Népszava, 1921. július (49. évfolyam, 142–168. sz.)

1921-07-28 / 165. szám

8 hogy sohasem követett egyoldalú politikát, hanem figyelme mindig­ kiterjedt a gazdasági élet minden ágára és megnyilvánulására Jubi­leuma alkalmával mi is szívből köszöntjük a dán munkások pártját. ­­­ A VII-VIII. választókerületi pártszervezet (V. Vise­grádi­ utca 40) naponta délután 5— 7-ig tart hivatalos órát. Tagdíjak fizetése és új tagok fölvétele ezidő alatt történik. A X. választókerületi pártszervezet (Lövölde-tér 2) ezen­túl hivatalos óráit minden szerdán és pénteken este 0—8-ig tartja. Befizetni és beiratkozni ebben az időben lehet. A XI. választókerület (Lövölde­ tér 2. könyvkötők szer­vezete) értesíti az elvtársakat, hogy hivatalos óráit a nyári hónapok alatt nem szerdán és vasárnap, hanem szerdán és pénteken este 11—18 óráig tartja. Befizetések és beh­atások ebben az időben történnek. Az ú­jpesti X. kerületi pártszervezet minden csütörtökön este 1­8-ig a Szitka-féle vendéglőben (Váci-út 80) befizető órát tart. Új tagok fölvétele ugyanakkor. A lengyel szocialista párt és az Internacio­nálé­ Varsóból jelentik: A lengyel szocialista párt Lodzban ülésező kongresszusa elhatár­­ozta, hogy kilép a II. Internacionáléból és egyik Internacionáléhoz sem csatlakozik. („M. T. I.") # $ # A műszerészek szervezetéh­ez tartozó műsze­részek és rokonszakmabeli munkások és mun­kásnők e hó 28-án, csütörtökön délután 16 órakor (VII. Thököly­ út 56, foMsz. nagyterem) nagyon fontos ügyben tagértkezletet tartanak. A Biztosítási Tisztviselők O­rszágos Szövet­­sége e hó 80-án, szombati/délután 6 órakor a saját helyiségében (Vl, \\/ör,ö­marty­ utca 42) rendkívüli közgyűlést ta­r magántisztviselők szövetségébei­ (ifv. Eskü­-tér 5, T. 3) a ,,Művészi élményről" szóló előadása e hó 28-án, csütörtökön este 'Az óralapi A magántisztviselők szövetségében­­(I­V, Eskü-tér 5, I. 3) új kezdő és haladó német és francia­­ nyelvkurzus kezdő­dik augusztus hó. 1-én. Jelentkezni lhet a titkárságnál. A svájci szakszervezetek a munkanélküliek gyermekeiért. A bdeli Munkásunió (a helyi szakszervezeti csoportok) fölhívást intézett a lakossághoz, hogy fogadják magukhoz a nyo­morba­ jutott munkanélküliek gyermekeit. A felhívás olyan eredményes volt, hogy most már egy második csoportot is el tudnak he­lyezni. Olyan 4—14 éves gyermekeket helyez­nek el, akiknek úgy apjuk, mint anyjuk telje­­­sen munka nélkül van. A japán szakszervezetek erősödése. Több íz­ben adtunk már hírt arról, hogy a japán kor­mány milyen erőszakos eszközökkel igyekszik a szakszervezetek fejlődését megakadályozni. A szakszervezetek azonban mégis erősödnek. Most a japán belügyminisztérium hivatalosan adja tudomá­sul, hogy 1921 január 1-én Japán­ban 671 szakszervezet vo­lt 2­17.000 taggal. A há­ború előtti taglétszámnak ez éppen a négysze­rese. JESÍN­ * Megkezdődnek a tárgyalások a sztrájkoló prágai banktisztviselők és a bankok között. Prágából jelentik: A ,­Prager Abendzeitung" értesülése szerint a sztrájkoló német bankhiva­talnokok és a bankok között a legközelebbi na­pokban tárgyalások indulnak meg. A német­­banktisztviselők szövetségének kedden tartott gyűlésén a vezetőségnek a tárgyalásokra föl­hatalmazást adtak. A „Narodni Demokratie" jelentése szerint a tárgyalások már meg is kez­dődtek. („M. T. I.") Egy másik jelentés szerint a cseh bankok is fölszólították a tisztviselők szervezetét a tár­gyalások megkezdésére. Sztrájkolnak a munkások , megerősítik a csendőrséget. Prágából jelentik: A pöstyéni já­rásban, ahol a mezőgazdasági munkások rész­leges sztrájkba léptek, zavaroktól kell tartani a kommunista munkások között, amiért is az ottani csendőrosztagot megerősítették. (,,M. T. I.") * * * atlatiéta. A stockholmi verseny eseményei állanak a sportközön­ség érdeklődésének középpontjában. A kiegészítő jelenté­sek még nem érkeztek b­e, egyelőre csak vázolhatjuk at­létáink mindenesetre kielégítő szereplését. A svédek győz­tek 0:1 arányban, már maga ez a tény fölötte örvendetes. Ha tekintetbe vetnn­je a mellékkörülményeket, még in­kább kidomborodik, a­ magyar atlétikai sportnak nemzet­közi viszonylatokban is számottevő volta. Tekintetbe kell vennünk azt a körülményt, hogy a magyar atléták egy meglehetősen hosszadalmas és fárasztó utazás után vet­tél­ föl a viadalt a svédekkel, azoknak otthonukban, ami már magába véve nagy előnyt jelent. Objektíve is meg­állapítható, hogy a szerencse nem túlságosan kedvezett a mieinknek. Stollmár, aki idehaza mindig 2—3 ötöddel jobb volt Pü­spökynél, fölbukott, márpedig Pr­spökö­t a­ győztes Christiernsontól csak egyötöd választotta el. Fitt és Csorthey az elmúlt tavaszi szezonban betegeskedtek, vérhatónál gyengébb szereplésük ezzel magyarázható, a NÉPSZAVA stockholmi győztesek eredményénél mind a kettő lényege­sen jobbat produkált már. Végül távol volt. Váradi az 5000 méteren, aki a bajnokságban elért ideje alapján méltó ellenfele lehetett volna a­ győztes svédeknek. Még megemlítjük, hogy ha történetesen pontverseny alapján dőlt volna el az elsőség kérdést a két nemzet fiai kö­zött, az arány 45 : 43 (I. hely 5, II. hely 3, III. hely 1 pont) lenne. Bécs—Berlin városok közötti atlétikai versenyen Egger (Bécs) 725 cm­.-el győzött a távolugrásban. A viadalnak ez volt a legértékesebb eredménye. Úszás. A MUSz az újpesti uszodában szombaton és vasárnap bajnoki úszóversenyt rendez. Szombaton a staféta-, va­sárnap az egyéni bajnokságok kerülnek eldöntésre. A staféta bajnokságok közül a 3X100 méteres vegyes-stafé­tában az NSC és a MAC csapata fognak küzdeni. 4 X 200 méteren pedig a III. ker. TVE, NSC és FTC stafé­tái. A szombati verseny délután 6 órakor veszi kezdetét, KefészTpAr. A MÁV, SpC. vasárnapi nagyszabású versenyén legjobb kerékpárosaink vesznek részt. A verseny főszáma a Királydij lesz. Egyesü­leti Kivett. A Munkás TE turistaosztálya csütörtökön este­­7 óra­kor rendkívüli közgyűlést tart a Társadalmi Múzeum­ban. Tekintettel a tárgy fontosságára, kéretnek a tagok, hogy teljes számban jelenjenek meg. M­3&TTÉ­R (E rovatban köztisztekért sem a szerkesztőség, sem a kiadó­hivatal felelősséget nem vállal.) Külön — színházi — villamos von­a­tok vár­j­ák a Scala­ Színház előtt, közvetetten ül a szín­házzal szemben, a színházból­ hazatérő közön­séget. E villamosmenetek a Rákóczi-utat, Mú­zeum-körutat, Calvin-teret és Üllői­ utat érint­vén menetükben, a közönség a város minden irányában csatlakozást nyer.­­ Ezenkívül a 25., 27., 33.,és 35., viszonylatok, valamint a föld­alatti villamosvasút kellő számban közlekedő kocsijai is a közönség rendelkezésére állanak. A Tó-mozi bámulatos konzekvenciával tart ki a kitűzött, igazán művészi iránya mellett. A nagyközönség már nem is keresi, hogy vár­jon milyen új programot is hoz ez a legkelle­mesebb nyári üdülőhelye a fővárosnak, hisz' úgy is tudja, amit látni fog, az mindig teljes mértékben kielégíti. Pénteken, július hó 29-én a „Halálautó" a fentieknek megfelelő, szig­vérig amerikai ötfelvonásos izgalmas slágerrel lepi meg a Tó-mozi a nagyigényű közönséget. Ezen hihetetlenül mozgalmas, páratlan rend­őri ötleteket fölmutató film főszerepeit a köz­ismert Edith Johnson és Franklin Fannim amerikai színészek játsszák. A „Halálautó"-t egy kacagtató vígjáték („A ped­ies Polidor") és az epsomi derbyről készült mesteri felvé­tel (Legújabb londoni h­írek) előzi meg. Elő­adások kezdete 8 és 9.50-kor. Kovács és Társa malomépítészeti é.3 gép­gyár rt. Az érdekelt körökben jól ismert Ko­vács és Társa budapesti malomépítészeti és gépgyárvállalat a Nemzeti Hitelintézet bevo­násával 20,000 000 korona alaptőkével rész­vénytársasággá alakult át. Az új részvénytár­sasá­g ma tartotta meg alakuló közgyűlését. Az igazgatóság elnökévé Friedrich István volt miniszterelnököt választották meg. Az igaz­gatóság tagjai: Csáky Armand gróf földbir­tokos, Móricz István és Rónay Béla dr., a Nemzeti Hitelintézet igazgatói, Vermes Gyula földbirtokos, Haeffner Zsigmond, Sándor Osz­kár dr. és Kovács Sándor. A vállalatot to­vábbra is Kovács Sándor, a cég főnöke vezeti vezérigazgatói minőségben. Sternberg hangszergyár, Rákóczi­ út 69. Tel. 55­,IS Városba*4 Naponta este '­11 órakor, minden csütörtök, szombat, vasár-és ün­nepnap délután 4 órakor a k­aansy juniusi restisop Előadás után villamosközleke­dés a város minden irányában Városliget ••• «ifiSiiSí'S^.BSti­lMa«á . v. Barokaldi Naponta délután 3 órától A REVJX.VIIL. JIULIUSI KJSSOSS. ffijrepmeSselsstatt mérsátielS faeSyás­ atc h^misfogst, brilliánst és exlstöt a legmagasabb árban vesz: £e mm0 S ékszerüzlet, Budapest, Dob­ utca 47. szám. Hívásra jövünk ! te IM táp­kiffű­ POPPER TESTVÉREIMÉB. Szorthy-utca 23 (Vörösmarty-n. sarok). Telefon 120-53 uraságoktól levetett férfi- és fiuruh­a nagyáruházé­ban fémipari gépeket , lakatos- és bádogos­* műhelyberendezéseket , motorokat és gépalkat­­ részeket a legmagasabb árban Korti Eserfrer 1­. Tisza Kálmán­ tér 28 szmmm ÜW@S£ I rendelő | vér • és nemibiltogok részére. J­­ZÜST SAIVAR8AS­OITÁ8! Rendelés egész nap. Rákóczi-ut 32. I. cm. 1. lassilisci iratai is aradat a legmagasabb árok veszek: Wysehogrod, Tisza Kálmán­tér 13 IVay Ádám-u. sarokház). Levelezőlaphívásra jövök! 192­0 július 28. ÁRUHÁZ BUDAPEST, KÁROLY-KURUT 24 Mz ország legolcsófoto &-pm$házat E KE fi ! FEKETE GYAPJU ROGAHN 140 cm. széles 175 kor. VALÓDI ^VISE L SZÖGETEK 140 cm. széles, férfiöltöny és női kosztümre alkalmas 255 kor. Fehér száda, 80 cm. széles ...... 25 K! Francia prenadin és opál, legszebb ki­mintázásban 29 K Francia opálkatiszt, legszebb kimintá­zásban . 65 K Vászon, zephir, kanavászok 33 K-tól Francia kreponok, 75 cm., legszebb kimintázásban. E3£ss8ás nagyban és kicsinkben. Fölhívom a tisztelt vevőközönség figyelmét, mielőtt bevá­sárolni óhajt, saját érdekében tekintse meg Károly-körist Kérem a cintre­­stssíficsasu figyelni. EGYLETI HÍREK A GYERMEKBARÁT EGYESÜLET KÖZLEMÉNYEI :­­ A 16. csoport e hó 30-án, szomlaaton délután a gyerme­keket a Tám­­árosi Cirkuszba viszi. Jegyek ára 4 korona. Kapható Il­sm­ér­ utca 21. szám alatt, az Általános Fo­gyasztási Szövetkezet 4. számú fiókjában. Gyülekezés az Imperiál-mozgó előtt délután 3 órakor. A 27. csortért­­e hó 30-án, szombaton a jótékonysági alapja javára nagy kabarét rendez VI. Váci­ út 97. szám alatt. Mű­sor u­tán tánc záróóráig. Részvételi dij tetszés szerint: Rubivík­ kötelező. A rákospalotai 32. számú csoport (Bocskay­ utca 118. sz. Munkásot­thon­) e hó 31-én, vasárnap a gyermekekkel egész­napos kisrán­dulást rendez a Somlyóhegyre (Kundháza). Részvételi jegy gyermekeknek 12 korona, felnőtteknek (csakis tagol­nak) 15 korona a vasúti költséggel együtt. Minek ellenb­en minden résztvevő ebédet (marhagulyást újburgony­ával) és uzsonnát (lekváros kenyeret) kap. Elő­jegyezni cikis csütörtök és pántek este 0—8-ig a fenti helyiségben.] Ugyanonnan indulás vasárnap reggel pont 7 órakor. :Minden résztvevő evőedényt és ivópoharat hoz­zon magával. AnnnMAIWUWWM/WWWVVVWUWWVMAnWWWVWVUVUVMMWVVWUMM SZERKESZTŐI ÜZENETEK Zirc. 246. Forduljanak valamely pénzkicseréléssel meg­bízott bankhoz, ott beváltják. — Érdeklődő. Ki kérje figye­lemmel lapunkat. Idejében tájékoztatni fogjuk a dolog­ról olvasóinkat. — Ü­vegpor. Úgy tudjuk, hogy Újpesten van olyan gyár. — P. N­. Nean hallottunk arról, hogy a főváros ilyen építési tervvel foglalkoznék. — K. Gábor, Aradi-utca. Ezeknek a híreknek semmi komoly alapjuk nincs. — A. K. Forduljon erre a címre: IV. ,Eskü­-tér 5, I. 3. _ Több szülő. Tegyenek panaszt az illetékes liszt­bizottságnál. — Vs . S. Irtunk már róla. — Ha olvasó. Ír­jon a „Vorwärts" szerkesztőségének: Berlin, S. V­. 08. Lindenstuis­e 3. — M. Károly. A házmesterpénz az 1020 májusi házbér 6%-a. A kapupénz 12 óráig 20 fillér, azon­túl 40 fillér. — Budapest 3. A házbéremelésről részletes cikket közölt a Népszava vasárnapi száma. A másik i­gyben a főkapitánysághoz folyamodjék engedélyért. — R. I. 4500 magyar koronát követelhet. — D. S., autósze­relő. 1. A h­ázbérervelésről részletes cikket közölt a vasár­napi Népszava. Kérdését egyébként sem tudjuk meg­érteni. 2. A nyugdíjasok is a fölemelt házbért fizetik. 3. Az útlevélkéréssnek nincs semmi akadálya. — E. M., elő­fizető. A kincstári részesedésnek nevezett állami lakásadó augusztus 1-én lép érvénybe. Az adó kulcsa 20% az 1917 novemberi házbér után számítva. — U. H. Először szer­ződést kell kötni, úgynevezett örökbefogadási szerződést. A szerződést az árvaszékhez kell bemutatni, amely föl­terjeszti az igazságügyminiszterhez jóváhagyás céljából. — Városi Farkas. A fölvetett kérdésekre nem adhatunk feleletet, mert a pénzügyi törvények folytonosan változ­nak nemcsak nálunk, hanem a külföldön is. — Cs. J. 1. A fölmondás t1 hét. A kerületi elöljáróságnál jelentse föl. Cz.V. M. Z.-né. A betétekről az első vagyonváltság-törvény intézkedik. Ugy a törvény, mint a végrehajtási utasítás már régen megjelent. A „Budapesti Közlöny" kiadóhivatalában, Rátkóczi­ ut 57. megveheti. 2. Forduljon ahhoz a szakszer­vezethez, amelynek kötelékébe férje tartozik. — B. József. Ifjpest. 1. Jelentsék föl a tisztiorvosnál. 2. Házbért e­gy évben csak egyszer lehet emelni. Egyébként olvassa el a Népszava vasárnapi házbércikkét. — Marci. A szén­jegyeket küldje sürgősen be az egyesületi 10 mázsa szén végett. Egyébként azon a téren semmi sem történt. SZmUMZMK. Csütörtökön, Július 28-án. Kezdet­éig _____ A kis grizett 'M Scala ______ A tündérek cselédje 7 Budai ______ Kölcsönkért feleség 148 Budapesti — — — — A beoltott Adolár %8 Zola: A hazugság, a sötétség, a korlátosítás, a rosszakarat sokat tehet ellenünk, de a győze­lem végül mégis az igazságé lesz. Felelős szerkesztő: Vanczák János. Kiadó: Szabó Imre. Viágosság"-köny­vnyomda rt. Budapest, VIII. Conti­ u. 4.

Next