Népszava, 1921. január (49. évfolyam, 1–24. sz.)

1921-01-01 / 1. szám

. A termelés és világforgalom válsága. Az ipari tevékenys­­ég hí­od­vala formáina­k a gyapot földolgozása a kiinduló pontja. A gya­pot föl­olgozásárs­ál vált először szükségessé a­­mechanikai gépek alkalmazása és itt nyert ez a szükséglet először kielégítés. A fonó- és iszítvógépek nyitott­i­k mert a mechanikai mun­kagépek sorát, amelyek viszont a hajtóerőt szolgáltató gépek szükség-ségét vonták ma­g­u­k után. Így le­t­t a gyapot közvetve a sze­n­­term­elésnek, a nagy vasiparnak, a gépgyár­tásnak , a közlekedési es­zközük fejlődésének is megindítója. A gy­apot az alapja a világ-skereskedele­m­''!­, a g­.­pótból indult ki An­glia keresk­ed­­elm­i moliti' 'ja, a gyapot volt az, amit Angliának indiai és különösen egyiptomi politikáját­­jllegbajn­ozta. Épp ilyen óriás:'! jelemtőségű­ volt a gyapot­nak az amerikai államközös­­egek életének ala­kulására is. Az 1864. évi szecessziós háboru­nak, a déli államok elszakadási törekvésének­­is a gyapottermelésben volt­­a gyökere. Az éjszaki államok a rabszolgaság megszüntetését­­ köve­telték, a déli államok, a nagy iltetvényesek sír­la­mai pedig ragaszkodtak a­ rabszolgaság föntartásához, m­ert a rab­szolgákkal való dol­goztatást tartot­ták a gyapottermelés legjöve­delmezőbb módjának.­­A gyapot földolgozásával kezdődik­ az emberi k­ifiázkodás dersiokr­atizálódása. A len és a pyapju arisztokratikus termékek, •különösen azok voltak, amíg a földolgozásuk c­sa­k kézi erővel történt. Len- és gyapjúámt­ársa­k a gazdag emberek vásárolhattak, a nagy tömegek rends­z,'mint csak a háziipar termékeit, a maguk szőtte ruhát viselték. Amikor azonban megkezdődött a gyapot föl­dolgozása, azelőtt soha nem látott- s nem kép­zelt árutömegek kerültek a piacra. A­ fonó- és szövőipari technika fejlődése a gyapjúnak és lennek a feldolgozását is hatványozott­ mérték­ben tette lehetővé ,s ez természetesen visszaha­tott a gyapjú- és lentermelésre is. A textilipar­­ a legfontosabb,­ legnagyobb je­lentőségű iparrá fejlődött s mindenütt igye­keztek meghonosítani. De azért a háború kitö­réséig mégis Anglia maradt a textiliparban a vezető. 1910-ben a világ összes államaiban 133 t1 millió őrsi­ volt­ működésben. Ezek közül 53 millió volt Angliában, 10 millió Németország­ban. 28, jsill-iá »'<'.• Egy«|i# All,,w#:VítjU».J-^1.-. lió Oroszor­ságbári, 7 millió iTarieinoTsZUghan, .­5 millió Indiában és 4 millió Ausztriában. Ma­gyarországon 1910-ben 300.000 orsó lehetett mű­ködésben. Ennek a steilfráfe a ' dontossá­gáért azonban nem állhatunk helyt. Lehetett keve­sebb, esetleg valamivel több is.. A Balhorn alatt Amerika textilipara rendkí­vüli módon fejlődött s nem lehetetlen, hogy el­érte vagy talán tú­l is szárnyalta Angliát. Az alkalmazott munkások szám­át is tekintve, min­denütt rendkívüli jelentősége van a­ textilipar­nak. Angliában az 1911. évi statisztika szerint a­­textiliparban 1,232.294 munkás dolgozott, ennél a­8­k a vas- és fémiparban, a gépgyártásnál és hajóépítésnél foglalkoztatottaknak a szám­a volt nagyobb. Németországban szintén a bá­nyászat és vasipar után a textil­ipa­rban van a legtöbb munkás foglalkoztatva. Ezek a szám­ok világosan mutatják, hogy milyen nagy jelentő­sége van az egész ipari és kereskedelmi étetre, a textiliparban beálló minden zavarnak. Mert itt­ el kell gondolni, hogy a fonás és szöveg csak egy közbeeső folyamat, amelyet meg ke­l előznie a nyerstermékek előállításának s ki­zet­nie kell az előállított termékek földolgozásának. A textiliparban beállott zavar tetett egy­idejű­leg visszahat a nyerstermelékek termelőire , a földolgozó ipar munkásaira. Azután, követke­zik a zavar, a pangás a szállításban, a keres­kedelemben s így gyűrűzik tovább a válság, folyton újabb és újabb rétegeket vonva be a sodrába. Az ipari válságok a lökés­termelési rend­szerben nem­ ismeretlen jelenségek. Aki­ a reali­tásokat sem hagyja , ügyeimen kívül, annak számolnia is kell az időközönként beálló válsá­gokkal. Az azonban, amit most tapasztalhatunk az ipari termelésben, nem illeszthető be a szo­kásos ipari válságok sorába. Ezt egész külön hely s különös elbírálás illeti meg. A textilipar óriási válságáról Ant érkeznek hírek mindenfelől. Angliában, Ame­rikában "napról-napra terjed a munkanélküli­ség. Angliában több mint 100,000 munkás csak félnapokat dolgozik. Munkáltatók, kormányok tanácskoznak és nem tudják megindítani a megakadt gépezetet. Nézzük, honnan ered a válság? Vizsgáljuk egy konkrét­­ példán. A régi osztrák-magyar monarchiának a textiliparban legjelentősebb területe a mai csehszlovák köztársaság volt. Ennek a területnek a­­ textilipari szükséglete 0,3.000 tonna volt évenként, vagyis 5100 tonna havonként. A háború alatt azonban a mon­archiában nem lehetett új árukat előállítani, a régiek pedig elfogytak, a szükségletnek te­hát meg kellett volna kétszereződnie. Ehelyett azonban a csehországi gyárak 1919. évi szep­tembertől 1920 márciusig összesen csak 15000 tonna árut tudtak a saját területükön eladni, azóta pedig még tovább csökkent a fogyasztás. A d­olognak a magyarázata az, hogy a gyárak nem képesek megfizetni a nyer­sár­uk árát, a •ffoms&sztó­k pedig,,,nem tudják megvásárolni a VEÉÁrr. . .."•& VftiT k­ész "á,rul. A hHzft ma az, hogy Amerikában és Angliában a nyers gyapot­nak, és gyapjúnak óriási tömegei vannak fölhalmozva és nem tudják, nem mérik vagy nem akarják földolgoztatni, mert a­­ fogyasztók képtelenek az árukat megvásárolni. Ugyanakkor pedig Középeurópában a nép teljesen kirongyo­sodott minden ruhaneműből és Amerika izgalmára van szorulva, "úgy látszik, Amerika, szempont­jából ez esetben még a jótékonyság is hasz­nos, mert az is elősegíti a raktárak kiürítését. Ez­zel azonban még sem é b­logi-ldani i k­rdést. Sem Európának mi-­ es népét, - i, pedig a munkát és megélh ' - a,ró teme-i­­­t az alamizsnák morzsái ki n t clégithe­!*it­. A textiliparban megindult vál'sáig­ettene­tes perspektívákat tár elénk. W i­denekelőtt íszt bizonyítja, hogy a kegyetlen békék nem­csak a legyőzöttek­re, de a győzőkre is kegyet-tenek. A vál­ ságnak a gyökere ott v­an, hogy a­­békeszerződések a legyőzött államoknak any­­­nyira megkötötték kezét-lábát, így teljesen képtelenek arra, hogy a háborúban elpusztult javak pótlásának a munkáját megkezdjék. A rossz márka, a rossz korona kikezeli a frankot­, a shillinget, a dollárt is. Mert Középeurópa népe rongyokban jár, azért Egyliptomba a fe­lényi területet­­ültetnek be gyapottal. Angliá­ban megállnak az orsók­­és a csehországi szövő­gyárak munkásai nekti kapnia­k kenyeret, ugyanakkor, amikor Argentínából az a hír ér­kezik, hogy a fölösleges búzát fj mozdonyok fű­tésére használják föl, mert így jobban tudják értékesíteni, mintha kenyérnek jádnak el. A háború — amelyik az eh­,t k­lafiháború volt a modern gyáripar és világkereskedelem kifejlődése óta — teljesen fölborította, az ipari termelés rendjét, és szétszaggattál a világkeres­kedelem ezerszeresen összefüggő kapcsait. Mta nem akarják, hogy az utolsó száz­­ esztendő minden technikai vívmánya, minden gazdasági eredménye megsemmisüljön, akkor­ újra helyre kell állítani a megszakított kan­c­csolatoka­t, hogy a termelés rendje is helyreáll­íttasson. A termelés helyreállításánál azonban­­ mellőzni kell azokat a szempontokat, amelyek­­a háború előidézésében elsősorban közrehatottak, mert akkor újra csak katasztrófa felé haladunk.­­ *:Ha akkor­ lesz újra termelés, akkor, lesz újra h­ldg­orgalom, akkor lehet legyőzni a válsá­gokat, ha a tem­etés kérdéseit, minditt, a szi­k­ségiesség és nor­­a magánhaszon szempontjai fogják eld­ön­ten­i. A főrendiház reformjáról nyilatkozott egy újságíró előtt báró Wla.-.ies Gyula volt, fő­rendiházi elnök és ennek során —­ a fő.rendek álláspontját tolmácsolandó — időst abból­­ az emlékiratból, amelyet ez év tavaszán a főren­dek megbízásából terjesztett az­­akkori mi­niszterelnök elé. „A főrendiház hos­zen áll min­den reformra — így szól többek között az em­lékirat —, amelyet az új idők vi­sszautasítha­tatlan következményei parancsolunk és nincs oly tagja, aki ne arra törekedjék, hogy az Or­szággyűlés felső szervében mindaz, ami nagy erki­­csi erőt, igazi 'tekintélyt, tu­dást, gazdag tapi '.izá­latot jelent, az életképen rokotthányos tradicíiókba bekapcsolódva, aneefejelő képvise­letet is nyerjen..."" Ha a volt főrendiházi ta­gok valóban készek a reformokra és nem ra­gasztkoz­nak a sokszorosan elévült 1885. évi fő­rendiházi törvényhez, ugy legokosabb, ha bele­nyugosznak abba, hogy az u­j idők uj szellem­e megszüntette kiváltságos intézn­vényeket. A nemzetközi Duna-bizottság­ elnöke január 1-től számítandó hat hónapra Si­klós Ödön ál­lam­t­it-kár lesz. V Tliina-bizott-ság állandó szék­helyét az április 1-én Párisban összeülő nem­zetközi Duna-konferencia fogj­a megállapítani. Az én testvérem ... Aki fűtetlen szobában alszik, És reggel korán hidegben ébred. Aki dolgozik nyötrő idegekkel, Rongyos ru­hában, szársz kenyéren, Az én testvérem! Kinek ezer vágya, bénítja, gondja, Aki embersorsosát csak vergődni látja, Ki az életnek­ csak üzen mostohája, Aic tengődik sápadt reményen: Az én testvérem! Öreg koldus, kinek fáj a múltja, Kinek még a pihenés se vágya. Aki elnyűtt testét vonszolja a sárba. Titkos váddal fölsikolt a vérem! Az én testvérem! Kinek lelkén ezer seb tátong, • Aki vérzik, szenved Panasztalan ajkkal, Aki lángol, érez, aki átszoz, Aki hinni, látni tud az éjbeni Az én testvérem! „„ Mankó József, igy. .. Irt ez Singlertfi Jl­ári úton. Tilenlilásnak számos rokonai és barátai­ sű­rűn valának vendégei az ő asztalának, amely­ről Róma nagyjai gáncsoló irigységgel beszél­tek. Ha az utcarközépen skét ingefuc találkozott, beszélgetésük nem folyt le olyiképen, hogy szó ne esett volna a dicső úr személyéről és a tör­ténelem­ hálát érdemlő följegyzői megemlítik róla azt is, hogy nemcsak hadvezéri tehetsége, hanem fényűző életmódja is szóba hozatott a szenátusban. Kaján, embereik akkor is alkudta­k, a­kiknek a bárborűlóg szerzett, nehéz megpró­báltatások árán s­­jtött vagyon szemet szúrt ,és hinni lehet, hogy éppen Lucullusnak számos rokonai és barátai közül­­került­eki a legtöbb, efféle 'Sunyi nagyképűsködő. Mert az em­her ilyen: ha nem hívod meg —­azért szapul, m­ag­hivod? — akkor is szapul, mert Bgm, la­kott jók­... Hát ez'm­eim lehet — mon­daná valaki — hiszen azok a boldog uraik és ui'u­fik, akik Lucullus dús asztala előtt ülte­k, soha sem sbdrtá­k meg azt a sok jó étket! Ez lehet. De csak azt mondom, hogy a pazar konyhája Lucullus sem tudta jóllalkatni vendégeit. Még ő sem volt erre­­képes, mert az emberek tel­hetetlenek. A jóllakott emberne­k van egy sza­kácsbosszantó mondása: ..Mi miden pompás volt de..." És lassacskán kitűnik, hogy a vendég­nek valamely porcikája elégedetlen és ez már nem jóllaikás. Hát hiszen jól tudhatta ezt Lucullus is és ugy látszi­k, minden vagyonával és tudásával azon volt, hogy számos rokonait és barátait lebilincselje konyhájának kitű­nőssé­gével. Mert hajh, nehéz valami az: a vendégsereg minden egyessének ingét kiismerni. Amidőn Lucullus visszatért a Mithridates elleni háborúból, teljesen fényűző életmódra adta magát A Tuskulum melletti nyaralóiban egymást érték a vagyonokat fölemésztő híres lakomák. Képzeletében hallatlan lakmározási játékok­ tervei támadtak. Ez­ek között bámula­tos volt az úgynevezett vadászjelenete. Ez voltaképen a vaddisznópecsenye­ tálalását ké­pezte, úgy, hogy a vendégsereg előtt félre­lebbent egy bíborfüggöny, mire a vendégek egy vadregényes tájat látnak. Csakhamar meg­jelenik a hatalmas vadkan, amelyet kutyáik és vadászok üldöznek. A vendégek­ most azt vár­ják, hogy a vadászok beledöfik lándzsáikat a vadkanba és a lihegő kutyák beleharapnak az üldözött állat fülébe, lábába de ez elmarad, mert a kürt halálit fuj; a szolgasereg odasiet és szétszedi, föltálalja az egész vadász­jelenetet és akkor a vendégek látják, hogy a vadregé­nyes táj bokrai sajátból vannak, a­ fák tortáik­ból, vadászok és kutyák­­ i­s mindennemű izes ételekből vannak Összerakva Igen ám! Csakhogy Lucullus végül kezde ki­fogyni a leleményességből és immár alig­ tu­dott valami új, csinos fogást kieszelni. Leg­szebb álmait megrontotta a tudat, hogy nem­­képes vendégeit rendkívü­li, világraszóló dolog­gal meglepni. Lucullus sokat töprengett magában és gyak­ran nyaggatta kiérdemesült szakácséit, hogy találjon ki már ő is valamit. Ezt, persze, hasz­talan cselekedte, mert a jámbor ember főzni tudott, de lakomajátékot költeni nem, mert ehhez nem volt ihlete, mint urának, Lucullus­nak... Lakott pedig Neapol­isban egy emberséges­nek ismért haltenyé­sztő, Klodius. Egészen vé­letlenül ez az ember segítette ki zavarából Lucullus. Történt, hogy Lucullus Neapolitan egy-két hegyet hasittatott ketté azon céllal, hogy csatornát­­készíthessen a neapolisi haj­léka elé tervezett halastaváig, ami á­ltal­ag mindig friss tengervízzel lenne elb­áva. Klo­diusról hallván, Lucullus nála rend elé a tóba,a tenyészteni szándékolt halakat. Egy idő uralva Lucullus azt látta, hogy a Klodiusnál válságolt halak, amelyek nuraenákna­k neveztetnek, na­gyon lesoványodtak. Megszólítja, szolgáját, akit a halak gondozásával megbízott.

Next