Népszava, 1919. június (47. évfolyam, 130–153. sz.)

1919-06-14 / 140. szám

1013 Junius S. NÉPSZAVA útján. (Igaz! Úgy van!) A földesurak és az in­tézők ott ülnek, a háziparipák a grófi csemeték­­ alatt ficánkolnak. Ez volt gyökere­­s oka a du­nántúli ellenforradalomnak. Amit­ a földesurak a helyükön marnának, az mindig forrása lesz annak, hogy a környék népe nem akarja el­hinni, hogy valóban megváltozott a világ és valóban új osztály került uralomra (Igaz! Í­gy­­van!) Szellemileg sem gyakoroltuk úgy a diktatú­rát azzal az eréllyel, ahogy kellett volna. Szé­les rétegekben még nyoma sincs a nagy átala­kulásnak, nem vették tudomásul és az emberek még nem érzik át teljesen, hogy itt egy új ural­kodóosztály van és ennek az új uralkodó osz­tálynak, a proletárságnak, nem az egyes embe­rek, de a proletárok összességének tartozik en­gedelmességgel az ország egész lakossága. (Igaz! Egy vaui) Külső politikánkban is e pillanatban nem a­­diktatúa lanyhítása, nem a diktatúra enyh­í­tése, hnem­ éppen ellenkezőleg, a diktatúrának konok, következetes és erély­es alkalmazása se­gíthet bennünket De különben is én csodálkozom, hogy az elv­társak, akik gondolkodó emberek és aki­k itt fölszólaltak, ne vennék észre, hogy alapjában véve nem is tőlünk függ az, alatt cselekszünk. Nem tőlünk függ, hogy mennyire kezeljük eré­lyesen a diktatúrát, mert ha részletekben en­gedményeket teszünk, ez tökéletesen aprólé­kossá és majdnem semmissé lesz, ha leglénye­gesebb dologban nem tehetünk engedményt. Ne felejtsék el az elvtársak, hogy egy háború kellős közepén állunk, hogy fegy­verrel a kezünkben harcolunk a burzsoázia ellen és ha már ott tartunk a diktatúra alkalmazásá­ban, a diktatúra élességében, hogy fegyverrel a kezünkben megyünk neki a világ burzsoáziá­jának, akkor van köztünk, aki azt hiszi, hogy politikai eredményt várhatunk attól, ha a mel­lékkérdésben, részletkérdésekben teszünk bár­kinek engedményeket.. Vélem­éyem szerint egé­szen irreális gondolkodásmód ez, ugyanúgy, mint amilyen az, mely ma, egy háború kellős közepén több szabadságot k­íván adni ellen­feleinknek, vagy több lehetőséget, működési te­ret kíván akkár a sajtó, akár másminő szabad­ságok terén, mint amennyit megadott az impe­rializmus a maga háborújának kellős közepén, amikor pedig az imperializmus nem abban a helyzetben volt, mint mi, mert az imperializmus olyan osztályok fölött uralkodott, melyek év­századok óta alattuk nyögtek, ellenben nel­ünk egészen friss uralmunk van és a volt uralkodó osztályok vagig nem képesek átérezni és komoly, tartós valaminek elhinni a proletárság ural­mát Azt id­éve, hogy helyesen figyelem meg a tényeket, mikor­osak következtetett vonom le, hogy a diktatúra hiányossága, kevés és erély­telen volta nem csupán jobboldali ellenforra­­dalmat idéz elő szükségen kívül, hanem egy­úttal baloldali, túlságosan baloldali mozgoló­dásokat is, melyek föltétlenül elmaradnának, ha a diktatúra alkalmazása egységes, erélyes és a megalkuvást nem ismerő. (Taps.) Sarain írói, egyéb választás nem állhat előttünk, csak az, hogy következetesen vé­gigmenjü­nk azon az útón, amelyen el­indultunk. Végremenjünk akkor is, ha kitűnő elvtársak­nak más véleményük volna ezekben a kérdé­sekben. Akk­or is, mikor más kérdésekben ré­gebben ellentét volt a politikában köztünk, akkor ia bebizonyult az, hogy felemás politi­kával nem lehet a magyarországi munkásmoz­galmat egységben tartani, krízisektől megóvni. Egészen bizonyos az, hogy ugyanúgy, mint a múltban volt egy helyzet, mikor a szociál­demokrata pártot teljes egészében meg lehe­tett volna tartani abban az esetben, ha kellő pillanatban, ha eléggé korán, ahogy én és né­hány elvtársam kívántuk­, balra fordultunk volna, a szélső balra, ugyanúgy áll ma is a helyzet Ma csak akkor tudjuk rázkódtatások­tól a pártot és az egész Tanácsköztársaságot rázkódtatásoktól megóvni, ha konokul és szi­lárdan a baloldali irányzat mellett tartunk ki. (Élénk taps.) Meg is vagyok róla győződve, hogy bár vannak köztünk sokan, akiket egy és más hiba vagy hibácaka elkeserít, ezeken az apró és múló elkeseredésen mindenki fölül tud emelkedni és meg vagyok győződve, hogy ennek a kongresszusnak túlnyomó nagy több­sége teljesen átérzi azt a helyzetet hogy ne­künk, kik már nem program, nem tanácskozás alapján, hanem fegyverrel a kezünkben vív­juk a harcot, nem lehet engedményeket ten­nünk, nekünk csak előre lehet mennünk, ne­­kütnk csak balra lehet most már mennünk Hogy minő tempóban, milyen á iramban, ezt mindig a helyzet és a körülmények szabják meg, de csak balra mehetünk, mert csak így adhatunk példát a világforradalomnak és csak igy menthetjük meg a saját magunk for­radalmát is. (Élénk taps.) Tóth Nándort Tisztásul kell a kérdést és amennyiben mindenki azt hangsúlyozza, jó magamnak is az a véleményem­, hogy nem lehet más a jövő politikája a párt és általaiban a proletariátus szempontjából, mint az állandó balra való kanyarodás. Nem lehet más azért, mert sokkal messzebbre dobtuk el a sulykot, Semhogy vissza lehessen tárfiod­ni. Egy azonban bizonyos, az, hogy az emberiség még ma nem bír teljesen fölszabadulni az egoizmus hatása alól és ennek súlyos kon­zekvenciái vannak magára a mozg­alomra, mert sohasem a nagy tömegmozgalom szempontjá­ból bírálja a kérdést, hanem a maga személye szempontjából. Az ellentétek a régi szocialista és a kommunista frakció közt még mindig nin­csenek teljesen áthidalva, még mindig vannak jelenségek, melyekből következtetni lehet arra, hogy ez az egység, amelyre olyan nagyon tö­rekszünk, a­ valóságban nincs meg. Ezért azt mondom, hogy sokkal helyesebb álláspont az, ha ezt a kérdést egyszersm­indenkorra a kon­gresszus kiküszöböli azzal, hogy fölvesz egy egységes nevet és e név alatt viszi a mozgalmat előre. Mar­asics Géza: A miskolci és diósgyőri elv­társak határozottan a kommunizmus alapján állnak és örülünk, hogy a program gerince a proletárdiktatúra. Ami ennek alkalmazását illeti, e tekintetben helyesnek tartjuk, hogy a proletárdiktatúrát minél határozottabban, keményebben alkalmazzuk azok ellen, akik ellen azt alkalmazni kell. Ma­gyarország vidéki városai közül talán a leg­liberálisabban mi bántunk el a burzsoáziával, de ez a liberális bánásmód nem akadályozta meg a burzsoáziát abban, hogy egyrészt meg ne csalja a munkásságot, másrészt a megszállás alatt no den­unci­ál­jja éppen azokat, akik vele szemben a legnobilisabban bántak el. Nagyon vigyázni kell abban is, hogy mit ne­vezünk burzsoáziának Mi például azt a szo­morú és kellemetlen tapasztalatot szereztük, hogy a bérmunkásságnak egy bizonyos rétege összejátszván­ a volt tulajdonossal, a lehető leg­szemtelenebb módon csalta meg többi proletár­testvéreit. Ezekkel szemben a legkíméletlenebb proletárdiktatúrát kell alkalmazni, még akkor is, ha azok proletárok és bérmunkások. A burzsoáziával szemben, akik mindig re­mélik és várják azt hogy a munkanélküli jö­vedelem visszatér, azokkal szemben kemény ököllel kell megmutatni azt, hogy a munka­nélküli jövedelem, a profitráta növelésének alkalma Magyarországon megszűnt. Ezekkel szemben kemény diktatúrát kell alkalmazni. (»Úgy van!") Természetesen azoknak kell a kemény diktatúrát alkalmazni, akik értenek hozzá és igy igazat kell adnom azoknak az elv­társának, akik azt mondták hogy ahhoz, hogy itt diktatúrát alkalmazzunk, sokkal nagyobb tudomány kell, mint bármihez a világon. Akiket mi a proletariátus élére állítunk, akiket mi bármilyen k­is funkcióval is megbízunk, nagyon föl kell világosítani, hogy okosan és ügyesen csináljanak mindent különben a diktatúra al­kalmazásánál hihetetlen nagy károkat okoz­hatnak Ennek a jelle­mzésére és hogy mennyire nem vigyáznak az emberek a proletárdiktatúra tekintélyére, szab­ad legyen csak egy pár kis példát fölhozni. Múltkor Miskolcon bizalmi férfi­ülés volt és ezen az egyik politikai megbízott azt mondotta, hogy a szellemi proletárok, mér­nökök, orvosok és hasonlók a munkástaná­csok tagjai nem leh­etn­ek, mert ezekben csak a fizikai proletariátus és elsősorban az ipari munkásság vehet részt. Kijelentette még, hogy a szellemi proletárok a kapitalizmus kizsákmányolt pro­stituáltjai volta­k, jelenleg a munkástanácsok működését károsan befolyásolnák, ennélfogva az ügyek vezetésére nekik befolyás nem enged­hető. Ha mi ezeknek az embereknek a proletárok uralmát ilyen módon fogjuk bemutatni, akkor ennek az lesz a vége, hogy ezek az emberek szabotálni fognak és ezt a szabotál­ás­t bizonyára jobban fogja megérezni a proletariátus, mint bármilyen más bajt Elvtársaim, nekem a meg­szállás alatt volt alkalmam néhány cseh poli­tikai mesebizottal beszélni. Fájó szívvel tapasz­taltam azt az óriási ellentétet, amely a mi poli­tikai megbízottaink és az ő politikai megbízot­taik szellemi nívója között van. Ha az elvtár­sak tudnák, minő öntudatosan, milyen terv­szerűleg és jól átgondolva csinálják ők a kato­nák és polgárok között az antibolsevista agitá­ciót, nem alacsony eszközökkel, hanem Burzev­nek ;a röpirataival és a dolgokat olyan ügyesen tudják csoportosítani, úgy meg tudják az em­bereket dolgozni, hogy valóban bámulni kellett munk­ájukat. Föltétlenül szükségesnek tartom a halálbün­tetés eltörlését Lehet hogy ez most ebben a pillanatban nem célszerű, de legalább a jövőre nézve mindenesetre vegyük be a programba. Most rátérek az új és a régi bürokráciára. Itt csak a ké­pek körül van különbség, a régebbi­nek talán nagyobb képe volt mint az újnak, de hogy a régi is, meg a mostani is, mindkettő él és virul, az bizonyos. Mi el akarjuk törölni a munkanélküli jövedelmet, minden jót, nyolcórai munkaidőt akarunk adni a munkásságnak... (Kun Béla: Még keveseb­bet is!) minden elképzelhető jóhoz akarjuk juttatni. Hát kérem szépen, hogy gondolják az elvtársak mindazt ha a munkásságnak most már azt a munkabért fizetjük meg, amelyet a termelés csak három év múlva fog produkálni. Nem arról van szó, hogy ne legyen adminisztrá­ció, jól tudjuk, hogy szükség van ott is embe­rekre, de minden hivatalban és adminisztráció­ban csak annyi ember legyen, amennyi föltét­lenül szükséges, azonban ezek az emberek iga­zán jól végezzék munkájukat Van továbbá még egy pont, amelyhez szólni akarok, amelyre szintén Rónai elvtárs mutatott már rá, nevezetesen az, hogy a szocializálás te­rén mi minden nem történt úgy, ahogy kellett volna. Ne gondolják az elvtársak,­­hogy vic­celni akarok, de úgy áll a dolog, hogyha azelőtt itt Budapesten egy vízvezetéki csapon elrom­lott a­ bőrözés és a házmester nem tudta meg­csinálni, akkor elment az ember Kohn Mór szerelőmesterhez, aki elküldte az alkalmazott­ját, űzettek­­­kor. 50 fillért és egy fél óra alatt a dolog meg volt csinálva. Most el kell menni a szerelési központba, azok kikü­ldenek a fiók­hoz (Mozgás.), a fiók kiküld esgy fő szerel­őt és egy másik műszaki embert akik egymást ellenőrzik, hogy a másik igazat mondhtt-e (Ellentmondá­sok: Nagy zaj. Halljuk!) és csak azután küldik ki a­ szerelőt a segéderővé (Egy hang: És egy politikai megbízottat!) A szerelő a segítőjével elpiszmog két óra hosszat a csapon és végered­ményben fizet a proletariátus azért, amit ma is m­eg­­lehetne csinálni egész könnyen 1 kor. 50 fillérért, 16—18 koronát. Micsoda gyakorlati ér­téke van az ilyen szocializálásnak? De így va­gyunk az ellenőrző munkástanácsokkal is. El­méletben gyönyörű szép dolog, a mérnökök minden hatalmát elvettük, műszaki bürokrácia nem kormányoz, többé, munkások önkormány­zata lép a helyébe. Előre kijelentem, hogy nem beszélek haza, mert nálam ellenőrző munkás­tanács nincsen. A gyakorlat az, hogy a legtöbb gyárban hat-hét elvtárs az egész napon át nem csinál semmit, csak ellenőrzi az üzemet. A bi­zalmi rendszert éppen ezzel a rendszerrel sike­rült tönkretenni. a munkástanácstagok a tömegtől függnek és nem mernek a tömeg ellen semmit sem csi­nálni. Ostobaságokat, marhaságokat rendelnek el és ennek az eredménye az, hogy a produkció csökken. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy az ellenőrző munkástanácsokat nem kell meg­hagyni. Ez a rendszer elméletben bevált de gyakorlatban azonban némi módosításra szorul fia nem fogják a produkciót megfogni és oly jól megorganizálni, mint a hadsereget a hár­­orút elvesztettük. (Éljenzés.) Én azt mondom, mindannyiunkban kell, hogy legyen annyi bá­torság, hogy odaálljunk proletártestvéreink elé és megmondjuk: ha tudott a burzsoának 12 órán át éhbérért, baromi módon robotolni, saját osztályának 8 órán át miért ne tudna tisztességesen termelni? Ezeket ajánlom az elvtársak figyelmébe, ne nézzük azt hogy mi a pártnak a címe, kevesebbet foglalkozzunk az­zal, hogy Marx apánk mit mondott és mit nem mondott, elvégzik azt Rudas és Kunfi elvtársak egymás között ők ketten majd kiverekszik, mi hagyjuk őket vitatkozni, mi lássunk energikus kézzel, erős akarattal a produkcióhoz, annak fölépítéséhez, mert ha ezt a csatát elvesztettük, elvesztettünk mindent A pártprogram módo­sításánál méltóztassék figyelembe venni azt, hogy a kisipart ne bántsuk, a kisipart és a kéz­műipart nem kívánjuk szocializálni, a halál­büntetést gyakorlatilag is eltöröljük, k kényszer­munkára fogjuk a naplopók­at, legyen az bárki. Krammer Albert: Nagyon sok szó hangzott itt el a­ proletárdiktatúra módszereinek haszná­lásáról. Pogány elvtárs nagyon helyesen mu­tatott rá, hogy nem abban rejlett a hiba, hogy a proletárdiktatúrát nagyon erős kézzel kezel­tük, hanem abban rejlik a hiba, hogy nagyon elnézők voltunk azokkal szemben, akikkel szem­ben a proletariátus diktatúráját tényleg mint diktatúrát használni kellett volna. Hibáztatja, hogy a pártprogramtervezetet későn adták ki, így nem is tud hozzászólni. Hajdú Gyula: A komoly és nagyjelentőségű elvi kérdésben a pártg­yűlés fölszólalói körül tulajdonképpen véleményeltérés nincs. Ebből kifolyólag nem látom egyáltalában tragikus jelenségnek azt, hogy a pártprogramm kiadása kissé elkésve került kezünkbe, mert semmiféle új dolgot a pártprogram ne­m tartalmaz, ha­nem tartalmazza azt a program­mot, amelyet vallunk tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve, mióta proletárdiktatúrát a szocialista és a kommunista párt magukévá tették Szüksé­ges azonban, hogy a proleárdiktatúra is csak a burzsoáziával szemben, ha csak kifelé a letört osztályokkal szemben legyen diktatúra és pro­­­letárszellemű, hanem legyen befelé a proletá­rokkal szemben is. Már­pedig benn a proletár­diktatúra keretében a korrupciónak azt a mér­téket kell látnunk (így van!), amely mértéket a múltban mint gyalázatos bűnt üldöztünk. Ügyeljünk arra és dolgozzunk határozott cél­tudatos és erélyes munkával, addig, amíg nya­kunkra nem nőz az ellenforradalom, amely el­lenforradalmat most el lehet fojtani még, mert hiszen a parasztságnak nincsen tulajdonkén oka a panaszra. Horváth János: A dunántúli ellenforradalmi dolgokra hivatkoztak elvtársaim. Szükségesnek tartom, hogy a vidék részéről Fehér vármegyé­ről, ahonnt­t a szálak kiindultak a kongresszust informáljon. A diktatúra tekintélyét a vidéki direktóriumokkal kell megvédeni, elsősorban magának a népbiztosságok küldötteinek kellett volna a diktatúra tekintélyét megvédeni. Iga­zolom és bizonyítom azt hogy Veszprémben egy este 57 politikai megbízott közül 48 volt

Next