Népszava, 1921. augusztus (49. évfolyam, 169–192. sz.)

1921-08-02 / 169. szám

les­zig a Kei * * A hopsnán^ a kisgazdapártra $Smasz&Gs8£!c. Rakovszky István nemzetgyűlési elnöknek a Beniczky-üggyel kapcsolatosan történt lemon­dása a keresztény egyesülés és Bethlen minisz­terelnök m meghasonlásához vezetett. Noha a ke­reszténypárt a maga egészében és hivatalosan m­ég nem vallott szolidaritást Rakovszkyval, már kétségtelen jelei mutatkoznak, hogy Ra­kovszkynak a nemzetgyűlési elnökségről való lemondását a kereszténypárt mintegy a maga sérelmének tekinti. A párt ugyanis a Bethlen­kabinet megalakulása után azon vette észre magát, hogy lassan-lassan háttérbe szorul a kormányzatban, mégpedig a másik többségi párt, a kisgazdák javára. Bethlen miniszter­elnök ugyanis, amikor látta, hogy kormánya iránt a kisgazdapárt — a nemzetgyűlésnek leg­nagyobb pártja — nem titkolt ellenérzéssel vi­seltetik, mindent elkövetett, hogy ezt az ellen­zéki hajlandóságot eltüntesse és magának a párt támogatását biztosítsa. Az utóbbi idők rendeleteiben és törvényalkotásaiban a kis­­gazdakegyek megnyerése nem volt az utolsó szempont. Rövidesen azután Bethlen úgy ,,meg­főzte" a kisgazdapártot, hogy az a Beniczkyvel való parlamenti összecsapás alkalmával tömött sorokban állott a háta mögött. És amily mér­tékben közeledett, a kormány­elnök a kisgazdák felé, olyannyira elhidegült a kereszténypárt irá­nyában. Az elhidegülés­­kölcsönös volt, a keresz­ténypárt az utóbbi időben mellőztetésről panasz­kodott a kormány részéről. Az időközben szenvedett sérelmeket betetőzte pártjuk egyik vezérének, Rakovszkynak az elnökségről való kényszerű lemondása. Tudvalevő ugyanis, hogy Bethlen egyenesen értésére adta Ra­kovszkynak, hogy nem szívesen látja az elnöki székben. A kereszténypárti szívekben fölgyü­lemlett keserűség alighanem a­ legközelebbi ér­tekezleten fog kitörni. A helyzet most az, hogy a Bethlen-kabinet — amelyben a belügymi­niszter, a külügyminiszter, a pénzügyminisz­ter és a honvédelmi miniszter, volt munkapár­tiak, a kereskedelmi és közoktatásügyi minisz­terek, kereszténypártiak — a kisgazdapártra támaszkodik, amely tulajdonkép csak nagy­atádi Szabó földmivelésü­gyi miniszter révén van benn a kormányban. (Tomcs­inyi igazság­ügyminisztert senki sem veszi komolyan kis­gazdapártának.) Természetes, hogy a miniszter­elnöknek a többségi pártokhoz való ez a vi­szonya éreztetni fogja hatását az egységes párt megalakítására irányuló törekvésnél is és no­ha formális tárgyalásoknak még hite­hamva sincs ily célból, máris beszélik, hogy a kereszténypárt és Betusen közötti elhidegülés fölöttébb megnehezíti Andrássyéknak az egy­séges pártban való elhelyezkedését. Rakovszky István, akinek lemondása mind­ezeket a kérdéseket időszerűvé tette, hétfőn nyilatkozott újságírók előtt ezután várható politikai szerepléséről. Megcáfolta, mintha most ellenzékbe menne, de kijelentette azt is, h­ogy „nem tűr olyan dolgokat, amelyek az állampolgárok jogbiztonságát veszélyeztetik" és követelni fogja, hogy szüntessék meg a pol­gári személyek ügyeiben való katonai bírás­kodást. A lemondott elnök kedden hír szerint fölszólal a nemzetgyűlésen. Az elnöki szék be­töltése dolgában az történt, hogy Andrássy Gyula, a kereszténypárt vezére tudomására hozta a miniszterelnöknek, h­ogy pártja igényt tart az elnökségre. A keresztény egyesülés Huszár Károlyt vagy Kaller Istvánt szeretné az elnöki székben látni, a kisgazdapártnak Bettlik József alelnök és Gaál Gaszton a je­löltjei. Nagyjelentőségűnek tartják azt a ta­nácskozást, amelyet Gaál hétfőn nagyatádi­­ Szabó kisgazda vezérrel folytatott. Csak éppen olyan jelölt nem akad, aki bírja úgy a kor­mány, mint a pártok „osztatlan" bizalmát A nemzetgyűlés kedden tovább tárgyalja a gaz­dasági felügyelőségekről szóló javaslatot, amely után a „hazaárulók vagyoni felelősségé­nek kiterjesztéséről" és a szeszadóról szóló ja­vaslatok, majd az ingatlan vagyonváltság ke­rülnek sorra. a­gazi & kisgisssaajicii'fi ^esép® „SpwsnfferQs" sges-osesset tett. Az egyik gazdasági szaklap legutóbbi száma azzal foglalkozik, hogy — az egyelőre még tilalmazott — gabonakivitelből az idén milyen mennyiségű kivitelre lehet, számí­tani. Vannak, akik 4 millió méter mázsára teszik ezt a fö­lösleget, szakkörök azonban azt mondják, ho­gy ezek a számítások túlzottak. Ezek sze­rint leginkább azért, mert a belföldi fogyasz­tás emelkedni fog. „Számolnunk kell azzal, mondják, hogy a fölszabadult belföldi­ fogyasz­tás az idén nagyobb mennyiséget fog föl­emészteni..." Amikor ezt az indokolást olvas­suk, önkéntelenül is a kisgazdapárt legújabb dicsősége: a 7 meg a 30 koronás kenyérár to­lakszik elénkbe. Pedig ezek az árak nem is a felszabadult, hanem a kötött fogyasztás terü­letére lesznek érvényesek, s mi lesz tehát a „fölszabadult fogyasztásiban? Sajnos, a ke­nyér dolgában való ez a „fölszabadítás" nem nagyobb mennyiségeket fog fölemészteni, ha­nem egyre erőteljesebb tempóban vezet majd a kenyérfogyasztás csökkenésével együtt — a legnagyobb társadalmi és gazdasági bajokhoz. Talán a mezőgazdasági „terményfölöslegek" és ezek között a gabona kivitelének szigorú korlátozása segíthetne valamit az egyébként okvetetlenül beálló bajokon! Ez a remény azonban teljesen elhalványodott ama tény mellett, hogy valójában a, a kisgazdapárt ke­zeli ezeket a szörnyen fontos kérdéseket. A gabonakivitel egyelőre még tilos, de nem so­káig lesz ez. A nagyagrá­riusok lapja, a „Köz­telek" siet bejelenteni ezt az „örvendetes" kö­rülményt. „ . . . örömmel adjuk hír­ül —­ írja legutóbbi számaiban —, hogy Szabó István földmivelés­ü­gyi miniszter fölhatalmazta lapunk tudósító­ját annak közlésére, hogy a maga részéről soha semmiféle monopóliumos megoldáshoz hozzá nem járul, hanem igenis jogosnak és természetesnek tartja, hogy a kiviteli hasznon elsősorban a termelő és a­ kivitel valutajavító hatására nagyon is ráutalt állam osztozkodja­nak. Egyébként is megígérte a földművelésü­gyi miniszter, hogy minden igyekezetével azon lesz, hogy mezőgazdasági terményfölöslegeink kivi­tele tehetően fölszabaduljon, amire a gazda­társadalom nevében előterjesztett kívánsá­gainknak megfelelően keresi a legcélravezetőbb módokat és eszközöket." Mi azt hisszük, hogy a mai szűk látókörű, zord osztályönzéssel tele gabonapolitika miatt igen nagy „fölöslegek" akadnak majd a kivi­tel számára. A 7—30 koronás kenyérárak mel­lett akár mindent kivihetnek — csak éppen az ínséget nem. Ez a kivitel illetékmentessége mel­lett is benn marad majd az országban. G NÉPSZAVA A baranyai és bajai területek­ kiürítése most már egészen időszerűvé vált a trianoni békeszerződés ratifikálása folytán. A délutáni kurzuslap „elsőrendű ántánt-forrásból" részle­teket közöl a kiürítés keresztülviteléről. Ez értesülés szerint a budapesti ántánt­missziók még ezen a héten döntenek Baranya, Pécs, Baja, valamint az úgynevezett szegedi háromszög kiürítésének pontos határideje dol­gában. A kiürítésre nézve úgy a megszállók, mint­ a magyar kormány részéről megtörténtek az előkészületek. A szerbek elsősorban Somogy és Tolna vármegyék megszállott részeiből, Baja városából és vidékéről és a szegedi há­romszögből, azután Pécsről és az innen Mo­hácsig, Villányig és Siklósig terjedő területről vonulnak ki, végül pedig annál a végleges ha­tármál helyezkednek el, amelyet a békeszerző­dés határoz meg. A kiürítés katonai keresztül­vitele nyolc napot vesz fénybe és azt tíztagú katonai antant-bizottság fogja ellenőrizni. A kiürített vidékekre a magyar hadsereg Koós Károly tábornok vezetésével vonul be. Az em­lített lap végül megjegyzi: ,,Biztosra vehető, hogy a nemzeti­ hadsereg bevonulása minden zavaró incidens nélkül, a legünnepiesebb for­mában fog megtörténni." Itt említjük meg, hogy félhivatalos jelentés szerint a szövetségesközi katonai bizottságok hivatalosan augusztus 5-én kezdik meg­­műkö­désüket. A bizottságok egyes tagjai már meg­érkeztek Budapestre. A moszkvai szakszervezeti központ hívei az am­sterdamiak ellen, Párisból jelentik. A Lille­ben tartott szakszervezeti kongresszus extre­mista résztvevői elhatározták, hogy az Általá­nos Szakszervezeti Szövetség keretén belül szűkebb szervezetbe tömörülnek. Tizenöttagú végrehajtó bizottságon kívül alakítottak egy központi bizottságot, amely Quinton főtitkár­ból és két segédtitkárból áll. Az újságok hír­adása szerint a szakszervezeteik szélsőséges elemei akarják a harcot az Általános Szakszer­vezeti Szövetség­ vezetősége el­llen, hogy a leg­közelebbi kongresszusra már az övék legyen"­ a többség. („M. T. I.") Francia csapatösszevonás a német határon. (Prága, július 31. — Cseh sajtóiroda.) Német­országi lapokban hírek jelentek meg a német határon való csapatösszevonásokról, nagy had­gyakorlatokról francia parancsnokság alatt és a határmenti helyőrségek megerősítéséről. A lapok ezt Németország ellen irányuló készülő­­désnek mondták. A cseh sajtóirodát felhatal­mazták annak kijelentésére, hogy ezek a je­­­lentések nem felelnek meg a tényeknek. („M. T. I.") 1921 augusztus 3. és a telekértékadó« A SaatoSKerwesseSi Tanács és az épifiS« K­íMwBtMsdtS« szövetsége rrsegSösSefcSsesfce a fels&sérSéSíísdá eSEiSs­Siése irOTé&en Annak idején hírt adtunk arról, hogy a fő­város törvényhatósági bizottsága V­ otff,­ a fő­vezér­ indítványára eltörölte az érvényben volt telekértékadót. Arról is hírt adtunk,, hogy a törvényhatósági bizottság egyik tagja, Fá­bián Béla, ezt a határozatot megföllebbezte. Már az arról szóló híradásunkban utaltunk arra, hogy az Építőmunkások Országos Szö­vetsége is terjedemes beadványt készít, amely­ben a főváros közgyűlésének ezt az antiszo­ciális határozatát a belügyminiszterhez meg­föllebbezi. Most itt van előttünk ennek a Szakszervezeti Tanáccsal együtt e­lkészített és fölterjesztett beadványnak a szövege, amely­ből a következő részleteket közöljük. A beadvány mindenekelőtt utal arra, hogy a szavazásnál törvénysértés történt, mert a szavazásból az érdekelt törvényhatósági bizottsági tagokat nem zárták ki. Azután azt az érdekes tényt állapítja meg a beadvány, hogy a telekérték a­dó eltörlése a törvényható­sági bizottságnak nem volt szándékában, mert a régi szabályrendelet helyébe újat akar al­kotni, de közel áll a gyanú, hogy bizonyos részről arra számítanak, hogy a tanács majd éltetétt új javaslatot készí­teni vagy ha készít is, olyat készít, hogy azt a köz­gyűlés nem fogadja el vagy a kormány nem hagyja jóvá. A beadvány azután rámutat arra, hogy a telekértékadó nagyon erős ösztönző az építkezések megindulására, mert lehetetlenné teszi a telekspekulációt és rá,­bírja a telek­tulajdonost arra, hogy építés céljára adja oda a telkét. Azután ezt mondja a beadvány: „Til­takoznunk kell a telekértékadó eltörlése ellen valamennyi munkástestvérü­nkkel, minden dol­gozó és szegény emberrel együtt azért is, mert a telekértékadó azt jelenti, hogy a fővárosnak ezen a címen elmaradt jöve­delmét mással kell pótolni, olyan adóval, amely a termelést korlátozza és a munkából élő ember amúgy is nehezen elvi­selhető életét még nyomorúságosabbá teszi. A telekértékadó évenként 16,7 millió koronát ho­zott a fővárosnak. Tudni kell azonban, hogy a kivetés az 1918. évi érték alapján és így a béke­áraknak csak mindössze 20—30%-kal magasabb becslés alapján történt. Normális viszonyok között is tehát a félszázalékos telekértékadó jövedelme 12—13 millió békebeli koronára te­hető, ami a főváros békebeli büdzséjének na­gyon jelentős része. Arra is rámutat a bead­vány, hogy amíg a vagyontalan havi 1500 ko­rona összes jövedelemből nyomorgó magán­tisztviselőnek állami és községi adója az 1920. évre 1949 korona volt, ugyanakkor a negyed­millió korona értékű telkek tulajdonosa a va­gyona után mindössze 1250 koronát fizet. Azt az állítást is megcáfolja a beadvány, hogy a telekértékadó a kisember ingatlanát sújtja. A kisember 10—20.000 koronát érő telke után mindössze 50—100 korona, évi adót fizet. A beadvány igy végződik: .Elmondtuk ér­veinket, amelyeket a városházán elmondani módunkban nem volt, minthogy a mai város­házán nekünk, munkásoknak képviseletünk Batthyány Tivadar a békéről, külpolitikai kérdésekről és a konszolidációról. A Függet­lenségi, 48-as és Kossuth-párt hétffőn­ este vá­lasztmányi ülést tartott, amelyen tárgyalta a politika aktuális kérdéseit. Batthyány Tiva­dar élesen bírálta a kormányzat hibáit és mi­után az önálló magyar jegybank fölállításáról beszélt, fö­­lhívta a figyelmet arra, hogy a tria­noni békeszerződés életbelépése után immár teljesen hiábavalók a rekriminálások, annál kevésbé, mert ma már letagadhatatlan tény, hogy a háborút 1918 őszén teljesen elvesztet­tük. Rámutatott a londoni egyezményre, a Ro­mániával­ 1916-ban kötött bukaresti szerző­désre és a Párisban a csehszlovák állam fölál­lítására vonatkozó egyezményre, amelyeket sem a Károlyi-kormány, sem a nemzetgyűlés nem változtathattak meg. Majd a nyugat­magyarországi kérdésről beszélt és végül meg­botránkozással állapította meg, hogy Magyar­országon immár két év óta a személyek és egyes pártok ellen való hajszák dominálják a helyzetet. Ez az út nem vezet a konszolidáció­hoz,­­amely pedig annyira kívánatos volna éppen most, a béke végrehajtásának napjai­­ban. A nemzetgyűlés legnagyobb pár­tja köré­ből ismételten hangsúlyozták, hogy a kis­gazdapárt Kossuth tradícióit képviseli. Öröm­mel látná­, ha így volna, de figyelmeztet arra, hogy a botbüntetésekkel, az atrocitások tömke­legével, a sajtó- és szólásszabadság gúzsbakö­tésével éppen olyan kevéssé szolgálják Kos­­suth eszméit, amint hogy Kossuth szellemével és tanításával össze nem egyeztethető az a szélsőséges reakcós politika, amelyet Bethlen, gróf Tisza István ügyetlen utánzásával kép­visel Magyarországon.

Next