük he­lyéről, hogy a militarizmust hizlalják kö­vérre az adófillérekből.­­A tettek embere kedden tudomásul vette, hogy a monarchia esztelen fegyverkezése a legfőbb oka a je­lenlegi gazdasági válságnak, de azért a mun­kanélkülieknek, akik azért fordultak­ a kor­mányhoz, hogy a velük szemben elkövetett gyalázatos bűnöket némileg jóvá tegyék, a pénzügyi kérdésekkel hozakodik elő. Kíván­csiak vagyunk, hogy a tetteknek ez az em­bere az újonclétszám­ újabb fölemelésével kapcsolatos pénzügyi kérdéseknél szintén aggályoskodik-e és kifejti-e ellenkezését ez­zel a súlyos megterheléssel szembeni A munkanélküliek egy másik küldött­sége a kereskedelemügyi miniszter semmit­mondó fecsegésével egyidőben a főváros­nál járt el, ahol a polgármester megbízá­sából dr. Bódy alpolgármester fogadta a küldöttséget. A főváros képviselőjének válaszából kitűnik, hogy itt már ko­molyabban és nagyobb jóakarattal fog­lalkoznak a munkanélküliek ügyével. Dr. Bódy megígérte, hogy sürgősen letárgyal­tatják az 1913—1914. évi kőmunkapro­gramot s minden erővel törekedni fognak arra, hogy munkaalkalmat nyújtsanak a munkanélkülieknek. Ezenkívül a főváros a munkanélküliek biztosítását intézményesen is be akarja vezetni, hogy nagyobb nyomo­rúság idején segítsék a munkanélkülieket. A munkanélküliek a vas- és fémmunká­sok otthonában megtartott gyűlésen hall­gatták meg a küldöttségnek adott válaszo­kat. Ezen a gyűlésen éles kifakadásokkal kísérték a kereskedelemügyi miniszter fri­vol válaszát és a főváros képviselőjének biz­tató ígéreteihez csak azt fűzték hozzá,­ hogy minél előbb várják azoknak teljesítését. Annál sürgősebb, hogy a kormány és a fő­város ne csak üres ígéretekkel akarják a munkanélkülieket táplálni, mert az ország­ban munka nélkül lézengő tízezrek ma már­végső elkeseredéssel várják a történendőket. Ha a tettek embere nem foglalkozik komo­lyan a munkanélküliek ügyével, ha a bihari panamisták ezentúl is csak azon mesterked­nek, hogy ki mennyit lophasson el az állam-­ pénztárból, akkor a főkapitány tiltó rendel­kezései nem használnak majd semmit, mert a munkanélküliek tömegei a tiltó rendelke­zéseket nem fogják figyelembe venni és oly eszközökkel fognak harcolni, amelyeknek alkalmazásával kényszerítik a kormányt arra, hogy ügyükkel foglalkozzék. "A munkanélküliek küldöttjeinek útjáról, a fővárosban és a vidéken megtartott gyű­lésekről a következőkben számolunk be: Budapest munkanélküli proletárjai kedden délelőtt emelték föl munkát követelő szava­i­kat. A munkanélküliek felvonulását betar­­otta a rendőrség, de ez a muszkaszv intéz­kedés nem tudta megakadályozni, hogy az éhező proletárok lázadó szava eljusson azótá­nak a füléig, akiknek meg kell végre hallat­niuk, hogy a fővárosban 40.000 munkanélküli követel munkát és kenyered. Küldöttség a kereskedelmi miniszternél. A munkanélkülieknek 20 tagú küldöttsége jelent meg kedden délelőtt hill órakor Har­i­kányi János báró kereskedelemügyi minisz-­ ter előtt, hogy átnyújtsa a munkanélküli munkások memorandumát. A miniszter f­ill órakor nyomban fogadta a küldöttséget, amelyet Lerner Dezső elvtárs, a nyomdász szakszervezet titkára mutatott be. A kül­döttség nevében Kellner Sándor elvtárs a következő beszéd kíséretében nyújtotta át a memorandumot: Nagyméltóságú Miniszter Úr! Az éhes és nyomorgó munkanélküliek tízez­reinek megbízásából jöttünk. Az igazi dolgozni akróknak — azoknak a dolgozni akaróknak, akik hetek, hónapok óta eredménytelenül haj­szolnak munkát — azoknak vagyunk a küldöt­tei. Egy teljes év óta Budapesten állandóan 10.000, az egész országban 100.000 ipari munkás tengődik munka nélkül. A munkaszezonban a munkanélküliség nem csökkent, hanem fokozó­dott. Most pedig a téli munkanélküliség min­den borzalmassága, éhség, betegségek és a nye­rs tor ezerféle változatossága fenyeget bennün­ket. E nehéz helyzetben, a nagyarányú munka­nélküliség csökkentése és a következményeinek enyhítése ügyében az állami ügyek felelős ve­zetőihez fordulunk segítségért. Az ipari mun­kásság elvárja, hogy az állam, amely napon­ként érezteti velünk sújtó kezét, amely a ter­vezett egyszerű békés megnyilatkozásunkat is elfojtotta tiltó rendelkezésével, hogy ez az ál­lam segítő kezével is megtalál bennünket. Nagyméltóságú Miniszter Úr! Nem alamizsnát, nem kenyöradományt vagy­, szegénysegélyt, hanem munkát és kenyeret ké­rünk. Azt kérjük, hogy adja ki a kormány sür­gősen a visszatartott államvasúti és az összes előkészített állami közmunkákat, hogy munka­alkalom szaporodása és az ezzel járó magánvál­lalkozás megélénkülése a munkanélküliséget csökkentse. Azonfölül a munkanélkül maradó­kat részesítse a kormány pénzbeli támogatás­ban. Támogassa a munkanélkülieket segélyező községeket és közvetlenül a munkanélkülieket, egyesületeik, illetve szövetkezéseik útján. Nagyméltóságú Miniszter Úr ! A borzalmas nyomor kényszerűsége hajtott bennünket ide. A belénk fojtott keserűség már, csak nehezen türtőztethető. Családjaink éhez­nek, gyermekeink szemünk láttára pusztulnak el, társaink ezrei a vándorbottal kezükben, az elkeseredés haragjával hagyták el az országot. E súlyos válságban a kormány kötelességtelje-e­sítésétől várjuk a helyzet jobrafordulását. Az átnyújtott emlékiratban részletesen is­mertetjük a munkanélküliség arányait és ki­fejtettük a munkanélküliség enyhítésére irá­nyuló javaslatunkat. Kérjük ezeknek figyelem­bevételét és fölterjesztésünk sürgős elintézését. A memorandum. A munkanélküliek kiáltványának főbb­ tartalma a következő: A gépgyárak üzletmenete a lehető leg­rosszabb, kivitelről szó sincs, a hatóságok beszerzései a minimumra redukálódnak. Az építőiparban ez idén júliusban tizenötezerrel kevesebb embert foglalkoztattak, mint ta­valy. A nyomdászoknál kétezerhétszáz em­berrel van több munka nélkül, mint tavaly. Megdöbbentő a munkanélküliség aránya az egyik legszükségesebb fogyasztási cikkel.­­ - Wá PS 35 AVA 1913 október 1.

Next