Népszava, 1921. május (49. évfolyam, 94–116. sz.)

1921-05-08 / 99. szám

EXIX. évf. 99. szám. Budapest, 1921 május 8. vasárnap. Mwa­­­fe01*0Wl€í AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre SSO kor. | negyed évre 1*0 kor. fél évre SS80 kor. | egy hóra D0 kor. Jugoszláviában egy szám ára 1 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖ­NYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A tagadás szelleme itt él még mindig az emberek lelkében s végzi a maga romboló munkáját. Mintha mi sem történt volna. Mintha nem a XX. szá­zadban, a világtörténelem legnagyobb mér­kőzése után élnénk. Mintha a világ népei­nek roppant szenvedései és erőfeszítései nem termékenyítették volna meg a korszakot a demokratikus államigazgatás számára. Mintha szerte az egész világon nem a szo­ciális gondolat uralkodnék s törne magának utat az érvényesülés és megvalósulás felé — mintha a világ valamennyi népe nem volna birtokában az elemi emberi jogoknak, meg­szerezvén ezzel az eszközöket a politikai, gazdasági és társadalmi érvényesülésre, itt még mindig a malomalatti kaliber járja, itt még mindig ott tartanak, hogy tagadják a szociáldemokrata munkásmozgalom létezé­sét és létjogosultságát, így volt a multiban is. Valaki egyszer elrikkantotta magát a szo­ciáldemokrácia ellen. Több se kellett az uralmukat féltő osztályok exponenseinek. Csodálatos ösztönnel és tanulékonysággal kapiskálták, továbbfejlesztették, jó vasta­gon aláfestették a szociáldemokrácia „bű­neit" s azóta sem tudn­ak szabadulni termé­ketlen, káros, romboló frazeológiájuktól. Konok rosszakarat diktálta a múltban a munkáspolitika tempóját. Rágalmazták, el­nyomták a munkásmozgalmat, annak intéz­ményeit és vezetőit. Erőszakkal visszaszorí­tották a föltörekvő munkásságot s amidőn minden kulturállamban elismerték már a szociáldemokráciát, mint a kor szükségletét, s mint a túltengő kapitalizmus egyetlen ha­­­tékony ellensúlyozóját: itt rendőri kérdést­­ csináltak a munkáskérdésből s ugy kezel­ték, mint például a prostitúciót. Közisén al­tatgatták, temetgették, tagadták és nem akadt olyan senkiházi, akivel a kormányok vagy hatóságok szívesen szóba ne álltak volna, ha az illető a munkásmozgalom ér­dekei ellen tört. Így múlt el egy korszak, amelyben ki­használatlanul hagyták a szociáldemokrata munkásmozgalom termékeny erejét az ál­laméletre. S ha ez csupán a termékenyítő kritika és a szigorú ellenőrzés tényeiben merült is volna ki, mindenesetre jelentéke­nyen megerősítette volna az ország gazda­sági és politikai fundamentumát. Így követ­kezett el a világháború, abban a szégyentel­jes állapotban, hogy a dolgozó embereknek egyetlen képviselőjük sem i­tt Magyaror­szág parlamentjében. És tüneményszerű robajjal torlódtak az események tovább. Évszázadok élményeit és eseményeit élte át ez a szerencsétlen gene­ráció. A súlyos okok megszülték katasztrofá­lis okozataikat. Új korszakba, uj világba­csöppentünk bele. Uj szükségletek, uj lehető­ségek nyíltak meg, uj, nagy kötelességek ke­rültek a nép vállaira. Az ország széjjel­darabolva, súlyosan igazságtalan föltételek­kel sújtva, szembenállva egy világgal, olyan helyzetben, hogy minden ember százszoros energiájára van rászorulva, de a régi önzés­nek egyszázadrészét se­m bírja elviselni —é­s a magyar „felelős" politikusok egy része még mindig a régi, elhasznált jel­szavak­nál tart. Hát lehetséges ez? ! Az elszenvedett lecke, a súlyos tanulság nem gyakoroltak elég átalakító hatást a lel­kekre! A megátkozott régi liberális korszak­ból ezt az egyet, a munkásmozgalom, a dol­gozó emberek törekvései ellen kitalált és használatos frazeológiát és terminológiát ér­demes volt átmenteni a „tisztult" korszakba? Megdöbbentő ez — és nem a munkások és nem a munkásmozgalom szempontjából, el­hihetik nekünk! Megdöbbentő az ország, az ország jövője, tekintélye szempontjából, hogy a fórumon még mindig úgy lehet kezelni a munkáskérdést, ahogyan azt például a nem­zetgyűlés szombati ülésén Gaál Gaszton cse­lekedte, aki azonban nem az első, nem is az utolsó ennek a műfajnak a kultiválásában. A „szakszervezetek terrorja", „politizáló szakszervezetek", „védelem a dolgozni akaró munkásoknak", a­kár még mindig itt tart a magyar törvényhozás a munkáskérdés érté­kelésében az Úr 1921-ik esztendejében? Most még csak az kell, hogy mások kiegészítsék Gaál Gaszton nemzetes urat s elmondják még azokat a szép kis költeményeket, amelyek még hiányoznak a csokorhoz. Mit mondjunk mindehhez? Bocsátkozzunk talán magyarázatokba? Oktassunk, magya­rázkodjunk, védekezzünk? Merőben fölösle­ges és kárbaveszett fáradság. Nem tudatlan­­ság ez a másik részről, ha­nem jól átgondolt, tudatosan ápolt osztályönzés, ami ellen hiába­való és fölösleges a vitatkozás. A tanítást és kioktatást, az okosabb belátásra való ösz­tönzést most már végezzék el azok a kevesek, akik értenek a kérdéshez, másrészt pedig be­látják, hogy a rideg osztályuralomnak ez a fajtája újabb katasztrófák csíráit hordozza magában. Mi kibírjuk. Hiszen oly sokat kibírtunk már és­­ makkegészségesek vagyunk. Csak rágalmazzanak, csak tagadják a létezésün­ket, csak temetgessenek bennünket tovább. Ez a tendencia, ez a fölülről vezetett osztály­harc nem fogja hatását eltéveszteni, ez adja meg a lendületet és az irányt a dolgozó em­berek elhatározásának! es 9*9 „Két és huszonkét perc ** M fovsti&SemagSé ,tcs€?d"-se. — Essisíik a szegérn&e/i cn&átekrfiét. Hogyan segített a pérazé£$v/m*n*.szfeip az af&alrsvazottafeasu? "fflf jövedelmi adó összbevétele csak arra ele­gendő, hogy az államháztartás kiadásait 2 óra 22 percig födözze..." — állapította meg Hege­dűs pénzügyminiszter a ,Pester Lloyd" szom­bati számába írott cikkében. Egész Magyar­országon március havában jövedelmi adóból mindössze 7 millió korona folyt be, ami bizony csak arra elég, hogy a 365 napból álló költség­vetési év egy napjának 2 óra 22 percnyi kiadá­sát behozza. *~&t$sebb és szomorúbb kritikáját a magyar adórendszernek alig lehetne adni, mint ez a megállapítás. Ezek után azt lehetett volna várni, hogy a pénzügyminiszter kemény kriti­kája új ösvényt­­vág a helytelen magyar adó­politikai rendszerben és legalább is enyhíti a magyar adórendszer kiáltó igazságtalansá­gait. Nem­ szállunk vitába a miniszterrel ab­ban a kérdésben, hogy a háború nyomán elő­állott szükségletek födözésénél lehet-e válo­gatni az adóbevételek előteremtésének eszkö­zeiben; sokszor megállapították már, hogy kell válogatni. Sőt! Minél magasabbra nőnek az államháztartás kiadásai, annál inkább meg kell valósítani a szociális adóztatás alapelvét, amely szerint az adóteher túlnyomó részét a vagyonos e­lem­ek viseljék. Mert az adóbevételt csak így lehet fokozni. A jövedelmi adó a legtökéletesebb adója a különféle a­dózási rendszereknek. Helyesen megvalósítva magában egyesíti a demokrati­kus adópolitika összes követelményeit: a lét­minimum adómentességét, az adósok szemé­lyes viszonyainak tekintetbe vételét, a jövede­lem nagyságával progresszív, emelkedő adó­tételeket, amint azt az angol income­nctie-nál vagy a Cailleaux-féle francia jövedelemadónál látjuk. Nálunk természetesen a jövedelmi adó is speciális magyar adóvá alakult át. Itt az adóteher megállapításánál a törvény nincs te­kintettel az adóköteles jövedelem forrásaira. A munkából eredő jövedelmet ugyanolyan adótételekkel sújtja, mint a tőkéből eredő jövedelmet. A jövedelmi adótörvény magyar jellege leg­inkább a földbirtok kímélésénél domborodik ki. A földadót ma is a 70-es években megálla­pított kataszteri tiszta hozadék alapján vetik ki. Már ekkor sokszorosan meghaladta a való­ságos hozadék a kataszteri tiszta hozadékot. Félszázad­ óta nem történ­t más, mint hogy a jö­vedelem három-négyszázszorosra emelkedett, de a földadót csak a tízszeresére emelték föl. A nagybirtok azonban a fölemelt kulcs mellett sem fizet többet, mint holdanként 20—25 koronát. A földbirtok ugyanilyen kímélete nyilatkozik meg a­­jövedelmi adóban. A tör­vény itt sem a földbirtokból eredő tiszta jö­vedelmet éri utól, hanem az átlagos haszon­bérösszegeket veszi az adókivetés alapjául. A­ mezőgazdasági mellék­haszonvételekből és kü­lönösen az állattenyésztésből eredő jövedelmet csak akkor adóztatja meg, „ha a belterjes gazdasági kihasználás arányait meghaladja". Ez a következménye annak, hogy az agrár Magyarországon a földbirtok kevesebb jöve­delem után fizet adót, mint az ipar és kereske­delem.). Az adótörvények úgyszólván teljesen mente­sítettél­ a földbirtokot a hadinyereségadó alól is. A jövedelmi adó megállapításainál, amint láttuk, az átlagos haszonbérösszeg volt irány­adó. Minthogy a hadinyereségadó kivetésének alapjául ugyanaz a fix tényező, az átlagos ha­szonbér szolgál irányadóul, adóköteles jöve­delemtöbbletről, hadinyereségről nem lehetett szó. Itt csak a haszonbér­­összegeknek a há­ború utolsó évében történt részleges emelése hozott némi, de az adóbevételek szempontjából alig számbavehető) változást. A jövedelmi adóból március hónapban csak 2 óra 22 percig élhetett meg az állam. A ma­gyar pénzügyi politika még­sem azt a célt tűzi ki, hogy a jövedelmi adótörvények megváltoz­tatásával, az adó alól elmenekült, jövedelmek és hadinyereségek utólagos megadóztatásával ne 2 óra 22 percig, hanem hónapokig elég le­gyen a jövedelemadó bevétele, hanem újabb fogyasztási adóbevételekkel akarja törleszteni a még egyre emelkedő adósság,­halmazt. A jövedelemadó, a hadinyereségadó bevétele az államháztartás kiadásainak nagyon kis percentjét, födözi, — emelni kell tehát a közve­tett, adókkal agyonsanyargatott munkások adó­terhét. Ha a gazdag nem fizet, még jobbam meg kell adóztatni a szegényt, be kell hozni — az általános forgalmi adót, 10—15%-os for­galmi adóval meg kell drágítani a hús, a liszt, a kenyér, a só, a ruha, a cipő árát, hiszen még nem eléggé sújtotta a munkásságot a háború és az a­zt követő események szöges ostora. Az áltít­­ámnos forgalmi adó életbelépésével —­úgy hírlik — megszűnik a III. osztályú kere­­seti adó. Az iparosok, kereskedők, gyárosok kere­seti adóját forgalmi adó formájában át­hárítja az állam a fogyasztókra. Megszűnik az önálló foglalkozást űzők adója, a III. osztályú kereseti adó. De nincs hír arról, hogy megszűnnek a magántisztviselők és az

Next